Pride: a szellemi polgárháború jelképe
Már megint gondolni kell valamit a Pride-ról? Szívesen érezne valamit, de nem tudja, kivel tartson? Vagy pont elege van abból, hogy muszáj ehhez viszonyulnia? Segítünk! Miért és hogyan lett a 2000-es évekre a Pride a Nagy Politikai Kérdéssé?
Magyarországon a rendszerváltást követően a társadalmi csoportok tudatai és ideológiái a politikai harc sokkal élesebb terepén találták magukat. A pálya (ebben az értelemben tényleg) kinyílt.
A később majd uralkodó társadalmi csoportok anyagi és szellemi értelemben már a rendszerváltás előtt formálódásnak indultak, csak éppen rejtett módon - az apparátuson belül és az uralkodó ideológia nyomása alatt. Ezek a csoportok a rendszerváltással a politikai kiváltságok és az ezzel összefüggő tőkefelhalmozás lehetőségéhez való hozzáférés versenyében találták magukat. Ehhez a versenyhez szervezték meg a pártjaikat, vagy „belülről” az egykori apparátus maradékából, vagy az ennek az egyeduralmát a hetvenes évektől különböző ideológiai platformokról „kívülről” kihívó ellenzék politikai erőiből.
Ezen csoportok vetélkedése számára a fő kérdés az erőforrások elosztása volt, ráadásul egy igen mozgalmasan átalakuló világgazdaságba való mélyebb beilleszkedéssel együtt. Ma már úgy látszik, hogy a kádári hitelfelvételt működő-tőke beáramlással (privatizáció) felváltó félperifériás modell eleve nem volt hosszan fenntartható időszak. Ennek a korszaknak a lezárulta 2010-ben az elitcsoportokat is újrarendezi.
A vetélkedés természete azonban olyan - hasonlóan más uralkodó csoportok közötti vetélkedéshez -, hogy a fő kérdés (jelesül a termelő erők fölötti rendelkezés) világosan csak kivételes pillanatokban látszik. Jellemzőbb, hogy pártok intézmények fölötti harcaként jelenik meg (médiaháború, színház-háború). És az is jellemző, hogy a versengés a kulturális hegemóniáért a társadalmi tudat alakulásában, a nyilvánosságban, kultúrában mindenhol széltében jelen van. A rendszerváltást követően az ideológiai harc hirtelen nyílt ki és a harc szétterjedése is viharos gyorsasággal történt. A periféria egyik jellegzetessége, hogy az uralkodó csoportoknak egyre inkább szétszakadó, egymással ellentétes érdekű társadalmi rétegekből kell politikai többséget formálniuk, legkevesebb négyévente. Ennek egyik bevett eszköze a kulturális harc is („szimbolikus politizálás”). A magyar társadalom, arra a jelenségre, hogy a versengő uralkodó csoportok a társadalmi tudatok területén is harcot vívnak egymással a „minden átpolitizálódott”, „már mindenben ott a politika”, „szellemi polgárháború zajlik” fásultságával reagált.
Az uralkodó csoportok és pártjaik szerkezetéből adódik, hogy a kultúrában, vagy a közéletben a harc tárgyává tett témában kettő uralkodó álláspont ütközéseként jelenik meg a vetélkedés. Az itt felvett álláspontok – bár érveket tartalmaznak - elsősorban azt a funkciót töltik be, hogy az abban részt vevők a politikai hűségüket kifejezhessék, az ellenfelet pedig megbélyegezzék. A harc jellegzetessége még, hogy következmények nélküli, vég nélkül fenntartható, egy-egy témája időszakonként ismétlődik, ám csak kampányszerűen válik fontossá, története és emlékezete nincs (lásd: „ügynökkérdés, zsidókérdés, kommunizmus-kérdés, meleg-kérdés”). Az ideológiai harc szabályai egyszerűen felfoghatóak és követhetőek. Elégséges az egyik állásponttal való azonosulás kinyilvánítása, az ismert szókészlet használatával. Ez az alapgyakorlat viszont kötelező, ennek elmulasztása teljes elszigetelődéshez vezethet.
Kelet-Európában a kétezres évektől a harc elemévé vált a nyugati polgárjogi hagyományra építő (homo)szexuális egyenjogúság politikai témája (amely máshol is a világnézeti összeütközések egyik pontja) és ennek szimbolikus megjelenése a Meleg Büszkeség Napi felvonulás. Ennél a témánál is kialakult a harc rítusa: a felvonulás környékén megjelennek a saját politikai pozíciót tisztázó és az ellenfelet becsmérlő írások, tartalmak.
