Sorozatunk első és második fejezetében Budapest metróhálózatának lehetőségeit mutattuk be, az ez utáni, két részben expressz buszokról, majd a trolikról lesz szó. Ezen, harmadik fejezetben a villamoshálózatot nézzük meg, a tervezett, és megvalósulásban levő…
Már megint idegesít engem valami. A szóban forgó jelenség az ezen a blogon már ekézett magyarugarozás egyik alesete. Mindennapi közéleti beszélgetésekben szokás azt állítani, hogy mi, magyarok nem vagyunk képesek demokratikus politikai rendszert működtetni a demokratikus kultúra…
Nem lehet azzal vádolni a független kis könyvesboltokat, hogy a jelenlegi gazdasági és kulturális helyzetben aranykorukat élnék. Megmaradásuk egyetlen esélye: megfogni azt a fizetőképes, tudatosan vásárló réteget, akiknél lényeges szempont az emberléptékű kereskedelem.Közismert…
Miért is nem bírjuk a vasúti járatritkításokat? Mert azt gondoljuk, hogy a vasút gyors, pontos és környezetbarát. A cél valóban ez lenne, de a magyar valóság ettől igen távol áll: a tegnapelőtt megszüntetett járatok döntő többsége dízelüzemű, a…
A Fent és Lent genetikailag gátlástalanul patrióta szerkesztősége a belső és külső ellenség folyamatos aknamunkája és polip-ölelése ellenére sem adja fel az IMF-fel folytatott harcát! 2700 lájknyira voltunk a három betűs szervezet oldalától, amikor csatába indultunk január…
Május elsején aktivisták világszerte feltörhetik a közösségi közlekedést és azt ingyenesen igénybe lehet majd venni, csakúgy mint március 28-án New Yorkban.
Gagyi Ágnes a megérzéseink szerint helyesen állapítja meg az Occupy Wall Street (OWS) mozgalomról, hogy annak fő…
A Fent és Lent irodalmi rovata jelentkezikSzép Magyar Bölcsességek és Szólások I.Szép Magyar Bölcsességek és Szólások II. Bebaszcsiz A nivós kisváros a védett platánsora mellé a hazai turizmus újabb értékőrző célpontjával gazdagodott, amikor a Dán Királyi…
Idén április hetedikén, szombaton rendezik meg a Nemzetközi Párnacsata Napot, Budapesten a Március 15. téren fog több száz párnás ember egymásnak esni. Ez a rendezvény, bármennyire is furcsán hangzik is, egy hosszú kulturális evolúciós folyamat terméke.
Kezdetben vala a…
Magyarországon állandó téma a sajtó szabadságának kérdése a Fidesz médiatörvénye kapcsán - hogy mást ne mondjak, a jelenlegi legnagyobb ellenzéki civil mozgalom is ez elleni tiltakozásként alakult meg, de még Schmitt lemondása is ezt a témát juttatta sokak eszébe; és persze mi…
Vendégszerzőnk, classenemyfreddie írásaA szerbiai ‘újbaloldal’ (mely általánosságban, de ritkán teljes mértékben antikapitalista és anti-nacionalista), bár ugyanolyan tagolt, mint bármely más baloldal, mégis Kelet-Európa legígéretesebb kritikai színterei közé…
Custertábornok:
Kedves blogger a jó édes kurvaanyádat és téged is össze kéne zárni ezekkel a fekete seggű patkányo... (2022.04.30. 01:14)Árpi, a hős kamionos
kiskutyauto:
Az orbánmaffia aljas ostoba arrogáns hazug népirtó rablógyilkos országromboló söpredék... az orbá... (2021.10.19. 15:32)Fidesz-politika: a Pol Pot-szindróma
Sztancsek:
@Yasashi Tanuki: Sajnos így valahogy. Ez a beludzs társaság soha nem fog integrálódni, mint ahogy ... (2021.05.31. 10:19)A Bándy Kata-gyilkosság margójára