GrandRieux posztja

„Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”

Beteg illatú, nehéz virág? Avagy a kérdésen törjünk egyet, állítsuk torzító tükör elé, ekképp: hazám vagy-e? Tovább: hazám, vagy-e ifjúságom? A költőien indult kérdést megválaszolnám, mert jól tudom a választ: nem, az ifjúságom, a húszadéveim nem a hazám. Üvegvirágos fekete márványfolyosó-hangulatom van benne, amikor ebben a haza-ifjúság-térben lődörgök, mint amikor a jelentések egymáson elcsúsznak, mint a jégen. A jegek közepén állok és nem áltatom magam. Közeleg március tizenötödike. Ragyog majd a márciusi nap, március tizenötödikén általában mindig jó idő van. 1848 március tizenötödikén állítólag esett az eső, Petőfi Sándor és a pesti ifjúság összecsukta az ernyőt, illemből és eleganciából, hadd lőjenek, hadd. Ma nem lőnek, akár nálunk az ernyő, akár nincs nálunk. Szóval, mint a megváltás, jézusi fejdísszel, várjuk, közeleg március tizenötödike, leszögezem, nem érkezik jó helyre, nem érkezik időben. Nem várják szeretettel. Váratják felületesen, várakoztatják az üres politikai beszédekkel, arra nem mindig érdemes személyeknek adott Kossuth díjakkal – Deák Bill Gyula a mai napig Kossuth-díjtalan khm. – politikai összecsapásokkal, a népnek szóló hamis ígéretekkel, állításokkal és áltatásokkal, kényszer-koszorúzásokkal. Néhány éve a Demszky Gábor frenetikus és maradandó beszéde miatt felhúzott kordon akadályozta meg a március tizenötödikét ünneplő tömeget, hogy Petőfi Sándornak, a szabadság lánglelkű apostolának szobrához férkőzzön. A tetőn készenlétben figyelő kommandósokra ne is pazaroljunk több karaktert, drága a betű. Tavaly vagy tavalyelőtt Orbán Viktor a Múzeumkertben megtartott beszédében üzent hadat az EU-nak, a csata elmaradt és a helyzet változatlan, ki-ki döntse el, jobb vagy rosszabb.
 
Március tizenötödike idén megint nem azok ünnepe, akiket elsősorban tulajdonképp illet: nem a fiataloké. Nem a diákhitelt törleszteni alig tudóké, nem a diáktüntetésekbe beleroppanóké, nem a fiatal, regisztrált munkanélkülieké, nem a munkanélküliségtől félőké, nem a jobb-nem-akadt híján a közmunkaprogramban diplomásan részt vevőké, nem a munkahiány miatt külföldön dolgozni-élni kívánóké. Egy felmérés kimutatta, hogy minden hatodik magyar szívesen dolgozna külföldön. Nem kis szám. Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? Nem, nem vagyok virág, megöregedett a szívem, a gondolataim termőtalajt nem találtan a földön sírnak, oda potyogtak, a semmibe, a fiatalságom nem a hazám, nem érzem jól magam benne, a fiatalságom a hitelfizetések, tartozások, a munkakeresésre fordított utolsó energiámmal bélelten mindent jelent, kivéve a hazámat. Nem jó fiatalnak lennem, nem jó Magyarországon lennem fiatalként. Nem vagyok virág, nyugdíjasotthon-szagú, elfekvő-alakú, köhögő kóró vagyok, tetvekkel megfertőzött levelű, az üvegburát elvesztett szegény rózsa.  
 
Nem a fiataloké a forradalom és szabadságharc, rendben, akkor hát kié a március tizenötödike? Micsoda most március tizenötödike? Árva lélek a semmi közepén? Mosatlan, kölcsönruhában pisszegő zabigyerek? Kitett, senkihez nem tartozó hajléktalan? Bizony, hajléktalan, nem értenek hozzá, nem tudják kezelni, a tizenkét pont a politikusok nyelvén úgy hangzik, mintha japánul beszélnének visszafelé. Ki március tizenötödike jogos örököse? Orbán Viktor? Bajnai Gordon? Gyurcsány Ferenc? Jávor Benedek? Kicsoda?

Csengey Dénes vagy Balaskó Jenő annak idején még meg bírta szólítani a szemérmes és törékeny ünnepet, a március tizenötödike még válaszolt nekik. Most hallgat, türelmesen várakozik és hallgat. A róla szóló, érte megtartott ünneplést nézi a tévében és mosolyog némán. A Kossuth díj átadását hallgatja a rádióban és mosolyog némán. Nem szól semmit, nincs értelme, hogy szóljon. Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? Szeretné, ha az lenne. Épp itt az ideje, hogy az legyen. A minap Petőfi Sándor szobra mellett haladtam el és tisztán hallottam, hogy csikorgott egyet. Jó lesz hát vigyázni!