Miért szívtam el nyilvánosan egy spanglit?

2013.12.09. 07:00 istvanffy

szívás.jpg

Istvánffy András írása

Csütörtök este a NAV belvárosi irodája előtt a 4K! demonstrációján jelképesen befizettem egy gramm fű után az áfát, 2000 forintra számolva 540 forintot, majd elszívtam egy spanglit. A rendőrök kivárták, amíg végigszívom (közben végig telefonálgattak, hogy most mi legyen), aztán amikor már indultunk volna elfelé, előállítottak.

Polgári engedetlenségből gyújtottam rá, mivel semmi értelme nincsen, hogy a marihuána nem legális, ugyanúgy, mint az alkohol. Ehelyett a fogyasztása börtönnel büntethető bűncselekmény. Ez nonszensz. Pont amennyire az amerikai szesztilalom volt. Vagy az, ahogy néhány hete Nigériában markológéppel semmisítettek meg 240 ezer üveg sört.

Meglehetősen hülye érzés volt egyedül szívni a NAV iroda előtt, miközben egy csomó ember és egy adag kamera és rendőr figyel érdeklődve. Körülbelül olyan érzés, mintha evés közben bámul téged egy csomó ember, aki nem eszik. Én egyébként sem nagyon szívok, egyszerűen azért, mert nem annyira kedvelem. Még gimnázium végén próbáltam ki először, az azóta eltelt több mint tíz év alatt nem szívtam tíznél többször, pedig a legtöbb társaságban, amiben megfordulok, jelen van. De ez pont olyan választás, mint hogy személy szerint a pálinkát szeretem, a konyakot viszont nem. Pont ilyen választásként kéne ráhagyni az emberekre.

Az autóban, miközben mentünk a kapitányság felé, a rendőröknek azonnal igényük volt megtárgyalni az akciót, mi az üzenete és miért kell legalizálni a marihuánát. Abban nagyon gyorsan egyetértettek, hogy nekik rendőrként problémát a részegek okoznak, a fű miatt még nem kezdett el randalírozni vagy az asszonyt verni senki.

A Szalay utcai kapitányságon nem raktak be a fogdába, hanem miután felvették az adataimat és átkutatták a zsebeimet (elég nagy unalommal, hiszen tudták, hogy nem lehet nálam semmi, ha készültem arra, hogy az este a kapitányságon köthetek ki), az aulában várakoztattak. Amikor az ügyvédem elmondta, hogy most elvileg jön a mintavétel, aztán a kihallgatás, és utána visszakapom a mobilomat, nem is mertem szólni, hogy el se vették tőlem. Később, amikor várakozás közben megszólalt, mert egy újságíró keresett, csak megkértek, hogy legalább kapcsoljam ki.

Minden rendőr feltűnően normális volt. Miután lényegében önként voltam a rendőrségen, ők sem vették komolyan az előállítást. Amikor megkérdeztem, hogy használhatom-e az aulában lévő kávéautomatát, a rám vigyázó rendőr nem is tudta, mi ilyenkor a válasz, a felettesét kérdezte meg. A tiszt jóváhagyta, persze, kávézzon csak, mire a rendőr már elnevette magát, "ezt az előállítást!".

A polgári engedetlenségre azért volt szükség, mert minden racionális érv a legalizáció mellett szól. Óriási plusz adóbevételt jelentene az államnak, munkahelyeket teremtene, visszaszorítaná a maffiát, ellenőrizhetővé tenné a minőséget, és szabályozhatóvá tenné, hogy kiskorúaknak ne adjanak el. Semmilyen értelmes érv nem szól amellett, hogy a fű ne legyen ugyanolyan jövedéki termék, mint az alkohol és a dohány. A jelenlegi helyzet egyedül a maffiának jó.

Teljesen álszent az az érv, ami a társadalmat akarja megvédeni ettől a szertől. A röviditalok, mint a pálinka, sokkal erősebb szerek, mégis bárhol lehet kapni őket, nemzeti identitásunk részének tekintjük a pálinkázást, sőt, az Orbán-kormány még a házi pálinkafőzést is legalizálta.

Ha rábízzuk az emberekre, hogy hogyan élnek a cigarettával és az alkohollal, nincs semmi ok, hogy ezt ne tegyük meg a marihuána esetében is.

A mindennapi gyakorlat és a törvények teljesen elszakadtak egymástól. A marihuána fogyasztása az elmúlt tíz évben rég kitört a szubkulturális keretek közül. Gyakorlatilag valamennyi rétegben elterjedt, a törvények viszont pont ellenkező irányba haladnak, és még szigorúbbakká váltak.

A rendőrök, akikkel beszélgettem, elmondták, hogy hiába szigorította az Orbán-kormány a törvényeket, a rendőri gyakorlat nem változott, így összességében semmi értelme nincs az új törvénynek.

Azt is elmondták, hogy ritkán visznek be valakit fű miatt, és hogy nekik személy szerint problémát okoz, amikor szolgálaton kívül, a baráti társaságukban gyújt rá az orruk előtt valaki. Nyilván nem állítják elő a saját haverjukat ezért, ezzel viszont kötelességszegést követnek el. Ilyenkor legfeljebb megkérik a barátaikat, hogy legalább ne az orruk előtt szívjanak.

A fűre vonatkozó szigorú törvények teljes mértékben betarthatatlanok. Ezt tudják az állampolgárok, tudják a rendőrök. Hogy a KDNP-ben is tudják-e, na az jó kérdés.

Így viszont igazi kelet-európai gumiszabályként működik. Ha érdeke a hatalomnak, alkalmazza, ha nem érdeke, nem alkalmazza. Ha rosszul öltözött vagy, ha cigány vagy, ha raszta vagy, elővesz miatta, ha jól öltözött, akkor nem. Ha valami miatt arra van szüksége, hogy fenyegessen téged, akkor ezzel fenyegethet, ha nem, akkor nem tartatja be a saját törvényét.

Ahogyan odafent szisztematikusan kijátsszák a törvényeket (amelyeket elvileg ők hoznak), úgy a hétköznapi élet is olyan szabályokkal van tele, amikről mindenki tudja, hogy betarthatatlanok. Egy olyan ország felé, ahol csalás nélkül is lehet élni, az egyik lépés a marihuána legalizációja.

A kapitányság aulájában való hosszas és eseménytelen várakozás után (ami a spangli miatt pont tökéletes kedélyállapotban telt), végül átszállítottak a Gyorskocsi utcába vizeletvételre. Miután megvolt, és aláírtam a papírokat, hogy nem vertek meg, szabadon is engedtek. Utána még az utcán hangsúlyozottan magánemberként beszélgettek velem egy kicsit a rendőrök a legalizációról, és hogy mennyi esély van arra, hogy kövessük Washington és Colorado államokat, ahol január 1-től teljesen legális a fű.

Az ügyemben pedig a következő lépés az lesz, hogy ha az orvosszakértő kimutatja a füvet a leletből, akkor jön a kihallgatás. Aztán megyek elterelésre. Amiről be fogok számolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr385682459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Trackers: A prevencióval csak annyi a probléma, amennyi problémát a tilalom okoz.

A tilalom támogatottságának fenntartásához szükséges egyoldalú, túlzó, nem ritkán hazug drogellenes propaganda hiteltelenné és hatástalanná teszi a tájékoztatást, az üldözés pedig nehezíti a szakmai hozzáférést.

Az, hogy tilalmi keretek között nehéz a prevenció, az sem érv a tilalom mellett.
Hogy miért szívtál el? Talán mert közösséget vállalsz az ilyen ügyekkel és alakokkal?

index.hu/belfold/2013/12/05/az_ev_tripje_felmeztelenul_felmaszott_a_negyedikre/

Vagy csak egy ostoba liberális provokátor vagy?

Nem tudom, de nem is az én dolgom. Viszont azt gondolom, hogy tényleg nem a szerencsétlen hajléktalanokat kéne örökösen zaklatni, viszont a kártékony fajtádnak rács mögött lenne a helye....
@Siphersh:

Tehát a drogellenesség az nehezíti a prevenciót ?

Magyarul, a drog társadalmi elutasítottsága, segíti az embereket abban, hogy drogozzanak ?

Ez számomra nem logikus.
ma Magyarországon,és szerte a világban a népesség jelentős részét vallási alapú terror fenyegeti.
a tudatmódosítókat fogyasztók büntetésének elve inkvizíciós jogelv,a római jogban nem volt ilyen,az inkvizíció pedig már alkalmazta,így az eredete nem kérdéses.
a tudatmódosító szerek alkalmazásának vannak veszélyei,ezért szabályozás szükséges,de nem lehet az alapja egy középkori,vallási alapú jogelv.
a problémás fogyasztókkal az egészségügynek kell foglalkoznia,a terjesztőkkel az adóhatóságnak,és szűk körben a rendőrségnek.a forgalmazás betiltása az erősen addiktív,vagy különösen veszélyes szerek esetén indokolt(a svájci rendszer bevezetése,tehát a függők állami ellátása mellett),ebben a körben szükséges az illegális terjesztők büntetése.
az egyéb egészségkárosító szerek forgalmazására most is vannak szabályok,a most tiltott szerek többségére ezek a szabályok vonatkoztathatók.
@Trackers: Nem a drogellenesség nehezíti a megelőzést, hanem a tilalmi ideológia nevében folytatott elrettentő célú hazudozás.

És ez nem "logika" kérdése. A tilalom egy több mint negyven éves kísérlet. Nem kell spekulálni, vannak tapasztalatok bőven, hogy milyen következményekkel jár.

Konkrétan a prevencióval kapcsolatban:

drogriporter.hu/node/240

De ez csak egy szelet a sok közül. A tilalom minden szempontból ront a helyzeten.
@Trackers: te most szemantikai vitába akarsz bonyolódni? pont egy ilyen kezdéssel?
@Sweet And Full Of Grace: sztem meg te ne probálj NAV-ot játszani, mert pofáraesnél a rossz infóiddal :)
@Trackers: 1. Ha szerinted egy gyilkosság, és egy élvezeti cikk fogyasztása egy szinten van jogilag és erkölcsileg, akkor most fejezzük be a beszélgetést, mert pszichopata vagy.

