Gigapara a 3-as metróban

2012.11.22. 10:45 beeni

A tegnap este megjelent hírek szerint a 3-as metró sokkal rosszabb állapotban van, mint gondolták. A síneken egyre több helyen repedések keletkeznek. "Amíg csak keresztirányban törik a sín, addig nagy baj nincs, a vonat legfeljebb döccen egyet. Ha azonban letörik a sín oldala, fennáll a lehetősége, hogy a jármű kisiklik..." - írja a Blikk.

3as metró.JPG A pénz nagy úr 

Az újság arról is beszámolt, hogy "Németh Lászlóné fejlesztési miniszter épp két napja adta áldását, hogy a BKV tárgyalhasson a  MÁV-val használt sínek vételéről.(...) Igazából az egész 3-as metrót egészében fel kellene újítani, de ez alsó hangon is legalább 100 milliárd forintba kerülne – jelezte Gulyás Attila, a BKV metrós szakszervezetének vezetője.".

2016-ban kezdik a teljes felújítást, de erre nincs már idő. A metró olyan műszaki állapotba került, hogy a döntéshozóknak el kell gondolkodniuk, vállalják-e a következményeket – állítja Dorner Lajos, a VEKE elnöke.

Korábbi "lentek" a metróban

A 3-as metró állapota tényleg súlyos. Nem csak a sínek vannak tragikus állapotban, de a sínt rögzítő pályalemezek is, a szerelvények pedig vészesen túlkorosak.

Sebességkorlátozás

"A 3-as metró megengedett maximális sebességét kb. 1 éve kellett 80 km/h-ról 60-ra csökkenteni. A rossz szigetelés miatt ugyanis talajvíz szivárog az alagútba, ami elkorrodálta a sínt rögzítő vasbeton pályalemezeket. A vonalon dolgozóktól származó információk szerint a rossz állapotú pálya miatt néha akkora ütéseket kap a forgóváz alul, hogy az utóbbi időben sűrűn elrepedtek, még a teljesen újak is. Ezt menet közben még az utasok is érezhetik." írta az Index.

Nemrég pedig 5 km/h-ra kellett korlátozni a metró sebességét a Corvin negyed és a Klinikák között, szintén a sínek állapota miatt. A hibát azóta kijavították.

30 feletti átlagéletkor

Mint azt nemrég megjelent posztunkban taglaltuk, a BKV járműparkja súlyosan elöregedett. A szovjet metrókocsik átlagéletkora bőven meghaladta azt a kritikus 30 évet, amit a szovjet gyártó a meghibásodásra képtelennek tűnő brutál strapabírású járműveknek maximális életkorául megadott. Tarlós tavaly májusban  elrendelte 43 metrókocsi kivonását a forgalomból, öt 43 éves, és harmincnyolc 41 éves kocsiét. 

A szerelvények nem bírják már a strapát, ez abból is látszik, hogy kínosan gyakran gyulladnak ki, hogy csak néhány alkalmat említsünk: 2010 decemberben,2011 márciusban2011 áprilisban2011 májusban, 2012 januárban2012 májusban...

3as m 2.jpgMindent összefoglalva közel sem rózsás a helyzet, és semmi jel nem mutat arra, hogy a döntéshozók a megnyugtató megoldás birtokában lennének.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr714919454

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.22. 12:42:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerintem a 3-as metrót tetszik, nem tetszik, teljes egészében le kell állítani, a helyére pótlóbuszokat tenni, vagy járatok átszervezésével a vonalat tehermentesíteni. Inkább, mint hogy százak haljanak meg az alagútban, ahogy hallom belső pletykákból, az is csoda, hogy nem történt még komolyabb baj.
Ez egy nagyon fontos téma, sajnos sokan még nem látják. Gondoljatok bele, ha valahol az eredeti 80-hoz képest 5 km/h-s korlátozást vezetnek be sínrepedés miatt, akkor vajon milyen állapotban lehetett az a sín és hány vonat mehetett át rajta még 60-nal mielőtt észrevették volna a repedést? És ez csak egyetlen dolog, csak a közelmúltból.

