Éljen március tizenötödike! - ünnepi kamuonline

2014.03.15. 12:29 Fent és Lent

lengyelmagyar.jpg

Ahogy már-már hagyományos, hogy nemzeti ünnepeinkre természeti katasztrófa esik, úgy mi sem úsztuk meg szokásos március tizenötödikei online közvetítésünket elalvás nélkül. Még szerencse, hogy készültünk: mai tudósításunkat a kamupártok ünnepi megemlékezéseiről készült kamuhírekkel színesítjük, ezeket szürke háttérben olvashatjátok, míg a szórványos politikai megemlékezéseken grasszáló tudósítóink megjegyzéseit fehérben. Csapjunk a lovashuszárok közé, éljenek a fizetés nélküli megemlékezők!

16:27 Tékás Lacika nem várta meg a Lord-koncertet, Árpád unokái is szivárognak szanaszét, így mi is befejezzük közvetítésünket, idén sem tört ki forradalom március idusán. Akinek nem volt elég a politika, a Kétfarkú Kutyapárt tüntetéséről szóló online közvetítéssel vigasztalódhat - mi pedig vendégtudósítónk SMS-ével búcsúzunk mára:

Ha nagy a szél, üljön át egy másik vitorlásba. Belügyminisztérium.

16:19 Vona nemleszünkgyarmatozik! Magához képest nagyon visszafogott a pártelnök, arról beszél, hogy nem vagyunk szabadok, és hogy Árpád és Attila unokái nem félnek semmitől. (Tékás Lacika)

16:08 Párhuzamot Von a Gábor a '48-as hősök és a rossz idő ellenére ma megjelentek között, aztán meg felelősségre Von a Gábor, mert Orbán nem hajlandó vele miniszterelnöki vitát folytatni. Több vonás szóviccet egyelőre nem tudok írni, szólok, ha mégis eszembe jutna valami. (Tékás Lacika)

15:58 Előrébb sétálva veszem észre, hogy az időhöz képest elég sokan vannak a jobbikosok. Az előző felszólaló dicsérte a jobbágyfelszabadítást. Ügyesen vigyázott arra, hogy azért az emberi jogokat ne említse. (Tékás Lacika)

15:52 A Kiskörúton ebben a szar időben is imbolyog egy csomó nemlengyel turista, szegények nem tudom, hogy mennyire élvezik a mai budapestezést. Közben megérkeztem a nemturisták gyűlésére. Érthető módon csak a keménymag maradt belőlük, késve jöttem, és esik. (Tékás Lacika)

15:51 A Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt kisabronypusztafai Előhattaklastromon tartott megemlékezéséről a román vendégek távozása nem zavartalan.  Többen más buszra szálltak föl, mint amivel érkeztek, egyes csoportok a helyi művelődési házban barikádozták el magukat. Állítólag követeléseik vannak, de ezekről közelebbit egyelőre nem tudni. Maradjanak online, amint többet tudunk, jelentkezünk. (Döry L.)

14:45 Hiába a sok cicás, kutyusos meg szívecskés kép, a Jobbik megmaradt radikális pártnak, hiszen a ballib összefogást elijesztette az időjárás, de a Jobbikosok megtartják az ünnepi nagygyűlésüket hagyományos helyszínükön, a Deák téren. Tékás Lacika már siet is oda tudósítani, én azt tudom jelenteni, hogy a szaunában 81 fok van, a part békés, mobilgátnak vagy mobilgátellenes tüntetésnek nyoma sincs. (volankombi)

13:52 A Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt a kisabronypusztafai Előhattakastrom településére hirdette meg immár rendhagyó márciusi megemlékezését. A rendezvényre buszokkal érkezett több tízezer román bányász, akik régóta szolidárisak a magyar kis- és középbirtokosok érdekvédelmével. A színpadkép ennek megfelelő a román és a magyar trikolor színeivel, az aradi vértanúk arcképével -  rendhagyóan tetszetős.  A talpalávalóról a Venyige együttes gondoskodott volna. A viharos időjárásra tekintettel azonban, talán a konferanszié (bizonyos Torgyán József?) az ünneplő közönség biztonsága érdekében a rendezvényt lemondta, a megjelenteket békés hazatérésre szólította föl.  (Döry L.)

13:49 Hol van ilyenkor Tarlós István?

