Ez vár ránk - de tényleg?

2010.04.11. 19:05 baum

Nagy valószínűség szerint három, vagy maximum négy párti lesz a parlament 2010 és 2014 között. Így a szavazás lezártával, még nem tudván az eredményeket, nem is a várható összetételről szólnánk. Hanem, hogy ezektől a parlamenti erőktől mit várhatunk.

A Fidesz kormányzópártként remélhetőleg azzal lesz elfoglalva, hogy a gazdaságot kihúzza arról a mélypontról ahova derék szocialistáink lökték. Ideológiailag óvatosabb lehet a kommunikációjuk, egyfelől nehéz elképzelni, hogy támadási felületet adjanak arra, hogy túlságosan közel beszéljenek a Jobbikhoz. Ezzel szinte rá lesznek kényszerítve, hogy ők képviseljék a centrumot. Ha jobban belegondolunk ez számukra akár még ajándékként is felfogható. A Jobbik nagyon keményen jobbról, az MSZP pedig balról veszi össztűz alá a felálló új kormány összes lépését.

A Jobbik nem puhulhat fel – most még nem. Ellenzékben, a parlamentben is olyan retorikát alkalmaz majd, ami provokatív. Nekik a botrány jó, ha hangos lesz a közélet, miért is csinálnák máshogy. Lesz bújtatott zsidózás, cigányozás, politikusbűnözőzés, gárdázás.

Az MSZP-nek visszás lehet, ha szakpolitikai téren támadja a Fideszt, hiszen hiteltelennek hatna egy ilyen nyolc év után. A ciklus elején valószínű naponta háromszor fogják felszólítani a Fideszt, hogy határolódjanak el, elsősorban a Jobbiktól. Kérdés lesz persze, hogy a második forduló után milyen erjedés áll be, vagy melyik un „erőtér” lobbizza ki magának a vezető szerepet párton belül.

Az LMP, ha sikeresen átlépi a parlamenti küszöböt óriási esélyt kap. Ha ügyesek lesznek, friss erőként megteremthetik azt a tiszta hangot, ami a parlamenten belülről is outsiderként hathat. Elvonatkoztatva a politikai elit fásultságától konkrét ügyeket képviselhetnek, nem belemenve ideológiai vitákba.

AZ MDF-ről nem szeretnék szólni, maximum annyit: ha bejutnak én tököm szúrom magam, az biztos.

Persze, ez mind feltevés, kiderül.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr251912350

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meg lesz a kétharmad? 2010.04.11. 19:14:19

Szavazás este 9-ig. Tippeljetek! (Még aktuális. MSZP vagy Jobbik?) 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagyon remélem, hogy nem lesz meg a 2/3-a a fityisznek. A parlamentben véleményem szerint több pártnak kellene ütköztetnie a véleményét és nem jó ha egy párt erőből le tudja nyomni a többieket. A Civil Mozgalomnak is drukkolok, hogy bejusson a parlamentbe de erre kicsi az esélye sajnos.
Üdv, nagyon tetszik a blogotok. Tetszik az iróniával teletüzdelt szubjektivitásotok. Hiába no, "a STÍLUS, maga az EMBER"

