A szabadság földje

2015.04.30. 16:59 filippova

Új állam alakult április 13-án a magyar határtól kábé 15 kilométerre!

liberland_zaszlo.png

Liberland Szerbia és Horvátország között található, a Duna nyugati partján, Zmajevac azaz Vörösmart mellett. A 7 km2-es terület egy sajátosan sikerült határrendezés eredményeként eddig senkiföldje volt: nem tartozott egyik országhoz sem.

A más országok által egyelőre el nem ismert államot Vít Jedlička cseh politikus alapította társaival, jelenleg ő Liberland elnöke. Az ország államformája alkotmányos demokrácia, mottója: „Élni és élni hagyni”.

Az alapítók kapitalista, a magántulajdon szentségét elismerő, ugyanakkor EU-kritikus országot képzelnek el, és már az államműködés rendjének alapjain is vázolták egy alkotmány-tervben. Az alapító csapathoz rengeteg művész, építész, várostervező csatlakozott, és a közeljövőben állítólag „nagyon érdekes építészeti koncepciókkal” állnak majd elő. Zászló, címer már van, készül a himnusz, a hivatalos pénznem és országhívó kód még folyamatban.

Az alapítás óta már 250 ezren kértek liberlandi állampolgárságot, és ez a lehetőség továbbra is nyitva áll minden olyan ember előtt, aki képes elfogadni és tolerálni más emberek másságait. Büntetett előéletű, náci, kommunista vagy egyéb extrém múlttal bíró állampolgárokat nem szeretnének maguk között tudni.

Na ki akar liberlandi lenni?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr77417936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"A 7 km2-es terület egy sajátosan sikerült határrendezés eredményeként eddig senkiföldje volt: nem tartozott egyik országhoz sem."

Hazugság.
Sosem volt "senki földje".

Szerbiához tartozik a terület.

Az egyoldalú vagy kétoldalú határvita nem jelenti hogy sehová sem tartozik egy terület!
Volt példa "semleges övezetre" pl a Közel-Keleten...de ez nem az a helyzet!

en.wikipedia.org/wiki/Saudi%E2%80%93Iraqi_neutral_zone

en.wikipedia.org/wiki/Saudi%E2%80%93Kuwaiti_neutral_zone

A Badinter döntőbizottság alapján a volt tagköztársasági határok érvényesek vagyis, a határ nem a Duna medrét követi a továbbiakban sem.

A wiki oldalon is fasságokat írnak.
A Nemzetközi jog szerint szerb terület, Szerbia szerint nem szerb terület, a horvátok szerint nem horvát terület.

Megoldás:
akkor magyar területnek kell nyilvánítani ("történelmi alapon") és az egész Kárpát-medence egységes felháborodása mellett Szerbia és Horvátország a szláv testvériség nevében rendezné a dolgot:)
Ki dönti el hogy a másik embernek extrém vagy nem a múltja? Akkor minden társadalom extrém mert mindenféle nézet előfordul. Ha valamit eleve nem lehet akkor az nem liber csak land.
Idealistának tűnik az egész, nem valami komolynak.
@maxval bircaman szerkesztő: Írja ezt 1 homofób kérődző autentika,röhög a vakbelem.
@werecke: Magas ez neked illibsi kretén,aranyszájú bayerzsóti szerint.
@Toportyán Zsóti: Tényleg magas de akkor ez valami USrael 2 lenne közvetlen mellettünk ? Neeee
Kedvenc rendszereidben 10 botütéssel kezdenéd ilyen burkolt gyalázkodásért első esetben...Van bőr az arcodon keresztény gyilkolókkal 1 tálból cseresznyézni.
Végre egy hely, ahol a saját nemükhöz vonzódókat nem fogja piszkálni senki.

Bár címerállatként a Szentléleket jelképező galamb helyett a szabadkőművességet jelképező főnix, vagy a Gonoszt jelképező kígyó megfelelőbb lenne.
Hihetetlen mennyiségű agyatlan ráérő van...
a kommentek… szörnyű látni milyen kreténekkel kell együtt élnem ebben az országban, ostoba ruppótlan barmok
@fingerbangs: Azok nem komment, hanem velencei tükör...
@Danubium: "Azok nem kommenek, stb..."

Nehéz magyar nyelv.
Ahányszor meghallom valakitől ezt a "más emberek másságainak tolerálása és elfogadása" maszlagot, mindig pofán akarom vágni a rohadt lelkű képmutatót.

Mert ezek mindig fenntartják, hogy ők döntsenek annak a "másságnak" a határairól.

Nem mellesleg ezzel csupán mások iránti közönyt és tudatlanságot teszik államvallássá.
Minek? Kinek? kiért?
És hogy védi meg a határait az idióta, mondjuk egy rendőrtől?
Nem felel meg az "állam" nemzetközi jogi követelményeinek. Egyébként remélem hamarosan haza kísérik ezeket a rendőrök, akik más állam területén bohóckodnak.
Elkezdenének adót szedni, pénzt nyomtatni vagy okmányokat kibocsájtani, akkor már bűncselekményt is elkövetnének, - idő kérdése...
Az adórendszere milyen? ÁFA mértéke? Mert nagyon nem mindegy. Lehet, hogy átteszem a vállalkozásom székhelyét....Hmm.
Vatikán: 0,44 km2 - 572 fő
Monaco: 1,93 km2 - 37 ezer lakos
Makaó: 28 km2 - 614 ezer lakos
San Marino: 61 km2 - 33 ezer lakos
"Szerbiához tartozik a terület."

Vagy Bulgáriához.
Mindenesetre Oroszország annektálja, oszt egy gonddal kevesebb.
süti beállítások módosítása