Minek loptak, ha nem használják?

2013.07.05. 08:00 Fent és Lent

cookiethief-636x310.jpgÜstös Miklós írása

Valami ügyes tényfeltáró újságíró egyszer utánajárhatna, miként lehet az, hogy míg az MSZP-SZDSZ kormány telis-tele volt tízmilliárdos nagyságrendű, soha rendesen fel nem tárt korrupciós ügyekkel a K&H-tól a Strabagon át Kapolyiig, Leisztingertől a BKV-ig, amíg a jelenlegi ellenzéket vezetők milliárdosok Bajnaitól Oszkón át Gyurcsányig, addig arra nem volt pénzük, hogy kormányon egy rendes politikai gépezetet összehozzanak.

Az újságjaik döglődnek, az egyetlen tévéjüket egy vallási mozgalom tartja el, az értelmiségi holdudvar kivéreztetett tanszékeken és pénztelen független színházaknál nyomorog, Heller Ágnes kaliberű szimpatizánsaikat azzal hozták megalázó helyzetbe, hogy Jedlik Ányosról elnevezett technológiai és k+f kiírásokra adattak be velük Heideggerről és Nietzschéről szóló pályázatokat.

Andrassew Iván publicistának a Facebookon kell gyűjtést szervezni, amikor ellopják a laptopját, Bakáts hasonló ügyben átkeveredett a barikád másik oldalára. Gyurcsány politikai mozgalmának kisnyugdíjasok adakoznak, Bajnai alapítványa meg annál a Mol-nál és OTP-nél kuncsorog támogatásért, melyeknek politikai befolyása ellen elvileg harcol.

Mindeközben a Fidesz gazdasági háttéremberei ellenzékben hoznak össze kiterjedt médiabirodalmat, a kuruc.info pedig Amerikában bérel szervereket. Hogy van ez? Ennyire béna lett volna Puch László? Vagy életünket és vérünket a politikáért, de a vagyonunkat nem?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr445391119

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.05. 11:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A szervezőképességük katasztrofális. Nem hiszem, hogy pénzhiány lenne az ok. Ezek az emberek tényleg ilyen bal-faszok.
Minek szórnák el zombik gyártására a zsetont ha a narancsmaffia pár év alatt kilopja maga alól az egyszeri alkalmat és akkora anyagi csődben van hogy baksisért árulja az országot és a magyarságot!!Közben a bankokkal-multikkal szimbiózisban fosztogatja az országot.Visszaveszi a veszteséges gáztározót 3-szoros áron,MOL-t majdnem 4-szeres áron...
Ravasz ez a Simicska Laja, el kezd aggódni az ellenért! Röhögni kell.
Talán Úgy hogy ezen ügyek nagyrésze csak a FIDESS komunikáciojában létezik.
S ezek a jelképes emberek nagyon gáz alakok. Ez az Andrassew pl. egy gyűlölettel teli, mélyen antidemokrata alak. Ki érti, minek kell pont őt jelképpé tenni.
már így kell támogatni a zsebnérót és tettestársait? hát, ha már az európai jobboldal sem az igazi, csak a fideszkdnp az egyetlen keresztény-konzervatív párt a világon! emlékszem, a 80-as években Enver Hodzsának se volt elég kommunista már a Kínai Kommunista Párt se :-) a zsebnéró ezen a szinten van. még nem Pol-Pot, még nem Ceausescu, de közelít!
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ki érti, mért pont őt választottad ki a rendszerváltó alakok közül? látom, igyekszel, de nem sikerül. ami nem megy, azt ne erőltesd :-D
"az MSZP-SZDSZ kormány telis-tele volt tízmilliárdos nagyságrendű, soha rendesen fel nem tárt korrupciós ügyekkel a K&H-tól a Strabagon át Kapolyiig, Leisztingertől a BKV-ig"

Ebből melyik volt tízmilliárdos nagyságrendű? A sztrádaépítés max. Az igazság az, hogy sokkal kisebb nagyságrendeben voltak ügyeik, és ami a legfőbb: ügyeskedtek, de nem állították a törvénygyárat a korrupció szolgálatába, mint most, amikor lassan egy törvény se készül úgy, hogy ne a gazdasági holdudvar érdekében változzanak a dolgok.

"a jelenlegi ellenzéket vezetők milliárdosok Bajnaitól Oszkón át Gyurcsányig"

Tehetősnek tehetősek, de egyedül Gyurcsány milliárdos.

"arra nem volt pénzük, hogy kormányon egy rendes politikai gépezetet összehozzanak"

Szerintem inkább szándékuk nem volt. Sokáig megvolt ingyen is a sajtó többségének a szimpátiája, no meg nem gondolták volna, hogy ENNYIRE pofátlanok lesznek a másik oldalon. Aztán amikor kapcsoltak, akkor már késő volt. Bár annyiban talán nem is baj, mert nem a másik oldali elfogult sajtó lenne a megoldás a fideszével szemben, hanem egy független sajtó...
Mert az ilyen gépezetek létrehozásához komoly és kitartó MUNKA szükséges. Függetlenül attól, hogy az milyen szándékú és mennyire káros.
"Közpénzt vissza nem adunk!"
A folyásirány egyirányú.