Sajnos véleményt én nem foglalhatok, szimpátiát sem mutatok. Részben egyetértek Fehérszakál-lal.
Friss hír!
Josip Tot üzleti tárgyalásra Magyarországra érkezett!
@Fehérszakál: Ez beszűkült látásmódra vall. Nem hiszem el, hogy egyes emberek nem veszik észre, hogy azért nem jutunk soha egyről a kettőre, mert nincs 2/3-os többsége a kormánynak. A 2/3-ra pedig nagy szükségünk van, mert sz*r az alkotmányunk, és rengeteg olyan dolgon kellene változtatni, amihez kell a 2/3. Ezeken a dolgokon lehetetlen változtatni kis hazánkban, mert itt még az életben nem volt olyan, hogy az ellenzék, és a kormánypárt valamiben egyetértett volna.
"legyen ez" - Tudod elég gyökér dolog manapság a retardált "Én vagyok az első kommentelő" módszert alkalmazni. Eddig 83 blogon írtál ilyet. NÉZZ magadba. Ez egy kultúrált, jól összeszedett, széles társadalmi réteghez szóló blog. Bár ezt szerintem Te úgysem érted... IQ bajnok: Tai..Ööö...Tai első...Ööö xD
@Kalidor: Nos barátom azért Diktatúra sem kéne. Ugyanis a 2/3 akkora hatalmat adna a Fidesz kezébe, melyet el sem tudsz képzelni! Amúgy a 3. erő (mely bőven lehet 2. erő is) nem olyan "ellenzék", mint annó a Fidesz, az MSZP-SZDSZ kormányé volt. Az LMP meg = SZDSZ (tessék kitörölni a csipát a szemekből)
<u>teszt01</u>
<s>teszt02</s>
[u]teszt03[/u]

Bocsi, csak nem tudom, mi működik itt...
Na jó, semmi. Akkor csak natúr:

"A Fidesz kormányzópártként remélhetőleg azzal lesz elfoglalva, hogy a gazdaságot kihúzza arról a mélypontról ahova derék szocialistáink lökték."

Hol kell röhögni?

A Fidesz azzal lesz elfoglalva, amivel 1998-2002 között: miből mennyit lehet lopni, milyen állami cégeket lehet a haveroknak fillérekért elpasszolni, és a fideszes főemberek cégeinek adósságállományát hogyan lehet az APEH-ben eltüntetni (Simicska Lajos: Hosszú bájtok éjszakája, 1998., amikor minden dolgozót hazaküldtek az APEH-ból egy éjszakára, hogy a saját emberek buherálhassák a rendszert).

Csak annyit mondok: Probatbicol.
Izé, Josip Tot, Kaya Ibrahim, Ezüsthajó, Orbán-szőlőbányák... Nem ismerős valamelyik?
@PO - Dominó: Nem vetted eddig észre, hogy a magyar nem tud demokráciában élni? Nézz vissza egy kicsit a történelemben. Mikor ment jól a magyarnak? Amikor diktatúra volt. Ebben a széthúzó országban igenis kell egy kis "diktatúra", ahogyan te nevezed, bár az én véleményem eléggé távol áll attól, hogy a 2/3 diktatúra lenne.
@tasavallan presidentti yön: "A Fidesz azzal lesz elfoglalva, amivel 1998-2002 között: miből mennyit lehet lopni, milyen állami cégeket lehet a haveroknak fillérekért elpasszolni, és a fideszes főemberek cégeinek adósságállományát hogyan lehet az APEH-ben eltüntetni "

Azért ezt sem igen lehet komolyan venni.
@Kalidor:
Lófaszt, drágám, ahogy a szalonokban mondják az úrhölgyek.

A 2/3 alkotmánymódosításra is elég, és a Fityisz örökre bebetonozná magát a hatalomba, mert gátlástalan parasztok, és amit lehet, azt meg is teszik, mérlegelés nélkül.

Lásd az elmúlt 8 évet, ahol az ország érdekeit nem nézve mindenütt keresztbe tettek a kormánynak. Ott is, ahol kurvára nem kellett volna.

És ezek várnak konstruktív ellenzéki viselkedést az MSZP-től? Ha nem a mi bőrünkre menne, azt mondanám, hogy kapják vissza azt, amit ők csináltak 8 éven át. Karót minden intézkedésük kerekének küllői közé.
És nem lehet egy szavuk sem, ha ezt kapják, mert ők is ezt tették.

És az MSZP valószínűleg nem fogja az utcára szólítani az embereket, meg nem küld fütyülőbrigádokat a Fityisz-rendezvényekre, mint a Fityisz tette 8 éven át.
hogy lesz-e 2/3? nem tudjuk.

