Fidesz-politika: a Pol Pot-szindróma

2012.10.16. 07:30 Fent és Lent

polpot.jpg

Vendégszerzőnk, Sortilegus írása.

Pol Pot mindenkit ellenségnek tekintett, aki kicsit is képzett volt, aki a legalapvetőbb ismereteknél többet tudott. Rémuralma alatt Kambodzsában felszámolták az iskolákat, a tanárok, az orvosok és más értelmiségiek, szakemberek nagy többségét legyilkolták. Gyakran azok is erre a sorsa jutottak, akiknek nem volt más „bűnük”, mint hogy szemüveget hordtak.

Olyan vezetők, akik félnek mindenkitől, aki esetleg „sokat tud”, és akik ezektől igyekeznek megszabadulni, Európában is előfordulnak. A „Pol Pot-szindróma” kortalan és határtalan jelenség. Legfeljebb errefelé sokkal finomabb módszerekkel jelentkezik – például elvonja a pénzt a köz- és felsőoktatástól, továbbá olyan körülményeket teremt, hogy a képzett, vállalkozó szellemű emberek elhallgassanak, vagy lehetőleg távozzanak az országból.

Temérdek tanulmány és sok ország gyakorlata bizonyítja, hogy a társadalmi-gazdasági fellendülés legfontosabb feltétele az oktatásba történő befektetés. Így van ez válság esetén is. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász 2009-ben Budapesten, a Közép-Európai Egyetemen a válság elleni küzdelemről tartott előadásában kijelentette, hogy az oktatásba történő befektetések jóval nagyobb hozamot termelhetnének, mint amekkora kamatterhet kell fizetnünk az adósságszolgálat miatt.

Ugyanakkor a magyar kormány folyamatosan az ellenkezőjét teszi annak, amit a tudományos bizonyítékok, a sikeres országok tapasztalatai és az Európai Unió követelményei alapján tennie kellene. A felsőoktatásra 2010-ben még 181 milliárd forint állami ráfordítás jutott, 2013-ra az előirányzat 135 milliárd forint (reálértéken a veszteség ennél is jóval nagyobb). Az innovációs járulék és a szakképzési hozzájárulás szabályainak változása miatt a felsőoktatási intézmények további mintegy 12 milliárd forint bevételtől esnek el. A közoktatásból szintén folyamatos a forráskivonás. Sajnos a költségvetési számok egyre zavarosabbak, egyre kevésbé lehet összehasonlítani egyik évet a másikkal, ezért pontos összevetést nem lehet tenni. Az azonban köztudott, hogy a pedagógusok bére egyre veszít az értékéből. Az egyik nevelési egyesület vezetője nemrég azt nyilatkozta, mindenekelőtt az alacsony bér az oka annak, hogy általában a leggyengébb tanulók mennek a középiskolákból pedagógusképzésre, majd onnan is a leggyengébbek tanítani az iskolába, ahonnan ráadásul a legjobbak egy idő után továbbállnak. Az oktatás minősége pedig köztudottan elsősorban a pedagógusokon múlik.

Az oktatás rohamosan csökkenő színvonala miatt is immár egyre több képzett ember menekül az országból. Egy értelmes szülő sem akarja, hogy gyermekei egy ilyen oktatási rendszer áldozatai legyenek.

Aligha elképzelhető, hogy a magyar kormány legfőbb vezetői és tanácsadóik ne tudnák: tudományosan, számszerűen bizonyított, hogy a legkifizetődőbb az oktatásba történő befektetés. Ha pedig tudják, akkor az oktatás tönkretétele, a legjobb szakemberek elűzése, a pedagógusok rendszeres megalázása (lásd például a kormányszóvivő nyilatkozatát, amelyben a pedagógusokat a konyakhoz hasonlította) nem lehet más, mint a Pol Pot-szindróma jellemző tünete.

Ezt nemrég egy szűk körű beszélgetésen egy józanul gondolkodó fideszes politikus is megerősítette nekem. Arra a kérdésre, hogy miért zárolta a kormány az innovációra fordítható összegeket, ezt válaszolta: „azért, mert félnek mindenkitől, akik esetleg többet tudnak, mint ők.” A válasz egyúttal reményre is ad okot: a kormányzó pártokban is vannak, akik látják, hogy mindez már nem mehet így tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr224847833

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A tökéletes mégsem olyan tökéletes? 2012.10.16. 12:39:44

"Magyarország úgy vezette be az egykulcsos adórendszert, hogy aránytalanul nagy terhet rakott vele az alacsony jövedelműekre" - ismerte el Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. Akkor most mi van? Még sem jó az agyonszt...

Trackback: Birkanépnek birkakampányt? 2012.10.16. 11:28:52

Az sajnos nem újdonság, hogy a választókat hülyének nézik a politikusok. Az sem, hogy munkájuk legfontosabb részének a szavazatok begyűjtését tekint, hatalmukat, pozíciójukat nem a közérdekében, hanem saját céljaik felhasználására szeretik fordítani. A...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hihetetlen a 21. században,de ezek a fiúk csak ennyit tudnak,gyakorlati analfabéták!
Első Őrült, más néven Baltás Vik visszavezet minket a középkorba,
mert mi aztán "NEM LESZÜNK GYARMAT" !!!!
Szlovákia nem sértett uniós jogot, amikor nem engedte be Sólyom szemet az országába anno. Mondta ezt az uniós bíróság, ahol a magyar állam indította a pert. Azért nem sértett, mert az államelnök más országba történő bemenetele, és ottani nyilvános pofázása a diplomáciai kapcsolatok körébe tartozik. MÚÚÚÚÚÚ!
( lehet, hogy igaza van Révész Máriusznak, a miniszterelnök családügyi tanácsadójának, hogy tényleg legalább olyan hasznos egy tehén felnevelése, mint egy gyereké? )

Ugyebár dicső vezéreinket Sólyom úr, és társai tanították az egyetemen, az ő áldásos működésük eredménye meg vissza nyalt.
Talán emiatt sem akarják, hogy a fiatalok állami pénzen tanuljanak jogot ( meg mást sem ), mert még meg találnák látni, hogy a "király meztelen".
jóvan. fasza kis brigád ez.
azért azt nem igaz, hogy az oktatásra és kultúrára kevesebb jut. az egyházak többet kapnak. vagy mondjuk politikai célú újsághirdetésekre és óriásplakátokra is. parasztvakításra van pénz.

ez egy feudális restaurációs projekt. ami gazdaságilag ugyan nem sikeres. de politikai értelemben eddig elérte a célját.
@Schindler Pistája:
a nácik egyik fele azt mondja, hogy nem is volt holokauszt. ez egy eltúlzott dolog. "holokamu" az egész. a másik fele meg azt, hogy hitler "félmunkát" végzett. döntsétek már el, hogy szerintetek melyik az igaz.
@látjátok feleim szümtükkel:
egyébként nem arról volt szó, hogy nem engedték be. a szlovákok közölték, hogy a maguk részéről semmilyen védelmet nem garantálnak. azért, mert a köztársasági elnök hivatala a pozsonyi kormánnyal előzetesen nem egyeztetett. ekkor sólyom visszafordult. egyszerű magyar állampolgárként természetesen beléphetett volna.
"A válasz egyúttal reményre is ad okot: a kormányzó pártokban is vannak, akik látják, hogy mindez már nem mehet így tovább."

Jajj de orulok neki... akkor miert nem csinalnak valamit, basszak meg...
Az rendben van, hogy az oktatásba be kell fektetni. De kinek hoz ez első sorban hasznot? Aki tanul. Miért is ne ő fizesse (legalább részben) ennek költségét? Persze könnyű követelni, hogy mindenki tanulhasson ott és azt és ameddig ingyen, amit csak ő akar. El is szaporodtak szépen a büfészakok emiatt. Csak akkor ehhez 40%-50%-os SZJA-t kell tenni, hogy mindenki más ezt finanszírozza.

Amúgy a nagy Fidesz - fikázásban ne feledjük, hogy az első Fidesz-kormány idején, amikor még tényleg alacsony volt a diplomások száma, nagy fejlesztés volt ebben a szektorban. Most már sok helyen inkább túlképzés van. Öntjük a pénzt a felhígult felsőoktatásba, sok fiatal diplomás meg nem talál állást. Vagy akar menni külföldre. Ezt miért én mint adófizető finanszírozzam?
Akkor nagyon sok embertől félhetnek.
Mondjuk lopás,hazaárulás és arrogancia tekintetében senki nem tud annyit,mint ők!
@Schindler Pistája: b+, neked aztán tök mindegy, a napsütésről, vagy a mákos rétes receptjéről van szó, odaböfögöd az aljasságaid a holokausztól. Rusnya egy férge vagy a Jóistennek.
@Blogger Géza: Ha viktor lelövi anyádat és beleszarik a szádba te akkor is tapsikolsz.Neked minden jó amit csinálnak.
Az oktatásba valóban, de nem a semmit nem érő bölcsész és mindenféle menedzserdiplomák megszerzésébe...
Persze akit érdekel szerezzen diplomát mondjuk egyiptológiából, de fizesse is ki...
Amerikában és sok nyugati országban még ennyit sem költenek oktatásra állami szinten.

