4%-on az MSZP - tényleg vége lehet?

2010.03.05. 09:00 baum

Nem szabad elsikkadni a hír fölött: a Nézőpont Intézet felmérése szerint jelenleg a leginkább aktív népességből, tehát a 30 és 44 év közötti választópolgárok közül mindössze 4% adná a voksát az MSZP-re. Ez azért durvaság. Persze sejthető volt, hogy a végletekig hitelét vesztette a párt, de az arányok ilyetén eltolódása mégis megdöbbentő.

A kampánystáb érezte már az elején, hogy az előremenekülési lehetőségek erősen redukáltak. Kommunikációikban kizárólag az idős réteget próbálják megszólítani. A legszembetűnőbb példa erre mikor Mesterházy azt ígérte, hogy az állam állja majd a nyugdíjasok temetési költségeit. Ennyi, meg az évtizedes demagóg rutin, a szélsőségektől való riogatás, és a Fidesz-rugdosás. Ez a technika négy és nyolc évvel ezelőtt még működött, de most már nem. Az előző kampányokban azért még volt ereje, mikor L. Ildikó halovány arccal belerettegett a kamerába.

Most erőterek vannak, meg erős emberek; de csak párton belül azok. Groteszk, ahogy Szekeres, Kis Péter, L. Ildikó még ugyanazt a retorikát nyomják, mint mikor 40%-on voltak (a pártállam idején: 100%). Erősen kontraproduktívnak, és önlefejezőnek hat, amikor ugyanezt 4% aktív, és 20% nyugdíjas támogatásával teszik. A háttérben közben lobbik ügykezelnek, saját hadállásaikat építgetik a párton belül. Egy közös pont van, a szereplők egytől-egyig a nagy átmentések megélői. A zavar azért nem tükröződik a külvilág felé az arcokról, mert ha sikeresen végigcsináltak egy rendszerváltást úgy, hogy még a pártvagyon sem veszett el, úgy egy ilyen viszonylag kényelmetlen helyzet sem tűnhet olyan halálosnak.

És persze az egésznek a gócpontja, a táboron belül megkerülhetetlen tényező: Ferenc, a túlmozgásos hülyegyerek. Kilencven körül üstökösként robbant be a szoci köztudatba. Meggyőző, markáns, cippolai intellektus, és saját küldetéstudatában megingathatatlan személyiség. Mikor kiderült, hogy sok adottsággal rendelkezik, csak tartalommal, és potens államférfiúi készségekkel nem, akkor az megbénította a baloldalt.

Ráadásul most érezve pártjában az impotenciát, meg, hogy olyan semmilyen az MSZP, Ferencünk ismét erőre kapott: valami belül újfent bizsereg benne. Ismét meg van győződve, hogy ő lesz aki kirángatja a mocsárból a pártot. Azzal nem számol, hogy a 4%-os támogatás, ami egy óriási saller azoktól, akik gyakorlatilag a legnagyobb terheket viselik azt mutatja, hogy nincs visszaút a számára. Ha az ország jövőjét nézzük, kifejezetten jó lenne, ha Ferenc minél többet szerepelne a kampány hátralévő időszakában, ezzel is hiteltelenítve az utódszervezetet. Azt a 20-30% nyugdíjast így is, úgy is begerjesztik, jelen helyzetben nem releváns.

Ha viszont nem az ország, hanem az MSZP jövőjéről van szó, akkor nincs jó hírem. Kizárólag kiégett, leszerepelt politikusok a tarsolyban. A fiatalok? Mondjon nekem valaki legalább hármat, aki tökös, hiteles, és még nem volt tanú/vádlott valamelyik korrupciós botrányban. Talán csak az egy szem Szanyi Tibor (hehehe, wtf). Lesz még persze Mesterházyból hős, hogy milyen bátran beleállt, meg minden, de srácok ez ennyi volt, most már tényleg kezd lefőni a kávé. Éljen!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr501808889

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lendvai Ildikó irányt mutat a megtévedt országnak. Jó évünk lesz, rajta nem fog múlni. 2010.03.06. 22:17:52

 Mindnyájunk nagy kedvence, a Nap-kelte hajdan volt üdvöskéje 1974-től dolgozott a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán, majd 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán előbb munkatársként, majd alosz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@szergej-szergejevics: "12 állami gazdaság"

És az előtte levő kb. 100 db feletti állami gazdasággal mi lett? :)
Fogalmad sincs... Na de szőlőbányázz kicsit....
Érdemteleneken pedig azokat értem, akik tudnának, de nem akarnak dolgozni, illetve azokat a régi MSzMP nyugdíjasokat, akik csak a párttagságuk miatt kapnak máig kiemelt nyugdíjat! Miért is?
@sorokinV: ezzel szemben te az en szemelyemet tamadod..
ennyire nem lehet neked fontos viktorka es az o kiralysaga..

vagy megis?:-DDDD
@moophlander: A meggondolatlan, fedezet nélküli osztogatásra gondoltam. A munka becsülete viszont balos érték. A tőke becsülete pedig jobbos. Az alap felállás szerint. Nálunk ezek a dolgok összemosódtak. Viszont a baloldali értékek az egészséges nemzet számára ugyanolyan fontosak mint a jobboldaliak.
Nagyon jó lenne, ha valóban csak 4% lenne. Kicsit félek tőle, hogy jobban fog nekik sikerülni a választás mint az várható.
Remélem csak paranoia.
@az igazi Sipi: Hú de vicces fideszes beszólás, az a tény ne zavarjon, hogy a Jobbikra volt fideszesek is szavaznak, illetve olyanok is akik nem szavaztak az előző választásokon. Nem érdekelte őket a politika vagy fiatalok.
@az igazi Sipi:

Nézd, ha valaki meggyőződéssel állítja, hogy a Suzukit Orosházán gyártják és fakereke van, akkor azzal is vitázom. Nem azért, mert annyira fontos nekem a Suzuki általános közmegítélése, hanem mert kevéssé szívlelem az idiotizmust!
Kápis?
@sorokinV: Próbáltam magam visszatartani a választól, de mégsem tudom, mert nem tartom rendes dolognak, hogy így válaszolsz valamire, amiben csak az volt benne, hogy egy soktényezős, történelmileg elég zűrös kérdésben felmerülhetnek egyéb szempontok is.
Fogalmad sincs ki vagyok, de leírod, aztán ha véletlenül összefutunk pl. a levéltárban, mint két ismeretlen, még barátságosan is köszönhetünk egymásnak. Egyébként ezekben a kommentekben senki sem a nagydoktoriját szokta benyújtani.
Látom toppon van a társaság a régi ismerősök változatlan erővel igyekeznek egymást meggyőzni! És még mindig ugyan arról.Mégpedig "ki a jobb magyarok" című stadion slágerrel.Egyet azért figyelembe kellene venni hogy nálunk igazán egyik oldal sem bizonyította be jogosultságát az ország megfelelő vezetésére. A baloldal elérte a mélypontot,de igazából soha nem jeleskedett nemzeti elkötelezettségből. És ha tetszik ha nem egy társadalomegészséges működéséhez több dolog is elengedhetetlen.Úgy mint:a magántulajdon tisztelete, morális és erkölcsi tisztaság, és az ország iránt érzett felelősség.És akkor ezeket a kérdéseket boncolgatva fel kell ezeket a témákat kérdésként tenni magunknak , mennyiben feleltünk meg ezeknek a fontosságoknak. Rögtön a baloldalnak, ugye ők internacionalisták.Tehát egy fontos lényeg már is hibádzik. A jobb túlzott nemzeti érzelme(?) is zavaró.Leszögezhetjük,/bár lehetne nagyon súlyos hibákat felróni minden oldalnak/ rajtunk is sok múlik kiket bízunk meg ügyeink rendezésére.Tanulni kell minden esetből és ha valamelyik párt nem jól vezetett bennünket azt meneszteni kell. Mivel mi még csak most kezdtük el a tanulást, bizony még jó pár év lemegy mire lassan rájönnek az emberek hogyan is működik a demokrácia.
Egyenlőre tehát azt javasolnám minden párthoz kötődő embernek hogy mielőtt kijelentenék mindenhatóságukat alapos önvizsgálatra van szükség.Minden elfogultság nélkül. Hogy ez nehéz? Igen! De másképp nem megy!!Ez a szerény véleményem.És még egyszer leírom tessék a fiataloknak felébredni mert róluk szól a játék! Nem ilyen öreg nyugdíjasokról mint én. A nyugdíjasoknak meg üzenném a világ változik és hatalmak tűnnek el a süllyesztőbe .Tessék ezt tudomásul venni!
@moophlander: Áprilisban ez fog történni, választás. A politikusokat így lehet felelősségre vonni. Ha jogilag is lehetne, akkor elég kevés politikusunk lenne, és azok sem mernének csinálni semmit. Ilyen törvényt soha nem fognak hozni, lásd a költségtérítés esetét. Ez sajnos az ország adóssága, pártok jönnek-mennek az ország marad. Én sem adnék kölcsön egy pártnak.
@az igazi Sipi: Hát jobbik szavazónak sok balos szavazó ment át, DE nem ők! Azok mentek át jobbikba, akik rájöttek, hogy ku..ára becsapta őket a maszop! Most csak azok szavaznak az MSzp-re, akiknek komoly érdeke fűződik hozzá, lekötelezettek, vagy ostobák!
@FaTraktor:

Nos ez az állításod egyszerűen nem igaz!
1, Minden kutatás, ami a Jobbik szavazóinak az összetételét boncolgatja az ún. "szivárványtábor" kifejezést tartják helyénvalónak mert mindenhonnan jöttek
2, Jobbik azon a területeken erős (horizontálisan), ahol korábban az MSZP vitt mindent, illetve most erősen meggyengült. Következtetés?
3, A Fidesz táborát összeadjuk a Jobbik táborával, akkor számszerűen a háromszorosa jön ki a 4 évvel ezelőtti Fidesznek. Honnan vannak? Következtetés?
4, A Fidesz társadalmi támogatottságán minden látszik, csak az nem, hogy jelentős mértékben szavazatokat szipkázott volna el tőle a Jobbik. Következtetés?
De szép lenne az a 4%... kár hogy nem igaz, talán mikor kihalnak a fő szavazóik 20-30 év alatt.

De addig is az mszp és szdsz-es párttagoknak kívánok rákban, pénzügyi sikertelenségben, érzelmi(már akinek van ilyen, hiszen mint tudjuk a pszichopatáknak nemnagyon van, és a szocik között sok ilyen van) traumákban gazdag jövőt!
@moophlander: A kapitalizmus okozza a munkanélküliséget.
A 90-es nyugdíjkasszáról nem tudok semmit, de az állami nyugdíjrendszer akkoriban biztosan úgy működött, hogy az aktívok befizetései fedezték a nyugdíjakat. A gondok mostanában és később fognak jelentkezni, mivel sem az állami részbe, sem a magán-nyugdíjpénztárakba nem kerül annyi, ami majd rendes fedezetet nyújtana. A tavalyi évben pl. az általam ismert magán-nyugdíjpénztár majdnem 25 %-ot vesztett a bent lévő összegre, amit egy év alatt visszapótolt ugyan, de hát 1 év mintha kiesett volna.
Azért még az is megérne egy misét, hogy ez a négy százalék is kikből tevődik össze, a teljesen retardáltakból, vagy ennyi kedvezményezettje van a 8 évig tartó lopásnak, szabadrablásnak...
@sorokinV: Húúúúú de szar (már elnézést) eszmefuttatás! Már írtam az elöbb, hogy azok a balos szavazók mentek át jobbikba, akik rájöttek, hogy átb..ta őket a maszop! Felelősségrevonást akarnak és ezt a jobbik tette zászlaja tetejére! Ennyi! Nem kell fals duma erről!
AKI AZT ÍRJA hogy az MSZP 4%on van AZ HAZUDIK!!!! AZ VAN AGYILAG 4%on!!!!