De amikor péntek este 8-kor a Hír TV-ben Viktor arról beszélt, hogy "hát igen, aki a tettek embere, azt nagyon erősen hátráltatni tudja, ha az ellenzék állandóan keresztbe tesz neki", na az ütős volt...

Szerencsére tudjuk, hogy Ő sohasem hazudik.
@tasavallan presidentti yön: Először is, én tisztelem a véleményedet, és kulturáltan vitatkozom. De ez alapján (már ne is haragudj):

"Lófaszt, drágám, ahogy a szalonokban mondják az úrhölgyek.

A 2/3 alkotmánymódosításra is elég, és a Fityisz örökre bebetonozná magát a hatalomba, mert gátlástalan parasztok, és amit lehet, azt meg is teszik, mérlegelés nélkül."

Te tűnsz "gátlástalan parasztnak".
@Kalidor:
A 2/3 bizony már diktatúra.
És Orbán egy gátlástalan tahó, aki mindennel vissza is élne, nem tud olyan elegánsan viselkedni, mint Hornék 1994-1998 között, akik nem éltek vissza a 2/3-ukkal.
Horn ugyanis tanult politikus volt, Orbán meg politikusi szerepkörbe került, viselkedésképtelen paraszt jogász végzettséggel.

"Azért ezt sem igen lehet komolyan venni."

Miért, nem ez volt?
Éltél már akkor egyáltalán?
Cáfolj bátran...
@Kalidor: ennek a török nevű magyar kommenternek ebben igaza van. A 2/3 örökre megszilárdítaná a Fidesz helyét, ami ki tudja, Te tudod? hogy mennyire lesz nekünk jó??? Csak nem Mentalista vagy? Annyi szent, és ebben nem értek egyet török barátunkkal, hogy a Fidesz idején sokkal nagyobb teret kaptak az emberek (persze hogy az sem volt teljes demokrácia, de kérdem én: létezik egyáltalán olyan hogy demokrácia?, tessék Orwell-t is olvasni). Jobban éltünk akkor.
@tasavallan presidentti yön: Igen éltem, és a Viktor édesapjának már akkor voltak szőlői, és bányái, amikor a Viktor még azt sem tudta, hogyan néz ki a parlament belülről. Ez a bánya, meg szőlő nem más, mint parasztvakítás az ellenzék részéről a buta embereknek.
@PO - Dominó: Az LMP meg = SZDSZ (tessék kitörölni a csipát a szemekből)

- miért is?

amúgy meg nem is tudom, talán inkább a Fidesznek legyen egyedül kétharmada, mint hogy a Jobbik felé kelljen gesztusokat tennie, ha alkotmányt akar módosítani...
@reader613:
Biztos épp az elmúlt 8 évüket foglalta össze röviden.
@igazitrebitsch:
Inkább ne legyen neki.
A Jobbik felé meg így is gesztusokat fog tenni. Hogy OVi-t idézzem: összenő, ami összetartozik.
@PO - Dominó: Nézd, nem vagyok látnok, de hiszek abban, hogy ők jobbá tudják tenni az országot. 8 évvel ezelőtt az MSZP-nek is hittem. Most a Fidesznek hiszek. Ha a FIDESZ sem lesz jobb, mint az MSZP, akkor 4 év múlva már nem szavazok, sőt valószínűleg az országban sem leszek már. Én naiv ember vagyok igen, ezt felvállalom.
Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol nem kell azt mondanom a gyerekeimnek, hogy tanulják ezerrel az idegen nyelveket és húzzanak el innét, mert itt becsületes munkával csak tengődni lehet.
@sorstárs: Igen, én is ebben hiszek. Szeretem a gazdag kultúránkat, a nyelvünket, a magyar hegyeket. Nem akarok elmenni innen, de ha most is csalódom akkor nincs más választásom.
@tasavallan presidentti yön:

nem tartozik össze. Orbán nem szélsőséges, hanem érdekvezérelt politikus, aki egyszer a liberálist, egyszer a konzervatívot, egyszer a radikálist játsza. hogy melyik arcát látjuk, attól függ, mihez fűződik érdeke. ez pedig attól, meglesz-e a 2/3 egyedül.
@PO - Dominó: Hali, azért remélem jobb lesz a sorsunk. Ilyen értelmes emberekkel én is szeretek vitatkozni. A véleménycserének nem kell feltétlenül anyázások közepette megtörténnie. Legalább mi adózó polgárok ne szívjuk egymás vérét. Így is szívják elegen.
A Zindexet szerintem k..ra meg fogják büntetni a kampánycsend alatti aktivitásáért. Én érdeklődve várom a fejleményeket. Nincsenek illúzióim és sokaknak hamar el fognak veszni. Kaya Ibrahim is hazánkba érkezett a Fehér Hajón. Pintér Sanya elindult az aktatáskával.
@PO - Dominó: :)

SZDSZ-katona vagyok, mert nem tekintem axiómának, amit érvek nélkül állítasz? Sajátos logika. Kár, pedig tényleg kíváncsi lettem volna az indoklásra.
@Kalidor:
Hol kell röhögni?
Bányái voltak, de csak a rendszerváltás utántól, amikor azért Viktorka már tudta, hgoy néz ki a Parlament belülről, mert ott ordítozott akkoriban már olyanokat, hogy "csuhások, térdre!" - persze már akkor is nagyon valléásos volt, annyira, hogy református (= pápatagadó) részére a pápához járt kézcsókra, hogyne... - viszont hogy, hogy nem, épp Viktor idejének első éve alatt kirúgták a Dunaferr addigi beszállítóját, hogy Orbán papa cége lépjen a helyébe. Meg persze az ő apja cége volt az M7 felújításának kizárólagos szállítója.
Micsoda véletlenek vannak, nem?

Szőlei meg nem voltak, ma sincsenek. Az Viktornak meg a feleségének van, nevezetesen övék fél Tokaj-Hegyalja (mond valamit a Sárazsadány név?). Persze vissza nem térítendő százmilliós állami támogatásokkal tele (Figyeljünk oda, ne mi nyerjük a legtöbbet - idézet Orbán Viktortól, egészen konkrétan ebben a témában).

"parasztvakítás az ellenzék részéről a buta embereknek."
IGEEEN! Ott a pont!
Ki is most az ellenzék?
De legalább örülök, hogy bevallottad.
A buta emberek ti vagytok...
Akik már rég felültetek a Fidesz ökörségeinek.
A Zindexet szerintem k..ra meg fogják büntetni a kampánycsend alatti aktivitásáért. Én érdeklődve várom a fejleményeket. Nincsenek illúzióim és sokaknak hamar el fog veszni. Kaya Ibrahim is hazánkba érkezett a Fehér Hajón. Pintér Sanya elindult az aktatáskával.
A jobbiktól nem kell csodára számítani. Olyan, mint egy rothadófélben lévő alma: kívülről szépnek látszik, de belül már rothadásnak indult. Benn a Házban majd a meggazdagodásra fog fókuszálni.
Az lmp a szadesz által hagyott űrt fogja betölteni. Lényegében egy tőről fakadnak.
A maszop pedig előveszi a szociáldemokrata szólamokat, melyeket az elmúlt 8 év alatt elfelejtett gyakorlati módon alkalmazni.
A viktoriánusok meg már fentebb ki lett tárgyalva, szerintem is azt fogják csinálni, amit az előző kormányzásuk alatt (ezüsthajó, tót josip, koronaúsztatás és a többi). Nagy változás az ország javára nem lesz most se.
@Fehérszakál: Tisztában vagy azzal, hogy mi a civil mozgalmak feladata? Nem a parlamenti

politizálás.@igazitrebitsch: Így van, ahogy írtad. Aki mást mond az elvakult vagy balra vagy jobbra.
@tasavallan presidentti yön: Igazad van. Az a rémisztő, hogy nagyon kevesen emlékeznek 1998-2002 közötti időkre. Az elmúlt 20 év egyetlen olyan ciklusa volt, ahol a demokrácia komolyan sérült. A többpárti parlamentnk nem az a lényege, hogy pl. az alaptörvény csak konszenzussal, egyetértéssel változtatható?
@tasavallan presidentti yön: hidd el, ez a naracsos komcsik agymosott szavazóit egyáltalán nem érdekli. Ahogy az sem, hogy egy esetleges FideSS 2/3-dal végleg bebetonozhatják magukat a fijjuk... nem csak négy évre. Mert ha nem tesznek valamit, négy év múlva repülnek, ahogy nyolc évvel ezelőtt is. És akkor megint indul a sírás, hogy csaltak... :D
@tasavallan presidentti yön: Akkor áruld el, te kinek hiszel? Az MSZP-nek? Ha igen, akkor az elmúlt 8 évben nem éltél itt.
Vagy olyan vagy, aki nem hisz senkinek? Ha igen, akkor dugd csak homokba a fejed, az mindent megold.
Szerintem te nyugdíjas lehetsz, mert a nyugdíjasok hisznek annyira az MSZP-nek. Persze a nyugdíjasoknak mindegy. Csirkefarhát mindig lesz a levesbe, amíg a fiatalok fenn tudják tartani a nyugdíj rendszert.
@Sixx! Anyád is nyugger?:
Nem kell elhinnem, régóta tudom...

(És szó nincs arról, hogy az MSZP-t vagy bármelyik másik pártot jajj de nagyon szeretném, mert nem.)
@Kalidor:
Hát azért Bajnaitól, de még akár Gyurcsánytól is inkább vennék használt autót, mint Orbántól, ha csak ez a 2 (3) ember árulna a piacon...
a Török Gábor és a Gíró Szász az M1 -en már nagyon igazodnak, reménykednek egy jó zsíros pénzes állásban az Orsós Orbántól:)
Süveges meg alapból ilyen már rég óta:)
A Jobbik a Parlametben majd jól lecigózza a gonosz törpét:))hehehehe
Orsós Orbán menj a Varga Zolival focizni:) hehehe de gyorsan!
@tasavallan presidentti yön: Elég szomorú ez sajnos. Na én - "egy buta naiv ember" - mára befejeztem a politizálást, mert úgysem tudjuk egymást meggyőzni (bár én nem is akarok senkit). További jó anyázást mindenkinek.
"A Fidesz kormányzópártként remélhetőleg azzal lesz elfoglalva, hogy a gazdaságot kihúzza arról a mélypontról ahova derék szocialistáink lökték."

Kár ilyen marhaságokért blogot csinálni.
@Újlaki: Te ezt válaszra méltatod Újalki kollég?
@Újlaki:
Ahogy látom, te sem pont ezt gondolod. :-)
én pedig javasolnám hogy az utolsó ember aki elhagyja ezt az országot,csukja be az ajtót.
@kakaósbögre: Szerintem meg demonstráljunk! Mi akik nem öltünk gárda ruhát, nem hiszünk el mindent (mert emlékezünk), nem vagyunk hajlandóak a személyi kultusz hurkába dugni a fejünk, ha naivan is (én), de hiszünk alapeszmékben, azért is maradjunk itt. Küzdjenek meg velünk, hogy mitől nem leszünk Magyarok, mitől leszünk munkanélküliek. Bár nem készülök mártír szerepre. :-))
Itt tartunk, nem képesek megszervezni 2010-ben egy választást! Szigeti folyton ellent mond magának, jogellenesen kitolják a kampánycsendet - amit nem is tudnak értelmezni - a részeredményekről meg össze-vissza vannak az információk. Mindenesetre szeretnék gratulálni a szervezezés magas fokázhoz, mert ez a banda még ezt is elk*rja!

Mindenesetre hajrá Jobbik, a szebb jövőt nem nem lehet feltartóztatni. :)
@Dr. Ákói Sz. Igor: leírtál mindent. Sajnos elég pontosan.
Igazán nem értem azokat, akik a kétharmadot éltetik. (Mindegy, hogy kinek a javára.)
Azt gondolom, nem vagyunk érettek a demokráciára.
És ezért én k*va szomorú vagyok.
@Cserépszavazás:
Egyetértek.

Mondjuk az MSZP reklámja nagyon szar volt, nem értem, miért a másikkal kell riogatni az országot, miért nem lehetett valami értelmeset összehozni...
Például hogy a 2/3-os többséggel miket tehet meg az ellenfél. Csak pár elrettentő felsorolást.

De ez a személyeskedés nem tetszett.

Az MDF-et sajánlom, Dávid Ibolya bűne, hogy ide jutottak (illetve már Antallé, és onnan az összes többié is, de Ibolyka a főludas). Most persze, hogy nincs már nagy lé a pártban, lemondott - legalább 2, de inkább 6 éve kellett volna. Mogyorónyival - ja nem, Herényivel - együtt. És akkor lehettek volna egy normális jobbközép párt.
Az LMP-nek örülök (kivéve a zöldnáci baromságaikat), a Jobbiknak nem, de a megjelenésük az ország utóbbi 20 évbeni kormányainak közös bűne: a cigányok szabad rablásának engedélyezése. Érdemes megnézni, hogy hol értek el jó eredményeket: ahol sok a cigány.
(És ezzel nem a cigányokat akarom ab ovo bántani, csak az integrálódásukat nem ártott volna kicsit jobban erőltetni, most az van, hogy aki ki akarna törni, azt is visszahúzzák. Van olyan cigány ismerősöm, akinek a lánya (mondom: cigány) nagyon okos, egy közepes erősségű gimiben 4-es fölötti átlagú (szóval nem buta) tanuló, és nemrég, 17,5 évesen összejött egy cigány fiúval - és otthagyta a gimit.
A szülei és összes normális ismerőse (fehérek és cigányok vegyesen) sem bírták rábeszélni, hogy ezt a fél évet csinálja már végig, mert a tróger cigánygyerek, akivel összejött, ezt nem akarja. Inkább lehúzza maga mellé a szarba.)

A Fidesztől viszont félek. Államcsőd lesz a vége, ugyanis a fiúk a lopáson kívül nem értenek semmihez (nagy részük semmit nem dolgozott soha életében, csak a politikából él 20 éve, viszont ahhoz sem ért, mert nem azt tanulta), és ha a 2/3-uk is meglesz, egy csomó barom törvényt fognak hozni, amelyeknek egyetlen célja lesz: hogy bebetonozza őket a hatalomba (2/3-dal ugye hozhatnak olyan törvényt, hogy 50 évente legyenek választások, feloszlathatják az Alkotmánybíróságot, bármit megtehetnek, minden faszságot, és mivel gátlástalanok, meg is fogják tenni).
Ja, és Pintér Sándor főmaffiózó lesz a belügyminiszter, legalább rendőri segítséggel irthatja ki az ellenfeleit. Erre már volt példa.

Szép idők jönnek....
@Cserépszavazás: "Azt gondolom, nem vagyunk érettek a demokráciára."

Ez így van. De mit várhatunk olyan "rendszerváltóktól" és országvezetőktől, akik a demokráciát csak saját érdekeik érvényesítésére használják ki, ezáltal leminősítik, egyszerű kellékké silányítják azt.
Mert elég szánalmas, ami itt megy, hogy csak 4 évenként, (+ esetleg 1-2 népszavazáskor) szólhat bele a nép az ország dolgaiba, de a 4 éves ciklus többségében a népnek - amelyre a demokrácia elvileg épül - gyakorlatilag kuss a neve.

Ez csak látszatdemokrácia.
süti beállítások módosítása