A populizmussal van a gond. Könnyű lenne megoldani a dolgot. A tanári fizetéseket megemelni mondjuk duplájára (jó tanárok maradnak, esetleg jobbak is idejönnek) viszont cserébe teljesen fizetőssé tenni a felsőoktatást.

Ugyan ezt egészségügyben is. Közel nyugati fizetést az orvosoknak, viszont cserébe visszahozni a vizitdíjat, és magánbiztosítós rendszert, magyarul az állam szálljon ki belőle, és aki használja az állami egészségügyet az is fizessen minimális összeget. De itt mindent akarunk. Svédországi oktatást, egészségügyet és mindezt természetesen ingyen. (hányan fizetnek pl. TB járulékot? Minimálbérre bejelentett nem számít mert ő is kevesebbet fizet mint amennyit kellene legálisan...)
@unionista:

Igazi profinak megy egyszerre a kettő.
@Jenyei:

Azért nem annyira meglepő, hogy egy retardált félállat szünet nélkül az. ;-)
@Blogger Géza: "Vagy akar menni kulfoldre"
Nem akar, hanem megy ! :)
"...általában a leggyengébb tanulók mennek a középiskolákból pedagógusképzésre, majd onnan is a leggyengébbek tanítani az iskolába,"

Szerintem azok mennek tanítani, akiket orkán erejű hátszél nyom be valahova.
De ez többnyire így van az összes közintézménynél.
Tisztelet a kivételnek.
A poszt nagyon visszafogott módon veti fel a fidesz-vezetés épelméjűségének kérdéskörét.

Más szemszögből viszont szimplán a spanyolviasz újrafelfedezésének minősitett esete.
@Blogger Géza: Ha majd nyugdíjas leszel, szerinted ki fog téged eltartani? Nem azok véletlen, akik most tanulnak? Nem biztos, hogy jól jársz, ha nekik rossz lesz, mert akkor neked is kevesebb lesz a nyugdíjad. Az oktatás egyébként nem csak a felsőoktatást jelenti. Az általános iskolákban gyalázat, ami van. Egy csomóan nem tudnak még olvasni se rendesen, egy csomó embernek nincs használható szakmája. (nem felsőfokúra gondoltam)
Igazad van a felsőoktatás felhígítását valóban a fidesz kezdte el az első kormányzásuk idején. Diplomája még most is kevés embernek van, nem azért nem tudnak elhelyezkedni, mert sok a diplomás, hanem azért, mert rossz minőségű a diplomájuk. A mostani intézkedésekkel azt érik el, hogy kevesebb embernek lesz ugyan ilyen rossz minőségű diplomája. Hát az majd bizton előbbre visz minket.
Ez kamu, mármint a zártkörű beszélgetésen fideszes politikus.
Rossz helyen kapirgáltok. A helyzet ettől sokkal bonyolultabb.... Gerontokrácia - nézzetek utána hogy ez mit jelent, ha nem tudjátok....
@orient: Egyetértek. Populisták és következetlenek. Szerintem először tűzzük ki célul azt, hogy mindenki tanuljon meg olvasni. Ne legyenek analfabéták! (Úgy igaziból gondoltam, nem csak papíron, papíron most sincsenek.)
@Blogger Géza: Azert a tisztanlatas kedveert a jelenlegi oktatasi rendszer celja nem egy gondolkozni es vallalkozni tudo onjaro emberfo kimuvelese. A fo feladata a beszoktatas. Az allamhatalomnak, ill. ennek intezmenyeit zokszo nelkul elfogado embertomeg letrehozasa, akik nem feszegetik letuk szukosre szabott hatarait.
Nem veletlenul veszik allami tulajdonba mindet...
Az oktatas teruleten ujitas, eredmenyek nincsenek, hanem egyfajta elvart kozepszeruseg megteremtesere tett erofeszitesek.
Nezopont kerdese, de szerintem a jelenlegi rendszerbe fektetett minden forint pocsekolas. Ennel lenyegesen hatekonyabban, jobban es olcsobban lehetne sokkal jobb eredmenyeket elerni.
De az veszelyes lenne a jelenlegi elitre, valamint jelentos gazdasagi erdekeket sertene, ha tenyleg gondolkozo es ertelmes emberek jonnenek ki az iskolakbol. Plusz a szuloknek is idobefektetest igenyelne az iskola kivalasztasa, amire szerintem keves szulo tartana igenyt. Gondolkozni es dontest hozni a gyerek sorsarol? Nem egyszerubb, ha ezt mas teszi meg kotelezoen?
@Blogger Géza: Én például kérlelhetetlenül rühellem a focit. Akkor - a te logikád alapján - a stadionépítést miért is finanszírozzam?
@traktoroslány: Nem biztos, hogy akkor jár rosszul egy tizennyolcéves vagy akár az egész társadalom, ha elmegy dolgozni, ahelyett hogy beiratkozna egy büfészakra.

"Egy csomóan nem tudnak még olvasni se rendesen" Igen, de ezt már vagy 30 éve hallom. :) És nem hiszem, hogy hipp-hopp megváltoznia, ha kapnának egy kicsivel több pénzt a tanárok. A tanári állomány sokkal állandóbb ennél...
@Blogger Géza: Te ezt komolyan gondolod? Hogy a picsába hozna csak annak hasznot, aki tanul?

Hogyan tud egy ország felemelkedni, fejlődni, ha a benne élők nem sikeresek?

Úr Isten, kínosnak érzem, hogy el kell magyarázni valakinek, hogy az fizet adót, aki sokat keres.

Bazmeg, Magyarország SzJA bevételének 40%-át a felső 3% adja! Szerinted ezek az emberek ládagyárban dolgoznak 8 általánossal?

Tényleg minden fideszes olyan hülye, mint te?
@kifordított nagyanyó: Nem. Te vagy az, akinek semmi sem jó, és állandóan eszed magad. Erre rá fog menni az egészséged is, hidd el..
@orient: Tudod, azok a nyugati országok, amelyek nem költenek sokat oktatásra, azért teszik ezt, mert megtehetik, hogy importálják a koponyákat a keleti országokból, mint a miénk. De ennek meglesz az ára.

Nekünk viszont nincs honnan importálni...
@Ianas: "Hogy a picsába hozna csak annak hasznot, aki tanul?" Senki nem mondott ilyet. Te vagy egy élő példa a funkcionális analfabetizmusra. Az ilyeneket pl. kár felsőoktatásba engedni.
@orient:
"Amerikában és sok nyugati országban még ennyit sem költenek oktatásra állami szinten."
Ez ritka nagy ostobaság.
Egy IMF tanulmány bemutatja, (amiben pont az oktatás minősége és a gazdaság növekedése közötti kapcsolatot vizsgálták)2003-ban az egy diákra jutó állami támogatás országonkénti listáját:
1.USA 2.Svájc 3. Dánia 4. Norvégia 5. Svédország 6 Ausztria...

Egy 10 éves oktatási reform 25 év alatt akkora GDP növekedést generál, ami teljes mértékben fedezi az általános és középiskolai oktatási költséget. Csak a reform helyes irányát kell meghatározni, mert kihat a beruházásokra, az ország jövőjére. Ma Magyarország egy összeszerelő üzem, köszönhetően a 80 as-90es évek jó szakmunkásképzésének.(meg persze az alacsony munkabérnek)
Az első, legfontosabb lépés lenne az intenzív nyelvoktatás.
Ha valakit érdekel itt a tanulmány:
www.imf.org/external/pubs/ft/fandd/2005/06/hanushek.htm
@traktoroslány: Egy demografiai problema, ha pusztan populista szolamokkal megoldhato lenne, mar reg legyoztuk volna...
Sajnos ugy tunik, hogy ez egyenlore nem sikerult, bar gyakran ismetlik a "ki fog eltartani" szlogent. A szomoru realitas az, hogy a mostani befizetok gyakorlatilag elfelejthetik azt, hogy "gondoskodnak" roluk. A nyugdijkorhatart tovabb emelik, a jarandosagot csokkentik, az inflacio pedig megeszi a vasarloerteket addigra. Nagyon egyoldalunak tunik a jelenlegi nyugdijasok javara az ervrendszere.
@Blogger Géza: A tanári állomány azért állandó, mert az alacsony fizetés miatt egyáltalán nem versenyképes a szakma, így aki belekerül, az se előre, se hátra nem tud mozdulni. Onnantól ő oda van betonozva (10 év tanítás után hogy tudna elhelyezkedni a versenyszférában, illetve miért menne valaki a versenyszférából oda)?

Svédországban már kipróbálták: miután megtöbbszörözték a tanári fizetéseket, drasztikusan javult az oktatás színvonala.

