A múzeumkerti karácsonyi vásár szervezői a rendszerváltáskori vállalkozó ősi marketingfogásához nyúltak: „Ezt a szemetet kapod, de adjad oda nekem a pénzedet”!

De miért van szüksége a nemzeti történelemről szóló népművelés feladatát ellátó költségvetési intézménynek, a Magyar Nemzeti Múzeumnak, hogy a bevételét ilyen megalázó módon egészítse ki?

Zöld Pardon-kezdemény nyers OSB lapokból - architekturális utalásokkal

Kurvára idegesítő, ha az embernek egy elitista, sznob, vizuálnáci pöcsnek kell tűnnie, de olyan brutális félreértések történhetnek meg Budapest belvárosában, ami kihozza az emberből a tudatalatti mélyére nyomott Ráday Mihályt.

Már akkor lehetett sejteni, hogy itt valami óriási gáz lesz, amikor Márton-nap közeledtével a Kálvin téri bank előtt két, felül „magyarba”, alul simába öltözött bácsi, műanyag botokra applikált leporellóval a Múzeumkertbe szervezett Márton-napi „Hungarikum Ünnepet” reklámozta. Először azt hittem, egy a Viharsarokba szervezett Bajnai-hakni ellentüntetőivel találkoztam.

Szerencsére maga a vásár is vérfagyasztó volt. Hungarikum (bármit is jelentsen ez) helyett csomagolt felvágottak, holland, francia sajtok, Coca-Cola-ernyők,  Segafredo-lámpák, printerrel festett „tájképek” és „csendéletek”, ószeres és antik árusok kínálták magukat igazi siófoki orgiaként. A rémisztő színpadkép alapján azt lehet sejteni, hogy a főszponzoratyaisten valami service 4 you szállodalánc, előtte egy előadóművész pléjbekelt.

Az ugyanitt megrendezett karácsonyi vásár ezt a hagyományt folytatja, most már "nemzetek konyhája" logó alatt - képeink már ezt a stádiumot ábrázolják:

art

disco!

Persze a karácsonyi vásár műfajától eleve nem vár sokat az ember. Az sem válik Budapest előnyére, hogy a Vörösmarty térrel beszállt a "ki a legbécsebb Bécs" című regionális versenybe. De valamilyen önfegyelem még a karácsonyi vásárokat is elviselhetővé bírja tenni. Ám itt a szervezők nem bajlódtak a cukiság látszatának megteremtésével. Nyíltan a rendszerváltáskori vállalkozó ősi marketingfogásához nyúltak: „Ezt a szemetet kapod, de adjad oda nekem a pénzedet!”

Mondani se kell, ez az üzletiesség rövidlátó, városimázs-romboló kártevés. A vásár szervezője megtömi a zsebét, ha megtömi, a budapesti városképet viszont mindenkinek a rovására tuti tönkreteszi.

Kérdéseink a Nemzeti Múzeum vezetéséhez (nyugodtan jöhet a válasz kommentbe is):

-         Ki jogosult a Múzeumkert használatát engedélyezni, a Nemzeti Múzeum, egy kerület, vagy a Főváros?

-         Mennyi pénzért bocsátották rendelkezésre a vásárokhoz a Múzeumkertet?

-         Ki a vásárok szervezője?

-         Miért van szüksége egy a nemzeti történelemről szóló népművelés feladatát ellátó múzeumnak, hogy a   bevételét ilyen megalázó módon egészítse ki?

Az utolsó kérdés természetesen azt jelenti, hogy elsősorban a kormány, és nem a Nemzeti Múzeum felelőssége az, hogy az egész múzeumi szektort pénzügyileg kivéreztetik.