Talán kevesen tudják, de 1848 forró márciusi napjaiban Pest-Budának nem volt Főpolgármestere, lévén Pest és Buda még nem egyesültek az ország Fővárosává.  Ezeket az időket idézte az a közlekedési káosz, amely a budai rakparton és a Lánchídon fogadott. Az autók számára kijelölt sávokban embermassza hömpölygött, a szabályosan közlekedő autósnak esélyt sem adva. Sem autóval, sem kerékpárral, de még busszal sem volt áthatolható a város. Nem az volna a dolga egy felelős Főpolgármesternek, hogy az ilyen napokon is érvényt szerezzen az autóstársadalom érdekeinek (halkan merem mondani, jogainak)? Döry L.

13:48 Az Új Dimenzió Párt egy olyan dimenzióban tartotta március 15-i programját, ami emberi szem számára láthatatlan. A párt amúgy nem akar sok mindent. A honlapjukon fent van féloldalas programjuk, amiből az derül ki, hogy ingyenes oktatást szeretnének, állami lakásépítést, munkahelyeket és ingyen WIFI-t mindenhova. 

13:44 Most, hogy elmaradnak a márciusi összegyűlések, úgy tűnik, csak kormánypárti és nemkormánypárti szlemmel vigasztalhatjuk magunkat.

13:36 Harminc súlyzós Sportos és Egészséges Magyarországért-aktivista zavarta meg Schmuck Andor március 15-i beszédét. A fitneszes hölgyek a tizenöt kilós súlyokkal akrobatikus mutatványokat végezve nyűgözték le a szépkorú publikumot. (volankombi)

Tenerife 2.jpg
13:34 
Az Oligarchák az Közpénzekért Párt (OKP) (amelyről a sikeres országos listáállításuk óta elég keveset lehetett hallani) kihelyezett ünnepséget tart a tenerifei Santiago del Teide-ben. Helyi tudósítóink szerint eddig minden rendben zajlott, az Abama Golfklubban a párt elnöke elszavalta a Nemzeti dalt. Csak remélni tudjuk, hogy nem lesz összetűzés az OKP és a szintén a golfklubban ünneplő OKP 2014 szimpatizánsai között. (Tékás Lacika)

 

brinya.jpg

13:33 Van haszna is az ünnepnek, hihetetlen menő vegigbringázni a tök üres Erzsébet hídon (baum)

13:25 Üres nejlonzacskókat kap fel és fúj a szél a Szabad sajtó útján. Lehet, hogy Zuschlagék is errefelé voltak valamerre? (baum)

13:23 Az Új Magyarország Párt nagyszabású március 15-i megemlékezéséről jelentjük: a párthoz egyáltalán nem köthető Zuschlag János három nejlonzacskóval távozott a helyszínről, meg nem erősített információk alapján a 150 milliós állami kampánytámogatással lehet összefüggésben a dolog.

13:19 Csalódott DK-szimpatizánsokat kérdeztünk a Szabad sajtó útján arról, mit szólnak ahhoz, hogy lefújták a tüntetést. A vihar miatt, mondták, de akkor most már legyen szél, különben jogilag perelni kell a meteorológusokat. Arra a kérdésre, hogy miként lesz így kormányváltás, azt felelték, hogy na ez az. Azért spontán csináljunk már valamit, mondogatták utána. A téren kevesen vannak, a szél valóban kezd feltámadni. Egy szervező azt mondta, hogy egy napon belül ki fogják találni, melyik nap tartják meg a Korszakváltók a március 15-i megemlékezést. Eddig úgy tűnik, március 22. a legesélyesebb.

szabadsajtó.jpg

 13:12 Kampánynyitónak is felfogható zászlóbontó ünnepségen jártunk. Az Új Dimenzió Párt a Bács-Kiskun megyei Előfajsz települést választotta ünnepi megemlékezése helyszínéül, a verőfényes napsütésben a párt rendezvényére sereglettek kicsik és nagyok, és persze az ilyenkor szokásos perec- és kürtöskalács-árusok sem maradhattak el. A finomságokhoz ingyen juthattak hozzá mindazok, akik már 1997 óta regisztrált Xénia-láz tagok. Az Új Dimenzió Párt idén arról vált nevezetessé, hogy új indulóként sikerült az ajánló aláírás megmérettetésének akadályát sikerrel venniük – a párt ezért országos listát állíthatott az idei országgyűlési választásokra. Kovács Szabolcs, a párt elnöke ünnepi beszédében a ’48-as elődök példájára figyelmeztetett:

„A szabadság nemzete vagyunk, és nem tűrtük soha, hogy a ’48-as vívmányoktól megfosszon bennünket az önkény. Mi, az Új Dimenzió Párt minden helyzetben kiállunk azokért az eszmékért, amelyeket a forradalom és szabadságharc képviselt, hogy mindez ma Magyarországon ne csak száraz iskolai tananyag, de a mindennapok szabadságának gyakorlata lehessen. Itt ezer éve Európa közepén”

A megemlékezést követően a hangszórókon keresztül Tolcsvay Béla ismert melódiáját követően a Szózat jól ismert sorait idézte föl Erhovay Andor a városi színház művésze. A színpad mellett Zuschlag János új könyvéből lehetett vásárolni, amelyet az ismert politikus a helyszínen dedikált is. Kovács Szabolcsot, a párt elnökét kérdeztük, a közelgő választásokra is tekintettel:

Hogyan értékeli, kinek a sikere, hogy sikerült országos listát állítaniuk?

"Kis párt vagyunk, meg kell becsülni az emberek önkéntes támogatását. Azt hiszem, ezt érezhették azok, akik nekünk dolgoztak. Ez mindennél fontosabb volt."

Mi nyilvános eddig a programból - mi a véleményük például az egykulcsos adóról, vagy a Jobbik által napirenden tartott cigánykérdésről?

"Mi egy olyan országban szeretnénk élni, ahol kicsik, nagyok, fehérek és nem fehérek, egy- vagy több kulcsos adón keresztül járulhatnak hozzá a közteherviseléshez."

Előfajszon olyan hangulatú március 15-i megemlékezésen lehettünk jelen, amelyből egyelőre kevés van még, de jó volna, ha minél több lenne az országban. Ez mindannyiunkon múlik. (Döry L.)

petőfi_1.jpg

13:00 (baum) A Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében található Petőfi-szobor magányosan álldogál néhány koszorúval a lába előtt. A fotózás előtt az új szabályozás értelmében természetesen engedélyt kértem a költőtöl. Budai Gyula elszámoltatja a frakcióköltséget, és ebédel a patinás étterem kerthelyiségében. A PIM vécéje nagyon állat, álljon emlékül erről is egy kép:

PIM_WC.jpg

12:57  Az Összefogás összefosta magát a szélvihartól, lefújták a Milla romjain tartandó rendezvényüket. Reméljük, a Jobbik tökös hazafiai kitartanak! (volankombi)

12:50 Vendégtudósítónk jelenti, hogy a Valyo mobil szaunájában 78 fok van. Az objektum a Római partnál, a vasúti híd mellett van, kellemes menedék szélvihar esetére. Akinek nincs kedve pártokkal mozgolódni az ünnepen, annak kiváló választás! 

12:39 Igazi tavaszi zsongásban lehetett része annak, aki az Új Magyarországért Párt ünnepi eseményét választotta. A párt elsősorban a családosokra koncentrált: lufifújó verseny, arcfestés, kerékpáros ügyességi programok vonzották a VIII. kerületi lakosokat. A Kálvária-tér mint helyszín azért fontos a frissen indult pártnak, mert kiemelt fontosságúnak tartják a szegények és elesettek támogatását. (Döry L.)

12:28 Klapka György volt a vezérszónoka a Szociáldemokraták rendezvényének. Éles hangon kiállt a szépkorúak jogai mellett, majd bejelentette, hogy a jövő zálogai a nyugdíjasok, zálogosai a fiatalok, és hogy Vámház körút 9. (baum)

12:21 A Jobbik színpada ezúttal a szokásoshoz képest keresztben áll a Gödör mögötti területen, ebből egyértelmű, hogy jóval kevesebb emberre számítanak. Lehet, hogy a Lord-koncert kevésbé dobogtatja meg a radikális hazafiszíveket, mint a tavalyi Kárpátia? Tékás Lacika fog tudósítani a helyszínről. (baum)

12:19 baum szerint egyértelműen százan voltak az LMP-sek. Számháború a Fent és Lenten!

lmpbringa.jpg

11:56 A Sportos és Egészséges Magyarországért párt három lelkes aktivistája háromszor körözte le az LMP kerékpáros menetét, amíg ők a Wesselényi-Kazinczy-sarokról a Klauzál térig jutottak. Ez aztán a márciusi virtus! (volankombi)

