Együttműködés gumikesztyűben

2012.11.15. 18:00 Fent és Lent

A szerző Vay Márton, az LMP alapítótagja. 2010 óta nem tagja a pártnak.

Azzal keresett meg egy régi kedves barátom, hogy alapító atyai minőségemben írjak alá egy nyílt levelet az LMP-nek, hogy az ne álljon szóba az Együtt 2014-el.


Nem véletlenül kerestek meg, messziről látszik rajtam, hogy kiver a víz Bajnaitól és csapata nagy részétől, és úgy „várok” az általa vezetett formáció támogatására, mint egy foghúzásra. Azonban az összefogás melletti érvek is erősek, nem tudom, ki hogy van vele, nálam majd leszakadt a mérleg, olyan súlyosan van megpakolva mindkét serpenyő.


Végül arra jutottam, hogy igenis csinálni kell. Sisakban, gumikesztyűvel, hányózacskóval, de csinálni kell. Az új választási törvény szerint ennek az alternatívája az, hogy Orbán marad, az LMP meg megy a kukába, aki mást mond az vagy hülye, vagy hazudik – talán egy százalék esély van valami érvényes más megoldásra.


Márpedig én nem azt várom az LMP-től, hogy ellehetetlenítse Orbán leváltását, majd az erkölcsi igényesség magasáról elismerő gyér taps kíséretében hulljon alá a semmibe. Ezért kár volt pártot alapítani, annyit szívni a parlamentben, ezért a sok ellenzéki, rendszerkritikus szervezet közül kár egyedüliként birtokolni az olyan (relatív) páratlan kincseket, mint a parlamenti jelenlét, a költségvetési támogatás és a többi. 


Hanem azt várom, hogy keresse az együttműködést, és legyen annyira erős és okos, hogy ki tudja kényszeríteni zöld, antikorrupciós, szociális elveink jelenlétét egy majdani kormányváltó együttműködésben. Szerintem ez a pártpolitika, ezért alapítottunk pártot. 


Vagy legalábbis most ezt lehet és kell tenni.


Teljesen téves és káros úgy tenni, mint ha Bajnai miniszterelnök-jelöltsége és a korábbi munkájának megismétlése az elkerülhetetlen végzetünk volna.


Világos, hogy ez messze nem egyszerű. Sőt, hogy a mostani helyzet az LMP-nek rettentő ciki, tekintve hogy kétéves parlamenti munka után, de mégis friss, tiszta erőként, a legkevésbé elutasított pártként bőven diktáló pozícióban kellene lennie.


Na ez az, ami miatt igazán mérges vagyok a „Bajnai vagy Orbán, nincs más választás” helyzetre. Ez az, ami miatt helye van pár kiadós seggberúgásnak. Ugyanis az LMP-ben és környékén  jó pár olyan ember volt és van, aki „úgy emberileg mint szakmailag” alkalmas lenne a demokratikus ellenzék nagy részének támogatására. Ha a tehetséges emberekben a párt egy része nem veszélyt és konkurenst látna, hanem ápolandó és gondozandó kincset, akkor Orbán lehetséges, kormányképes kihívójaként ma akár több ilyen zöld vagy zöldes, politikus vagy civil politikus lenne ismert az LMP körül. Akár csajok is, igen. Csak éppen gyakran azt nyírták, aki egy fejjel nagyobb - ahogy Madách írta az athéni színben.


Az, hogy ez nincs így, és a szóba jöhető tehetséges emberek kedvét az elmúlt évek tapasztalatai enyhén szólva nem hozták meg a még több politikai szerepvállaláshoz, annak súlyos következményei most látszanak igazán. (Bajnai, mint alternatíva?! ÁÁÁÁÁÁÁÁ!)


De mindegy.