Szeretnétek Mi?... marha Fidesz banda és Orsós Orbán! Április 11 én nagyon elcsodálkozik az örökös vesztes gonosz törpe!!!
@FaTraktor: Miért kell kényszeríteni? Meg is lehet őket kérni, nem? Miért kell keménykedni, akkor is ha nem muszáj, ráadásul azzal aki kisegített bennünket. Keménykedni Slotával kell, meg a SUV-os adóelkerülő romával, nem az IMF-fel. Nem marhatunk el magunk mellől mindenkit, ellenkezőleg, inkább magunk mellé kell állítanunk akit csak tudunk. Ellenségünk van bőven, minek több, ha nem muszáj?
@moophlander:

Akkor ugorj neki még egyszer az olvasásnak, mert elsőre nem sikerült felfognod, az amúgy nem túl bonyolult, szösszenetem értelmét!
@nestrot10:

Na, újabb funkcionális analfabéta!
30-44 korosztályban 4%.
@nestrot10:
vagy te fogsz sírni, édesapa, mikor a 20%-ért kapaszkodnak majd a vörös férgek...
@nestrot10: Te most magadat szivatod? Vagy mi ?:D
@nestrot10: itt az index komcsija! :) de régen láttalak
@nestrot10: te provokátor vagy, vagy csak szimplán agyhalott?
@Nyers Fa: Nem hiszem, hogy egy szép kéréstől meghatódik az IMF, de mivel nem érdekük, hogy összeomoljon Magyarország, így belemennének az alkuba.

@sorokinV: Miért van az, hogy a Jobbikban csupán 9 olyan tag van, aki az mszp tagja volt, és miért több mint 500 aki a fideszben volt? Nem lehet leegyszerűsíteni, hogy fú az a volt mszp-sek pártja csak, sokan szavaztak át a fidesztől, és sok az új, életében először szavazó is.
sorokinV! Nem kell mérgelődni. sok van sajnos ilyenből.De most döfök egyet én is. Van egy cimborám, szintén nyugdíjas,/a felesége ültetett szegfűt a kertbe/,többek között/ és volt benne vörös is.Na az én barátom kirugdalta mondva az asszonynak hogy ilyet még egyszer nem szeretne meglátni! Mi még dolgozgatunk mert a nyugdíj az nem elég, de mindig valahogy tudomására hozzuk a kuncsaftnak hogy balra nem dolgozunk.Inkább horgászunk. Ja és nekünk pedig jó hírünk van a környéken.Hát ez van!
@FaTraktor:

Ehhez csapnám hozzá:

Leginkább egykori bizonytalanok alkotják a Jobbik tábort

2010 februárjában a Forsense egy olyan kutatást végzett, amelyben egy évvel korábban már megkeresett személyeket kérdezett meg újra. A vizsgálatból kiderül, hogy a Jobbik mai szavazóinak fele 2009 elején még bizonytalannak mondta magát, vagy nem árulta el preferenciáját, támogatóinak 24 százaléka a Fidesztől érkezett, 12 százaléka az MSZP-től, és 6 százaléka a MIÉP szavazója volt korábban. Ez az eredmény is alátámasztja, hogy a Jobbik nem csak jobboldali radikális gondolkodású szavazókat állított maga mögé, hanem meglehetősen széles bázisból merítve tudta növelni támogatottságát, és választási eredménye meghaladhatja a hagyományos preferencia mérések alkalmával kimutatott 8 százalékos, mintegy 640 000 választópolgár szavazatát jelentő szintet.

Forsense kutatás
Ámen, úgy legyen, ahogy mondod, posztoló!
Ez a cikk egy lári-fári böszmeség! Aki nem az MSZP-re szavaz, az náci! CSAK 1 MARADHAT ÉS AZ ÉN VAGYOK! ELŐRE!
@torró: Ez lenne a demokrácia? Ilyen lenne az a bölcsesség amit idős korunkra elérünk?

Sajnos túl sok a régi rendszerben nevelkedett úgy mint balon és jobbon.De lassan vége ennek, közeleg a vég.
Úgy legyen!
@az igazi Sipi:
Orbánt '88 márc. 15-én verték a rendőrök (TGM írja: hallottam, ahogy csattog OV kopasz fején a gumibot). Rá két hétre megalapították a fideszt (kockáztatva a börtönbe kerülést).
Amikor 1989-ben kimondta, amire sok millió magyar gondolni mert csak (hogy menjenek haza az oroszok), azzal nagy bátorságról tett tanúbizonyságot.