Valószínűleg egy kezünkön meg lehetne számolni azokat, akik a saját eszük, tehetségük, szorgalmuk okán lettek milliomosok, milliárdosok. Minden állami "csöcsön csüngés", politikai megrendelések, stb., nélkül. Mondjuk a Fornettis, meg valami kazános, meg még páran. A legtöbben mind a közpénzt szivattyúzták, szivattyúzzák. :-( Úgy könnyű.
Lehet, hogy megvannak azok a pénzek. Azokért veszik Orbán magas kamatozású államkötvényeit..amikért mi izzadjuk ki a kamatot..és az élősködő MSZP-Fidesz maffia röhög a markába..
@Joe69: ... és ezzel támogatják a zsebnéró rendszerét, nyilván, ennyire hülyék. ne magadból indulj ki!
Először is az elrabolt pénz nem mind az övék volt. A nemzeti együttműködés 70-30-as rendszerében annak a 30%-át át kellett utalni a másik pártnak. Különben Budai Gyula talál egy-két elszámoltatni valót, de végül nem talált, ahogy elődje Keller sem...

Egyszerűen az van hogy míg a Fidesz központilag szervezte meg a dolgokat addig a demokratikus bal oldal, hát khm "demokratikus".
@Mitzimackó: Leszarják ezek,mi van Magyarországon. A családjuk,a gyerekeik jórészt külföldön élnek,dolgoznak.
Emlékezetem szerint, Andrassew papa 56-os szereplése lehet "valaki"
@Arivistus: szerintem is. Egyszerűen nem voltak ilyen szervezettek. Hagyták az embereiket önállóan "dolgozni".

Leszarták,hogy kinek osztják ki a kisvárosi/falusi TSZ telepeket,kisebb üzemeket,ingatlanokat. Tudták,hogy a baloldal kapja,oszt cső.
A nagyok csinálták a nagy bizniszt,fenn Pesten ingatlanok/gyárak/közművek/útépítés stb. Valszeg kapacitásuk se volt rá,hogy felügyeljék,mi megy napi szinten vidéken+ valszeg tényleg demokratikusabbak,ez tény:)

Míg Orbán a szotyolát is személyesen osztja ki az emberei között,nehogy valaki a fejére nőjjön.
@suhajda: :)))) Nem lehetsz egy bonyolult ember.
Egy kicsit tágítanék a fogalmon, és a Fidesz helyett a jobboldalról és baloldalról írnék:

szóval: 1990ben a jobboldalnak semmilye nem volt. A jobboldalnak mindent az alapoktól kellett kezdeni, munkát, idöt, pénzt és energiát kellett abba fordítani, hogy bármilyen (infrastrukturális-, szellemi-, oktatási-, intézményi-, szervezeti-, média-, szakértöi stb) háttere legyen. nota bene: nem csak a pénzröl van szó, hanem az olyan banális dolgokról is, hogy kopoktatócédula-gyüjtés. Csak azok az emberek fektettek be az akkor nincstelen jobboldalba, akik valamiben (Orbánban, Horthyban, Fideszben vagy turulmadárban) hittek. Így nem csak egy elit gárda alakult ki, hanem egy eléggé zárt, bizalmi közösség is. Amely a mai magyar jobboldal legnagyobb ereje.

A baloldalon meg mindenki meg hatalmat/pénzt/befolyást akart átmenteni, megszerezni. Nem a baloldalnak. Magának. A baloldaltól. A baloldal legnagyobb összetartó ereje az volt, hogy onnan jött pénz. amikor ez megszünt, akkor szét is hullott sok kis pártra és nyomorgó "kitartottakra". A baloldali értelmiség radikális hangnemére konkrétan ez az elsödleges magyarázat: ha nincs kormányváltás, nem tudják honnan fognak pénzt kapni, miböl fognak megélni. sokan már 4 évet sem bírnak ki, nap mint nap látjuk a jeles baloldal képviselöit emigrálni/panaszkodni/törlesztökkel elmaradni és a szó legszorosabb értelmében éhezni az állami pénzek nélkül.

Nem sajnálom öket. Kicsit sem.
Hát, szerintem ez Occam botorvája. ha a balosokat még nem ítélták el, pedig volt rá igény és kísérlet és nyoma sincs annak, hogy milliárdokat loptak volna, akkor ... nem loptak milliárdokat. Legfeljebb sokkal kisebb tételeket. Amúgy jó ez a mandiner vonal, időről-időre megtalálni az ellenzéket, mert hát ők a felelősek Orbánért, a Fideszért, mindenért.
@Wolff: "Hát, szerintem ez Occam botorvája. ha a balosokat még nem ítélták el, pedig volt rá igény és kísérlet és nyoma sincs annak, hogy milliárdokat loptak volna, akkor ... nem loptak milliárdokat."

De Fideszeseket sem ítéltek el. Akkor ebből az következik, hogy itt senki nem lop??? Én előbb el tudom hinni, hogy azért nem ítélik el egymást a Fidesz-MSZP között erős összejátszás van. Az úgynevezett 70-30 rendszer.
@Arivistus: "De Fideszeseket sem ítéltek el. Akkor ebből az következik, hogy itt senki nem lop???"

Egy volt fideszes képviselőjelölt a legfőbb ügyész, és egy fideszes EU képviselő felesége a legfőbb bíró. Szerinted?
Mert így működnek a gazdasági maffiák - miért költenék a pénzüket politikai hatalomra, ha egyszer a politikai hatalom helyből arra kellett nekik, hogy meggazdagodjanak belőle? Aztán most már visszaforgatni nem lenne "jó befektetés". Le merném fogadni, hogy van valahol Hawaii mellett egy kis sziget kotkélokkal, fűszoknyás lányokkal, és kb. 200 magyar posztkommer főkolompossal bazi nagy yachtokkal felszerelve... ez volt a cél, hiszen abban a marxista logikában nevelkedtek, amelyik a gazdasági osztályhatalmat fontosabbnak tartja a politikai hatalomnál.
süti beállítások módosítása