És Kelet-Európában ez a téma is beleilleszkedik az uralkodó csoportok önmeghatározását régóta beborító „nyugat-kelet” „modern-elmaradott” „civilizáció-balkán” öngyarmatosító nagy-elbeszélésbe.
Ha valakiben nem támadt föl a kényszer, hogy mindenáron gondoljon valamit a Pride-ról - támogassa, vagy ellenezze - az összefügghet azzal is, hogy elutasítja a politikai hűség kinyilvánításának ilyen rituáléit. Mivel a Pride az uralkodó csoportok harcának egyik lecsapódása a szimbólumok világában, az emberek többsége számára nem egy alávetett csoport jogokért vívott küzdelméről szól.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Egy poszt nyitottaknak 2014.07.04. 15:59:25
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Miután a liberalizmus győzött a legfontosabb területen, a gazdaságban, hirtelen keresni kellett valamit, amivel meg tudják különböztetni magukat a többi eszmétől. Rátaláltak hosszú keresgélés után a devianciákra, s azok védelmére.
A baloldal meg teljesen feladta eredeti eszméit, mára a kapitalizmus fő támogatója lett. Mára már csak a destruktív társadalmi jelenségek támogatása maradt, mint megkülönböztető elem a jobboldaltól, mert gazdaságpolitikában a baloldal ultraliberális lett.
Így lett a homoszexuális perverzió felkarolása egyfajta baloldali ügy.
A harc vég nélkül fenntartható, az állásfoglalás pedig kikényszeríthető?
Mi lesz ha belefárad a társadalom?
Szerintem már fárad!
Jelenleg pedig kiskorú veszélyeztetése és közszemérem elleni szabálysértések miatt kellene eljárások tömkelegét indítani az aberráltak ellen.
Európai választ érdemelnek a fartúrók. Olyat, amilyet az oroszok is adnak nekik.
Fú öreg, te kevered a liberalizmust és a libertarianizmust.
Ha jobban belegondolsz, akkor a libertarianizmus sokkal jobban beleillik a jobboldali emberek világképébe.
Európai válasz, mi? Putyin diktatúrája, mint európai válasz… Tegyük illegálissá a homoszexualitást, mint pl. Ugandában, vagy a legtöbb afrikai országban! Akkor lenne csak szép az élet, ha abban a tudatban kelnénk fel reggelente, hogy mi bizony eltapostuk a nekünk nem tetsző embertársaink önkifejezését, létjogosultságát! A békés együttélés, elfogadás, tolerancia paradicsoma!
Fogalmad nincs miről beszélsz, csak fröcsögöd az agyhalott előítéletes, intoleráns, gonosz, bigott, fasiszta, betanított mantráidat. Aki itt aberrált, az te vagy meg a fajtád. Semmit nem tanított nektek a történelem…
Ja, és nem vagyok meleg.
Mégis arra kérnélek, próbáld meg megérteni hogy nem mindenki meleg aki liberális!
Mi a bajod Afrikával? Antinégerista vagy? Mit szólnál, ha kiderülne, hogy rablógyilkos vagy pedofil a gyereked?
Mert az az index egyedül a nyugati típusú liberális polgári demokráciát ismeri el demokráciának, márpedig Oroszországban valóban nincs nyugati típusú liberális polgári demokrácia.
Szerintem neked vannak gondjaid a szövegértéssel. Éppen azért kérdeztem rá egyenesen, hogy buzi vagy-e, mert meguntam a maszatolásodat.
Na pont most futottam bele ebbe a cikkbe:
index.hu/tech/2014/07/04/oroszorszag_betiltja_a_nem_orosz_szervereket/
Ne legyenek illúzióid Oroszországgal kapcsolatban!
Mi a gond evvel az adatvédelmi intézkedéssel?
Vagy az a demokrácia, ha az NSA és a Moszad elolvashatja a leveleid?
index.hu/kulfold/eurologus/2014/02/19/europai_internetet_almodnak/
Meg ugye ezáltal oroszként nem tudsz kikerülni a gondoskodó orosz tekintetek alól.
Én abból indulnék ki, hogy a konzervatív "munkaköri kötelessége", hogy pesszimista legyen - hogy ne higyjen abban, hogy a világ töretlenül a béke, öröm, habostorta fele halad, hogy lesznek még durva idők, háború akár, polgárháború, Mad Max, akármi.
