Az előadás szórólapján a következő mondatok állnak: "Mindenkinek igaza van. Ebben az országban mindenkinek van igaza. És senki nem érti a másikét, a másik igazság nem igazság. Mindenki fél, a magyarok a cigányoktól és viszont." Komor, az ország jelenlegi mélyrepülését figyelembe véve már-már örök érvényű gondolatok ezek. Ami viszont még inkább elszomorító, hogy amíg ebben a kijelentésben a magyarok és a cigányok szó megannyi alternatívával behelyettesíthető, addig nagy valószínűséggel a cigánygyilkosságokat kiváltó társadalmi feszültségekre sem fogunk megoldást találni. Hiszen nem nehéz belátni, hogy a mára már szinte minden szinten jelentkező kilátástalanságba belefásult, és a különböző csoportok mentén mélyen tagozódott társadalom a mindennapi problémáihoz feloldás helyett jelenleg csak bűnbakokat keres. Ezzel akarva, akaratlanul is egyre inkább szembe fordulnak egymással, míg a hosszú évek óta elhúzódó és durván elharapódzó helyzet orvoslására eddig  még senkinek nem sikerült épkézláb javaslatot felmutatnia.

A Katonában már az évad kezdete óta megújult belső terekkel várják a nagyérdeműt - vagy az akár csak egy kávéra betérőt -, ezért sokakra bár nem fog az újdonság erejével hatni, de azt mégis le kell szögeznünk, hogy a színház monumentális előcsarnokánál talán csak az izgalmasan kialakított tükrös mellékhelyiségei a menőbbek. Ugyanígy az először két és fél éve játszott Cigányok sem nevezhető friss darabnak, a bemutató óta eltelt időben eddig mintegy közel ötvenszer tűzték műsorra, ahogy remélhetőleg még sokszor tenni is fogják, hisz a maga módján, ámde komoly kérdéseket feszeget.

Tersánszky J. Jenő színdarabját Grecsó Krisztián gondolta tovább, cselekményét egy magyarországi vidéki kistelepülésre helyezte, ezzel teremtve meg a ma jól ismert konfliktushelyzetet. A téma a romák és a magyarok egymás mellett élése, hogy a történetnek tragikus vége lesz, szinte az előadás kezdetétől a körülményekbe van kódolva. A darabban kifigurázásra kerül mindkét fél, a romáktól félő magyarok viselkedése és fordítva. Mindezt egy felszínes szerelmi történeten keresztül követhetjük nyomon, amibe belevegyül a féltékenység, az ellentmondást nem tűtő családi akarat, az érdekérvényesítő politikus - aki csak addig látszatképvisel, ameddig abból neki haszna van - a rasszista rendőr, a sajtó szenzációhajhászása és persze a másságtól való félelem; mondhatni minden, amit hasonló esetekben megszokhattunk.

Habár van egy-két olyan jelenet - például a nyitó -, ami cél nélkül túlzottan elnyújtottnak tűnik, és az első felvonás befejezésekor a rendezés elég furcsára és érthetetlenre sikerült, a Katonától mást nem is várva jó színészi játékokat kapunk, a záró akkordként bemutatott jelenetben Szirtes Ági alakítása pedig kimondottan megrázó. Így összességében, a tagadhatatlan hiányosságok ellenére is jó az előadás.

A darab nagyon szépen szemlélteti, hogy miként beszélünk el egymás mellet és, hogy az semmilyen jóra nem vezet, ha az integráció jegyében megpróbáljuk ráerőltetni az egyik kultúra standardjait a másikra. Az agonizáláshoz a keretet a lecsupaszított lelkekhez hasonlatosan letisztult díszlet biztosítja. Viszont a téma nyújtotta lehetőségeket közel sem aknázták mind ki. Az előadás a korábban már taglalt, megszokott klisékhez nem tesz hozzá semmilyen extrát, jóval több, erősen megérintő, akár letaglózó hatású gondolatot is tartalmazhatna. A mindenki számára létező problémákat és kérdéseket ugyan felveti, de mélységeiben nem járja körül, mint ahogy megoldást és válaszokat sem kínál rájuk.

Nyilvánvalóan egy színdarabnak nem is kell világmegváltónak lennie. A Cigányok ehelyett inkább a szórakoztatásra helyezi a hangsúlyt, de azáltal, hogy a felszínen tartja, teret és ezzel együtt lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők egy igen fontos és komoly témáról, ha csak az előadás végén pár percig is  - kinek-kinek szociális érzékenysége szerint -, de elgondolkozzanak, már elérte célját. Hiszen a megoldások felé elsősorban a megismerés vezet, amihez a problémákról beszélni szükséges, és néha az sem baj, ha mindezt nevetve tesszük.

Képek innen.