11:48 Kb. 100 biciklis megy a belvárosban az LMP-s vonuláson..Néha megállnak és szövegeket olvasnak fel az utcatáblák alatt. Férfiakról elnevezett utcák, de van náluk egy-egy utcanévtábla a forradalomban főszerepet kapó nőkről is, ezzel hívják fel a figyelmet az egyenjogúságra. (baum)

11:38 Lovashuszárok vezetik fel a tömeget a Várba, ahol családi programok lesznek. Lájtos volt a Viktor-beszéd, legalábbis a hosszúságot tekintve. Mellettem az időközben eltűnt putyinos zászlókról tanakodtak, a DK-ra gyanakodnak a hazafiak - szerintem ők ilyen finom hadműveletre nem képesek. A Kálvin téren lengyel hangosbemondó informálja a CÖF-barát politikai turistákat. (Tékás Lacika)

11:24 A narancssárga alapon Putyin-Orbán-arcképes szovjet hangulatú zászlókat provokációnak gondolnám, de a fideszes tömeget ez láthatóan nem zavarja. Most akkor ez mi? Viktor végzett, valami érdekes húros hangszeren dal szól. (Tékás Lacika)

(miket véleménye szerint valójában mintegy 50 biciklisről van szó két-két LMP-, illetve magyar zászlóval, a rendőrök leszirénázzák a zebrákról a gyalogosokat. Az Astorián levő Ördögsarok söröző extra kokárdás forgalmat bonyolít az Orbán Viktor hazafiak révén. A miket által megkérdezett egyetemisták 800 forintos statisztaórabérről számolnak be.)

11:20 Vágási Feri legrosszabb szerepének nevezte Nemcsák Károlyt, aki részt vett a Fidesz március 15-i megemlékezésén. Vágási elhatárolódik, és arra kéri Nemcsákot, hogy a jövőben tartózkodjon az ez irányú tevékenységek folytatásától. (baum)

11:18 Majálishangulat van a Nemzeti Múzeum előtt, a nap süt, Orbán Viktor beszél. Még mindig zavarba jövök a lengyel zászlós ünneplőktől. Egyszerre aranyos, hogy itt vannak, ugyanakkor nehéz megérteni, hogy Viktor miatt jönnek, nem pedig dunaparti sétálvaborozás céljából. Orbán amúgy pont a lengyel himnuszból idézve kezdte a beszédét. Jókedvű az ünneplő tömeg, egy kis balhé volt azért mellettem, egy tüntető transzparense bánta. Elhangzik egy önironikus Orbán-mondat is: "nem mutatna jól a Nemzeti Dalban a rezsicsökkentés." (Tékás Lacika)

pilvax.jpg

11:16 A pilvaxban elkezdődött az LMP megemlékezése is, a hely megtelt, beférni nem lehet. Az utcában sok a bringa, hisz 11-kor bringás menettel keresnek fel forradalmi hősökről elnevezett köztereket. A pilvaxban Galkó Balazs a konferanszié, Hadházy Ákos, Schiffer András és Szél Bernadett mond beszédet. (baum)

 

spontán1.jpg

11:12 Mintegy 200 fiatal vonult táblákkal, narancs, zöld és piros pólóban a Lánchídtol egészen az Erzsébet hídig, majd az Astoria fele vették az irányt. Megkérdeztem őket, hogy kik is ők valójában, amire azt mondták, hogy spontán akció az egész, tegnap délután találtak ki, és az a céljuk, hogy csak ne a Jobbikra szavazzanak az emberek. A pénzt egy cégtől kaptak, de nem árultak el, melyiktől. Felmerült bennem, hogy ez egy fideszes rendezvény, mert legyártatni ennyi pólót, egyentranszparenst és szórólapot spontán fiatalok nem képesek, az már egyszer biztos. A Fidesznek érdekében is állna most a Jobbikot ütni. Aztán a főszervezővel való beszélgetés után rákerestem a nevére és kiderült, hogy a Hit gyülekezet nagy híve. Mindenki rakja össze a kepet. (baum)

9:45 A Kossuth rádió Zuschlag-könyv-reklámjára keltem, félálombeli emélkeim szerint Cusi arról beszélt benne, hogy őt cserbenhagyták. (Tékás Lacika)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr655861365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása