Nemsokára mindenki postaládájában ott landol az Orbán Viktor által küldött legújabb nemzeti konzultáció. Témája a bevándorlók kérdése. A hivatalos doktrína szerint azt a célt szolgálja a kérdőív, hogy megtudja a kormány, hogy mimagyarok mit gondolunk a bevándorlók fizikai jelenlétéről hazánkban, tetszik-e nekünk, ha szembejön akár egy is, félünk-e, hogy élősködni fognak-e szent hazánk szent földjén, és van-e bennünk para, hogy „elveszik a munkát”.

Három kérdést lebegtetett meg a Kossuthon a miniszterelnök, mégpedig:

Egyetért-e azzal, hogy az illegális bevándorlókat őrizetbe kell venni?
Egyetért-e azzal, hogy az illegális bevándorlókat azonnal vissza kell toloncolni?
Egyetért-e azzal, hogy az illegális bevándorlóknak dolgozniuk kell addig, amíg itt vannak, hogy kitermeljék az itteni költségeiket?

Bevallom, először azt hittem, hogy Hírcsárda, de nem a közhellyé vált mondás szinten, hanem konkrétan. Hiába bukkant fel a Facebook-üzenőfalamon legalább ötször a hír, nem voltam hajlandó megnyitni, mert akkora blődségnek gondoltam. Amikor aztán elolvastam, beleszédültem.

Tényleg nem létezik már olyan magasabb értelemben vett érték, elv vagy emberi gondolat, amit Orbán Viktor napi politikai számításból nem árult volna el? Mert ennek az inzultációnak a lényege az, hogy a Fidesz belpolitikai válságát azzal próbálják feloldani, hogy keresnek egy újabb nem létező ellenségképet, amivel faszán lehet riogatni az embereket.

Orbán Viktor a tapolcai kampányhajrában bevallotta, hogy „egyedül van a színpadon”, vagyis nincs már akire visszamutogasson. Utalt itt Gyurcsányra és Bajnaira elsősorban. Régen voltak ők már valós szereplők és időközben eljelentéktelenedtek. Brüsszelt sem éri már meg cseszegetni folyton, mert elég visszás, hogy az összes pénzt onnan kapjuk lopják. A szoci korrupcióra sem érdemes célozgatni, amikor a fiúk nagy buzgalmukban ahhoz hozzácsaptak még egy nullát a végére. A miniszterelnök – nyilván a nem tanácsadói révén – gyorsan fel is pattant a Charlie Hebdo-vonatra, és a Magyarországon nyomokban is alig létező bevándorlókártyával igyekszik megerősíteni saját magát.

És ez innen már nem visszás és öncélú politikai taktikázás, hanem történelmi bűn, szégyen és gyalázat.

Gyurcsány ott bukott el végérvényesen, amikor december 5-e előtt a kettős állampolgárságról való népszavazáson arra buzdított, hogy a magyarok tagadják meg saját testvéreiket. Akkor kiderült, hogy nem államférfi, hanem egy szakadék politikai kalandor, aki még az emberiességet is sutba dobja, ha az érdekei úgy kívánják. Orbán Viktor most ugyanígy bukott el: hányattatott sorsú emberek nyomorát használja pitiáner és gusztustalan módon.

Vajon lesz kampány is a közmédiában, mely arra próbálja sarkalni a magyarokat, hogy ezzel a konzultációval állítsuk ki magunkról a bizonyítványt, hogy igenis, mi büszkén kirekesztő ország vagyunk!?