Együtt2010 - Bajnai, Mesterházy, Gyurcsány

2014.01.06. 14:00 baum

5_3.jpgSzinte még fel sem ébredt az ország karácsonyi álmából, a munkahelyeken épp csak próbálják újratanulni a kávéfőző használatát, január hatodika, hétfő reggel. Míg az emberek nagy része azon morfondíroz, hogy miként kéne megszabadulni a fától, hogy ne tűlevelezze össze az egész előszobát meg a lépcsőházat, addig Bajnai Gordon már el is hintette, hogy ő bizony Gyurcsányban gondolkodik.

A megállapodás „kiterjesztésének és továbbfejlesztésének” lehetőségeiről értekezett Bajnai, ami konkrétan azt jelenti, hogy az összefogásra hivatkozva be fogják húzni a választási szövetségbe a Demokratikus Koalíciót is. Nem kellett túl sokáig várni a bejelentésre, és igazából csak azok a naiv választópolgárok csodálkozhatnak, akiket megvezetett az a gondosan felépített sunnyogás, amellyel operáltak eddig az összefogósdiak.

A történet alapvetően nem bonyolult, és már az elején lehetett látni, hogy mi fog történni. Bajnai Gordon a Milla hamvasságán, és a szerencsétlen PM viszonylagos hitelességének a hátán próbálta meg rehabilitálni saját magát, több kevesebb sikerrel. A tervek szerint a társadalom látens tudatában átalakult volna a bajnai-kép, ami már nem a bukott és a Fideszt kétharmadhoz segítő kormányzati munka utolsó miniszterelnökét jelenti, hanem a megmentőt, akit a civilek is elfogadnak. Az Együtt végül nem tudta leigázni az ellenzéket, egyrészt azért, mert nem tudta benyelni teljes egészében az LMP-t, másrészt, mert a Mesterházy vezette MSZP ügyesen lavírozott. Így maradt az a B-verzió, mely szerint közvetlen a választások előtt lesz a Gyurcsánnyal való összeborulás, arra hivatkozva, hogy most aztán tényleg össze kell fogni a patás ördög ellen. Talán így azokat is be lehet hülyíteni, akik alapvetően hánynak Gyurcsánytól.

Ma reggel Bajnai egy újabb lapot villantott meg az előzetes forgatókönyvből, nyilván egyeztetve Mesterházyval. Másodlagos hozadékként kijelenthető, hogy Orbán Viktor hátradőlhet, már meg is nyerte a választást, hisz egyértelmű, hogy az MSZP-SZDSZ kormány visszahozatala akkor sem alternatíva, ha máshogy hívják magukat. Ehhez már nem kell rezsicsökkentés sem, sőt, úgy sem tudja elrontani a Fidesz, ha Kerényi mester Szabad Nép címmel ad ki újságot, bevonva az 1000 legjobb jobber újságírót.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr625738534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hoppá! Augusztusban még más volt a táncrend:

arnyekmandatum.blog.hu/2013/08/28/indul_a_baloldali_tortacsata

Nem mintha bármit is számítana, mivel (E14+DK)+MSZP = E14+(DK+MSZP) = Fidesz 2/3

Szomorú képlet... köszönjük meg szépen Fletónak, Attilának, Gordonnak és a többi öreg harcosnak.
Ez a bohózat olyan magasságokat ért el, hogy lassan már én kezdek aggódni hogy a fidesznek egyedül a jobbik lesz az ellenzéke választások után... pedig ez a 3 nyominger a legkevésbé sem érdekel.
gyurcsánynak azt hiszem, hogy jelenleg az a legnagyobb problémája, hogy hogy rázza le ezeket a lúzereket.
az, hogy bekerül a parlamentbe a pártja, nem kétséges, a kérdés csak az, hogy 10% alatt, vagy azt meghaladóan.
korábban kellett volna észrevenni, hogy orbánnal egy súlycsoportban jelenleg csak gyurcsány vehető számításba.
bajnait, mesterházyt orbán megeszi reggelire, és még csak jól sem lakik :)
hogy gyurcsány idén megverje orbánt, arra nincs esélye, de négy év múlva keresztben nyeli le.
Ugyanolyan hiteltelen , leszerepelt arcok mint Orbán. Csak annyi különbség, hogy a másik három nem akarta felszámolni a pártok egyenlő versenyén és váltógazdálkodásán alapuló politikai rendszert.
Az Orbán által magának kialakított választási rendszerben győzni nem lehet senki másnak. Ha mégis , akkor úgysem ismerik el a vereséget...Orbánt majd csak 4-8 év múlva lehet eltávolítani, de csak erőszakkal, egy új generációnak...
"Talán így azokat is be lehet hülyíteni, akik alapvetően hánynak Gyurcsánytól. "

