Őrségváltás a demokráciában

2012.12.21. 07:30 notandanafn

egyetem.jpg

Orbán Viktor nemrégiben jól öltözött diákokkal fényképezkedett, akik még véletlenül sem tűntek romkocsmatöltelékeknek - milyen véletlen, hogy mindezt mégis egy romkocsmában tette. Micsoda horrorisztikus vízió: a miniszterelnök és néhány Fidelitasos mintagyerek terrorelhárítók kíséretében végre bemerészkedik a romkocsmák sötét világába. Félelmetes. Azt azért jó lett volna már az elején tudni, mégis kinek a nevében, milyen felhatalmazással egyeztettek ezek a diákok egy hangsúlyozottan pártfüggetlen megmozdulássorozat idején. Mert hogy egyeztetésről volt szó, ami különböző véleményeket, vagy legalábbis észrevételeket feltételez, ehhez képest a sajtónyilatkozatokból mindössze annyi derült ki, hogy Orbán Viktor megvilágosodott, minden bizonnyal a példátlan tüntetéssorozatnak, és nem a díszdiákoknak köszönhetően. Ebből csak az vonható le tanulságként, hogy a Fidesz még mindig egyfejű sárkány, Orbán Viktor nem engedhette át Balognak a megváltó szerepét.

Azt persze csak később tudtuk meg, hogy ezek a gyerekek a kormányzó párt ifjúsági szervezetének tagjai voltak. Nevük, toborzásuk módja, véleményük a vezető politikai erő számára lényegtelen, a rájuk bízott szerepnek tökéletesen megfeleltek. Ez a névtelen, arctalan tömeg az, amely bármikor a kormányzó párt rendelkezésére áll, amelyből bármikor előszedhető egy-egy választási kampányplakátra fényképezhető nyugdíjas, diák, vagy éppen sokgyerekes család. És pont ettől olyan veszélyesek. Nekik nem kell félniük attól, hogy országos napilap a címlapon hozza, hány éve járnak egyetemre, vagy hány egyest kaptak matematikából. De az ő nevüket nem is fogja senki megjegyezni, ellentétben például a szerdai tüntetésről bevitt diákokéval, akikre hajnali kettőig vártak a kitartó tüntetők, és érkezésükkor hősként ünnepelték őket:


Úgy tűnik, az ifjúság végre öntudatra ébredt. A több mint húsz éve regnáló politikai csoportosulások eddig nem véletlenül nem számítottak a fiatalabb generációra, hiszen akik a rendszerváltás környékén voltak huszon-, illetve harmincvalahány évesek, még legalább 10-20 éven át a politikai elit tagjai akarnak maradni. Nekik nem volt érdekük a generációváltás, de most már valószínűleg nem lesz más választásuk, mint hogy elfogadják, hogy hamarosan elkerülhetetlenül bekövetkezik.

A fiatalabb generáció eddigi passzivitásának oka főleg az volt, hogy ugyan látszólag jóval nagyobb szabadsággal rendelkezik (gondoljunk csak az információ áramlására, az internetre, na meg arra, hogy “el is lehet menni”), mégis sokkal kötöttebb életpálya előtt áll, mint korábban egy hasonló korú fiatal. Mintha a felsőoktatás tervezett átalakítása is ezt célozta volna meg - a társadalmi különbségek maradjanak csak áthidalhatatlanok, akinek nincs pénze, ne tanulhasson, csak ha vállalja a meghatározott időre történő “röghöz kötést”, vagy a megemelt összegű diákhitelt (nem is beszélve arról, hogy a közélet és az állam működése szempontjából stratégiai jelentőségű jogászképzés állami finanszírozását teljesen megszüntetik). Így a fiataloknak viszonylag korán kell olyan döntést hozniuk, ami - különösen a nagy összegű kölcsön felvétele esetén - 10, 15, vagy még több évre előre meghatározhatja az életüket.Az egyetemre, főiskolára történő bejutás után pedig egyébként sem lehet elkerülni a specializáció követelményét, amely nagyon fiatalon sorsdöntő választás elé állítja a fiatalokat, és ami többnyire nagy fokú tájékozatlansághoz, az általános műveltség és a közéleti ismeretek csaknem teljes hiányához, valamint ahhoz vezet, hogy legtöbben még a saját tudományterületükről sem rendelkeznek majd átfogó ismeretekkel. Így születik meg a csak és kizárólag mások által meghatározott feladatát végző, az irodai asztalára fektetett papírokból soha fel nem pillantó “mintapolgár”, aki legfeljebb azért tűnik önállónak, mert soha nem kell döntéseket hoznia, és még véletlenül sem jut eszébe tüntetni, vagy egyáltalán, bármilyen politikai jellegű nyilatkozatot tenni.

Az elmúlt húsz év megmerevedett politikai erőviszonyai szintén demotiválták a fiatalok politikai szerepvállalási törekvéseit. Nagyfokú passzivitásuk hosszú idő után végre megtörni látszik, sőt, a hazai helyzeten túl már a nemzetközi eseményekre is reagálnak: jelzésértékű lehet, hogy már a diákok februári tüntetésén is többen jelentek meg az Occupy-tüntetések védjegyévé vált Guy Fawkes-maszkban, és a mostani első megmozduláson is használták az Occupy ismert kézjeleit. A magyar diákok tehát tájékozottak, képesek arra, hogy felhasználják a nemzetközi események tapasztalatait, vagy adott esetben utaljanak rájuk, kapcsolódjanak hozzájuk. Talán egyedül ezek a nyelveket beszélő, érdeklődő fiatalok lehetnek képesek arra, hogy külföldi sajtóorgánumok által szolgáltatott információkon keresztül, hitelesen tájékoztassák a közvéleményt.

Az internet is jelentősen erősíti a huszon-, illetve harmincegynéhány éves generáció közéleti aktivitását, hiszen a közösségi oldalak szervező ereje komoly hatást gyakorol a politikai folyamatok alakulására. A híradások szerint a mostani tüntetés megszervezésében is jelentős szerepet játszottak a közösségi oldalak és a mobiltelefonos toborzás. Ugyanakkor az internetes tér az ellentétes hatás kiváltására is alkalmas lehet: sokszor látszattevékenységeket eredményez, sokan azt hiszik, elég egy lájk, és már tettek is valamit.

Persze azért elvétve már korábban is volt arra példa a fiatalok politikai célzatú cselekedeteire. Az Anonymous hackercsoport magyarországi szervezetének szeptemberben elfogott tagja például mindössze 16 éves. Érdekes megfigyelni, a különböző médiaorgánumok hogy reagáltak a hacker életkorára. Egy részük megpróbálta a cselekményt egyszerű diákcsínnyé, jópofa heccé bagatellizálni, mintha csak az iskola honlapját törte volna fel és tett volna fel a címlapra meztelen nőket, mintha nem húzódna politikailag értékelhető tudatos véleménynyilvánítás az akció mögött. Mások a 16 éves fiút a valódinál sokkal jelentősebb szerepben tüntetik fel, és úgy említik, mint a magyarországi Anonymous vezetőjét, ezzel is hangsúlyozva, hogy tulajdonképpen gyerekes, komolytalan szerveződésről van szó, akikre a hatóságok könnyen lecsapnak. A Szent Korona Rádió honlapján például ez szerepel: elfogták a magyar Anonymous szánalmas tagjait. Más orgánumok viszont határozottan kriminalizálják a cselekményt, bűnözőként említik a fiatal fiút.

A szerdai tüntetésen a gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt előállított diákok esetében a széles társadalmi támogatottság miatt valószínűleg nem merik majd ugyanezt megtenni, bár Rogán Antal már tett egy nem túl okos nyilatkozatot, mellyel eszünkbe juttatta a Fidesz legszebb napjait idéző nagyképű arroganciát, amit a párt fénykorában szokhattunk meg politikusaitól és szóvivőitől.

A média torzító hatása azonban máshol is megnyilvánul. Az egyik jobboldali lap a szerdai tüntetésről szóló tudósításában bőszen sorolja fel a megmozduláson megjelenő ellenzéki képviselők neveit, nem feledkezve meg arról, hogy Vadai Ágnes tudta meg, hogy valójában Újpestre vitték az előállított diákokat. Azt már persze nem teszi hozzá, hogy a diákok határozottan elzárkóztak az együttműködéstől - még a jogi segítséget is elutasították -, sőt, távozásra szólították fel a politikusokat.

