Az IMF tajtékozva követeli a vérünket

2010.07.20. 08:00 napon tamás

Egyet szögezzünk le: az IMF egyetlen legitim érdeke, ha már a rabszíjukon vagyunk, hogy a hitel-visszafizetés feltételeként a 3,8% hiánycélt számonkérje.

Ahhoz, hogy ezt a kormány banksarccal, vagy az elsőszülött gyermekek szerveinek eladásából fedezi, semmi köze az IMF-nek. Mert nem tartozik az érdekkörébe – elvileg édesmindegy nekik, hogyan teljesül a hiány.

Miért favorizálják mégis a kisembersarcolást a banksarccal szemben?

Miért rángatják a forintot, egy olyan érvvel, ami mint láttuk nem érv? Hogyan merészel az IMF egy Simor-fizetés és a hisztiző bankok miatt egy 1982 óta IMF tag ország állampolgárainak kárt okozni, szabad döntésében egy kormányt aljas eszközökkel zsarolni? És bár balfék a kormány: egy olyan tárgyalási szituációban, ahol bármely fél engedhet (elvileg), tehát ugyanakkora  a felelősség, miért a saját jobb érdekeinket védő kormányt hibáztatjuk, miért nem az IMF-et, ami - ha nem hallanánk - tajtékozva követeli a vérünket, a mi kárunkra "stabilizálná" bele az államháztartást a semmibe?

Egyrészt nem - a nép választotta - magyar kormány izmozik az IMF-el, hanem a senki által nem választott IMF mutatja meg a magyar kormánynak, hogyha nem azt teszi, amit diktálnak, mire képes a forinttal.

Miután tudja, milyen devizaeladósodott a magyar lakosság egy része, így a kiszolgáltatottak megmogyorózásán keresztül presszionálja a magyar kormányt (ami lehet egyéb ügyekben hülye, de van felhatalmazása).

Az IMF-nek ezt az aljas hatalmi politikáját – miközben az időleges függőséget tudomásul vesszük - össztársadalmilag kell visszautasítani.

Ha a magyar állam van jogviszonyban velük, akkor mi magyar állampolgárok is. Lépjünk föl közvetlenül!

Az IMF saját programjától és érdekeitől eltérően, kooptálta és elfogadta a magyar bankok és a Magyarországgal kommunikáló piacok érdekeit. Ezért szorgalmaz egy bankadó nélküli hagyományos megszorítást. S a lépéseit követő forintgyengülésen ismét nyerészkedhetnek a hitelkihelyező bankok. Visszautasítjuk az IMF alapító statútumától idegen összejátszást a hazai banki szereplőkkel!

Teljesen mindegy, hogy milyen amatőr a pénzügyi kormányzatunk, célkitűzési védhetőek. Az IMF - bankok által bújtogatott garázdálkodása a forintárfolyammal - azonban elfogadhatatlan.

Először mi magyar állampolgárok tiltakozzunk ellene közvetlenül, majd szólítsuk fel a  kormányt, hogy mihamarabb szabaduljunk ebből a megalázó alávetettségből.

Van az IMF-nek magyar címe is, itt lakik, ha valaki véletelnül arra jár:

 

Iryna Ivaschenko
Resident Representative
in Budapest
H-1054 Budapest Szabadság tér 7
Hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr602161844

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Professzorok Batthyány Köre a hiteltárgyalások megszakadásáról 2010.07.21. 08:55:18

Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy az IMF és az EU tárgyaló  delegációja a hét végén megszakította Magyarországgal a hitelmegállapodás-felülvizsgálati tárgyalásokat. Annak ellenére tette ezt, hogy a magyar tárgyaló fél egyértelműen elkötelezte ...

Trackback: A haldoklás fázisai 2010.07.20. 16:12:50

"But there also remains an inescapable feeling that Orban and his inner circle simply do not get it.As if to prove the point, Gyorgy Matolcsy, economy minister, appeared on television early on Monday and insisted that further austerity packages we...

Trackback: Reform, megszorítás vagy bankadó? 2010.07.20. 15:59:04

"Magyarország megkezdte a szerkezeti reformokat és azokat folytatni is fogja. Először a politikai osztályt operálta meg (= országgyűlési és önkormányzati képviselők számának megfelezése). Folytatjuk az adóreformot. Az egész három-négy éves ...

Trackback: Mindent vinnének 2010.07.20. 14:55:25

Lassan, lassacskán bontakozik ki a kép a Nagy Tervről, amiről nem lehetett beszélni, mert hazudni kellett volna: Minden kell. Minden. Kellenek az önkormányzatok is, bár igazán velük senki soha nem törődött Magyarországon, de most azok is kellenek. Min...

Trackback: Hogyan segíthetné elő Simor András a megegyezést az IMF-fel? 2010.07.20. 14:15:44

Úgy ha önként lemondana fizetése egy részéről. Az IMF és a EU delegációja megállapodás nélkül hagyta el Magyarországot. A tárgyalások megszakításának legfőbb okai között szerepel egy igen meglepő kifogás is, mégpedig Simor András (és valószínűleg még...

Trackback: IMF: Miért ebben van valami újdonság? 2010.07.20. 14:05:50

Barátaim, ne legyünk naívak!Van valami újdonság abban, hogy az IMF diktál nekünk?Hiszen 1989-ben meg lett hirdetve: gyertek ide vazzeg, olyan országot hozunk létre nektek, ahol viszonylag kultúremberek laknak, szeretnek dolgozni, olcsóság van...

