A 10 legdurvább elhagyott lakóterület

2014.03.01. 07:00 beeni

Ebben a posztban településeket, városrészeket, lakótelepeket, emlékműveket, szigeteket szedtem össze, melyeket emberi kéz épített, és lakói valamilyen okból elhagyták őket. Van köztük megszűnt bányaterület, akad, melynek lakóit természeti katasztrófa, atomrobbanás, vagy katonai behatolás űzte el, de olyan is van, ahol a városvezetés döntött úgy, hogy az adott városrészt meg kell semmisíteni. A következő posztban a 10 szerintem legdurvább ilyen területet mutatjuk meg.

hashima.jpg

Hashima szellem-szigete. Részletek később

10. Kínában felépítették Párizs szinte lakatlan mását

tianducheng.jpg

Tianducheng városában felépítették Párizs híres épületeinek és jellegzetes utcaképének mását, az Eiffel-toronnyal, mindennel. Ám a 100 ezresre tervezett várost alig 2000 ember lakja.

9. A párizsi metró elhagyott állomásai

parismetro.jpg

A világ egyik legnagyobb metróhálózata tele van szellem-állomásokkal, melyeket megépítettek, de már nem üzemelnek. Van, amit garázsnak használnak, van, amit áthelyeztek, de olyan is akad, melyet egyáltalán nem is adtak át. Különböző tervek is születtek az elhagyott állomások hasznosítására.

8. Elhagyott kommunista emlékmű, Bulgária 

buzludzha.jpg

A bolgár kommunista vezetés 1981-ben hatalmas, monumentális emlékművet épített fel egy hegytetőn. A Buzludzha nevű komplexumot a rendszerváltáskor magára hagyták, azóta üresen áll.

7. Az elárasztott település: Bözödújfalu, Erdély

Bözödújfalu_panorámája.jpg

Bözödújfalu a romániai falurombolás kapcsán vált hírhedtté. A falu helyére víztározót építettek, úgy, hogy a települést nemes egyszerűséggel elárasztották, lakóit kitelepítették. A néhai településről ma már csak a templomtorony árulkodik.

6. Hashima: Szellem-sziget Japán mellett

hashima-szép-képek-2.jpg

A szigeten szénkitermelés indult a XIX. században, bányászok tömegei költöztek oda. A világ legsűrűbben lakott területét a bánya '74-es bezárásával teljesen kiürítették, utána évtizedekig a belépés is tilos volt. 

5. Pruitt-Igoe, a felrobbantott lakótelep: St. Louis, USA

pruitt_igoe.jpg

Az '50-es évek modern lakótelepépítési hulláma St. Louist is elérte. Az amúgy neves építész által komfortosra tervezett lakótelep hamar értéktelenné vált, színesbőrűek, feketék, szegények, bűnözők, és illegális beköltözők lakóhelye lett, a jómódúak elmenekültek. A lakótelep közbiztonsága és megítélése olyan rossz lett, hogy a városvezetés alig 20 évvel a megépítése után a felrobbantása mellett döntött.

4. Elhagyott üdülőparadicsom: Varosha, Ciprus

Varosha.jpg

Varosha virágzó üdülőváros volt Ciprus szigetén, a tengerparton. Az 1974-es ciprusi konfliktus során a török csapatok elfoglalták a sziget északi részét. Varoshából mindenkit kitelepítettek, és egy szigorú határt húztak köré, melyen ezentúl senki nem léphetett be. A néhai üdülővárosban megállt az idő.

3. Pripjaty, Csernobil áldozata

pripyat.jpg

A csernobili erőmű dolgozói és hozzátartozói a közeli Pripjaty városában laktak. A katasztrófa után a város lakóit azonnal evakuálták, cuccaik összeszedésére 1 órát kaptak. Az erőmű 30 kilométeres körzetét évtizedekig tilos volt megközelíteni. A városban és környékén még ma is érezhető a sugárzás.

