A Fidesz - abból az állításból kiindulva, hogy az 1990 utáni rendszer független pozícióiban valójában a posztkommunista elit káderállománya ült (röviden tehát az MSZP emberei) - hatalomra kerülve ezekbe az úgynevezett független pozíciókba, ahová csak tehette - tehát a kétharmad birtokában szinte mindenhová - a Fideszhez feltételezhetően nagyon lojális embereket ültetett.

Miközben az a része igaz a fideszes állításnak, hogy az államigazgatás, a független „contre pouvoir-ok”, a közmédia, rendvédelem, a végrehajtó hatalom szakigazgatási intézményei élén és apparátusában kvázi a komcsi lojalitás élt tovább, aközben a régi szoci pártkatona az új fideszeshez képest jelentős különbségeket mutat.

A késő Kádár-rendszer elnyomása

A közvetlenül 1990 előtt közvetlenül az érett Kádár-rendszerben szocializálódott komcsi káderek, szakértők és médiamunkások egy olyan éthosz jegyében kellett, hogy munkájukat végezzék, amely kifelé a semlegesség és a szakértelem jegyeit hordozta. Erre a Kádár-rendszer külső és belső legitimációja miatt volt szükség. A Kádár-rendszer elnyomására jellemző, hogy pl. nem direkt módon egy politikai bűncselekménnyel, vagy koncepcionált váddal üldözte politikai ellenfeleit, hanem valamely bürokratikus akadály (egyébként formálisan szabályos) felállításával üzent (pl, jogosítvány/útlevél ki nem állítása, változatos munkahelyi szankciók, lakásutalványozásban hátrasorolás stb.). A Kádár-rendszer nyilvánossága (a Kékfény ellenzéki attitűdöket kriminalizáló műsorától eltekintve) az azóta is népszerű fogalommal „az objektív tájékoztatás” nyelvébe csomagolta az uralkodó párt (a végén már defenzív) propagandáját.

Miközben megállapíthatjuk, hogy a kádárista apparátusi elit valóban az elnyomás munkáját végezte, aközben nagy különbség, hogy ezt nyíltan már nem tehette, hanem egy „rendes” állam, sajtó, és bürokrácia semleges működésének illúzióját kellett keltenie. Jelentős különbség még, hogy mindezt az erő pozíciójában játszhatta, ezért megengedhette, hogy értelmiségi ellenzékével szemben a nagyvonalúság gesztusait is gyakorolja.

Az most ne tévesszen meg bennünket, hogy a rendszer ellenzéke, vagy a rendszerváltást követően a jobboldali polgárok mindig tudni vélték, hogy a házmestertől a tévébemondóig „ezek bizony kommunisták”. Ettől még a kádári apparátusok és elitek magukat objektívnak föltüntető beszéde, ha akarták, ha nem, még nekik is viszonyítási pont.

Alkalmazkodás a rendszerváltás utáni világhoz

Az államszocialista apparátus tehát már az előző rendszerben megszerezte azt a képességet, hogy a pártos működést objektívnak állítsa be, továbbá arra a képességre is szert tett, hogy a politikai ellenfeleivel szemben (MDF-kormány, első FIDESZ-kormány) ezt a képet sikerrel képviselje. Sőt, a szakértelem és objektivitás olyan mítoszok voltak, amelyeket nem csak a kommunista apparátus ápolt magáról szorgalmasan, hanem a magyar társadalom is úgy vélte, hogy vannak róla emlékei. Nem véletlen, hogy ezek a jelszavak hozzásegítették a nomenklatúrát a ’94-es választási győzelemhez, amely ezt követően immár demokratikus fölhatalmazással, de még a késő Kádár-kor dörzsöltségével, „szakértőként” viheti végig a magyar társadalmon a Bokros-féle neoliberális átalakítást, amelyre fölajánlkozott, és amelynek elvégzése most a külső, nyugati legitimációt jelentette.

Visszatérve az apparátushoz: egy szocialista kormány tehát mindig számíthatott a kádárista eredetű független intézmények, igazgatás, szakértők és nyilvánosság megerősítésére. A szocikhoz lojális „független” intézmények bármikor - függetlenként - igazolhatták a szocialista kormány egy-egy lépését.