Szerintem nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a főváros, a BKK és a BKV emberek életével játszik, amikor a 3-as metrót ilyen állapotban üzemeltetik. Nem kell sok, csak egyszer kesőn vesznek észre egy súlyos hibát, minél több a hibalehetőség, ennek az esélye annál nagyobb.

Lehet itt elmúltnyolcévezni, meg elmúlt 20 évezni, de az viszont tény, hogy az elmúlt több mint 2 évben már Tarlós irányítása alatt van a főváros és ez alatt az idő alatt minden téren csak romlott a helyzett. Nem gondolom, hogy ennyi idő alatt csodát lehetett volna tenni, de hogy még a legapróbb jelei sem látszanak annak, hogy legalább a javulás útjára fordulnának a dolgok, az azért elég elkeserítő. Ha nem lehet a 100%-os biztonságot garantálni, inkább állítsák le a metrót, akármilyen drasztikusan is hangzik ez, de még mindig jobb mint egy tömegkatasztrófa.

A főváros közművállalatokat akar visszavásárolni, az állam százmilliárdokat költött MOL meg Rába részvényekre és ki tudja mennyit akarnak elkölteni az állami mobilszolgáltatóra (egyik sem tipikusan állami/önkormányzati feladat, ellentétben a tömegközlekedéssel), miközben a metrót egy potenciális tömegkatasztrófát kockáztatva hagyják teljesen lezülleni - mondván, nincs rá pénz. Nonszensz az egész.
Kössz miszter Demszkáj, hogy 20 évig rá sem néztél a hármasra, de félezer milliárd forintocskáért marha nagy szükség volt ám a 4-es vonalra.
Tényleg vérnek kell folynia a kékmetrón, hogy végre elkezdjék felújítani? Le merem fogadni, hogy az első ilyen eset után azonnal lesz rá keret.
Sajnos honapokon/eveken belul eloallhat az a helyzet, hogy legalabb bizonyos szakaszokat be kell zarni. Kis szerencsevel nem azutan, hogy egy szerelveny az alagut kozepen gyullad ki.
@Egerlaky: "Lehet itt elmúltnyolcévezni,"

itt csak azt lehet.
Hogyan lehetséges az, hogy Dr. Demszky Gábor, továbbá az elmúlt 20 évben a metrót szétkúró MSZP-SZDSZ képviselők nincsenek még mindig talpig vasba verbe és elítélve?

Ez a kérdés. És ez már tényleg Tarlós és a fidesz felelőssége. Hol az elszámoltatást, kedveskéim? Miért nem ülnek rács mögött Dr. Demszky és emberei??????? Vasba őket, életfogytiglani sitt és teljes vagyonelkobzást nekik és családtagjaiknak, stómanjaiknak. És utána nem ám luxusbörtön, hanem Tent City.
Ahogy az Magyarországon lenni szokott, először nyiffanjon ki pár ember, majd utána először is megkeressük a felelőst (Kiss Géza metróvezető lesz az), majd toldozzuk foldozzuk valahogy. Addig meg jó így, a döntéshozók és családtagjaik nem járnak metróval.
Mi lenne ha átnevezné Tarlós? Az olyan jól bevált, a Moszkva tér dzsuvahalom is olyan nyugat-európai zöld-barokk-neoreneszánsz-posztmodern álom lett amióta Széll Kálmánnak mondja a hangosbemondó, a 3as metró is rögtön a biztonság-gyorsaság-kényelem szinonimája lenne ha máshogy hívnánk és egy csomó új táblát kiaggatnának rá...
@Carthamus tinctorius: Ó, van egy mindenhez értő bíránk. Már nem is csak a sitt tényét közli, hanem a büntetési tételeket és az érintettek körét is. Minden családtagnak vagyonlekobzás? Nehogy kiderüljön, hogy szegről végről Demszki rokon vagy...
@Carthamus tinctorius: Ugyanazért amiért a Fideszesek sincsenek. Jó reggelt kívánok!
@Egerlaky: A felcsúti fociakadéniának juttatott támogatst, az erdélyi egyetemnek nyújtott segítséget, a piaristáknak adott pénzt se felejsd el.
Van itt pénz mindenre, csak amire kellene arra nincs.
Nem gond, ha a 3-as metrón tömeges haláleset következik be. Majd a kormány nemzeti gyásznapot fog elrendelni.
@873ujr3rk:

Lehetni lehet, csak sok értelme nincs, mert akárhonnan nézzük, az elmúlt 8-ban benne van az elmúlt 2 is, ami egyelőre pont olyan mint az elmúlt 8 többi része.
Hát igen..
4-es metró ígérete megvan 1990 óta.
Minden évben kampánytéma volt.
2006-tól már 5-ös metróvalis kampányoltak.

A főváros közben lepusztult eladósodott, és 20 év is kevés volt a 4-es metróra.
@Roy: Jogos. Kb a végtelenségig lehetne sorolni, hogy mi mindenre van még itt pénz, csak arra nincs soha amire kellene. Sajnos az ilyen inkompetens rendszerek előbb-utóbb megszülik a katasztrófákat, csak abban bízok, hogy lesz egy tökös metró főnök, aki még idejében ki mer állni és leállíttatja az egész 3-as metrót.
@Kemencés Szittya Buci: Nos a 4-es metró korábbi megépítését vajon ki akadályozta meg?
Már az Antal kormány idelyén felajánlották az ororszok, hogy az államadóságuk fejében megépítik a négyes metrót. Az MDF kormánynak ez nem kellett. Másodszor 1988 után meg az első Orbán kormány akadályozta meg az építkezés megkezdését. Már rég kész lehetne, ingyen vagy sokkal olcsóbban
" a döntéshozóknak el kell gondolkodniuk, vállalják-e a következményeket"
Magyarországon nincsenek következmények, úgyhogy emiatt nem kell aggódniuk.
és a 3as a legkihasználtabb ugye?!
@doggfather: A leghosszabb (a vonal és a szerelvény is); már amikor a mostani kettest elkezdték, tömegközlekedési szempontból indokoltabb lett volna az észak-déli (M3) nyomvonal, csak a hidegháborúban a Duna alatti átjáró fontosabbnak bizonyult

---

A négyes vonal nullkilométeres szerelvényei pedig mennek próbára a hármas kátyúira. Csodálatos.
@Egerlaky: ez a szemét Tarlós sajnál rongyos százmilliárdot a kék metró felújítására! Bezzeg a nagy Demszky hetente felújította!
A legrosszabb forgatókönyv valóban az, hogy egy áldozatokat követelő műszaki eredetű baleset miatt le kell zárni a vonalat. (És ez egyébként nem csak egy rossz állapotú vonalon fordulhat elő, csak ott nagyobb a valószínűsége.)

De azért azt is feltételezhetjük, hogy akad még 50 km jó állapotú sín valahol az országban, ami beépíthető, hogy néhány évre stabilizálható a betonelemek helyzete/állapota injektálással és külső megerősítéssel, hogy a 2-es vonalra érkező új szerelvényeknek köszönhetően átcsoportosítható néhány jobb állapotú szovjet kocsi a 3-as vonalra, és hogy minderre forrás is van, mert nem hangzik az évszázad beruházásának.
@Roy: jajjjjjj...

elvtars,tobb figyelmet!!!
elso orban kormany 1988ban???
az orosz metroepites nem antallnak nem kellett,hanem a demszkinek,tessek utanaolvasni,nem csak a balliba lozungokat nyomatni...
@- Rendi -: rendben, hogy leghosszabb, de soooookal többen használják, mint a többit, nem?
Remélem, hogy aki itt acsarkodik, az sosem fogadott el fizetést zsebbe, minden munkáról és vásárlásáról kért számlát/nyugtát, arról már nem is beszélve, hogy volt mindíg érvényes jegye/bérlete, mikor utazott.
@Luke SW:
"akad még 50 km jó állapotú sín valahol az országban, ami beépíthető"

