Nem kalandvágyból húznak el fiataljaink

2014.02.05. 08:00 baum

immigration pic.jpgA hétfői parlamenti ülésnapot Orbán Viktor kezdte napirend előtti felszólalásával. Volt minden, mi szemnek, szájnak és hánynak az ingere, a rezsicsökkentéstől a mimagyarokig. Viszontválaszában ellenben volt egy kijelentése, aminek nem szabad elsikkadnia a ködben. Idézzük is fel:

„Szeretnék néhány szót szólni a fiatalokról is, mert rendszeresen azt hallom itt a Házban, hogy önök megpróbálják a fiatalokat gazdasági menekültnek beállítani.”

Komolyan mondom, hogy majdnem felrobbantam, amikor ezt így képes volt Viktor a pofánkba tolni. A kormánypártok és a szervilis média hiába igyekszik úgy beállítani a nyugaton munkát vállalni kényszerülő fiatalokat, mint akik kalandvágyból mennek szerencsét próbálni, a valóság ezzel szemben nem ez. A kilátástalanság viszi el őket. A barátaim és rokonaim közül sokakat csak a virtuális térben láthatok, hallhatok manapság, csak azért, mert nem tudtak itthon boldogulni, és kényszerből külföldre emigráltak. Erre nekem ne mondja senki, a miniszterelnök meg pláne ne, hogy mindez kalandvágyból történt. Az öcsém nem azért szív Észak-Írországban, mert ez annyira jó lenne neki. Orvos barátom, aki három éve még azt mondta, hogy soha nem akar elmenni, mára belátta, hogy itthon éhen fog halni, hiába vállal ügyeletet és dolgozik 12 órákat. Az unokatesóm dettó. A környezetemből csak ilyen történeteket hallok. Természetesen nem mondom, hogy csak ilyen van, nyilván vannak, akik kalandvágyból mennek, és azt sem állítom, hogy nem tesz jót a fiatalnak, ha világot lát. Sőt. Viszont hazudni erről vezető politikusként óriási felelőtlenség, és megalázza azokat, akik a túlélés miatt kényszerültek hazát cserélni.

Hogy a miniszterelnök mennyire gondolta komolyan szavait, kiderül abból, hogy rögtön meg is cáfolta saját magát:

„Köszönjük meg nekik, hogy nem a munkanélküli segélyt választották itthon.”

Pontosan. Ezzel beismerte, hogy munka, az nincs. A kormánypropaganda mást sem zeng, minthogy növekedtek a foglalkoztatási adatok. Az a baj ezzel, hogy ez kizárólag a közmunkaprogramnak köszönhető, melynek bérezése nem éri el a semmire nem elég minimálbért sem. A munkaerőpiac halott, rezsicsökkentés van, meg egy cinikus miniszterelnök.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr465798706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"A környezetemből csak ilyen történeteket hallok."

Én meg nem.

No, most akkor mi van?
@pocaklakó minimanó:
"Én meg nem."

Akkor mesélj, te milyeneket hallasz?
Moszkovitya a magyar történelem legnagyobb seggszája,ma már eljutott arra a szintre hogy nem tudja mit beszél,már nem évekkel később cáfolja önmagát,hanem a következő mondatában!300 Ft-os szarrágói is döbbenten nézik a szerencsétlen csüngőhasút.
@Pinokkio: Olyanokat, hogy nem húznak el. Mert ugye, ha egyik oldalról lehet általánosítani, a másikról is lehet. Ui.: Azt vágod, hogy idén lesz tízéves az "exodus", csak eddig valahogy nem érte el a lúzerek ingerküszöbét a dolog? :)
@pocaklakó minimanó: Azok közül, akik "nem tudtak itthon boldogulni, és kényszerből külföldre emigráltak", vajon hánynak lesz különb munkája külföldön, mint mosogatás, árufeltöltés, takarítás, pincérkedés, stb.
Ilyen munkákat itthon ugyanígy megkapnák, persze nem akkora pénzért. Nyilván erről is Orbán Viktor tehet. Majd a Bajnai bevezeti a német minimálbért és minden jó lesz.
Grat kedves Fent és Lent! Teljesen egyetértek veletek, újfent fején találtátok a szeget!

Sajna Orbán cinikus (vegyítve némi infantilizmussal), buta és mindennek tetejébe öntelt is! A hülyékre jellemző magabiztossággal, a mindent mindenkinél mindig jobban tudó - az idiótizmus alapkövét jelentő - mentalitással.

Holott kormányzása óriási kudarc, hazánk a környező országokhoz képest cafatul teljesít! (Gyengébb idegzetűek ezt chekkeljék az eurostaton.)

