Mint már megírtuk  Venezuelában február 12-én tüntetések kezdődtek a kormány ellen. Az okok a gazdasági válság, a magas infláció, a dollár- és áruhiány, valamint a kimagaslóan rossz közbiztonság voltak. A stratégiai cél a hatalom provokálása volt, ami sikerült is, mert a tüntetés még aznap erőszakba torkollott. Kezdetben a tüntetők közül páran rongáltak, és erre a karhatalom túlzott erőszakkal reagált. Ezzel el is érték a szervezők, hogy a tüntetések tovább folytatódtak, főleg útlezárásokkal. Azóta a helyzet állóháborúra kezd hasonlítani. 

A kormány stratégiája egyértelműen a megfélemlítés és elhallgatás - utóbbi a most már többségében az irányítása vagy befolyása alatt álló médián keresztül történik. Valós, de nem biztos, hogy objektív hírekről az ember főleg a közösségi médián (Twitter, Facebook) vagy külföldi hírcsatornákon keresztül értesülhet. Ezeket is az interneten keresztül, mert a nemzeti programszolgáltatásból már az első naptól fogva letiltották a külföldi hírtévéket. A CNN tudósítóit ki is tiltották egy időre. 

Ezzel ellentétben Twitteren keresztül, és személyes beszámolók alapján most már olyan sok példát lehet hallani és látni a rendőri és katonai brutalitásra, hogy azokat már nem lehet elszigetelt esetnek tekinteni. A kormány összesen nyolc esetet ismer el mint hatalmi túlkapást, és közben folyamatosan a tüntetőket vádolja agresszióval. A legforróbb nyugati megyék nélküli statisztikák is már körülbelül 2000 letartóztatásról, több száz sebesültről és kb. 50 halottról szólnak. A letartóztatottakat általában megverik, megfélemlítik, majd elengedik. Ez alól kivétel például az ellenzék egyik vezetője, Leopoldo Lopez, aki már több mint egy hónapja börtönben van gyilkosságra való felbujtás vádjával (lejárt az előzetes letartóztatás határideje, de továbbra is benn tartják hivatalos vádemelés nélkül), valamint Enzo Scarano és Daniel Ceballos ellenzéki polgármesterek. Ceballos a híres nyugati állam, Táchira fővárosának polgármestere, aki azért van benn, mert maga is elment tüntetni, bár nem olyan régóta ezt már törvény tiltja. Most már bárkit elvihet a rendőrség az országban, aki tüntetésen vesz részt. Táchirában azóta már szükségállapotot hirdetett a kormány, ami a katonaság teljes kontrollját jelenti. Kiéheztetésre játszanak. Az államban már csak nagy nehézségek árán lehet élelmiszerhez vagy benzinhez jutni. Elfogató parancs van még Maria Corina Machado, az ellenzék másik kulcsfigurája ellen, aki csak azért nincs még börtönben, mert még nem függesztették fel a képviselői mentelmi jogát.

Machado nemrég elment Washingtonba az Amerikai Államok Szervezetébe, ahol Panama nagykövete (ezzel az országgal Venezuela megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, mert ugyanebben a szervezetben az USA-val és Kanadával egyedüliként elítélte az ellenzék elleni agressziót) át akarta engedni neki a székét, hogy beszélhessen kialakult helyzetről a többi állam képviselője és a világ nyilvánossága előtt. Nicaragua képviselője indítványozta, hogy legyen zárt az ülés, hogy a médiába ne jusson ki a az üzenet. Ezt a gyűlés megszavazta és végül azt is, hogy ezt az egész pontot töröljék a napirendről, azaz a végén Maria Corina nem is beszélhetett. Ezt persze az ellenzéki vélemények egyből a többi latin-amerikai ország Venezuelától való kőolaj-függésével magyarázták.

Az utcákon a taktika az, hogy sokszor a valódi agressziót motoros, paramilitáris kormányhívek hajtják végre, és így a katonaság és rendőrség tiszta marad. Az agressziókat illető feljelentéseknek semmilyen következménye nincs. A Központi Egyetemre is törtek be már többször álarcos, pisztolyokkal és vasdorongokkal felfegyverzett motorosok. Március végén az építészkaron megverték, megalázták a hallgatói gyűlés tagjait. Azt mondták a meztelenre vetkőztetett diákoknak, hogy "Ti akarjátok megdönteni a kormányt, most csináljatok valamit!" A csavar a történetben, hogy a hallgatók között kormánypártiak is voltak, mint a gyűlésen résztvevő diákok, és őket is ugyanúgy megalázták. Egyikük apja - egy kicsit befolyásosabb chavista - sem tudta elérni, hogy bármilyen nyomozás vagy felelősségre vonás következzék a garázdálkodás után. Azóta ez az apa már nem annyira chavista.