Mindez természetes módon azt igényli, hogy az értékrend ne az önkifejezésről, hanem a közösségi túlélésről szóljon - már ebben az értelemben: en.wikipedia.org/wiki/Political_spectrum#mediaviewer/File:Inglehart_Values_Map.svg
A közösségi túlélési értékrend része a kemény, férfias, domináns, hierarchikus, versengő, konfliktusokat felvállaló értékrend. Aki egy percre belegondol, hogy a közmondásos lövészárokban ki fedezze inkább a hátát, egy felvilágosult, humanista értelmiségi-e vagy egy barsadi vérmacsó, az könnyen be tudja látni, hogyan függ össze a túléléscentrikusság mindezzel.
Namármost, a melegek egész egyszerűen ennek a férfias értékrendnek az ellenkezőjét szimbolizáljék. Ez egy közvéleménybeli sztereotípia, hasonlóan ahhoz a sok más sztereotípiáshoz, hogy a magyar szereti a csípős kaját, a cigány zenél vagy lop, az amerikai kövér, a meleg meg "buziskodik" (nyafog, kényeskedik, megalázkodik, nem harcol, nem domináns, nem fogadja el a hierarchiát, nem "zorall" stb.) Mint minden sztereotípia, ez is olyan, ami nem teljesen igaz, mert mindegyikre, így a meleg sztereotípiára is lehetne ellenpéldákat felhozni, de mint minden sztereotípiának, ennek is van alapja. Az egyes meleg emberek eltérőek, de a meleg szubkultúrának, kluboknak stb.-nek valóban van egy olyan irányultsága, hogy nem kedvelik a férfias dolgokat.
A sztereotipizált embercsoportok szimbólummá, példaképpé, egy támogatott vagy elutasított értékrend szimbólumává válnak. A csoportba tartozó emberekkel szembeni ellenszenv az általuk szimbolizált értékrend elutasítását jelenti.
Így aztán az anti-Pride lényegében anti-puhaság, anti-férfiatlanság, mélyebben pedig az önkifejezés helyett a közösségi túlélés kultúrája.
Én csak egyet nem értek. Miért kellett ezt a kommentet egyáltalán leírnom? Miért kell ezt folyton magyarázni? Ez nem tök egyértelmű? A szerző vagy bárki más nem volt mondjuk 15 éves, ahol mondjuk ha valami fáradtság miatt nyafogott hát rögtön megkapta a többi fiútól, hogy ne buziskodjál? A szerző vagy bárki más nem hallotta azt a kifejezést, hogy "de megszívattak" vagy "gyűlnek a lófaszok a seggemben" abban az értelemben, hogy valamiben vesztes lettem, kibabráltak velem, mmegaláztak, azaz alárendelt helyzetbe, azaz a domináns-győztes-férfias helyzet ellentétébe kényszerítettek? Mert aki ezt hallotta, felfogta, érti, hogy a köznyelvi felfogásban a "buzi" a gyengébb kutya szimbóluma, aki nem baszik, hanem akit az erősebb kutya baszik, aki a szívatásban a fasz rossz oldalán foglal helyet, aki az alfahím-hierarchiában alárendelt helyen van, aki csicska-köcsög, aki érti, hogy valami ilyesmi a "buzi" jelentésárnyalatai, na aki ezt mind érti, annak értenie kellene, hogy miről is van szó. Az anti-pride az erősebb kutya-elv túléléscentrikus kultúrája.
Nomeg a lezbi lányok folyton kimaradnak a történetből, rajtuk egyszerűen nem talál semmiféle "kapaszkodót" ez az álférfias soviniszta ideológiai maszlag, sőt a legtöbb ilyen nagyhangú provomajom szivesen "beszorulna" az ágyban is két ilyen lányka közé, csakhát ez hogy néz már ki, ezt nem szabad igy bevallani.
Itt a fasizmus és a liberalizmus harcol, nincsen semmiféle férfias meg férfiatlan izéhozé.
Lövészárkok meg pláne nincsenek, a háborúkat az interneten, a propagandával, titkosszolgálati, gazdasági eszközökkel, és maximum repülőkkel-rakétákkal vivják, ld mostanság a gázai övezet.
Egyébként meg -elvileg- akár meleg férfiak is lehetnek kiváló mesterlövészek, likvidátorok, ha már lövöldözés és háború.
Nem őrzi a történettudomány a közismertebb ászok szexuális orientációját, de az biztos, hogy a modernkori történelem során számos nő is volt ilyen szerepkörben kiemelkedően sikeres.
"Itt a fasizmus és a liberalizmus harcol..."
No, még egy kávéházikonrád-megnyilatkozás. :)
Másik: mitől "Nagy Politikai Kérdés" a Pride? Mert egy évben egyszer a politikusok mondanak valamit róla pro vagy kontra? Túl sok szó van már a buzikról?