Trackback: Ostobaság vagy függetlenségi harc? 2010.07.20. 13:50:00

Az IMF és az EU megszakította a tárgyalásokat a magyar kormánnyal, és bennem ezrével horkannak fel válaszra váró, kínzó kérdések... Hová lett Magyarország szuverenitása? Kik, mikor és mivel tékozolták el

Trackback: IMF-tárgyalások: most cirkusz, később talán kenyér 2010.07.20. 13:25:00

Nem az a kérdés, hogy kemény csávók vagyunk-e a Valutaalappal szemben, hanem hogy mikor és hogyan teljesítjük a követeléseit.Mert ugye keménykedni, azt lehet. A tárgyalások megszakítása bizonyára népszerű lesz a választók nagy része számára: olyan tökö...

Trackback: IMF-blamázs: hol rontották el? 2010.07.20. 12:36:28

A külföldhöz való zsigeri igazodás rossz stratégia volt, de annak puszta tagadása sem lesz automatikusan jó. Nem az a baj, hogy a kormány nem ért egyet az IMF-fel, hanem, hogy ezt bután teszi. (Fotó: Pelsőczy Csaba/fidesz.hu) Az elmúlt évek szocial...

Trackback: Mi lett volna, ha megállapodik az IMF a kormánnyal? 2010.07.20. 12:30:02

A hétvégi IMF-EU hazapakolásról eléggé megoszlanak a vélemények: egyesek a kormány kudarcának tartják, mások meg büszkék arra, hogy Matolcsyék nem “feküdtek le” az IMF-nek. A következő posztban nem foglalok állást a kérdéssel kapcsolatban, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Agent Cooper:
Az IMF delegációja pontosan tudta, hogy milyen hatása van a hazautazásnak, legalábbis a legbutább indexes újságíró is tudta, feltételezem, hogy ők is.
@ó jaj: ja, szerintem is linkelt:)

Egyébként meg nem értem miért írjátok, hogy az IMF sértődötten elvonult és bedöntötte a forintot.
Matolcsy mondta, hogy egy szakasz lezárásra került.
Akkor meg minek maradjanak, ha végeztek?!
@Kalimera: Csakhogy nem a német gazdaság és a magyar gazdaság közötti arányokban kell gondolkodni, hanem abban hogy a magyarországra kitelepült bankok, sokkal, de sokkal nagyobb haszonkulccsal, már szinte államilag támogatott uzsorakamattal dolgoznak.
A bankadó nem a gazdaság teljesítményéből, hanem, a bankok uzsorakamatjából kerülne befizetésre!!!
@Bummer: Na és ebből hogy tudod levezetni azt, hogy eleve az volt a tervük, hogy hazamennek? Van erre valami minimális alapod? Valami apró tény, tudod, hogy is lássuk, ne csak elhigyjük neked.
Tetszik az is, hogy néhány eszement okos ember azt képzeli, a bankok a nyereségükből adják a hitelt... azért ekkora baromságokkal én nem dicsekednék. A bankok a BETÉTEKBŐL, vagy szintén hitelfelvételből adják a hitelt. Úgyhogy okos dolog a bankokban megingatni a bizalmat, mert így a betétesek kiveszik a pénzüket, és külföldi bankba teszik. (Egyébként én már régen ezt ajánlom minden barátomnak.) És nem igazán értem a nagy banki profit iránti lelkesedést... csak azoknak jó csali ez, akiknek fogalma sincs arról hogy a Bank az enm egy gonso bácsi, hanem részvényesek tömege, és én nem nagyon láttma, hogy óriási osztalékokat fizettek volna... a Banknak óriási tőkével kell alakulnia, és százalékban nem olyan baromi nagy a nyereség...
@maszek1: "államilag támogatott uzsorakamattal dolgoznak" hát igazíts ki ha tévedek de mintha pont tegnap mondta Orbán Viktor hogy többek között azért jutott ide az ország mert 2002 után a kormány megszűntette a támogatott lakáshiteleket.

Most akkor hogy is van ez ?????
Szép.
sosem olvastam olyan 'blogot', amit ilyen szócső izé.
Szerintem tényleg egyszerűbb megvenni a tv-t ilyen célra, nem? Ezt mindenki le fogja szarni, mert triviális, hogy ki pénzeli, és hogy miért.

nem mintha ez a komment sokáig itt maradna, legalábbis, ha nem csak írják, hanem 'moderálják' is.
@vero: Az még a böszme-brigád idejéből való !
És nyilván annyi info tartalma van, mint a mostaninak.
Illetve várjunk csak:
Ha akkor lehetett "elzálogosították az országozni", most mi a nagy titkolózás ?

Ezeket is tényleg meg kéne forradalmolni !
@Trebitsch: De elég biztos,mert ha nem megy a bolt az állam(nép) fizet !
Fuj, a cikkben az IMF minden előfordulását leköptem. Kérek tanácsot, mivel tö9röljem le a képernyőt.
Hello!

