Ellentüntetők védték Verókot egy dalszövegtől

2010.05.17. 08:00 istvanffy

Pénteken körülbelül nyolcvanan gyűltünk össze a Nagymező utcában, hogy együtt énekeljük újra azokat a dalokat, amelyekért Verók István terézvárosi polgármester beperelte Papp Rékát.

Jött egy tucat nyugdíjas ellentüntető is, akiknek két Societas-gyanús csaj osztotta ki a transzparenseket, és persze rendőrök szép számmal, hogy megakadályozzák a tömegek esetleges összecsapását.

A védegyletes Vida Viktor instruálta az utca közepén mászkálva a kórust, amit egy zongorista jelenléte óvott meg a széteséstől. A nyugdíjasok rosszallóan, de nyugodtan nézték a tüntetőket, akik közt greenpeacesek és egyéb aktivisták vegyültek el, többek között a Magyar Kétfarkú Kutya Párt teljes személyében. Végül befutott a Critical Mass főszervezője, Kükü is, aki nem igazán látva át az erőviszonyokat, az ellentüntetők közé állt be.

A beszédről és az éneklésről nincs nagyon mit írni, gyorsan vége lett, Volankombi Balkán-szakértőnk azonnal el is párolgott focizni, Baum viszont megközelítette az ellentüntetőket. Az egyik nénivel nem volt szerencséje, mert az azt hajtogatta, hogy neki ugyan van véleménye, de megtartja magának. Arra a felvetésre, hogy a tábla lengetésével is véleményt fejezett ki, elvonult és visszaszólt: Hülye barom!

Csak óvatosan azzal a szólásszabadsággal! A háttérben Kükü érkezik.

Egy férfi közlékenyebb volt, elmondta, hogy Verók tette a legtöbbet a kerületért, a Király utca is csak azért néz ki úgy felújítás után, mert közben 19 beruházás kezdődött el a kerületben, így nem csoda, hogy feljön a díszkő, egyébként is a jegyző felelős, ő utasította az építésügyi hatósági osztályt. És hogy mit szól ahhoz, hogy Hagyó Miklóst két órával ezelőtt előállították? Csak egy gyanú!

Fél hétre vége is lett az egésznek, a népek oszlani kezdtek, a Societas-gyanús lányok összeszedték a nyugdíjasoktól a táblákat, majd jónégykásszokás szerint a meghirdetett kezdés után 40 perccel befutott egy csapat gördeszkás tinédzser, hogy akkor itt lesz-e a 4K!-s rendezvény.

A főszereplők utólag is megszólaltak, Papp Réka a blogjában lájkolta: „Hú, én egy mondatot nem tudtam mondani, annyira meg voltam illetődve tegnap. Köszönjük!”

Papp Réka nem tudja mondani.

Verók István egy sajtóközleményben mondta el a világnak fájdalmát: „Azt már megszoktam, hogy politikai támadások érnek nap, mint nap és ennek az okát is értem.  (…) Lehet az utcán énekelni, performance-t tartani, de hazudni és rágalmazni sem dalban, sem versben, sem prózában nem lehet.”

Ha gonosz és cinikus lennék, akkor most idézném párttársa, Hagyó Miklós pár héttel ezelőtti hasonló nyilatkozatát arról, hogy őt szegény ártatlan embert micsoda aljas politikai támadások érik. Én azonban a világért sem élcelődnék egy tisztességben megőszült szocialista polgármesteren, ha már pénteken nem perelt be.

Fotók: Redjade

Update:

A HVG videója a rendezvényről

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr492009016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása