A hiánycél-tétel
A mozgástér valamelyest mégiscsak nőtt. Mindennek azonban az értelmetlen hiánycél-fetisizmushoz semmi köze.
A brüsszelező, jogállamot sirató hivatalos magyar ellenzéki sajtó, amely következetesen kerüli, hogy a kormányzás strukturális vagy nemzetközi hatásrendszerrel számoló elemzését és így kritikáját is nyújtsa - pedig volna mit fogni itt is - végre olyan kurucos cikket közöl, amelyet Magyar Hírlap is gond nélkül lehozhatna. A cikkben foglalt állítás logikai következményeivel azonban már sajnos nem bíbelődik a szerző.
Főtétel: – nagy a valószínűsége, hogy kikerülünk a túlzott deficit eljárás alól, a kormánynak valami „sikerült”
Altétel 1. – Kriván Bence nem örül, ha a kormánynak valami „sikerül”
Altétel 2. – A hiánycél történetesen brüsszeli előírás
Következtetés – Hülyeség a hiánycél, és annak teljesítése is: romba dönti a fejlődést és a gazdaságot.
Bravó. Végre valami. Rá tetszett jönni, hogy Európában a németek - helyenként pedig a nemzetközi pénzügyi intézmények - által szorgalmazott fiskális restrikció lófaszt sem ér, és a világ mértékadó gazdaságai nem ezzel a stratégiával kétvállaznák le a válság sárkányát. Rá tetszett erre jönni. Mondom. Bravó.
Ami még kis hiányérzet lehet az egyébként kiváló cikkel kapcsolatban, az annak továbbgondolása, hogy a kormány tehát nem ott a legkártékonyabb, ahol a maga (egyébként iparáganként szelektív) szabadságharcocskáit vívja a nemzetközi feltételrendszerrel szemben, hanem ahol együtt halad a nemzetközi intézményekkel és elvárásaikat teljesíti. Na ezért is baromság helyzetünk jobbra fordulását Brüsszeltől, IMF-től (ó, ki emlékszik már Őrá,a hárombetűsre!) várni.
Ha a hiánycélnak való megfelelés kártékony politika, akkor a Bajcsányházy ellenzék gondolati szegénysége egy ultrakártékony kormányzás lehetőségét jelenti.
Ó, kedves olvasó, tudom, hogy a fentről számított negyedik és az alulról számított kilencedik kommented is az lesz: Na, a tisztelt posztszerzőnek semmi se jó ésplusz nem derül ki a gondolatilag is csapongó posztból, mit tenne a tisztelt szerző (vö.:mocskos propagandista) ebben a helyzetben.
Hogy tehát világosan fogalmazzak: A magyar kormány az elmúlt három évben válságot kezelt és megpróbált mozgásteret bővíteni, eszközei ezekhez a célokhoz képest inkább voltak konvencionálisak, mint nem.
Az ismert konvencionális eszközök közül a válságkezelés kezdeti, anticiklikus stratégián alapuló költségvetési lazítása éppúgy hatástalan vagy épp önellenható volt, mint a második szakasz német megszorítási rögeszméje. Nem csak a magyar strukturális válsággal szemben, hanem az európai konjunkturális trendek tükrében is.
A tisztelt posztszerző egyébként pedig azt gondolja, hogy a válság a kapitalizmus sajátja, azt megszüntetni a kapitalizmussal együtt lehet. Ha mindez túl nagy kívánság, akkor értékeljük azt ami van, (amit Orbán „a büszkeség 25 pontjában” nem is említ): tartósan csökkenő alapkamatszint, az államadósság növekvő szeletét finanszírozza a lakosság, és bázishatással együtt ugyan, de a növekedés valamiféle nyomai. A mozgástér valamelyest mégiscsak nőtt. Mindennek azonban az értelmetlen hiánycél-fetisizmushoz semmi köze.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.30. 13:52:01
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.