2. Kowloon Walled City, Hongkong

kowolon.jpg

A korábban fallal körülvett pici területű városért sem Nagy-Britannia, sem Kína nem vállalta a felelősséget. Ezért a város mindenféle illegalitás helyszínévé vált. A szabályozás hiánya miatt Kowloon Walled City embertelenül sűrűn épült be: a keskeny utcák közé soha nem sütött be a nap, ezért neoncsövekkel kellett kivilágítani. A várost '94-ben lebontották.

1. Centralia USA

Centralia.jpg

A kis amerikai bányásztelepülés máig tartó ökológiai katasztrófát okozó baleset áldozata lett: a város alatti szénbánya bejáratához közel meggyújtották az elégetni kívánt szemetet, és ezzel óriási hibát követtek el. A hatalmas szénkészlet is meggyulladt, és azóta is ég, a felszín alatt. A települést és környezetét évekkel később ki is kellett telepíteni, a tűz megfékezése sikertelen volt, a szénkészlet odaveszett. A környéken izzik a talaj, a főutat is le kellett zárni, és az égő szén rettenetes szennyezést bocsát a vidékre.

 

Szellemházakért azonban nem is kell messzire menni, Budapesten is tömegével állnak az elhagyott épületek, még ha nem is ennyire durvák történeteik. Ezeket a Lakatlan Budapest össze is gyűjtötte hasznosítás céljából, itt térképen is megtalálhatók. Ebben a posztban pedig további 10 nagyon durva elhagyott terület következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr435827204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valószínűleg inkább mérhető lehet az a sugárzás, mintsem érezhető.
"Van köztük megszűnt bányaterület, akad, melynek lakóit természeti katasztrófa, atomrobbanás, ..."

nem, nincs közöttük olyan, amelyikben atomrobbanás történt. csernobilban sem.
A Bikini-atoll kimaradt. Na ott volt atom, nem is kevés. Hol marad Namíbia, vagy a Luanda melletti szellemváros Angolában, ahova talán most, a munkanélküliség elől menekülő portugálok tömegesen vándorolnak vissza, mert ott kapnak munkát?
Angkorvat??? :)) Egy millió ember lakta település volt. Elhagyatott volt ezer évig... ma túristák ezrei látogatják.

Talán ezeket a helyeket is fogják, csak ezer évet kell rá várni :)
"A falu helyére víztározót építettek, úgy, hogy a települést nemes egyszerűséggel elárasztották"

Ilyenek nemcsak Romániában történtek ám, hanem pl. Németországban is...
„A 10 legdurvább elhagyott lakóterület”: Kárpát-medence, Magyarország, ahonnan az aktív, munkavégző lakosság több mint 10%-a menekült el alig néhány év alatt.:-)
"lakótelep hamar értéktelenné vált, színesbőrűek, feketék, szegények, bűnözők, és illegális beköltözők lakóhelye lett, a jómódúak elmenekültek."

:D
@val: valahogy egy-ket magyarorszagi lakotelep jutott errol eszembe. Nem azt irom, hogy magyar lakotelep, hanem magyarorszagi... Ertjuk a celzast.
Ha ott valaki robbantani akarna, akkor nacinak kialtanak ki. Pedig szerintem robbanthatnak ott is az epuleteket, meg a lakokat se kell kikoltoztetni.
A bözödújfalui templomtorony jó ideje leomlott már, így nem árulkodik semmiről.
"lakótelep hamar értéktelenné vált, színesbőrűek, feketék, szegények, bűnözők, és illegális beköltözők lakóhelye lett, a jómódúak elmenekültek."

Még szerencse, hogy ilyen Magyarországon nem fordulhat elő. Ózdon pedig pláne nem.
@zolibáttyó:
Magyarország prosperál.
Egymás után nyínak a mangalicatelepek, lovardák és futballstadionok.
"Fald fel, lovagold meg, rúgj bele!" :D
Ezek közül hol történt atomrobbanás? Mert Csernobilban nem, ezt illene tudni.
Azért mi magyarok is hozzá tudunk tenni valamit, ott a pécsi lakatlan ház, amiből már több évtizeddel ezelőtt kiköltöztek a lakók:

hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9csi_magash%C3%A1z
@aki mást mond az hazudik:

Gratulálok, neked is boldog új évet..
Amúgy azt tudtad, hogy a gyűlölködők hamarabb halnak? Ennyi erővel dohányozhatnál is:D
A Csernobilban történt atomkatasztrófa után messze nem azonnal költöztették a közeli város lakóit.

