MSZP: közpénzmilliárdokkal a felcsúti stadion ellen

2012.11.10. 07:30 Tékás Lacika


MSZP.jpeg
Az MSZP népszavazást akar tartani arról, hogy legyen-e 2014-ig állami finanszírozással labdarúgó stadion Felcsúton. Tényleg minden annyira kurva jól megy ebben az országban, hogy erről kell szavazni? Persze valóban vérforralóan hangzik az orbáni Disneyland új játékának terve, de sejtve azt, hogy mennyibe kerül egy népszavazás, kimondható, hogy semmiféle gazdasági racionalitása nincs ennek a kezdeményezésnek. Pontos adatokat nem tudunk, de “az atlatszo.hu értesülései szerint az alapítványnál úgy számolnak, hogy a stadion felépítéséhez 2,7 milliárd forint folyik be hozzájuk társasági adókedvezmény formájában”, míg a 2008-as vizitdíjas népszavazásra például 4,5 milliárd forintot különített el az akkori kormány, fel is voltak háborodva a szocik. Most pedig annyit sem várhatunk az MSZP-től, hogy maguk elé vesznek egy nyomorult kockás papírt és kiszámolják, hogy mennyibe kerül, amit ajánlanak. Ennél még a stadion is jobb.

Az általunk nemrég kiszivárogtatott háttéranyagban az szerepelt, hogy "az MSZP-nek újra kell definiálnia viszonyát  a megszorításokhoz és a populizmushoz”. Megnyugtató azt látnom, hogy nem álldogalt a párt sokáig az útelágoza útelágazd útelágazásban. Bátran felvállalják, hogy annyira nincs ötletük arról, hogy mit kéne csinálni ezzel az országgal, hogy egy ilyen, a gyurcsányi ripacskodást gazdasági dadaizmussal vegyítő akcióval bírtak előállni.

Amúgy pont jókor jön ez a hír, hiszen sokaknak nehéz lehet már kiigazodni a folyamatos változásban, forrásban lévő ellenzéki térfélen.  