A Nagy Szoclib Elqurásból beleestünk a Nagy Nemzeti Nyomorba!

Hullajó! Bravó fiúk!
Ki is harsogta, és mikor, hogy "El lehet menni Magyarországról!"?

Már komolyan veszélyezteti a liberálbolsevik Böszmefogást ez az intenzív nyalás, ki fog sebesedni az ánuszrózsájuk és elvéreznek. De ezzel sem képesek elterelni a közbeszédet Simon mágusról, és arról a kőomlásról, ami frakciótársai szívéről indult meg, amikor őt nevesítették.

@mesz86: Szakértelem és végzettség kérdése. Vannak jól konvertálható szakmák (orvos, nővér, fizikus, kémikus/vegyész, informatikus, zeneművész stb.), amellyel külföldön is gyorsan el lehet helyezkedni (persze munka itthon is lenne, leginkább kezdő közalkalmazotti illetményért), és vannak olyan szakmák, amellyel itthon is és külföldön is csak áruházi polcfeltöltő vagy gyorsmoslékoldás kiszolgáló lehet szinte mindenki, csak hát jóval magasabb jövedelemért és gyakran olcsóbb, vagy legalábbis összességében nem drágább megélhetési költségekkel - gyakran még az időnkénti hazautazások költségével együtt is a többszörösét tudják megtakarítani, mint ha itthon dolgoznának ugyanazt. Picit ugyan javult tavaly a helyzet, de amikor beleléptünk az Európai Unióba, még a luxembourghi béreket irigyeltük, most meg már többnyire a luxembourghi árakat is.
@mesz86: Németországban nincs minimálbér, mindössze vita van a bevezetéséről.

@pocaklakó minimanó: szerinted hogy van az, hogy én értelmiségiként, bőven átlag feletti fizetéssel szintén azt érzem, hogy rohadtul le kéne lépnem, mert egy nagy mocsár ez az ország? (párt és oldalsemlegesen)
@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Vártam a hazudós fityiszest Te vagy AZ. El lehet menneio mondta Gyurcsány Széles úrnak mikor csökentetni akarta a béreket. Igen menjen a Széles is az ilyen lopkodós milliárdosok.
Tehét NE HAZUDJ ORBÁN BÉRENC!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
@poor: A nick-ed a helyesírás tudásod jelzője? :D
@Ahatis: Csaxólok, hogy helyszíni beszámolók szerint szinte az egész nyugati világ ugyanolyan, vagy még rosszabb"mocsár", mint csonka hazánk. Amelyik meg nem olyan, az sem fenékig tejfel, az sem tejjel-mézzel folyó Kánaán (esetleg egyeseknek, de mi bizony kettesek vagyunk). Vannak persze olyan kellemetlen és fájdalmas jelenségek itt, amelyeket máshol nem tapasztalhatunk, de máshol meg másfélék vannak. Talán Új-Zéland déli szigete a legélhetőbb nekünk (szinte azonosak az éghajlati átlag-adatok, csak kevesebb időjárási szélsőséggel, és a Kárpát-medencéhez hasonlóan vékony a földkéreg). Oda is várnak magyarokat, de nem McDonald’s-ba, sem Tesco-ba (azokat ellátják a kínaiak), hanem "juhásznak", ami több ezer állat gondozását, ellátását jelenti, az állandó kerítés-karbantartástól a vérszomjas papagájok elleni küzdelemig.
na persze,aki elment azt nem érdekelte hazánk sorsa.Rlment szavazni,ha élt a jogával,vagy még azt sem tette meg.Vagy szavazott szimpátia alapján,és a honfitársaiz itt hagyta a nyomorban,hinás döntés,ennek isszuk a levét.Médiabirodalmak,korrupciók,stb,a kérdés miért nem lehet becsületes embereket választani,akiről tudod ,hogy az is
@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Hát aki vérszomjas papagájok elleni küzdelemre vágyik, annak tényleg tökfölösleges a Föld legtúlsó pontjáig szaladnia ... :)
Drága miniszterelnökünk, kedves vitya! Nem, nem kalandvágyból vállaltam munkát külföldön, hanem ezért:
Angol/német tárgyalóképes nyelvtudással, 2 mérnöki diplomával, valamint 3 év szakmai gyakorlattal az alábbi feltételek mellett tudtam otthon munkát találni (6 hónap keresgélés után): napi 8/heti 40 órára és 150 bruttóra bejelentve, de ténylegesen napi 10-12 órát gürizve (sokszor hétvégén is, túlóra elszámolás nélkül), 200 nettót kézbe kapva..
Ugyan abban a munkakörben, ugyan azt csinálva, ténylegesen napi 8 órát dolgozva itt megkapom a havi 6500 nettót (svájci frankban), ráadásul úgy, hogy a munkáltatóm nem a kihasználni való bérrabszolgát, hanem a megfelelően képzett kollégát látja bennem! Továbbá, míg otthon a havi fizetésem ~80-90%-át tette ki a havi megélhetés, addig itt ez kijön 40-50%-ból és tudom, h. lesz megfelelő, nem csak az éhenhaláshoz elég nyugdíjam! Ezért!
Én kétfélét hallok az itthoni ismerőseimtől. Az egyik: munkanélküli, és már 3-4 éve próbál elhelyezkedni.
A másik: Dolgozik, hét bőrt lenyúz róla a munkahely, egy viszonylag középkategóriásnak mondott fizetésért annyit hajtják, hogy arra család, magánélet rámegy.
HÁt n em tudom, nekem a külföldre távozott ismerőseim mind így helyezkedtek el: informatikus, vegyészmérnök, környezetvédelmi mérnök (ez konkrétan a hugom). Egy sem mosogató meg árufeltöltő. Ja, egy nő úgy ment ki, hogy itthon krupié volt, de ott nem akart az éjszakában dolgozni (Anglia), elvégzett egy tanfolyamot (ott), uszodamester féle dolog, meglett a papírja, és egy hét múlva volt állása egy wellness hotelban.
@Ahatis:

"szerinted hogy van az, hogy én értelmiségiként, bőven átlag feletti fizetéssel szintén azt érzem, hogy rohadtul le kéne lépnem, mert egy nagy mocsár ez az ország?"

Szerinted hogy van az, hogy a legtöbb "mocsarazó-abszurdisztánozó" vinnyogó csak szájal, de amikor tettekről van szó, akkor inkább belesüllyed a "mocsárba" és tovább vinnyog?

Olyan murisak vagytok, mint a folytonos öngyilkossággal fenyegetőzők, akik valahogy csak nem kívánják "megöngyilkolni" magukat.

Figyelemfelhívás lehet az oka, vélem én.
@Ahatis:

"A nick-ed a helyesírás tudásod jelzője?"

Offosként beleszólok: A helyesírással éppen nem neked illene vagdalkoznod. Örülök, hogy segíthettem.
@RedWing:

"Angol/német tárgyalóképes nyelvtudással, 2 mérnöki diplomával, valamint 3 év szakmai gyakorlattal az alábbi feltételek mellett tudtam otthon munkát találni (6 hónap keresgélés után): napi 8/heti 40 órára és 150 bruttóra bejelentve, de ténylegesen napi 10-12 órát gürizve (sokszor hétvégén is, túlóra elszámolás nélkül), 200 nettót kézbe kapva..."

Khmmm... Valahogy sántít ez a történet. Vagy a felsoroltakkal lehet gond, vagy pedig a munkakeresési agilitással. Mondjuk, hogy nálad kevesebb végzettséggel, de alaposabb gyakorlati tapasztalattal rendelkező technikus kollégáim (volt melóhely) 8 órára bejelentve (néha többet dolgozva; és saját kuncsaftkerítéssel) és ténylegesen foglalkoztatva (nem feketén) nettó 230-270 között szakítottak. És nem gebedtek bele a melóba. És nem is multinál dolgoztak, hanem helyi kisvállalkozónál.
@Kovács Nóra Anna:

"Én kétfélét hallok az itthoni ismerőseimtől."

Tessék tágabb körből ismerősöket szerezni.
@RedWing:

"...valamint 3 év szakmai gyakorlattal..."

Tényleg igazán borzasztó, hogy ekkora munkatapasztalattal miért nem RÁD bízták azonnal a kecskeméti Mercedes termelési vezetői pozícióját és miért nem szakítasz hetenként millákat.