Ezzel végérvényesen eldőlt, hogy a fiatalabb generáció nem kér a rendszerváltás óta eltelt több mint két évtizedet meghatározó, kétpólusú politikai rendszer egyik korábbi résztvevőjéből sem.

Végre eljött az igazi változás ideje. Bayer Zsolt közben egy másik jobboldali sajtóorgánum hasábjain farkast kiált, a '68-as párizsi diáklázadáshoz hasonlítja a mostanit, és nem veszi észre, hogy ezzel csak a tüntetéssorozat jelentőségét hangsúlyozza. Mert az erkölcsi győzelem már most a diákoké: hiába sejt az újságíró ellenzéki uszítást a megmozdulások mögött, az elmúlt időszak bebizonyította, hogy feleslegesen próbáltak az egyes politikai csoportosulások a diákokhoz dörgölőzni, egyiknek sem sikerült célt érnie - az összefogás pártfüggetlen és tiszta maradt. Nem biztos, hogy véletlen, hogy a második világháború végéhez képest 1968 ugyanúgy 23 évvel később volt, mint 1989-hez képest a 2012-es megmozdulások.

Bayer Zsolt eddig magyar vagy éppen szlovák rendszámú autója volánja mögött ülve nyugodtan tekergethette a fejét jobbra vagy balra, előre sohasem kellett néznie. Ennek most vége. Végre feldereng előttünk a jövő.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr714975303

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vonulj fel a kormányért, most díjat is nyerhetsz vele! 2012.12.22. 11:22:53

Kitüntették a Békemenetet. "A díjat a Fidesz alapítványa (melynek kuratóriumi elnöke Balog Zoltán) minden évben annak adja, aki a legtöbbet tette a polgári közösségek erősítéséért." (Index) Az egész éves fáradhatatlan munkáért jár az állami kitünt...

Trackback: Orbánnak tetszik a diákmozgalom: a Diákmozgalom pedig remélhetőleg pont leszarja ezt 2012.12.22. 11:19:47

A magyar politikai elit jelentős része tehetetlen, ha kiderül, hogy az emberek, az ügyek nemcsak eszközök a szavazatok megszerzésre. Itthon sajnos politikusaink eddigi tapasztalatai azt támasztották alá, hogy az ország három részre osztható: az egyiket...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mindenkinek BGYLBNUEK!!!
(boldog gyurcsany es libajnai nelkuli uj evet kivanok)
A diáktüntetések mögött nincs politikai tartalom, teljesen függetlenek. Abszolut függetlenek a Fidesztől!

Az MSZP vezetése minden tekintetben támogatja a diákmegmozdulásokat és felsorakozva Bajnai Gordon mögét a politikától fügetlen szakértő kormány felállítását tartaná helyesnek. A diákok is mind a független, szakértő kormányban látják a megoldást ezért támogatják a szakmaságát más sok esetben bizonyított Bajnai Gordont.

A diákok nem politizálnak, szakértőket szeretnének a kormányba!
ugyan már. Miért háborodtak fel? A tandíj miatt. Nem más miatt amit a fityiszék műveltek. A lényeg a lébecolás ingyen. Csak ennyi. Persze mást mondanak, de hát hülyék lennének a valódi céljukat megmutatni, mert az nem lenne túl népszerű.

(egyébként vicces hogy sokan azt hiszik hogy egy mai fiatal fog majd nyugdíjat kapni. Nem fog, amíg ilyen politikai "elit"-van, na meg a lébecolók sem fogják kitermelni még akkor sem, ha a mindenkori kormány nem lopná szét).
Jó poszt ez, de van amit kifogásolnék.

Kicsit bűzlik nekem a generáció váltás szöveg. Nálunk már két évtizede akik elégedetlenek, mindig valaki mástól várják, hohy kikaparják nekik a gesztenyét. Ismerjük. Habsburg Ottó majd hoz pénzt, csak be kell lépni az EU-ba, majd ha lesz euró nálunk is, meg ha jönne egy vezető aki. Esetleg majd a Kelet. Ebbe a sorba illeszkedik, hogy majd a fiatalok.

Ők, nem én, nem mi.

Ilyen nincs. Az egész társadalmonak kell részt vennie ha változtani akar.

Nics is olyan hogy új generáció. Az emberek nem hullámokban születnek, húsz évenként, hanem folyamatosan. A diákok sem ilyen alapon mentek az utcára, hanem konkrét panaszok miatt.

Tessék őket ebben támogatni! Ez a kulcs.

Ha a panaszaik fokozatosan csúsznak valami másba, többe, ahogy szerintem is van, akkor bűn őket egyedül hagyni, abban bízni, hogy majd ők megoldják, képükben bekopogott a jobb jövő. A küzdelem csak elkezdődött. Semmi sincs még lejátszva. Van akadálya, hogy nem diákok, akármilyen korúak is velük tüntessnek? Nincs. Hát akkor tessék odamenni, részt venni, nem csak tőlük várni, blogokból drukkolni! Ez a helyes válasz.

Véletlenül sem a posztolót magát szeretném személyében elmarasztalni, csak mondom, hogy van ilyen veszély, és nagyon van.
@veracity:

Húzzál már a fenébe. Mindenki átlát az ajasságaidon.
Orbán Viktor műfüvezés közben előadott szónoklata szerint bármelyik magyarországi kistelepülés lakója lehet világsztár!
Videó róla itt: www.vagy.hu/tartalom/cikk/3561_mint_aki_jol_vegzi_a_dolgat
@ByA: "Ma pedig Magyarországon egyetlen politikai erő képviseli a szakértelmet: ez pedig Bajnai Gordon és az MSZP (az LMP egyik szárnya is)valamint a DK."

Megmondanád, hogy mi ebben, amit írtam, az aljasság? Te talán nem támogatod a friss, független szakmai erőket? Talán nem szakmailag képzett politikusokra kellene bízni az ország vezetését? Te nem tudod, hogy Bajnai éveket töltött az USA-ban, ahol komoly politikai képzést kapott?

Ne kavarj!
De az mszp-s és a DK-s politikusok Ott osztogatták a szendvicset és a bort - na még a kinyomtatott szerződést - a gyújtogatáskor.
Annyira nem kértek a régirkből, hogy aki nem volt DK vagy mszp szimpatizáns, azt elzavarták.

Ennyit abból hogy felébredtek...
@ByA: "Semmi sincs még lejátszva."

Mesélj, mit terveztek ti fityiszes trollok Karácsonyra!
kizárólag amiatt mozdulnak meg mert 1.) ingyen ebédet akarnak, mindent ingyen szertnének 2.) a háttérből szervezik őket
Szeretek tények alapján írni. Még sehol nem láttam tényszerű kimutatást arról, hogy mennyi egyetemista tanul tovább mint amit a képzése indokolna. Plussz aki ezzel érvel elfejeti, hogy az állam 12 félévet támogat csak, ha tovább csúszik fizetni kell és 12 félév nem sok, ha MA-ra is megy az ember...
Hogy a p...ba lehet kitüntetni egy "menetet"? Na ez már nálam is kiverte a biztosítékot!
@veracity:
" a szakértelmet: ez pedig Bajnai Gordon és az MSZP"

És ezt be is bizonyították. Volt amikor csak 7%-it zuhant a GDP és alig 28%-al növelték az adósságrátát. Közben a lakosságot is minimálisan adósodott el. Vissza a szakértőket. Legalább lenne megint gross devizahitel az IMF-től, kánaán.
Mszp, mszp, mszp, mszp, mszp!
@Barát Csaba: ez hülyeség! nem kell a békamenetesekből kiindulni.
Igen, ezek A Diákok. Más diák nincs, ez minden diák, és mind egyetért abban, hogy Orbánnak mennie kell, nem vitás.
@veracity: nincs itt semmi aljasság. Midenkinek joga van a politikai meggyőződéséhez. Neked csak azt tudom mondani, hogy az mszp sajnos már eljátszotta a választók bizalmát (többször is, ezért még ha igazuk is van, akkor sem hisz már nekik senki (aki nem hozzájuk tartozik). persze lehet hogy az embereknekannyira elegük van a Fideszből, hogy visszaszavazzák a szocikat....de az megint nem lesz jó.
@Modor Tibi: és valljuk be igazuk is van. Ez a kormányzat annyi rosszat tett a kisembereknek, és annyit hazudott már ez a tandíj ügy utolsó csepp a pohárban.Jó, hogy a diákok most kimentek az utcára, de meddíg? És mi lesz ezután? Van erről valakinek valami elképzelése?
@HomicideWatch: A kurva országba! Na ugye vannak itt értelmes emberek is!
@HomicideWatch:

Vigyázz! Ő fideszes. Arra megy ki az egész, hogy ne arról legyen szó, amiről szó van, hogy ezt a dolgot is áttematizálják az egyik oldal-másik oldal mindent elpusztító, de az oldalak szabad rablását biztosító közös uralmába.
Ezt veszélyeztetik a diákok, ezért igyekeznek mindent abba viszaterelni.
@bátornyuszi:

Vigyázz! Ő fideszes. Arra megy ki az egész, hogy ne arról legyen szó, amiről szó van, hogy ezt a dolgot is áttematizálják az egyik oldal-másik oldal mindent elpusztító, de az oldalak szabad rablását biztosító közös uralmába.
Ezt veszélyeztetik a diákok, ezért igyekeznek mindent abba viszaterelni.
@ByA: Kicsi vagy, mint a kutya ülve!
@veracity: Nézd kedves barátom. Én Bereznay András gondolataival értek egyet. A 23 évet ki kellene söpörni az életünkből a politikusaival egyetemben.
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html
Amennyiben ez 2014-ig nem megy, akkor már inkább Bajnai és csapata, mint megint az őrült Orbán és Matolcsy. Ennyi kárt az előző 21 év alatt nem okozott az összes kormány, mint ez a kettős két év alatt.
@veracity:

Kicsi vagyok én,
Majd megnövök én,
Esztendőre vagy kettőre.
Huszár leszek én.

Te meg TŰNJ EL! (Még kér a nép.)
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Mi egy követ fújunk! Én is csak politika mentes szakmaiságot akarok.

Bajnai Gordont és csapatát (MSZP, DK, LMP, SZDSZ)!
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Légyszív, ne menj bele a vagy-vagyba! Nem szabad így föltenni a kérdést, mert csapda. Merthogy különben egyetértünk.
őrséváltás???? demokrácia????
itt 1947 az "ügynökök" vannak hatalmon...

rohat büdös náci-komcsi feudál rencer van !

ezeket kéne végérvényesen kiirtani (a közéletből)
nem szabad meg se említeni a fiediltasos tekes romkocsmázást, mert azzal olyan szintre emeljük a dolgot ahova nem való.

Az csak egy fidesz rendezvény volt, és pont.
@ByA: engem nem érdekel, ki "fideszes" ki nem. Már belefáradtam ebbe. Ember és kész! Hogy nem szeret gondolkodni a sját fejével, az az ő baja. Egyszer talán majd kinyílik a szeme mindenkinek.Lehet hogy hülyén hangzik, de én néha már annak drukkolik, hogy "csak így tovább kormány", mert akkor a végén sikerül mindenkit magukra haragítani s akkor biztos hogy leváltjuk őket!
@Vitéz László: és vajon az elvtársaid miért nem akarnak tiszta lapot nyitni? Miért nem nyitják meg az ügynökaktákat? megtehetnék hiszen kétharmaduk van! Ezen még nem gondolkodtál el?
Hiába próbálják a politikai pecsenyéjüket sütögetni azok akik méltán szorultak ki a hatalomból. A diákok nem a kormány lemondását követeleik aki ezt mondja hazudik. Nem akarnak tandíjat fizetni, ennyi. A saját érdekeiket akarják keresztülvinni a jelenlegi kormányon. Ugyanis mindig az aktuális hatalommal lehet és kell tárgyalni. Minek tárgyaljon olyan csicskákkal akik nem tudnak semmit tenni az ügyben? Ki tud érdemben változtatni? Az a 2/3 aki a hatalmat gyakorolja aki a törvényeket hozza vagy megváltoztatja.

A többinek nem osztottak lapot csak szeretné.

A tandíjról. Ahogy most az Orbán kormány úgy a Gyurcsány kormány is be akarta vezetni a tandíjat. Csak közben eladósodott az ország és sokkal kevesebb pénz áll rendelkezésre. Egyetlen politkusnál sem szép ha segget csinál a szájából. Ugyanakkor a politika természete, hogy ahogy a világ változik és változnak a körülmények úgy a hozzáállást is meg lehet és néha kell is változtatni. De vannak elvek amikből az ember nem enged és vannak anyagi kényszerűségek amiknek meg meg kell felelni. Ha kevés a pénz akkor a kevésből kell kijönni.

Értékelem azt, hogy diákként tanulni akarsz és megértem, hogy nem akarsz érte fizetni. Csakhogy nincsen ingyen ebéd. Valakinek azt ki kell fizetni amíg te tanulsz. És a szüleid egyedül kevesek ahhoz, hogy fenntartsák az általános iskoládat, a szakközépiskoládat, az egyetemedet, a pedagógusaidat. Ez egy nagyon drága intézményrendszer, főleg ha utána beintesz és lelépsz. Se anyád se apád se én nem vagyok fejőstehén hogy csak rakjam beléd a pénzt. És amikor az én adómból tanulsz akkor joggal várhatom el, hogy az a hosszú távú befektetés aki nekem állampolgárnak te vagy utána a tudásodat itthon kamatoztasd. Ez az ország nem börtön, ez a hazád. Becsüld meg és értékeld amit kapsz tőle. Semmi nincsen ingyen.

Ha külföldön akarsz dolgozni menjél külföldre tanulni és fizesd az ottani tandíjat vagy az ottani követelményszintnek felelj meg ha államilag támogatott akarsz lenni. Ja hogy az egy magas színvonal neked vagy túl drága? Esetleg neked külföldiként már nem jutna államilag támogatott hely egy másik országban mert se kutyájuk se macskájuk nem vagy? Hát akkor becsüld meg azt amit kapsz és tanulj mint a kisangyal!

Eddig még nem adóztál semmit, eddig még semmit nem tettél bele a közösbe de elvárásaid, követeléseid vannak. Ez nem öntudatra ébredés, a gyerek onnatnól kezdve követel, hogy sír az anyja melle után vagy a boltban a csoki után. Akkor leszel felnőtt ha felelősséget is vállalsz. Neked nem JÁR minden autómatikusan ez egy tévedés. Mindent azért kapsz mert valamit adni kell cserébe. Semmi nincsen ingyen. Örülj neki, hogy azt szeretnék, hogy okasabbá válva boldogulhass az életben. De ez nincs ingyen. Tudod, majd jön az adómanó és letöri a túrórudid felét. Leszel te még felnőtt, kiscsávó.
Ahogy most nekem, hogy te tanulhass és boldogulhass. Tiszteld a mások áldozatát és ne légy önző. Tudd, hogy mit kérhetsz és mit kell adnod cserébe.

Nekem érdekem, hogy minél többen és jól tanuljanak. Ha elég jó vagy lehet, hogy adok neked munkát. Ha lusta léhűtő vagy, nem tanulsz akkor nem veszlek fel mert csak kiadás lennél nekem. Ezért érdekem, hogy tanulásra szorítsalak, hogy tudást szerezz. Az érdekeink közösek. Te is boldogulni akarsz én is azt akarom, hogy boldogulj. Ezért érdekem, hogy könnyen juss tudáshoz. De olyanhoz ami piacképes, amivel el tudsz helyezkedni és adót tudsz fizetni mert lesz normális fizetésed.

