Nemzeti Táncházat a romkocsmák helyén!

2013.04.13. 07:30 Tékás Lacika

csendrendelet_01.jpg

Kedves Kormányzat,

Tőlem aztán költhettek az állami társkeresőre, akár a Táncos Párválasztó nevet viselő rendezvényre is. Eléggé komikusan hangzik az egész, de még valami jó is kisülhet belőle, például lehet, hogy jövő ilyenkor én is a "Fehérvári huszárok"-at fogom dalolászni valamelyik bulitokon CBA-s bort szürcsölgetve, konzi csajokat stírölve.

Az sem zavar különösebben, hogy nyilván a haveri fellépők hűségének megtartásáról is szólnak majd ezek a partyk. Azt viszont nem tudom, hogy mertétek nyilatkozni, hogy:

"A tízmillió forintból megvalósuló rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a tánc nyújtotta ismerkedési lehetőségre, hiszen egyre több az olyan fiatal, akiknek nincs terük az ismerkedésre."

Ugye úgy értitek, hogy "azért nincsen, mert elkúrtuk"? Szerintem sok-sok ismerkedésre való hely van az országban, mindenesetre az a kormányzat nekem ne sopánkodjon ezek feltételezett hiányán, amely sokat dolgozott a meglévő helyek ellehetetlenítésén. Csendrendeletezni például szerettek nagyon:

"(...) március elsejétől él a külső-erzsébetvárosi szórakozóhelyeket regulázó rendelet, mely szerint minden, alkoholt árusító vendéglátó helynek este 10-kor be kell zárnia - írja az Urbanista blog. A szabályozás alól kivétel a Damjanich utca - Dózsa György út - Városligeti fasor - Lövölde tér - Rottenbiller utca által határolt terület, valamint a Thököly - Dózsa György út - Verseny utca által határolt terület, ahol egészen éjfélig is nyitva lehetnek a vendéglátósok. "

Ez a csendrendeletes vonal amúgy régóta megvan, a szocik is próbálkoztak vele. De a ZP kényszerű helyváltoztása már kifejezetten ehhez a kurzushoz tartozó sztori, ahogy a romkocsmák baszogatása, és a romkocsmákba járók leszólása ("romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomások") is. (A sirályos huzavonát nem sorolnám ide, az már számomra teljesen átláthatatlan, és mindkét fél sárosnak tűnik benne.) 

Tök komolyan mondom, hogy nincs bajom azzal, hogy szerveztek állami ismerkedős bulit közpénzből. Csináljátok csak, de akkor az a minimum, hogy a már meglévő helyekkel próbáltok jobbfejek lenni, akár pénzt áldozva arra, hogy a környéken lakóknak kisebb problémát jelentsenek. Szóval a forradalmi állami kezdeményezések mellett olyan konzervatív ideák mentén is gondolkodhattok esetleg, mint az organikus társadalomfejlődés, a meglévő értékeink - ebben az esetben az izgalmas éjszakai életünk - megőrzése.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr165220064

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A NER embertípus nem jár romkocsmákba. A nem NER embertípust meg nem támogatni, hanem átnevelni kell, hogy NER embertípusúvá fejlődjön.
Ez hírcsárdás hír, tuti nem igaz, ilyen nincs :P
Romkocsma szálljon el a Sirály szárnyán.
@Jack Torrance: a ner embertípus,egy genetikai zsákutca.azokat nem lehet nevelni,rövidesen kipusztulnak,mivel életképtelenek
Jó ellentét a romkocsma és a fidesztáncház, bár én mindkettőt másért gyűlölöm. A romkocsmák világát az arrogancia és a felsőbbrendűség-tudat miatt. No meg azért, mert a bölcsész-értelmiségi külsőségekbe bugyolált felszín alatt ugyanolyan önző ösztönlények vannak, mint bárki más, csupán szeretik magukat többnek hinni az átlagnál.

A fidesz ötlete egyenesen szürreális, a valósághoz semmi köze. El nem tudom képzelni, milyen csajok fogják ezeket a rendezvényeket látogatni, de szerintem a legidiótábbak.

A csikágói csendrendelet pedig egyenesen a vicc kategória, nem tudom, mitől félnek ott, azon a sűrű beépítésű, álmos és punnyadt, boldogtalan városrészen, ahol tényleg szinte csak lakás van meg pár közért, kocsma helyi idősebb alkeszeknek. Persze. Majd egy Marek József utcán zajongás, meg nagy élet lesz... Soha!
Egyre több a fiatal, akinek nincs lehetősége az ismerkedésre. Való igaz. Mert mindenki menő, rohan, és bunkó. És amíg ilyen maismonsieur (László Loren) féle hangulatot áraszt a fiatalok nagy része, addig ez így is lesz.
Nyáron meg lesz koedukált építőtábor:)
@Rick Carton: élni jó. szerintem próbáld ki te is ;)
prekoncepciók alapján véleményt alkotni meg bénáság, főleg, ha hamisak azok a képzetek.
nahát, a vágási feri fideszes!
@Rick Carton: az utolsó bekezdéshez: Ahogy mondod: "álmos és punnyadt, boldogtalan városrész". Világvége. Tajga.
Azokon a területeken pedig, amelyek kivételezettek a csendrendelet alól, pont az égvilágon semmi nincs (most még legalábbis), ami nyitvatarthatna.
@borisz:

A húgomnál heti pár alkalommal megfordulok ott évek óta.
@Rick Carton: akkor viszont meglepnek a tapasztalataid.
süti beállítások módosítása