A kommunikáció fellegvára

Ma Magyarországon a (poszt)modern kormányzás nem más, mint egy kommunikációs gépezet fenntartása, annak minden piacelemző, piacorientált oda- és visszahatásával. Valóban Orbán pártja csinálja a legjobban – legpiachűbben, legkorszerűbben, legjobb gárdával – ezt a műfajt. De ez az RTL Klub-politika mellőzi az egyéni szakmai megoldásokat.

A kormánypárt úgy próbál szakpolitikát megvalósítani, hogy az jól eladható legyen a szavazóbázisának, tehát legyen benne szó nemzeti érdekről, családról, vidékről, függetlenségről. Ezzel önmagában semmi baj nincs, hiszen erre kaptak felhatalmazást a szavazóiktól, viszont az már baj, hogy a szakpolitikai döntéseiket igazítják a pártpropagandához és nem fordítva. Baj, hogy felmerül a tizenharmadik havi nyugdíj, hogy bevezetésre került a röghöz kötés, hogy a nemzeti kultúra a kormánypropaganda áldozatává válik, és hogy a mélyszegénység és a cigányság kérdését az egyik fő propagandakáder tematizálja (a Jobbik szavazótáborához átszólva) rasszista, demagóg módon. Ettől a propaganda-kormányzástól kizárólag akkor térnek el, ha azt tőkeérdek diktálja (pl. egykulcsos adó).

Öntudat

Kik a legnehezebb falat Orbán számára? A főellenség látszólag még mindig a Bajnai-Gyurcsány páros, de őket nem lesz nehéz leszerelni – még a baloldalt is erősen megosztják. A nyugat? Nagy ellenség, de a nagybácsival mindig el lehet játszani: ha épp a szeme elé kerülünk, akkor kedvesen kérünk tőle pénzt, amúgy meg szidjuk az önző burzsuj mihasznát, aki az örökségéből (azaz belőlünk) él. Nyilvánvalóan nem is a posztkommunista kelet, nem az egykoron ránk telepedő mostohaapánk okoz fejtörést a fent lévőknek. Valamint szintén nem a mélyszegénységben élők, vagy a sorsára hagyott cigányság – nekik volna okuk fellázadni, de sajnos önszervező potenciáljuk ijesztően alacsony.

Nem, nem. A legfélelmetesebb, legádázabb, legnehezebb jelenség a kommunikációs eszközöket profin használó, öntudatra ébredt, jó szervezői skillekkel és viszonylag sok szabadidővel megáldott ifjúság, akit nem lehet kommunikációval lefegyverezni, nem lehet tizenharmadik havi nyugdíjjal megvenni. Azaz az Y-generáció.
Az az Y-generáció, amely előbb tanul meg voksolni az interneten a hónap nőjére-pasijára, a jó és jobb időpontra, a menőbb videóra, mint hogy megtanulna biciklizni. Az az Y-generáció, aki tud bánni az interneten ráömlő rengeteg információval, tud szelektálni köztük, vannak bejáratott hírforrásai (legyen szó hobbi- vagy politikai hírekről), és könnyen átlát a nagyvállalati marketing szűznek hazudott hártyáján.

Őket nem könnyű átverni. Ők azok, akik az utcára vonulnak és azt mondják, hogy a „nemkeretszám”, a „nemtandíj” egy kissé átlátszó. Ők tematizálják a felsőoktatásról szóló beszéd egy jó részét és kiállnak az őket érintő ügyekben. De kik ők?

Megmozdulások

A decemberi tüntetéssorozatokat egy diákokból álló kis érdekérvényesítő csoport, a Hallgató Hálózat indította útjára. Egyetemi fórumokat szerveztek, ahol a résztvevők bevonásával maguk a résztvevők hoztak döntéseket. Aki volt ezeken az eseményeken, az tudhatja, hogy a fórumok nem a szervezettségükről voltak ugyan híresek, a résztvevők moderált beszélgetése mégis mindig megszült valamilyen cselekvési irányt.  A cselekvési irányok hol szerencsésebben (dec. 10 ELTE TÁTK fórum: spontán hídfoglalás, vonulás), hol kevésbé szerencsésen (dec. 17, SZFE fórum: országos sztrájk) sültek el. Az összhatás mégis magáért beszél: december 10-től hihetetlen gyorsasággal meglepően nagy tömeg állt ki a diákok mellett, országos mocorgások indultak, bevonva a gimnazistákat. Ilyen méretű és dinamikájú megmozdulásoknak az elmúlt két, de még az elmúlt húsz évben sem nagyon voltunk szemtanúi.  Nyilván nem a néhány tíz fős Hallgatói Hálózat aktivistái rántották össze az országos méretű megmozdulásokat: ez kódolva volt a fent már említett Y-generációban.