MSZP, ugye jól értjük, hogy ti tényleg csak ennyit tudtok?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr314899329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jó kis demagóg szöveg. Nem kell népszavazás sem az alkotmányról(alaptörvény) sem a nem tandíjról.... mert sokba kerül. Majd a felcsúti kiküldi pár milliárdért a kérdőívet és hogy ne tudd elrontani mindjárt beikszeli a helyes válasz.
Úgy van ne szavazgassunk, hanem hagyjuk, hogy orbánék lenyúljanak minden pénzt. Sőt még tapsoljunk is hozzá. Remélem akad egy rendes tervező az orbán-klánban akinek ki lehet fizetni többszáz milliókat a tervekért is. Dugjuk a homokba a fejünket és tűrjünk??
Úristen, ezek az 1 bites emberek akik itt kommentelnek, meg facebookon, megdöbbentőek... Ti komolyan kifizetettnétek a standion költség mellé több mint másfélszerannyit a saját adófizetői forintotokból, hogy jól megmutassátok a patásorbánnak, hogy nem lesz felcsúton stadion? Eredmény: Kiment több mint 7.5 milliárd az ablakon, arra, hogy legyen egy félkész stadion. Én baromira nem pártolom ám, h felcsútra stadiont építgessenek, de könyörgöm, teljesen kiveszett ebben az országban az objektivitás, csak ostoba pártsallangokat vagytok képesek nyomatni? Tényleg jobb lenne, ha kiadnánk hétmilliárdot és nem lenne semmi, de tényleg semmi, minthogy 3 milliárdot és legalább van egy stadion ? És hangsúlyozom, szerintem sem kell staidon Felcsútra, meg minek, de ha már nem lehet elkerülni (márpedig egyre inkább úgytünik) akkor a két foshalom közül nehogymár a nagyobbat válasszuk, "mer akkor jókibaszunk az orbánna".... istenem...
Ez az egész ország egy nagy stadion, de a nézők többsége már végre focihoz (gazdasághoz) értő játékosokat szeretne látni a pályán.
@öreg_répatorta: @poor:
Nekem sem hiányzik Felcsútra egy stadion, de a tiltakozásnak rengeteg más formája van. Lehet például tüntetni, petíciót írni (nem népszavazás kiírására, csak simán tiltakozásként), politikai performance-ot szervezni stb. Ezek mind nem közpénzből mennek ugyanis.
Hihetetlen, hogy tudják egyesek a közpénzt védeni, remélem a Közgép és a haverok elől is ilyen vehemensen véditek.
@bogardus:
Teljes elme roggyant vagy orbán haveroddal együtt. Nem azt ígérték, hogy nem szórják a közpénzt haveroknak. Most már mérték sincs, csak pofátlanság, mert aki ellent mer szólni az labanc. Ország tönkretevők.
@bogardus:
Az objektivitás megköveteli, hogy felhívjam a figyelmedet a választások is pénzbe kerülnek. Talán építsünk helyette 2 stadiont, nem kifizetődőbb. Valószínű kiadták a pártközpontban ennek az előkészítését. Lesz orbán és bandája mindörökké. Igaz hazudnak lopnak, de a másik az rosszabb.
Nyugalom! Népszavazás úgysem lesz, mert hiányzik az alaptörvényből, ha meg nem, majd kiegészítik vele. Ez csak egy kis ijesztgetés az MSZP részéről.Kb annyi, hogy : Fidesz... hu hu hu
@poor: :DDD
Igen, Orbán haverom meg én. Soha nem szavaznék a fideszre (jobbikra sem, mielött belőnéd a nácikártyát), elképzelhető hogy hasonlóképp is gondolkodunk a kormány eddigi tevékenységéről,sőt, szeretem baloldalinak is vallani magam, csak én nem rohanok előre egy iszonyatosan populista demagóg, és felesleges hiányt produkáló javaslatot éltetni:) a poszt is erről szólt, de sajnos elvárt némi gondolkodást is, ami úgy látom nem történt meg a te oldaladon. néha érdemes gondolkodni, ne viselkedj úgy, mint egy erre nem képes droid, és kezdj el zsigerből leorbanistázni mindenkit, aki nem tapsol az mszp kiugróan buta ötleteinek;)
@poor: "Hihetetlen, hogy tudják egyesek a közpénzt védeni, remélem a Közgép és a haverok elől is ilyen vehemensen véditek."

Igen, pont így.

fenteslent.blog.hu/2012/05/20/partta_alakult_a_kozgep

De úgy általában a Fideszről szóló irasainkra is rákereshetsz, jobb oldalt van a kereső doboz, kicsit le kell hozzá görgetni.
Ne legyen semmi csak
cigánytelepek meg ingyenkajálda minél
több az országban.
Stadion ne legyen, mert nem kell sport sem
csak, Szpartakiád.
Vörös Csepel vezess a.....
Tékás! Gondolkodj! Mire az ötlettől eljut a megvalósításig egy népszavazási ötlet, rengeteg buktatón kell átjutni, ez mind reszeli a fideszt. Aztán ott a fideszes OVB. majd Alkotmánybíróság. Röhögnöm kell, ha arra gondolok, hogy majd a fidesz hoz egy lex felcsút törvényt, megakadályozandó a népszavazást. De szívesen hallgatom majd a szenvedélyes fideszes és álcivil szónoklatokat a felcsúti stadionépítés (vasút és egyéb) érdekében. Úgyhogy baloldali barátaim: higgadtság. Ez a 2,7 milliárd az idei csúszópénz, és jövőre megazután? Amikor az összes stratégiai multi már orbánnak fog csengetni... Higgadtság!!!
@öreg_répatorta: Rendszerváltó hagyomány! MDF oktatási centrum a fatornyos falumba!
süti beállítások módosítása