Én mint néhai többszörös szavazójuk az elvtelen korrupt Kunczetól, Fodortól, az elkxxó Gyurcsánytól. A rezsicsökkentés mellett szavazó internacionálé maszoptól hányok. Soha nem fogok rájuk szavazni. Ennél fogva Bajnaira sem. Annyira nem vagyok perverz, hogy végignézzem ahogy ezek megpróbálnak kormányozni. Elég volt már az SZDSZ-MSZP sikersztori.
Nyalja fel Orbán amit ezzel az országgal tett. Mire banánköztársaság leszünk hátha kinevelődik néhány fiatal vállalható politikus.
Kedves Blogger, Bajnai rossz politikus, de ennél tovább igazán nem szükséges menned. Nem szeretnélek elszomorítani, de ehhez képest:

"A tervek szerint a társadalom látens tudatában átalakult volna a bajnai-kép, ami már nem a bukott és a Fideszt kétharmadhoz segítő kormányzati munka utolsó miniszterelnökét jelenti, hanem a megmentőt, akit a civilek is elfogadnak."

ez az igazság:

index.hu/belfold/2013/04/17/median_bajnai_kormanya_jobb_orbanenal/
Semi képen nem müködünkegyüt gyurcsá nyferencel!

igenmeg csináltuk
@Brix: "de csak erőszakkal, egy új generációnak... " - A szokásos, jól ismert politikai naivitás:)) Gondolom LMP-szavazó lehetsz. Először is: egy új generáció sehogy sem nő fel 4-8 év alatt, csak utána kell számolnod. Mádodszor: a Fidesz a legnépszerűbb párt a fiatalok között. Imádom ezeket a nagy szavakat, amiket a realitásokat távolról sem ismerő, de költői gondolatokkal operáló magadfajták dobálnak be a fórumokon. Igen, az "új generáció", az, az majd jön, és leváltja...Sehol nem lesz a 3 millió nyugdíjas, meg a 4 millió másik potenciális szavazó, sőt, egyszerre kinő a földből egy TÖKÉLETES PÁRT, amelyik nem lejáratható, nem korrupt, egy darab rossz ember nincs benne. Hát hogyne. Hallottál már az LMP-ről? Ők most hány %-on is állnak?
Hahaha, a fidesznek megvan a ketharmad.
Siman.

Nem kell ujabb rezsibullshit es hasonlo, fleto jott, a ketharmad megvan. Meg pont idoben aktivizalta magat ahhoz, hogy aprilisra teljesen elsorvadjon a baloldal. :D :D
@Kim Jong Un: Örülj csak barátom jó előre, bár eddig mintha pont az ment volna a tekerőlanton, hogy esélytelenek, mert nem is fogtak össze, meg amúgy is, ki fog egy szétaprózott ellenzékre szavazni, elveszítik Gyurcsány 5%-át, satöbbi. Ehhez képest a tények már rég túlléptek rajtad és a magad fajta analfabéta hülyéken, mert Gyurcsány minden rémhír ellenére összerakott a semmiből egy bejutásra esélyes pártot és a jelek szerint nélküle sem érdekelt senkit az ellenzéki szövetség. Ebből csak annyi következik, hogy messze nem ő volt a legfőbb probléma és bár szeretnéd, ha csak negyedannyi eszed lenne, mint neki, a faszi okosabb annál, mint hogy elkúrja az ellenzéki esélyeket, ha tényleg az ő személyére kezd lőni a Fidesz. Zseniálisak Bajnaiék is, ezt el kell ismerni: a jobboldal minden erejét rájuk irányította, libázott, anyázott, hajdúbétezett és most van rá három hónapja, hogy egy új jelöltet ugyanígy elkezdjen legyilkolni? Szerinted ez hogy fog hatni az eddig inaktív szavazókra? Mert nekem úgy tűnik, hogy a Fidike bázisa az istennek se mozdul ez a szokásos számoktól, itt 1998 óta az a kérdés, hogy a ballib oldal el tudja-e vinni a hagyományosan több szavazóját választani, vagy Orbán nyer a stabil 2 milliójával. Na okostojás, mit fogtok kitalálni az új jelölt ellen? Fogalmazod már magadban a lejárató sablondumákat?
@storker: "Hallottál már az LMP-ről? Ők most hány %-on is állnak?" Hallottam , sőt ahogy tudom, egyre több volt Fideszes szavazó szimpatizál az LMP -vel...
De, a Jobbik is sokkal népszerűbb a fiatalok között, mint a Fidesz!
A Fidesz a társadalmi-gazdasági elit pártja és az ország lakosságának többségével ellentétesen politizál.
Más kérdés , hogy kiépített egy olyan politikai rendszert amelyet szinte lehetetlen demokratikus keretek között leváltani
@Brix: Eddig csak az összes állításod volt baromság, de folytasd nyugodtan! Először is már hogyne lehetne leváltani? Mindössze több szavazó kell hozzá? Mocsok a rendszer és logikátlan is, de az tény, hogy ha az ellenzék jelöltje több szavazatot kap, mint a fideszes, akkor ő nyeri a körzetet és kész. Innentől vezesd le a többit.

