Az egész valahol régen kezdődik. Füstös kocsma, pár furcsa arc, akik ismerősek innen-onnan, a sör meg a beszélgetés. Amikor megerősítenek valamiben, s nincs más az este végén, csak a belső mantra, hogy igen, ezt akarom, ezt csinálnám, ezért áldoznék, ebben benne akarok lenni.

Aztán vált a kép, ott vagy, valami másfél évvel később, végeláthatatlan esték százai után, a gyülekezőn, egy órával korábban, sör a kezedben, mert máshogy nincs forradalom, bárgyún vigyorogva az általános zavarba. S jönnek.

Jönnek, először csak páran, a találkozó előtt bőven egy órával. Tízen, harmincan, ötvenen, kérdeznek, hogy hol adnak szalagot, merre a térkép, mennyi a hal, te meg zavarodsz, egyre jobban, hajadat téped, pláne, amikor a hivatalos találkozóra Stofee bejelenti, hogy eddig százkilencvennégy ember van a piros csapatban, a sárgák meg hasonlóan durván gyűlnek. A startig meg még van idő, bőven sok. Ezek meg gyünnek. Gyűlnek.

Őszülsz meg izzadsz, hogy oszd le azt, győzd meg a fehérváriakat, meg a sok emberes kontingensüket, hogyha már felutaztak, legyenek poszton. Nem? Nem, jó, de a tatabányai csapat azért vállalja a sárga támadás levezénylését, a hülye nindzsák, nem is isznak, nem is emberek, de játszani azt tudnak. Lelkesek, már ők is pörögnek, mint Gorba, akinek már a cipőjéből is veríték tör fel, annyira zúzza a stencilt a hozott pólókra. A helyzet nem egyszerű, még negyed óra a startig.

Aztán lassan lehal a stressz, mint valami makacs csótány, akire hatodszorra vágsz rá a papuccsal. Cirka ötszáz-valamennyi ember, már a kutya se bírja számolni: mind vigyorogva, kissé zavartan, közben bömbi a megafon felzúg, csapatosztás, lassan megy a játék. Térdig állunk a tér szarában, mert ezzel a hellyel a kutya sem törődik, a romok közt hajléktalan bácsik és nénik fetrengenek, éjjel az erre járók ide ürítenek, szóval az atmoszféra megvan, te, nem leszel piros védő? De, fasza, akkor hajrá.

Mire észbe kapsz, már megy. Mindenki bevásárolt, védők-támadók oszlanak, Ricsi ordibál egy pulpitusról taktikát a téren, egy darabig nem is látjuk őket többet. Egy lány duruzsol nekem túlbuzgón védelmi taktikát, én meg csak bólogatok, háthogyapicsábane, egész héten ezért tepertünk, feszül a mindenféle húr, lassan szakad, tépődik meg robban. Hatszáz ember, cirka, mert ennyi a hír, egy kerületben, egy helyen, összezsúfolva meg rápréselődve a vendéglátósokra és az unott járókelőkre, ugyanazért a célért, hogy itt és most, einstand, miénk itt a TÉR.

Ezért megérte. Többet is megért volna.

Aztán megy a pörgés, hogy sáááárgááák. Odébb valószínűleg ugyanígy ordítják, hogy pirosak. Futsz, szaladsz, élcelődve szidsz, csapdába csalsz, rohanva fordulsz, csapattársat utasítasz, másikat meg szabályra regulázol. Elkapod, határig bitte, mert térképről lemenni és onnét vissza ősi román szokás. Megy ez gyerekek, hajrá, aztán csak beszökik az egyik a körbe, három méter, persze, a mi anyánk, innentől vérre megy, hiába óbégat odébb az építkezés (itt épül a jövő városa, feat. rogán tóni) biztonsági tibora, hogy odanemenjéinnenelfelémitfutkozol? Hol futkoznék. Köcsög.

Köcsög. Ez a mai fiatalság, mert csak iszik, mert csak drogozik, mert pernahajder az összes, mert mit akarnak ezek, miért nem mennek haza aludni, mert hát milyen világ ez, mert itt mi vagyunk, ti meg basszátok meg.

Nem.

Nem, mert ez a város a miénk. Ez az ország a miénk. Ez a mi jövőnk, akárhogy is vágtatok alá csákánnyal, akárhogy is borzoljátok a kikúrt szemöldökötöket, akármilyen hangot emeltek.

Hatszáz ember. Egy célért. Mert ez játék, mert így érezzük jól magunkat, régi, veteránok, meg az újak, akik baromi lelkesek, meg az érdeklődő kocsmatöltelék bácsika, aki elkéri a térképet, vagy a kávéházi pincér srácok, akiknek magyarázunk, meg adunk webcímet. Mert játék, mert ti, az elbutult szürke világotokkal, ti ezt nem értitek, csak ne csináljuk, mert gyanús, mert biztos rossz, reakciós, vagy kommunista, esetleg mindkettő, szélsőjobboldali anarchista...

Játszva. Három-egy? Csakasárga, csakapiros, kit érdekel. Játszva, úgy, játszva vesszük vissza az országot. A világot.

Mert a tiéd, az enyém.

Mert bazdmeg, a miénk.

Fotók: Junkieeeboy

További képek néhány nap múlva