Ebből következik, hogy a függetlenség látszatát sikeresen kiépítő apparátus bármikor törvényesnek és eredményesnek mondhatott ki egy országgyűlési választást. Az OVB eredményhirdetését a társadalom és - egyetlen esetet kivéve - a politikai ellenfelek is elfogadták. Olyan tartós politikai krízis, amelyben egy választás eredményét megkérdőjelezik, és az ország nem kormányozható, a rendszerváltás óta nem alakult ki.

A fideszes pártkatona és a választások

A fideszes pártkatona alapvetően és túlnyomóan nem a kádárista elit mimikrijére szocializálódott. Bár tudjuk: a fideszes igazgatásban is szép számmal megtalálható a késő Kádár-kori elit és állambiztonság emberei.

A fideszes pártkatona sem az objektívnak tettetés, sem a nagyvonalúság gesztusait nem tanulta el, a függetlenség látszatát nincs képessége fönntartani, és ami nagyobb baj: ezt politikai megbízói tőle nem is várják el. Revansista: pont az előző húsz év „leleplezett” szoci függetlennek maszkírozása után úgy érzi, joga van elégtételt vennie, joga van az igazgatás bármely szintjén nyíltan fölvállaltan „fideszesnek lenni”, politikai döntéseket hozni.

A magyar társadalom az udvariaskodás ilyen mellőzéséhez nem szokott hozzá. Számára ezért az oktatás, a királyi tévé, a trafik és a földpályázat, immár kimondva is: „fideszes”.

Hova vezet az a jéghideg célratöréssel vegyes ügyetlen barbárság, amelyet a fideszes kormányzás, jogalkotás (?!) és helyfoglalás gyakorlata okozott? Oda, hogy nincs a meg a tekintélynek az a látszata egyetlen független intézményben sem, amely adott esetben, a Fideszt igazolhatja, megvédheti. Nincs olyan független pozíció, amely tekintélyének pecsétjével egy politikai vitát lezárhat.

„Újraszámolást!”?

És amikor egy, akár a Fidesznek kedvező választási eredményt majd a politikai ellenfelek vitatnak, akkor sem lesz.

Míg Mesterházy nyíltan arra készül, hogy 2014-et a hosszútávú relatív megerősödése érdekében elveszíti, addig a vele furcsa szövetségben induló Bajnainak más tervei vannak. Azokból az előzményekből, amelyek egy amerikai típusú választási segítséget valószínűsítenek, egyszerűen következik az a forgatókönyv, amelyet az amerikai segítség a térségben Szerbiától Ukrajnáig úgynevezett „narancsos forradalomként” már használt. A neki nem tetsző rezsimet úgy kívánja leváltani, hogy az elveszített választások „tisztaságát” megkérdőjelezi, majd permanens utcai jelenlétre rendezkedik be. Ehhez bizonyos képességei meg is vannak az egyetemista tüntetések egyes szereplőinek korábbi bevonása révén.

Függetlenül attól, hogy az új választási törvény ad-e majd lehetőséget 2014-ben a szavazók tervezett utaztatására, függetlenül attól a ténytől, hogy a bajai önkormányzati képviselő időközi választásán, milyen visszaélések történtek, sőt: nyitva hagyva azt a kérdést, hogy korábban ilyen visszaélések voltak-e, voltak-e ilyenek felderítve, volt-e nekik szankciójuk - föltehetjük a kérdést:

Ha valamely politikai szereplő mondjuk csak a váddal él, hogy tömeges szabálytalanságok befolyásolták a 2014-es országgyűlési választások eredményét, melyik lesz az a függetlenség tekintélyével bíró intézmény, amely a társadalom számára hitelesen oszlathatja el a csalás gyanúját? Elég lesz-e egy megyei törvényszék döntése, hogy ne legyen hónapokig utcai tüntetésekkel egybekötött eldöntetlenség?

Felőlem, ha valaki bukik, akkor az bukjon, ha valaki csal, akkor bukjon le és bukjanak, de lesz-e, aki ki tudja majd mondani, hogy ha valaki győz, az tényleg győzött? Hogy ilyen szereplő nem látszik, azért legtöbbet a Fidesz tett.