Miért? Mert hirtelen vonzó lett a tanári szakma, emelkedtek az egyetemi követelmények, ahogy nőtt a jelentkezők létszáma, és csak a legjobbak jutottak katedrához.
@Blogger Géza: Valóban probléma a diplomák rossz minősége, ezt én is írtam. Erre azonban nem megoldás az, hogy legyen sokkal kevesebb ugyanilyen rossz minőségű diploma. Az oktatás minőségén kellene javítani. Én is találkoztam már olyan közgazdásszal, aki nem tudott %-ot számolni. Siralmas volt, és még sok példát lehetne mondani.

Tényleg nem változna meg minden egy csapásra, ha csak a tanárok fizetését emelik fel. Mondjuk akkor csináljanak mást is, olyat, amitől javul a helyzet. Pl: kevesebb gyerek egy osztályban. 25-30-35 fős létszám mellett szerintem nem lehet minőségi munkát végezni, pláne ha vannak hátrányos helyzetűek, akiket integrálni kellene. Jobb eszközök, normális, tanítható tanterv....stb. sok minden van még nem csak a pedagógusbér emelése.
@Ianas: Nem, o az ertelmesebbek koze tartozik. Az elelmesebbek meg a Szazadvegnel blogolnak.
Azt hiszem ez az agyament, hazaárulónak nyugodtan nevezhető rezsim Orbán újraválasztása esetén 56-hoz hasonló kivándorlási hullámot indítana el. Ami jól jelzi majd, hogy az antikommunistának hazudott Fidesz a legjobb úton halad Rákosi diktatúrájának ellenkező előjellel végrehajtott változata felé. (most a szegények a sanyargatandóak) De a bolsevik módszerek most is egyértelműek.
@Ianas: Erre írtam, hogy azonnal duplázni a tanári fizetéseket amivel a jókat itt tartjuk és esetleg mi is importálhatunk okos embereket, más nem angol képzésben. Ehhez viszont pénz kell, azt pedig csak úgy lehet ha nem az állam finanszírozza az egészet. És ugyanez a megoldás az egészségügyre is.
@fg56: nem tudom, 56 után hány ember lépett le, de pill. ~ 300000 ember nincs jelen a TB/munkaügyi/mifene adatbázisok szerint.
@Ianas: Rengeteg hosszú távú befektetés lehetséges, csak az a baj, hogy akkor MOST kell elvonni ehhez a pénzt másoktól/máshonnan. Ami nem olyan egyszerű, amikor négyévente leválthatják azt, aki a hosszú távú befektetést eszközölte...
A fideszes gazdasági modell eszmény úgy néz ki, hogy 47 ezres kényszermunkások dolgoznak a fideszes zöldbárók földjein, az oligarchák cégeinél és a stadionépítkezéseken.

A tudás hatalom, tehát a tudással rendelkezők ellenségek.
@Csokonai Vitéz Műhely:
1.Félrevezető a statisztikád, mert nem GDP arányaiban vizsgálja, csak szimplán az összegeket hasonlítja össze, ez így nagyon torzító statisztika.
2.Az is nyilvánvaló, hogy sokkal célzottabb ott a ráfordítás. Nyugaton arra megy el a pénz, hogy a tanárokat jól megfizetik, magyarul nagyon jó tanárokat alkalmaznak és arra, hogy azokat a diákokat támogassák akik kiemelkedően teljesítenek, olyan szakokon ami fontos is gazdaságilag. Nem mint nálunk hogy mindenki tanulhat ingyen, vagy minimális anyagi ráfordítással, olyan szakokon is aminek szinte semmi haszna gazdasági szempontból hosszútávon és cserébe még a tanárok is szarul keresnek.
@Blogger Géza: te hogyan szavaztál tandíjkérdésben?
@Blogger Géza: A stadionépítésre nem most vonják el a pénzt? Az nem hosszú távú befektetés?

Az, hogy nem állapodnak meg az IMF-fel, hanem sokkal drágábban finanszírozzák az országot a piacról, az nem hosszú távú befektetés?

Biztos nem egyszerűek ezek a dolgok, ha valaki nem tudja, akkor álljon fel és menjen odébb. 8 évig taposott ezért az állásért, esetleg fel is készülhetett volna az ellátására.
@Schindler Pistája: mindent elárul rólad ez az egy mondat: '... az orrotok alá dörgölik'. Beszűkült agyú szerencsétlen barom vagy.
@Blogger Géza: "Oldalanként 470 ezerért dolgozik a Századvég"

index.hu/belfold/2012/10/16/oldalankent_470_ezerert_dolgozik_a_szazadveg/

ilyenkor mindig megnyugszom.
van itt pénz.
és jó helyre megy... :)
Semmi értelme az ilyen szürreális jelzők puffogtatásának, amelyek nyilvánvalóan értelmetlenek és ráadásul még gusztustalanok is - gondoljunk Pol Pot rendszerének számtalan áldozatára.

Ennél több kell, értelmes alternatíva. Az hol van?
Megint egy hülye poszt.
A felsőoktatásból való forráselvonásnak van értelme. Manapság minden hülye diplomát akarna szerezni, ahelyett, hogy szerezne egy jó szakmát. Ezért már pl. egy jó villanyszerelőt is alig találni.
Ugyanakkor televan az ország marketingmenedzserekkel, meg kommunikációs szakértőkkel, meg olyanokkal, akik 2-3 egyetemet is elvégeznek, csak hogy ne kelljen dolgozni.
Be kell látnia az országnak, hogy ilyen felsőoktatásra nincs szükség. Az én adómból legalábbis ne finanszírozzák. Aki kommunikációs semmirekellő akar lenni, tegye meg a saját pénzéből ne az állami csecsen csüngve.

Az oktatás színvonala pedig nem a forráskivonás miatt, hanem éppen a "tömegtermelés", a diplomagyárak miatt csökken. Ez egyébként világjelenség, ami nem jelenti azt, hogy nem kell ellene tenni semmit.

"mindenekelőtt az alacsony bér az oka annak, hogy általában a leggyengébb tanulók mennek a középiskolákból pedagógusképzésre, majd onnan is a leggyengébbek tanítani az iskolába, "

Öreg vagyok. A 70-es 80-as években is csak a hülyék mentek a Tanárképzőre (elnézést a kivételnek), mert ott volt alacsony a ponthatár. Kialakult egy jól kontraszelektált gárda.

"Az oktatás rohamosan csökkenő színvonala miatt is immár egyre több képzett ember menekül az országból. Egy értelmes szülő sem akarja, hogy gyermekei egy ilyen oktatási rendszer áldozatai legyenek."

Másutt, pl. Angliában, Amerikában is hasonlóan szar, hanem szarabb. Az emberek azért menekülnek mert rosszak a kilátások úgy általában.

"Aligha elképzelhető, hogy a magyar kormány legfőbb vezetői és tanácsadóik ne tudnák: tudományosan, számszerűen bizonyított, hogy a legkifizetődőbb az oktatásba történő befektetés. "

Ezt a frázist mindig elpuffogtatják, azt az egymást követő kormányok mindig megvonnak az oktatástól lóvét. Csak akkor jó befektetés, ha azt értelmes dolgokra költik. Pl JÓ SZAKMUMNKÁS KÉPZÉSRE. Egyébként meg az a gáz e befektetés jóságával, hogy hosszútávú a megtérülése. cirka 20 év.

"Arra a kérdésre, hogy miért zárolta a kormány az innovációra fordítható összegeket, ezt válaszolta: >>azért, mert félnek mindenkitől, akik esetleg többet tudnak, mint ők.<<"
Nekem meg azt mondták megbízható maszop források, hogy Gyurcsány és Bajnai tegnap este a tömegben versenyt fingtak a 3-as metró deáktéri állomásában, amit bűz miatt ki kellett üríteni. A metró ezért nem járt egy órán keresztül.

Szóval megint egy hüje poszt. Nem komálom Orbánt, de azért polpothoz hasonlítani... Ne fárasszuk már egymást.
@ciccaful: Használható tandíjhitel konstrukció hiányban, válogatás nélkül MINDEN egyetemre, főiskolára, minden karra, az állami finanszírozású helyekre felvett diákokra is kiterjedő magas tandíj, na, az tényleg felháborító volt. Nem csoda, hogy kiütéssel leszavazta a nép. Én is természetesen benne voltam abban a 80-90%-ban. Tényleg, akkor miért nem jöttek ezek a Pol Pot posztok, jó a kérdésfelvetés... :)
@Blogger Géza: És ezek ugyan azok, akik népszavazást kezdeményeztek a tandíj eltörléséről?
@szonár: Az van a cikkben, hogy a mostani hatalom fél az okos, kreatív, önálló emberektől, ezért sorvasztják, nyomják az oktatást, hogy butuska, önműködésre részben, vagy egészben képtelen egyedek legyenek az országban, akik nem veszélyeztetik a hatalmukat. Ebben hasonlítanak Pol-Potra, öldökölni valóban nem szoktak.