A tüntetők is egyre rutinosabbak már. Sok információt talál az ember az interneten arról, hogy hogyan eszkábáljon könnygáz elleni maszkot pillepalackból. De már inkább valódi gázmaszkok tűnnek fel. Munkás- és baseball kesztyűt hordanak, és azokkal dobálják vissza a könnygázgránátokat. Videókon olyat is látni, hogy a gránátot még a levegőben elkapják. Úttorlaszok folyamatosan blokkolnak egyes utakat. Gumislagba szögeket vernek, feldarabolják kisebb részekre és kiszórják a motorosok ellen. Hatalmas csúzlikkal és parittyákkal hajítanak köveket és tűzijáték-rakétákat lődöznek néha már vállról indítható módon. Rendőrpajzsokat és gránátvetőket raboltak, amiket használnak is. Molotov-koktélokkal egyre több  páncélos járművet égetnek ki, és még egy helikoptert is sikerült felgyújtaniuk így. Mindezzel együtt a társadalom kezd belefáradni a dologba. A tüntetéseknek már a kezdet kezdetétől az a jelszava, hogy "aki elfárad, veszít", de egyre nehezebben megy ki jelentős tömeg az utcákra. Kezd átalakulni a karaktere a demonstrációknak: majdnem mindig erőszakba torkollnak. Az anyák féltik a gyerekeiket, nem akarják hagyni kimenni őket a tüntetésekre. Egyre inkább csak az erőszakosabb kemény mag marad az utcákon. Közben a lakosság másik fele, aki csak a tévéből értesül, úgy látja, hogy minden jó, az ország prosperál (bár az árak brutálisan emelkednek és állandóan sorba kell állni), és bajt csak militáns fasiszta csoportok okoznak, akiket az USA-ból pénzelnek, vagy éppen kolumbiai paramilitárisok tevékenykednek - de a kormány már ura a helyzetnek. 

Minden napra jut valami, amit a kormány felavat, vagy újabb pénzeket írnak ki népszerű projektekre. A kincstári optimizmus ellenére egy történelmi jelentőségű lépést is meg kellett tennie az országot vezető testületnek. Létrehoztak egy újabb rendszert (a már működő kettő mellé) arról, hogy hogy lehet legálisan devizához jutni. Hivatalosan a bolivár árfolyama már évek óta ugyanaz: egy dollár 6,3 bolivár. Ehhez soha nem fognak nyúlni. A baj csak az, hogy ezen az áron szinte lehetetlen dollárt venni. A költségvetés nem bírná azt a különbséget, ami e között az árfolyam és a valós (feketepiaci) árfolyam között van. Ez utóbbi jelenleg 67-en áll, ami több mint tízszeres különbség. Ezért alakult ki a hiány a gazdaságban, mert a súlyosan importfüggő Venezuelában az importőrök csak a feketepiacon tudtak valutához jutni. Egy éve létrehoztak egy második rendszert, amivel devizát lehetett venni, ahol már 11,30 bolivárt kellett fizetni egy dollárért, bár a hivatalos kommunikációban nem történt leértékelés. A fent említett harmadik rendszer most egy harmadik árfolyamot is bevezetett, amit, csodák csodája, a kereslet-kínálat alakít ki, és nem a kormány dönt el. Ez jelenleg 50 bolivár/dolláron áll. Bár az ország nem ismeri el, hogy leértékelés van, ez az árfolyam már elvileg a feketepiaci, igazi árfolyamot szentesíti. A gyakorlatban pár napig még együtt működött a harmadik rendszer és a feketepiac, de azóta már megint kezd nyílni az olló. Látszik, hogy ez a rendszer sem teljesen szabad  a kontrolltól. Ennek a harmadik rendszernek a bevezetése nagy fellélegzést okozott a gazdaságban, bár még nem lehet tudni, hogy valóban elég dollár fog-e így jutni a gazdaságba. Az is kérdéses még, hogy hogyan fogja a kormány összeegyeztetni ezt az árat, az inflációt, és a törvényben szabályozott árakat, ami persze a régi, legalacsonyabb árfolyammal számol. Ez azt jelenti, hogy egy kereskedő a legjobb esetben is 50 bolivárért jut dollárhoz, de úgy kell árulnia az ezen behozott árút, mintha 6,3-ért hozta volna be.

Gárdista, te is venezuelai vagy. Haver, nézz a tükörbe!

Végül még van egy örömteli, de egyben félelmetes hír. Többször említették hivatalos források, hogy fontolgatják a nemzeti identitás szent tehenét legalábbis részében levágni: emelni a benzin árát! A világon Venezuelában a legolcsóbb az üzemanyag. Feketepiaci áron számolva kb 10-20 forintért lehet teletankolni az autót. Az ember a benzinkútnál borravalónak többet szokott adni ennél. Ez szintén egy teljesen fenntarthatatlan gazdasági modell. A többi erőforrás dotált és nevetséges olcsósága mellett ez elképesztő pazarlásra és szennyezésre szoktat minden szereplőt, ugyanakkor ez az itteni paternalista állammodell élő példája. Anno Chávez azzal a jelszóval állította be ezt az árat, hogy az ország olajából mindenkinek részesednie kell, nem csak az addigi keveseknek. A gondolat fontos, de valójában csak a környezetszennyezést, a gazdaság kiszolgáltatottságát és az emberek függőségét növelte. Végtelenül üdvös lenne megszüntetni ezt a hozzáállást - még ha csak részben emelve is az árat - de egyben hátborzongató következményekkel is járna, és pont ezért nem lépte még meg soha senki. Az emberek mérhetetlen felháborodása, különösen ebben az amúgy is instabil helyzetben a Madura-rezsim végét jelentheti. A pszichológiai következmények mellett viszont beláthatatlan, hogy milyen hatása lesz ennek az enélkül is 50% fölötti inflációtól szenvedő gazdaságra. Vagyis a kormány harapófogóban van: a költségvetés fuldoklik, mert az olaj busás bevételei dotációkra mennek és korrupcióban tűnnek el. Ez a devizakontrollal együtt valutahiányt és hiánygazdaságot eredményez. Így nem lehet tovább folytatni. Szükség lenne a benzin árából befolyó bevételre, ami viszont kontrollálhatatlan inflációt eredményezne.

Heroikusra szerkesztett, de nagyon jó kis videók a tüntetésekről. (Braulio Jatar csatornája.)

Egy példa: aprilis 4, a központi egyetemről indultak volna egy petícióval a tüntetők, de a rendőrök már a kampuszról sem hagyták kimenni őket.

Helyzet "a hősök foldjén", az Andokban fekvő Táchirában