A HaHának mégis nagy szerepe van a megmozdulásokban, a tárgyalási folyamatok befolyásolásában, de nem úgy, mint a legnagyobb tömegbázissal rendelkező, legnépszerűbb mozgalom.

A „hálózat-iskola”

Sokan támadják a HaHát azzal, hogy bázisdemokratikus, nincsenek vezetői, nincsenek felelősei, így fosztja meg magát a hosszútávú fennmaradás lehetőségétől, valamint egy igazán prosperáló, jól szervezett országos mozgalom lehetőségétől. Az az ellenérv is sokszor elhangzik, hogy a diáktüntetések hiteltelenné válnak, hiszen a diákok nem tudnak szakmai alternatívát megfogalmazni egy jól végiggondolt, átfogó oktatásügyi reformra.
Ugyanakkor a mindenkori hatalom számára nyilván az a legérthetetlenebb, legfélelmetesebb csoport, amelynek nincsenek vezetői, hiszen így nem lefejezhető. Ez egy strukturális adottsága a bázisdemokratikus működésnek, de nem a legjobb és legfontosabb hozadéka!

Meglátásom szerint a Hallgatói Hálózat jelen működési keretei közt az egyik legprogresszívebb iskola, ami ma Magyarországon jelen van. Az a keret, aminek nincsenek beidegződött, hatalmi hierarchiába állt vezetői, aminek nincsenek elsődleges és másodlagos felelősei, egészen újfajta csoportdinamikát hoz létre. Hatalmi pozíciókért folyó belső harcok híjján a meghatározó irányt kikiáltó aktivisták a felkészültség, a rétori készségek, a befektetett munka, a közös ügy iránt érzett egyéni felelősség tényezői alapján emelkednek ki.

A jelen felsőoktatás nem fejleszti azokat az alapvető készségeket, amikre a 21. században elengedhetetlen szükség van. Nem tanítja meg az internet tudatos felhasználását, nem gyakoroltatja a gyors információ- és szövegfeldolgozást. Nagyon kevés intézmény fejleszti a beszédkészséget, a vitakultúrát, szinte sehol nem találkozunk jól moderált kiscsoportos munkával, a demokráciára nevelés egyik alapvető formájával, a kreatív problémamegoldásról, az önmagunk megszervezésének elméletéről és gyakorlatáról már nem is beszélve – holott tudjuk jól: ezek hiányában nehezen boldogul korunk hőse.

A Hallgatói Hálózat bázisdemokratikus működésével pontosan ezeket a készségeket fejleszti. Problémamegoldást gyakoroltat, vitakultúrát nevel, együttműködésre és önszerveződésre ösztönöz. A média folyamatos figyelése, a sajtóközlemények, bejegyzések, vélemények írása az internetfelhasználás aktív, tartalomgyártó oldalát gyakoroltatják. A folyamatos kooperáció demokratikus kurzusokat hoz létre. A folyamatos, meg nem szűnő, virtuóz politikai, elvi, morális viták nem csak a verbális készségeket, de az egyéni gondolkodást is serkentik. Mindez felkészült, gondolkodó közéleti szereplőket, szervezőket, tárgyaló partnereket, felelős egyéneket nevel ki.

A fent leírtak egy működési keretet vázolnak, aminek egyes karakteres elemeit pedagógiai gyakorlattá formálva át is vehetné a köz-, és felsőoktatás gyakorlata. Nyilvánvaló, hogy az egyetemeken jelen pillanatban is megszerezhető szaktudás elsajátítása elengedhetetlenül fontos, de nem mindegy, hogy milyen gyakorlatba ágyazva tesszük azt magunkévá tanulmányi munkásságunk során.

A diákmegmozdulások jövőképe

Mindezek ismerete ellenére még mindig nem tudjuk, hogy a diákmozgalom pontosan hova tart, mi a jövője.  A sokszor fragmentált, elhúzódó egyetemi fórumok hajlamosak a karakteres jövőkép hiányának érzetét kelteni. A mindennapi akciókban, teendőkben elvesző aktivistákra még számtalan politikai, valamint morális vita vár.
De a véget nem érő tüntetéssorozatok, a kitartó diákok, az Y-generáció egyéni hangvétele bizakodásra adnak okot! Az eddig ellenségeskedő diákszervezetek, ha nem is zökkenőmentesen, de közelednek egymáshoz, a diákság párbeszédet folytat a pedagógusok érdekképviseleti szerveivel, az egyetemi vezetők országos konferenciájával. Ha más eredménye nem is lesz ezeknek megmozdulásoknak, már ezért a példaértékű társadalmi fórumért hálásak lehetünk nekik! És cinikusan elmorzsolhatjuk a bajszunk alatt, hogy no lám, mégiscsak Orbán Viktor a legjobb közösségépítő.