Ez a poszt tökéletes bizonyitéka a demokráciának, miszerint bárki bármilyen baromságot összehordhat, csak mert neki szíve joga, és technikailag lehetséges:)
Technikailag lehetséges volt.
De..
Anélkül, hogy védeném az IMF-et. Nem ők tukmálták ránk a nem kis mértékü "hitelt".
Ha hitelt veszel fel legalábbis elvileg tisztában kell lenned az utolsó apróbetüs résszel is. Olyan nincs, hogy utólag vakerálsz. Már csak azért sem, mert lehet, hogy morálisan és erkölcsileg igazad van, DE Te írtad alá a szerződést.
Itt a helyzet annyiból komplikáltabb, hogy nem "Te" vagy "Én" írtuk alá a szerződést, hanem az ország aktuális vezetői. Arról meg lehet vitázni melyik garnitúra jobb vagy rosszabb, a magam részéről gyurcsány bandájától épp úgy hánytam mint II. Orbán királyétól.
Ez az ország bevállalta, hogy végrehajt bizonyos államháztartási szabályokat. Az IMF ezt és a saját pénzét teljes joggal kérheti számon. Ráadásul itt nem csak egy szimpla kölcsön-adós viszonyról van szó, hanem arról is, hogy egy világméretü gazdasági válság valamilyen időszakában vagyunk, és nem egyedül, hanem az Európai Unió részeként. Ergó az (ahogy egyébként is) EU gazdasági szabályai is vonatkoznak ránk.
Ehez képest a mostani kormány pont azt csinálja mint eddig bármikor. Nagy mellénnyel (A semmire) pofátlan stílusban érveket nélkülözve handabandázik..
Ja, hogy ezt a világ más felén nem tolerálják?
Ja, hogy nem az IMF döntötte be a forintot, hanem II. orbánkirály? csendben megjegyzem, hogy másodszorra...
Vannak a nemzetközi pénzpiacok, vannak az elemzők.
Lehet ellenük csápolni, hörögni, ugatni, DE akkor is egy ilyen világban élünk.
Egy viszonylag kicsi, a térségben semmi kiemelkedőt nem felmutató, de állandóan problémás ország mire számíthat ha a világon mások mindig csak azt látják, hogy ezekkel már megint gond van...?
Erre. Hogy ha a stabilitást valami veszélyezteti akkor szépen leértékelik a pénzünk, kockázatosnak nyilvánítják az országot.
És bár tudom, hogy mostanában divat lett zsidózni, de nem feltétlenül "Grünn" papa teszi ezt, hanem lehet, hogy egy "árja" német szakértő. Vagy honkongi, vagy amerikai. Vagy cigány, hogy a hülye jobbosok is tudják mire verni a kommentem végén:D

A poszt írójának csak annyit (A kommenteket, most inkább végig sem olvastam), hogy ha nem gazdasági szakértő, de legalábbis nem elég tájékozott köz - és világgazdasági ügyekben és folyamatokban, akkor inkább írjon a kerületi vicclapba. Ott ez bejön. Esetleg a kurucinfo-ra, ott is bejön, bár feltűnést nem kelt.
Ja igen, így a végére.
Nem vagyok zsidó, cigány, IMF bérenc, komcsi, szoci, és még az istentudja mi nem vagyok aminek majd mindjárt nevezni fognak:)
És a szerzővel ellentétben elképzelhetőnek tartom, hogy tévedek valahol, vagy részben - De nem is teszek több száz ezrek által olvasott kinyilatkoztatást..

Na Bye.
frigyesvoltam
@index-cenzura.biz:
Miért ez a blog kinek a szócsöve?
Az ERSTE-nél van a vállalkozói folyószámlám, lassan egy három éve nincs rajta semmiféle pézmozgás... 1600 Ft-ot fizetek érte. Szóval, jó az a kis bankadó. Az IMF meg elporoszkálhat a náthás picsába.
@Pierre73: Mondjuk miért nem szünteted meg ?
Posztolónak maximálisan igaza van. Egyébként ilyen módszerekről Stiglitz és John Perkins is ír a könyveikben, amikor a valutaalapnak csúfolt uzsorás szervezetet ekézik.

Az ég szakadjon azokra is, akik a nyakunkra hozták ezeket.
@brand_boy: hát persze.
@Mercel: mi áll a szerződésben? hol van a szerződés?
Vazz hát ha nem tetszik akkor nem kell felvenni a hitelt az ímeftől.
Öcsém mit kell ezen így kiakadni.
Majd ad az abramovics vagy a billgates vagy a soros vagy az anyjakinyja.
Vagy nem kell annyit lopni és akkor nem kell a hitel...hoppá!
érdekes, hogy az IMF-et nem érdekli, hogy éhen döglik az ország lakossága
Be kellene tiltani a blogolást és kommentelést. Borzasztó, hogy ennyi fogalmatlan ember ilyen ordító marhaságokat írkál össze. Minden esetre gratula, jó tanulók vagytok, helyesen mondjátok vissza a kormány által fejetekbe töltött mondanivalót. Gazdasági ismeretek? Gondolkodás? Tájékozódás? Ugyan minek.
@Mercel:
Ha már párhuzamba állítod az IMF hitelt és a hétköznapi bankhitelt:
A bankodat szerinted érdekli, hogy milyen forrásból fizeted ki a havi törlesztőt?? Szerintem lesz@rja, hogy nagyanyád spórolt nyugdíjából, a konkurenstől bankrabolt zsákmányból, vagy esetleg Simor fizujából pótolod ki azt.
Akkor azt mondd meg légy szíves, az IMF-nek mégis mi köze van hozzá???
@Dinsdale Piranha:

Valamit hozzátehettél volna az ostoba kommentelők tájékozottabbá tételének ügyéhez
@www.Bisex.hu: ha a pénzintézet ezzel törődne, akkor egy kanyi vasat nem adna, hanem Bangladest segélyezné, mert ott rosszabb. Ha könyöradományt kért volna az ország, akkor nem az IMF-hez, hanem Terézanyuhoz kellett volna fordulni, Eredménytelenül, mert van sokkla szarabb helyzetű ország is...
@Dinsdale Piranha:
Igen, persze te, aki a napot szarta könnyen oktathatsz minket, ostoba kisembereket. Amúgy érdeklődjél nyugodtan egy Argentintól, hogy a hazájával mit tett a jószívű, kedves IMF. Viszont tény, után elintézték egy generáció tönkretételét, egy bocs tévedtünk-kel...
@tobias2:

na még egy utolsó hegyeset pökhetsz

ÁJEMMEFF!
www.ebroker.hu/pls/ebrk/new_cikkek_html_p.startup?p_cikk_id=288067288

Az elobb tanulsagokrol irtam. Az erosebb kutyas mondatot is ide lehet venni.

