Ma a médiába két témával lehet igazán bekerülni. Mellplasztika vagy zsidózás. Mellplasztika terén objektív és szubjektív okokból egyaránt versenyhátrányból indulunk, így legföllebb zsidózni tudhatunk. Azt fogjuk hát tenni.

A zsidózásnak – és mindenféle kódjának („keresztény és magyar”, „urbánus”, „idegenszívű”, „belpesti”, stb.) – eddig két forrásvidéke, és egy célja volt. Az egyik forrásvidék a kernemzeti középosztály, ez a deklasszált budai burzsuj réteg, melyhez tán e blog némely szerzőit is erős, hogy azt nem mondjam, genetikai szálak kötik. Családi ebédek alkalmával úgyis tudta (és tudja) mindenki – nem kellett azt már nevesíteni –, hogy miért és főleg KIK MIATT (khmm) tartunk ott, ahol tartunk. Hát persze. Azok miatt. De hagyjuk is, kanalaztuk szépen tovább az aranyló húslevest. Az érvek érthetőek is voltak bizonyos történelmi előzmények, utózmányok függvényében. Persze azért mégsem szép az ilyen dolog, de vannak nekünk arról is infóink, hogy zsidó polgári családokban szintén szokás tudni, hogy végül is KIK MIATT tartunk itt. A magyar polgárság – e csonkig égett gyertya –, mely amúgy is kevéske, szegényke, megfelezte magát a Nagy Kérdés mentén.

Persze a jónép ebből nem sokat vágott, s nem is igazán érdekelte, hogy miről beszélnek a Bimbó úton, s miről a Pozsonyin. Néhány tízezer embert érint mindaz, amit Magyarországon polgárinak nevezünk, zsidónak vagy kernemzetinek.

Alattuk viszont ott a szörnyű tagság, amit az egyszerűség kedvéért Magyarországnak vagy népnek nevezünk a továbbiakban.

És hát ott is van antiszemitizmus, amint az ábrák mutatják. Molnár Oszkár például bizonyosan nem a Pfeiffer Zoltánon kívül mindenkit gazembernek tartó, Bartók Béla úti nagypapa révén, nagy családi ebédek során szívta magába a zsidózás örömét, szépségét, szokását. Lent a rónán inkább az Ismeretlentől Való Irigység ragadtathatja zsidózásra az emberfiát. Edelényben nem hiszem, hogy a Magyar Kultúráért Való Aggodalom miatt zsidózik a polgármester a tévében. Hanem mert: 1. nem ismeri őket (jelezzük, mindig szerencsés nem megismerni gyűlöletünk tárgyát, mert a megismerés a megkedvelés veszélyét is magában hordozza), ill. 2. gazdagabbak, sunyibbak (stb.) a zsidók (azaz voltaképp tényleg nem ismeri őket).

Magyarországon tehát kernemzeti, aggódó polgárként vagy suttyó bunkóként szokás zsidózni. A MIÉP például az első réteg pártja volt. A Jobbik már a másodiké. (Jelezzük, míg a MIÉP rendszeresen a Ménesi úti körzetben szerepelt a legjobban, és a Gellérthegyen még a mai napig is jelentős hídfőállásokkal, Magyar Fórum-előfizetőkkel bír Csurka István, addig Vonáék Ózdon és egyéb kevéssé polgári körzetekben tarolnak.)

A magyarországi antiszemitizmus iránya tehát kettős – célja azonban egy. A magyar élettér védelme – a kernemzetiek elsősorban a színházakat, a redakciókat értenék az élettér alatt, az edelényiek inkább profánabb dolgokat.

