Jancsó halála nem izgatta fel Orbánékat

jancso-miklos(430x286).jpg
(Filippov Gábor Facebook-bejegyzésének átvétele, a szerző engedélyével)


Szóval azt gondoltam, hogy érdemes a háborgás előtt várni három napot, mert hátha csak lassúak, nehezen mozdulnak. De most már tényleg iszonyatosan kínos, hogy a világ egyik legnagyobb, nem mellékesen magyar rendezőjének a halála semmit nem mozdított meg sem a kormányzati, sem az államfői kommunikáció tekervényeiben. Ez nem politikai taktika, mert ezzel szavazatot szerezni nem lehet, hanem kútmélyi kisstílűség és kulturálatlanság, ami miatt én szégyellem magam azok helyett, akik úgysem fogják.

Aztán persze az ember megnézi például ezt (vagy a Szegénylegényeket, vagy a Szerelmem, Elektrát, vagy a Csillagosok, katonákat, vagy tetszőlegesen behelyettesíthető), és azt mondja, hogy végül is tökéletesen mindegy. Le vagytok ti.

 

UPDATE: Közben ma reggel kijött egy szép EMMIs nyilatkozat ("Jancsó Miklós a minisztérium saját halottja") szóval az egész világ után a magyar kormányhoz is eljutott a hír, ha máshonnan nem, a New York Timesból. Persze jobb, hogy későn jött, mint ha egyáltalán nem jött volna, úgyhogy a magam részéről köszönöm.  

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr655794438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mintha az a szombat az péntek délelőtt lett volna, de mindegy...
Tele voltak a tévék Jancsó-filmekkel. Mi kell még? Ágyútalp, díszőrség?

50 évvel ezelőtt lezárult a munkássága. Nekem ugyan bejönnek az akkori filmjei, de az tény, utána már csak azokból élt, és nagyon jól. Nem irigylem tőle, de nem becsülte meg magát érte, gondolok itt közéleti megnyilvánulásaira.
Béke poraira. Hisztizni azért nem kell miatta.
téged felizgatott? elég perverz egy nekrofil állat lehetsz blogger.
@konrada: "...nem mindenki dolgozik hétvégén, még ha ennyire rendkívüli és halaszthatatlan eset igényelné is, mint a saját halottá nyilvánítás..."

Jó neked, ha nálad már a péntek is hétvége.

"...meg mondjuk több esély is van arra, hogy egy napilapban előbb jelenjen meg nekrológ, mint a Magyar Közlönyben..."

Ja, ne tetesd már a hülyét, vagy ha ironuzálsz, akkor tegyél egy szmájlit. A Magyr Nemzet szombati kamuhíréről tudtak sajtótéjkoztatót tartani vasárnap, akor egy egymondatos MTI nyilatkozat semmibe nem került volna még pénteken, már ha eszükbe jutott volna.
Szerintem csak fogalmuk sincs arról, ki is az a Jancsó? Bezzeg ha Videoton utánpótláscsapatának cserejátékosával történne valami, az hír lenne.
Csak üzenem a poszt írójának, hogy én külön örülök, hogy egy ember halála nem izgatja fel Orbánékat, ui. amit a címben írsz (felizgulni valakinek a halálára) az a nekrofília kategóriája.
Gondolom nem baj, ha a jelenlegi kormányra nem jellemző az effajta - vagy másfajta - szexuális eltévelyedés, azt pedig, hogy hiányolod nem csodálom: elvtársaid között nagy a tolerancia az effajta elhajjások felé.
Bár mostanában - lévén közeleg április 6. - gondolom leginkább máson izgultok... :-)
Aki őszintén gyászol, az nem másokat basztat, hogy azok miért nem gyászolnak "eléggé". Ha meg nem őszinte a gyász, hanem újabb ürügy a kampányolásra, akkor "le vagytok ti".
Közepes rendező volt Jancsó, fénykora a 60-as, 70-es évekre esett, jóval túlélte önmagát.

A szerző a saját szubjektív imádatát akarja rákényszeríteni az egész országra, amikor azt várja, hogy hivatalos gyászban részesítsék. És ez undorító.

Ja, és persze mai hír: az EMMI saját halottjának tekinti Jancsót.