Még életedben nem adóztál és ezért feltételezem még nem sokat gondolkoztál azon, hogy miért kell sokat adózni. Ha majd egy kicsit jobban belelátsz a politikába megérted, hogy ki az aki kihasznál és ki az aki segíteni akar neked. Addig tanulj becsületesen, hogy eladható tudásod legyen.
@veracity: Bajnaiban szimpatikus nekem, hogy higgadt és mindenkit meghallgat. Indulatból nem lehet politizálni. Más kérdés, hogy "szarból nem lehet várat építeni". Csodákat ő sem tudna tenni. de ha már ez az "urambátyámozás" megszűnne én már annak is örülnék!
@Sir Galahad: "Ha jól értem, a diákok legfőbb követelése az, hogy cserébe azért, amit az adófizető polgároktól kapnak (egyetemi képzés) ne kelljen teljesíteniük semmit (tandíj vagy itthoni munkavégzés szabott ideig)."

Nem jól érted.
@sanyix: "A lényeg a lébecolás ingyen."

Te vajon ingyen lébecolsz itt?
@stim:Szerinted tényleg csak erről van szó? Akkor szerinted a művészek is csak részesedni akrnak a "jóból"? Töröcsik mari is? Cserhalmi György is...és még sorolhatnám?
Szerinted rendben van az, hogy Kerényi Imrék, meg Fekete Györgyök (aki szakmailag semmit nem tettek le az asztalra, határozzák meg milyen legyen a kultúra? Hol látsz te még Európában olyan országot, ahol a miniszterlenök 20 millióért megrendelt festményeken szerepel? (igaz kaméleonként)Szerinted rendben van az hogy regisztrálnmi kelljen a magyar állampolgároknak azért, hogy szavazhassanak? pusztán azért, hogy a határon túliak is szavazzanak (természetesen a tőlük "elvárt" módon. Ebben azért lehet hogy tévednek, mert elég sok erdélyi barátom van és nem mind fideszes!). Rednben van, hogy olyan testület nevezi ki a Nemzeti Színház igazgatóját, ameyikben a tagok a "kinevezendő"től függenek?
Hogy a közbeszerzési eljárásokat rendre fideszközeli vállalkozók nyerik el? Hogy olyan emberek jutnak nem kis földterületekhez, akik életükben nem is jártak arra? A gazdálkodásról meg fingjuk sincs és nem is akarják megtanulni (természetesen ezek is "fideszközeliek") Ha szerinted ez mindd rendjén való, akko ez tényleg egy "kurva" ország és szólok is a gyerekeimnek hogy sürgősen húzzanak el innen!
@stim: A diákokat bírálók rendre a tandíj kérdésén rugóznak. Eleresztik a fülük mellett a többi követelést.

A Gyurcsány-féle tandíj összege az Orbán-féle tandíj töredéke lett volna, és mindenki fizette volna. Ez igazságosabb, minthogy van, aki semmit nem fizet, és van, aki az átlag magyar család számára elérhetetlen összeget.

Ráadásul azzal, hogy a jogi és gazdasági szakokon egyáltalán nem lesz ingyenes képzés, nyilvánvalóvá vált, hogy a fidesz a saját elitjének kedvez, és a hozzá hű elitet akarja felduzzasztani.

Ezt a következtetést támasztja alá az is, hogy az államigazgatásban elhelyezkedők tandíját átvállalja az állam.
@Sir Galahad: azt nem mondták, hogy ne legyen korlátozva a tanulmányi idő!
Amúgy a szerződsé jó lenne, de csak akkor lehet követelni, hogy maradj itthon, ha munkát is tudnak hozzá biztosítani! Egyébként annyiból nem értem pl az orvosegyetmistákat, hogy ha kapnak egy külföldi állást, akkor melléyzsebből visszafizetik a tandíjat oszt annyi!
De értem én hogy nem akarnak ők elmenni...senki sem szivesn hagyja itt a szeretteit!
@bátornyuszi:

Félek, hogy félreértsz. Éppenhogy engem sem az érdekel (ha megnézed különben miket írtam), hogy ki milyenes. Az érdekel, hogy ne bomlasszon, ne próbálja azt ami a diákokkal történik, abba terelni ami eddig volt és amitől már éppen elég bizonyítottan nincs mit várni, végleg és EGYÁLTALÁN. A fidesz csak úgy jön be, hogy éppen ők a kormány és az ő érdekük a diák ügyet úgy beállítani, hogy most is oldalak összecsapásáról van szó. Ezért játssza meg bértrollunk megbízásból azt, amit.

És akkor egy kicsit elvontabb kérdés. A bérbeíró ember? Nézőpont kérdése. Biológiailag bizonyára. Egyébként, erkölcsileg, nem hiszem. Az ember önmaga. Aki alkalmazott, az eszköz.
@stim: "Ha külföldön akarsz dolgozni menjél külföldre tanulni és fizesd az ottani tandíjat vagy az ottani követelményszintnek felelj meg ha államilag támogatott akarsz lenni. Ja hogy az egy magas színvonal neked vagy túl drága? Esetleg neked külföldiként már nem jutna államilag támogatott hely egy másik országban mert se kutyájuk se macskájuk nem vagy? Hát akkor becsüld meg azt amit kapsz és tanulj mint a kisangyal! "

Európai polgárként sok országban a magyar diákoknak is hasonló lehetőségeik vannak, mint a helyieknek.

Olyan egyetemeken, amelyeken télen van fűtés.

Mert sok magyarországi egyetemen szénszünetet tartanak, akkorák az elvonások.

Ezt te helyesled?
És ezekből az őrségváltókból lesz majd az a generáció, akikre később szavazni lehet, s pontosan ugyanazt folytatják, mint elődeik, mert Magyarországnak nincs magyar kormánya, még akkor sem, ha a jobbik lesz a rúdnál. Az ukázt mások adják, s könyörtelenül végrehajtják rajtunk, akár tetszik, akár nem. Ez nem az új generáció, tényleg csak őrségváltás lesz, ha lesz. De az őrök mindig ugyanazt csinálják.
rencerváltoszás Magyarországon.
ORBÁN: "eURÓPÁBAN VAGY KERESZTYÉN DEMIKRÁCIA LESZ VAGY NEM LESZ !""
Bors Online

2012. december 22., szombat - Zéno
Címlap
Tiszabőn már eljött a világvége
2012.12.22. 09:00 | Kárai Csaba | 1 hozzászólás
járvány karácsony szegénység Tiszabő világvége
Négy különböző napra esik a karácsony Tiszabőn, mégis a legtöbben inkább a világvégét várják az ünnep helyett. Órákra terveznek a legtöbben, napokra előre csak ritkán, évekre pedig soha. Az életben maradásért küzdenek az ország legszegényebb településén, ahol lehet, hogy már el is érkezett a világvége.

Az egy Mexikó. Ott nincsenek törvények – figyelmeztet egy fegyverneki férfi, amikor megtudja, hogy a szomszédos Tiszabőre tartunk. De nincs igaza. Magyarország legszegényebb településén nagyon is kemények a törvények. Csak azokat nem az állam írja.

A vegyesbolt pultja előtt állunk. Köszönésünket köszönés fogadja, aztán néma csend következik. Percek telnek el így, mire egy középkorú férfi nyitja ránk az ajtót.

– Azt üzenték, ne szóljak magukhoz. És más se.

– Kik üzenték? – kérdezem.

– Azok ott! – mutat ki az utcára.
Fotók: Végh István
Julika kenyeret visz, a szalonna karácsonyi ajándék lesz
Julika kenyeret visz, a szalonna karácsonyi ajándék lesz

Kilépek a boltból a sárba fulladt bekötőútra. Élénk színű házak sorakoznak egymás mellett a szántókig. A falu kihalt, szürke, kocsonyás köd lebeg felette. Hét perce érkeztünk Tiszabőre.

Bíró Ferencné két vekni kenyeret és egy oldalszalonnát egyensúlyoz a hóna alatt. A kenyeret fiának viszi, a szalonna lesz a karácsonyi ajándék a műfenyő alá.

– Nyugdíjas vagyok, ennyit mondok. Mást ne is kérdezzenek, a viszontlátásra!

Háborús állapotok

A zsákfalu a fegyverneki főúttól a Tisza gátjáig húzódik. Kétezren lakják. A tavalyi népszámláláson kilencven százalék magyarnak vallotta magát, tíz százalék romának.

– Az arány fordított: kilencven százalék roma és tíz százaléknyi magyar él együtt – írja felül a statisztikát a polgármester, Farkas Barnabás.

