Lesz-e 2014 a mi 1968-unk?

2010.04.11. 19:00 baum

Érdekes történelmi helyzetben éri Magyarországot ez a választás. Valószínű soha ilyen kevés párt nem fog bejutni. Márpedig a demokrácia akkor szép, ha színes. Most három, maximum négy pártnak van erre esélye.

Ennek persze az is velejárója, hogy sokkal kevesebb embert fognak képviselni ezen erők, kevesebb ember tud azonosulni a pártokkal még akkor is, ha szavazatával támogatta egyiket-másikat. Ahogy Török Gábor fogalmazott: nagyrészt félelemből, a legkisebb rosszra való szavazás volt ez.

Ugyanakkor az 1990 körül születettek most kezdenek aktívak lenni, mostanában kezdik felmérni, hogy: „hát helló, mi is itt vagyunk”. Ha ez a friss gondolatokkal, és cselekvésvággyal rendelkező réteg nem érzi azt, hogy képviselnék őket, az frusztráltság-érzetet kelthet bennük.

Történelmi perspektívában nézve volt egy érdekes év, nem is olyan régen: 1968. A Második Világháború 1945-ös lezárása után 1968-ra felnőtt egy generáció, amelyik nem igazán érezte magáénak a szüleik által nekik nyújtott állapotokat, berendezkedést, hogy a világ olyan amilyen, hidegháborústól, kétpólusostúl, az emberjogok akkori állapotairól nem is beszélve. Ez nekik kevés volt – globálisan. A prágai tavasz, a francia diáklázadás, az amerikai emberjogi szervezetek térnyerése, a vietnámi háború elleni világszintű felháborodás, mind-mind egyetemekről indultak (Nálunk az 56-os megtorlás tompította ezt).

Könnyen kialakulhat egy ilyen lokális robbanás a ma Magyarországán is. A 90-es korosztály aktívabb része teljesen máshogy néz a hazára, mint az idősebbek. Nem éltek diktatúrában, nem értik miért nincs képviselve a környezettudatosság párt-szinten (update: képviselve lett), nem értik azt, hogy a magyar zászló miért nem lehet természetes módon nemzeti büszkeségünk tárgya. Mondhatni naivan és egészségesen tekintenek erre a nem túl egészséges politikai elitre. És ha képesek lesznek összefogni és megszervezni magukat, az igazi változást, színesedést, vagyis igazi demokratikus változást hozhat.

Ha a választás eredménye végletekig leszűkíti a parlamenti erők számát, akkor 2014-re új, friss energiák jelenhetnek meg, és nyerhetnek társadalmi támogatottságot.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr851912489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Valószínű soha ilyen kevés párt nem fog bejutni."

Miért, négy éve mennyivel jutott be több párt? Pontosan ennyi, ha csak az LMP jut be, de ha az MDF is valamilyen csoda folytán, akkor még több is.
A magyar pártrendszer már elég régóta beállt a 2 nagy 2 kicsi szisztémára. Most ez kicsit eltolódik, de alapjában véve harmadik alkalommal lesz 4 párti parlament. Nem értem miért a hiszti.
Tényleg? És a híres nagy demokráciákban mennyivel több parlamenti párt van? Mondjuk az USA-ban? Ez aztán katasztrófa :)))
Bizony az kéne, a fiatalok friss szemlélete, a megújulás, az elmúlt 20 év politikai elitjének az elkergetése a zavarosba. Egy olyan generáció, akiket nem terhelnek a múlt bűnei, nem működnek bennük a régi reflexek.
Hajrá fiatalok, hajrá generációváltás!
Igazából, ami új, az egyedül a Jobbik. Fidesz és MSZP már ismerős, a kisebbségekért aggódgató - jogvédő pártunk eddig is volt, csak most máshogy fogják hívni. Sajnos az utóbbi kurzus átmentette magát, csakúgy mint '90-ben a kommerek - pedig éppen ez az, aminek el kéne már takarodnia.
@Csore60: Többek között, de főleg azért tartunk itt, mert gedva sok az öreg és az eltartott. Mind mind szavazójoggal és az ezzel kiharcolt kiváltságokkal.
Elso harom: Nem a bevezeto volt a lenyeg, az utan a harom sor utan jon, olvassatok tovabb.

Erdekes gondolat.
Ez az elmult 20 ev eleg szanalmas volt. Aki ebben az ertekrendben nott fel, vagy azonosul vele, es akkor szerintem leirhatjuk, vagy elege lehet.
Mar azoknak is soknak elege van akik korabban szulettek es csak tobbe kevesbe nottek fel a szabadsagban. Celzok itt a kulfoldre tavozok nagy szamara.
én az említett korosztályba tartozom. most egy párt sem képvisel(t) engem (minket). sajnos a generációmban nem sok potenciált látok, azok is főleg szélsőségesek. a hatalmi struktúra megváltoztatására még alkalmasak, de kormányzásra nem. alig érdekel minket a politika, nincs motiváció, nincs életcél.
amíg a 'képviselőinknek' szabad mandátumuk van, addig demokratikus úton nehezen érvényesülünk.
ezek igazak lehetnek más korosztályokra is, én csak a sajátomat látom.
@-JzK-: "Igazából, ami új, az egyedül a Jobbik."

Valójában a jobbik se annyira új. Anno a csurkapista, meg a maczóágnes kis gittegyletei voltak azok, ami most a jobbik.
"ha képesek lesznek összefogni és megszervezni magukat"

2006-ban 3,21% volt az ÖSSZES kintrekedt párt listás szavazata.

Ez most 2010-re 3,83%-ra növekedett +22.576 szavazóval...
(azaz még mindig jócskán az "5%-os küszöb" alatt maradt!)
@Dr. Ákói Sz. Igor: Ne beszélj hülyeségeket, a Jobbik vezetésében egyedül Balczó Zoltán az, aki valaha csurka mellett volt. Ne feledjük, hogy a Jobbikra kb. 850 ezer ember szavazott, csurka 250 ezernél nem tudta tovább pörgetni a számlálót :)
A mi megyénkben a komplett csurkista vezetőség átállt Vonához...
@1.szolo - 2014;): Mi nálunk a vezetőség teljesen "új", de az alapszervezetek tagjai között szép számmal vannak volt miép-esek, ami nem is baj.
süti beállítások módosítása