Lehet(ne) bocsánatot kérni.
@Zoxo: hehe.nekem is ez jutott eszembe.
jol pofaraesett a posztolo..
@Bogas: Komolyan, egy embert kizárólag az alapján tudtok megítélni, hogy kire szavaz? Ha lopott, sikkasztott, gyilkolt és 30 évig rács mögött ült, de jó helyre szavaz, akkor minden rendben? Hogy képes egy ilyen egyszerű agy összetett mondatok formálására, az rejtély, csoda...
A filmes szakma "belterjességéhez":Jancsó Miklós cannes-i díjas, kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész. Budapest díszpolgára, a Magyar Mozgókép Mestere, egyetemi tanár, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke.
S valószínű ezért irt róla a NYTimes is:
www.nytimes.com/2014/02/02/movies/miklos-jancso-who-directed-stylized-films-of-war-and-tyranny-in-hungary-dies-at-92.html?_r=0
"kútmélyi kisstílűség és kulturálatlanság, "

Ez most újdonság?
Az itt megjelenő feketeöves sudribunkók aránya csodaszépen megvilágítja ennek a mucsai, ugarszerű izének a mibenlétét, amit ők maguk Magyarországnak szeretnének lát(tat)ni. Köpedelem.
Jó sok lóvét elherdált ez a Jancsó. Filmjeit jóformán senki se nézte. Én is csak azért láttam néhányat, mert középiskolás koromban kötelező vetítések voltak a koleszban....bár inkább néztünk volna valami jó, kevésbé "világhírű" westernt. Szóval miért is kellene "felizgulnia" Orbánéknak.
@koksz: naigen, ha kapát meg pepét nem találta volna meg, valszeg még annyian se nézték volna a filmjeit..
@Mizantrop:
Az a bunkó, aki gyászt akar kikövetelni másoktól.
A gyász csendes, magába forduló, legalább is az európai kultúrában.
Nekrológnak is még mindig jó a 2002-es Fábry Sanyi nyílt levél:

www.mkdsz1.freeweb.hu/n22/fabry020508.html
Meztelen nők, lovak, röhejes tömegjelenetek, lassú séta ide-oda, cigizve, komoran a földet bámulva, emlékszem, ez jelentette Jancsónál az intellektuális feszültséget. Nagy tehetség, nagy manírokkal. Kurzus filmrendező (Így jöttem, Csillagosok, katonák, Fényes szelek.) Utolsó éveiben Kapa-Pepe filmekkel rongálta az életművét.
Isten nyugtassa.
Annak idején volt egy kérdés a Ludas Matyiban. - "Mit szeretnél édes fiam?.... Egy Jancsó filmben szeretnék énekelni táncolni! Micsoda? .....Hát a sok meztelen lány között....."
Nem csodálkozom. Mindig attól félek, hogy Hofi szobrát is elteszik.
Kellett ez a poszt, és hozzá ez a fotó, mert amik megjelentek, akár kegyeletsértőnek is mondhatnám, még ha valós is.
@csorsza: "50 évvel ezelőtt lezárult a munkássága."

Ilyen bután miért szólsz hozzá?

Jogod van persze, csak a bunkóságodat nem kéne terjesztened.
Nem szép dolog, hogy a Kormány nem emlékezett meg egy jelentős rendező haláláról. De mondjuk az is taplóság, ha valaki ezt számonkéri. Jancsó valószínűleg nem örülne, ha látná, milyen politikai purpárlét csináltak a halálából. Ja, akik meg itt kommentekben köpködnek a hullájára, azoknak azt üzenem, hogy tanuljanak egy csöppnyi emberséget, továbbá sz@rjanak farfekvéses sünt.
Rögtön össze kellett volna ülni, rendkívüli ülés és közös ajvék, természetesen mea culpával, hogy a válságra való tekintettel pár évig a neves művész nem kapta meg a szokásos jutalom egymilliárdját.