Egy erotlen szegeny orszag ne kemenyitsen, mert nevetseges, es meg nevetsegesebb lesz amikor majd kuszob alatt megyunk a penzert.
@para_zt: hülyeség amit írsz. Én is szoktam szerződéseket kötni, vállalkozóü vagyok, és ha nem felelnek meg a feltételek, akkor nem szerződök. Az IMF kikötötte a szerződésben, mibe szólhat bele. Ezért ami ott van, abba beleszólhat, Ha nem tetszik Magyarországnak, nem kellett volna szerződni. Ennyi.
Mi a f*sznak egyáltalán kellett hitelt felvenni? Aki többet költ mint keres annak ez a sorsa: RABSZOLGA LESZ!
Mellesleg: "Akinél a pénz az rendeli a zenét...." és nincs itt miért megsértődni!
"a hitel-visszafizetés feltételeként a 3,8% hiánycélt számonkérje."

Szerintem a kölcsönadás feltételeként...

"Ahhoz, hogy ezt a kormány banksarccal, vagy az elsőszülött gyermekek szerveinek eladásából fedezi, semmi köze az IMF-nek."

A hiányt nem fedezzük... Az a bevétel stb.
Itt ugye a hiány mértékének a beígért mértékét kell biztosítanunk, garantálnunk.
@Mercel:

"De nem is teszek több száz ezrek által olvasott kinyilatkoztatást."

Nyugi, ez sem megy 20ezer fölé.

Másrészt: mit jelent az, h "bedöntötték a forintot"?
a) Mennyi a forint ideális árfolyama? (Figyelj arra a mondásra, miszerint "beledöglünk az erős forintba"... ...érted? exportőrök is vannak ám!)
b) hány % minősül bedöntésnek?
c) hány napig tart az az árfolyamrontás, ami már bedöntésnek minősül?
@sssisss: ott a pont

...azért kellett hitelt felvenni mert már annyit nem termeltünk meg amennyit az elitünk el szándékozik lopni
@para_zt:
Nem is ez volt a kérdés, és nem is ezért vagyunk most (megint) szarban a jó öreg forintunkal, mert az IMF azt hinné, hogy nem tudjuk visszafizetni a felvett hitelt - de ezt sem én sem más nem is állította szerintem:)
Azért (is) az épp aktuális leértékelés, mert az úgynevezett hiánycélon alkudozik a kormány. Mármint, hogy nem akarja azt betartani. Csakhogy a Görög becsődölés után ez nem így működik.
Egy ország gazdasági helyzetét többek között stabilitás és a kiszámíthatóság adja meg. Na ez most nincs. Plusz szeretett vezetőnk épp dafkét játszik. Hát ez erősít éppen rá a stabil kis ország imázsára. (Ja nem gáz, majd megint lesz országimázs központ meg Happyend Kft, és ezt a kérdést jól megoldja):

Frigyes
Nem mellesleg elhangzott pár olyan vélemény is (nem itt), hogy az őszi önkormányzati választások után lesz nagy meglepi:)
@gauche caviar: Nézzél már meg egy átlagos magyar háztartást, hol van itt túlfogyasztás az EU többi országához képest?
Ez elég szánalmasra sikerült, ezért is kerültél index címlapra. Hogy jöjjön hülyét oltani a nép meg kattintgatni. Miköor tetszik megérteni, hogy nincs olyan, hogy neaZemberek fizessék meg?

Mégis kiből van pénze a banknak? És ha esik a bank részvényárfolyama, akkor ki bukik? Nem, részvényei nem csak a gyanús gazdagembereknek vannak, hanem szinte mindenkinek, akinek van egy kis megtakarítása, vagy magán/önkéntes nyugdíjpénztári tagsága. Nem sajnáltatom magunkat, csak mutatom, hogy rendszerben kéne gondolkodni.

Persze ez neked a poston belül sem megy, a devizahitelesekkel akar kicseszni szerinted az IMF, hogy "ők fizessék meg", mert a lépéseik forintot gyengítenek. Vagy mi. Nos, nem az IMF lépései gyengítik a forintot, hanem a magyar idióra kormány pöcs viselkedése. A lépéseik védhetetlenek, mert hogy ezt előre lehetett tudni. Ők úgy október óta adagolják ezt a magasabb hiányt (először csontvázakkal kezdték, pl. Varga Mihály az MTV este című műsorában). Az IMF meg rendszeresen üzengette, hógy lófatsz engedik meg. Erre a magyar kormány védhető módon mit csinál? Széllel szembe bepróbálkozik és ezért az IMF a hibás? Na ne már...

Védhetetlen az álláspont azért is, amit Görögországban láttál. Igen, az IMF vissza akarja kapni a pénzét, de ez teljesen érthető és normális. És mondok neked valamit - Mo. és a zemberek legnagyobb érdeke az, hogy visszakapja. Mert aki nem fizeti vissza, az többet nem kap hitelt. És ugye nem kell sokáig magyarázni, hogy mi lett volna, ha nem kapjuk meg ezt az IMF segélyt? Persze, arról nem a mostani kormány tehet, sőt, nem is a zemberek, csak néhány gazfickó (szép elképzelés, de legyen). De... miért volt szükség a hitelre? Mert túlzottan eladósodott az ország. Most mit akar a kormány? Növelni az eladósodottság mértékét. Csak te most valamiért szentül hiszed, hogy ez jó lesz. Az IMF viszont nem szeretné, ha az ő faszával kaszálnák a csalánt.