Tényleg nem tudod, hogy az ilyen agysorvasztó oktatáspolitikának mi az értelmes alternatívája? Hát az, hogy nem agysorvasztó. Az, hogy pénzt fektetnek ma az oktatásba, azért, hogy később megtérüljön. Miután a jó fizukkal odacsábítják az okos, jó pedagógusokat, akikre nem 35 gyereket bíznak egyszerre, hanem max. 15-öt, hagyják őket kreatívan dolgozni. Ez tényleg nem jutott magadtól az eszedbe?
@Blogger Géza: jogos @ciccaful: kérdése!

nekem nincs gondom a tandíjjal (habár az államilag finanszírozott helyeket nem így osztottam volna el). a gondom azzal van, hogy 4 éve még ellenezte viktorka ma meg már "önköltség" formájában támogatja és kijelenti, hogy ez nem is tandíj... hát nekem ezzel van gondom...

habár végül is mit várjak egy ifjú komcsiból lett antiklerikális libsitől, aki most éppen keresztény-konzervatív elveket hangoztat...

tudod, ritkán irigyellek a melódért... szép napot és kívánom neked, hogy ma már ne mondjanak több hülyeséget a főnökeid...
@Blogger Géza: Ez konkretan Orban bune - ugynevezett Bokroscsomag-szindroma - hogy a rovidtavu politikai haszonert - a nepszeruseg-szerzes legegyszerubb mondja az indulatok felkorbacsolasa es iranyitasa, nem mai recept - felaldozzuk az orszag erdemi fejlodeset, evtizedekre politikailag lehetetlenne teszunk minden reformot. Ne tevesszen meg senkit hogy a legujabb aktatologatasukat es penzosztasukat milyen programnak hivjak, aZ nem reform hanem potcselekves ami a sajtonak szol.
Peldaul a mai napig tagadjak hogy az 1. Orban-kormany gazdasagi eredmenyeit Bokros alapozta meg.
Azt is lehetne hogy a politikai partok nem egymas totalis elutasitasabol probalnak toket kovacsolni - amivel eddig csak a szelsosegeseket erositettek - hanem az alapvetoen szukseges lepesekben egyetertenek es masban keresik a szavazok kegyeit.
Mar masok is kezdik kapisgalni hogy Orbannak nem erdeke es nem celja a gazdasagi fejlodes, jo neki a feudalizmus, kapora jonnek a szegenyseg, kiszolgaltatottsag, az indulatok amiket (ugy veli) propagandagepezetevel a megfelelo helyre tud iranyitani; kerdes hogy a gazdasagi hatorszaganak mennyire kezd az egesz egyre inkabb zsakutcanak tunni es mikor kezd kihatralni mogule.
@orient: Jogos, viszont GDP arányosan is a 43. helyen vagyunk az 5.5%-al, és az összes említett ország megelőz minket. Ráadásul sokkal rosszabb hatékonysággal rendelkezünk. Pl ált és középsulikban az egy tanárra jutó gyerek szám 15, míg az EU átlag 9.
Minden 3. tanár felesleges.
Egy teljes, átfogó oktatási reformot azért nem akar egyik kormány sem elindítani, mert irtózatosan sokba kerül és látható pozitív jelei úgy 10-15 év múlva lesznek csak. Az már más kérdés, hogy nem csak az akarat, de hozzáértő szaktudás sincs meg egy ilyen reform végigviteléhez.
@szonár: Annyian nyilatkoztak mar errol hogy csoda hogy te nem hallottal errol... lehet hogy a hirtv mer a bayerzsolti errol nem cikkez???
@Csokonai Vitéz Műhely: ezzel egyetértek. MInden így működik itthon, semmit sem akarnak rendbetenni, mert rövidtávon politikai öngyilkosság lenne szerintük. Én ezzel nem értek egyett. Szerintem ésszerű megszorításokat is el tud adni egy kormány ha az ország érdeke és az emberek látják miért történik. Pl. mikor elvették a 13. nyugdíjat, idős anyám úgy reagálta le, hogy tudta ez egy olyan plussz pénz volt évekig amit a gazdaság és ország nem tudott kitermelni, addig is csodálkozott hogy kap, bár örült neki. El lehetne adni a további megszorítást is mint pl. a vizitdíj, ha egészségügy egyidejűleg javul általa, ugyan ez igaz lehet az oktatásra is. Ha pl. jó fizetések, jó képzések vannak, akkor még több külföldi jön a fizetős szakokra , iskolának több pénze van, és javul is az oktatás színvonala...etc.
"...Ugyanakkor a magyar kormány ... az ellenkezőjét teszi annak, amit a tudományos bizonyítékok, a sikeres országok tapasztalatai és az Európai Unió követelményei alapján tennie kellene..."

M.o. irtózatos prés alatt van! Tudom, hogy te ezt nem érted meg, de hidd el! Örülj annak, hogy még nem a vérünket szivattyúzzák kifelé az országból a hitelezők! M.o. most pontosan azt várja el a nyugati, "baráti", "intelligens" megmondó, hogy mindenét adja fel, s mindent áldozzon fel az ő pénzes zsebének.
Nem vitatva a cikk igazságát, azért azt tegyük hozzá, hogy a jelenlegi oktatási (különösen felsőoktatási) rendszer akkor sem lenne jobb, ha felezés helyett dupláznák a költségvetését. Egy véglegesen kontraszelektált, a nemzetközi trendekről lemaradt oktatói gárda négyszer ennyiből sem tudna semmivel sem jobb outputot garantálni. Lehet azt mondani, hogy azért mert nincs pénz (kis pénz, kis foci), csak akkor eszembe jut az a vicc, hogy megkérdezik a fuldoklótól: tud úszni? Nem! És ha megfizetem?

Szóval a polt-pot szindrómánál (ami ezek szerint csak a Fidesz sajátja, és mint ilyen, mindössze két éve sújtja az oktatási rendszert), ott a "kiskakas a szemétdombon" szindróma is, amikor a Tanszékvezetők félnek mindenkitől, aki többet tud náluk, vagy egyáltalán jobban képben van a területük napi híreiben, és ennek megfelelően szelektálják és tenyésztik a felsőoktatás minőségét elsődlegesen meghatározó oktatói gárdát. És ez nem két éve sújtja a felsőoktatást, és sokkal tovább fogja sújtani, mint Hoffman Rózsa.

És ha valaki azt mondja, hogy pénzkérdés az, hogy valakit érdekel-e a saját szakmája, azt kéretik kiröhögni. Ha engem érdekel a szakmám, akkor is elolvasom, merre halad, ha nem fizetnek érte, vagy nem ezért fizetnek (ez lenne az ún. értelmiség egyik megkülönböztető jegye). És az internet korában a konferenciákra eljutásra hivatkozni is fölösleges... A kutatási ötletek pedig 99%-ban nem a mindenkori kormányokon buknak el, hanem a mindenkori intézményvezetőkön, tanszékvezetőkön. Milyen jó, hogy mindig van kire mutogatni...
@greatwideopen: a villanyszerelő-képzés töretlen Magyarországon, ugyanúgy folyik, mint azelőtt. Nem azért nem találni egy jó villanyszerelőt, mert az összes elment marketingesnek, hanem azért mert akik ott végeztek semmit nem ér a tudásuk. Ezért valahogyan elsajátítottak egy másik szakmát, és most ott próbálkoznak. Az egész oktatás botrányosan rossz minőségű az országban, nem csak a felsőoktatás. Csak sok ember van az országban, akiknek nincs diplomája, és őket könnyű hergelni a diplomások ellen. Az általános iskolai képzés pontosan ugyan olyan gyatra, mint a felsőoktatás. Hány ember van, aki elvégzi a 8 általánost, de nem tud olvasni? A szakmunkásokról nem is beszélve. Szinte senki sem dolgozik az eredeti szakmájában, mert fogalma sincs róla, nem tanították meg neki.

Az, hogy mennyire világjelenség ez a színvonaltalanság, nem tudom, kérdezzük meg Oxfordban, Cambridge-ben...

A tanárok fizetése már a 70-es, 80-as években is kevés volt.
@Blogger Géza: szóval, géza, hogy frissítsem a drága memóriádat.

átlag havi 9000 lett volna/hó.
ennek a 30-50%-át az egyetemek kötelezően ösztöndíjra kellett volna, h fordítsák.
tanulmányi eredmény alapján aki a felső 15%-ban lett volna, annak nem lett volna tandíj. aki az alsó 15%-ba, az meg többet fizetett volna.

és, ami a lényeg:

"A hátrányos helyzetű tanulók, továbbá a gyermekgondozáson lévő kismamák felmentésben részesülnek bármiféle tandíj megfizetése alól."

másrészt. az a kormány nyomja a HITELT, és adósítja el előre a diákokat, aki minden csapból azt folyatja, hogy a hitel rossz. hogy az veszélyeztet.

tudod, az egy nagyon rossz vicc, amit a kormány tesz.

ha egy pillanatra kivennéd a szemed és a füled a seggükből és körülnéznél, mint egy idegen, aki csak úgy idetévedt egy másik bolygóról, lehet, hogy képes lennél racionálisan látni mi zajlik ebben az országban.

