Új Széchenyi Terv, büszke vagyok rád!

2013.09.10. 07:00 Fent és Lent

Sortilegus írása

buszkevagyok.JPG

„Büszke vagyok rá, hogy vállalkozásommal három másik családnak is megélhetést biztosíthatok.”

Büszke vagyok rá, hogy nem voltam olyan bolond, mint sokan mások, akik saját erejükből, saját pénzükből, saját kockázatukra fejlesztették vállalkozásukat.

Büszke vagyok rá, hogy én mindezt közpénzekből tettem.

Büszke vagyok rá, hogy nem a vevőim elégedettségének, hanem a pályázatíróm ügyességének köszönhetem vállalkozásom fejlődését.

Büszke vagyok rá, hogy nem termékeim, szolgáltatásaim kiváló minőségének köszönhetem vállalkozásom eredményességét, hanem olyan állami hivatalnokoknak, akik soha nem is láttak engem, soha nem vették igénybe termékeimet, szolgáltatásaimat.

Büszke vagyok rá, hogy tisztességtelen előnyre tettem szert azokkal szemben, akik a tiszta piaci versenyben jobbak lennének, mint én, de nem tudtak állami támogatásra szert tenni.

Büszke vagyok rá, hogy megnehezítettem versenytársaim helyzetét, esetenként pedig akár csődbe is vittem őket, hiszen az államilag támogatott vállalkozásommal szemben gyakorlatilag reménytelen helyzetbe kerültek.

Büszke vagyok rá, hogy sikerült lenyúlnom az adófizetők pénzét, így kevesebb forrás jut az oktatásra, egészségügyre és más közfeladatokra.

Büszke vagyok rá, hogy bebizonyítottam: a gyakorlatban nem sokat érnek a hangzatos hivatalos szólamok a tisztességes piaci versenyről.

Büszke vagyok rá, hogy erősítem azt az immár általánossá vált vállalkozói magatartást (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), amely kritikátlanul elfogad minden kormányzati intézkedést - a vállalkozók kisebbik része azért lapít, mert már részesült állami támogatásban, a nagyobbik része pedig azért, mert reménykedik, hogy majd neki is jut a koncból.

Büszke vagyok magamra és az Új Széchenyi Tervre.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr235504726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azért nem ilyen fehér és fekete a világ. A van vállalkozói ötleted, akkor lehet itt forrást keresni. Ugyanakkor sajnos be kell csomagolni az ötleted egy olyan pályázatba, amire kapsz pénzt (de ez máshol is így van). És a pályázatnak is vannak költségei, amit szintén bele kell számolni.
Na, nemá' terjedjen itt is a demagógia. Millió elbaltázott módon kiírt, elbírált, és/vagy korrupt pályázatról lehetne persze írni, de ez még ekkor sem fekete és fehér. Az EU-bna működő vállalatok képességeihez ma már ugyan úgy hozzá tartozik a pályázati finanszírozáshoz jutás, mint a jó marketing. És még olyan is van, hogy ehhez korruptnak sem kell lenni. Vannak jó és rosssz példák. A nyelvoktatás pályázat bűzlött és illik rá a cikk, egy csomó gyár meg nyert gépberuházásra pénzt, amivel az export képességét növelte a nem hazai konkurencia rovására.
khm. és azzal mi van, amikor olyan vállalkozás beindítása kap tőkeinjekciót, amelyiknek gyakorlatilag nincs konkurrenciája? és ez csak az egyik scenárió, amikor teljesen bukik az egész fenti blődlicunami...
@Bakkerovics Bakker: ....amelyiknek gyakorlatilag nincs konkurrenciája, mert feleleges? bakker.
süti beállítások módosítása