És mégegy adalék: politikai okokból sem engedhetik meg Mo-nak a keménykedést, mert ha nekünk összejön, akkor egyből elkezd lázadni majd a többi adós.
Jó, jó! De ki az az Irina??? Valaki toljon már egy linket a CV-jéről. Köszi...
Közben ráfutottam erre az interjúra. Ez talán jobb is mint egy személytelen CV.
tv2.hu/tenyek/video/interju-az-imf-magyar-irodajanak-vezetojevel-amcham-tv2-business-lounge-sorozat-2
@Vámpír\\\'08: a penztarcajahoz kepest van, es pont azert lett mert o is azt merte hogy a nemethez kepest hol kolt o tul, amikor kevesebb az autoja.
@Vámpír\\\'08: A túlfogyasztást a GDP-hez, a megtermelt értékekhez szokták viszonyítani. És úgy van. Átlagos EU országban nem számítana annak. Amúgy környezetileg is van, Mo ökológiai lábnyoma 1.5 (vagyis az ország átlagosan 1.5x annyit fogyaszt, mint ami az ország területéből fedezhető lenne). Persze ha csóringer nyuggereket vizionálsz amikor túlfogyasztásról hallasz, akkor igazságtalannak tartod a kijelentést, de rendszerben kéne gondolkodni. A tények pedig tényeg.
@Trebitsch:
Én nem láttam a szerződést, gondolom Te sem. De azt biztosra veszem, hogy nem volt benne, hogy Simor fizetésének csökkentésének tilalma nem szerepelt benne. Sem a bankok megadóztatásának tilalma.
Ahogy a Te vállakozói hitelszerződésedben sincs szerintem definiálva, hogy milyen tevékenységedből származó bevételből kell visszafizetned a hiteled. Kivéve talán, ha projektet finanszíroz a bank. De akkor sem hiszem, hogy ha fizetsz, megkérdi, hogy valóban onnan származik e a jövedelmed...
Egy biztos. A magyar bankszektor egy oligopol piac, és messze a tiszta piaci verseny állapota. Azért tudják ilyen magasan tartani a hitelkamataikat. És az is biztos, hogy a bankok vezetése és fő tulajdonosi körei (különösen a nagy nemzetközi láncokénak) jobb lobbipozícióban állnak az IMF-fel, mint a kormányunk.
@huvosvadasz: gratulálok, ez is egy jó példa... hogy a bank ne hárítsa át a költségeket a kisemberekre. De mint írtam, a bank nem egy csúnya bácsi aki kicseszik mindenkivel, hanem részvénytársaság. A bank adó miatt leesnek a bank részvényei, nem csak a csúnya nagykapitalistáké, hanem kicsiké is... sőt, a magánnyugdíjpénztárak is szeretik banki részvényben tartani a pénzt. Hát, majd jóval kisebb lesz a nyugdíj... de áthárításról persze szó sincs:)
@malacz69【ツ】rettegéselemző:
Igazad van van akik profitáltak/nak az aktuális gyengülésből - Nyilván akik kivitellel foglalkoznak azok valamilyen szinten jól járnak (makróban pl. egy ismerősömnek webshopja van, és neki most virul a feje, mivel a forgalmának a kb. 90%-a nem a Magyar piacról származik)
De.. lássuk be az ország lakosságának nagy része nem a külföldre exportálók közül kerül ki, igaz?
Másrészt, a benzinártól, a kenyérig mindenben lecsapódik nagyon gyorsan ha gyenge a nemzeti valuta. A valutahiteleskről nem is beszélve..
Én amúgy informatikával foglalkozom - elmondom neked, hogy a nyári szokásos árcsökkenésekkel szemben - elszálltak az árak. Nem kicsit.

Az, hogy hol a helye a forintnak szerintem pár közgazdasági szakember kivételével nem sokan tudják. Csak azt tudom neked mondani, hogy volt egy viszonylag hosszú időszak amikor 250 HUF körül volt. Amikor az USA dollár kb. 170 HUF volt. Svájci frankot nem tudom mert nem vág a szakmámba devizahitelem meg szerencsére nincs.
Szerintem a bedöntés - tehát ha egy bejelentés hatására érezhetően leértékelődik a nemzeti valuta, és tök mindegy ha fél napig vagy fél évig tart - attól még esett egy nagyot. Ha betörik egy ablak akkor is betört, ha három perc múlva jön az üveges - Nem?

Frigyes
@ó jaj: Nem Orbán okozta a kárt, hanem az MSZP nyolc éve.
Gyurcsányék pedig 4 éve mást sem csináltak mint megszorításokkal próbálták lefaragni a hiányt, ennek eredményeként nálunk már 2 évvel a válság előtt csökkent a növekedés. Megszorításokból nem lesz fellendülés, ez evidencia.
@sunázósün:
Ha így gondolod, visszamehetünk az özönvízig. Most is volt valami olyasféle..
Az MNB dolog nem IMF, ennek azért utánanézhettél volna. Az az EU tagságunkból következik. És ez ellen lehetne tenni, de egyeztetni kellene az EU-val. Vagy kilépni, én erre drukolnék, hogy meglássák itt, akkor mi lesz. És nem azt szabják meg, hogy miből fizetem vissza, hanem azt, mire kölzöm el a hitelt. Az IMF is ebbe szól bele, ezt is rosszul tudod, nem érdekli őket, milyen számláról jön majd a pénz, csak az, hogy hová megy el. Szóval, ha visszaadjuk, már nem is szólnak bele semmibe. És hidd ha, ha visszaadjuk, abszolút nem érdekli őket, honnan utaljuk.:)
A következő írás elnagyolt, pontatlan. Súlyos kérdésekre nehéz máshogy válaszolni. Ráadásul provokatívan is teszem, ha már lúd, legyen kövér. :)

-A világot a gazdag emberek irányítják.
-A gazdag ember még gazdagabb akar lenni, bármilyen áron.
-A gazdag ember nagyon nagy hasznot akar egy üzletéből, még nagy kockázat árán is, ugyanis:
-A gazdag ember ha elveszti a vagyona nagy részét, akkor is gazdag ember marad, a jóléte biztosított lesz, tehát:
-A gazdag embernek nem érdeke, hogy kisebb, de biztosabb üzleteket csináljon, mert abból neki csak kicsi bevétele lesz, amire neki nincsen szüksége.
-Tehát a gazdag embereket nem érdekli pl. az, hogy a fél világ gazdaságilag összeomlik, ugyanis ők akkor is elég jól meg tudnak majd élni, sőt, egy gazdasági anarchia a legjobb táptalaj arra hogy a gazdag emberek még gazdagabbak lehessenek.