Tiszabőről 1978-ban született az első tanulmány, néhány éve az utolsó. Az elsőben az áll: ha nincs munka, összeroppan a falu. Az utolsó értekezés már polgárháborús állapotokat vetít előre: éhséglázadást és azt, hogy mindenki a szomszédja ellen fordul majd. Tiszabő gondjai éppen ezért nem csupán a magyar cigányok gondjai, hanem egy magyarországi falu harca a túlélésért. Egy olyan településé, amit leírtak a távol eső hivatalok, cserbenhagyott a rendszerváltás. Ottjártunkkor éppen a csütörtökön kellett átlavírozniuk magukat a péntek felé. A munkanélküliség százszázalékos.
Farkas Barnabás polgármester nem sok jót remél
Farkas Barnabás polgármester nem sok jót remél

– Ha senki sem dolgozik, hogyan telik mégis színes portára némelyeknek? – kérdezem.

– A házakat több család építette együtt. Összedobták a pénzt – adja meg a választ Farkas, majd a szegénységről beszél. Később megemlíti: hát a lopás, sajnos az mindennapos errefelé. Karácsonyra náluk húsleves lesz az ajándék, káposztával, főétellel.

– Erre futja – mondja végül.

Tíz gramm cukor

– Karácsony napja Tiszabőn négy másik napra, 5-ére, 8-ára, 12-ére és 16-ára esik. A segélyek, a szocpolok és a tüzelőosztás idejére – magyarázza egy helybéli. Akkor megtelnek a kocsmák, de leginkább az illegális zugkocsmák, ahol hitelért adnak olcsó sört, kannás bort. Korábban volt pálinka is, csakhogy az egykori tsz gyümölcsöseit kivágták, ellopták, eltüzelték. Eltűntek a gát melletti akácosok, a főút százéves fasora, a léckerítések. Mindent eltüzeltek tíz kilométeres körzetben. A csatorna vasfedeleit, a művelődési ház traverzeit leszerelték, ellopták, eladták, a telefonvezetékeket átvágják a rézszálak miatt, múltkor a tévé is leállt. Az áramot meg csak úgy bekötik az oszlopról. A temető sírköveit feltörik, a vas tartóelemeket lopják ki belőlük.

– A boltoknak segélykor van forgalmuk – mondja egy falubeli. – Számuk hivatalosan négy, a valóságban kilenc. Öt család ugyanis feketén, a saját házában árul. A cukrot náluk tízgrammonként is meg lehet venni, egy kilón 300 forint a nyereségük. Ehhez a pénzt az uzsorások adják, 30 százalékos kamatra. – Csöndben megjegyzi: – A nevemet le ne írják! Másnapra felgyújtják a házam.

Csirke kerül a fa alá

Oláh Anita az egyik kisboltot vezeti. Családja, szülei, férje 25 ezer forintot (ez majdnem a havi segély összege) költ karácsonyra.

– A falusiak között elterjedt, hogy itt a világvége. És egyszerűen nem vesznek semmit. Azt kérdik: hát minek?

– És a plébános nem győzte meg őket? – kérdezem.

– Jár ide rendszeresen, de kevesen hallgatnak rá.
Norbit és Tibit nem fogja a hideg, megszokták
Norbit és Tibit nem fogja a hideg, megszokták

Kovács Zoltánné a bolt egyik állandó kuncsaftja. Egy csirke lesz az ünnepi ajándék.

– A gyerekek kapnak még fejenként 1500 forintot – teszi hozzá kis gondolkodás után.

A falubeli srácoknak a karácsonyról elsőre az evés és a zene jut az eszükbe. Az ajándékozás alig. A kamaszok rendőrök akarnak lenni, de inkább az egyenruhával járó hatalom, semmint az igazságszolgáltatás vonzza őket. A kisebbek pankrátornak, „karatéjos nindzsának” állnának, van, aki Van Damme-nak képezné magát.

Vélhetően azonban a lányok fodrászok, a fiúk lakatosok lesznek. Ez a két szakiskola található a közelben, cirka húsz kilométeren belül. De egyelőre az oltás köti le őket. A faluban kitört a sárgaság. A falusiak szerint a sok patkány miatt. A hepatitis A vírusa azonban az emberi ürülékkel terjed.

Isten tekintete

Hogy Mányi Norbiból és testvéréből, Tibiből mi lesz, még nem tudható. A két fiú felfújható Mikulás-babára vágyik. Édesanyjuk meggyőzi őket: inkább ruha kellene. Norbi fagyott pocsolyák között, rövid gatyában sepri az udvart. Mamájuk mezítelen lábára húzott papucsban áll a tornácon. Sokáig egy szót sem szól, aztán felém fordul:

– Adna ötszáz forintot? Azzal ellennénk egy ideig.

– Itt senki nem meri elhagyni a házát. Aki egy napra elmegy, annak elbontják – meséli egy tiszabői, amikor szögesdróttal, árammal védett épület mellett haladunk el. Van, aki tizenöt éve nem volt el a faluból. Aki megy, otthon hagy valakit. Ha mást nem, a gyerekét.
Van, aki áramot vezetett a kerítésébe – legalábbis ezt írta ki – a tolvajok ellen
Van, aki áramot vezetett a kerítésébe – legalábbis ezt írta ki – a tolvajok ellen

– Látta, hogy csak kutyák vannak? – kérdezi aztán. És valóban: nagytestű, kóbor ebek kísérik utunkat mindenhol. Aztán így folytatja:

– Csirkét, jószágot senki sem tart, mert mind ellopják. Krumplit, tököt, babot nem ültetünk, mert elviszik. Most volt disznóvágás. Vették a hízót, nem maguk nevelték. Aztán addig őrizték éjjel-nappal, míg le nem vágták. A karácsony? Olyankor két napig lakodalmas zene szól. Harmadnapra meg elfogy a pénz.

A temető mellett járunk, rendezett sírok és gondozatlan hantok között. Talán az idősek még tudják, kik nyugszanak alattuk. Kísérőnk búcsúzik.

– Isten levette a tekintetét rólunk. Itt hagyott minket magunkra.

..Ő..Ő..ŐŐŐŐ..
@kvadrillio: KÉRDÉS: a rencerváltoztatókból hányan lettek milliárdosok, milliomosok ?!
@veracity: szakertoket a kormanyba?

elmondana valaki hol vannak ezek a szakertok?
mert az elmult 22evben meg nem kerultek elo csak a korrupt hazug mutyizo off-shorozo tolvaj mafa banditak szerepeltek a hatalomba minden oldalrol!
mdf. szdsz, mszp, lmp, fiesz es valahany nev a politikai naptarbol..
mind csak LOP...
kicsiben (kölcsegtérites, lakasberlesi mutyi)
nagyban ki hogy tud
de nem szakertok
bocsi de szakertok:
tomni a sajat zsebet az adofizetok piziből...
lehuzni atbaszni a zembereket......
kene az az őrségváltas!
DE NAGYON!
A művészek hasznos tagjai egy kulturált társadalomnak. A művészet az egy olyan szint ahová válság idején kevesen jutnak el mert fontosabb nekik, hogy mennyi párizsit vesznek mint hogy éppen mi a divat Párizsban. Az orvostudomány és a javuló életkörülményeknek köszönhetően egyre több idős ember lesz a Földön és egyre kevesebben tartják majd el őket. Meg lehet tippelni így mennyire lesz igény művészetre? Pedig a kultúra fontos összekötő kapocs egy közösség életében. A minőségre, a közös értékekre jó emlékezni, megerősíti az összetartozás élményét. Akár egy jó idézet, egy ismert dal, egy ismert festmény. Letöltik ingyen a netről és nem fizetnek érte. De adni jó... Aztán sokszor nélkülözve és egyedül halnak meg azok akiknek köszönhető a sok szép dal, kép, vers. Ezért kell támogatni a kultúrát. Mert a művészek élete gyönyörű de nehéz. Sokan irigylik azt a szabadságot aminek nem ismerik az árát.

Más. A kormány sok hibával dolgozik és néha túlkapásokkal. Kapkod mert igyekszik tenni. De mivel igyekszik ezért vannak eredmények is. Éppen kifelé jövünk abból a szarból amibe az MSZP-SZDSZ vitte ezt az országot. Nem kevés áldozat árán de nézd meg a görögöket. AZ MSZP-SZDSZ annyit lopott, hogy tiszta időben látszott az űrből. Most fizetjük meg. Meg mégy a gyerekeink is.