és még valami. ha nem tetszett a maszop féle tandíjas rendszer a fidesznek, miért nem azt mondta, KELL a tandíj, csak más formában?
miért a tandíjat töröltette el?

hithű barátom. gondolkozz egy kicsit.
@Blogger Géza: "Persze könnyű követelni, hogy mindenki tanulhasson ott és azt és ameddig ingyen, amit csak ő akar."

Ezt annyira könnyű követelni, hogy népszavazást is rendezett róla egy demagóg forradalmár.

Megkérdezhetem, hogy te mire szavaztál ?
Azt halottam hogy a fidesz a zemberek kiirtására készül.Egy tényleges rendőr unokaöcse mondta aszt nekem úgyhogy tuti biztos.Ara van a választási magisztráció kitalálva hogy aki oda feliratkozik mind viszik ki végezni.Úgyhogy úgy mennyen el valaki feliratkozni hogy az a halállista.Én ezt natyon jól tudom
> a kormányzó pártokban is vannak, akik látják, hogy mindez már nem mehet így tovább.

Nem sokaig. Ők lesznek eloszor eltavolitva. Remelhetoleg nem ugy, hogy agyonlovi oket a TEK
@Schindler Pistája: Hát ha valakit kiherélnének, aki azt mondja, a rokonságom állat módjára való lemészárlása nem történt meg, vagy nem volt olyan nagy dolog, azzal nekem kurvára nem lenne ám bajom.
Jó kis poszt!
És tényleg üldözik az emberek szemét felnyitni képes szakmákat, mint a jogász, vagy a közgazdász, meg szociológus és egyéb büfészakokat...

Én emlékszem 2006-ban még a tanári és közgazdász végzettségű Gyurcsány Ferenc mentett meg a meghalástól azzal, hogy felnyitotta az emberek szemét.
Meg mellesleg még kormányzott is.
Rendesen.
Nem úgy mint ezek...
@Blogger Géza: Géza te még szart is magadra kened, csak hogy a fidesz mellett kampanyolj :)))
..ne haragudj, az a brutális tandíj, amit bevezettek, védhetetlen..
@traktoroslány: NEm hiszem, hogy az angol éretelmiség többsége kembridzsben végzett volna. Sok rossz, tömegiskola van ott is.
Az, hogy rossz a szakmunkásképzés színvonala szerinted, aláhúzza, azt amit mondtam, arra kellene költeni, s nem marketinges, kommunikációs, szir-szar közgazdász (mármint a képzés szir-szar, meg az emberanyag - minden hülye elvégzi, hülye tanároktól tanulván) és jogi képzésekre.
"A válasz egyúttal reményre is ad okot: a kormányzó pártokban is vannak, akik látják, hogy mindez már nem mehet így tovább."

Tudni tudják, csak az a fránya életszínvonal, amit megszoktak...
Már nem is Kádár meg Rákosi, hanem egyenesen Pol Pot. Naemmávalami!!!
@zotyesz11: Ha, ha...

"zotyesz11 0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2012.03.10. óta tag."
@műproli: "Azt halottam hogy a fidesz a zemberek kiirtására készül.Egy tényleges rendőr unokaöcse mondta aszt nekem úgyhogy tuti biztos.Ara van a választási magisztráció kitalálva hogy aki oda feliratkozik mind viszik ki végezni.Úgyhogy úgy mennyen el valaki feliratkozni hogy az a halállista.Én ezt natyon jól tudom "

Én meg hallottam a liftben, hogy két ember beszélget, hogy az egyik bátyja már látott olyan embert, aki tudni véli, hogy a Zorbánék kivnoják a Zoxigént. Ez nem tréfadolog!!! :D
@kovi1970: És ez mit jelent?
Hogy relatíve kevés hülyeséget írtam?
@kifordított nagyanyó: "Mondjuk lopás,hazaárulás és arrogancia tekintetében senki nem tud annyit,mint ők! "
Hozzál jogerős bírósági ítéleteket! Ugyanúgy, hogy magatokkal szemben követelitek ugyanezt (pl. Bajnai Hajdúbétes ügyei esetén).
Teljesen egyértelmű, miért fognak hazatérni a fiatalok 6-10 év múlva. Mert akkor már igény lesz a képzett szakemberekre, mert itthon mind kihalnak, illetve nem termelődnek újra.

Komoly üldözési mániában szenved szegény Kedves Vezetőnk, elég megnézni a minapi etyeki danolászását: remegő szájszél, kényszeredett gesztusok, riadt tekintet.
Így mulat, aki retteg.
@elwood: géjza arra szavazott, h ne legyen tandíj. feljebb megvallotta.
és mindezt csak azért tette, mert idézem:

"Használható tandíjhitel konstrukció hiányban, válogatás nélkül MINDEN egyetemre, főiskolára, minden karra, az állami finanszírozású helyekre felvett diákokra is kiterjedő magas tandíj, na, az tényleg felháborító volt. Nem csoda, hogy kiütéssel leszavazta a nép. Én is természetesen benne voltam abban a 80-90%-ban. Tényleg, akkor miért nem jöttek ezek a Pol Pot posztok, jó a kérdésfelvetés... :)"

na, most okosodjon ki az ember... :)
@greatwideopen: Szerintem szükség van villanyszerelőkre, marketingesre és bölcsészekre egyaránt. Ami fontos, hogy mindegyikből jóra van szükség. Sok mindenért utálom ezt a kormányt, de külön undorító, ahogyan szalámiznak minket.
Az, hogy kiképeznek egy csomó villanyszerelőt, akiknek utána eszük ágában sincs villanyt szerelni, mert utálják, lövésük sincs róla, vagy ha mégis, akkor elmennek külföldre, ez nem pénzkidobás? Erre nem sajnálod az adóforintokat? Akkor mi a megoldás? Szüntessük meg a szakmunkásképzést?
@ciccaful: és a gézaféléknek nem okoz gondot.

le kell szavazni a fuj gonosz tandíjat, két év múlva hirdetni kell, hogy az ingyenes képzés milyen rossz.

és ebből a fasziból százezrek vannak.

én már öreg vagyok, hogy elhúzzak. egy dolog vigasztal, hogy ezek a géza emberek összedobnak nekem havonta egy szép összeget adócsökkentés formájában. és biztos még örülnek is neki.
a fides mafia bűnszervezet célja a komcsi náci feudalizmus!

mindenki rabszolga lesz ! ők meg a kirájok !

hazaáruló, HITVÁNY (gerinctelen+alkalmatlan) gané csürhe
@fg56: "agyament, hazaárulónak nyugodtan nevezhető rezsim Orbán újraválasztása esetén 56-hoz hasonló kivándorlási hullámot indítana el"

?????

mér most befelé jönnek a fiatalok ?????
@elwood: nekem 3 kicsi gyerekem van.

minden nap eszembe jut, hogy el kéne menni, mert nem akarom, hogy ilyen lelkületű és felfogású országban nőjenek fel.

és rosszul vagyok ettől, mert ITTHON szeretnék élni.
@LongCafé: "a jelenlegi oktatási (különösen felsőoktatási) rendszer akkor sem lenne jobb, ha felezés helyett dupláznák a költségvetését"

igaz !

de attól ez nem zárja ki hogy a poszt is igaz legyen eccere ! hiszen a fejlett kulturált országok NÖVELIK az oktatási büdzsét... ami rendszerint MEG IS TÉRÜL nekik...

persze itthon ez is ELLOPOTT, ablakon kidobott pénz lenne (vö: közgép)
@traktoroslány: "Szerintem szükség van villanyszerelőkre"

minek ???? a villanyóráket lekötni bárki megtuggya...