2. Igen, és igen.
@Trackers: Rosszul tudod. De, bűnöző a törvény szerint.

Ilyen hiányos tárgyi tudással hogy van pofád beleszólni a témába egyáltalán?
@Sweet And Full Of Grace: nem kéne NAV-ot játszani ecsém már rápacsálsz :) előbb informálódj, utána oszd az észt :)
@Trackers: Ki a FASZOMAT érdekli, hogy gyerekkorban mit okoz?

Tudod te, hogy az alkohol mit okoz gyerekkorban?

Meg esetleg PONT AZÉRT kéne legalizálni, mert a dohányboltba nem mehetnek gyerekek, ellenben a díler meg nem kér személyit.
@Bobby Newmark:
www.origo.hu/jog/lakossagi/20120924-ket-ev-alatt-egy-elterelesi-lehetoseg-mienk-az-egyik-legszigorubb.html

"Ennek megfelelően nem büntethető a kábítószerrel visszaélés miatt az, aki csekély mennyiségű kábítószert saját használatra termeszt, előállít, megszerez vagy tart. Ezek ugyanis az egyszerű fogyasztó ismérvei - húzta alá dr. Szabó Áron.

A törvény azonban szab egy további feltételt, ami lényegében az elterelést jelenti. Akkor alkalmazható a fenti enyhítés, ha a fogyasztó legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt."
@Bobby Newmark:

Amúgy abban egyetértek hogy a fogyasztót kevésbé kéne büntetni.

Viszont szerintem a dílert meg mégjobban, mint most.
Különösen azokat akik gyermekeknek adnak drogokat.
@Trackers: Ehhez hadd gratuláljak.

Tehát először legitimálod a keresletet, szerinted azt büntetni nem kéne.

Aztán ami ezt a szerinted legitim keresetet kielégítené, azt büntetnéd.

Ez hogy logikus, magyarázd már el, kérlek!

Ja, egyébként meg ha nem akarod, hogy bődületesen hülyének nézzenek, akkor ezt a "díler osztogatja gyerekeknek a drogot" tévképzetet próbáld meg elfelejteni. Mert ez térdcsapkodósan, földön gurlósan, ujjal mutogatósan röhejes.
@Shenpen:
Igen, most éppen neki elmondták hogy nem. Aztán ha majd kijön a parancs, vagy változik a széljárás akkor majd fognak. De ahogy már említettem a jelenlegi gumiszabályos megoldás nem igazán erősíti a jogbiztonságot.

Értem, tehát a legalizálás céltalan lenne, mert úgyis ellopják. Igaz, végül is helyette hagyhatjuk az egészet a fenébe és ülhetünk tovább abban a kiforrott egyetértésben hogy mennyi minden szar. Konstruktív.

Legalább rólad már kiderült, hogy szerinted hogyan kellene csinálniuk. Most vagy az lesz hogy megkérdezzük a többi 9 millió embert is egyesével, vagy elfogadod hogy mások, máshogyan gondolkodnak... de ami fontosabb CSELEKEDNEK.
Ismételten, ez egy olyan téma amivel egycsapásra több dolog is (részben) orvosolható lenne, mégis a közös és világos célok helyett a módokon meg holmi sorrendeken folyik a vita. Mondjuk így egy tapodtat sem haladunk, de legalább rossz szájízzel.

Szerintem akkor fog BÁRMI változni idehaza, ha az emberek jelentős része képes lesz elvonatkoztatni öncélú elképzeléseitől és képes lesz önzetlenül támogatni más társadalmi csoportokat is, nem az önmaga számára remélt siker, hanem inkább a közösségvállalásban rejlő erő végett.
@Trackers: Azt ugye tudod, hogy összeadandó a fogyasztó élete során valaha elszívott fű mennyisége, és úgy kb ~20g a csekély mennyiség határa?

Tehát a gyakorlatban aki a vallomásában megemlíti, hogy mióta szív mekkora rendszerességgel, az onnantól dílernek számít, és nem mehet elterelésre? Ami egyébként is kétévente egy joker, nem pedig "a fogyasztókat nem büntetjük" kitétel.
Miért? Azért, hogy valamivel magára vonja a figyelmet, mert a "pártjával" már nem tudja.
@Trackers:

Nem tudom, válaszolt-e már valaki, de én válaszolok (persze nem RedWing, vagy bárki más, csak a saját nevemben):

1: Nem is ismersz senkit, aki fű miatt került pszichológiára ?

Nem ismerek ilyet.

2: Megpróbálod majd lebeszélni a gyerekedet a fűről vagy sem, ha meglátod spanglizni ?

Nem próbálom meg.

Remélem, tudtam segíteni.
@Darkwill: a közösségvállalás ott kezdődik, hogy a kisebbség a többséggel, az újító, a szokatlan, a normaváltoztató a normával. Az nagyon gáz, amikor egy szűk csoport nekiáll balhézni, hogy de a mi jogaink irgumburgum és lófaszt sem kínál cserébe ld. melegek.

Ezt próbáltam pedzegetni, hogy a füveseknek mint a többi kisebbségnek ki kellene deríteni a többség ellenszenvének okait és azt valamilyen önkorlátozó formában bevállalni, tehát a többségi társadalommal közösséget vállalni.

Régen ezt Martin Luther King nagyon jól csinálta. Megmondta az embereinek, hogy öltözzenek a legjobb vasárnapi templomjáró öltönyükbe, vonuljanak méltóságteljesen, beszéljenek udvariasan, és amikor rájuk eresztik a vízágyút, akkor ne álljanak ellen, inkább kb. imádkozzanak vagy valami (nálunk ez fura lenne, de az nagyon templomos társadalom). Nézték így a népek a tévében, és mondták hogy jé, hát ezek teljesen normális fazonok, miért ne kaphatnának egyenlő jogokat?

50 évvel később a ma soron lévő kisebbségek pl. melegek pontosan az ellenkezőjét csinálják, a lehető legjobban hangsúlyozzák másságukat, aggresszívak, nyilvánosan leszarják a többségi normákat stb. fel sem merül a gondolat, hogy a többségi normákhoz alkalmazkodással lehetne valamit elérni.

Itt is erről van szó. Amíg valaki fel nem teszi a kérdést, hogy milyen alkalmazkodást várna el a többség a füvesektől, addig marhaság az egész.
@Sweet And Full Of Grace: tényleg 10 éve is 2000 volt, meg most is. olcsóbb lett. miért kellene feltétlenül drágábbnak lennie?
Azért szívtál nyilvánosan drogot, mert egy hülye kis takony MSZP seggnyaló vagy, és ballibként csak a devianciád maradt amire büszke lehetsz.
@Shenpen: A tilalmat nem azért támogatja a többség, mert valamiféle "ellenszenvet" éreznek a füvesek iránt.

Hanem mert azt hiszik, hogy a tilalom mérsékli a problémát, nem pedig fokozza.
@Shenpen: " Amíg valaki fel nem teszi a kérdést, hogy milyen alkalmazkodást várna el a többség a füvesektől, addig marhaság az egész. "

Onnantól kezdve, hogy a többségnek a legvadabb Szomszédok-beli elképzelései vannak a füvesekről, ez nem igazán elvárható álláspont.
Vagy már teljesítve van, nézőpont kérdése.

Mert ugye az átlag füves csorgó nyálú, idétlenül vigyorgó idióta, aki még a saját szaros gatyáját sem elég motivált kicserélni, meg egyébként sem lenne meg hozzá az agyi kapacitása.

És ráadásul az ellenzők körmükszakadtáig ragaszkodnak ezekhez az ostobaságaikhoz, innentől kezdve nem tudom, mit lehetne csinálni. Aki szándékosan hülye, azt nem fogod te tanítani.
@Bobby Newmark:

A füvesek többsége pont ilyen majom. Nagyobb részük alávaló tetves geci módjára terjeszti is a drogot gyermekeink körébe.
De szerencsére a magdfajta rohadék dílereken kívül mindenki szarik a legalizációpárti kis buzikra.
"Meglehetősen hülye érzés volt egyedül szívni a NAV iroda előtt...."

Nem csak az érzés hülye, hanem te is és hülyeség is, amit csináltál. Ráadásul az ÁFA balhénak a te függőségedhez és személyiségzavarodhoz semmi köze, te ÁFA nélkül lettél ilyen hülye. Nettóban. Az meg nonszensz, amit minap olvastam, hogy a cigivel és az alkohollal hagyjuk az embereket garázdálkodni, tehát a fűvel is ezt kéne tenni. Hát persze! Meg a hernyóval és a fegyverekkel is. Miért is ne? De te megdöglenél akkor, abban biztos vagyok.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nos, számos jobbikos kis faszt ismerek, aki betolt már pár jointot, bélyeget, miegyebet. Igaz, a többségük törvénytisztelő fogatlan alkoholista...ezt meg kell hagyni.
@Siphersh: Nem, nem ezért. Azért, mert nem akarják, hogy a kölykük karikás szemű zombiként 47 éves fejjel még otthon "lázadjon". Ezért helyes büntetni a terjesztést és a fogyasztást is. Az alkohollal is ezt kéne tenni.
nem lehetne akkor már a szpídet is legalizálni, meg a kokót? Persze csak az lsd után...
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem, igazából te vagy egy idióta pöcs, de mint mondtam, a szándékosan hülyéket nem lehet tanítani, úgyhogy most meg sem próbálkozom vele.
@hiénaf1: Ésszel kialakított szabályozás mellet de, az lenne a leghasznosabb a társadalom szempontjából.
@Trackers: "Tekintve hogy a drogfogyasztók 90%-a a 22 év alatti korosztályból kerül ki"

Akkor ez egy igen hízelgő kijelentés a drogok irányába részedről, hiszen az alkoholfogyasztók jellemzően 99%-a 22 éves kor után is fogyaszt szeszesitalt.
@Bobby Newmark: Szerintem nem lenne több szenvedélybeteg, csupán jobban szétoszlanának szerek között. (kevesebb alkesz, több fehérporos, füves)
Persze, persze én is azt mondanám a posztíró helyében, hogy legfeljebb 10 alkalommal szívtam. Előre védekezik, hogy nehogy drogosnak nevezzék, de persze ő azért "elfogulatlanul" mégis a drogosok ügyét védi.
@hiénaf1: Amiből az következik, hogy kevesebb lenne az alkoholista arányaiban is, számszerűleg is. QED.

Egyébként ez már történik a fiatalabb korosztályban, csak ugye a mintavételt torzítja az illegális státusz. Meg nem a fű most a népszerű, hanem a dizájnerdrogok.

Azt mondjuk nem tudom, mennyire jellemző, hogy szétkatizva bebaszik még az ember...
Hogy ez a legnagyobb problémád, hogy nem lehet füvezni!
@jet set: Most már nem ez van, most már ott tart a téma, hogy a leépült füves ismerőseidről kell sztorizni. A "van ennél fontosabb dolog is" fázison már túl vagyunk.
A címre válaszolva:

Mert egy kis köcsög libsi vagy, aki nem munkából akar megélni.
@tobeor: +10. Leírtad, amit én is gondolok.
"Miért szívtam el nyilvánosan egy spanglit?"
Mert hülye vagy. Ilyen egyszerü.
A mariskát tiltani faszság. Attól nem lesz agresszív senki, ellentétben a kocsmabogarakkal, akik két sörrel-felessel fickósra isszák magukat, aztán kitör belőlük a harcművész.

Nyilván nem tudják elkapni azokat, akik nagyban biznicelnek vele, fura is lenne, ha lesittelnék a legközelebbi rokonokat-barátokat.
Szánalmas, hogy emberek így reagáltnak erre a témára. A kender természetes, Isten teremtette növény,lehet nem véletlenül. Akik itt "ballibsiznek" azoknak szólok,hogy nagyon sok hazafi érzelmű ember is rápöffent. Sokkal több, mint gondolnátok
Én több ,mint 5 évig napi szinten szívtam és leléptem az országból (mert ugye otthon nem lehet tisztességesen megélni) és egy huszárvagással véget is vetettem , mert nincs lehetőségem rá ,itt kinn külföldön. Tudjátok mi történt? SEMMI! Élek tovább, mintha mi se történt volna. Persze ugyanez alkohollal..inkább nem is akarom tudni. De ismerek olyat a baráti társaságomból ,aki jogott végzett és jelenleg bíró. Pedig elég sok buliban megfordult. mégis többre vitte, mint akik most itt "okoskodnak".
Amúgy mindenhol lazulnak a törvények,meg lehet nézni például Csehországot. Nem az a kérdés, hogy lesz e legális. Hanem mikor. És az, hogy addig hány ember életet teszi tönkre a hibás törvényi szabályozás és a magatok fajta demagóg gondolkodás.
@Narancskommunista:

A gyerekeknek osztogatós szöveget ne feledd, különben nem fizetnek ki rendesen a pártszékházban.
@Brute: Tehát leszoktál, mert ott nincs rá lehetőség. Itt viszont nem, holott hivatalosan szűk hazánkban sincs. Ellentmondás.
Kedves Istvánffy úr!

Amit szigorúan személyesen mondanak emberek, azt úgy is kell kezelni. Remélem nem fogja az a két rendőr megütni a bokáját az utolsó megjegyzése miatt.

Ha igen, akkor pedig legközelebb lehet, hogy a következő napja nem lesz verésmentes. ;)
Ja, és a fű legalizásához meg annyit, hogy ez ne 18, hanem valamilyen magasabb életkorhatárhoz kössük, ami fölött már senkit sem érdekel az agysejtek fogyása.

És hogy nem vertek még meg senkit a fű miatt???
@Bobby Newmark: Egyetértek.. ez sajnos ilyen
@Shenpen: "Ami racionálisan megmagyarázható, az nem előítélet."

Hatalmas tévedés. Az előítélet szinte mindig racionális. Az előítélet-mentesség személyes áldozat az igazságosság és a közösség hosszú távú felemelkedése érdekében.

Amikor a társadalmi normák, az alkotmány vagy a törvények megkövetelik az egyenlő bánásmódot, akkor az önös személyes érdekek ellenében követelik meg.

Lehet úgy dönteni, hogy nem vagy hajlandó alkalmazkodni a civilizációs normákhoz, de érdemes tudomásul venni, hogy nem a te személyes önérvényesítő szabadságod körül forog a világ.

A drogosok karhatalmi üldözése a farkas-mentalitás egyik utolsó kapaszkodója és önigazolása. De ez csak egy barbár múlt omladozó foszlánya.
@Frodo87: Az agysejtek pusztítása az alkohol jellemzője, fűnél ilyen nincs.
@Trackers: végigolvastam az összes eddigi kommentet, de a végére valahogy csak az maradt meg bennem, de nagyon, hogy ez a Trackers valami borzasztó primitív emberi lény lehet, vagy egyszerűen csak hihetetlenűl naiv meg buta... és ezt nem sértegetésnek szántam, de mégis hogy lehetsz ennyire elfogult/elvakult?

"Szerintem egy drog puszta léte nem indokolhatja újabb, vagy még kevésbé újabbak legalizálását.
Aki bármilyen drog legalizációjáért küzd az szerintem elmebeteg." - ez, hogy a puszta léte indokolná a te saját agyszüleményed, probálj meg figyelmesebban olvasni, elég sok indokot felsoroltak itt és egyik sem a puszta léte volt. Ha megteszed és még mindig ezzel a puszta léttel antikampányolsz akkor talán a tükörben kéne keresni az elmebeteget.

"De a személyes tapasztalatomnak jobban hiszek.
A rendszeres füvezéstől megzakkant ismerőseim, barátaim, akik a szemem láttára kerültek egyetemi koleszból pszichiátriára, meggyőzőbbek voltak számomra." - aha, személyes tapasztalat... ezen még dolgozni kéne, hogy személyes legyen.

"1: Ha van gyilkosság, akkor legyen legális, mert van ?
2: Talán csökken az alkoholisták száma, ha több lesz a füves ? Kevesebbet költ rájuk a TB ? " - ahhoz képest, hogy fűellenesként nagyon intakt lehet az agysejtállományod sikerül egyre kreténebb kérdéseket feltenned.

"A fogyasztó tudtommal most sem bűnöző.
A terjesztő az igen." - elolvastad a cikket egyáltalán? Szerinted a szerzőt dílerkedés vádjával vittek be, vagy csupa kedvességből "üzemlátogatásra"?

"
1: Nem is ismersz senkit, aki fű miatt került pszichológiára ?" - nem, olyant viszont igen, aki azért került pszichológiára, mert érdekelte ez a tudomány, felvételizett a szakra és sikerült neki.

2: Megpróbálod majd lebeszélni a gyerekedet a fűről vagy sem, ha meglátod spanglizni ? " - te megprobálod lebeszélni a gyerekedet a piárol ha részegen látod? vagy a mosóporrol ha meglátod, hogy azzal ízesíti a kakaót? nem lebeszélni kell, hanem megértetni a gyerekkel, hogy mi micsoda, bár itt a szóbanforgó alanyról neked csak elfogult véleményeid vannak, semmi konkrétat nem tudsz felhozni közvetett tapasztalatokon meg logikátlan állításokon kívül... ezzel a tudatlan hozzáállással még ha igazad lenne is nehéz lesz bárkit meggyőzni.
Aki képes droggal lebukni, az nem tud vele felelősen bánni, nem való a kezébe ilyesmi.
@Mesterlövész:

@Brute: "Tehát leszoktál, mert ott nincs rá lehetőség. Itt viszont nem, holott hivatalosan szűk hazánkban sincs. Ellentmondás."

A fűről nem lehet leszokni, mert nem lehet rászokni sem (legalábbis nem jobban, mint mondjuk a csülökpörköltre. Abbahagyni lehet.

Én például itthon hagytam abba a fogyasztását, és nem azért, mert ne lett volna rá lehetőségem, hanem azért, mert nem volt már rá igényem. Ahogyan például egyetemista koromban egy héten háromszor-négyszer eljártam bulizni, most meg évente háromszor-négyszer, mert megváltoztak a preferenciáim, egy koncertnél fontosabb például, hogy elvigyem a gyereket játszóházba. Meg egy betépett esténél is. Ennyi. Szemben az alkohollal, ami komoly fizikai függést alakít ki, a fűről 'leszokni' annyi, hogy nem veszel többet, és kész.

Ehhez képest még mindig milliók dőlnek be a fűvel kapcsolatos mindenféle ostoba ijesztgetéseknek.

Százezrek, akik nem csak a tévében hallottak ilyesmiről, meg már nem.
@Orbán kiscicákat kínoz a pincében:

"Aki képes droggal lebukni, az nem tud vele felelősen bánni, nem való a kezébe ilyesmi."

Aki képes bárhol részegen mutatkozni, az nem tud az alkohollal felelősen bánni, nem való a kezébe az ilyesmi.

Úgyhogy tiltsuk be, és börtönbe a borászokkal.
Az irodalom tanárommal nagyon sokat beszélgettem erről a témárol. Amikor annyi idős volt, mint én most akkor tanulmányozta a marihuánát és egy dologban teljesen igazat adok neki. Az pedig az, hogy egy az egyetlen dolog ami egyből az agyadat támadja meg /roncsolja.Nem kell ,hogy minden nap ,de legalább minden héten egyszer egy évig. Nagyon durva változások figyelhetők meg mint a reflexben mind az agy teljesítményében!Ettől függetlenül el-el szivogatok egy-egy jointot ,de akinek nincsen akkora akarat ereje, hogy ne szokjon rá, annak nem ajánlom!
@Crushit: az szép dolog, hogy egyetértettél az irodalomtanároddal, de milyen kísérletre építitek ezt a véleményt, ugyanis még tudományos kutatásokkal/kísérletekkel sem sikerült ezt konkrétan alátámasztani... 1 év sima dohányzás után is nagyon durva változások figyelhetők meg. Egyébként itt egy elég jól összefogott cikk az agyroncsolással kapcs.: healthpsych.psy.vanderbilt.edu/2009/MarijuanaBrain.htm
Nyilván van még rengeteg más is, csak rá kell keresni.
@Siphersh: jesszusom, ez most annyira vitte a balos bullshitbingót, hogy kicsit azt hiszem, stílusparódia :) De megpróbálom komolyan venni.