Hagyjuk már, elsősorban kommunista, később liberális ikon volt, miért kellene itt mindenkinek lihegni.
Saját szememmel láttam egy Jancsó filmben, ez ám a művészet.
Faszi meztelenül pörén üli meg a lovat....vállán egy férfi bringával. Ez olyan mikor két ruszki avantgárd művész beszélget:
-Te, szarjunk bele a zongorába....á hagyd,úgyse értik!"
Miért is kellett volna izgulni?Ez a sok barom baloldali már az élő fába is beleköt.Fél árbocra kellett volna engedni az ország zászlót? Mi lett volna az izgalom??
még szerencse, hogy itt vagytok ti akik mindig mindenen felizgultok.
Senki se köpködi Jancsó hulláját, csak hát ugye sokba került nekünk ez a "világhír". Inkább ment volna moziba az anyja meg az apja.
@koksz: Jancsó profi volt. Évekig hülyítette a komcsikat a paneljaival.
Aztán jöttek a libsik, akiket Jancsó legalább olyan könnyedén és sok pénzért szolgált ki.

Szerintem röhögött rajtuk, több lóvét szakított mint Paks. Persze ők rajongtak, mi fizettük.
Érdekes olvasni a kommenteket - itt és a Facebook-on... Igazából nem szólnak gyászról (nyilván, mert a cikk sem), az alkotó ember, az alkotás végéről, a visszafordíthatatlanról. Egy dologról szólnak: a dolog aktuálpolitikai kontextusáról. Jancsó (politikai) sámán volt (vagy csak egyszerűen naiv) és láthatóan most elvesztették az övéi, akik nem ezért dühösek: pusztán az aktuális hatalmat gyűlölik. Jancsó halála csak alkalom egy törzsi gyűlölet-szeánszra... Nyugodjon békében...
@♔batyu♔: Az biztos, hiszen a vérében volt ez a fajta profizmus. :-)
Még mielőtt valaki le nácizna meg antiszemitázna jelzem nem vagyok az. Persze ezt ugye nem én döntöm el, hanem libsi "barátaink".
Olyan vicces látni, ahogy a gyökér tahók idejönnek, kommentelnek, és még büszkék is rá hogy tahók. Szegényeket egész életükben iszonyúan frusztrálja hogy egy nagy nullák, akik még csak fel sem fogják mi az a művészet, eszik-e vagy isszák, mire jó az, miért nem pénzben kell mérni, mert ők csak eztet értik. És ezért, kínjukban, fikáznak. Hogy ne érezzék magukat annyira szellemi törpének. Bukók voltak, bukók is maradnak amíg élnek.

A jó öreg Miki bához szerencsére az ilyenek hangja el se hallatszott soha, ahogy most se. Nyugodjék békében az öreg, és az igazi magyarok nevében köszönöm neki mindazt a hatalmas értéket, a kincseket, amit hozzátett a magyar kultúrához, amik miatt jó magyarnak lenni, és persze azt az örömöt is, amit okozott nekünk, nézőinek.
Gyümölcséről ismerni meg a fát. Ki-ki döntse el mennyi, és milyen minőségű gyümölcsöt termett Jancsó. És egyáltalán ízlett valakinek? Őszintén, ne a politika mentén értékelve. Nekem 0.
@tobeor: Van abban valami "báj" mikor önmagát szellemileg felsőbbrendűnek tartott emberi lény, másokat bunkóz, gyökerez, és tahózik. Ráadásul nem is vicces.
@koksz: Tényleg van, ezeken a tahókon röhögtem én is, akik akkor se fogják fel micsoda fantaisztikus érték van előttük ha ott van az orruk előtt, ráadásnak még le is fikázzák :) Szánalmasok, ugye?
@tobeor: Ne lihegd már túl. Filmjeinek jórésze sima propagandafilm volt. Mit gondolsz, miért ajnározták a komcsik.