De mielőtt bárki azt hinné, hogy a gazdag emberek a világ nagy gonoszai, én nem ezt állítom. Én azt állítom, hogy a világ problémáinak fő okozói az átlagos-közepes jólétben élő emberek, tehát az úgymod civilizált világ polgárainak nagy része. Ugyanis a gazdag emberek belőlük élnek! (A szegényekből is élnek persze, de a szegényeket ne hibáztassuk már, hiszen a gazdagokkal és az átlag jólétben élőkkel szemben ők marha kevés pénzért dolgoznak marha sokat, és sokuk épp hogy meg tud élni.)

Tehát most jöjjön pár tény az átlagos-közepes jólétben élőkről:
-Marha sokan vannak, elég jól élnek.
-Őket se érdekli, ha szétdől a világ, mert úgy gondolják, hogy ki kell használni az életet amíg jó. Tehát pl. megveszik az olcsó kínai árut, nem érdekli őket, hogy rabszolgák állítják elő azt. Bármilyen olcsóbb árut megvesznek, az se érdekli őket ha a saját országuk tönkre megy. Legtöbbjük megteheti hogy ha nagy baj van és minden kötél szakad, szépen elhúz egy másik országba.
-Simán megtehetnék hogy egy kicsit rosszabbul éljenek, még úgy is jól élnének.
-Ők az értelmiség. Legtöbbjük jóval több pénzt keres, mint amit a munkája ér. Ők csinálták ilyenre a világot, és csinálják még ilyenebbre.
-Legtöbbjük értelmiségi, liberális, valójában elvtelen ember. Az autó, szép lakás-ház, utazás, nyaralás, bulizás az életük értelme.
-Legtöbbjük valójában nem túl okos ember. Mindent, amit a globalizáció szelleme, a technikai világ szelleme, a civilizált világ szelleme, a gazdasági világ gurujai sugallnak, vakon elhisznek.
-A bankok főleg nekik adják a hiteleket, így ezek az emberek még nagyobb jólétben tudnak élni. A hitelekhez persze a sok kamat is jár, ezt ők fizetik, de miből? Abból a pénzből amit olyan munkáért kapnak, ami munka valójában jóval kevesebbet ér. De akkor kik azok, akik valójában sokat és keményen dolgoznak? Hát a szegények.

Most pedig jöjjenek a bankok.
-A fenti lista a gazdag emberekről a bankárokra is igaz. Sőt, a gazdag emberek legtöbbje és leggazdagabbjai, legbefolyásosabbjai bankárok.
-A bankár abból él, hogy valaki valamikor sok pénzt szerzett és aztán utána a bankár már csak ezt fekteti be és a kamatokból él. Nem nagyon kell dolgoznia, a bankárság ugyanis semmilyen szakértelmet nem igényel (azt az adminisztrációt amit igen, természetesen nem a bankár végzi hanem a kis alkalmazottak). A bankárok legtöbbje semmihez sem ért, és soha életében nem dolgozott.
-A bankár a második listában leírt közepes-átlagos jólétben élő emberekből él. Azok pedig a szegényekből. És itt a végére is értünk.

Összegezzünk hát:
-Gazdag ember: nem ért semmihez, sose dolgozott, marha jól él.
-Átlagos jólétben élő ember (az úgymond civilizált világ polgárainak nagy része): közepes mennyiségűt dolgozik, ahhoz képest jól él.
-Szegény ember: sokat dolgozik, rosszul él.

No, akkor nézzünk egy konkrét példát is, a magyarok ügyét az IMF-el:
1. a magyarnak hitel kell hogy legyen nagyobb lakás, autó, plazma (hogy "jobban élhessen")
2. a gazdagok adnak hitelt
3. a szegények nem tudnak már többet dolgozni, mert abba is beledöglenek amit addig csináltak
4. a gazdaság tönkre megy, az ország egy pénzintézet rabszolgája lesz
5. az átlagos jólétben élők kicsit szegényebbek lesznek, de továbbra is szépen meg tudnak élni
6. a szegények még szegényebbek lesznek

Köszönöm a figyelmet! :) Lehet belekötni! :-D
81-ben léptünk be az Ájemefbe.
Mit ad isten azóta csökken a népesség Mo.-on(ez volt ma a téma a Kossuth rádióban. Mármint a népességfogyás).

Tényeg úgy kéne élni,hogy ne legyünk soha többé kiszolgáltatva se nekik,se másnak.
Csináljuk meg,csináljuk meg !
Legyen ez a Kelet-európai Svájc !!!
WEST BALKÁN ba+ !
@Trebitsch:
Mennyivel esik a részvény szerinted a bankadó hallatán? Én benne voltam egy pozícióban az OTP-ben, mikor jött a bankadó. Gyorsan eladtam, mert azt hittem, zuhanás lesz. Nem lett.
Az eredményük kb egyharmadát vinné el a bankadó. Ne aggódj a nagy részvényesek miatt, nem ettől fognak éhen halni. Ja, és ha több nyereséget szeretnének, talán több pénzt kellene kihelyezni a vállalkozóknak (pl Neked), és nem a jegybankban parkoltatni....
@Trebitsch:
Tehát annyit kellett volna mondaniuk: Hiánycélt tartani, mert megígértétek, a többi nem érdekel. És pont.
@endike: Hűha gratula, a jelenlegi világ globális összefüggéseink kvinteszenciája ez !
Egy zanzásítot tökéletes pillanatfelvétel a Világról.
Bravissimo !
@huvosvadasz: Kár volt ennyi betűt beírogatnod, mert másról van szó. A kormány ugyanis többször kijelentette, hgy tartani fogja-akarja a 3,8%-os hiánycélt. A vita arról szólt, hogy hogyan teremti elő a kormány a pénzt. Csakhogy ahhoz neked, mint banknak SEMMI KÖZÖD, hogy én a törlesztést és a kamatokat kőművesként vagy szakácsként teremtem elő, amíg rendszeresen fizetek.

Egyébként pedig itt az IMF nyilatkozata:
www.imf.org/external/np/sec/pr/2010/pr10295.htm

"Difficult decisions will be needed not only on the revenue side--where the high financial sector levy, which is likely to adversely affect lending and growth, is planned to be temporary--but also on the spending side. In addition, the large loss-making state-owned enterprises need to be restructured to reduce their burden on the budget. In this context of fiscal adjustment, it is important that the vulnerable continue to be protected from the impact of the weak economy, although any further support should be provided in a targeted and transparent manner."

Kiemelném az állami vállalatok problémáját a fenti szövegből. Nos, a MÁV mellett a BKV a legnagyobb probléma, nem mellesleg a 600 milliárdos 4-es metró miatt. Ami egymagában 3 év bankadó, és ahogy kimutatta a VEKE, nem fog megtérülni még akkor sem, ha az utazók és a budapesti gazdaság azon hasznát is beleszámítják, amelyet nem lehet a jegyeken és bérleteken keresztül beszedni. MONDD CSAK MEG, MI IS LEGYEN PL. A DEMSZKY-HAGYÓ BKVval, és különösen a 4-es metróval!!!!!!!!!!!!

Talán Gyurcsányt személyesen "tisztelhetünk" benned, elvtárs???????????????? Stílusod alapján biztosan.
@huvosvadasz: Ja, 1-2% zsidó Ferrarival meg magánrepülőgéppel szaladgál, és halmoz fel százmilliárdos vagyonokat, a többség meg itt nyuggerezik, mert inkább a tulajdon anyjától sajnálja a százegynéhányezer forint nyugdíjat, mint attól a gusztustalan féreg Simortól a nyolcmilliót...
@endike: itt azon megy a vita, mit kellene csinálni. Amit írsz, az így van az egész világon. Ha nem illeszkedünk bele, akkor nekünk lesz a legszarabb az egész világon (pl. lehet kommunizmust csinálni). Tessék, lehet belekötni:)
@Vámpír\\\'08: ja öregem, gyurcsány miatt romlott tegnap 3%-kal a forint...
Francba a pajeszos ájemeffel, BÉKEKÖLCSÖNt akarunk!
@para_zt: de értsd már meg, hogy a partnerednek nem Te diktálod, hogy mit követelhet. Persze, az ideális lenne, ha én mondanám meg a szerződő partneremnek, hogy mit mondjon. De ha ilyen alapon képzeled el a jövődet, akkor nagy csalódás fog érni, ha a partnered nincs rád utalva. És az IMF egyáltalán nincs Magyarországra utalva! Pont azért mentek haza, mert a kormány a Te stratégiádat követte, megmondta nekik, mit mondjanak. Ők meg mást mondtak. Ennyi.
@endike: Nagyjából igazad van szerintem. Látszik, hogy nem bértollnok vagy, ami jó dolog:)))))))))))) Mindig szívesen olvasom az olyan véleményeket, amelyeknél látszik, hogy az írója saját gonodlatait írja meg ÉS MEGPRÓBÁL KIEGYENSÚLYOZOTT LENNI (mert Gyurcsány is a saját véleményét írja le, de még csak meg sem próbál kiegyensúlyozott lenni, még a stílus szintjén sem), még ha természetesen senki nem birtokolja a bölcsek kövét, és senki nem állíthatja, hogy nem manipulálható.
@ó jaj: ha jól emlékszem, Gyurcsányék alatt volt 320 is az euró. Meg ugye, ha ők nincsenek, nem is lett volna szükség erre az IMF hitelre. Vagy nem jól emlékszem, hogy nálunk már 2006-ban válság volt? Arra is rosszul emlékszem, hogy Gyurcsány azt mondta, minket ez a válság nem érint?
@para_zt: rosszul számolsz, a banki részvények esni fognak a bankadó megszavazása után. Sőt, nézzük a külföldi befektetőket, már is esenek a magyar banki részvények, a külföldiek szempontjából pont annyit, mint a forint:)
@brand_boy:

Azért ne vonjunk szoros párhuzamot az IMF tagság, és a népességfogyás között:)) Nem mellesleg pl. Németország népessége is fogy, és öregszik. Meg úgy általában egész európáé. Nem lehet mindenért a csúnya gonosz IMF-et hibáztatni. A népességfogyás a sokszorosan elhibázott népesség, gazdaságpolitika és még sokminden más következménye lehet.
A balkán, illetve kelet európa svájcáról meg csúnyán lekéstünk.
Ugorj el szlovéniába. (NEM szlovákiába:)
Na AZ kelet európa svájca. Boldog emberekkel gyönyörű tájakkal, stabil gazdasággal.
Sikerült ez nekik úgy, hogy csak hajszállal kerülték el a véres délszláv háborút. Kisebb hajszállal mint mi.. Sikerült úgy, hogy ők is a keleti blokk része voltak, és semmivel nem indultak jobb vagy roszabb pozícióból mit mi.
Tudod mi volt a titkuk?
A keleti blokk összeomlása után egy az egyben úgy ahogy volt elküldték vadászni a teljes politikai elitet. MIND. Szakemberek kerültek a helyükre, akiknek az volt a fontos, hogy az ország stabilizálódjon és emelkedjen.
És lőn. Stabilizálódtak, emelkedtek, és most ők az általad (is) vágyott "kelet európai svájc"
Na ez, az ami nekünk csak úgy fog sikerülni (unokáinkig számolva), hogy kivándorlunk svájcba, vagy szlovéniába:) Ha beengednek..