>Az előítélet-mentesség személyes áldozat az igazságosság és a közösség hosszú távú felemelkedése érdekében.

Ott van a probléma, hogy a balos bullshit-bingóban alapvető szavaknak más a jelentésük, mint a normális nyelvben. Például a normális nyelvben az igazságosság érdemet, azaz a közösségnek való hasznosságot jelent, a balos bullshit bingóban egyenlőséget, azaz a piti szubjektív életmódok egyenlő értékét, hasznosság nélkül. Ehhez hasonlóan, normális nyelvben a közösség felemelkedése a nemzet gazdagságát, népességét és hatalmát jelenti, balos bullshit bingó nyelvben az "elnyomás" megszüntetését, azaz azt, hogy hadd fókuszáljon mindenki a piti szubjektív céljaira.

>Amikor a társadalmi normák, az alkotmány vagy a törvények megkövetelik az egyenlő bánásmódot, akkor az önös személyes érdekek ellenében követelik meg.

Nem feltétlenül. Nekem pl. a buzik semmiféle érdekemet nem sértik. Amíg szabad voltam, nem nős, kimondottan jól jött, hogy ha a legjobban öltözött pasik egymást kergetik, hát több csaj marad. Viszont dekadenciát, puhaságot képviselnek, ami a nemzet energiájának, hatalmának hosszú távon árt. A demográfiának sem használ stb. stb.

Személyes érdekeimnek megfelelne a jogvédő cigánybiznsz is. Van elég pénzem ahhoz, hogy cigánymentes környéken lakjak, ha úgy akarok, mint a legtöbb jogvédő, természetesen, mert magánéletben ők se hülyék. Ugyanakkor lehetne jól fizetett "felzárkóztató" projekteket csinálni.

Általában az egyenlő bánásmód alapja egészen egyszerűen az egalitárius ideológia, azaz az az ideológia, amelyik önnön racionalitásában már nem bízik, így retteg ítélkezni, mert nem lát már nem szubjektív célokat.

>Lehet úgy dönteni, hogy nem vagy hajlandó alkalmazkodni a civilizációs normákhoz, de érdemes tudomásul venni, hogy nem a te személyes önérvényesítő szabadságod körül forog a világ.

Ezen a ponton kezdtem bullshit bingóra és stílusparódiára gyanakodni. Ugyanis az igazi, nagy civilizációk, a civilizált hódító birodalmak, mint a római vagy a brit, mindig is kemények voltak pl. rabszolgaság. A nagy civilizációk művelt, szervezett barbárok voltak. Amit maga civilitált normának hív, az egy kb. 50 évnél nem idősebb, puha, dekadens norma, semmi más norma nincs benne, minthogy mindenki éljen a maga piti céljainak.

Így aztán persze, hogy kivetíti rám az egoizmusát. Jó nagy tévedés persze, de csak azért nem vitatkozok vele, mert annyira látszik a kivetítés. Mert annyira szépen átjön, hogy maga képtelen lenne az egyéneken élvezetén túli célokat pl. nemzeti nagyság követni, hát kivetíti másra, azt hiszi, hogy mindenki csak egyéni élvezeket kerget. Aha, persze.

>A drogosok karhatalmi üldözése a farkas-mentalitás egyik utolsó kapaszkodója és önigazolása. De ez csak egy barbár múlt omladozó foszlánya.

Ugye ez már tényleg tongue-in-cheek stílusparódia? Ez most már tényleg vicc, nem? Mert annyira átjön belőle a progresszív történelemszemlélet, hogy ami volt, az rossz, ami lesz az jó. Hogy a magasabb évszám egyenlő a dolgok jobbá válásával. De ugye ez elavult 100 éve. 1914-1945 szarabb volt, mint 1900 vagy 1910. A progresszív történelemszemlélet annyira megdőlt, hogy ma már a balosok többsége sem hisz abban, hogy a jövő inkább utópia, mint disztópia ld. Orwell, Huxley.

Farkas-mentalitás, barbárság, ez valahol egyébként tetszik. Maga tulajdonképpen a természetet tagadja, az ember természetes és természeti mivoltát nevezi rossznak. Ennek örülök, mert előrevetíti, hogy mi nyerünk. Aki ugyanis a természettel szembeszáll, előbb utóbb bebukja Darwint. Mindig a természetes emberek nyernek, a magas tesztoszteronszintű, harcos mentalitású törzsi típusok. Aki tanul a történelemből, az nem tagadhatja a természetet. Ezért a természetellenes embernek abban kell hinnie, hogy a történelemnek vége, a jövő más lesz, mint a múlt. Mert a történelem a természetes ember, a törzsi harcos története written large. Persze nem lesz más, mert nem babrálták át a homo sapiens nevű állatfaj génjeit. De sebaj, azért a vesztesek, a gyengék, a dekadensek, az ember természetét tagadók nevét is feljegyzi a mindig győztes örök barbárok írta történelem. Egy alkalmatos lábjegyzetben.
Teljesen egyetértek azzal az állásponttal, hogy a füvet nem lenne szabad kriminalizálni, és figyelemkeltésnek ez a "befizetem az áfát és rágyújtok" tökéletes, de ez még mindig csak az eleje annak, ha valami változást el akarunk érni. Az emberek gondolkodás módja a problémás, mert a kendert a gyakorlatban úgy kezelik, mint a heroint, kokaint és egyéb szintetikus társait, ennek oka pedig az, hogy az emberek téveszmékben hisznek, és nincsenek felvilágosítva arról, hogy a fű valójában mi. Ezért hiába érvelhet az ember akármivel is, egyfajta mentalitást nehezen lehet megváltoztatni. Ha valóban változást akarunk elérni, akkor a 4K!-nak a figyelemfelhívás után valós, igazi tényeken alapuló Drog preventációs előadásokat kellene szervezni pl. számos iskolában, és rendezvényen, ahol csak lehet és ahol csak energia van rá. Az iskolát azért emelném ki, mert ott a végzős osztályoknak, akik 18 évesek, vagy afelé közelítenek valóban van már ilyen, de nem épp korrekt információk hangoznak el, hanem olyan becsült és felkapott adatok, amik körülbelül azzal a szinttel egyenlőek, mint amikor a délutáni kanasztából az öregasszonyok leülnek megbeszélni, hogy épp ki mit csinál a városban/faluban és hogy ez mennyire felháborító. Sarkított példa, akkor is így kell elképzelni. Szervezni kell egy kemény magot, ami ki áll az érveivel alátámasztva ezért az ügyért és bevonz másokat is, majd ha elegendő hang gyűlt össze, egy petíció-val és azzal párhuzamosan propagandával el kell indítani azt a hullámot, amit már a kormány sem vehet figyelmen kívül. Így kell megváltoztatni valamit közös erővel, nem pedig úgy, hogy kidobok 540 forintot és elszívok egy spanglit a nav előtt. Figyelemfelkeltésnek jó, de édes kevés, órák kérdése és az emberek el is felejtik az egészet.

Ha valóban tenni akarsz valamit kedves Istvánffy András a füvesekért, magáért a szabadválasztásért, a liberalizációért, és egyáltalán, ez ellen az értelmetlen fejjel a falnak menő jogszabályozás ellen, akkor ne csak emeld fel a kezed a tömegben, majd húzd vissza és halkan ballagj tovább, mert így erős a gyanú, hogy a 4K!-t reklámozod és nem pedig egy valós probléma ellen állsz ki. Az írásom nem offenzív, ha annak tűnik az nem szándékos.
Komolyan ez a legnagyobb problémátok? Ha nem lenne semmi gond Mo.-n akkor még érteném, mert valami miatt mindig lázadni kell. De ezzel a tipikus drogos mentalitással "leszarok mindent, csak ide az anyaggal" a lehető legrosszabbkor jöttök elő, mert a drogosokon kívül senkit nem érdekel :) Mondjuk személy szerint nekem nincs bajom velük, de ha nem látják be, hogy vannak nagyobb problémák, mint a mariska legalizációja akkor tényleg kevesebbet kéne szívni és a világ dolgaira kéne figyelni...

"Egy olyan ország felé, ahol csalás nélkül is lehet élni, az egyik lépés a marihuána legalizációja."
Na ezen jót kacagtam. Nem, ahhoz az embereknek kéne megváltozni és a vezetést kéne gyökerestül lecserélni (nem, nem úgy értem, hogy egy másik rablóbandára - politikai pártra, hanem tényleg), mert ebben a világban, ha legalizálnak valamit azt számító politikai okok miatt teszik.
@Trackers: Ez marhaság. 10 gondozottamból, 4 masszív alkesz. Na annál szarabb látványt, mint amikor maga alá hugyozik, ritkán látni.
Te láttál már egyáltalán befüvezett fiatalt? Mert amikor leírják, hogy drog hatása alatt, no az nem a fű.

Egyébként meg maga a társadalom nem érett a legalizálására. A miértre itt ez a blog....
@Shenpen: Ez egy szép, tarka, tartalmas kalandozás volt a politikai ideológiák kulturtörténetében, köszönöm.

De az eszmecsere szempontjából nem nagyon praktikus ez a túlzó skatulyázgatás. Igazságosság az, például, hogy a személyes érdemei minősítik az embert, nem pedig egy csoport más tagjai minősítik. A közösség felemelkedése pedig nem, nem egyenlő valami individualizmussal. Azért hívják "közösségnek". Az ellenkezőjét magyarázod bele, hogy beleilljen a skatulyába? Ideologizálásból is megárt a sok, szerintem.

Nyilván, egy kiragadott mondatból szabadosan egy bizonyos konkrét, egoista, náci, kirekesztó gondolatmenetre asszociáltam, és arra reagáltam, függetlenül attól, hogy egyébként miről volt szó.

Előítéletesen reagáltam.

Akárhogy is, nem hiszem, hogy a polgári osztályöntudat és a MÁV üzletszabályzat társadalomfilozófiai összecsapása igazán releváns lenne a marihuána legalizálásával kapcsolatban.