Az utolsó mondatod pedig nekem bűzlik. Nem hinném, hogy tőlem teszed függővé, hogy elküldjed-e a gyerekeidet, márha vannak egyáltalán és okos szülő sose küldi el a gyerekét. Maximum rábízza a döntést.
További szép napot.
@Kivancsi: az egyértelmű, hogy te még szakértői elemzést életedben nem láttál, de ha láttál volna, akkor sem tudnád a tartalmát megítélni.

A szakértelem az Orbán-rezsim ellensége, és te ezt a rezsimet támogatod az ilyen hozzászólásokkal.
@stim: azért jó lenne, ha ezt a "kifelé menést" valamivel alátámasztanád!
@guga: paranoiás vagy-e? Szerintem most iganis mi dönthetünk a sorsunkról. A 4 évenkénti szavazással bárkit le lehet váltani.Meg is tettük. Ennyi tellett tőlünk. És haygtuk, hogy a politika annyira elrettentő legyen a becsületes emberek számára, hogy "szakértő" az aztán a közelébe sem megy!
@bátornyuszi: Persze mi magyarok szeretjük másokra kenni a felelősségt. Török, labanc, orosz, zsidó...ennek nálunk hagyományai vannak.
@stim: Na, ez egy igazi szocializmusba való hozzászólás volt! Nesze semmi fogd meg jól!
@stim: sehol nem írtam, hogy tőled teszem függővé! Pusztán azt írtam, hogy ha olyan ez az ország, amilyennek Te szereted, akkor nekünk nincs itt mit keresni.
@bátornyuszi:

Figyeld a híreket, tájékozódj. Hitelminősítők, londoni elemzők, munkanélküliségi adatok, államadósság csökkenés.

Van még bőven mit csinálni. Földtörvény, mezőgazdaság, élelmiszeripar, KKV szektor, bürokrácia leépítése, vállalkozások segítése, hazai ipar erősítése, honvédség megerősítése de ezekben vannak előrelépések. Szerencsére már arról vitatkozunk amiről kell. Pl. a felsőoktatás rendbetételéről ami rendkívül fontos.
Az lesz boldog ember az életben aki tud boldogulni amihez életképes tudás kell.
Az európai únió túlzott háztartási deficit eljárása indokolatlan illetve más európai országoknál hozzánk képest duplán indokolt lenne. Nem szeretik ha önállósodni akarunk. Nekik piac és fiatal szakképzett munkaerő kell, nem egy erősödő, sikeres Magyarország. És ha elmennek a fiatalok nem lesz aki megművelje a földet, lakja a lakást ezért megveszik aprópénzért. Honfoglalás gazdasági módszerekkel. Amihez a hazaszerető, tulajdonához ragaszkodó szellemiség megzavarása kiváló eszköz. A hazájához ragaszkodjon az ember. Egyedül ott van lépéselőnye, ott van tulajdona. Ott van otthon, ott vannak a barátai, a rokonai, a családja, a saját kultúrája. Ott invesztálnak bele mert ott szeretnék ha maradna. Máshol ne félj kidolgoztatják a belét és jön helyetted más. Venédgmunkás mindig van-volt-lesz. Azok nem a barátaid akik azt akarják hogy elmenj innen. Azok a helyedet akarják. Mert ez egy jó hely és minél több nemzedék nő fel itt szabadságban annál jobb lesz.
"A magyar diákok tehát ... "

Ezen a felvételen én speciel két magyarul beszélő zsidó srácot látok
@ByA: Mélységesen egyetértek. Okos, felvilágosult, változást akaró emberek nem csak a fiatalok között vannak. Aki ki akarja zárni a progresszív emberek közül a középkorúakat, horribile dictu az időseket, az magára marad végül.
Én mint fiatal azt mondom, hogy amíg az MSZP-ben ott van a Veres János, Szekeres, Kovács, Szanyi, addig tuti nem fogok rájuk szavazni.
Csak az E14-re, vagy ha ők is részesei lesznek az E14-nek, akkor arra sem.
@stim:
Az orvosok, akiknek a legtöbb oka van hogy erőteljesen lépjenek fel, sokkal ésszerűbb és visszafogottabb követeléseket fogalmaztak meg, mint az itt agyonsztárolt utcai komédiások

Hangosan kiabál a rikkancs zsibárus, csendesen beszél a bölcs. Attól függ az ország jövője, hogy melyikük hangját hallják meg
@bátornyuszi:

Ja, ha ezt hiszed, már értem miért nem értsz engem. Nem volna semmi baj, ha úgy lenne ahogy gondolod. De ez csak ál-dolog amit elhitettek az ország népével amikor lepaktáltak.

A valóság az, amit a Kibulizott országban (link fent) találsz. Ha jót akarsz magadnak, az országnak, át kell értékelned egy tetszetős de hamis képet.
@kisMolnár:
Ahol a tetem, oda gyűlnek a keselyűk

Bajnai nem fogja távoltartani a konctól az üzelettársait, és nem hiszem hogy igazán akarja. Gyurcsány, Veres és a szavanna többi dögevője mind oda gyűlnek, ha sikerül elejteni a zsákmányt
@Jolka40:

Köszönöm.

Egyébként nem hinném, hogy ki akarna bárki bárkit zárni (hacsak nem – nagyon helyesen – a pártokat). Inkább fordítva, mintha a ki nem zártak választanák a távolról helyeslést, az aktív részvétel helyett.
jut eszembe:
A kis egér jelentkezik a Fideszbe párttagnak,...
kérdik tőle: miért jelentkezik?
egérke: MERT PATKÁNY AKAROK LENNI !!!!!
@bátornyuszi: Te annyira jókat mondasz!

Igaz bizony, ezek a Kerényik meg Feketék, Vidnyánszkyk semmit se tettek még le az asztalra, különösen szakmailag semmit! Ezek nem is szakértők, egy szakértő kormány nem is zsámítana rájuk soha! Szerintem is Alföldi a legjobb szakember! Ő ért a rendezéshez! Fantasztikus volt, amikor a térképre rejszoltak a színészei a Nemzetiben! A XXI-edik században a provinciális eszmék csak lehúznak bennünket, nekünk szabadság kell, szarunk mi a keresztény erkölcsre, az ódivatú hagyományokra, Fekete Györgyék népieskedésére.

Megbánja még a Fidesz ezt a regisztrálást. Nekem is van egy csomó barátom Erdélyben, azok mind Bajnaira és az MSZP-re szavaznak majd. Bizony jönnek és regisztrálnak! Lesz meglepi a csuti Orbánnak. A szemét Fidesz a kettős állampolgárságról való szavazásnál megosztotta a taársadalmat, de a székelyek nem felejtik el, hogy az MSZP és az SZDSZ igaz szívű internacionalistaként a elérte, hogy leszavaztuk a kettős állampolgárságot! Hála nekik, ez a meggyőződése minden erdélyi magyarnak! Fel is vették a magyar állampolgárságot az erdélyi barátaim és 2014-ben regisztráció után mind a Bajnaira fognak szavazni!

Az meg tutira igaz, hogy a tendereken és a pályázatokon mindig a Fidesz közeli vállalkozók nyernek. Ők építették a Balaton déli partján azt a fölösleges völgyhidat is a reális ár 3-szorosáért! Elviselhetetlen ez a Fidesz gőgösség!

Együtt, mindannyian majd 2014-ben egy hozzáértő kormányt választunk, Bajnai Lúdmilla Gordon szakértő vezetésével! Mert mi, elkötelezett szociálliberálisok tudjuk, hogy csak a szakmai tudás vethet véget az Orbán kormány vesszőfutásának!
Még nem is említettem.