Szóval azt hiszem, miután sikerült bebizonyítani, hogy a politika tényleg lehet más (öhöm), a nagy sikerre való tekintettel nincs más választás: a virtigli oligarha Bajnait és kapitalista baráti körét is rá kell szorítani arra, hogy más legyen. Egy csomó mindenre, ami tulajdonképpen teljes világképükkel és szocializációjukkal ellentétes, meg egy csomó mindenre, ami végül is nem. Ehhez egy tiszta, okos és kőkemény zöld párt kell.  


Biztató.


Részemről hála és köszönet mindenkinek, aki ezen az új és az előző két évhez hasonlóan örömteli, sikerélményekben gazdag feladathoz érez magában erőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr224908908

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Hajdú-Bét ügy, első kézből 2012.11.16. 08:57:21

Sok mindenről szó esik a Bajnai Gordonnal készült tegnapi, közel háromnegyed órás videóinterjúban. Felmerült témaként 2006 ősze is többek között, de most mégse ezt emelném ki (az erről elhangzottakat jól visszaadja a a Haza és Haladás blog szintén tegn...

Trackback: Együttműködés gumikesztyűben 2012.11.15. 23:09:01

Arra jutottam, hogy igenis csinálni kell. Sisakban, gumikesztyűvel, hányózacskóval, de csinálni kell.

Trackback: Magyarország választ – LMP kongresszus 2012.11.15. 19:41:45

Különös mellékhatása lehet a médiában futó intenzív kampánynak, amely arról akarta meggyőzni az LMP-seket, hogy szövetségre kell lépniük Bajnaiékkal (Bajnai+Együtt2014+MSZP+DK+Kuncze). Az LMP-sek és az egész társadalom is ráébredhet, hogy a sajt, amit ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A második sorig jutottam Marci.

Nem azzal kerestünk meg, hogy írd alá: ne álljon az LMP szóba az E2014-gyel.
Így szól az említett levél ide vonatkozó pár sora:

... 1 - tartsa magát a kétosztatúság meghaladásának céljához. ne
erősítse a kétosztatúságot az Együtt2014 tömbjébe való
betagozódással, ne hiteltelenítse közös elveinket a 'lehet más' elv felszámolásával

2 - tartsa magát ökopolitikai, rendszerkritikai alapelveihez,
gyökerekhez, ne erősítse a neoliberális gazdaságpolitikát az E2014 tömbjébe való betagozódással...

"tömbjébe való betagozódás" vagy "szóba állás" - szerintem lényegi különbség.
Dehát kedves Márton, az "LMP nem volt, és nem is lesz befogadója az ancien regime hajótöröttjeinek", hogy is van ez?
@danmay: Most úgy van, h az LMP felmászik az ancien regime cirkálójára és megszerzi ott az irányítást. Reményeim szerint. :-)
@ishtee:

"lényegi különbség" - pontosan.
tegyük fel, hogy a „csinálni” szó teljesen rendben van, szóval, mit is mondasz?
hogy van valami munka, valami aktivitás, amit csinálni és csinálni és csinálni kell?

mi volna ez?
ja, az Orbán rezsim felszámolása ..
ej, döntsd az Orbánt?

Erről már az LMP-től lopó Bajnai is megmondta, hogy kevés

szerintem kicsit fontos lenne GONDOLKODNI ...
(szemben a CSINÁLNI-val)

az LMP bármit megtehet, amit csak akar,
ha kilép az "SZDSZ 2.0" skatulyából

erre eddig nem kerülhetett sor ...
most itt a lehetőség - ez a kongresszus lehet a végső ...
de gondolkodni kell, azon, hogy mit kell csinálni …
ez a lényeg … a gondolkodás ...

amúgy pedig stratégiának ott van az, hogy meg kell szólítani a társadalmat, segíteni kell a társadalomnak, és akkor a társadalom meg fogja hálálni … ennyi …

erre eddig nem volt lehetőség az MSZP-s média karanténjában ...
az SZDSZ 2.0 skatulyában
de most itt van .... mostantól LEHET …

- - - - -
az pedig, hogy Bajnaitól kiráz a hideg, meg gumikesztyű, óvszer, meg minden, egy egzakt probléma leírás ...