Újszerű annyiban volt, hogy új stílust teremtve (a franciák alkalmaztak hasonlót) túllépett az 50-es évek eltúlzott idealizált stílusán és a hangsúlyt a sztoriról és a szövegről a képre helyezte. Az ideológiai mondanivaló nem folyamatosan jelen volt, hanem időnként felvillant, ezzel hihetőbb és hatékonyabb volt. A film intellektuálissá vált, már lehetett magyarázni, az értelmiség is befogadta.
Ezért is vált a libsik kedvencévé, akik amúgy is értékelték a Jancsó filmjeiben nagyon erősen jelenlévő antifasiszta szálat.
@koksz: Lehet, hogy neked 0. De külföldön ismertebb mint egy-két általunk hungarikumnak tartott dolog.
Ha lenne esze a kormányzatnak, csinálna egy fasza nemzetközi fesztivált aztán évente egyszer levetítenek 10-15 db 50 éves filmet. A nemzetközi "művészek" jönnek, zabálnak és fizetnek.
Ha többet lehet kaszálni mint egy hortobágyi körúttal a semmiben, akkor már csak Szabó Istvánra kell várni....
A jó öreg Miki bácsinak én is megköszönöm, hogy a tök üres moziban, nyugisan csókolózhattam a barátnőmmel miközben az ö filmjét vetítették.
@altona: A 70-es 80-as években is volt sok darab, ami vicc kategóriás önismétlés volt. Ő maga írta le, hogy "bulizni" akart kikért 10 milkót a Művelődési Minisztériumból, osztán irány vidékre "forgatni". Modell csajokkal miegymásolni, Cseh Tomekkal iszogatni. Igazándiból én 3 jó filmjéről tudok: Szegénylegények, Magánbűnök-közerkölcsök, A zsarnok szíve (Bocaccio Magyarországon). Ha még vki tud 1-2t, írjon. De ne a kamu filmek közül (jobbra csendőrök, balra tankok jönnek, középen Cseh Tomek gitározik 3 éneklő, meztelen nő között).
@tobeor: Most viccelsz velem ugye...vagy félreértettél?
@Csató: Kötve hiszem. Szerintem inkább felejtsük el úgy ahogy van. Bár az az érzésem hogy nem fogják engedni, mint ahogy mást se. Sőt...tananyag lesz ha az ellenzék kerül hatalomra.
Kicsit belefáradtam...kiléptem. További jó beszélgetést mindenkinek. Tényleg!
@tobeor: Persze, az ilyen álértelmiségiek mint te, kajálták Jancsót, ez is volt a cél.
Szánalmas, hogy igazi seggnyaló tapló agyhalottak azért fikázzák, mert nem nyalta ugyanazt az ülepet, mint ők.
Ja, arról már nem is szólva, hogy az még hagyján ha a tahók életében fikázzák, de ahhoz mennyire genyó szarnak kell lenni, hogy valakinek a halála alkalmát használják fel egy kis primkó fikázásra.. :)

De legalább kiderül, kik a legaljábbak, nagy meglepetés nincs, csak azok akik máskor is.
Tényleg ez a szint?
Ha van kalap a fején akkor az ha nincs akkor is Orbán?????
Választáson szopni fogtok ( megint ) a hazugság a rosszindulat nem jó kampányfogás:) Fizetett bértollnok..
@benoke77: Én is pont ezt mondom, minden hasonlo esetben. Semmivel sem tartom többre egy rendező munkásságsát, egy hegymászó teljesítményét, egy autóversenyző sikereit, mint Kati néni és társaiét, akik becsületben felnevelnek, felneveltek 1-2-3 ... stb gyereket, munka mellet. Ez a dóguk'. Ráadásul Kati néni valószínűleg ezt úgy csinálja, hogy jó esetben a gyerekeitől kep elismerést, míg a fent említett "ismert embereket" egész életükben sztárolják, körülrajongják, valamint igencsak jómódban élnek.
@tollas: Nem gyászt, mindössze szellemi minimumot követelnék a hozzád hasonló kétszínű alakoktól, azt meg ugye minek is. Úgy szálltok rá az "ajvékolós, ki volt ez? ki nézte a filmjeit? mit akartok még, nemzeti gyászt?"-stílusú megjegyzéseitekkel erre a hírre, hogy az egyszerűen arcpirító. Mondjuk Nagy László-t parafrazeálva, nektek már olyanotok sem nagyon van, mi is pirulhatna? A büszke sötétségnek és a rosszindulatú taplóságnak valami lenyűgöző elegye ez.
@tobeor: A tahósággal nem lehet mit kezdeni, az index posztokon virágzik. Csak egyetlen cáfolat az itt leírt baromságokra (Jancsót senki sem nézte, éhenhalt volna, ha a moziból él).
Csak a Szegénylegényeknek egymillió fizetős nézője volt a mozikban! Ha ehhez hozzáadjuk a folyamatos TV megjelenést, a külföldi forgalmazást, olyan adatot kapunk, amiről ma már álmodozni sem mernek filmesek. Vagyis ez az állítás nettó faszág. Ami csak azért szomorú, mert úgy tűnik, a műveletlenség együtt jár a tények kiferdítésével is.
@♔batyu♔: Ja. Te meg majd keress rá a jútyubon mondjuk a Scorsese nevű ál-értelmiségire, amint Jancsóról nyilatkozik.
@♔batyu♔: libsik mi?! bazdmeg ember te vagy király,
orsósszoppancs vagy-e?
@Mizantrop: Szellemi minimum. Bocs, de mosolygok. A halálhíreknél a kommentekben az alábbiakat nem tartják be:
"De mortuis nil nisi bene." elvét.
Az emberi, faji, vallási méltóság elvét.
A direkt politizálás elvét.
És ezután következik csak az általad hiányolt szellemi minimum!
Inkább ne vitatkozz velük.
Ne haragudj de ez szánalmas. Minden egyes haláleset alkalmával valaki azon rugózik, hogy valamilyen állami szerv nem megfelelően reagált.
Horn halálakor a Bartók rádió egyik híradójában csak rövidhír volt => bunkó, fasiszta, náci kormány.

