Kell nekünk magyar Kalózpárt?

2009.10.21. 09:09 H.P.G.

Az EU parlamenti voksolásokon hatalmas meglepetéssel fogadta a média a svéd kalózpárt sikerét, pedig Svédországban egy logikus folyamat végterméke az Interneten szerveződő, az információs szabadságjogokért és nem utolsó sorban a gennyes szerzői jogvédő irodák ellen küzdő Piratpartiet. Az ugyanakkor már sokak szerint nem logikus, hogy most mindenhol elkezdtek szervezni kalózpártokat, méghozzá teljesen koncepció nélkül, csak másolva a svéd példát.

 

Kis wikipediázás után már térképet is találunk, ahol megtudhatjuk, mely országokban  van már kalózpárt, hol téma és hol nincs is szó a dologról. Minden esetre Európában kalózpártot csinálni tökös dolog lett, annyira, hogy már az EU információs biztosa is egy interjúban megemlítette, a kalózpártok szaporodása nem véletlen folyamat, hanem bezony egy nemzetközi tendencia... 

 

Vannak olyan érvek, miszerint a kalózpártoknak európai egységben kell kivívni az információs társadalom rég elvesztett szabadságát, mások szerint ez a nemzetközi kalózpártiság egy újabb semmire se jó Internacionálé. Eddig jól állunk, mert hazánkban nincs nemzetközi szinten is elismert kalózpárt.

 

Se tengerünk, se kalózunk

 

A magyar pusztákon még írmagja sincs a kalózoknak. Kezdeményezések ugyan voltak rá, de egy szépreményű twitter oldalon el is haltak. Utóbbi azért is röhejes, mert a lelkes twittelő nem tudott a nagy magyar internetes közösségben 9 másikat találni, akivel hivatalosan elindíthatnák a kalózpártot, pedig Rembeczki Tünde felmérése szerint 500 hazai egyetemistából majd a 70 százalék torrentezik. A leendő kalózpárt megalapítóinak tehát itt a potenciális szavazóbázis. A feladat most már csak az, hogy közös politikai platformra kell terelni őket és elmagyarázni milyen nemes dolog az információ szabadságért így harcolni.

 

Ha ez nem fog menni, akkor érdemes lesz elmélázni a nagysikerű Vállalkozók Pártján, vagy a mindenféle roma összefogásokon, ahol mindenki azt gondolta, hogy a közös alap és értékek majd biztos hoznak szavazatokat. Aztán valahogy csúfos bukás lett mindenek a vége, hiszen egy-egy ilyen képviselet által hangoztatott érdekeket a hagyományos pártszerveződések a választási kampányban azonnal integrálni tudják és kihúzzák a talajt a kicsik lába alól. De nézzen mélyen mindenki magába, szeretne-e egy magyar kalózpártra szavazni csak azért, mert le szokott tölteni filmeket. Én spec csak azért torrentezek, mert nincs pénzem mozira, az már más kérdés, hogy a szerzői jogokat védelmező cégek üvegpalotáit örömmel gyújtanám fel. Ha valaki erre a projektre szervezne pártot, akkor az egyes számú tagkönyv az enyém lenne, és ha itthon végeztünk a gazfickókkal exportálhatjuk nyugatra a mi kis forradalmunkat.  

 

Szerintetek egy magyar Kalózpárt fent vagy lent lenne?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr541456993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kellene egy kalózpárt itthon. Az, hogy mekkora támogatottsága és relevanciája lenne nagyon tág határok között mozog, de az internet területén az összes nagy párt egy zsák szar.
A torrentezok nem kalozok... nem nyeresegvagybol, nem anyagi haszonszerzes miatt torrenteznek. Kaloz az, aki masolt dvd-t arul a piacon vagy aki fizetos ftp szervert uzemeltet.
Nah ez az a terület, ahol létező és sokszorosan indokolt kifejezés a "megélhetési jogvédő". Nem csak az információszabadságról kellene egyébként szólnia a pártnak, hanem a szolgáltatóknál egyre inkább háttérbe szoruló NetNeutrality érvényesüléséért is szót kéne emelniük, hiszen ez is főként az általuk/általunk használt csatornákat érinti.
@maxt:

Az Artisjus nevű rablóbanda gyilkosának kéne lennie a magyar kalózpártnak.
az összes párt ilyen... lopnak, rabolnak, csalnak, hazudnak a nyereség reményében. mi ez ha nem kalózkodás?
én tagja vagyok a svéd Piratpartietnek. Azzal a kb 7000 emberrel egy napon léptünk be a cimborámmal, amikor kihirdették az első fokú ítéletet a 4 Piratbay-es fickóra
kalozpart.org

minden kívánságod így teljesüljön :)

amúgy nem azért fogok rájuk szavazni, mert filmeket töltök le (nem töltök), hanem azért, h ne kelljen bürokraták és Győzike súlycsoportú sztárocskák zsebét tömnöm, ha magyar táncházat szervezek élőzenével, vagy jazz szól az orvosi váróban :S
(meg mert amúgy is rájuk szavaznék, de ez off :))

(forrás:
táncház: www.artisjus.hu/opencms/export/artisjus/felhasznaloknak/aktualis_jogdijkozlemeny_SZ.html
váró: www.artisjus.hu/opencms/export/artisjus/felhasznaloknak/aktualis_jogdijkozlemeny_K.html )
süti beállítások módosítása