Bajnai az, aki, valamit reprezentál, nem eszmét, hanem konkrét hatalmat ...
tudod kinek az embere? persze, hogy tudod …
ezerszer bizonyított már ...

a MILLA pedig nem az, aminek látszik
kár hogy a Védegylet is besegített a MILLA-kampányba most szeptember-októberben, ez okozza a legsúlyosabb károkat, de mindegy, az MSZP-t nem lehet feltartóztatni, az embereik mindenkihez elérnek, ők már most tudják, hogy kikre számíthatnak az LMP-ből, és kikre nem, ez van ... és már behűtötték a pezsgőt …

én a helyedben elgondolkodnék, hogy miért a fejetlenséget propagálod ...
miért azt, hogy az LMP kezdjen el egy olyan játékot, ami egyetlen hónapon belül olyan károkat okoz nekik, amitől többé soha nem lehet nagy párt ...

Bajnaiéknak ez az utolsó lehetőségük …
az LMP-nek ez az első …

létrejött egy új baloldal, amiben az MSZP nem főszereplő ...
ez az elmúlt 20 év összes gyümölcse demokratizálódás terén ..
ha az LMP elküldi az MSZP-t, Bajnait, az egész MSZP-s termékcsaládot, akkor új fejezet kezdődik ...
ha nem, akkor … dráma van … 20 év, 4 év, az összes energia, beszélgetés, meggyőződés, meg minden … megy le egy MSZP-s toi-toi-ba

az MSZP-nek érdeke, hogy az LMP most döntsön, és IGEN legyen a válasz ...
ezzel a potenciális versenytársát egy életre kiiktatta (mint anno az SZDSZ-t),
plusz újrahitelesíthetí magát, mint anno az SZDSZ-szel ...
az LMP pedig beleég az "SZDSZ 2.0" skatulyába ...

:::::::
tényleg ezt propagálod?
ahelyett, hogy azt választanád, hogy az LMP kezdjen új stratégiákba, és ismertesse meg az egész országgal, hogy mi az a zöld munkahely teremtés, mi az, hogy más politika, mi van a megszorítások helyett? Hogy elindítson egy mozgalmat?

és mi lesz a mentséged majd, X év múlva?
az, hogy akkor jó ötletnek tűnt? nagy volt a nyomás?

ronda ügy …

Virgin Mary, Virgin Mary, please drive MSZP away !!!!
bocs: javítás

"nem egy egzakt probléma-leírás"

itt, hogy:
- - - - -
az pedig, hogy Bajnaitól kiráz a hideg, meg gumikesztyű, óvszer, meg minden, *NEM* egy egzakt probléma leírás ...
úristen :))))))))))))))

kőkemény zöld ökopárt, amely majd rászorítja az MSZP-t arra, hogy ne legyen MSZP :)))))

az LMP együttműködik, és megváltoztatja az MSZP-t ?:)))

ember, ezt a helyzetet, ami miatt Te most nyílt levében nyomod a propagandát, az MSZP idézte elő ...

Te már most is azt csinálod, amit ŐK találtak ki NEKED ...
azt mondod, amit ők találtak ki NEKED !!!!!

minden terv szerint halad !!!
és ez NEM az LMP terve !!!!!!

gondolkozz!!
gondolkozz!!

:::::::::::::::::::::::::::::::
PS:

oké, talán Madách ide-idézése kavart föl ennyire - bocs a pátoszért, de tényleg nem hiszem el ezt a helyzetet.)