Lehet haragudni a gonosz internacionalistákra, de attól függetlenül a tilalom minden szempontból ront a helyzeten, akármilyen emberi mércével mérve. Kivéve, ha az a cél, hogy egy idegbeteg társadalom éljen egy rogyadozó jogállamiságban. De hát azt nyilván senki nem akarja.
Alkohol mellett álltok szép. Akkor tegyünk már össze 2 embert szivjon az egyik 10 grammot másik meg 3 liter páleszt nyomjon má be ugy 1 kis idő alatt és nézzük már meg melyik marad életben, és akkor itt kezdődik h melyik vezet a sirba igazán.
Majd mikor olyan pofázik, hogy igy meg ugy rossz és rohadtul de télleg érvelni tud valami mellett és be is bizonyitja akkor irjon ide. Mer aki hozzá se szagolt még ezekhez a cuccokhoz v máshoz az mit okoskodik ? :D Elég merész a legalizálás de ettől független amit mond az tisztasor. Törvény azért van, hogy megszegjük ez 1 iratlan kamasz szabály, és amig a törvény bünteti a füvet addig jobb ha észbe kaptok, mer rohattul megfogja szegni mindenki. Vagy bevalja vagy nem szive joga, de az, hogy ha valaki kiprobálta és neki rossz volt, az az ő baja, de ettől független másnak jolehet mint ha berugsz vagy akármi. Inkább szivok én is mint hogy a szaros alkoholt vedeljem a buliba és másnap meg holtkoros legyek + sokkal elviselhetőbb a suli :D Kávét se igyatok csesszétek meg akkor :D Aki a legalizácio ellen van az a maffiát pártolja és hagyja, hogy a illegálisan vegyenek cuccot a fiatalok (ami még LEHET hogy nem is azlesz, hanem valami szar amibe rögtön belehal) Igy legalább tiszta lenne, hogy mi is amit veszel.
@Sweet And Full Of Grace: Nem arról van szó, hogy a tiltás mennyire értelmes dolog. A lényeg, hogy aki van olyan idióta, hogy ilyesmivel lebukjon, az lehet hogy jobban is jár ezzel, mert az esetek 99%-ban az impulzív viselkedés vezet a lebukáshoz, azaz hogy a cucc miatt felesleges kockázatokat vállal. Ez a felesleges kockázatválalás meg amiatt van, mert a szer irányítja az illetőt. Elenyésző kissebbség, aki azért bukik le, mert szimplán nincs szerencséje.
@Siphersh:

Jó, közelítsük meg máshogy. Alapvetően nagyon szeretnék egy olyan világban élni, ahol a törvények viszonylag lazák, ugyanakkor az emberi viselkedést nem csak a törvények, hanem az illemszabályok (manners), szokások stb. szigorúan korlátozzák. Ez egyszerűen egészségesebb lenne, mert hiszek benne, hogy szoros korlátokra szükség van, ugyanakkor alapvetően egy rugalmasabb, alkalmazkodóképesebb módon, mint egy precízen kodifikált törvény.

100-110 éve az ilyesmi működött - miközben Stefan Zweig szerint a szabályok annyira lazák voltak, hgoy kb. útlevél nélkül lehetett utazni Bécsből Indiába, bárki minden jogi eljárás nélkül tarthatott revolvert az asztalfiókban, és valóban nem létezett az illegális drog fogalma sem, ugyanakkor a szokások annyira szigorúak voltak, hogy már szinte az is elképzelhetetlen volt, hogy valaki ne a társadalmi osztályának megfelelő öltözetben korzózzon vasárnap.

Ez azért volt lehetséges, mert volt egy nagyon-nagyon aktív közösségi, társasági élet, és a szokások megszegését kiközösítéssel büntették, amikor az embert egyszer csak nem hívják meg többé és a polgárembernek ez tragédiával ért fel.

Tudom, hogy a liberálisoknak ez sem tetszett - John Stuart Mill írta, hogy a közvélemény zsarnoksága rosszabb tud lenni a törvények zsarnokságánát, hát az alól is emancipálni akarta az embereket, figyelmen kívül hagyva, hogy a közvélemény hatalmát pontosan maguk az emberek generálják, tehát hogyan is lehetne a népet saját maga alól felszabadítani?

Az a baj, hogy mégis sikerült.

Pedig a közvélemény zsarnokságára pontosan azért volt szükség, hogy a törvényekére ne legyen.

Így aztán most egy olyan világban élünk, ahol nincsen az illemnek, a szokásnak, a közösségi íratlan szabályoknak, a kiközösítés fenyegetésének hatalma.

Ma mindent szabad, amit törvény nem tilt - úgy értve, hogy mivel közösségi élet praktikusan nincsen, az embereknek nem szükséges mások véleményét a saját döntéseikben figyelembe venniük.

Ez a baj. Ezért vagyunk kénytelen minden szirszart törvényekkel szabályozni.

Alapvetően teljesen benne lennék egy olyan világban, ami a céltalan hedonizmust csak szigorú szokásokkal, és nem törvényekkel tiltja. Azzal mindenképpen kell - ez alapvető fontosságú, hogy az emberek értelmes, nagy célokért éljene, és sikerekben és eredményekben és győzelmekben találjanak kielégülést, nem pedig az agyuk élvezetközpontjának közvetlen birizgálásában.

Nem azt állítom, hogy nincs sok ember, akinek a kettő egyszerre is működik. Tudom, hogy vannak sikeres hedonisták. De hosszú távon, ha X mennyiségű boldogsághormon kibocsátásához keményen meg kell dolgozni, vagy pedig egy gombnyomással, szúrással, pipával is elérhető, akkor az utóbbi fog nyerni, mert a költség/haszon aránya jobb.

Hogy egy egyszerű példát mondjak, az alkohol sokkal nagyobb társadalmi tragédia, mint a fű, de pont az a jó benne, ami rossz. Hogy másnaposságot okoz, és hogy hosszab távon tönkrevágja az embert. Így van egy ilyen visszatartó ereje. Ha lenne egy tökéletesen biztonságos alkoholforma (egyébként már kutatják), akkor mi a túrónak igyekezne az ember mondjuk jelesre diplomázni, amikor annak a jutalma X mennyiségű boldogsághormon, amikor ugyanaz a mennyiség egy emberesebb dózis desigerpia bejuttatásával is rendszeresen elérhető?

Ennek a tudományos alapja már régóta ismert. Ma már tudjuk, hogy függőséget még csak nem is feltétlenül vegyi anyagok okoznak csak, hanem például a szerencsejáték, pornó/önkielégítés stb. is, pontosan azért, mert úgy buzergálják az ember dopaminrendszerét, hogy nem kell megdolgozni érte, így az embernek egyre kevesebb kedve van valami másért megdolgozni, mert végső soron abból is csak egy adag dopamin lesz. Akkor meg minek.

Ezért kellene a hedonizmus összes, még csak nem is feltétlenül vegyi formáját, hanem minden olyan formáját, amikor az ember úgy szerez magának örömet, hogy nem dolgozik meg érte, szokásnak és illemnek szigorúan korlátoznia.

De ma szokás és illem nem korlátoz senkit. Marad hát a törvény. Mi más?
@Shenpen: Azt nem tudom, hogy mi volt 110 éve, de van róla egy elképzelésem, hogy a huszas években egy dunántúli városban milyen termékenyen burjánzott az a harcos, antiszemita, fajvédő, territoriális nacionalizmus, ami a második világháború náci ideológiája volt. A történelem bebizonyította, hogy szigorú jogi alapelvek hiányában "a közvélemény zsarnoksága" olyan tragédiához vezet, aminél rosszabbat el sem lehet képzelni. Erre a felismerésre épül a '45 utáni nyugati világban a jogállamiság.

Nyilván, az lenne az ideális, ha mindenki magától tudná, hogy a közösségi viselkedésük alapján illik megítélni az embereket, nem pedig az alapján, hogy hogyan alakítják a saját autonóm tudatállapotukat, vagy olyan leegyszerűsített sztereotípiák alapján, mint hogy en bloc minden drogozás hedonizmus.

De, ha az emberek hajlamosak az agyatlan nyájszerű hőbörgésre, ami az emberi természet hibája, nem John Stuart Mill tehet róla, akkor teljesen természetesen kialakulnak a közösségnek az olyan önszabályozó mechanizmusai, mint például a gondolati szabadság elve meg a polgári alkotmány.

Csak sajnos az USA átmentette a drogtilalmat, és a hatvanas években az ENSZ-en keresztül kiterjesztette az egész világra. A drogtilalom egy lincshangulatnak, egy tömegpszichózisnak a törvényesített átmentése a sötét középkor örökségéből.

Az egy dolog, hogy szerinted nem jobb a világ, mint régebben, de a boszorkányüldözés, vagy mai nevén a drogtilalom minden polgári, civilizált alapértékkel szembe megy, akár 1913, akár 2013 a mérce.

Ha tényleg egy "háború", ahogy a Nixon nevezte, akkor a saját városainkat bombázzuk. Egy közegészségügyi katasztrófa, egy olyan szarcsapkodás, amiből az élet majd' minden területére fröccsen egy adag.

Ha azt képzeled, hogy a drogtilalom csak annyi, hogy a törvény mondja meg, amit az illemnek kéne, akkor nagyon-nagyon alulbecsülöd a tilalom következményeit.

Mondhatnék sokmindent, az egészségügyi kérdésektől az állam tekintélyéig, de csak abba gondolj bele, hogy ez a "visszaszorítaná a maffiát" szöveg konkrétan miről szól. Globálisan évi 500 milliárd dollár az illegális drogforgalmazás bevétele. És ez mind a törvényen kívüli világot erősíti. Ez több pénz, mint az USA védelmi költségvetése. Ez a pénz teljesen destabilizálta Kolumbiát, Mexikót káoszban tartja, sok tízezer halottal, szélsőséges korrupcióval, Afganisztánban ez a pénz tartja fenn a helyi hadurak kormányzását, a dzsihádista akcióknak is az egyik fő pénzforrásuk a drogtilalom, és Magyarországon is nagyrészt ez adja a szervezett bűnvilág bevételét.

A drogtilalom és a legalizálás közötti különbség a chicagói thompson-géppuskás leszámolások és a civilizált borkereskedés közötti különbség.