Miért nevezi a posztoló a viszonyokat demokráciának? Mikor lett az? Mert 1989-ben nem.
@stim:
1. tiszteletről beszélsz, de kiscsávózól...
2. magad ismered el, hogy a felsőoktatás befektetés és érdeked, hogy sokan tanuljanak. a szegényebb rétegek hogyan, mikor tandíjat kell fizetniük érte 16 szakon?
3. igen, az adóforintokat el lehet költeni értelmesen is, meg el lehet költeni simicskára is. nem hiszem, hogy csökkent a befizetett adód a felsőoktatásból kivont összeggel
4. szerinted a mekiben ki dolgozik? meg nyilván, amíg egyetemre jártam, én is benyögtem a boltban, hogy diák vagyok, aztán nem kellett megfizetnem az ÁFA-t
@veracity:
Juhász és Kónya erősen jordán-pozitív, és ahogy nézem Bajnaiban is van egy adaggal

Most már csak az a kérdés, ki lesz a többi 11 közülük az E14-ben?
A másik amit eddig nem említettem (mert nem tartozik az itt tárgyalt lényeghez), hogy az Anonymust azzal ősszekötni ami most van csak mert tetszetős szálnak kínékozik, hogy fiatalok, helytelen. Az Anonymus, ha politizálás, akkor súlyosan antidemokratikus, mert önkényes. És bizony bűnözés az, amennyiben a terrorizmushoz áll közel. Nem kellene az effélét, ami még gyáva is, csaknem magasztalni.
@Sir Galahad:
Akkor a focistak mi a szarer hugyert kapnak allami penzt?

Az o szerzodesukbe benne van hogy csak a cigany felcsut fc ben focizhatnak?
A történelem nem is annyira osztályok harca, mint inkább az elitek drámai versengése. Egy társadalmi osztály aktív elemei elsősorban az elit kisebbség tagjai, s ez éppúgy vonatkozik a polgárságra, mint a munkásmozgalomra. Sok esetben nem is az a kérdés, hogy a demokráciák igazán demokratikusak-e, hanem hogy tehetséges, kompetens és meggyőző kisebbségekre támaszkodhatnak-e. Így a mi társadalmunk is csak akkor fog a mai szociális és gazdasági mélypontról kilábalni, ha olyan, a szó valódi értelmében vett elitekkel rendelkezik, amelyeknek megvan a bátorságuk az igazság kimondására és a vezetés átvételére. A demokrácia és az elit fogalmai ugyanis nem ellentétesek. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy mindig vannak átlagon felüli tehetséggel megáldott személyiségek, akik magukban hordozzák egy jobb jövő ígéretét. Követnünk kell őket, mert csak ez lehet a boldogulás útja."
DEGENFELD SÁNDOR

...NO DE....HOL VANNAK FENTI "ELITEK" ???????????!
@veracity:
A felvidekiek tobbnyire ruhellik a csuti ciganytorpet mint a szart.
Bar szerintem a hataron tuliaknak sok kozuk nem kellene hogy legyen a szavazashoz, ugyanis a koltsegvetes bejovo oldalan magyar adofizetok allnak.

Es az mszp tenyleg egy rakas szar volt, de erre azt mondom hogy egy rakas szart egy masik rakas szarra felesleges cserelni.

Te meg ezt a rakas szart veded, ugyanolyan gusztustalan vagy mint a nyolcvanas evek kommunistai.

Hajra fiatalok, verjetek ki a szart is ebbol az orban fele bunozo kommumista bagazsbol!

Ok a bekemenet, akik az evolucios folyamat zsakutcai, eleg egy pillantast rajuk vetni, legtobbjuk evolucios selejt, a jovo ti vagytok!!!
@Pan Modry:
Hallottál már klubcsapat szerződésről? Mert az bizony kőkenény üzlet. Előfordul közel 50 milliós összeg (na nem forintban) egy klubjátékos átigazolásáért. És ott nincs olyan hogy lesxarjuk, kidumáljuk, elmegyünk tüntetni és kész

Néhány példa a tarifákról:

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81tigazol%C3%A1si_rekordok_a_holland_labdar%C3%BAg%C3%A1sban
@veracity:
En is a fideszre szavaztam, kb a nyugdijeinstandig meg pozitivan is alltam hozzajuk, de nem teljesitettek, aki pedig nem teljesit annak mennie kell.

Ha felveszek egy uj embert a ceghez, abban is bizok az elejen, minden tamogatast megadok hogy sikeres legyen, de ha ezek utan sem teljesit, akkor ki kell hogy rugjam.

Most a fidesz a ki kell rugni kategoriaban van.
@Gest anyó férje:
Persze, csakhogy a klubcsapatok nem kozpenzbol mukodnek a nem kommunista helyeken. Ha nem hoznak profitot akkor az a maganbefektetok problemaja.

Orban viszont jelenleg a draga hobbijat kozpenzbol finanszirozza ami tobb mint gusztustalan.
"Úgy tűnik, az ifjúság végre öntudatra ébredt."

Ilyesmiről majd talán akkor beszélhetünk, ha Jobbik kormány lesz és a tolvaj hazaárulók sitten fognak rohadni, a gyilkosok és besúgók nyugdíját megvonják és azok mennek az erdőkbe lakni a dolgozók helyett.

Addig miről beszélünk?
@Frizuravarjú:
Jobbik kormany, ne rohogtess...

A maganszferaban a Jobbikbol senki nem ert el semmit, megelhetesi politikusok gyulekezete.

Egyedul az Egyutt 2014 ben van nehany ember aki a versenyszferaban is letett mar az asztalra valamit. Ha nem szennyezik be magukat az mszp vel, akkor jelenleg az egyetlen vallalhato alternativa.
@Pan Modry:
A foci igazából nem érdekel, én másra hoztam fel példaként. Egy időben kellett a népnek, hogy flottabbul menjen egy jó meccs után a termelés. Lehet hogy most is hasonló a helyzet
@Pan Modry: Úgy igaz! Pillanatnyi probléma, hogy mi, szociálliberálisok meg a "be kell rúgni" kategóriában vagyunk. Bár még várunk, az adventnek vége. Nem Godotra, hanem Gordonra!

Mert ha végre kirúgjuk a nem teljesítő Fideszt, eljön a mi időnk Bajnai Gordon szakértői vezetésével! Ő már nagyon ki van képezve szakértőileg az USA-ban, Harvard, Berkeley, Yale, meg az egész Ivy League professzori kara dolgozott a kitűnő szürkeállományán! Nincs már nekünk félelmünkre 2014. Amikor olyan választási szakemberek segítik leváltani a gonosz Orbánt, mint a zseniális Ron Werber, (áldassék neve mindörökre a köteles lackó ötletéért) ott veszíteni nem lehet!
@Pan Modry:
"Egyedul az Egyutt 2014 "

Ez így elég poénosra sikeredett

De most komolyítva, kikre gondolsz konkrétan?

Mert a csődből csődbe menekülő Juhász Péter, akinek állítólag még a napi kajáravalót is úgy dobják össze a haverok, amellett Soros bácsi pénzén van valami jövedelme, és a Szovjetunióban propagandistaiskolát végzett, aztán meg állami alkalmazásból fiatalon nyugdíjazott Kónya élete pont nem erről szól

Bajnainak az apuka meg az egykori KISZ-MSZMP tábor fújta végig a passzátszelet
@Pan Modry: Hagyjál már a sok hunyászkodó talpnyaló bólogatójánossal! Karakán, erős vezetésű pért kell, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól. A Jobbik tele van jobbnál jobb szakemberekkel. Ami épkézláb tette volt eddig a fos fidesznek, azt mind a Jobbiktól nyúlta le.
A többi csak humbug.
@veracity: Bajnai nagyon otthon van cégek csődbe vitelében és pénzkimentésben off-shore számlákra. Csak ő hiányozna.
Mondjuk a Csillagban lehetne zárkaparancsnok.
@Sir Galahad: Nem tudom, miért választ valaki egy eleve ennyire negatív nicket, lehet, hogy azt hiszed, senki se látta Az első lovag c. filmet ?
@stim: a te orbánod egy hazaáruló, népnyúzó szociopata, ami azt jelenti, hogy tudja, hogy rosszat cselekszik de mégis csinálja, az uralkodása elején elismerte (persze csak külföldön), hogy Bajnai egy világbajnok, azóta észbekapott, és nem hangoztatja...
@Jeanne d'Arc:
Ha már ennyire komolyan veszed a nick választást, akkor gondoltam megkérdezem: te tényleg szűz vagy és Orleansból?
@Gest anyó férje:

Igen, még a kalandozók közül maradt egy ott egy francia csajjal, lányuk megtartotta a nyelvet, és azóta rád vár.
@veracity: Már megbocsáss,de úgy érzem,hogy pártállástól függetlenül(milyen pártok ezek???ehh),sokunk nevében azt kell hogy írjam hogy nagyot tévedsz és ferdítesz,magyarul
elmész te a propaganda szövegeddel a jó kurv@ @nyádba.
Nincsenek pártok.
Rablóbandák vannak akik 4-évente váltják egymást.
A diákok is csak ezt ismerték fel.
Az internet korában,már nem jön be az "oszd meg és uralkodj'elv,annál már tájékozottabb bárki,hogy ennek bedőljön.
A módszerváltás óta(elötte is) a mi "kezünkkel" verik a csalánt.
Aki azt mondja(a 21.században) hogy ez így oké az zacskóban él.
@ByA: A demokráciák modern változata a parlamenti demokrácia, ahol a választókat pártok képviselik. A pártoknak nem feltétlenül kell bűnözői csoportoknak lenniük, és meggyőződésem, hogy a pártok tagjainak túlnyomó többsége, sőt a pártok vezető személyei sem anyagi haszonlesésből párttagok. Hisznek valamilyen eszmében, és hisznek abban, hogy az ország érdekében csoportosulnak. A mai lelkes fiatalok is később pártot fognak alapítani, vagy csatlakoznak valamelyik meglévőhöz, másként csak a levegőbe száll el minden elképzelésük.
csak annyi pézt kellene egy főiskolásra külteni, amennyit egy focistára költ a fidess

oszt jónapot
@Illés Béla: A véleménynyilvánítás szabadsága engem is megillet! Én hiszem azt, hogy Bajnai Gordon szakszerű, miniszterelnöki irányítása mellett felvirágozna az ország és mi, liberális beállítottságú állampolgárok is megfelelő, a képességeinkhez illő állásokba kerülhetnénk. Még a bíróság is megítélte nekünk a hajdú Bt. (sic) igazságát! Tomorrow belongs to me!
@Jolka40:

Félek, hogy mégis egészen másképp nézünk dolgokat.

(Hallottam már róla, mi a párt egy demokráciában. Nálunk nem az.)
@Illés Béla:

Kiegészíthetem? (a másodikat)

Összejátszó rablóbandák vannak akik 4-évente váltják egymást.
@stim: "Akkor leszel felnőtt ha felelősséget is vállalsz. Neked nem JÁR minden autómatikusan ez egy tévedés. Mindent azért kapsz mert valamit adni kell cserébe. Semmi nincsen ingyen. Örülj neki, hogy azt..."
Kicsit továbbgörgetve, amit mondasz: a nem kiscsávóknak meg kötelességük olyan rendszer fenntartása, amely megadja a lehetőséget a jövő generációinak arra, hogy kibontakoztathassák képességeiket, amibe az is beletartozik, hogy a tehetséges szegények esélyt kapjanak, nem okvetlenül úgy, hogy életüket jelentős anyagi teherrel (diákhitel visszafizetése kamatostul) kezdjék. Mert aztán visszakérdezhetnek, hogy mit tettél azért, hogy majd ők meg eltartsanak Téged, amikor idős emberként rászorulsz.
@csapos1: "csak annyi pézt kellene egy főiskolásra külteni, amennyit egy focistára költ a fidess"
Nem érted Te az összefüggéseket! A jó focista termelőerővé válik, ez az ország felvirágoztatásának alapja. Képzeld el, hogy a magyar foci megint szép lesz, régi, méltó hírnevéhez. Lemosunk minden gyalázatot, az egész nemzetet meg eltölti a büszkeség, lelkesedés, és dolgozni fog ezerrel, akár ingyen is. Matolcsy szégyelni fogja kishitűségét, mert így, a meccsekről visszatérve a munka világába nem 202x-re, hanem két év alatt elérjük a fejlett országokat minden mutatóban. Na, kezd derengeni ?
@CyberChild:

"Mert aztán visszakérdezhetnek, hogy mit tettél azért, hogy majd ők meg eltartsanak Téged, amikor idős emberként rászorulsz."

Készséggel válaszolok neked most. Én pontosan azt teszem amit már hosszú évek óta, hogy fizetem a nálam fiatalabbak oktatását, az egészségügyét, a tömegközlekedését. Adózok. Ahogy a nálam idősebbek meg az én oktatásomat fizették és én ezek mellett még őket is segítem. Köszönet érte, hogy ők is segítettek amikor én tanulhattam. Ami mellett egyébként dolgoztam mert nem etettek ezüstkanállal.

És mellette igyekszem a magam véleményét elmondani, élek a szólásszabadságommal és szeretném a magam kevés módján egy kicsit jobb hellyé tenni a környezetemet. Aztán mindenki eldöntheti magának, hogy ez így van-e, én nem erőltetem a véleményem senkire. De hiszem, hogy ahol a szíved ott az otthonod ezért nem mindegy hogy hogyan állsz hozzá a hazádhoz; ez befolyásolja a te életedet és azét is aki melletted él. Állandóan fikázó, elégedetlen, gondolatban máshol élő emberek nem lesznek boldogok mert nincs lelki békéjük. Ezért nem is tudják a környezetükre kisugározni azt. Hogy is mondta a Belga? "Nem születhet minden magyar a legjobbkor:)". De öregapám két évet volt Szovjetúnióban szénbányában és még sose hallottam panaszkodni. Szóval azt hiszem sok szempontból szerencsések vagyunk, hogy egy békés, szabad országban élünk ahol főleg rajtunk áll, hogy mit kezdünk magunkkal.

És úgy készülök, hogy nem megyek nyugdíjba. addig dolgozom ameddig lehet.
@ByA:
Ha összefutnék az orleansi szűzzel, azt hiszem hamarosan új nick után kéne néznie
@Jeanne d'Arc: Aztán a Falkland-szigetekért vívott angol-argentin háborúról hallottál-e?
"Úgy illik, hogy az oldal lezárása előtt egy rövid számvetés is készüljön. December 24-e óta két-két levelet írtunk a Hallgatói Hálózatnak és a Humán Platformnak, melyekben részletesen megindokoltuk, miért hervasztaná el a tüntetéseket egy több hetes szünet, miért nem lesz lehetőség komolyabb tömegek megmozgatására 2013-ban. Vagy nem voltunk eléggé hatásosak vagy gyökeresen mást gondoltak: válasszal legalábbis nem tiszteltek meg minket.

A Hallgatói Hálózat két ünnep közötti Facdebook-os tevékenysége dióhéjban: nosztalgiafotók -és videók közzététele a decemberi eseményekről; egy Eötvös József-idézet a felsőoktatásról; múltbeli merengő olyan "hétköznapi egyetemisták" megrajzolásával, "akik megállíthatatlanul harcolnak"; egy falfirka önkéntes eltávolítása, amivel nyilvánosan elhatárolódnak "az öncélú vandalizmustól"; felhívás egy Orbán Viktor oldalára feltett hozzászólás lájkolására; "jogi kisokos" összeállítása; végül egy nagyívű bejelentés arról, hogy a HVG szerint 2012 a Hallgatói Hálózat éve volt. A többi szervezet igazán még ennyi szót sem kíván, a HÖOK boldog ünnepeket kíván, a Humán Platform pedig megelégszik pár újságcikk kirakásával, nem szembemenve azzal a váddal, hogy rossz nyelvek szerint némiképp közel állnak az ellenzékhez.

Persze igaz lehet, hogy még messiásváró hangulatban is felesleges valamiféle rendszermegújító hevületet feltételezni a jelentős mértékben szervezetlen, apolitikus, nyugat felé néző fiatalságtól. Január 2-án összeülnek újra a legendás, frissességet árasztó harcosok, Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy, Kovács László és Lendvai Ildikó, a szilveszteri kabaré hasonlata ettől pedig talán még jobban üt: "Olyan ez, mint a lottó. Ha beírod az ikszet, akkor is garantáltan halmozódni fog.""

Felhívás szilveszteri tüntetésre:

www.facebook.com/events/442424829139444/
süti beállítások módosítása