vagy arra gondolsz hogy ők lesznek az uccsók akik elmennek? és ők kapcsizzák le a villanyt a zországban??
@traktoroslány: Persze, szükség van jogászra, közgazdászra, talán minimális mértékben marketingesre meg kommunikációsra, de jóval kevesebbre és csak jókra. Ezért értek egyet a fenti szakmákban az államilag finanszírozott helyek csökkentésével.
Akinek kevesebb esze van, az menjen kevesebb észt igénylő szakmákba és ne akarjon dipolmás lenni. NEm áll jól neki.
Az állam pedig ne finanszírozza ezeket a figurákat. Ha a papának mamának megéri a hüjegyerekéből közgazdászt csinálni, hát irassa be a gyerekét a saját költségén valamelyik közgáz jellegű diplomagyárba. Ott hason hülyéktől tanulhatja a hülyeségeket. Társadalmilag abszolute haszonatalan módon.
Kicsit más a helyzet, az orvosi-műszaki szakmákban, mert azokra tényleg van társadalmi igény. Bár a hüje orvos azér' elég gáz.
@Rive: szóval aszondod, hogy az oktatásból már régen megy a forráskivonás. így van.
Médiában dettó.
Kósa Lajos ki(ön)cenzúrázva. A debreceni tévénél azt hiszik, hogy cívishon népe nyilván egycsatornás idióta.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3152_a_verkaticak_kiszoritottak_kosa_lajost
@greatwideopen: Es allamigazgatasi aktatologatot megeri kepezni?
Miert hiszi azt az allam hogy o olyan jol tudja mi kell majd a gazdasagba amikor a legtobb balterjes allami vezeto soha nem latott meg piacon versenykepes vallalatot belulrol?
Ha az allami vizfejek annyira jol tudnak mi kell es mi nem kell akara gazdasagban akar a tarsadalonban, a szocializmus elne es viragozna, nem akart volna senki sem Nyugatra/piaba/ongyilkossagba menekulni, a berlini fal a nyugatiak kivul tartasara szolgalt volna...
Ebreszto a szocializmus nem mukodik, az allami ovobacsiskodas kontraproduktiv!
Pol Pot, Marx leghűségesebb követője és a marxista-nacionalista Fidesz között valóban vannak bizonyos hasonlóságok.
Legalább megírta valaki, hogy két dolog nem keverendő össze: elhajtjuk a jogászokat és a közgazdászokat vagy pedig sajnálkozunk, hogy elmentek!!!
"A válasz egyúttal reményre is ad okot: a kormányzó pártokban is vannak, akik látják, hogy mindez már nem mehet így tovább."

Csak ez sem akadályozza őket abban, hogy bármilyen aljasságot megszavazzanak...
@Schindler Pistája: te állandóan dörgölődzöl, ezen élvezel el?
@Kakimaki0123456789: A szocializmus kínában egész jól elműködik. Igenis egy piac gazdaságban (is)szükség van állami tervezésre.
Ha az állam fizet helyekért az egyetemen, akkor neki kell eldöntenie, hogy mire, milyen szakokra adja ki az adófizetők pénzét.
@dez01: Viktor nem annyira öreg.
@greatwideopen: Hülyeség! Az állam pl. családi pótlékot is fizet azért mit dönt el?
@greatwideopen: Egyébként tudod a számokat is, vagy csak ismételgeted mint a papagáj a tv-ben hallottakat. Sok a bölcsész - mennyi is? Kevés a műszaki ember-mennyi kellene? és milyen? ilyen szakma nincs, hogy műszaki.

Ne haragudj, kicsit parttalannak érzem vitánkat, csak azt áruld el, hogy az, hogy kevesebb bölcsész lesz hogyan garantálja azt, hogy nem fognak hülyék bekerülni a felsőoktatásba. Amikor én voltam ott, még attól is kevesebben voltunk, mint most lesz, de volt ott egy csomó hülye.
@tarackos: Ez jó példa. Ez a családpolitika. A Zállam eldönti, hogy támogatja-e a gyerekvállalást, s ha igen, milyen mértékben, hogy és mely rétegekét. Családi pótlék mellett ott lehet az adókedvezmény.
Ugyanígy van az oktatásnál is.
@Kakimaki0123456789: "Peldaul a mai napig tagadjak hogy az 1. Orban-kormany gazdasagi eredmenyeit Bokros alapozta meg." Ilyen hülyeséget csak tagadni lehet. Egy egy év alatt bebukott pénzügyminiszter, akinek szinte az összes intézkedését előbb vagy utóbb visszavonták, mivel alapozott volna meg bármit is?

Önköltséges képzés most is van, korábban is volt, nem ez a kérdés. Az államai finanszírozású helyeket szüntette volna meg (illetve tette volna fizetőssé) az MSP, erről szólt a népszavazás.
@traktoroslány: Te most magaddal vitatkozol? Bölcsészeket nem említettem.
Diplomagyárakba járó, dolgozni nem akaró, tehetségtelen hüjegyerekekről van szó, akiknek jellemző szakirányait említettem, a bölcsész nem volt közöttük. Tudomásul kell venni, hogy nem lehet mindenki egyetemi tanár, s aki annak nem jó, mert buta hozzá, az IQ-ja elegendő egy víz- és gázszerelői végzettséghez.(Hogy ne mindig a villanyszerelőket emlegessem.)
Vannnak műszaki szakmák: ide tartozik az ilyen-olyan mérnök, de még a számítástechnikus is. Volt egy Műszaki Egyetemünk is, vagy tévednék?
@ciccaful: Nyilván nem értesz a politikához, ha azt hiszed, hogy "kell a tandíj, csak más formában" szlogenekkel lehet sikeres népszavazást tartatni. :)

Az meg hogy ki a "hátrányos helyzetű", az nagyon szubjektív. De kár ezen vitatkozni, 80% felett el lett utasítva az a koncepció, már a történelem szemétdombjára került. Védd, ha akarod, de tudod széllel szemben...
@elwood: Ki volt ez a demagóg forradalmár? Én ilyen népszavazásról még Magyarországon nem hallottam. Persze ha már a feltett kérdést sem értetted meg... Akkor remélem, te sem regisztrálsz majd, funkcionális analfabéták maradjanak otthon.
@bgp: Nem Orbán itt a lényeg, hanem a 3 millió nyugdíjas szavazó..... Ezért van mindig nyugdíjemelés, és ezért van minden más jó esetben befagyasztva, rosszabbesetben csökkentve......

Akárki kerül hatalomra, ugyanezt fogja tenni:(
Iszonyúan csúsztat a blogos, mert azt mondja, hogy a jól képzett emberek mennek el, mert rossz a képzés. Ez önellentmondás. Másrészt pedig nem csinál rosszabbat a kormány, mint Bokros, aki az általános és kötelező tandíjat akarta bevezetni.
@Blogger Géza: "
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?""

erre mit szavaztál, és ami most van az szerinted ebbe az irányba megy-e ?
@Blogger Géza: ha a politikán a gerinctelenséget, az emberek hülyének nézését, a mellébeszélést, a lenéző és kioktató stílust, a cinizmust érted, ahhoz valóban nem értek.

ellenben te igen.

különben, miért is kellett a népszavazás?

a parlamentben kellett volna DOLGOZNI, nem pedig folyamatosan szabotálni a munkát.
megnézheted ov hány alkalommal járt be a munkahelyére 2002-2010 között.

és még valami a számokkal kapcsolatban.

1. a fidesz MINDEN államadósság-növelő intézkedést MEGSZAVAZOTT 2002-2010 között. tehát bűnrészes, mert akkor azt kellett volna mondania, hülye maszop nem kell a 100 napos program, nincs rá pénz.

2. 2010 májusában ov úgy ment ki brüsszelbe, h NÖVELJE a hiányt 7%-ra. akkor ez még nem volt gond.

szted ezekben nincs semmi ellentmondás?

mit gondolsz arról, hogy a fidesznek azért nagyobb a bűne mint az mszp-nek, mert pontosan az ellenkezőjét ígérte annak, amit most tesz.

a szómágiát hagyjuk. (tandíj=önköltség, csökkenés=negatív növekedés, stb.)

ennél okosabbnak gondollak géza.
persze, lehet, hogy tévedek.
@Schindler Pistája: A Bajnai is ott végzett közgazdász és a Kusza Szem is. Bajnai dolgozott a versenyszférában Kusza Szem soha. Bajnai kihúzta az országot a szarból Kusza Szem ......
@Névtelen Betelefonáló:
Nem ám tréfadolog ez az oxigenetikai manipuláció!

Ezek a fityiszesek roszabak még Polpotynál is! Meneküljék mindenki amere lát!!
Én még időben szótam!!!
@ciccaful: "2010 májusában ov úgy ment ki brüsszelbe, h NÖVELJE a hiányt 7%-ra. akkor ez még nem volt gond."

most meg harcol ellene:))))

tényleg minden erről szól a qva kib@szott kommunikáció és "gazdaságpolitikaként" pedig a mindennek azonnal a seggére verni... amit ma ellophacc ne halazd honlapra...
@műproli: lezárják a netet és a határokat álamosítyák a számlákat...

sajnos simán benne van a pakliban... megláttyuk mijen napja van lézerdzsoninak...
@greatwideopen: Hát van egy rossz hírem. Hülyék ezután is be fognak kerülni a felsőoktatásba szép számmal, te pedig finanszírozni fogod ezt. Meg én is. Semmilyen garanciát nem látok, hogy ne így lenne. Lehet, hogy most több lesz a használhatatlan mérnök, mint a használhatatlan közgazdász, én ebben nem látok lényegi változást.
@elwood: Persze, hiszen az állami finanszírozású hallgatóknak továbbra sem kell képzési hozzájárulást fizetniük. Az államnak viszont természetesen joga (sőt kötelessége), hogy időről időre felülvizsgálja a visszajelzések és az állam teherbíró képességének (!) függvényében, melyik területen mekkora létszámot akar finanszírozni.
Tovább kellene fejleszteni a felsőoktatás fizetőssé tételét. Aki még az "ingyenes" érában szerzett diplomát az most utólag fizesse ki az akkor be nem hajtott költségeket. Egyelőre csak a politikussá vált diplomásokra vonatkozna a törvény és ha már mindegyik befizette a szükséges összeget, akkor kiterjeszthetik a törvényt mindenkire.
@ciccaful: "megnézheted ov hány alkalommal járt be a munkahelyére 2002-2010 között." Megnéztem, baromi sokszor. Szavazási listákon látszik. Nem mellesleg ő a Fidesz elnöke (is) volt, az is munkahelye volt, oda is bejárt. De ha szerinted Orbán Viktor nem politizálással (ami a munkája) töltötte az idejét 2002 és 2010 között, akkor mivel? Akkor hogy a fenébe nyert 2010-ben?