(egyébként meg elhiszem, ez a tudomány,
pszichológia és szociológia, ezt a hadműveletet úgy tervezték meg, hogy szoftvert használtak hozzá, meg pszichológiai laborokat, teszt vitákkal !!!!! csak akkor nyerhet az LMP, ha kiszámíthatatlan módon reagál, ha az előre megtervezettől eltérnek az események, a vita fonala --- és vegyük észre, az egész VITÁT az MSZP-s média hónapok óta építi, és már minden ott van mindenkinek a fejében, úgy, ahogy kell ... ááá tényleg döbbenet)

döbbenet, mert ez az egész mégsem volna lehetséges emberi gyengeségek nélkül ...
beleértve azt, hogy mindenki próbál arra szavazni, amire vélhetően az összes többi LMP-s ...
próbálja előre kinyialtkoztatni, hogy ő is a majdani győztes oldalán áll ...

döbbenet ...

ehhez Virgin Mary lehet, hogy már keves lesz .)

akkor hát mi kell? bloody mary?

egyetlen megoldás még azért van:
bevinni 10 kiló kannabiszt, és mindenki szívjon be ...
csak ez segíthet az MSZP-vírus ellen ..
akkor megnézném, ki mond ellen annak, hogy LEHET MÁS A POLITIKA :)))))
Én mindez akkor amikor már kezdett szimpatikus lenni az LMP. Ezt nagyon el fogjátok kúrni, gyerekek.
"a legkevésbé elutasított pártként bőven diktáló pozícióban kellene lennie.+

Hát, a hódmezővásárhelyi nem indulás, a dunaújvárosi 14, a soproni 33 szavazat (a kb. 3000 választójogosultból) alapján nem tudom, hogy kinek és mit kellene diktálni.
@josvaiP:

"amúgy pedig stratégiának ott van az, hogy meg kell szólítani a társadalmat, segíteni kell a társadalomnak, és akkor a társadalom meg fogja hálálni … ennyi …"

Ó, májfaszom, hát ennyi. Mindössze ennyi. Hogy ez eddig nem jutott eszembe.
Alapvetően először azt kellene belátni, hogy az elmúlt két év LMP-s politikája kudarc. Ennek a kudarcnak a következménye az, hogy ilyen csúnya csapdahelyzetbe került a párt.

Nézzük meg az alábbi grafikont:

static4.origos.hu/i/1211/20121114-szeptemberi-felmeres-a-partokrol-es.jpg

Folyamatosan nő a bizonytalanok száma, az LMP támogatottsága pedig stagnál.

Mi a kudarc forrása? Az, hogy rosszul politizált a párt. Nem találta meg azt a számottevő társadalmi réteget, amelyet képviselhetne, nem dolgozott ki számukra megvalósítható gazdasági-társadalmi programot, nem talált hozzá hiteles embereket. Túl nagy súlyt helyezett a parlamenti politizálásra, pedig a törvénygyár nélkülük is elzakatol. Nem választott ki 2-3 olyan témát, amelyet az emberek elsősorban a párthoz kötnének, és amelyek minisztériumát adott esetben át tudná majd venni. Nem folyt kormányzati felkészülés. Nem bővítette tagságát. Nem építkezett szervezetileg vidéken. Szűk, budapesti értelmiségi párt maradt határozott profil nélkül.

Vagyis aki most azt mondja, hogy el kell utasítani az E2014-gyel való együttműködést, annak le kellene tennie egy új politikai koncepciót is, ami nem a stagnálás folytatódását ígéri, ami 2014-re nem csak 3-4 mandátumot ígér. Sajnos az elmúlt két év irányvonala alapvetően Schiffer András nevéhez kötődik, tehát a kudarc fő oka egyben az együttműködés fő ellenzője. Személyében nem csak az együttműködés, de a párt megújulásának is az akadálya.

Másrészt a másik oldal sem tud igazából az időnyerésen túl az együttműködésből fakadó politikai hasznot felmutatni. Végső soron az MSZP kegyelmére bízzák magukat, és "egy becsületesebb SZDSZ" szerepére készülnek.