Sanyar' van, kérem szépen.
@pocaklakó minimanó:
Hogy pontosítsak, a tesóm itthon (nő, 35 éves volt 2007-ben), multinál felsővezető volt, megkereste havonta a nettó 800-at, korlátlan gk. használattal, ha volt külföldi napidíj, még több is volt a pénz. Cserébe alvás közben látta a gyerekét 4 éven át (amikor a bébiszittyó már lefektette, ő pedig hazaért és beesett az ágyba). Szabira úgy mehetett, hogy a medence szélén ott kellett, hogy legyen a céges mobil bekapcsolva.
Kiment Angliába, ott nem csúcsvezető, csak osztályezető. A céges mobilja még nem szólalt meg munkaidőn kívül. És bőven megélnek a fiával abból, amit keres, félretenni is tud.
(Mondjuk ő itthon is a középosztályhoz tartozott, csak nem mindegy, hogy milyen áron.)
Körülbelül ötszázezer magyar honfitársunk dolgozik külföldön tudomásom szerint.Amennyiben ők itthon lennének akkor ennyivel több lenne a munkanélküli szép hazánkban.Egyetlen kormány,és egyetlen vállalkozás se tudná biztosítani azt az ötször,vagy tízszer nagyobb fizetést amit ők kapnak.- Viktorkánk egymilliós munkahely teremtési álma 50 százalékban teljesült.(igaz hogy ehhez neki nem sok köze van.-) Nem kalandvágyból húznak el,nem emigrálnak a mieink,hanem kihasználják az új lehetőségeket ! Az EU a mi "kibővült kitágult új hazánk" Akkor megyünk ki amikor akarunk,és akkor jövünk haza amikor úgy látjuk,hogy érdemes .- Én 1961-től 94-ig artista voltam ,bejártam az egész világot, most 20 éve itthon élek,soha nem akartam kinn maradni,sok barátom van aki másképpen döntött - de -rendszeresen ők is hazajárnak.- Ezért azt mondom,hogy nem kell pánikolni,most alakulgat az újfajta életformánk,én optimista vagyok e téren. - A világ azért szép,és érdekes számomra még mindig ,mert sokféle képen látjuk,érzékeljük ugyanazt a történést.Ez nem baj,a baj az amikor gyűlölködünk egymás ellen.- Jelenleg is ez történik,és most a választások előtt egyre jobban megy a bunyó,és még nem lehet tudni ki lesz a hunyó (na ezt csak a rím kedvéért írtam) - Ennyi.
@pocaklakó minimanó:
Érdekelne, ki adott alád morális magas lovat?

Pont úgy csinálsz, mint azok az übermagyarok, akik szerint mindenki más rossz úton jár és itthon csodálatos az élet. Vagy ha valamiért mégis rossz, az mindig másnak a hibája.

Érdekelne, mivel magyarázod, hogy (és ez most egy konkrét példa) itthon egy autóipari multinál dolgozó betanított munkás (általános iskolai végzettséggel) többet keres, mint egy két diplomás, gyermekvédelemre szakosodott szociális munkás?
@Kovács Nóra Anna:

Tehát lehetséges ez és nem nyomorog mindenki.
@Ahatis:

"Pont úgy csinálsz, mint azok az übermagyarok, akik szerint mindenki más rossz úton jár és itthon csodálatos az élet. Vagy ha valamiért mégis rossz, az mindig másnak a hibája."

Pont úgy csinálsz, mint azok az untermagyarok, akik szerint mindenki más jó úton jár és itthon rettenetesen szörnyű és szörnyen rettenetes az élet. Vagy ha valamiért mégis jó, az mindig másnak az érdeme.

Merjünk kicsik lenni és a pohár mindig félig üres.

"Érdekelne, mivel magyarázod, hogy (és ez most egy konkrét példa) itthon egy autóipari multinál dolgozó betanított munkás (általános iskolai végzettséggel) többet keres, mint egy két diplomás, gyermekvédelemre szakosodott szociális munkás?"

Mondjuk, a legtöbb helyen ez az ábra, de valahogy neked (nektek?) csak az böki a csőrötöket, ha itthon ez.

Pár külföldi példa.

USA - legrosszabbul fizetett melók a legrosszabbtól indulva...

1) Kaszinóbeli droid-dolgozók
2) Állatgondozók (háziállatok, nem állattenyésztés)
3) Szakács
4) Recepciós
5) Mezőgazdasági alkalmazott
6) Szociális munkás
7) Bejárónő
8) Pultos
9) Benzinkúti alkalmazott
10) Mosodás

Milyen érdekes, hogy a szociális munkás itt is a legalján szerepel. Gyorsan fuss és ekézd már az amcsikat az érzéketlenségükért. Köszi! :)

