A karácsonyi készülődés még mindig a nőket terheli inkább, így megpróbáljuk röviden összefoglalni az elmúlt hét szinte társadalmi vitának is értelmezhető elemeit.  Az, hogy kinek milyen nő tetszik – egyéni ízlés, a nők egyenjogúsága viszont nem vélemény kérdése, hanem alapérték, melyet sok grandiózus okmányban leszögeztek már, köztük a magyar Alaptörvényben is. A nők jogai, önrendelkezésük nem vitathatóak el – aki megteszi, számoljon a következményekkel. És ez nem véleménydiktatúra, hanem értékek mentén történő választás. 

A nők egyenjogúsága terén a hazai helyzet romlott – míg az oktatásban és az egészségügyi mutatók terén hasonlóan rossz helyzetben vannak, mint a magyar férfiak, a gazdaságban stagnál a helyzetük – de a politikai életben hátrányuk az elmúlt évek legrosszabb szintjén van. Így Magyarország a nemi egyenlőséget kifejező Gender Gap Index szerint 145 országból a 99ik helyen áll… És e rossz helyezés nap, mint nap érezhető is, többek között a nők által elszenvedett fizetési és foglalkoztatási különbségekben. Így nem véletlen, hogy a többféle szempontból is katasztrofális demográfiai helyzetet leegyszerűsítve a nők felelősségévé tévő nyilatkozatok felborzolták a kedélyeket. Egy gyermekhez nemcsak nőre, hanem férfira is, és megfelelő társadalmi-gazdasági körülményekre is szükség van. Ez utóbbiak kialakításában az állam felelőssége rendkívül nagy, kéretik ezt nem áthárítani „biológiai” alapon a nőkre, akiket ráadásul a hatalom csúcsának a közelébe sem engednek. Ezen túl a hivatalos szóhasználat a család fogalmát kirekesztően használja – így az élet színességében kialakuló helyzetek jó részéről tudomást se vesz. A családtámogatási rendszer pedig sem nem rugalmas, sem nem kiszámítható. 

 
Külön kell még beszélni a „princípiumról”, az otthon maradó, gyermekeit nevelő, urának és parancsolójának hátteret biztosító női szerepről. Ennek számonkérése megalázó. Egyrészt mert bár lennének nők, akik szívesen választanák ezt a feladatkört, de a nők hatalmas többsége ezt nem engedheti meg magának – éppen családja érdekében. A hazai fizetések nemcsak alacsonyabbak az európai átlagnál, hanem túlnyomó többségükben nem teszik lehetővé az egykeresős családmodellt. És ne feledjük, e kijelentés a családjukat egyedül eltartani nem képes férfiakat is leminősíti – megnézném, ahogy kihívják a hóra az énekest… Másrészt megalázó ez mindazon nő (és esetleg anya) számára, akik munkájukban, szakmájukban helyt állnak – és itt nemcsak a csúcsfizetéssel rendelkező menedzserekre kell gondolni: ápolónők, tanárok, orvosok, eladók ők, akik nélkül rosszabb lenne, sőt megállna az élet.