Izlandi képeslapok II.

2012.10.13. 07:30 er13a18

11.jpg930-ra datálják az Alþing, a világ első demokratikus parlamentjének alapítását. Helyszínéül a viking telepesek jó érzékkel az ország egyik legteátrálisabb helyét választották, ugyanis a mai Þingvellír Nemzeti Park – egyben az ország első nemzeti parkja – területén látszódik a leginkább a két kontinens távoldását eredményező tektonikus jelenség. Igaz, nekik csak egy, a hangot jól vezető sziklafalra volt szükségük a törvények kihirdetéséhez.

12.jpgAz utóbbi évtizedekben Európa szerte a szélsőjobboldal megerősödését tapasztalni, amit azzal, hogy az európai kultúrát a világ más kultúrái fölé helyezik leginkább kulturális rasszizmusnak nevezhetünk. Még a két, Izlandhoz kulturálisan legközelebb álló ország, Dánia és Norvégia parlamentjében is képviseltetik magukat a ’70-es és a ’80-as évektől kezdve, ezzel szemben, bár a xenofóbia Izlandon sem ismeretlen fogalom, mégis a bevándorlók ellen irányuló politikai törekvések három választási periódus alatt törtek le. A halászati kvóták elleni küzdelemben megerősödő Liberális Párt 2003-ban a parlamenti választásokon a 63 képviselői helyből négyet nyert meg, amit 2007-ben bár kevesebb szavazattal, de még meg tudtak tartani. Ezután kezdtek „bevándorlási ügyekkel” foglalkozni, viszont a 2009-es előre hozott választások alkalmával már nem érték el a bekerülési küszöböt. Ennek okát abban látják, hogy a többi politikai szereplő megakadályozta, hogy a rasszista eszmék képviselői gyökeret verhessenek.


13.jpgA 2008-as világválság Izland pénzügyi összeomlását eredményezte. Mára ebből egy átlagos turista három hét alatt nem sokat érzékel, látszatra minden megy a normális kerékvágásában. Szükségem volt néhány magazint elolvasni és pár helybélit kifaggatni ahhoz, hogy a felszín alá tudjak ásni. A látszattal ellentéteben igen is foglalkoztatja őket a kérdés, mert nem találtam olyan újságot, amiben ne lett volna legalább egy utalás a gazdasági helyzetükre vagy az abból való kilábalás lehetőségére.  Az államcsőd hatására csökkentek a fizetések, míg korábban egy napi 8 órás irodista átlagosan havi 3700 eurót vitt haza, mára ez 2500 euróra esett vissza. A válság óta nem vesznek évente új autót. Valamint annak érdekében, hogy a lakáshitelt továbbra is fizetni tudják, a fiatalok körében elterjed az a szokás, hogy a lakást kiadva hazaköltöznek valamelyikük szüleihez és a bérleti díjból fedezik a hitel költségeit.


14.jpgAz országból senki nem vihet ki 2200 eurónál, vagy 350.000 koronánál többet (1 ISK ≈ 1,8 HUF), ami sokak szerint egy normális nyaraláshoz, főleg, ha néha étteremben is vacsoráznának, édeskevés. A gazdasági összeomlás óta körülbelül 35.000 ember, a lakosság közel 10%-a hagyta el Izlandot, közülük legtöbben Kanadába mentek.

15.jpgA nemzeti valuta, az izlandi korona jelenleg fele annyit ér, mint 2008 előtt, lecserélését fontolgatják is – egy felmérés szerint tízből hét izlandi minden további nélkül megtenné –, csak abban nem tudnak konszenzusra jutni, ha ez megtörténne akkor helyette az eurót, az USA dollárt, a kanadai dollárt, vagy netán az erős svéd koronát válasszák. A külföldi befektetők mindeközben – tegyük hozzá, hogy érthető módon – félnek az országban beruházni, attól tartva, hogy az angol és holland kisnyugdíjasok sorsára jutva bottal üthetik a pénzük nyomát, ugyanis Izlandon nincs garancia a külföldi betétekre.


16.jpgMég a válságot követően is jól működik a szociális háló. Ugyanis Izlandon 12 hónap legális munkaviszony után mindenki 3 év munkanélküli segélyre jogosult, az alap segély havi 1000 euró.  Abban az esetben, ha az illető 2008 március 1-ét követően lett regisztrált munkanélküli, a jogosultság kitolható 4 évre. Az első 3 hónapra választható a bér alapú segély is, ami az elmúlt 6 hónap átlagkeresetének 70%-a, de maximum 1700 euró/hó lehet.


17.jpgA gazdasági válság következtében a McDonald’s kivonult az országból. Míg a pénzügyi rendszer összeomlását kísérő hazai fogyasztás csökkenésének hatására a 6 évvel ezelőtt felvett népszerű, fogyasztási ár- indexált hitelek jelenleg akár 150%-kal magasabb tőkét eredményezhetnek úgy, hogy közben folyamatos törlesztéssel majdhogynem az eredeti tőke felét már kifizették.