Itt meg egy link a németekről: www.salaryexplorer.com/best-paying-jobs.php?loc=81&loctype=1
"pocaklakó minimanó 2014.02.05. 08:17:21"
Tiszteletem.... Nem nagyon szoktam hozzászólni, de a mostani téma kiverte a biztosítékot. A szakmámban, (szociális szféra) csak a kontraszelekció egyéb változataival találkoztam ott, hol a források elegendőek voltak a tisztességes szakmai pályafutáshoz, emberi élethez. Lehet, hogy a gyakorlati és elméleti tudásommal lenne baj(??), vagy hiányosak lennének a társadalomismereti ismereteim? Per pillanat magam is kifelé tendálok, mert családosként gondoskodnom kell gyermekeim jövőjéről. Anno a világnézeti retorziókat és egyebek még elmentek fiatalon, és vidéken (lásd dokumentumfilm a 80-as évek vidékéről), habár húzós volt, "megfelelő hatással" a mai napig. Hogy miért van ez, miért lett ez, az már más kérdés. De ki akkor becsületes magyar volt, alaposan fejbe verték. Így is és úgy is. Mert nem csak a bogrács volt, a korbács is.
A szakmai tudás ma nem elég a szakmai pályázatokhoz a tapasztalatom szerint. Vagy lehet, hogy máshol sem. Vagy csak nem ennyire nem elég. Úgy vélem ha csak annyira nem elég, az már számomra ok. Laza több mint 3 évtizedes tapasztalat. Lehet, hogy Önnek több van, ha érdemi is, várom tisztelettel véleményét. Egy vidéki senki a'la.... és nem mondok nevet, tudja aki tudja, aki nem annak meg felesleges.
@anybody67:

Több évtizedes rossz tapasztalat, de hirtelen csak most lettél annyira érzékeny, hogy elkezdj kifelé tendálni?

Nahát! Újabb jelentkező a 2010 áprilisa óta túlérzékeny csoportba?
Pár dolog.
1: Nem tegeződünk, semmiféle pertut nem ittunk meg.
2: Családosként az ember, a munkásember nehezebben vált, a szakmai elgondolásoknak, elképzeléseknek vannak határai is, van úgynevezett kifutási idő, ami mondhatni azt hosszabb folyamat, és ha nem megy a szakmai elképzelés megvalósítása egy adott helyen, természetes, hogy a munkás, vagy szakember máshol próbálkozik.
3: Még sértegetés szintjén is ócska dolog egy adott közéleti kategóriába való beillesztés így, a volt elvtársakat meghagyom másoknak, magam nem voltam az.
4: Ez nem érzékenység, hanem szigorúan anyagi dolog, mert egy adott szakmában van x állás, van y szakember, és ha sokadszorra is az a fekete-fehér tapasztalat, hogy nem a szakmai szempontok számítanak, akkor nincs mit tenni.
5: Érdekes, hogy aki anno magyar volt, amikor az nemszeretem dolognak számított, s vállalt is azért retorziót az ilyen nahát nevezetű fogalmakat kap az interneten egy mélyebb társadalmi problémához való hozzászólása alapján.
6: Ha a szakember ingyen tart konferencián előadást, amire szüksége van a szakmának, vagy az igen rossz finanszírozási formák miatt munkáért nem tudnak fizetni, és a bérezés is nyomott, ha éppen van állása, miből neveljen gyermeket?
7: Érdekes lesz olvasni a gyermekeimnek ezt a megjegyzést, kifejezetten érdekes...
@anybody67:

Pár dolog.

"Nem tegeződünk, semmiféle pertut nem ittunk meg."

A neten az erőltetett magázódás nem komilfó. Modoros és ilyesmi. Netikett olvasása ajánlott. Örülök, hogy segíthettem.
Az index.hu-ról...

"A német munkaügyi hivatal (BA) adatai alapján a KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI UNIÓS TAGÁLLAMOKBÓL SZÁRMAZÓ, TELJES MUNKAIDŐBEN DOLGOZÓ MUNKAVÁLLALÓK 53 SZÁZALÉKA AZ ÚGYNEVEZETT ALACSONY KERESETŰ SZEKTORBAN TUDOTT ELHELYEZKEDNI – írja az MTI az SWR hírügynökségre hivatkozva. A dél- és délnyugat-európai - görög, olasz, spanyol, portugál - bevándorlók körében ugyanez az arány jóval kisebb, 25,4 százalékos, valamennyi németországi munkavállalót együttvéve pedig csupán 19,7 százalékos."

Sajtból van a Hold és kolbászból a kerítés.
@pocaklakó minimanó:
Ki mikor kezdte a "beszivárgást".

A déleurópaiak ötven-hatvan éve.

Valamint hiányzik a "harmadik rend" - az unión kívüliek (arabok, törökök, ázsiak) megmázsálása.
@panelburzsuj:

Pedig hogy ment a mantra, hogy kiszaladnak a legképzettebb munkavállalóink, meg effélék... :)
süti beállítások módosítása