Az, hogy a te szubjektív illemkönyvedbe nem illik bele, hogy az emberek kendervirágot pipáznak, nem egy súlycsoport a drogtilalom következményeivel.
@Siphersh:

Tökéletes félreértés. A náci dolgot inkább hagyjuk, az egy progresszivista, gnosztikus, világmegváltó orientáltságú mozgalom volt mint a komcsik meg a többi balosok és modernisták, semmi köze nem volt az átlagos kisváros amúgy is eléggé alacsony szintű népi előítéleteihez.

De nem is ez a lényeg, hanem nem fogta fel, amit mondtam. NEM mondtam azt, hogy másokat nem az alapján kellene megítélni, amit saját magukkal csinálnak, pontosan fordítva írtam: gyengék vagyunk, gyarlók, esendők, nehezen állunk ellen a kísértéseknek, és ezért szükség lenne rá, hogy ha ne is feltétlenül a törvény, de legalább egy szigorú szokás, megszégyenítés, kiközösítés, közvélemény azokon az utakon tartson minket, amikről racionálisan tudjuk, hogy helyesek, de gyengeségünkeben nem tudunk ellenállni a csábításoknak. Igen, akarjuk, jó nekünk, ha mások megítélnek az alapján, amit magunkkal teszünk, így segítenek ellenállni a veszélyes kísértéseknek, hogy holnap is bemenjünk abba a kurva hivatalba dolgozni és ne szökjünk meg Hawaii-ra szörfös hippinek, amire néha lenne csábítás, amikor hatodszorra döglik meg egy nap az EDI rendszer. Az erős szokásrendszer, a szégyen rendszere stb. egy nagyon jó segítség és mankó. Ha lenne egy ilyen erős társadalmi illem, akkor nem lenne szükség a törvényre ilyesmikben. De előítéletre, szokásra, megszégyenítésre mindig szükség van, különben szerencsétlen racionális elménknek egymaga, segítség nélkül kellene leküzdenie a brutálisan vágyvezérelt, türelmetlen, most-rögtön-zaba-ide-nekem hüllő-agyi részt, amit az evolúció, áldassék a neve érte, ránkhagyott, hogy szopjunk vele.

Teljesen a fordított logika.

Ami következményeket, és a maffiakérdést illeti, ott kellen kezdeni a kérdést: keresleti vagy kínálati jelenség?

Azaz: van egy nagy kielégítetlen kereslet, és erre létrejön a kínálati maffia?

Avagy van egy létező maffia, ami bármivel hajlandó kereskedni, amire van kereslet, és drága, mert illegális? Ha nem drog, akkor szervek, fegyver, ember, urán, akármi?

Vagyis csak akkor nem lesz maffia, ha a plutónium meg a humán vese kereskedeleme is legalizálva lesz és már tényleg maximum csak a rabszolgakereskedelem marad?

Erre vajon tud valaki felelni?
@Shenpen: Hát, például az tud rá felelni, aki kikutatta az adatokat, és írt egy tanulmányt az amerikai alkoholtilalom következményeiről, ami publikusan elérhető.

Vagy akármilyen publikus információ a feketepiacok történelméről a mexikói helyzetről, satöbbi.

A drogtilalom nem egy hipotetikus kérdés, hanem történelmi valóság. A következményei nem spekulatív kérdések, hanem tapasztalati tények.

A drogtilalom megnöveli a szervezett bűnözés bevételét, de nem csak azzal, hogy átengedi az eleve létező keresletet a törvényen kívüli világnak. Hanem sokszor növeli is a keresletet, ahogy a függőkből dílerek lesznek, és a teljesen beláthatatlan és kontrollálhatatlan vadpiac mindenhova beférkőzik, és egyes tizenévesek vicces módon lázadásból fogyaszatanak egy gyógynövényt. Amire persze rájön még egy adózatlan tilalmi szuper-extraprofit.

Biztos volt valami jó szándék a tilalmi kísérlet mögött, de nagyon nyilvánvalóan kiderült, hogy egy súlyosan kontraproduktív katasztrófa. Az erőszakos üldözés úgy tűnik, sajnos nem mindig javít a helyzeten. Még a pszichoszociális, egészségügyi és mentálhigiénés problémák esetén sem. :(
@Orbán kiscicákat kínoz a pincében:

az esetek többségében azért buksz le mert valaki feldob, mert a haverod elkapták, aki beköp, elkapták a dealered és beköp stb. Nem ismerek olyan füvest akit azért kaptak el, mert túl nyugisan sétált az utcán :D

Persze érdekelne milyen felesleges kockázatot vállalnak a füvesek szerinted. Én máris tudok egyet: dealer-rel kell találkozni.
@Siphersh: bevallom, azon én is gondolkoztam már, hogy végül is miért ne lehetne tiltás helyett szigorúan szabályozni, akár állami monopólium stb. stb. végül is oda jutottam, hogy itt nem annyira gyakorlati, hanem kulturális és részben szimbolikus kérdésről van szó.

A probléma ott van, hogy ha némileg uruguay-i stílusban azt mondaná az állam, hogy na jól van, kaptok valami gyenge cuccot kizárólag a nemzeti dohányboltban egy szálat öt doboz szofi áráért, de lesz, akinek úgy is megéri megvenni, mert nyugisabb úgy, akkor várhatóan ez túl sok kárt úgy konkrétan nem okozna, én is tudom. Viszont küldene egy üzenetet, hogy mostantól "oké". Küldene egy ilyen szimbolikus, kulturális üzenetet, és ez lenne a gáz.

Érti, ez olyan dolog, hogy ha Nigériában legalizálnák a sört, nem lenne valószínűleg nagy baj belőle, de azt az üzenetet küldené, hogy Mohamed le van szarva, és ezen a ponton dől meg a dolog.

Az van, hogy kulturkampf van. És ilyenkor a szimbolikus, kulturális üzenetek nagyon sokat számítanak.

Ez nem jó dolog, jobb lenne kulturkampf nélküli világban élni, ahol nem kellene a törvényeket postagalambnak nézni, amivel üzeneteket küldünk, de bizisten nem a konzervatívok kezdték...

Sokféle kulturkampf van a világon. Ez a fajta, a mienk, alapvetően arról szól, hogy a rendszerváltás után tényleg létrejött egyfajta destruktív szabadosság, szerintem ez baloldali szemszögből sem tagadható, vagy igen? Hogy túl sokat van hugyozva az utcára, túl sok cég van, aki nem termel, hanem szerez, hogy egyre tahóbbak egymással az emberek, hogy egyre kevesebb értelmes van a tévében, azért ez nem annyira csak jobbos álláspont, szerintem ez mindenkinek megvan?

A kulturkampf egyik oldala az építés és a rend. A másik oldala a destruktív szabadosság. Sajnos a fű mint szimbólum, mint kulturális üzenet inkább oda, a másikra tartozik.

Hát ezért nem megy. Még egyszer mondom, valahol sajnálom a dolgot. Tényleg nem arra való lenne a törvény, hogy kulturális, szimbolikus üzeneteket küldözgessünk vele. Nem így kellene lennie. De mi ezen nem tudunk változtatni, mert ha mi nem is akarnánk üzengetni, a másik oldal akkor is akar. A legalizálás másnapján ott villogna az összes belvárosi emberjogi köcsög, hogy ez az egyéni jogok diadala. Nálunk ez úgy jön le, hogy a romboló, autista, és a saját vágyai rabszolgájává züllött életideál diadala. Nagyon rossz üzenet lenne. Ezeknek az embereknek a legkevesebb győzelmet sem szabad aratniuk, mert csak vérszemet kapnak és tovább rombolnak, amikor már alig maradt rombolnivaló.

De ha például egy olyan csomagban lenne, ami olyan dolgokat legalizál vagy változtat, ami nálunk is építő és az értelmes rend fele mutat. Akkor az elvenné az üzenet élét. Gondolkozzon ezen, hátha lesz ötlete.

És, hadd hangsúlyozzam újra, a szokások, illemek fontosságát. Javasoltam már párszor valamiféle önszabályozást először...
@DirtyHarry: Jó helyen keresgélsz. A kockázatos viselkedés néhány példája:

- gáz arcokkal barátkozik - persze persze nem a drog miatt, hanem a "jó társaság" miatt. Egyikük túlságosan fecsegő természet és kész a baj.

- az embere már három egész napja nem veszi fel a telefont, ezért kétségbeesetten, hívja a "barátját" (persze nem függő, mert a fű nem okoz függőséget, de nem ám) - "Figyejmá Lütyő, a Mokszi elvan tűnve napok óta, naon kattogok má', nem tudsz valakit?" Perszehogy a Lütyő tud valakit, csak azt nem tudja, hogy az illető tégla

- le van égve hónapok óta, így nem szív, de valakitől tud szerezni "Rivót" okosba', persze a gyógyszer lopott, a tolvajokat elkapják, akik beköpnek mindenkit akivel kapcsolatban állnak

Ilyenek... Ehhez képest a nyílt utcán fényes nappal nem túl nagy tömegben 0 kockázattal jár elpuffantani egy diszkrét jointot.

Nyilván lehet azzal érvelni, hogy ilyesmi nem lenne, ha a fü legális lenne, csakhogy én nem is a legalizálás ellen vagy mellett kívánok érvelni, csupán megmutatni a történetnek ezt a részét is. Könnyű mutogatni, hogy a példáimban szereplők a "rossz törvények" meg a "képmutató társadalom" miatt kerültek a bűnöző kategóriába és nehezebb belátni, hogy elsősorban azért kerültek bajba, mert nem tudtak parancsolni a vágyaiknak.

Annyit még, hogy a pszichedelikumok használata évezredeken keresztül titkos tanítás tárgyát képezte, talán nem véletlenül.
@Csiken Disztroly: dehát pontosan errol van szo... Ha nem tekintenenk bunozokent a fogyasztóra akkor nem kerülne bajba se... Magyarországon kozel egy millio ember nem tud parancsolni a vágyainak es a pohárhoz nyúl, börtönbe veluk!!!:)

Titkos tanítás, erre nem mondok semmit :D
@DirtyHarry: Látom, sikerült megérteni, miről beszélek.
@Csiken Disztroly: semmit nem írtál.