18.jpgMetróépítésben hazánkhoz hasonlóan ők is otthon vannak. Egy olyan országban, ahol szinte nincsen tömegközlekedés, mert mindenki saját autóval rendelkezik, a 120 ezer fős Reykjavíkba komolyan felmerült az építsünk metrót! ötlete.


19.jpgIzlandon minden legalább kétszer annyiba kerül, mint itthon, kivéve két dolgot. Az egyik az ivóvíz, ami ingyen van, mert csak a meleg vízért valamint a csatornáért kell vajmi keveset fizetniük, a másik pedig a benzin, ami pont ugyanannyiba kerül, mint nálunk. Nem nehéz kitalálni, hogy ez nem azért van, mert a kőolajban erősen hiányt szenvedő országban olcsó lenne az üzemanyag hanem, mert ezen a téren már sikeresen felzárkóztunk.


20.jpgAz izlandiak és az amerikaiak kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy országszerte több, az amerikai kormány, vagy azt képviselő személy által adományozott szoborba lehet botlani. A Reykjavík legnagyobb temploma előtt az izlandi parlament alapításának millenniumára 1930-ban felállított Leif Ericson (Vörös Erik fia, Kolumbuszt megelőzően ő fedezte fel Észak-Amerikát, akkor még Vinland néven) szobor például az amerikai nép ajándéka az izlandi népnek. A II. világháború alatt az addig semleges Izland katonai reptér létesítését engedélyezte az amerikai hadseregnek azzal a feltétellel, hogy a háború befejezését követően kivonulnak az országból, de légvédelmi okokból a keflavíki bázison végül csak 2006 szeptemberében húzták le az amerikai lobogót.

Az izlandi képeslapok első részét itt leled.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr884827150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hangulatos ország, kedvcsináló poszt, köszi!

További izlandi képeslapok itt:

csurtus.blogrepublik.eu/2012/10/08/reykjavik-utcai-csendeletek/

És a híres perzselt birkafej pedig itt:

gasztroutazasok.blogrepublik.eu/2012/10/05/enni-izlandon-a-perzselt-birkafej/

Indzsoj :-)
egyszer szivesen ellatogatnek izlandra!
"Izlandon minden legalább kétszer annyiba kerül, mint itthon, kivéve két dolgot. "

Na, ez kvázi nem így van.
Mivel 2010-ben volt szerencsém Izlandon tölteni jó pár napot, nyugodtan állíthatom.
Nagyon sokan meglepődnének, hogy milyen korrekt áron ki lehet jutni, és körbejárni az országot.
Persze, ha maga szervezi.
Egy olyan buszbérlet, ami körbevisz az országon, /kb. 10 féle útvonalterv választható/ 40.000 Ft-ba került és 30 napig érvényes.
Úgy működött, hogy felszálltál, mentél amíg akartál, leszálltál, és 1-2-3 stb. nap múlva, amikor akartál, ugyanarra a vonalra visszaszálltál. Aztán így tovább. Egy szabály volt: csak előre lehetett menni, az ellenkező irányba nem.
Bárhová könnyedén el lehetett jutni, a kaja is kb. magyar árakon volt /nálunk ugyanis minden rohadt drága!/, kivéve a gyümölcsöt. Na, az tényleg jóval drágább.
De minden más...

Aki teheti nézzen utána, és szervezze meg, menjen. Életre szóló élmény.
@billy reed:

Hát én a múlt héten jöttem haza és bizony vitatkoznék azzal, hogy a kaja magyar árakon van... Egy sima hamburger 600-700 korona, egy egyszerű ebéd thai étteremben 1200-1600 korona. A nyolcszáz koronás sörökről nem beszélve :-)
Hát ha én vihetnék ki egy "normális nyaralásra" 600 E Ft. költőpénzt, biztos nem panaszkodnék.
@billy reed: mi is magunknak szerveztük, és sok "luxuskiadást" nem iktattunk be.
eléggé körbejártuk a kérdést, a buszbérlet szerintem csak részben olyan szuper, ahogy írod. akkor a legelőnyösebb választás, ha egyedül utazol, és minderre nagyon sok időd van (vagy beéred azzal, hogy keveset látsz, főleg a mainstream látványosságokhoz mész el)
a fővárostól távolodva ritkul a buszok menetrendje, van ahol már csak napi egy jár. így ha leszállsz valamit megnézni belefuthatsz abba, hogy csak másnap tudsz továbbutazni. az a járat, amit írtál, hogy mehetsz vele egy kört az országban, idén nyáron 60.000Ft-ot kóstált és a Ring Roadot követi. ha ettől eltérő úti célod van - azért ilyen akadhat bőven -, akkor már a másik járatja is jegyet kell váltanod..
ezért, persze attól függ, hogy mi a célod, de mi arra jutottunk, hogy két fő esetén már megéri az autóbérlés

"Aki teheti nézzen utána, és szervezze meg, menjen. Életre szóló élmény."
ezzel teljes mértékben csak egyetérteni tudok (:
süti beállítások módosítása