TE mit tudsz felmutatni exfideszesént?
Mivel járultál hozzá a diktatúra lebontásához?
Mert a szád az nagyon nagy.
Nyers Fa! Kivel hogy bánt az elmúlt korszak.Mi éltünk már a Rákosi korszakban is .Mi nagyon sok mindent láttunk és tapasztaltunk amiről a fiataloknak fogalmuk sincs,ami nem baj,de ezt történelem könyvek nem is írják.Így aztán nekünk ne fényezze itt magát senki!Mi így törlesztünk!A vissza lévő pár évet legalább élvezem egy kicsit.Másra úgy sincs lehetőségem!Bocs.
@cellimega: ilyen ez az allampolgari jog, kispajtas..

akkora a pofam, amekkora nekem tetszik es ugy fikazom orbant, ahogy nekem tetszik, mivel adofizeto allampolgarkent en vagyok a kenyerado kisgazdaja:-)
Lendvai "Botox" ildikó és "Libás" gordon ismeretében csodálom, hogy a 4% összejött...
@sorokinV: jahogy nalad a vita resze a vitapartner tamadasa, erveinek figyelmen kivul hagyasa es a szemelyeskedes?:-)
@cellimega: "A diktatúra lebontása" és orbánc? Ne röhögtess! A diktatúrát Gorbacsov bontotta le - ha ő 90-ben azt mondja a tankjainak, hogy "igyítye" akkor még ma is elvtársnak hívnák a mai urakat...
Az SZDSZ szétesése és az MSZP gyengülése az internet elterjedésének a következménye.
Egészen mostanáig a baloldali média hozta nekik a szavazókat.
A fórumokon már az ezredfordulón is alázták a balos kommentelőket, de akkor még kevesen neteztek. Most ez tömegessé vált.

Hasonló érzés ezt átélni, mint 20 éve a mocsodék diktatúra bukását. Mintha friss levegő áramlana Mo-ra. Nyugat felől.

Az elkötelezett balosoknak nem lehet vmi jó érzés ez (a plurálisabb sajtó). Szembesülnek azzal, hogy ez a Mo egészen más, mint amilyennek ők (félre)ismerték.
cellimega!

Nagyon jol megfogalmazott velemeny. Orulok hogy megirtad. Az en gondolataimat is tolmacsolod. Koszonom.
Örülök, hogy ennyien örülnek neki, hogy 20 éve nem Moszkvában, hanem Tel-Avivben mondják meg, mit kell csinálnunk....
@cellimega: "Az SZDSZ szétesése és az MSZP gyengülése az internet elterjedésének a következménye."

kar, hogy az internet elterjedese 10 evvel ezelott tortent..:-)))))))

az szdsz es mszp a sajat balfaszsaganak koszonheti a szeteseset, semmi masnak.
@Kerámia_53:
Gorbacsov kommunista, tehát nem ő bontotta le a diktatúrát. Ő csak hagyta, hogy lebontsák először a lengyelek, aztán a magyarok, aztán később a többiek.
Ha nincsenek bátor magyarok 1988-1989-ben, a (poszt)kommerek simán nyerték volna az 1990-es választásokat (mint Romániában, Bulgáriában, Ukrajnában, Szerbiában, Moldáviában).

Hogy Gorbacsov miért hagyta? Nyilván voltak paktumok az amikkal. Majd megtudjuk 35-40 év múlva (vagy megtudják fiaink), amikor megnyitják az am. levéltárakat (a ruszkikat úgysem fogják).

Akár tetszik, akár nem Orbánnak óriási szerepe volt a mo-i rendszerváltásban. Csakúgy, mint Tőkésnek a romániai sztálinizmus bukásában. Az, hogy a mo-i baloldal erről nem vesz tudomást, nem változat a tények erején.

Nagy különbség a bal- és jobboldal között, hogy míg a jobboldaliak elismerik az igazán kiemelkedő baloldaliak hazafias teljesítményét (pl. Bibóét), a baloldal gyűlöl mindent, ami jobboldali.
Államadósság:

1990: 1 386,1 milliárt forint
2009: 20.447,4 milliárd forint

Kérdés?
@az igazi Sipi: Hogyne lennének! Tesco, Raiffeisen, stb...
@cellimega: orbáncnak kb. akkora szerepe volt benne, mint a kakas kukorékolásának a napfelkeltében. Gorbacsov és Bush kiosztotta a kártyákat, orbáné lett a Tök Filkó.
@az igazi Sipi:
ebben igazad van. De az, hogy mennyire bénák, nem derült ki a széles tömegek számára a balos média tevékenységének köszönhetően.

Az internet 10 éve Bp-en és a középosztály körében volt elterjedt. A széles vidéki (falu, kisváros) tömegek néhány éve használják.
Sipi.Úgy félig meddig.Egyébként nálam tényleg mindenféle szimpatizáns megjelenik, mondhatnám százával ismerek embereket az ország minden részéből. És nyugodtan lehetne közvélemény kutatást tartani nem találnál velem szemben. ellenségeskedőt.Dolgoztam már mindenféle beosztású embernek.Rengeteg külföldi kuncsaftom is van. Tehát azért ezt bunkó módra nem lehet csinálni.persze van viccelődés is finoman.Én mindenkivel tudok kommunikálni, még a romák is szívesen jönnek be hozzám.Azt hiszem ennyi elég nem?
@pakesz:

"mi a facomat tudod hogy otthonrol mit hozom te kis pocs? a farkadhoz nojel fel es a kocsmaban a sajat jellegu okoskaknak tegyel ilyen jellegu kijelenteseket
de elobb apucinal erdeklodd meg hogy mit tolt a segge ala meg a anno a rettegett kommcsi rendszer es utana riposztozzal"

Szal ezt hoztad otthonról.
@cellimega: en ugy latom, hogy egyszeruen megyo elkurta
nem kicsit, nagyon.
jott a fleto, gondolta, majd o rendberakja. tele volt ambicioval, tennniakarassal. de a karsai es szili fele oskommunista abortuszmaradvanyok egyszeruen korbefontak es megfojtottak, mert fleto is elkurta, nem kicsit, nagyon, amikor fuggove valt az mszptol es hagyta magat befolyasolni az oskaderek altal.

az szdsz szeteseset meg egyszeruen a fideszbol kirugott fodorgabi tevekenysegenek lehet koszonni elsosorban. az o hatalomvagya volt az, ami szetzialalta a partot.

persze en nem ugy gondolkodom, hogy "ha szoci vagy szadeszes csakis rossz lehet", hanem siman analizalom a torteneseket erzelmek nelkul es levonom a magam kis kovetkezteteseit:-)
@Kerámia_53:
A keleti társadalmak történetét le lehet írni fejesek egyezkedéseivel.
A demokrácia alulról szerveződik.