A hírek szerint ez sem olyan egyszerű, mivel valami furcsa okból nem lehet ingyen odaadni a máshonnan felszedett síneket, agyrém, lehetne pl a Szolnok-Püspökladány vonalról kiszedett síneket egyenesen oda szállítani, de nem, ezt nem lehet.
@kovaszos ubulka: "elso orban kormany 1988ban???" ilyet hol olvastál?
@doggfather: Szerintem ez egyértelmű.
Amúgy a metro4.hu-ról:

Napi utazáskezdõk száma (ezer utas/hétköznap):
107 (M1), 425 (M2), 610 (M3), 421 (M4, tervezett)

www.metro4.hu/hogyanmukodik_metrovonalak.php
@kovaszos ubulka: A dátumot valóban elírtam. 1998-2002 között.
A többi nem stimmel. Nem Demszky döntötte el, hogy az oroszok építsék meg, hogy ne az oroszok építsék meg a négyes metrót. Nem védem az előző kormányt, városvezetést. Amit meg most csinálnak az teljesen védhetetlen.
Mindenre van pénz csak arra nincs amire nagyon kellene. Herdálják a milliárdokat felcsúti fociakadémiára, erdélyi egyetemnek, piaristáknak, és mig ki tudja mi a fenére. Budapesti tömegközlekedés fejlesztésére meg semmit. Mindaddig fogják ezt tenni amíg tömegkatasztrófa nem lesz?
Ezzel se az előző kormányokat akarom védeni. Ők is iszonyú sok hibát csináltak, de úgy érzem, hogy ez a kormány se erre kapott felhatalmazást amit csinálnak.
"ez alsó hangon is legalább 100 milliárd forintba kerülne"

De mi a qrva anyja kerül ezen 100+ Mrd Ft-ba??? Mikor az 4-500, hogy a semmiből építenek egy új vonalat, új állomásokkal, alagútfúrással a Duna alatt, stb.
Akkor egy (sín)felújításon mi kerül a negyedébe???
@room_101: Te hülye vagy baszki? Azért talán van egy lepkefingnyi különbség aközött, hogy valaki netán nem vesz jegyet, meg aközött, hogy valaki felelős városvezetőként/vállalatvezetőként nap mint nap életveszélynek tesz ki gyanútlan embereket, köztük gyerekeket.
Ezek a szerencsétlenek az ország legfontosabb 20km-es vasútvonalát sem képesek karbantartani. Vadonatúj sinek nem kerülnek sokba, egy milliárból ki lehetne cserélni az egészet.
@Kivlov:

"Akkor egy (sín)felújításon mi kerül a negyedébe???"

Simicska Lajos és udvartartása.
@Faby: Nem vagyok vasúti szakember, de gondolom ez nem úgy működik, hogy hopp, itt van x kilométer sín, ezt ledobálom az alagútba, aztán mindenki boldog. Nem csak a sínekkel van gond, meg hát azokat a vasúti síneket is kicserélték valamiért :]
@Mikrobi: Demszky 2 éve nincs hivatlban, mi akadályozza Tarlóst, hogy rendet tegyen?
@Kivlov: Nem sínfelújítás. Gyakorlatilag újra kell építeni az egész sínpályát; az alagutat befoltozni sem lesz egyszerű. Korábban teljes rekonstrukcióról volt szó, ez az állomások gatyába rázását is tartalmazza, de ez a része halasztható.
A hármas metró alagútszakasza bő kétszer olyan hosszú, mint a négyesé.
Én csak azt nem értem, hogy a vasúthatóság (gondolom a Nemzeti Közlekedési Hatóság) ilyenkor miért hallgat, mit a sír?

Állítólag minden kis csip-csup szirszarba belekötnek, de most, hogy rohad széjjel ez a szar, törnek a sínek, mállik a beton, a vonat oldala lassan kidől, ilyenkor meg totál csöndben vannak? Nagyon nem értem én ezt.
@- Rendi -:
Akkor is vicc.
Nem kell alagutat fúrni, nem kell állomást építeni, felszínen rendezni, fél várost lezárni, aszfaltozni stb. vicc...
olyan aranyos ebben a témában az "elmúltnyolcévezés"

ha valaki rákeres, vagy esetleg látta a hírtévé riportját, láthatja, maga vitézi dávidka mondta el, hogy a metró szerelőműhely felújítása miatt közel egy éven keresztül nem (NEM) centírozták a metrószerelvények kerekeit. igaz megnyugtatott mindenkit, hogy most már igen.

a máv jelentésben egy az egyben le van írva, hogy ezalatt a sínek, a pályatest, de még az alagút is súlyos károsodást szenvedett a rázkódástól, amire értelemszerűen nem méretezték a rendszert. különösen pikáns, hogy a máv még fel is ajánlotta, hogy a műhelyeikben megoldják (pénzért), de ezt "takarékossági" okokból elvetették.

szóval a kocsik öregek, de a pályatest állapota az elmúlt másfél évben rohadt le a mert nem voltak centírozva a szerelvények kerekei. tarlós és vitézi alatt. nem demszkáj alatt (aki szintén egy barom volt, de nem ennyire).

igazából csak azt nem értem, a rendőrség miért nem nyomoz különösen nagy anyagi kárt okozó gondatlan kezelés miatt.
@Kivlov: Lehet túlzás az összeg, ezt elfelejtettem leírni az előző hozzászólásomban; ugyanakkor biztos, hogy két fillérből nem lehet megoldani; a teljes szakaszon el kell bontani mindent az alagútból, az alagutat rendbeszedni, majd újraépíteni a pályát. Ez amellett, hogy sok pénz, teljesen megöli Bp közlekedését.
Hogyan írta Ady Endre? "Nekünk Mohács kell!"

Azaz be kell következnie a katasztrófának ahhoz, hogy az illetékesek elgondolkodjanak, mit kellene tenni.

Csakhogy a hármas metró olyan fontos Budapest közlekedésében, hogy akár csak egy részének hirtelen leállása is komoly gondokat okozna.
@Six: itt>

"Roy 2012.11.22. 13:04:50
@Kemencés Szittya Buci: Nos a 4-es metró korábbi megépítését vajon ki akadályozta meg?
Már az Antal kormány idelyén felajánlották az ororszok, hogy az államadóságuk fejében megépítik a négyes metrót. Az MDF kormánynak ez nem kellett. Másodszor 1988 után meg az első Orbán kormány akadályozta meg az építkezés megkezdését. Már rég kész lehetne, ingyen vagy sokkal olcsóbban"
@- Rendi -: Én is úgy gondolom, hogy a költségekhez kell számítani a pótlóbuszok járatását is, valószínűleg ez nagyot dobna rajta.
@Roy: az oroszok tettek egy ajanlatot,amit demszki addig huzott-halogatott,amig semmisse valt a dolog...
persze,mert nem lehetett volna belole mit kilopni...
amugy meg>
www.mtm-magazin.hu/cikk.php?cikk_id=58
"...míg végül 1996 októberében elkészült a megvalósíthatósági tanulmány..."tehat akkor mar nem antallek kormanyoztak...

metros.fw.hu/sztori/m4_sztori.html
itt eleg jol elolvashato minden,raadsul korrekten...

amugy ha a mindenhato index tobb topikjaban nem sikerul zold agra vergodni egymassal metro ugyben 100.000+ hozzaszolasban,akkor majd pont itt nem lesz anyazas...
:)))
@- Rendi -: szóval több, mint a másik 2 összesen.

és így néznek ki a járatok/sínek, ez elég szomorú...
"hogy a döntéshozóknak el kell gondolkodniuk, vállalják-e a következményeket – "

LOOOLLL
mikor vállaltak bármit is?

Illetve a Hagyó, hol van amit elsikkasztott?
Szalainé végkielégítése?
Mennyi sín jönne ki ezekből?
"írja a Blikk"

Hasonloan hiteles forrasbol tudom, hogy Gyurcsany es Orban egyutt jarnak sorozni, es jokat rohognek rajta hogy kozosen tonkretettek az orszagot. Ez teljesen komoly, a cegnel a takaritono mondta, hogy ezt hallotta a szomszed nenitol a buszmegalloban.

Most komolyan: nem vonom ketsegbe a 3-as metro borzalmas muszaki allapotat, de azert a Blikknel valami ertelmesebb forrast is lehetne tlalni.
@Gery Greyhound / project eleven: Ugyanez lement a ZSíradóban is :( Sajnos most a Blikk sem túlzott :(
A hármas metró szerelvényei fiatalodni fognak, ha a 2-esre megérkeznek az újak, a régi EV3-masokat ki lehet vonni, csak a fiatalabb oroszok futnának.
@ColT: hát, kb 200 méter...
Ne legyen illúziód afelől, hogy ha ezt felújítják, azt is háromszor annyiért fogja csinálni a Swietelsky és Társa Rt. Másképp nincs benne biznisz.
Nem is kell sin. Csónak kell mint a Vidámparkban, lassabb lenne de egyedi és csak a vizet kell áramoltatni.
Kár lenne kihagyni, hogy Rogán és társai igen aktívan dolgoznak azon, hogy Tarlósnak minél kevesebb pénze legyen (idegenforgalmi adó, parkolási díj, stb.).
Ez nekik dupla haszon: siettetik Tarlós bukását és tömik a saját zsebüket.
Blikk írja ? Akkor hazugság .
@Brodrick: Ez csak azt mutatja, hogy mindenki annyit csal, amennyire lehetősége van. Ha 320 Ft-t tud lopni, akkor annyit, ha 320 milliót, akkor annyit. Pont te tettél egyenlőségjelet a piti bliccelő és a korrupt politikus közé. Ismerős a vicc?

-Hölgyem, hajlandó lenne velem lefeküdni 1 milliárd dollárért?
-Hát végülis igen.
-És 10 dollárért?
-Fúj mit képzel, talán qrva vagyok?
-Azt már megbeszéltük, hogy maga micsoda, most már csak az árról vitatkozunk.
chh...
kellett az üllői úti villamost megszűntetni.... egy részén pótolhatná
@Carthamus tinctorius:

"Hogyan lehetséges az, hogy Dr. Demszky Gábor, továbbá az elmúlt 20 évben a metrót szétkúró MSZP-SZDSZ képviselők nincsenek még mindig talpig vasba verbe és elítélve? "

- Úgy, hogy ők személy szerint a metró állapotáért nem tehetőek felelőssé.

Az a tény viszont, hogy a Főváros, aki a BKV tulajdonosa, egyben a megrendelője is, nem fizeti ki a BKV-nak járó megbízási díjat, és tulajdonosként arra kényszerítették a céget, hogy tovább működjön, na az megérne egy misét......

A metró állapőotáért a metró üzem vezetőjét lehet megrángatni, hogy volt-e tudomása a körülményekről (kapott-e jelentéseket?), ha ő tiszta, akkor lehet menni lefele.

Egy dolog biztos, a kék metró és a szarkupac közül lehet a szarkupac jobban alkalmas személyszállításra.
@Luke SW:

Amennyire tudom, a betonelemek nem javíthatóak injektálással. Nem szivacsos lett az elem, heanem elmozdultak. Valahogy így:

________---------___________-----------

Ha láttál már nagypaneles villamospályát, ahol a panelek csilicsálén álltak. Itt is ilyesmi a pályával a fő gond.

A másik nagy gond, ami a nyugati bezzegvasutaknál is csak most jeélentkezett, a síntörés egy vállfaja.
Mivel az M3 automata üzemmódban ment, a folyamatos ugyanazon a ponton történő gyorsítások és fékezések miatt lépett fel ez a probléma.

iho.hu/hir/repednek-a-sinek-de-a-bkv-szerint-nincs-baj-111214
@Mikrobi: Lehetsz demagóg, de miközben a teljes metró felújítási költségének többszörösét költötték MOL részvényekre, hogy Simicska közpénzből méggazdagabb legyen, akkor a demszkizés elég hiteltelen.
@Kivlov:

Kevés a sínfelújítás.