Mondjuk az első 48 órában töketlenkedtek a hatóságok és azon tanakodtak, hogy lehet elkenni a dolgot és forrásoktól függően 48-72 órán belül kezdték el a kiürítési folyamatot.
@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: ha már szőrszálat hasogatunk, miért is nem az történt? A reaktor konstrukciós hibái és a kezelők felkészületlensége okán a nehéz elem üzemanyagban zajló fissziós reakció mértéke kontrollálhatatlan mértékben megnőtt, emlékeim szerint a normális teljesítmény tízszeresére ugrott másodpercek alatt a reaktor teljesítménye. Mivel az atommag hasadáskor keletkező energiafelszabadulás exoterm reakció, így a reaktor szerkezeti elemei a pillanatok alatt képződő óriási hő miatt eldeformálódtak, a gőz nyomása megnőtt ami végül szétvetette az épületet. Nem egy pusztításra kihegyezett atomfegyvert robbantottak, hanem egy reaktort, de az atomrobbanásként történő leírással szerintem nincsen különösebb probléma, végső soron az történt, csak nem olyan intenzitással mint egy atombomba eldurrantásakor. De volt ott minden ami kell, maghasadás hőképződés, elektromágneses sugárzás, radioaktív izotópok kilökődése nagy területre.
legeslegdurváb a 7 milió éhező és a 1 milió nyugati mosogató deviszont szabad demokrata szakértő.
@zobod: egy RBMK "felrobbanásakor" legfeljebb 1-2 kézigránátnyi erő keletkezik nukleáris energiából, a lassítóanyag hiányában. Szerintem.
akkor ezek kozul hol is volt atomrobbanas?
@prakp: nem tudom kézigránát-egyenértékre átszámolni, de utána googleztam, állítólag 30GW csúcsteljesítményre futott fel a reaktor. A lényeg az, hogy nem kémiai eredetű, hanem fizikai, fissziós reakció indította el azt az eseményláncot ami a reaktorépület megsemmisülésével végződött. A nukleáris fegyverek detonációjakor végbe menő pusztítások is (hő, elektromágneses sugárzás, radioaktív izotópokkal történő szennyezés) mind végbementek. Nyilván nem olyan módon és intenzitással mint mondjuk Hiroshimában vagy Nagaszakiban, de ez nem is fegyver volt, hanem erőmű.
@zolibáttyó: Íme 1 Ózdról szóló igényes blog bejegyzés, pár szerintem szép fotóval illusztrálva, csak az objektivitás véget, ha a manda csarnokról és a hozzátartozó, 1 MRD-be kerülő interaktív vetítő központról már nem is beszélünk...
miskolcadhatott.blog.hu/2014/12/13/kitekinto_ozd
Nekem ezekből a képekből nem egy elnéptelenedő, lepusztuló település képe rajzolódik ki, hanem egy olyané, melybe elsősorban okostojás budapesti ballibsi zsidoid köcsögök a módszerváltás utáni években permanensen beletörölték a mocskos lábukat, szétlopták, lerabolták, megerőszakolták, majd eldobták, mint egy csikket, egy olyané, ahol igenis megfelelő hozzáállással sok hasznos dolgot lehet csinálni, ezáltal értékteremtő munkát adva a helyi, nagyobbrészt Magyar honfitársunknak és persze azon cigányoknak, akik úgy döntenek, hogy esetleg jobb megélni mondjuk havi nettó 93.670.- Ft-ból, mint a mostantól nettó 47.000- Ft minimálbérrel honorált közmunkából.
Detroit is idefért volna, szinte egész kompletten.Manapság nem hogy üres épületek, hanem konkrétan sztyeppe van helyenként ott ahol város volt, mert a rejtett erőforrások által kifosztott és felgyújtott házromokat eldózerolta a még nyomokban üzemelő tűzoltóság.Érdemes utánanézni, döbbenetes képek vannak a neten.
süti beállítások módosítása