Ha nem szerveződik, nincs. Pl. Belarusz.
@Kerámia_53: kotelezo tescoba menni es hitelt felvenni..?;-)))

ideje lenne mar megtanulni, hogy mindenki a maga ura.
a szabadsag a tetteinkert vallalt felelosseget is magaban foglalja.

szerinted nekem miert nincs hitelem, se gyors, se lassu, se rovid-, se hosszutavu?

mert gondolkodom. es mivel tul magasnak talalom a kamatot, ezert inkabb mas megoldasokat keresek, amihez nem szukseges eladositani magam evekre, evtizedekre. neha igenybeveszek egy-egy 6 honapos lejaratu aruhitelt. legutobgb 1 eve vettem igy egy 22-es monitort. de akkor is csak azert, mert utanaszomoltam es ugy dontottem, jobban megeri fel ev alatt kifizetni 44.000et, mint egyben 39et.

de egyetlen percig sem ereztem magam kenyszeritve barmire is. ezzel szemben amikor moszkvabol mondtak meg mi a tuti, az bizony gepkarabelyokkal es lovegekkel megtamogatott utasitas volt.

hjakerem, a szabadsaggal tudni kell okosan elni...
@cellimega: Igen. De relatíve is meglátszik, hogy loptak ezek mindent:

1990: A GDP 66,3%-a az államadósság
2009 első negyedév: A GDP 82,7%-a az államadósság

és ez még a libás gordon lopási sorozata előtt volt!!!
@az igazi Sipi: tescoba menni és hitelt felvenni nem kötelező... De kötelező azt a hitelt visszafizetni, amit ezek a szemét mocskok felnyaltak és zsebrevágtak! Kötelező a kriminálisan magas közterheket és adókat kifizetni, stb...
@az igazi Sipi: Gondolom mivel azt, hogy a céged minden zsebedbe kerülő 100 forint után ~80 -at fizet ki ilyen olyan címen a politikusok zsebébe, magasnak találod, így adót sem fizetsz... Vagy igen?
@az igazi Sipi: Hitelt (3.000 forintot) amúgy személyesen én is 1982-ben vettem fel - de azóta a nevemben már több ezer milliárdot felvettek az "elvtársak" - vissza pedig nem ők, hanem én fizetem.
@cellimega: Na ezért nem demokrácia az, ami nálunk van...:-)
@Kerámia_53: azt a hitelt az itt elo 10 millio siserehada elte fel elsosorban...

ugymint bkv, mav, gazartamogatas, joleti rendszervaltas, lakastamogatas, agrartamogatas, nyugdijemeles, egeszsegugy, onkormanyzatok, kozalkalmazottak stb. masik oldalrol a svarcmunka, a penztargep hasznalatanak kerulese, a "szamlanelkul mennyi lesz, mester?" az allam lepten-nyomon meglopasa milliok altal.

ugyanis az allamadossag a koltsegvetes hianyanak potlasara alkalmazzak. a koltsegvetes hianya pedig abbol adodik, hogy keves folyik be es sokat oszt vissza az allam.
@dübörgő gazdagság: "Ezt a teóriát a média nyomatja, ti meg elhiszitek. Alapja meg semmi."

hogy ki mit szop be, az persze nézőpont kérdése.

én pl. úgy látom - ahogy már hivatkoztam is rá - , hogy rengetegen beszopták a Fidesz - jó, szoclib - rossz teóriát.
aztán ennek megfelelően, ha valaki a jobboldalra mond valami negatívat, akkor jön az "Ezt a teóriát a média nyomatja, ti meg elhiszitek. Alapja meg semmi." duma.
@az igazi Sipi: Gondolom ezt Te sem gondolod komolyan? Azt aláírom, hogy pl. a "segílyek" osztogatása súlyos milliárdokat vont el a költségvetésből - de elég csak megnézni a jéghegy csúcsát (BKV korrupciós tízmilliárdok), hogy tudjuk: a politikusok, jogászok ezer milliárdokat vágnak évente zsebbe (Hol fityeszes, hol maszopos lobogó alatt - a szart akár fekáliának, akár análterméknek nevezzük: bűzlik!!) Annak az államnak pedig, akinek képviselői munka nélkül jutnak milliárdos jövedelemhez, nincs erkölcsi alapja számonkérni, hogy a cipész bácsi miért nem ad a 100 forintos talpalásról számlát!!!
@az igazi Sipi: Kb. itt állok én is - és ezért is fáj a szívem, mikor látom, hogy ez mire folyik el....
@mikka: "Igen is vannak a parlamentben olyanok akiknek semmi keresnivalojuk nincs ott. Miert? Mert artottak a sajat hazajuknak evtizedeken keresztul vagy csak azert mert hazug tolvajok. Ha nem igy latod akkor rosszul latod."

így látom, sőt: jelenleg éppen 386 alkalmatlan ember ül a Parlamentben.
@az igazi Sipi: Kb. ezen a szinten vagyok én is - éppen ezért tölt el dühvel, hogy látom: mikre is folyik el ez a pénz...!
@Kerámia_53: veresen komolyan gondolom.

megpedig annyira, hogy az elso part, amelyik komolyan azt mondja, hogy a 100 forintot lenyelo cipeszbacsit megbunteti 100.000re minimum, felkelti az erdeklodesemet. aki kirugja a 40%at a kozalkalmazottaknak, azok jo esellyel palyaznak a szavazatomra. es aki megerositi a maganszferat ezek emelett, az meg is kapja.

en ugyanis jobboldali, liberalis es kapitalista vagyok.

igen, azt az 1000 korrupt disznot el kell kapni.
a 10 milliot meg raszoritani a fizetesre. kemenyen. vagyonosodasi vizsgalatokkal, kemeny buntetesekkel, vagyonelkobzasokkal.
@torró: Kinek törlesztesz? A 30-40 éves baloldalinak? Mi rosszat tett ő neked. Talán az a baj, hogy másként gondolkodik mint te? Jó lenne, ha mindenki ugyanazt gondolná?
Biztos egyszerűbb lenne az élet!
Mindenesetre szerencséd van, hogy a nyugdíj mellett is annyi munkád van, hogy párthovatartozás alapján válogathatsz. Mi nyáron újítottuk fel a lakást, egyik szaki sem kérdezte a politikai hovatartozásomat. Pont olyan világot szeretnél, amiért most vissza akarsz vágni.
4%? Sok is. De úgyis beszavazza őket a sok nyugdíjas, volt párttag, volt munkásőr és így tovább. Biztos szavazóbázisuk van a látszat ellenére. Majd beígérnek megint valamit azt jól van.
@cellimega: "Amikor 1989-ben kimondta, amire sok millió magyar gondolni mert csak (hogy menjenek haza az oroszok), azzal nagy bátorságról tett tanúbizonyságot."

bizonyos értelemben. realistán gondolkozva pedig, már akkor is felrúgott egy erre vonatkozó egyezséget.

hála istennek azonban volt pár hónap, amikor az ávéhás rendőrség nem verhette szarrá, mert Soros pénzén kint tanult Oxfordban, MINT BÁRKI MÁS EMBERFIA akkortájt.
@az igazi Sipi: igen, az elterjedése 10 évvel ezelőtt megtörtént? Hogy van az akkor hogy az ismerősök körében 10-ből 1-nek volt netje, az is modemes, és ma már 10-ből 10 szélessávon tolja?
Nézzél már meg valami statisztikát. Jó esetben is csak 2004 környékén indulhatott meg a tömeges terjedés.
@Nyers Fa: "Pont olyan világot szeretnél, amiért most vissza akarsz vágni."

ez annyira tökéletes mondat, hogy mostantól kezdve én mondtam. ;-)
@az igazi Sipi: Az én érdeklődésem pedig az a (sajnos nem létező) párt keltené fel, amelyik arányosan büntet! A Te tételeidnél maradva:

100 forint lenyúlása: 100.000 ft bünti
1 millió feletti lenyúlás: Nyilvános akasztás!

Sajnos(?) ez azzal járna, hogy az összes politikus, jogász megdöglene!!!
@Kerámia_53: a halalbuntetest az allam nem mindenhato es tevedhetetlen mivolta miatt nem tamogatom.

mert ha valalkit lesittelsz eletfogytigra es kiderul, hogy megsem o volt, akkor ott lehet valamit csinalni. ha felakasztod, akkor az siman gyilkossag.
@az igazi Sipi: OK, akkor kenyéren és vizen tartani élete végéig, 16 óra kőtörés, 8 óra döglés - no TV, no nő, no bagó! (Ez demokratikus, elvégre a Nagy Testvérnél is vannak ilyenek!)
@sanyix: igen, az internet elterjesdese 10 evvel ezelott megtortent.

a szelessav az internet egy valtozata. a modemes internet is internet. es a modemes idoszak 1994ben kezdodott Magyarorszagon. nekem 1998ban volt az elso otthoni internetkapcsolatom, 2000tol dolgozom informatikuskent, 2000-2006ig konkretan az internetszolgaltatasban meloztam.

az elterjedeset valaminek nem a szuk ismerettsegi korod jelenti.
@Kerámia_53: ez nem demokracia, hanem emberi jog kerdese....

(hogy van az, hogy 20 kibaszott ev utan az emberek meg mindig keverik a demokracia es jogallamisag fogalmat..?:-))
@az igazi Sipi: Vannak esetek, mikor "jogfosztottá" tenném az elkövetőt! Miért? Hát azért mert ő is semmibe vette más emberi jogait!
@az igazi Sipi: Talán mert sokan azt hitték (köztük én is) hogy a demokráciával együtt jár a jogállamiság is... Ehhez képest megkaptuk az éhenhaláshoz való jogot, a seggnyalás jogát, ha kell az állás, a buzik és egyéb retardált egyedek elfogadásának a jogát (és kötelességét), stb...
Tiborc panasza soha nem volt időszerűbb, mint ma...
Idelle

En partreferenciak nelkul irtam amit irtam. egyik oldalon sem doftem le a zaszlomat. Amit en akarok.
Tiszta,ex KGB vagy kommunista III/II)/II/I-es ugynokok nelkuli kozeletet. Az ugynok listat teljes terjedelmeben. Ertelem szeruen a parlament nagyreszet erinti a dolog ezert nem nyilvanos meg. A kommunista diktatura potetantjai nelkuli parlamentet. Lendvai is idetartozik barhogy is nevezik most a poziciojat es meg sokan masok termeszetesen.
Magyar ember vagyok,ez a hazam. Az MSZP jelenlegi es multbeli vezetese nem melto arra hogy a parlamentben uljon. Pont. Nem azt mondom hogy a baloldali politikai partok nem szuksegesek. azt mondom hogy ami most van az nem elfogadhato semmi szin alatt. Lehet az zavar teged hogy ezek a dolgok amirol beszelek epp egybeesnek a jobboldali kovetelesekkel a rendszervaltas ota. Ettol azert meg nem vagyok jobboldali. Amirol beszelek az minden magyar embernek erdekeben kell hogy alljon. Ebbol nem szabad engedni. a problema az hogy a jelenlegi "bal" mindent megtesz azert hogy ezeket a teljesen egyszeru koveteleseket elmossa vagy a szonyeg ala soporje. Elfogadhatatlan. Es ha jobban belegondolsz tudod te is hogy igy van. Vagy a tiszta normalis kozeletnek orokre bucsut inthetsz
@Kerámia_53: mivel a szabadsag masoknak is jar, nem csak neked..
igen, a buziknak es retardaltaknak is. a munkaadonak is es a vallalkozonak is.

ha csak a te gondolatvilagodat es vilagnezetedet keviselok "szabadok", az megint csak diktatura. csak eppen a te szad izenek megfelelo diktatura.

a kommunistak tokeletesen szabadnak ereztek magukat a kommunizmusban.

az pedig, hogy ehenhalsz, vagy nem, rajtad mulik. a te dolgod magaddal torodni.
@moophlander: Így igaz! Az olaszliszkai gyilkosok, vagy Pénzes Henriettát megerőszakoló, felgyújtó cigányállat NEM tekinthető embernek, így jogai sincsenek!!! (Aki nem ért egyet ezzel, annak kívánom, ő vagy közeli családtagjai éljék át mindazt a borzalmat, amit a tanár lányai, vagy Henrietta!!)
@mikka: "Lehet az zavar teged hogy ezek a dolgok amirol beszelek epp egybeesnek a jobboldali kovetelesekkel a rendszervaltas ota."

engem az zavar, hogy a jobboldali pártok is csak pofáznak róla.

"Vagy a tiszta normalis kozeletnek orokre bucsut inthetsz"

Magyarországon sohasem volt tiszta, normális közélet. azzal, hogy a rendszerváltás után a demokratikus pártok beálltak a sorba, ami a jogsértéseket, az állami vagyon lenyúlását illeti, ez az esély örökre elszállt.

sokan azt is elfelejtik, hogy azzal, ha a összes kommert fel is akasztanánk, a kizsákmányoló kapitalista rend semmit sem változna. minden, a demokratikus jogokkal való hitegetés csak szépségtapasz.
jobbágyok voltunk és azok is maradunk.
@az igazi Sipi: Csak egy példa volt az én ismerettségi köröm. Valószínűleg más körökben még ma is rosszabb az arány. a 2000-res évek feléig rohadtul nem volt elterjedt, nem csak az én ismerettségi körömben (főleg mert az még jobbat is jelent mint az átlag, mert sok köztük a kocka).
Idelle ez a te problemad.
Nekem semmi bajom a kapitalizmussal.
Lehet tiszta kozeletet teremteni,persze nem vagyok idealista. A rossz emberek mindenhol megtalalhatok...es ha lebuknak akkor megkapjak melto buntetesuket is. Ha csak a penzugyekre gondolsz nezd a Madoff ugyet az USA-ban..Hogy is volt ez Prinz Gaborral itthon? Szamtalan mas pelda van persze. Hiszek abban hogy lehet tiszta kozeletet teremteni.Hiszek aban hogy lehet ugy ujsagot irni hogy az kepes legyen kontrollalni bizonyos ugyeket.. / Savoly? 35 milliard? / A Magyar sajto a fule botjat nem mozditja ebben az ugyben..abban sem hogy a kisvallalkozok rendszeresen nincsennek kifizetve a nagy "allami" beruhazasok utan. Ez emberseg kerdese..Erkolcs kerdese.
Ha nem tudsz letezni ebben a vilagban akkor sajnalom..alapits partot es probald meg jobba tenni. En szeretek szabad lenni,nem szeretem ha valaki megmondja mit mondhatok vagy gondolhatok..hogy van e Isten vagy nincs. A kommunizmus ilyen volt.Aki mast mond az nem mond igazat. Nem gyomorpolitizalni kene ahogy itt tortenik. Gondolkodni, tervezni es vegrehajtani. Ha rendszervaltast akkor azt. De akkor rendesen..mert az ami 20 eve tortent meg nincs befejezve.
Romák tömegével folyamodnak menekültstátuszért Kanadába! Na ezeket azonnal megfosztanám minden nemü magyar jogtól! Aztán ha nem jön ott össze nekik, vissza nem engedném őket! Menjenek ahova akarnak!
Sőt! még az itthonmaradt családtagjaitól is megvinnék minden fajta szociális juttatást! Olyan szar itt nekik....akkor legyen tényleg az!
@moophlander: Persze hogy nem jön össze nekik! Kanada nem annyira hülye, mint mi, hogy milliárdokat tömünk az analfabéta, erőszakos cigánybűnözők zsebébe, mesterségesen szaporítva az ellésüket!!!
Mindenki tudja, hogy a roma integráció lehetetlen! Nem miattunk, hanem miattuk! Nincs munka, nem kapnak munkát, mert romák, mondják ők! A szocializmusban mindenkinek dolgozni kellett! Akkor ők voltak a munkakerülők! Ha több száz év nem volt nekik elég, hogy integrálódjanak, akkor mi a f@szt akarnak itt ezzel a dumával! Aki akar, az közülük is ki tud emelkedni, de náluk a család visszahúzó ereje hatalmas! Ismerek egy roma srácot, aki sírkőfaragó lett! Megszakított minden kapcsolatot a volt családjával és teljesen normális, sőt példamutató életet él! Ő is elmondta, ha a volt családjával marad, akkor most az összes rokon hetente menne hozzá tarhálni!
@moophlander: akkor te bizony náczyrászistá vagy :)
@nemsiker_s: lattad volna az eredeti hozzaszolast, amire en valaszoltam
"A fiatalok? Mondjon nekem valaki legalább hármat, aki tökös, hiteles, és még nem volt tanú/vádlott valamelyik korrupciós botrányban."

hajjjaj hat ugy laccik a poszt iro az kemeny jobber gyerek!!!
ugyanis ez a kijelentes nagyon vastagon all a fityeSS -re is!!!
hiaba csak a Jobbik van jelenleg is a gaton, ok az igazi JOVO
igaz hogy segghülyék es semmihez nem ertenek de legalabb tisztak, majd mint Che Guevea szepen rendbeteszik az orszagot, remelem a pezugyminiszterit ok kapjak meg!!!
@Nyers Fa: értem én, pont ezért is írtam hogy milyen zavar van a fejekben Mo.on.. mi a bal, mi a jobb... csak hát a köz és a média így azonosít!
pld. Édesapám a "legszocialistább" ember a világon, mindemellett nemzeti érzelmű, és pont ezért sosem szavazna a maszopra, egy libi-szoci kormány meg neki egyenesen az abszurditás teteje...és egyet is értek ezzel!
(ha az ideológiát néznénk csak, papíron!)
egyébként sem lehet egységes elveket ma már magunkra húzni, jómagam is vallok "liberális" (nyitottságot, de nem szabadosságot!!) konzervatív, baloldali és jobboldali nézeteket is - munkában, életben, véleményben, dolgoktól függően.és nem azért fogok a fideszre szavazni, mert viktor!viktor! hanem azért, mert a mostani országvezetés minden téren ellentétes az én elveimmel!!ott rombol ahol én építenék, ott korlátoz ahol én nyitott lennék,ott szabados ahol én "konzervatív" vagyok s ott uszít, ahol pont békülni kellene... s mellé még hozza azokat a "legalja" emberi attitűdöket, mint lopás, hazugság, mutyi, nagyképűség, árulás, uszítás, lélekrombolás... és ha a fidesz nem tanul ebből ,ő is menni fog, ebben nem kételkedem!!

@szergej-szergejevics: nem csak az! (az mszp-vel igazából nincs mit tenni, annak az a legnagyobb baja, hogy '90-ben nem zavarták szét..hagyták továbbélni..A baloldal baklövéseivel már inkább van értelme foglalkozni: az ott kezdődött, hogy nem erősödött meg egy szociáldemokrata párt (mszp kinyírta,azt hiszem), egy "polgárosodottabb"/nemzeti/független(!) értelmiségi baloldali mozgalom, akár az mszp ellenében is..
nekem nagyon hiányzik.méltó ellenfele lehetne a fidesznek (vagy koalíciós társa?! hm..)

@pakeszka, ha-ha-ha...
2 sorodig jutottam..tök ügyesen gépelsz.
még jó hogy csak múló tévedés vagy! de hidd el,ez rengeteg embernek öröm,ezért ne szomorkodj!! :-)))))
szánalomka
@Nyers Fa: értem én, pont ezért is írtam hogy milyen zavar van a fejekben Mo.on.. mi a bal, mi a jobb... csak hát a köz és a média így azonosít!
pld. Édesapám a "legszocialistább" ember a világon, mindemellett nemzeti érzelmű, és pont ezért sosem szavazna a maszopra, egy libi-szoci kormány meg neki egyenesen az abszurditás teteje...és egyet is értek ezzel!
(ha az ideológiát néznénk csak, papíron!)
egyébként sem lehet egységes elveket ma már magunkra húzni, jómagam is vallok "liberális" (nyitottságot, de nem szabadosságot!!) konzervatív, baloldali és jobboldali nézeteket is - munkában, életben, véleményben, dolgoktól függően.és nem azért fogok a fideszre szavazni, mert viktor!viktor! hanem azért, mert a mostani országvezetés minden téren ellentétes az én elveimmel!!ott rombol ahol én építenék, ott korlátoz ahol én nyitott lennék,ott szabados ahol én "konzervatív" vagyok s ott uszít, ahol pont békülni kellene... s mellé még hozza azokat a "legalja" emberi attitűdöket, mint lopás, hazugság, mutyi, nagyképűség, árulás, uszítás, lélekrombolás... és ha a fidesz nem tanul ebből ,ő is menni fog, ebben nem kételkedem!!

@szergej-szergejevics: nem csak az! (az mszp-vel igazából nincs mit tenni, annak az a legnagyobb baja, hogy '90-ben nem zavarták szét..hagyták továbbélni..A baloldal baklövéseivel már inkább van értelme foglalkozni: az ott kezdődött, hogy nem erősödött meg egy szociáldemokrata párt (mszp kinyírta,azt hiszem), egy "polgárosodottabb"/nemzeti/független(!) értelmiségi baloldali mozgalom, akár az mszp ellenében is..
nekem nagyon hiányzik.méltó ellenfele lehetne a fidesznek (vagy koalíciós társa?! hm..)

@pakeszka, ha-ha-ha...
2 sorodig jutottam..tök ügyesen gépelsz.
még jó hogy csak múló tévedés vagy! de hidd el,ez rengeteg embernek öröm,ezért ne szomorkodj!! :-)))))
szánalomka
süti beállítások módosítása