Jancsó halálakor a következő munkanapon adnak ki közleményt => bunkó, fasiszta, náci kormány.

Némiképp politikai hullarablás íze van a dolognak.
Kampány van, kampány, jól van... Valaki, még egy bőrt a művész úrról!?
Elég gusztustalan dolog egy ember halálát politikai kampánycélokra felhasználni. Most is sikerült.
@Drago Brutic:
Minden állításukat egyenként lehetne cáfolni, röhögve :)

De mondom, itt a tahók lelke mélyén megbúvó, egész életüket meghatározó kisebbrendűségi komplexus dolgozik. Mivel nem éri fel aggyal azt ami nem ehet vagy nem lehet rajta sört venni, ezért frusztrációjukban fikázzák a náluk különbeket. Sebaj, hagyni kell szerencsétleneket hogy főjenek keserű levükben.

Miki bácsi szerencsére jó sokáig élt, tartalmas élete volt, nekünk meg nagy szerencsénk hogy itt volt nekünk :)
Nem tom államfői szinten milyen halottakra szoktak megemlékezni, egy se jut eszembe.

Jancsó nagyságát meg minek eltúlozni, ha eccer jó rendező volt.
Jancsó utolsó interjúinak egyike:

- Ha jól emlékszem, a rendszerváltást követően Ön kétszer is indult parlamenti választásokon.

- Indultam? Indítottak. Felkértek. Adtam a nevemet.
Pedig valamelyik közutálati TV megszakította a műsorát. Pont akkor néztem rá. Szóval szerintem ez most mellé ment.
@tobeor: Ez az egész nem Jancsóról szól. Évek óta blogolgatok, kommentelgetek (nem napi szinten), szomorúan látom, mennyire aljasodik le fokozatosan a blogvilág. Részben a poszterek is felelősek. Leomlott minden tabu (pld a halálhírekkel kapcsolatban). Megszűnt a vélemények árnyaltsága. És beszűkült a szellemi színvonal (ki a szart érdekel, külföldön mit írnak). Ez Jancsó halálánál eszenciálisan jön elő sajnos. És most szándékosan nem írom le, szerettem-e, vagy nem őt, mint rendezőt, mert nem ez a lényeg. Hanem az, hogy milyen jelentőségű rendezőnek számított a világban. Cannes, Montreal, díjak, akiről a New York Times nekrológot ír... Na ezt hiányolom.
Egyébként ezért rossz ez a poszt, mert csak fröcsögéseket generál.
Még a kacsameséket sem szakították meg, hallatlan!
Az MNO is megemlékezett Jancsóról, megint miről szól ez a blog?
Na mert a baloldal az megemlekezett Csurkarol vagy Nemeskurtyrol???
@Bicepsz Elek: Az elég durva lett volna, mivel Nemeskürty még él. :)
Isten nyugtassa, de Jancsó is úgy volt "nagy művész", hogy fogyaszthatatlanok a művei, akkor meg minek?
akarhogy is...

nyugodjek bekeben!!!
Én nem vártam el a kormánytól, hogy Jancsónak különösebb hacacárét rendezzen. Persze, van aki szereti, van aki utálja. Én az utóbbi. A balliberális sznobizmus persze másképp ítéli meg, de erről nem én tehetek.
Isten nyugosztalja.
Ennyi.
Talán ha Uz Benceként rendezett volna, már pénteken sikerül kiadni 2 sort.
Ennyit a kulturáltságról, gratula jó pár kommentelőnek.
Isten nyugosztalja.
Philip Seymour Hoffman halála nagyobb hírértékű volt. Korábban Heath Ledgeré is. Satöbbi.