Demagógiából szerintem simán lenyomod félkézzel...

A 100 napos programmal semmi baj nem lett volna önmagában, csak később mellé kellett volna tenni a forrásokat biztosító törvényeket. Ezt mulasztotta el az MSZP (ebben különbözik a Fidesztől).
@Schindler Pistája: A balliberális hulladékok egytől-egyik a ruhatár-büfészakon végzett, semmihez sem értő naplopók táborát erősítik. Belőlük lesznek a jogvédők, romológusok, antiszemitizmus- illetve anticiganizmus kutatók, és a többi képtelennél-képtelenebb elnevezésű álszakma segghülye képviselői. Ezeket valahogy nem tudom sajnálni.

És a pankrátorok is belőlünk lesznek, te kis tetűláda, kriptomagyar köcsögduda.
@Blogger Géza: "Persze, hiszen az állami finanszírozású hallgatóknak továbbra sem kell képzési hozzájárulást fizetniük."

Szóval az hogy nincs tandíj, de egyébként egyetlen államilag finanszírozott jogász és közgazdász egyetemi hely sincs
az megfelel az népszavazáson tandíjat leszavazók szándékának.

Vagyis nincs tandíj, hiszen hely sincs. Pofátlanságból jeles.
@traktoroslány: "Lehet, hogy most több lesz a használhatatlan mérnök, mint a használhatatlan közgazdász, "
A mérnökin tanulni is kell, nem úgy mint a gagyiközgazdásképző diplomagyárakban. Hüjék kihullanak.
@Schindler Pistája: Eszerint nem vagyok balliberális. Pedig eddig úgy tudták...

eh, a világ bonyolult.
Igaza is van a posztírónak meg nem is, egyrészt tényleg jó befektetés az oktatás, ha normálisan használják fel az erőforrásokat, ez vajon meg volt e kis hazánkban?
A jelek szerint(fizetésbotrányok, diplomás munkanélküliek serege,a kvóta miatt felvett majd félévkor kiszórt diákok, túlképzés egyes szakokon, ect.) azt kell mondanunk nem.
Attól, hogy ész nélkül pénzt öntünk valamibe az még nem lesz feltétlenül jobb, hatékonyabb.
Ettől függetlenül nem látszik semmi kormányzati koncepció sem, mire megy megspórolt összeg?Adósság elleni harcz?
Ki ez a balliberális tetves kötélrevalő
barom aki ilyen hasonlatokkal él.
Kösd fel magad baszd meg mert nem úszod meg. Pol-Pot??? te hülye
@KG2000: hogy nem csinál-e rosszabbat, azon lehetne vitatkozni, de hogy rövidtávú politikai érdekekből a mostani kormány vezető ereje már kétszer elmeszelt olyan rendszereket, amelyeket esetleg a tapasztalatok birtokában igazítva mára akár működőképessé is lehetett volna tenni, esetleg brutális pézkivonás nélkül is, az igen valószínű.
Ja, és a pénzkivonás: helyette jön a tandíj2 vagy mi nevű pilótajáték, ami a kamtattámogátásával középtávon növeli meg a mostani kivonásnál nagyobb mértékben a költségvetés terheit, l. még magánnyugdíjpénztárak becsatornázása a költségvetésbe
@Mojzes Pál: "diplomás munkanélküliek serege" - én úgy tudom, erős leegszerűsítés, mondhatni torzítás: www.gvi.hu/data/research/diploma_2012_ksh_diplomas_120801.pdf

"a kvóta miatt felvett majd félévkor kiszórt diákok" - tapasztalatból mondhatom, igen nehéz félévkor kiszórni valakit, legalábbis bizonyos egyetemekről
A kommunikáció göbbels-i iskolájának alapvetése, hogy ha valamit eleget sulykolsz, akkor arról elhiszik, hogy igaz.
Ha sokat blogolsz arról, hogy minden szar, akkor egyre többen fogják elhinni, hogy tényleg az. Azok is akiket eddig nem zavart.
Ha sok helyen említed, hogy kívül tágasabb, akkor sokan fognak menni.
Jól ki van ez találva. Bezzeg amikor Gyurcsány zavart el midnenkit, akkor nem volt gond.

Kevés a pénz a diplomagyárakra? 25% diplomás munkanélküliség mellett? Kellene még több szabad bölcsész?

Eddig nem volt gond, hogy az egyetemek diploma kínálata és a piac kereslete nem fedte egymást. A megoldás: nem kiképezni olyanokat, akik később biztosan nem a szakmájukban helyezkednek el.

A munkaerő kereslet kialakulázhoz betuházás kell. Ahhoz pedig hitel. Ha viszont nincs vagy drága, akkor nincs növekedés. Persze, ha napi 120-szor mondjuk el, hogy nincs stabilitás, akkor tényleg nem lesz.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy vannak páran akiknek kifejezetten ez az érdekük, hogy ne menjenek a dolgok. Tány még újraválasztanák őket, akkor pedig nincs Nokiás doboz.
@Reszelő Aladár: "25% diplomás munkanélküliség":

Akkor neked is: www.gvi.hu/data/research/diploma_2012_ksh_diplomas_120801.pdf

4-6. oldal, függelék.

Jó olvasgatást!
@Reszelő Aladár: a hazudozás is nyilván fontos eleme a göbbelssi iskolának

"Bezzeg amikor Gyurcsány zavart el midnenkit, akkor nem volt gond." - nem mindenkit zavart el, hanem szó szerint azt mondta, hogy "el lehet menni" - azoknak a vállalkozóknak, akik a magas adókon sírtak és szlovák béreket kértek számon rajta

"Kevés a pénz a diplomagyárakra?" - ezeknek a fidesz volt az eddigi legnagyobb szószólója és katalizátora. a választási ígéreteiben pedig szó sem volt teljes szakok állami támogatásának megszüntetéséről

"A megoldás: nem kiképezni olyanokat, akik később biztosan nem a szakmájukban helyezkednek el." - ezt szintél elfelejtették valahogy ellenzékben kommunikálni. de blogger géza alapján ezek szerint hazudni is lehet a sikeres ügy érdekében, tehát semmi gond. hasonló alak lehetsz te is

"Persze, ha napi 120-szor mondjuk el, hogy nincs stabilitás, akkor tényleg nem lesz." - attól pedig biztosan nem lesz jobb, ha a teljes propagandagépezetünk az eredményeket sulykolja, amik nincsenek. a tények makacs dolgok, a csekk pedig nem hazudik. tán elfelejtetted hogy nem mindenki cba-vezér és simicska lajos ebben az országban

ahogy mondani szokás, nem baj, te is próbálkozhatsz...
@Blogger Géza: azzal töltötte az idejét, hogy felépítette a politika felett álló emblematikus figura képet. hallgasd már vissza a beszédeit, meg nézd meg a tetteit. nem a parlamentben töltötte az ideje nagy részét.

"Akkor hogy a fenébe nyert 2010-ben?"

hááát, azzal géza, hogy az mszp akkora barom volt éveken keresztül. emiatt nyert 2010-ben.

mára letisztult a kép, csak a hívők maradtak, mint te is.

a gondolkodó jobb oldali konzervatív szimpatizánsok nagy része inkább köszöni, ez nem kell. mert amit ov és bandája tesz, az mindennek a megcsúfolása.
érdemes megnézni a soproni eredményt. a fideszesek fele elhullott. az meszp gyakorlatilag annyi szavazatot kapott, mint 2010ben.