1. Aki fuvezik nem feltetlen találkozik gaz arcokkal. Egyértelmű hogy fogalmad sincs kik füveznek. Igen, nem csak a tizevesek gimiben, hanem felnőtt emberek is.

2. Ehhez mincs mit hozza fűzni. Ha nem lenne illegális akkor meg veletlenul se hívnék fel egy téglát.

3. Rivó, hogy jon ez ide?

4. Vilagos hogy még nem szívtal nyilvános helyen füvet. Midenki aki szívott mar levágja hogy mit csinalsz aki nem annak is fura lesz hogy mit szivsz mert az vilagos lesz neki hogy nem piros Marlborot

500 eve az egyház nem akarta hogy otthon olvasgasd a bibliát, vagy akármilyen könyvet.... Na regen a saman is csak azért nem akarta hogy te is igyal a varázs témából mert akkor esetleg te is jol érezned magad, nagyon leegyszerűsítve de remelem erted:)

Ez a nem tudnak parancsolni a vágyainak ez me ne haragudj de hulyeseg...
1. Vagy inkább a kognitív disszonancia miatt gondolja úgy, hogy nem gáz arcok, és nem a drog miatt, hanem azért lóg velük, mert olyan jó fejek. Aztán érdekes módon, ha valamelyikük leáll, ki is kopik a társaságból.

2. Nem érted a dolog lényegét. Nem a tégla felhívása a fontos, hanem hogy nem képes kivárni, amíg előkerül az embere, miközben olyan szövegeket nyomat, hogy így nem függő, meg úgy ura a drognak.

3. Nincs ló, megteszi a szamár is. Egyetlen gyenge láncszem és bukhat egy egész társaság, olyanok is, aki tulajdonképpen nem sok köze van a témához, csak éppen egy balszerencse folytán előkerül a neve a vallatáskor.

Ha azt hiszed, az ujjamból szoptam ezeket az eseteket, lelked rajta.

4. Évekig volt szokásom, hogy hétfő reggelenként munka előtt két buszmegállóval előbb szálltam le és eldurrantottam egyet, hogy a hétfő reggeli munkahelyi míting ne legyen olyan unalmas. Az esti kedvenc útvonalam a Bajcsy Zs. úttól a hátsó utcákon keresztül majdnem a Kossuth-térig tartott - kormányhivatalok, bankok ilyesmikre emlékszem a környéken. Egyszer nem buktam le: nem tartóztattak le és olyan sem volt hogy valami brada vagy sima járókelő bármi jelét adta volna, hogy tudja ám mit csinálok.

A sámánok és egyéb történelmi szerhasználók motívációjáról írott értekezésed betudom az írói munkásságodnak.

És még egyszer, hogy még te is képes legyél megérteni: nem a legalizáció ellen vagy mellett próbálok érvelni (nem az hogy nincs véleményem, csak éppen leszarom, hogy mi a végeredmény), hanem arra rámutatni, hogy ebben a vitában nem csak a tiltók, de a legalizálók érvelésében is van képmutatás bőven. Tipikus el*szott közéleti vita, hogy legyen min rágódni.
1,2,mind kiesik ha nem kell dealerhez járnod! Ja, hát erről beszélünk, nem is értem minek ezt még itt forszírozni, aztán te is leírod hogy igaz igaz, de mégis inkább a vágyak a hibásak :) Nem mindenkinek létfontosságú a fú, nem mindenki kaparja a falat, ha aznap nem szívhat, lehet te voltál ilyen társaságban annak idején, ezért ez a kép a fejedben.

3 a rivót hagyjuk továbbra is, nem téma itt.

4. Ja, utcán sétálva, valami kihalt szakaszon nekem se volt még soha gondom vele, de a blahára azért már nem sétáltam be vele :) Egy két arc szembe jön az nem gond, de ez még messze a "nem túl nagy tömegtől" :)

Légyszi mesélj még a titkos fűves tanításokról, mert az én írói munkásságom nem olyan nagy mint a tiéd és nem tudom mi van fű ügyben, illetve mi volt itt az elmúlt századokban :D
Amúgy meg kurvára nem számít mi volt régen, most MA van, ezt a helyzetet kéne megoldani.

És köszi, hogy leírtad még egyszer, hogy még én is képes legyek megérteni, igazán rendes vagy. Képmutatás van mindenhol, ez a tanulság, köszönjük, inkább ne is beszéljünk róla többet, úgy is el van baszva……

Egyébként nem tudom elképzelni, hogy itthon valaha is legális lesz, de azért jó lenne ha legalább enyhülnének a törvények, és nem a fogyasztót basztatnák, mint ahogy teszik ezt ma…ez már nagy lépés lenne.
A legalizálás pont ott kezdődik, amikor az emberek nem ilyen ködös, mitikus fogalmakban gondolkodnak, hanem a valódi, kézzelfogható emberi értékekkel mérik a következményeket.

Harmincöt éve Hollandiában nem a szabadság nevében vezették be a legális árusítást. Hanem hogy szétválasszák a marihuánát a kemény drogok piacától. Amikor 12 éve Portugália dekriminalizálta minden drog fogyasztását, nem ideológiai célok voltak, hanem a drogfüggőség csökkentése egy humánus megközelítéssel. Az USA sem a hippi-mozgalom újjáéledésével jutott el a legalizálásig. Hanem úgy, hogy az elmúlt húsz évben egyre jobban elfogadták a kender gyógyászati felhasználását.

És a média nem ideológiai fogalmakban számol be ezekről az eredményekről. Hanem mindenhol a szakmai szempontokról és a józan megközelítésről van szó.

És Magyarország is pont annyival van közelebb a legalizáláshoz, amennyire gyakorlati szinten, az emberi értékek szintjén nézzük a témát.

Ez a "szimbolikus" narratíva, amit leírsz, egy fantazmagória. Olyan identitást tulajdonít a marihuánának, ami a drogellenes tilalmi ideológia kreálmánya, és nincs sok köze a valósághoz. Hollandiában a legális árusítás bevezetése után érezhetően csökkent a marihuána népszerűsége a tizenévesek között. Mert sok tizenéves egy olyan tulajdonsága miatt használja a füvet, amivel a tilalom ruházza fel.

A tilalmi propagandának az a célja, hogy ideológiai síkra terelje a témát. Orbán Viktor már 15 éve is azt mondta, hogy a drogos "az ördöggel cimborál", ami a boszorkányüldözés legtipikusabb szófordulata. Most pedig a kormány szisztematikusan kizárja a szakmát a drogpolitikából, és ideológiai alapon újraírta a drogstratégiát.

A drogtilalommal szemben szkeptikus oldal nem ezen a pályán játszik. Nézd meg, itt is mi a szöveg. Az Istvánffy András adót akar fizetni, a Juhász Péter meg a szakmai szervezetekre mutogat. Nem éppen anarchista hívószavak.
@DirtyHarry: Azért forszírozom, mert továbbra sem vagy képes (hajlandó) megérteni, hogy miről van szó.

A te érvelésed: jajjajj, a dílertől KELL (érted, KELL) vásárolnom, az elbaszott társadalom hibájából, mert ŐK, a bigottak nem engedik, hogy a sarki fűszeresnél is lehessen kapni.

Miközben lehet olyan megközelítése is a témának, hogy: igen b+, annyira szeretek szívni, hogy emiatt esetleg annak a (nem túl nagy, de nem is elhanyagolható) kockázatát is bevállalom, hogy a családomat rendőri zaklatásnak teszem ki. Ha pedig lebukok, akkor belátom, hogy az ÉN személyes döntésem a dolgok eredője, mivel senki sem tartott pisztolyt a fejemhez, amikor felhívtam az embert. És amikor ezt belátom, akkor lehet, hogy az is bevillan, hogy biztos, hogy jól mérem-e fel a saját viszonyomat a fűhöz és nem lehet-e, hogy olyan viselkedésre sarkall, amit pl egy szelet csoki érdekében nem feltétlenül vállalnék be.

Én személy szerint falra tudok mászni az első fajta megközelítéstől.
@Csiken Disztroly: pff. Nem ez a téma éppen, hogy az ember nem tud nyugodtan elszívni egy szál spanglit mert attól kell tartania, hogy rányomja a családjára az ajtót a TEK? De. Lépjünk már ezen túl. Hiszen pont ezt akarjuk megoldani. Fogadd már el, hogy vannak emberek akik szívni akarnak. Te már nem. Remek. Értjük, te egy okos, megfontolt ember vagy, soha nem kaptak el mert nem vagy buta, pedig még az utcán is szívtál melóba menet….

És igen, továbbra is az az érvelés hogy dealertől KELL vásárolni, mert mástól nem tudsz :D Ezért kerülsz bajba. Amiről te beszélsz az egy másik téma, beszélgethetünk arról is, hogy jó e a füvezés, vagy nem, van a értelme haszna stb, morális kérdések stb ( ártok a családnak, környezetemnek ), de most nem arról van szó, hanem a dekriminalizálásról, ne mossuk össze a dolgokat. ( Ha nem lenne a füves bűnözőnek nézve, akkor kiesne a kedvelt megközelítésed, nem? De. ) Szóval igazad van, az ÉN személyes döntésem ha ma füvet veszek, amivel akár bajba sodorhatom a családomat is, de PONTOSAN EZT szeretnénk elkerülni, hogy ne így legyen. Hogy az én döntésem legyen szívok e vagy sem, és ha igen, akkor azzal ne ártsak esetleg a környezetemben élőknek se!!