Tehát mindkét út rossz út, és a jó út - szembenézés az elmúlt két év kudarcával, az LMP gyökeres szervezeti megújítása, határozott ideológiai arculat felvétele, társadalmi nyitás - mellett nem áll senki. Az alakuláskor gyárilag beépült problémák, az ideológiai megosztottság, a rossz szervezeti hatékonyság, a gyenge személyi bázis - most egymást erősítve rántják a pártot a szakadék felé.
1. Csaknem mindegyik párt (vagy valamilyen együttműködésre alkalmas képződmény) írhatna, gondolkodhatna így - kivéve a fidesz (mint gyevi bíró);

2. Öhöm = Tájjellegű kedvenc bográcsos étel. Nevezik még slambucnak, öreglebbencsnek is.
Minden stratégia jó lehet az LMP-nek, ha következetesen csinálják.

1) Elzárkózás a (szocikkal) együttműködéstől (és az Együtt-2014-től is, ha már nagyon gyanúsak)
Ebben az esetben az egyfordulós választáson egyéni mandátumot szerezni lehetetlenség lesz. Azaz bazírozni kell arra, hogy a párt csak listás helyeket szerezhet, jó esetben. Erős tehát a bukás kockázata, de a parlamentbe kerülve nem lesznek elköteleződve, és a mérleg nyelve szerepet játszhatják.

2) Együttműködés bevállalása - persze feltételekkel
Ez lehetővé tenné, hogy egy formálódó "balközép" koalíció részeként az LMP is szerezhessen egyéni jelöltséget. Ha a jelöltek egy ilyen koalíció támogatásával állíttatnak, akkor még az MSZP elvakult hívei is rájuk szavazhatnak, ha a SAJÁT PÁRTJUK erre kéri őket.
Következő kérdés, hogy mit csináljon a parlamenti frakció? Tekintettel arra, hogy az Együtt14-ből alakuló koalíciót az MSZP valószínűleg erősen dominálni fogja.
Nyilván meg kell egyezni a szocikkal és az együtt-esekkel, hogy miben várjanak támogatást és meben nem. A FIDESZ-es törvénygyár produktumait nyilván le kell bontani, ebben vállalható az együttműködés. Minden másban fenn kell tartani a lehetőséget egy konstruktív ellenzéki szerep folytatására.
Az elején esetleg be lehet lépni egy kormánykoalícióba is, fenntartva egy későbbi kilépés lehetőségét (azaz nem végigülni benne a 4 évet)

3) Még szász Szabó Rebeka és még ezer fördfoglalás
Polgári engedetlenség, árnyékkormány felállítása (nem feltétlenül egyedül), az államhatalom ellehetetlenítése, "Indiába' sóért mezitáb ment Gandhi" (megvan?), erőszakmentes forradalom, utána SZABAD választások a FIDESZ-alkotta szabálok mellőzésével. Ilyen helyzetben az LMP komoly esélyes lehet.
(Persze, nem az a célom hogy az LMP-t hatalomra juttassam ilyetén ötleteléssel, de egyre kevesebb esély látok a mai kormánypárt törvényes megbuktatására :( )

"Ez a kérdés, válasszatok!"
Ez a beszéd kedves Vay Márton. Reméljük a
Schiffer polgártárs elhúz, vagy átáll
a Fidesz- képződményhez.
Sisakban, hányingerben nem lehet politizálni. Márpedig nekünk azt kell tenni. Önállóan.
Kedves LMP! Ha annyira tetszenek utálni Bajnai Gordont mint amennyire utálni tetszenek, akkor miért akarnak a nyakába csimpaszkodni?
Kedves LMP és Vay Márton! Őszinte, forró hálára köteleztek, hogy mégsem jöttek az Együtt 2014 nyakára!

Dacára Vay úr szép, cizellált stílusának amelyben hányóvödröt és gumikesztyűt emleget Bajnai Gordon kapcsán - miközben a vele való együttműködésre buzdít.

Igen szép ez a Vay úrtól és én felettébb meg vagyok hatva. De valahogy, bár nehezen, de majd csak kibírjuk valahogy a Vay úrék nélkül.

Nem lesz könnyű! De meg fogunk birkózni vele.

Vay úrnak további egészséges hányásokat kívánok az LMP-jével karöltve - valahol nagyon, nagyon messze az Együtt 2014 mozgalomtól.

Pá!
süti beállítások módosítása