Az LMP ilyen banális istenítését sokan már régóta csinálják a blogszférában, csak érteném már meg, hogy mire alapozzátok? :))))) Ja, én is hallom a kocsmában, hogy ott is mindenki LMP-s, aztán ránézek a számokra és valahogy az istennek se mozdul a 2-3-4%-áról ez a helyes kis pártocska. De te tudod a frankót szerencsére:)))) Te rettentő hülye vagy bazmeg:))
@Brix:
"De, a Jobbik is sokkal népszerűbb a fiatalok között, mint a Fidesz!"

republikon.blog.hu/2013/11/20/fiatal_szavazok_magyarorszagon_800

"Ehhez képest a Tárki hétfő közlése szerint a legfiatalabb, 18-22 évesek között (első szavazók) kerül a Jobbik leginkább közel a Fideszhez: az első szavazók 30 százaléka szavazna a Jobbikra, 44 a Fideszre és csak 10 százalék az MSZP-re. "

Nálam meg te vagy egyre népszerűbb, mert ennyire szórakoztató kommentelővel még jobbról sem találkoztam:)))) Bazmeg, legalább az adatokat néznéd meg, mielőtt hülyeségeket írsz.
@storker: Nem a közvélemény-kutató intézetek adataival kell foglalkozni , azok úgysem tükrözik a valóságot, mivel legtöbbjük politikailag elkötelezett valamelyik párt felé, ezért meghamisítják a valóságot
Pl az Iránytű Intézetnél a Jobbik a népszerűbb párt...
"Először is már hogyne lehetne leváltani? Mindössze több szavazó kell hozzá"
Nem ilyen egyszerű a helyzet. Az E2014-PM pártszövetségnek pl. 10%-ot kellene elérni a mostani rendszerben a bekerüléshez, ami szinte lehetetlen...
Ha csak 9%-ot érnek el, akkor százezrek szavazata megy a kukába...
@Brix: Semmi probléma, látom ráálltál a szopórollerre, de akkor folytassuk: először is, hol verte meg a Jobbik komolyabb választáson a Fideszt? Ha nem hiszel a kutatásoknak, rendben, de akkor milyen bizonyítékod van az állításodra? Bajnaiékról honnan tudod, hogy szövetségként indulnak, mikor most van szó arról, hogy eleve egy nagy közös lista lesz? Mennyire vagy te tájékozatlan? Csak pötyögöd befele, amit a fejedben találsz? Hány éves vagy? Tizenhárom?
@nandras01: Gyurcsány személyes garancia a Fidesznek, hogy az együtt 2006 többé nem jön vissza.
@Brix: Aha. Szóval más nem azt méri, amit az Iránytű Intézet? Akkor egy mondat azonnal tőlük:

"Mindkét kutatás a Jobbiknak a fiatal szavazók közti kiemelkedő népszerűségét mutatta ki, hasonlóan korábbi, akár más közvélemény-kutatók által publikált eredményekhez."

A jövő generációk erejéről pedig ugyaninnen:

"Bár a fiatalok többsége a Jobbikot választaná, a korosztályra elsősorban a nagyfokú kiábrándultság jellemző, melyet kiválóan tükröz a 18%-nyi részvételt megtagadó választópolgár. A részvételi hajlandóság a korral párhuzamosan növekszik, így a nyugdíjas korosztály a legaktívabb, míg a fiatal a politikailag leginkább inaktív korosztály. Ez a nyugdíjas korosztály szerepét a választásokon felértékelheti, hiszen nemcsak, hogy a legaktívabb, de a torz korfának köszönhetően a legszélesebb korcsoport is egyben."

Tényleg érdekel, honnan veszed a következtetéseidet? Tudod te hány "fiatal" szavazó lesz 2018-ban vagy '22-ben százalékosan? Kiváló szórakozást nyújtasz, ne itt hagyd abba, biztos van még.
@storker: "Bajnaiékról honnan tudod, hogy szövetségként indulnak, mikor most van szó arról, hogy eleve egy nagy közös lista lesz?" Közös lista? Kivel, Gyurcsány Ferenccel? Ez a biztos ellenzéki vereséget jelentené, ezért nem lesz közös lista, legfeljebb az egyéni jelöltek terén lesz egyezség.
A 2014-es választás már elment a baloldali ellenzéknek!
@Brix:

"másik három nem akarta felszámolni a pártok egyenlő versenyén és váltógazdálkodásán alapuló politikai rendszert. "
--
A helyes megfogalmazás az hogy nem tudjuk hogy fel akarták-e számolni, ugyanis lehetőségük erre nem volt.
"addig Bajnai Gordon már el is hintette, hogy ő bizony Gyurcsányban gondolkodik. "

Ez meg (kevesebb mint) két hónapja volt:

www.origo.hu/itthon/20131110-egy-ev-mulva-miniszterelnok-leszek-interju-bajnai-gordonnal.html

