Lelkiismereti prostituáltak

2015.02.06. 14:29 baum

 

1_6.jpgMa dél körül robbant a bomba: lelkiismereti okokból lemondott Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

A lépés váratlan volt, az okokat leggyorsabban az Index szellőztette meg: "a mostani közleményben is említett "lelkiismereti okokra", és az újságírói szabadságra hivatkozva nem akarnak a Fidesznek ártó ügyekről írni." A lap azt is írja, hogy már korábban is konfliktusba került Simicska az újságírókkal, merthogy egyes fideszes képviselők ellen lejárató anyagok elkészítésére adott politikai megrendelést Simicska, ami nem tetszett nekik.

A gond az, hogy ezeknek az embereket nem akkor kezdte mardosni a lelkiismeret, amikor politikai megrendeléseket kaptak, nem ekkor volt fontos nekik az újságírói szabadság, hanem akkor, amikor nekik nem tetsző politikai megrendeléseket kaptak.



Az oké, hogy most belesodródtak egy klasszikus, maffiaszerű piacújraosztásba, viszont eddig sok pénzért vállalták (kivéve Liszkayt, aki jelentős tulajdonosi hányaddal bír a Magyar Nemzetben és a Lánchíd rádióban), hogy csupán egyszerű bábokként használják őket politikai játszmákban. Az volt a feladatuk, hogy megmondták nekik, mit kell gondolni és ők ehhez generáltak tartalmat. Akkor viszont most se kezdjenek el hőst játszani, lelkiismereti okokról, meg újságírói szabadságról hadoválva, mikor minden bizonnyal csak bábmozgató kezet cseréltek.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr647146737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@ Az hogy milyen elvetlen qrvak is elég legyen csak a Csermely Péter véleménye a magyar népről!!

Mondjuk ha igaz amit Simicska mondott orban diktatúrás terveiről, ami miatt szakítottak, akkor sajnos úgy néz ki a magyar lakosság Fideszes részére igaz

_____________
______

CSERMELY Péter (HírTV)

"Az ország lakossága bebizonyította: NEM ÉRDEMLI MEG A SZABADSÁGOT. Nem tud vele mit kezdeni…

Magyarország polgárai elfordultak az érdemi politikától, FELHAGYTAK A GONDOLKODÁS luxusával."

beszelo.c3.hu/cikkek/a-kisebbseg-kisebbsege-es-a-tobbseg-tobbsege
____
Nincs új a Nap alatt. Emlékszem 1989 decemberére, a romániai forradalom első tévéképeire: a nemzeti adón a bemondó könnyes szemmel kért bocsánatot a román néptől, mert 20 éve kellett hazug híreket beolvasni a képernyő előtt. Közben a karján már ott virított a háromszínű szalag...
Az orbánisták nem fognak ilyet tenni, ettől sokkal alávalóbbak. Nyilván abban bíznak, hogy Orbán diktatúrája örök a főügyészi funkció meg nyugdíjas állás.
Mondjuk, azért fura, hogy a kertévék is csak azóta "oknyomoznak" és "gerinceskednek", amióta belengették az extraadót. Addig?

Az ATV is lájkolja a gerinces embereket. Ezért alkalmazza rögtön a videóbotrányba belebukott senkiházit.

Baloldali demokrácia, én így szeretlek. :)
@Jules Verne: Á, "ezek" fideszdrukkerek. Meggyőződésből hülyék. Mint a legtöbb fidesztroll itt a blogokon...
@pocaklakó minimanó: No meg azért az is szép, ahogyan a sajtószabadság napnyugati minőségét idehozó Bertelsmann egy kis többletprofit reményében simán kiegyezik Lázárral.

De az is érdekes, hogy az elvileg baloldali Népszava körül milyen lazán megjelennek időről időre az oligarcháink. Simicska fideszes médiabirodalmat épít, fúj, oda a Szent Sajtószabadság, ámde amikor a Népszavában Gyurcsány jelenti be, hogy majd Kapolyi mágnás támogatásával olyan, de olyan szociáldemokrata lappá teszik a Népszavát, hogy majd tökig fogunk járni az értékekben érdekes mód fel sem merül a balnak nevezett oldalon, hogy ideje lenne lassanként szétrúgni néhány segget:

index.hu/belfold/nepsz3398/

Kíváncsi vagyok, hogy majd ez után a balliberálisok milyen magyarázatokkal fogják elfogadni Simicska pénzét. Nem aggódok, kreatívak ilyen téren, meg fogják oldani, ezt is. :))
Csintalan Sándor kijelentette: a mostani konfliktus kitörése a választások utánra tehető, amikor Orbán Viktor előállt azzal, hogy be kell darálni a médiát, mert ő úgy gondolja, hogy nem kell Index, meg RTL Klub sem. Hozzátette: a másik dolog pedig Paks volt. Simicska Lajos azt gondolja, hogy ez rossz projekt politikailag, energetikailag és környezetvédelmi szempontból is – vélekedett.
@maroz: Ballibáknak is jár a pénz alapból csak a narancsgecik lestoppolták.
nem értem, mi a bajotok a lelkiismeretükkel? eddig ki volt adva, hogy védeni kell a vezért, ütni a vezér ellenfeleit. ezt elfogadta a lelkiismeretük.

most meg ki lett adva, hogy ütni kell a vezért meg 180 fok, hát felálltak.

ez a tettük teljesen lelkiismeretes és gerinces tett volt. a tetűségük az, hogy eddig hazudtak a vezér kedvéért, és valószínűleg ezután is hazudni fognak. Az nem lelkiismeretlen, hogy konzekvensen egy irányba hazudnak. legalább nem forgott a köpönyeg.
Na, jobbant diktatúrások! Ezt magyarázzátok meg:

„Orbán abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. Kiderült, hogy ez nem egy egyszerű dolog, ezen melózni kell. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát.”

Ugye ezt tudta mindenki, hogy így van, persze a jobbantak tagadták, de a demokraták tudták az EU-ban is tudták. Csak hát ezt így bevallva a fidesznyikek legbelső köreiből... hát nem semmi.

Alig várom a 2006-os gyújtogatások megszervezésének igaz történetét fideszes körökből.
@Jules Verne: Azért néha Bayernek is van igaza....

Bayer Zsolt "„Magyarország fele, HA VAN EGY SEGG valahol, ODASZALAD, és KINYALJA.”
www.csikszentkiraly.ro/sajto.php?id=165

Mert nézzük is csak a történteket!

____

2015. január 15. 7:08

vs.hu/kozelet/osszes/orban-elengedte-a-kormanyparti-sajto-kezet-0115

Személyesen közölte Orbán Viktor a kormányhoz közel állónak tartott médiumok vezetőivel, hogy a jövőben nem tekinti szükségesnek a támogatásukat, megszűnik az eddig megszokott viszony a Fidesz és köztük

2015. Februar 5.

lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat:
Liszkay Gábor, Gajdics Ottó, Élő Gábor, Szikszai Péter, Csermely Péter, Szerető Szabolcs.

____________
@ Ezek akkora kurvak, hogy Szerető Szabolcs mar vissza is somfogott Simicskahoz, bocsanatot kerve mert "belevittek a többiek"

index.hu/belfold/2015/02/13/miert_is_maradt_a_simicskanak_felmondo_szereto_szabolcs_megis_a_magyar_nemzetnel/
süti beállítások módosítása