"Megbűnhődte már e nép a' múltat 's jövendőt!" - nem akarok úgy tenni, mintha egyáltalán nem érteném, hogy mit jelent ez a sor a himnuszunkban, de néha komoly kételyeim vannak. Egyrészt mert az is kérdéses, hogy valóban megbűnhődtük-e a múltat. Jó, lehet, hogy azt igen, mert néha kifejezetten úgy tűnik, mintha Magyarország büntiben lenne. De a jövendőt, kérem? Hát hogy lehetett ennyire biztos a dolgában Ferenc? Mármint Kölcsey. Annyira göröngyösnek tűnt az út 1823-ban a visszapillantóba nézve, hogy úgy gondolta, bármit csinálunk is a jövőben, az legföljebb idegenrendészeti kérdés lehet?

Pedig mennyi minden történt azóta. Trianon plusz ultra. Világ- és rezsiháborúk, véres diktatúrák és elmúltnyolcévek követték egymást ebben a 191 esztendőben.

A 19. században még akadtak kreatív válaszok is arra a kérdésre, vajh’ miért tép minket az a fránya balsors oly rég’... turáni átok stb.

Vezetőink nagy része manapság inkább az egyszerűségre törekszik, amikor a balsors forrását keresi: mások tehetnek róla. És ez egy roppant népszerű válasz, mert könnyű benne hinni. Nagymagyarország-matricás Suzukik tulajdonosainak százai-ezerei gondolkodnak így, de a jelek szerint Magyarország kormányának az a hivatalos álláspontja – legyen szó Trianonról vagy párszázezer honfitársunk meggyilkolásáról –, hogy mi kisangyalként szenvedtük el, ahogy megerőszakol minket a történelem. Épp itt az ideje hát a bosszúnak, most elkapjuk a kis ribancot.

Ezek után jobb érzéssel lehet hozzáfogni az új rendszer felépítéséhez. Nem tudom, hogy kormánykörökben mennyire menő Orwellt olvasni, de valaki vagy átlapozta az 1984-et, vagy mázlijuk volt és ráhibáztak... igen, aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is. 

Olybá tűnhet, hogy ez a rendszer éppen most bontogatja csak turulszárnyait, mégis, mennél elvetemültebb a hülyeség, amit Orbánék lenyomnak a Nemzeti Együttműködés hol éljenző, hol pedig ‘anyázó torkán, annál nyilvánvalóbb, hogy a kérdés nem ezeknek a hülyeségeknek a mibenléte, hanem az, hogy hosszabb távon mi jöhet ez után.

Nem a politikai konstellációra gondolok. Ha csak az elmúlt száz évünkből indulunk ki, nagy eséllyel inkompetens, gonosz idióták kezében lesz a gyeplő továbbra is - de ha a fehér ló összeesik, akkor teljesen mindegy, merre sarkantyúzzák majd. Viszont - hiába fogy a magyar - lesz még élet a Kárpát-medencében Orbán Viktor után is.

O.U. 70-ben hogyan emlékszünk majd arra, hogy miről szólt a Szabadság téri nácisasos angyalmagyarországos giccskolosszus? Vajon ugyanabba a szoborparkba teszik majd, amiben a komcsi szobrok várják hiába a soha el nem jövő rehabilitációt?

Apropó komcsik, senkiben nem merül fel, hogy a Horthy-korszak bűneit elmismásolni, meg nem történtnek tekinteni, ennek szobrot állítani, mennyire kínosan hasonlít ahhoz az igyekezethez, amivel a Kádár-rendszer a Tanácsköztársaságot idilli babazsúrként próbálta feltüntetni? A páncélvonatok kerekei alá is csak afféle forradalmi szükségszerűségből hullott pár csutkababa. De hát, ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, ugye. Mindenesetre a Horthy-mosdatás és a Kunbéla-mosdatás után a kádban maradó mocskot a jövő generációinak kell kisúrolni. Az persze most is nagyon jól látszik, hogy a múlt (és persze a jelen és a jövendő) lehazudása rövid távon komoly politikai előnyökkel kecsegtet. Retrospektíve viszont az is világos, hogy a hazugság kiderül, és a szoborparkból nincs visszaút.

Sokan foglalkoznak nagyon komolyan azzal, hogy milyen tragikus és kártékony folyamatok zajlanak ma Magyarországon. Igazuk is van, viszont a szerencsétlen magyar fiatalok nem engedhetik meg maguknak azt a pesszimizmust, amit a helyzet indokolni látszik. Hülyék lennénk hurrá-optimisták lenni, amikor Magyarország szobrot állít a múlttal való szembenézésre való képtelenségének, de muszáj megpróbálni pozitív lehetőségként tekinteni erre az egész mizériára.

Hiszen Párkányi Raab alávaló kontárságánál nehéz lenne egyértelműbben rámutatni arra, hogy a múlttal szembenézni igenis lehetséges. Miért is lenne annyira elvetemült dolog arra gondolni, hogy annak ellenére is lehet valaki rendes magyar ember, hogy szembenéz a múltjával?  Sőt, akkor lehet csak igazán.  Persze engem is mindig zavart, hogy olyan könnyen puffogtatják ezt a múlttal való szembenézősdit, pedig nem úgy megy azért, hogy "Szevasz múlt, hű, tényleg, de ronda vagy, na csá"...

Önmagában a történelem ismerete természetesen még kevés a szembenézéshez, és felvállalni egy olyan történelmet, mint a miénk, és büszkének maradni, arra, hogy kik vagyunk, nem könnyű. De nem kéne ettől ennyire rettegni, mert annál azért sokkal könnyebb, mint Gábriel arkangyalt formálni mondjuk Gömbös Gyulából.