Muhahah:P
@Balt: hát, nekem se kutyám se macskám ez a gyurcsány, bársonyszékbe is akkor üljön, mint a szomszéd lajos bácsi, de azt azért megjegyezném, hogy:

az ún. "személyes garancia" leánykori neve: lottó ötös.

emlékezzünk, mi volt utána.
@storker:

"Zseniálisak Bajnaiék is, ezt el kell ismerni: a jobboldal minden erejét rájuk irányította, libázott, anyázott, hajdúbétezett és most van rá három hónapja, hogy egy új jelöltet ugyanígy elkezdjen legyilkolni?"
---
Mivel gyakorlatilag a régi MSZP-SZDSZ fog összeállni a közös listával, amin rajta lesz Gyurcsótány, így az amúgy ottholmaradásukat tervező jobboldaliak tömegei fognak elmenni szavazni, figyeld meg.

Mellesleg lett volna ratio abban amit írsz, de ez 3 hónappal a válsztások előtt már halottnak a csók. Gyakorlatilag az egész banda hülyét csinált magából.
ja, a felvetésre ("Talán így azokat is be lehet hülyíteni, akik alapvetően hánynak Gyurcsánytól.") a válasz: szerintem kurvára nem. ha ez az egész most csak és kizárólag a dk irányába nyílik meg újra, azzal bajnaiék lemondanak egy csomó habozó középen állóról pár tízezer cekkeres néni és a mlynövésű standuposok helyett az égimeszelő cirkuszi bohócokat kedvelő állampolgárok kedvéért, isten éltesse őket.
@parandroid: Remek példa! En ugyan nem lottózom, de az 5-ös kétségtelenül bejött, csak elég ideig kell játszani a kombinációt. (Ami amúgy most is változatlan.)
Túl sokat kombinál a blogíró.

A képlet egyszerűbb.

Gyurcsányt árulónak tartják az MSZP-ben, mert létrehozta a DK-t. Bűnbaknak is jó alany volt, és a pártja támogatottsága alacsony. Az E14 meg elégetett karakternek tartotta Gyurcsányt, ezért egy holtteher nem hiányzott nekik.

Hogy Gyurcsány újra képbe került, az a saját teljesítménye. Meg a kormánypárti sajtóé is. Annyit mutogatták, meg riogattak vele, és beszéltek a baloldal széthúzásáról, hogy parlamenti küszöb fölé emelte magát.

Úgy tűnik 2014-nek már nem a fidesz leváltása lesz a hozadéka, hanem Gyurcsány parlamentbe jutása. 2018-ban meg szétszedi a fideszt és Orbánt.

Aki esetleg elkúrásról kezdene óbégatni, annak csak annyit, hogy az a fidesz hiszterizálta a lakosságot elkúrt érzetbe, aki jelenleg sokkal inkább elkúrja a dolgokat. =remélem ezt a nyelvezetet a fidesznyikek is értik a cizekkáktal ellentétben)
Szerintem ez egy nagyon jó hír és ez nem Gyurcsányról és nem is Dk-ról szól akárhány Fidesz talpnyaló akármit is írogat itt…

Ezt a rohadék rezsimet csak közösen közös jelölttel és listával lehet csak leváltani. Csak így van esély rá.

Én már magára a sátánra is szívesen leszavazok csak ezek tünjenek el.
@Brix: Bajnaiék nem fognak 2 pártként indulni, igazán olvashatnál híreket is. Az meg, hogy lesz-e közös lista, vagy sem, még nem dőlt el, de messze ez a legvalószínűbb forgatókönyv, pont azért, mert az együtt is meg külön is felállás nem jött be. Tehát kettőből kettő dolog hülyeség,amit írtál. És úgy általában az összes többi is. Áruld már el, hány éves vagy te? Én olyan húszon páréves egyetemistának tippellek.
@Brix: "Nem ilyen egyszerű a helyzet. Az E2014-PM pártszövetségnek pl. 10%-ot kellene elérni a mostani rendszerben a bekerüléshez, ami szinte lehetetlen...
Ha csak 9%-ot érnek el, akkor százezrek szavazata megy a kukába..."

Akkor talán ez az oka, hogy nem választási szövetségként indulnak, hanem párttá alakulnak.
@Vulpes Inculta: Otthonmaradást tervező jobboldali? :)))) Már megint új politológiai fogalmak vannak kérem szépen:)) Éppen a jobboldal szavazótábora a legfegyelmezettebb, ezzel szemben Gyurcsány személyétől függetlenül nem sikerült megszólítani középen elég szavazót. Pedig igazán nem terhelte eddig az MSZP-E14 megállapodást...

Tehát sokadszor: adott a Fidesz és a Jobbik stabil tábora, ami MINDENKÉPPEN elmegy szavazni mindig. Gyurcsánytól teljesen függetlenül. És adott a középen álló, bizonytalanak hívott tömeg, amit sem a rezsicsökkentés, sem a lejárató kampányok nem löktek a Fidesz ölébe. Az a kérdés, hogy ezek mire várnak és az ellenzék képes-e meggyőzni őket, hogy érdemes rá szavazni. Ők döntik el a választást. E témában tengernyi szakirodalom áll rendelkezésedre. Ami a Gyurcsány-mitológiát illeti, ez pedig egy népszerű jobboldali mantra, amit azért mondanak, mert még mindig nem heverték ki 2006-ot.
@storker:

"Az a kérdés, hogy ezek mire várnak és az ellenzék képes-e meggyőzni őket, hogy érdemes rá szavazni. Ők döntik el a választást."
---
Mit gondolsz, szerinted erőt,rendezettséget, kormányképességet, stb... sugalló az, hogy a ballisbi ellenzék több mint 1 éve összefogósdit játszik és többször hülyét csináltak egymásból ill magukból az ellentmondó nyilatkozataikkal? Szerintem nem.
3 hónap alatt nem lehet azt a mértéktelen kárt helyrehozni amit maguknak okoztak.

Emlékezz vissza milyen szintű kampány ment 2002/2006 januárjában, most meg még mindig azon megy a baszakodás ki legyen a góré a ballibsik között.

"adott a Fidesz és a Jobbik stabil tábora"
---
Másrészt tényleg nem értem, mire alapozod hogy a bizonytalanok=100% ballibsi.Ha így lenne, mért nem álltak be a pl a Libás mögé aki deklaráltan őket fűzi? Ill. Mért ne lehetne közöttük Fideszhez, vagy Jobbikhoz húzó? Pont ezért hívják őket "bizonytalannak", nem gondolod?

Mellesleg a "kormányváltást akarók" közé, akikre mindig hivatkozik az ellenzék és elvileg többségben vannak, azok közé beletartozik a (minimum) félmilliós Jobbik tábor is. Ezen mindig olyan elegánsan átsiklanak a baloldali győzelmet még elképzelni tudó emberek. Csak nem értem mért.

"Otthonmaradást tervező jobboldali? :)))) Már megint új politológiai fogalmak vannak kérem szépen:))"
---
Akkor hívd őket '10-es fideszre szavazóknak,akik elégedetlenek, ha az jobban tetszik. Szerintem nem életszerű hogy ezek az emberek fletóra (is) szavazzanak egy közös lista révén, nem tudom te személy szerint mennyi ilyen embert ismersz, én sokat (magam is idesorolom mellesleg), és ezeknél alap hogy Fletó vissza-nem-jövetelét kívánják/juk.

"amit azért mondanak, mert még mindig nem heverték ki 2006-ot."
---
Ezt nem sikerült értelmeznem. Pontosan mire is gondolsz pontosan?

Mellesleg nyilván nem fogunk tudni dűlőre jutni, mert te szemmel láthatóan nem a tényekből indulsz ki,hanem érzelmeket is beleviszel az állításodba ill azt akarod mindenképp megindokolni magadnak (vagy talán az olvasóknak?) hogy van REÁLIS esélye Viktor legyőzésének. Nem azt mondom hogy lehetetlen amit felvázolsz, de a tények/tendenciák ellentmondanak ennek.

Mindenesetre 3 hónap múlva kiderül :))
@Vulpes Inculta: Namost csak annyit csinálj, hogy amit írtam, azt értelmezed is.

"Az a kérdés, hogy ezek mire várnak és az ellenzék képes-e meggyőzni őket, hogy érdemes rá szavazni. Ők döntik el a választást."

"Másrészt tényleg nem értem, mire alapozod hogy a bizonytalanok=100% ballibsi."

Vagyis egy szóval nem mondtam, hogy ballibsi. Azt mondtam, hogy bizonytalan és meg kell győzni.

"Mit gondolsz, szerinted erőt,rendezettséget.."kormányképességet, stb... sugalló az.." - Szarok rá, és vagyunk még egy páran, akik szarnak az erőre. Egy jó programot akarunk és egy hiteles arcot. Se Mesterházy, se Bajnai nem győzte meg a táborunkat. És nagyon helyesen, hoznak újat.

"Szerintem nem." - aha. De én nem mondok tényeket:))

"3 hónap alatt nem lehet azt a mértéktelen kárt helyrehozni amit maguknak okoztak." - Kurvára szeretnéd ezt hinni. Hidd el, tudom, milyen érzés, amikor mindenáron hinni akar egy fideszes. Láttam 2002-ben és tudom azt is, hogy folyton a Fideszt mérik felül, nem a balliberálisokat.

"Akkor hívd őket '10-es fideszre szavazóknak" - Így van. Egy részük korábban éppen balliberális szavazó volt. És továbbra sem állítom, hogy elmennek/otthon maradnak. Azt állítom, meg kell őket győzni. Elég szar nektek ez a helyzet, hogy Bajnaira készültetek és most megint lehet előröl kezdeni a gyűlöletkeltést valaki új ellen.

"amit azért mondanak, mert még mindig nem heverték ki 2006-ot." - Hogy Fletó elkente a szájukat. Ezért anyázzák még. Ja meg most azért, mert csak visszajön.

"mert te szemmel láthatóan nem a tényekből indulsz ki" - Oké, ezt egy véleménynek veszem, ahogy az is. Különösebb jelentősége nincs, mit gondolsz a mondandómról.
Nincs ebben semmi fura ..

Bajnai már Gyurcsánnyal együtt a KISZ-t is újra akarta szervezni,
családilag lerabolták együtt a privatizációnak nevezett szabadrablást,
és Gyurcsány egykori kampányfőnöke Szigetvári fikazabáló Viktor Bajnai kampányszábjának a vezetője.
@storker: Az LMP "úgy ível felfelé", hogy nem indul Ertsey és Vágó, aki még ráadásul ki is lép az NLMP-ből.
Úgy gondolom, hogy Mesterházynál most esett le a tantusz: nem lesz 2014-ben Magyarország miniszterelnöke. Lesz egy közös jelölt (sajnos, nem Bajnai, mert Mesterházy csak akkor lép vissza, ha ezt Bajnai is megteszi). Remélhetőleg egy olyan jogtudós, aki a Bokros-Boris duó által is felvázolt, 500 napos kormányzása alatt reparálja a demokráciát, az alkotmányosságot és utána egy nyílt választáson majd az győz, aki akkor elnyeri a választók bizalmát.
nekem az öszödi beszéd (majd a dk megalapítása) azt jelentette Fletó részéről, h szakít a maszop addigi semmittevésével. erre meg újra összeáll ugyanazokkal. ez így gáz. semmit nem ért az öszödi kifakadás, és ezzel az új összeborulással vált véglegesen hiteltelenné Flet.
Az történt, aminek történnie kellett.

A harc arról szólt ki lesz az új SZDSZ. A balek Bajnai elbukta a csatát, a profi Gyurcsány meg megnyerte.

Jóslatom: Bajnaiék nem érik el a parlamenti küszöböt se a választásokon. Egyszerűen elfogytak mind a támogatók, mind a mondanivalók.

A "ballib" oldalon a mérsékeltebb hagyományos szavazóknak és a balosabb eszmeiségűeknek ott az MSZP, a liberálisabbaknak meg ott a DK. Bajnai meg két szék között a földre esett.
összefújja a szemetet a szél.
meg a rettegés... :D
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Ha ez a forgatókönyved az Orbán-rezsim leváltásához vezet, akkor úgy legyen! Én azonban másként látom. Bajnai nem balek, eddig a pontig Mesterházy akadályozott meg minden szélesítést, mert végérvényesen ki akart kerülni Gyurcsány árnyékából. Bajnai tegnapi kezdeményezése azonban kiugratta a nyulat a bokorból. Ettől kezdve Mesterházy már csak bűnbakként tarthatott volna ki a DK kizárása mellett. A DK szavazóira viszont szükség van ahhoz, hogy esély legyen Orbán leváltására.
@czjanos: Pontosan ezt várom én is. A tárgyalások újra nyitása nekem annak a jele, hogy nem hiába pofáztunk itt a blogokon, hogy ez így nem lesz jó. Tetszik, hogy figyelnek a srácok. A sok jobber most érthetően ideges, jó volt nekik úgy, ahogy volt. Képtelenek elfogadni, hogy mi tudunk változtatni, ha a helyzet úgy kívánja. Ők ugyanazt a bandát 24 éve látják folyamatosan a saját oldalukon, megújulás nélkül.
@storker:
"... Ők ugyanazt a bandát 24 éve látják folyamatosan a saját oldalukon, megújulás nélkül."
ROTFLMAO! Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy, az "új" banda, nem úgy mint a másik oldalon.
Hányok az egész magyar politikai elittől, de a sok birkától is a fenntartja ezt a rendszert. Ezek valók nektek, Orbánok, Gyurcsányok, Bajnaik. Váljék egészségetekre. Kár, hogy közben az én bőrömre is megy a játék.
@czjanos:

Nincs többség Orbán leváltására, azaz mindegy ebből a szempont6ból az egész. A harc nem is erről szól, hanem arról, ki legyen az új SZDSZ.
Nos, nekem van egy nyugdíjas anyósom, apósom, van nyugdíjas anyám, két gyermekem, melyek közül egyik tanul a másik gyed-en van, három unoka egy vő, aki dolgozik, és én is nyugger vagyok. Velem együtt így 10 fő a szűk család. Szavazásra jogosult a 10-ből 7 fő, aki biztos, hogy nem szavaz a Fideszre.
@storker: "Vagyis egy szóval nem mondtam, hogy ballibsi. Azt mondtam, hogy bizonytalan és meg kell győzni."

Ami láthatóan nem jött össze a "technokrata-nempolitikus" Baynauval, majd pont Gyurcsánnyal fog. ccc

@Lovag Mihály: Ez is egy szempont. :) Ebből is látszik, nem, hogy új szavazó bevonására képtelen az "újra együtt", hanem még a folyamatosan az összefogás szükségességét hangoztató DK-s táborban sem egyértelmű a fogadtatás. Hát még a Milla-PM vonalon. Azért most kíváncsi lennék Juhász, Jávor stb. ábrázatára... :))
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Bajnaiék nem érik el a parlamenti küszöböt se a választásokon."

Könnyen meglehet. Nagyot röhögnék, ha az egész brancs megállna 14,99%-on. :)) Végül is ha az LMP nem balfaszkodja el (dehogynem...), itt a lehetőség előttük.
@czjanos: "A DK szavazóira viszont szükség van ahhoz, hogy esély legyen Orbán leváltására."

A sosem volt esély egyre fogy. Lásd TG ill. bármely elemző: 2014 tétje, hogy meglesz-e újra a Fidesz 2/3.
@storker: ...és még négy éven át akarják ugyanazt a bandát látni. Ezt kell megakadályozni.
Hát remek!
Feri visszatérhet a politikába, és akár még az ellenzék vezetéséig is felküzdheti magát. Igazán örvendetes fejlemény, hogy ez a választás is arról szól majd, hogy Gyurcsány vagy Orbán a nagyobb károkozó. Ez biztosan a választáson való részvételre ösztönzi majd azokat, akik nem látják a különbséget e két nemes férfiú között. Persze ezen egyének száma bizonyára elhanyagolható.
Így már csak egy kérdésre kellene választ adniuk az ellenzéki vezéreknek:
Ha kiderül, hogy mégse elhanyagolható azok száma akik képtelenek megkülönböztetni OV-t és GyF-et, és ezért az ellenzék támogatottsága tovább csökken, akkor végre hajlandó lesz-e Gyurcsány távozni a politikából?
Persze, ha méltányosak akarunk lenni Gyurcsánnyal, akkor nem kérhetünk tőle ilyet, hiszen ezzel végképp indokolttá tenné azt, hogy a végleges távozását várók ne menjenek el a választásokra.
Vagy mégse?
Ha abból indulunk ki, hogy sokan eleve nem tartják méltónak GYF-et arra, hogy jóhiszeműen járjanak el vele szemben, akkor pontosan egy ilyen önfeláldozó gesztus lenne az, ami mégiscsak elgondolkodtathatná az ádáz gyurcsányelleneseket.
Szerintem Gyurcsány csak azzal bizonyíthatná be azt, hogy tévednek azok, akik nem akarnak különbséget tenni közte és Orbán között, ha mégiscsak tenne egy ilyen garancianyilatkozatot, amivel „kiszolgáltatná” magát ennek a választói csoportnak.
@Muad\\\'Dib: Kezdjed nyugodtan 1990-től és akkor érteni is fogod. Ment Nyers Rezső, nyertek. Ment Horn, nyertek. Ment Medgyessy, nyertek. És ment Gyurcsány, majd Bajnai teljesen szembe ment a korábbi politikával és igen jó osztályzatokat kapott a választóktól. És most megy Mesterházy, ÉS Bajnai, mert látható számukra, hogy ez így kevés. Nagyon helyes, tanulnak.
@Muad\\\'Dib: Erre gondolnék

index.hu/belfold/2013/04/17/median_bajnai_kormanya_jobb_orbanenal/

Természetesen az ellenzéki teljesítménye külön téma, de amint látszik, nem is ragaszkodik a listavezetői helyhez. Ellenben Gyurcsány visszatérését komolyan gondolják páran, pedig egyelőre annyiról van szó, hogy a faszi pártja ott lesz a parlamentben. Vicc, ahogy ezt a manust démonizálják.
@Lovag Mihály:
"ezzel az új összeborulással vált véglegesen hiteltelenné Flet"

jobb később, mint soha :)
Karácsony és Jávor már gyakorolja az Internacionálét.
Lassan összeáll a régi MSZP-SZDSZ csapat. Már csak az a kérdés, hogy miért is azoktól várják az ellenzéki oldalon Orbán legyőzését, akik már egyszer sikeresen összehozták neki a kétharmadot.
@Sum Péter: Wow, tényleg? SZDSZ? Láttad személyesen Magyar Bálint, Pető Iván, Demszky, Kuncze és a többiek belépését? Vagy honnan ez a szöveg? Finkelstein kiadta a napi parancsot?
@storker: Felhívtam Finkelsteint, hogy mit válaszoljak a felvetésedre. Azt mondta a főnök, hogy ugyanazt rakja össze most az ellenzék, ami egyszer már bizonyítottan nem működött. Szerinte tanulni kéne a múlt hibáiból és változtatni kéne a vesztes csapaton. Ő tévedésnek tartja annak a Gyurcsánynak az előszedését, aki két cikluson keresztül próbálkozott a kormányzással, aminek végül Orbán kétharmada lett a következménye. Gyurcsány maga a probléma, nem a megoldás!
@storker:

"Szarok rá, és vagyunk még egy páran, akik szarnak az erőre."
---
Mondom én. Az érzelmeid vezérelnek.
Leszarod hogy nincs program, leszarod hogy az egész banda úgy hiteltelen ahogy van,leszarod hogy mi lesz Április 6 után, csak a Viktor bukjon.Sajnos nagyon sok ilyen ember van mind a Jobboldalon, mind a Baloldalon ami végtelenül káros.
De a "bizonytalan" azért bizonytalan, mert nem így gondolja, máskülönben ő is DK-s MSZP-s stb.. lenne mint te, nemde?

És ha tényekből indulunk ki, külső szemlélő mit láthat? 2012 Októbere óta azon megy a baszakodás ki legyen a Miniszterelnök-jelölt, ki hány helyet kapjon, stb, és ezek a fergeteges gyökerek képesek még 2014 Januárjában is ezt játszani.

Az pedig hogy arra aspirálsz, hogy egy új jelölt majd meghúzza a szekeret, kb az álom kategória. Felhívom a figyelmed, hogy pl Medgyessi Péter 2001 Júliusában már ki volt jelölve, onnét már ment a felépítése, kampány, stb. Most hol van ez? JANUÁR VAN! ÉS NINCS SEMMI!

Komolyan azt gondolod, hogy ha pl előhúzza ez a 3 gyökér mondjuk Andor Lászlót, fel lehet őt építeni 3 hónap alatt, és hirtelen "elfelejtődik" a választók számára mit össze szerencsétlenkedett az ellenzék eddig? Arról nem is beszélve, hogy mi a garancia arra hogy most hirtelen megtáltosodnak???

"Hidd el, tudom, milyen érzés, amikor mindenáron hinni akar egy fideszes. Láttam 2002-ben és tudom azt is, hogy folyton a Fideszt mérik felül, nem a balliberálisokat."
---
Hinni te hiszel, ennek abszurditását bizonygatom neked. Mint mondtam, 2001-ben akkor már Medgyessi megvolt jelöltként, folyamatos tüzes kampány volt, az ellenzék tudott tematizálni,(23 millió román stb.) Most hol látsz ilyet??? Hol látsz bármiféle programot,kampányt, koncepciót? És én vagyok a hívő??? :D

"Hogy Fletó elkente a szájukat. Ezért anyázzák még. Ja meg most azért, mert csak visszajön"
---
2006-ban minden épeszű ember látta hogy Viktor taknyolni fog, persze akkor is voltak olyan emberek mint most te, akik hitből kiindulva meg voltak győződve fletó bukásáról.

Mellesleg nem válaszoltál arra, mért hagyod ki a számításból a Jobbikot? Ők is ellenzéki párt, és majdnem annyi szavazójuk van mint az MSZP-nek...
@Sum Péter: Köszi, tehát akkor mégse láttad Magyar Bálintékat belépni, oké!
Amúgy az LMP és a Jobbik sem a "régi" arcokból áll, és tessék. Szarik a magyar az arcokra, az egészből elege van és be is van szarva, hogy elveszíti a rezsicsökkentését. Ez a nagy helyzet.

@Vulpes Inculta: Ez nagyon érdekes innen kintről: felállítasz egy elméletet, hogy én mit mondtam, és utána azt kéred számon rajtam. Oké, hát lehet így is, csak nem velem. Továbbra sem állítottam, hogy minden bizonytalan dk- vagy mszp-szimpatizáns. Azt állítottam, hogy meg kell őket győzni. A többi kérdésed hasonlóan komoly, de ha az erő olyan fontos, miért nem mindenki jobbikos vagy fideszes? Azok aztán erős pártok!
@storker:

"Azt állítottam, hogy meg kell őket győzni."
---
Én meg azt vázoltam hogy mennyi esélye van ennek. Nem sok.

Egyetlen dolog amibe lehetne kapaszkodnia az ellenzéknek, amit Török Gábor is felvázolt, tehát hogy egyfajta "népszavazásként" sikerüljön beállítani a voksolást Viktor személyéről.

De mivel az ellenzéknek konkrétan nulla (0) kérdést sikerült eddig tematizálni részben saját balfaszságuk, részben a Fidesz trükkjei és média-túlsúlya miatt,ezért továbbra se látom azt, miért is változna ez meg 3 hónap alatt.
@Vulpes Inculta: Oké, akkor ezt a mondatot

"Másrészt tényleg nem értem, mire alapozod hogy a bizonytalanok=100% ballibsi"

biztos nem is te írtad le. További jó szórakozást!
@storker:

Köszönöm az értelmes választ, neked is :D
süti beállítások módosítása