Ma dél körül robbant a bomba: lelkiismereti okokból lemondott Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

A lépés váratlan volt, az okokat leggyorsabban az Index szellőztette meg: "a mostani közleményben is említett "lelkiismereti okokra", és az újságírói szabadságra hivatkozva nem akarnak a Fidesznek ártó ügyekről írni." A lap azt is írja, hogy már korábban is konfliktusba került Simicska az újságírókkal, merthogy egyes fideszes képviselők ellen lejárató anyagok elkészítésére adott politikai megrendelést Simicska, ami nem tetszett nekik.

A gond az, hogy ezeknek az embereket nem akkor kezdte mardosni a lelkiismeret, amikor politikai megrendeléseket kaptak, nem ekkor volt fontos nekik az újságírói szabadság, hanem akkor, amikor nekik nem tetsző politikai megrendeléseket kaptak.

Az oké, hogy most belesodródtak egy klasszikus, maffiaszerű piacújraosztásba, viszont eddig sok pénzért vállalták (kivéve Liszkayt, aki jelentős tulajdonosi hányaddal bír a Magyar Nemzetben és a Lánchíd rádióban), hogy csupán egyszerű bábokként használják őket politikai játszmákban. Az volt a feladatuk, hogy megmondták nekik, mit kell gondolni és ők ehhez generáltak tartalmat. Akkor viszont most se kezdjenek el hőst játszani, lelkiismereti okokról, meg újságírói szabadságról hadoválva, mikor minden bizonnyal csak bábmozgató kezet cseréltek.