Most azok, akik műveltnek és értelmiséginek szeretnének látszódni, lefutják a kötelező kondoleáló köröket, aztán mennek vissza a mónikasós ájerbe.
@tobeor: A meg nem érdemelt kultúrfölény fölényes önmagáravétele. Szerénység, elvtárs, szerénység! :)
A jobboldali kutúra kimerül a Való Világban...

Ennyit tudnak.
lehet belole pènz csinàlni,nem.fideszes volt,bèkemenetes,nem.akk.vityàèknak teljesen haszontalan,bezzeg ha csinàlt volna egy filmet Fulke forradalom cimmel...
@imres:''Isten nyugosztalja.
Ennyi.'' Igazad van csak ennyi kellett volna egy rèszvètnyilvànitàs,semmi tobb...
@pocaklakó minimanó: Persze, aki nem áll be a tahók közé fikázni egy épp most elhunyt óriást, az "kultúrfölényeskedik", aha :D

Tipikusan a tahók nézőpontja, mindenki fölényeskedik velük szemben, aki nem áll be közéjük tahózni :)
Jajjj kussolj már cikkíró...

Mert mit kéne csinálni a kormánynak ? 1 héten át sírni ? Kelteni a hisztériát? Meghalt sajnos, ez van, el kell fogadni.

Az sokkal cikibb, hogy te egy ember halálát használod ürügyként arra, hogy belerúghass a kormányba...

Baromarcú vagy cikkíró..
Miert izgasson fel barkit is? Egy alairoval kevesebb...

Amugy meg egy tolvaj, eredeti otlet zero, helyette boven olasz neorealizmus.
Nem, értem, tényleg nem. Mi van azoknak a lelkük helyén, akik most köpködnek egy halott ember koporsójára?
@genyamagyar: "A jobboldali kutúra kimerül a Való Világban..."
A Való Világot a ballib prominens adója az RTL klub szállítja...
Bravó. Meghalt egy ember a tisztelt posztoló meg politikai kampányt rittyent belőle. Látom gyászolsz rendesen hülyegyerek. A másik fele meg szánalmas, ahogyan hirtelen most isteníteni kezdik, mint amikor Faludy meghalt, hirtelen mindenki "gyuribája" lett. Gyorsan kiwikipédiáztak néhány versét, hogy ők is az értelmiséghez tartozzanak, egy kis hullaszagú cafat jusson nekik is. Jancsó tehetséges filmrendező volt, bár számomra érdektelen a munkássága, mindenesetre elismerem, hogy biztos volt valaki. Csak kérem ne legyen kötelező gyászolni, mint politikai halottat, hanem, ha lehet, mint embert.
@BattleCry: Egy "Isten nyugtassa" megtette volna, még a New York Times előtt, mert így ultra ciki. Nem, saját halottnak sem kellett volna tekinteni. Ez így utólag még cikibb, túlkompenzálásnak hat.
@Drago Brutic: valószínűleg ez azért van mert 10 bloggerből kilenc bérblogger.
Ma nem találsz objektív, elfogulatlan blogot max nagyítóval.
@Hátrányos helyzetű kaviár:

És mi van azoknak a lelkük helyén, akik egy halott ember koporsóját felvonultatják egy kampányban?
@ben2: Azoknak is pont annyi. De egy halott embert köpködni akkor sem túl stílusos, ha az illető népirtó volt életében. Ez utóbbit is, és mindenki mást is életében, ha rászolgált.
Szomorú, hogy egy ember halála, egy nem politikus ember halála ilyen mértékben lealjasuló, politikai felhangú összetűzéseket szül egyszerű kommentelők között.
@genyamagyar: Apám ha utána néznél rájönnél hogy az rtl még véletlenül sem jobboldali hanem bibsi libsi!
@tobeor:
Tudod, ebben mi a legszörnyebb? Hogy nálunk "nacionalistább" országokban, mint pld Lengyelországban mindenki szereti a lengyel filmet, politikai meggyőződéstől függetlenül. És a legtanulatlanabb lengyel is büszke mondjuk Andrzej Vajdára, és leszarja, hogy mi a politikai álláspontja, és akkor is büszke, ha egyetlen filmjét sem látta és nem érti. És tudod, miért? Mert a díjaival, elismertségével Lengyelországnak is dicsőséget hoz, azért. És itt egyszerűen nem látják be (vagy nem akarják), hogy Jancsó és Szabó István és Tarr Béla is elismeréseivel az ország javára válik. És még egyszer mondom, tök mindegy, hogy én, vagy bárki mit gondol a filmjeikről, és az is, hogy "melyik" oldalon állnak (mert ugye Szabó és Jancsó tök ellentétes oldal), egyszerűen az van, hogy büszkének kéne lenni rájuk. Ilyenek a lengyelek, dehát látod, itt ők csak "sznobnak" számítanak :(
@tollas:

Vannak azért hogy úgy mondjam árnyalatnyi eltérések, mert bár az elmúlt években Fábry is határozottan az elhülyülés jeleit mutatja, az már viszont téged jellemez, de alaposan, ha úgy gondolod, hogy Várhegyivel azonos minőség.

Na pláne ha ezt az összehasonlítást maga Fábry is üvöltve kérné ki magának.
@Drago Brutic:
Csak utánanéztem kíváncsiságból. Box Office adatok:
Vajda Walesa filmje első héten Lengyelországban: 140 000 néző
Szabó István Ajtó első héten Magyarországon 8000 néző.
A korrektség kedvéért szorozzuk be az utóbbit 4-gyel (ennyivel van több lengyel), még mindig csak 32 000.
Szóval négyszer annyi lengyel nézi a maga oscar díjas rendezőjét, mint magyar!
Jah, ők nem nyafognak, hanem nyitottak, és megveszik a jegyet.
@Drago Brutic: Nem tudok mit mondani. Ez így van, ilyen ország lettünk. A gyűlölet elvette az emberek eszét, és becsületét is. Így kell tönkretenni egy népet, a gyűlölködés állandó szításával. Amikor már mindent felülír a gyűlölet.

Üdvözöllek Magyarországon :(
@Drago Brutic: @tobeor: Tudjátok, ilyen mértékben átpolitizált társadalmat, mint a magyar, még nem láttam. És ez ijesztő. Nagyon.
@tobeor: "...egy épp most elhunyt óriást..." Ja, látod, ez a vágyott, de el nem érhető kultúrfölény vonzása. Okulj, pajti! :)
@tobeor: Nagyon szívesen! Mindig örömömre szolgál, ha javíthatok elmaradottabb honfitársaim műveltségén és/vagy IQ-ján. :)
@pocaklakó minimanó: hááát peeeersze Emese, hát persze...
@tobeor: Gondoltam is, pubi, hogy itt szakad vége a műveltségednek és innentől fogva csak a blabla marad. Nem baj. :)
A legnagyobb taplók tegnap este az ATV megmondóemberei voltak, akik úgy gyászolták Jancsót, hogy 5 percen keresztül szidták a kormányt, amiért szerintük nem reagáltak megfelelően a sajnálatos halálesetre.

Na ez az igazi disznóság! Részesei voltak Mészáros Tamás és Avar János.
Ők arra használták fel Jancsó halálát, hogy a kormányt szidják.

Hullarabló magatartás. Pfúj!!!
Nézzük meg, miképpen kell méltóképpen, humanista és demokratikus módon nekrológot írnunk egy elhunytról. Köszönjük, Magyar Narancs!

Részlet: "Ebben a kupacban egy valamikor intenzíven teljesítő drámaíróra talán ha a szakirányú kortörténeti munkák emlékeznek olykor vissza. De nyugodtan nevezhetjük Csurkát akár ígéretes prózistának is, annak sincsen semmi értelme, bár régi szövegei nincsenek híján minden erénynek. (...) Csurka István bűnös a nácizmus visszahozatalában. A nácizmus újbóli hivatalossá tételében (...) Csurka István most elment, de ami a borzasztó, hogy a műve túléli őt, s az nem a Házmestersirató." (magyarnarancs.hu/aszerk/meghalt-a-cselszovo-dul-a-rut-viszaly-78618)

Bezzeg ha a mostani halottról írnának eképpen, holnap már az óceánon túl is erről beszélnének a "mértékadó" közéleti személyiségek.
süti beállítások módosítása