A Hosszúlépés újpesti sétáján jártam


Mostanra már elég szépen kialakult a városmegismerős séták piaca, de nem lustultak el a szervező cégek, a Bupap és a Hosszúlépés is folyamatosan jön elő a kattant témaötletekkel. Előbbinél a skála a Buda ostromát és a Kitörést bemutató túrától kezdve a Szomszédok lakótelepét bejáró sétán át a budapesti prostitúció történetének főbb helyszíneit végiglátogató programig terjed. A Hosszúlépés csapata vezetett már túrát Cseh Tamás nyomában Budán, Aczél György nyomában Újlipótvárosban, és vannak gasztro sétáik is. Én a most indult újpesti programot próbáltam ki, ami A magyar Chicago nevet kapta.

Újpest talán leginkább mint külvárosi panelrengeteg és munkáskerület ismert, de a túrának egészen máshová került a fókusza. Sétáltunk az egykori munkásotthon utcájában is, ahol József Attila is fellépett anno, de főszálként Babits Kártyavár című regényének főszereplőjének útját követtük a rákospalota-újpesti vasútállomástól Újpest központig. Ennek megfelelően a séta a huszadik század eleji Újpestre koncentrált, amikor az még nem budapesti kerület, hanem önálló, nyüzsgő iparváros volt, ahova mindenfelől érkeztek a betelepülők. Sok épület áll még abból a korszakból, rengeteg pénzt pumpáltak az Osztrák-Magyar Monarchia alatt a településbe. Babits nagyon idegenkedett a számára túl harsány Újpesttől, ahol az általános pezsgéssel persze együtt járt a bűnözés fellendülése is. A mostani városháza építésénél fontos szempont volt példáúl, hogy ne lehessen könnyen lángra lobbantani, elődjét ugyanis felgyújtották egy helyi balhé során. Ebben a zűrös időszakban becézték magyar Chicagonak a várost, de ez a megnevezés később a VII. kerületen ragadt rajta. Hallottunk még újpesti partizános, forradalmáros, focis és orgiás sztorikat is.

Én életem legnagyobb részében a kerületben laktam, de egyáltalán nem éreztem azt a túrán, hogy közhelyes helytörténeti infókból lenne összegyúrva. A többi sétáló is láthatóan élvezte a programot, pedig a résztvevők többsége nem újpesti volt, szóval túl bennfentesre sem lehetett venni a hangot.

A háromezres sztenderd jegyár nyilván sokaknak nem megfizethető, de két órás kikapcsolódásra azért bőven vannak, akik szoktak kiadni ennyit, és a városélmény kitalálva, megdizájnolva, de családiasan kicsi csoportokban élhető át a mindig az adott témához leigazolt sétavezető nyomában járva. A laza töriórás turistáskodás a szomszédban tehát nagyon nagy jóság, és szerencsére rengeteg budapesti sztori van, amiben jól lehet mászkálni. Én például drukkolok, hogy legyen majd nyolckeres, meg bulinegyedes, meg szocreál és fideszes építészetes is.