Felkonferálásunk célja annyi volt, hogy rámutassunk: a hazai antiszemitizmus egy olyan narratíva, ami egy demokratikus jogállamban nem elővehető. A kernemzetiek is csak a desszert után szokták elővenni…

Viszont mivel eme antiszemitizmus vált itthon AZ antiszemitizmus, AZ anticionizmus szinonímájává, két dolgot lehet ma tenni zsidóügyben: hallgatni vagy blamálódni. Ha valaki zsidózik, túlontúl egyértelműen – drága Csurka István még tudott finoman, költőien – téve ezt, akkor az kiírja magát a további részvétel lehetőségéből. Ám e magatartás magával rántotta, kiírta annak lehetőségét is, hogy bármilyen kérdést meglehessen értelmesen vitatni, amelyben a „zsidó”, „Izrael”, „cionizmus” szavak előfordulnak. Nem lehet. Mert az antiszemiták egy része szépen bebújt az anticionista kritika mögé – hiszen hiába szidja Lovas István látszólag csak Izrael Államot a Magynemzetben, tudjuk ám nagyon jól, hogy mire gondol ő olyankor.

Na de maradhat-e ez így? Pusztán azért, mert Magyarországon zsidó témákban csak hangos, primitív antiszemiták szólalnak meg, el kell-e feledni minden kérdést? Lehet-e, kell-e értelmesen beszélni például a Mazsihiszről? Nehéz. Mert aki a Mazsihiszt szidja nyilvánosan, arra – és többségében joggal – ráolvassák az antiszemitizmus vádját. Holott kéne szidni. Hiszen kurva gáz az egész bagázs – és itt nem csak Zoltai Gusztáv tupírozott hajára vagy személyes tróntermére gondolunk. Hiszen éppen a zsidóknak kellene, hogy gáz legyen Zoltai múltja, kitüntetése (vagy a zsidók tényleg elfogadják, hogy ez az ember képviseli őket kifelé?) A zsidóknak maguknak kéne azt mondani, hogy nem, nem ez a zsidóság. (Hacsak nem úgy gondolják, hogy: de, ez a zsidóság.)

Mára odajutottuk – ismét az útszéli antiszemitizmus mindent magával rántó ocsmánysága okán –, hogy Izrael államról sem lehet rosszat, legföllebb csak semmit szólni.

Pedig Izrael egy faji alapon szervezett, militarista, az államot az egyháztól el nem választott, más területeket megszállva tartó, szomszédaival folyamatosan konfliktusba kerülő, így a világbékét is veszélyeztető állam. Mindezt ma Magyarországon nem lehet kimondani – mert az Izrael-kritikát is kisajátították az antiszemiták. (Holott az antiszemiták ugyanúgy rasszisták, mint a cionisták – így tőlük hiteltelen is a bírálat.)

Nyugaton a baloldal tipikusan Izrael-kritikus. Az a nyugati baloldal, amelynek soraiban számos zsidó foglal helyet! Ugyanis Izrael állam kritikáját 1. szigorúan el kell választani a zsidóság kérdésétől, 2. zsidó származásúak is űzhetik.

Itthon azonban a magyar baloldal csak néha mer egy-két kritikus megjegyzést megengedni Izrael kapcsán. Gondolunk itt TGM vagy a néhai Eörsi István munkásságára például. De ők is tudják: az Izrael-kritika itthon az antiszemitáknak kedvez. Ezért aztán hagyták is az egészet a fenébe…

Pedig nem kéne átengedni minden témát az antiszemitáknak. Nem kéne engedni, hogy kezükkel minden tárgyat megfoghatatlanná tegyenek.

Izrael Állam kritizálható. A zsidó vallás kritizálható. A cionizmus kritizálható. (A párhuzam kedvéért: a magyar állam – és annak minden jelképe – szintúgy kritizálható. A keresztény vallás szintúgy kritizálható. A magyar nacionalizmus szintúgy kritizálható.) Ám most figyeljenek! Egy föltétellel: ha ugyanabba a mondatba még véletlenül sem kerül antiszemitaként (is) érthető, félreérthető megjegyzés.

Mert különben az egész csak egy ocsmány rasszizmus. Épp olyan, amitől a palesztinok szenvednek Izraelben. Vagy a keresztények Palesztinában. (Mert ne feledjük: azon területeken, ahol a Hamasz jutott hatalomra, a palesztin, ámde keresztény őslakosoknak menekülniük kellett az iszlamista terror elől – ennyit a fekete-fehér látásmód helytelenségéről…)

És most jöjjenek a kommentek. Mi kérünk elnézést.