NSA megfigyelésmentes óra 2013

2013.06.20. 07:00 Tékás Lacika

cameras.jpg

Az amerikai NSA (National Security Agency) a kémbotrány után állítólag imázs-javító kampányba kezd.

„Tudatni akarjuk az általunk megfigyelt emberekkel, azaz a világ teljes lakosságával, hogy vettük az üzenetet, miszerint problémásnak érzik, hogy beleolvasunk meg hallgatunk mindenféle magánkommunikációjukba. Vagyunk annyira modern, ügyfél-központú titkosszolgálat, hogy a megfelelő súllyal kezeljük ezt az ügyet. Nagy örömmel és izgatottan jelentem be, hogy az NSA 2013-ban egy előre ki nem hirdetett időpontban Happy hour-t fog tartani, azaz felfüggeszti mind a hétmilliárd ügyfele megfigyelését egy teljes órára! Jövőre fogjuk bejelenteni, hogy melyik volt az az óra 2013-ban, amikor senki Facebook üzeneteibe vagy Skype beszélgetésébe nem néztünk bele!

2014-re is készülünk valamivel. A megfigyelt ügyfeleink közül kisorsolunk hármat, akik megkapják a róluk készült legérdekesebb jelentések díszkiadását a legjobban sikerült kémfotókkal illusztrálva. Ezzel szeretnénk megköszönni, hogy egész életükben az NSA ügyfelei. Persze sok választásuk nincsen.” - nyilatkozta nekünk izgatottan egy, az NSA Civilek Totális Megfigyelése osztályán dolgozó, közkapcsolatokért felelős munkatárs.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr275368126

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.21. 11:13:32

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leader: You see, a laugh and a smile, and all of a sudden the job doesn't seem
quite so bad after all, does it sir?

Squad man 2: No, and a lovely roomy forehead.

Squad man 3: A good pulse and jugular, there as well.

Edmund: Look, I'm sorry, I know you mean to be friendly, but I hope you won't take it amiss if I ask you to sod off and die.
süti beállítások módosítása