Fel kell újítani a bizbert
Fel kell újítani a pályalemezeket (lásd fentebb, elmozdultak
Meg kell szüntetni a Nagyvárad tér utáni vízbetörést, és a többit.

Utasbiztonsági fejlesztések sem ártanának némely állomáson. Nem tudom mennyire jellemző, de egy metrós ismerősöm csukott oda embert, mert nem látta a szürke háttérben az utast szürke ruhában.

Lehet, az áramellátásra is ráférne egy felújítás.

Az alagútra nagyon elkelne egy takarítás.

Kellene egy alagúttakarító gépet is eszkábálni, mert nem állapot, hogy az alagútban helyenként olyan vastagon áll az olajsár, hogy míg automatában mentek, a vonat néha elvesztette a jelet.
@Kivlov: Az jutott még eszembe, hogy a zajszigeteléssel is lehetne csinálni valamit.

Ha máshol nem, legalább a sín és a betonaljzat között lehetne zajt és rezgést csillapítani.

Ezt úgy képzeld, hogy a 20 centis futószönyegből vesznek 80 kilométernyit, de nem mindegy, milyen vastag, mennyire ruganyos, és az sem egy utolsó dolog, ha egy alagúttűz esetében nem fáklyaként lángol.
Ellen kell álljon a víznek, a hőnek.
@ColT:
60 Ft-os ócskavas áron számolva a Szalainé pénzéből, ami ha jól tudom 67 millió, olyan 23 kilométernyi sínszál jönne ki. Ez 11 kilométernyi pályához elég.
És akkor hol a keresztalj, a sínrögzítés, a sínrugózás, az áramsín,....

És 1 méter sín szerintem többe kerül, mint azonos tömegű ócskavas.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Érdekes, külhonban ezt (is) meg tudják oldani. Mondjuk ott nem is 20 évig építenek egy metróvonalat. hacsak nem valami dél-amerikai banánköztársaságról van szó...
@Kivlov:

Nem tudom, melyik külhonra gondolsz.

Német területen sok helyen az alagúton belül is zúzottkő ágyásban megy a vonat, ez csökkenti a zajt is és rugózik, de viszont a karbantartása sokkal nehezebb magának a pályaalagútnak. Értelemszerűen az aljához nem férnek hozzá, illetve az esetlegesen beszivárgó víz távozása nem lekövethető.

Ehhez képest Berlinben egy éjszaka alatt ki tudnak cserélni kompletten zúzottkővel együtt kb 2-300 méternyi vágányt.

---------------

Sokan firtatták Demszkiék felelősségét.

Annyit kérdeznék:
Hány jelentőlap született arról, hogy az alagútban az alakjelzők felismerhetetlenek, mert áll rajtuk az olajsár?
@Brodrick: talán az a párszázmilliárt forint, ami hiányzik a kasszából a Demszky miatt.
@félázsiai nemecsek ernő áruló: a Mol-részvényeket tudtommal nem Simicska birtokolja, hanem az MNV Rt. A részvényeket el is lehet adni, mégpedig ha felmegy az ára, jelentős haszonnal. De addig sem megbízhatatlan külföldi tulajdonos kezében van egy nemzeti stratégiai cég jelentős tulajdonrésze. Ha a kőolaj- és földgázellátásunk veszélybe kerülne, az nagyobb baj lenne, minta metró síneinek az elhasználódása
@Mikrobi: "nemzeti stratégiai cég"
Mindig ezt a szót használjátok, szerintem nem is érted ezt a szót. :P

Persze lehetnek állami tulajdonban ilyen cégek, csak akkor már nevezzük nevén a gyereket: szocializmus.
@Mikrobi:

"Ha a kőolaj- és földgázellátásunk veszélybe kerülne, az nagyobb baj lenne, minta metró síneinek az elhasználódása"

- Szerinted most uraljuk az ellátásunkat?
süti beállítások módosítása