"A 100 napos programmal semmi baj nem lett volna önmagában, csak később mellé kellett volna tenni a forrásokat biztosító törvényeket. Ezt mulasztotta el az MSZP (ebben különbözik a Fidesztől)."

na, ez muhaha. meg LOL.
nem volt forrás. hiába van erről tv, ha nincs mögötte teljesítés. ezért ment hitelből. innen az államadósság nagy része. mindenki tudta, mégis megszavazták, a fidesz is. egyedül az mdf!!! nem szavazta meg a populista, idióta, országveszélyeztető törvényeket.

oh, és a fidesz is ugyanezt a gyakorlatot akarta folyatatni - 2010 brüsszel, emlékszel? ov 7%-os hiányt akart, lécciléccilécci - csak az a szemét eu azt mondta. NO.

mert akkor is azok a szemetek az ország ELLEN dolgoztak.

aztán ov hazakulogott és kitalálta, hogy a hiány ősellenség! felejtsük el brüsszelt. a két héttel később készült m1 híradóban szó sem esett ov pofára eséséről, h brüsszel nem engedte elszállni a hiányt. az volt benne, hogy ov a bölcs vezér kiáll az államadósság csökkentésért bármi áron.

boldog lehetsz géza, h ilyen nagyon magadévá tetted a fidesz gondolkodást. komolyan irigyellek.

nekem nap mint nap fejtörést okoz, hogyan magyarázzam el a férjem kamasz gyerekeinek, hogy pl. hazudni nem szabad. és, hogy a háború és a gyűlölködés rossz dolog.
és, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, megparancsolni nem lehet.
meg, hogy az erőnél fontosabb az együttműködés.
és, hogy legyenek nagyvonalúak a kisebbekkel, az elesettekkel.

csak nagyon nehéz, mert egészen mást látnak...
@ciccaful: boldogok a lelki szegények. hagyd őt, fideszes troll, semmi több. két kommenten belül képes ellentmondani önmagának

egyébként ő lehet malacka, a tóta w blog korább kiváló hozzászólója, legalábbis ugyanolyan demagóg hülye
Nem tölt el örömmel, hogy már évek óta írom és mondom, hogy a fideszpista életveszélyes az országra és ezt már egyes fideszpisták is észreveszik. Nekik, a fideszpista sunnyogóknak üzenem, hogy a begőzölt agyú vezéreitek lesznek még rosszabbak is. Beleértve a polgárháború kirobbantását is. Majd találkozunk a barikádnál! Csak nem tudom, hogy ti melyik oldalon lesztek.
@Blogger Géza: mit szólsz a 200 ezer ft/KARAKTER szakpolitikai tanulmányhoz?

ugye, ez rendben van?
a pedagógusok meg ne konyakozzanak. a k anyjukat! igaza van gsza-nak!

vastagbor.blog.hu/2012/10/16/koltsegek_772?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_16&utm_campaign=index
ide is megírom, bajnai kint van a magyar-török meccsen, egyszer sem mutatták.

orbánékat háromszor is

akiről nem vesznek tudomást, az nincs is:)
@ciccaful: Ha ennyire nyomon követed Orbán Viktort, akkor tessék, megválaszolja minden kérdésedet, szerintem ez egy elég világos és helyes üzenet:

"Természetesen az állami ösztöndíjakat, a közpénzt nem lehet teljesen kiemelni a rendszerből, de csak ott kell alkalmazni, ahol nem látszik más megoldás – hangsúlyozta. Hozzátette: egy rendkívül kedvezményes diákhitellel elérhető, hogy idővel mindenki vállalni tudja saját tanulmányának költségeit. „Ezt a pénzt az állam garantálni fogja minden olyan magyar fiatal számára, aki egy bizonyos szinten teljesít” – közölte.

A kabinet szerint az önfinanszírozó rendszer arra ösztönzi majd a diákokat, hogy olyan képzést válasszanak, amely lehetőséget nyújt nekik a biztos elhelyezkedésre és így tanulmányi költségeik visszafizetésére is – magyarázta Orbán Viktor. Mindez egy egészséges versenyt gerjeszt majd az intézmények között, ugyanis ahová nem jelentkeznek diákok, oda nem szabad állami pénzt sem helyezni, mondta.

A kormányfő beszédében szükségszerűnek nevezte a felsőoktatás átalakítását, mondván: eddig az sem a saját eszméjének, sem a fenntarthatóság követelményének nem felelt meg."

index.hu/belfold/2012/10/16/onfenntarto_felsooktatast_akar_orban/
@ciccaful: "200 ezer ft/KARAKTER " Ez neked hogy jött ki?
@Blogger Géza: nem nekem jött ki. az eredeti anyagban ez van benne. itt nézheted meg.

vastagbor.blog.hu/2012/10/16/koltsegek_772?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_16&utm_campaign=index

a különböző szaktanulmányokat karakterben fizetik. a "legolcsóbb" 20 ezer/karakter, a legdrágább 200 ezer/karakter.

nem tudsz szabad állást a századvégnél?
@Blogger Géza: bruhaha.
ov azt mondta, ne arra figyeljünk amit mond, hanem amit TESZ.

másrészt.

„Ezt a pénzt az állam garantálni fogja minden olyan magyar fiatal számára, aki egy bizonyos szinten teljesít”

az állami nyugdíjrendszerben arra is garanciát vállaltak, hogy bevezetik az egyéni számlás rendszert.

minden megígérnek, amit a pillanat diktál.

minden lerombolnak, amit a pillanat diktál.

a nemmegszorítások kormánya újabb 367 milliárdos csomagot, bocs kiigazítást dob a piacra.

merjünk nagyot álmodni géza.

tudod, az a vicc, h libajnai 1,5 év alatt egész jó pályára tette az országot. ov és bandájának 2,5 év alatt sikerült mindent visszacsinálni, sőt még rosszabb helyzetbe hozni az országot.

éjjen unortodoxia!

tudom, ki kell várni hova vezet ez az út. csak sajnos a közgazdász társadalom 90%-a mondja, h a szakadékba.
a maradék 10% van ov körül.

halleluja.

erre most az ebédhez elfogyasztok egy pohár bort.
@Blogger Géza: és géza. feltetted már magadnak azt a kérdést, h miért látványsportok támogatásakor lehet társasági adókedvezményt igénybe venni?

miért nem oktatási intézmények támogatásakor lehet adókedvezményt érvényesíteni?

komolyan olyan kormányunk van, aki számára fontosabb foci mint a felsőoktatás? igen, olyan.

ov ugye azt mondja a szájával, a felsőoktatás legyen önfenntartó. a profi focit miért kell támogatni?

mielőtt megkérdezed, nyilván a be nem érkezett adókedvezmény bevételkiesés, amit ugye lehetne másra költeni, ha beérkezne. mondjuk, micsoda buta beszéd, minden olyan remekül megy ebben az országban, hogy ez a pénz nem hiányzik sehonnan se... ld. pl. pedagógusok.

6 milliárd ment focira, 7,9 volt a teljes.

persze értem én, a fociban óriási saját zsebbe vándorló pénz van - a videoton példája jól mutatja - az oktatásban meg nincs.

nem látszol hülyének, sztem te is tudod mindezt.
1949től az 1956os forradalomig abortusztilalom volt hazánkban.Szaporodtunk is mint télen a macskák!Aztán jött kádár aki volt annyira hülye és eltörölte az abortusz tilalmat.Pedig most 1 millióval többen lennénk!Ha 1989ig érvénybe maradt volna az abortusz tilalom!Ez a blog maga a hülyeség!Ebből is látszik,hogy szólás szabadság van nálunk,ha ilyen butaság is megjelenhet!
Néhány dolog biztosan látszik a témában. A türelmetlenség és agresszívitás, valamint az ebből fakadò pontatlanság és témavesztés. Korábbi témáknál szakszerűbb és alaposabb véleményeket olvastam.Fiù, lányok nyugi, mégha sok dologban nagy a káosz akkor is csigavér.
Az anyádozás meg a fenygetőzés csak lejjebb visz. Egyebekben a sportok adòedvezménye csep a sport /nem a foci első liga/ társadalmi hasznosságához mérten. Ha nem demagòg modon közelitjük meg ezt a kérdést akkor el lehet gondolkozni azon, mi olyan hatékony eszköz még az egészség megőrzésben, a nevelésben, az egészséges közösségi szocializációban, mint a rendszeres sportolás. Hansúlyozom eszköz és nem cél. Cél legyen az élsport gladiátorainak, de mindnyájunknak egy hatékony eszköz a testi- lelki egészség megőrzésben és a fiatalok nevelésében /hiszen megtanítja őket küzdeni, fegyelmezettnek lenni, terheket elviselni, nyerni és veszteni/ tehát magunknak és bizony az államnak is költeni kell rá. Az oktatás cimen az éves költségvetésből több tizszeres forrás kerül elköltésre évente mint a sportra /persze nagyon helyesen/, de gnòm lenne az olyan társadalom amelyik csak egy terület finanszírozását preferálná. Ne akarjunk egyes kiemelten fontos terület rovására más területeket megnyomoritani, hisz a polpotisták is ezt csinálták, persze igaz embertelen mòdon.
Az orbánmaffia aljas ostoba arrogáns hazug népirtó rablógyilkos országromboló söpredék... az orbánkor sötétebb minden eddiginél, még Szálasi és Rákosi rémuralmainál is, mivel bár nincs nyílt erőszak, viszont sunyi és gyáva arrogáns erőszak annál több... az egész országot átszövi az aljas gyáva pofátlan és sunyi erőszakosság és mellé a gátlástalan aljas tömegnyomorító és népirtó karhatalmi korrupció... Történelmi fő és örök szégyen, hogy az orbáni tatárjárást a magyar nép 11 éve tűri...
süti beállítások módosítása