Szóval nem lehet hogy te nem érted én miről beszélek? ;)
Akkor melyik drognál legyen a határ, amikor azt mondjuk, hogy ezt már azért ne?
Értem én, hogy ugyanannyira káros drog mint az alkohol vagy a cigaretta, de akkor elkezdhetnénk dekriminalizálni a kokaint, a heroint meg a metamfetamint. Értem én, hogy össze sem hasonlítható, de ha a fű legális lesz, akkor majd jönnek az ecstasysok, hogy kérjék a jogaikat. Persze most egy tudatlan gyökér leszek, de ha a 49%os dogára megadjuk a kettest mondván, hogy belefér akkor milyen jogon nem kapja meg ugyanezt a jegyet az, aki 48%-ot írt.
Csűrhetném, csavarhatnám tovább, de most azért nézzük már a reális oldalát is a dolgoknak. Most nem hittéríteni akartam, csak a törvényhozó hatalom szemszögéből is érdemes vizsgálni az esetet.
@Hamana Mátyás: Szerintem például ott lehetne meghúzni a határt, hogy az Isten adta természettel és a saját tudatommal való kapcsolatom nem tartozik az állam fennhatósága alá.
@Trackers: 15 szeszfogyasztóból szerintem 2-nél több lesz alkoholista, vagy 15 bagósból 2-nél több lesz súlyos nikotinfüggő (akinek a napirendjét a cigaretta szabja meg).
@Hamana Mátyás: te kokóznál csak azért mert legális? Szerinted hány fiatalt tart ma vissza az hogy valami illegális? 0. Pont ezéért ilyen szar a helyzet drog ügyben, mert akármennyire is tiltod nem lesz kevesebb fogyasztó. Ha legális lenne se nőne a számuk, azon egyszerű oknál fogva hogy az intelligens felnőtt ember megfelelő tájékoztatás után el tudja dönteni mit vesz be és mit nem. Én sem azért nem hernyózok mert nem tudnám beszerezni, hanem azért mert tudom hogy mit okoz….

nem kell mindent egyszerre bevezetni, de valahol el kell kezdeni, legyen az a fű :)
@Csiken Disztroly: Az, hogy a drogosok drogozni akarnak, az nem a téma egy másik megközelítése, hanem csak azt jelenti, hogy létezik az a jelenség, aminek a helyes megközelítése a téma.
@Siphersh: Szerintem meg nagyon is másfajta megközelítés. Az hogy a legalizáció-párti aktivisták hajlamosak eltúlozni a törvény felől a drogosokra leselkedő veszélyt és hogy a drogosok milyen önbecsapó mentális felépítményeket hoznak létre, hogy lekicsinyeljék, ill. a társadalomra hárítsék a saját felelősségüket, az olyan megközelítés, amit ritkán hallani a legalizáció-pártiak részéről.
@DirtyHarry: Van megoldás: ha ennyira félsz attól, hogy füvezés miatt rádtöri az ajtót a TEK, akkor nem szívsz addig, amíg győzelemre nem jut a szabadságharcotok, max, ha olyan országban jársz, ahol ez nem tilos. Vagy szívsz, de ha nincs szerencséd és elkapnak, akkor magadba nézel másokra mutogatás helyett.

Bétéwé: valószínűleg az én hibám, hogy a négyes pontban leírt viselkedés úgy jött le neked, mint valaki, akit azért nem kaptak el, mert nem buta. Amit bemutatni próbáltam, az egy ostobán viselkedő ember, aki az ostobaságát még tetézi is azzal, hogy okosnak képzeli magát és akit ENNEK ELLENÉRE sem kaptak el soha. Nyilván egy csomó ember nem ilyen szerencsés, meg vannak akik még nálam is hülyébben viselkednek és azért buknak le, de a legtöbb ember, aki fűhöz nyúl, az megússza - nem látom sehol azt a drogosokat sújtó rendőrterrort, amit sok legalizáció-párti aktivista emleget.

Abból, hogy továbbra is arról győzködöl, hogy miért lenne jó a füvet legalizálni, arra következtetek, hogy te nem érted.
@Csiken Disztroly: "Abból, hogy továbbra is arról győzködöl, hogy miért lenne jó a füvet legalizálni, arra következtetek, hogy te nem érted."

Ez jóó :D Általában egy vitában mindkét fél ezt hangoztatja.
Inkább mesélj milyen haszna van a tiltásnak….menyire vált be?! Mert ahol a legjobban üldözik ( USA ) már ott is nagy változások vannak, sőt idén először több ember legalizálná mint nem. Ott ahol egy millió ember ül a sitten birtoklásért, ahol dollár milliókat költenek a drog elleni harcra, mégse csökken a fogyasztók száma, mégse csökken a fogyasztás és egyre nagyobb biznisz a drog. Siker történet :)

bétéwé: annak a néhány fiatalnak akik elkapnak, hidd el rohadt nagy probléma az ami Magyarországon művelnek a fogyasztókkal, szóval szerintem érdemes róla beszélni.
@DirtyHarry: Nem értem, miért kéne arról mesélnem, hogy miért vált be a tiltás, amikor nem ragaszkodom a fű tiltásához egyáltalán. A legalizáció ellen viszont nem a ellenzőktől, hanem a legalizációt pártolóktól szoktam a legjobb érveket hallani.

Az USA-val kapcsolatban egyébként nagyvonalúan elfeledkezel említést tenni arról, hogy azokban az államokban, ahol legalizáltak, ott ez sikeres népszavazás után történt, te pedig feltehetően szegény Gyurbán Gordonctól várnád el, hogy politikai öngyilkosságot kövessen el annak érdekében, hogy ne kelljen dílertől vásárolnod.

Egyébként tényleg ha már itt tartunk, inkább mesélj te, melyik börtönben vannak Magyarországon azok a tízezrek, akiknek semmi más bűnük nincs, minthogy füvezésen kapták őket. Merthogy a magyar és az amerikai helyzet becsületes összehasonlítása valahol itt kezdődne. A "Dílertől kell venni" c. nóta mellett a hazai legalizáció-párti kánon másik nagy kamu érve ez, amikor ezt sugalmazzák, hogy nálunk az USA drogháborújához hasonlatos politika folyna.

Mellesleg láthatóan fogalmad sincs, hogy az usákok drogpolitikájának mi volt a célja, amikor azt kitalálták: nem a drogozás visszaszorítása, hanem hogy a politikacsinálók számára nemkívánatos elemeket (értsd: fiatal, dologtalan feketék és latínók főleg) gyorsan és egyszerűen ki lehessen vonni a forgalomból egy időre, valamint a bimbózó börtöniparnak is szüksége van alapanyagra.
Totál igazad van! A szemellenzős ágaskodóknak meg: ez a növény hamarabb volt a földön, mint az ember. Ezt a növényt hamarabb használta és fogyasztotta az ember, mint a burgonyát, vagy a kukoricát. Én tudok racionális választ arra kérdésre, hogy miért nem engedik a legalizálását. az a bizonyos "tudat tágító hatás" az, ami nem tetszik ezeknek a fasiszta zsidó cigányoknak. Nem kell, hogy nagyokat gondoljanak itt az emberek, vagy dolgok mögé lássanak, esetleg csak másképp lássanak. Az alkohol oké, attól úgy is csak megvakulnak, meg hülyébbek lesznek, mint voltak. Ne szívjál, ne gondolkodj! Igyál és kussolj, patkolj el időben, hogy a nyugdíjad bent maradjon.
@Csiken Disztroly: Nem, nem várom el Gordontól, hogy legalizáljon, de azt már elvárnám, hogy változtasson a jelenlegi gyakorlaton amit Orbán képvisel meg az ostoba követői.

Otthon nincsenek tízezrek börtönben, ellenben vannak fiatalok, akiket basztat a rendőrség. Remélem nem hiszed, hogy ezekről a blikkben fogsz olvasni… Az USA-val való párhuzam csak annyiban érdekes, hogy az ELV ugyanaz!!! Büntessük a fogyasztót, mert ő a hibás!!!! Érted?

Az utolsó bekezdésed igaz, hogy először akkor vált a fű ellenséggé mikor a feketéket akarták ezzel bűnözőként beállítani. Rasszizmus és ostobaság. Az FBI akkori vezetője céljául tűzte ki a fű elleni háborut,..
"There are 100,000 total marijuana smokers in the US, and most are Negroes, Hispanics, Filipinos, and entertainers. Their Satanic music, jazz, and swing, result from marijuana use. This marijuana causes white women to seek sexual relations with Negroes, entertainers, and any others.”
Aztán meggyőzték a UN-t hogy a drog rossz, ahogy a mai napig teszi ezt az USA minden szarral amit kitalál, ráerőltetik a világra…
Aztán jött a Nixon korszak…meg a bullshit újra

szóval miről nincs fogalmam? :D Mindegy mi volt az oka az egésznek, ettől még szar az egész MA, nem? De.
Szóval én értem, hogy szerinted ma ez itt elképzelhetetlen, de az is marad, ha soha senki nem beszél róla. Az USA-ban sem egyik napról a másikra ment amig az emberek eljutottak a totál elutasítástól a mai gondolkodásig, hogy igenis szar a rendszer.
Kell még a párszázezer alkesz mellé nekünk párszázezer drogos geci is?
még így is kevesebben lennének mint a párszázezer ostoba geci...
"...és szabályozhatóvá tenné, hogy kiskorúaknak ne adjanak el."

a) Elvileg ennek kellene működnie az alkohol és a cigaretta esetében, de mégsem. Pont ezzel lesz másképp? Nagy fenéket!

b) Folyamatosan megy az érvelés, hogy a fű hatásai össze nem mérhetőek az alkohol és a cigaretta káros hatásaival ÉS MÉGIS ennek ellenére azt látni, hogy azoknál szigorúbb szabályozást szeretnének - ami viszont KÖVETKEZETLENSÉG, mivel pont úgy kellene érvelniük (már ha igaz az állításuk), hogy mivel a fű kevésbé káros a most szabadon forgalmazott másik kettőnél, ezért a fű forgalmazását illetően még lazább szabályozásnak kellene érvényesülnie.

KAMUGÉPEK VAGYTOK MIND! :)
@Siphersh: "...aminek a helyes megközelítése a téma." Ezt mindig úgy kell érteni, hogy szerintetek a ti megközelítésetek a helyes. Pedig aztán annyira következetlen, hogy csak na!
"...aztán amikor már indultunk volna elfelé, előállítottak."

És ha tényleg komolyan vennék a törvény betűjét és bevágnának kis időre a kemény sittesek közé a Kolompár sugárútra, akkor hirtelen meg elkezdenél rinyálni, mint a fürdősqrva és hirtelen a polgári engedetlenségedből vinnyogva sírás lenne.

Magyar jogvédő harcos, én így szeretlek. :)