Frigyes
Addig még igaz is lehet, hogy az IMF-nek ne legyen ahhoz köze, hogy miből fogja a jelenlegi kormány a hiánycélt tartani: tudjuk, a bankokra kivetett különadóból + Simor András bércsökkentéséből :).
De azért kicsit lehet előregondolkodni, úgy meg pláne, hogy a Magyar Bankszövetség elnöke támpontot is adott hozzá: "...a külföldi befektetők megfontolás tárgyává tehetik, hogy Magyarországon a pénzintézeti tevékenység tud-e számukra olyan jövedelmet termelni a mostani kockázati környezetben, hogy hosszú távon itt kívánják aktivitásukat folytatni.
Emlékeztetett arra: a magyarországi bankok már 2006 óta fizetnek különadót, egy többletadót a normál vállalkozásokkal szemben. A most ismertetett mértékű elvonás a diszpreferenciát növeli, és egyértelműen versenyképességi hátrányt jelent az elkövetkezendő időszakban."
www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/beleszakadnak_a_bankok_az_ujabb_adoba_36987

És azt is elég könnyű végiggondolni, hogy Mo. elvesztése néhány külföldi banknak nem fog problémát jelenteni, mint ahogy amúgy is már elkezdték a fiókok számának csökkentését az egyéb gazdasági nehézségek miatt. És akkor előáll az a helyzet, hogy alig lesz, akit meg lehet sarcolni.
@Vámpír\\\'08: hű öregem, erősen troll-gyanús vagy, képes vagy a tegnapi ft gyengülést gyurcsányra kenni, és talán még el is hiszed :D

ne is törődj vele, hogy volt itt múlt héten egy imf-delegáció, a buta világ ezzel hozza összefüggésbe a dolgokat :)

te is gyurcsányt kiálltazs, ha megcsíp egy szúnyog? neked is el kell magyarázni, hogy igen, gy. is elkúrta, de ettől még ezt speciel nem ő kúrta el, és speciel gy. bűnei nem adnak felmentést orbán bűneire?
és mi van a 320 ft euróval? rémlik egy világgazdasági válság? ami összeért a magyar válsággal? vagy csak direkt beszélsz összevissza meg 2006-ról, hogy le se lehessen írni, hogy a mostani (és előző) gyengülés a fidesz dilettantizmusa?

fidesztroll...
@Trebitsch:
A banki részvények nem a bankadó miatt esnek, hanem elsősorban az emelkedett országkockázat miatt. Egyébként azt gondolom, hogy az elemzések semmit nem érnek, csak annyit, hogy befolyásolják vele a piacot, olyan önbeteljesítő jóslat módjára. Nyilván a saját érdekeik szerint.
Emlékszel még tavaly márciusra, mikor az egyik elemző cég kijelentette hogy az OTP célárfolyama 1800 forint? Na, pont ennyire reálisak az elemzések. De nézheted a mai index cikket, hogy az elemzők a forint gyengülésével számolnak. A múlt héten az emelkedésével kalkuláltak. Pont ennyire releváns és egzakt az egész rendszer. Az egész egy mocskos sort biznisz.
Úúúristen.
A post íróját valaki világosítsa már fel az alapvető világgazdasági folyamatokról.
Micsoda hülyeség hogy az IMF rántgatja a forintot?
A piac rántgatja. Azok a befektetők akik hozzák ide a pénzüket vagy nem. Azok a befektetők akik megbíznak Magyarországban vagy nem.
Ilyen egyszerűen mozdul el a forint árfolyama. Erre jön egy önjelölt gazdasági szakember és bedobja hogy az IMF rántgatja a forintot.
Siralmas. De ebben az országban mindenki ért mindenhez. Főleg a focihoz és a közgazdaságtanhoz.
@kowee: Ne Csányizz, mert nem kapol hitelt ! :O
@para_zt: én a következő életemben két szakma közül szeretnék választani: vagy meteorológus, vagy elemző szeretnék lenni, semmi kockázat, csak marhaságokat kell pofázni jó pénzért. :)
Imádom én is visszaolvasni, amikor pár hónapja / éve Kohn v. Grün, az X. Y. elemzője szerint... és vagy eltalálja, vagy nem. :)))
@Mercel: Valóban, a rendszerváltás után megjelenő bármilyen olyan erőt, amely politkai felhangok nélkül, közgazdasági alapon jelezte, mit kell tenni, hazugság nélkül, a magyar választók azonnal kizárták apolitkai életből, végérvényesen. Most látszik egyre jobban a választók bölcsességénak az eredménye. De már nem lehet visszacsinálni, ezek az erők már elmentek, külföldön tevékenykednek, és igazuk van.
@Vámpír\\\'08: Rosszul emlékszel, nem volt 320.
Arról az apróságról sokan hajlamosak elfeledkezni, hogy miután az IMF pénz jelentős részét a bankok megsegítésére fordítottuk, a megsegítettek, elfelejtették, hogy ezt azért kapták, hogy a gazdaság mozgásban tartásához (tehát nem a magánszektorban plazma TV vásárláshoz, hanem a vállalkozásoknak nyújtott hitelként) szükséges hiteleket biztosítsák. Ennek ellenére a mai napig gyakorlatilag lehetetlen hitelhez jutni, olyannyira megszigorították a feltételeket.

Ne lesz itt semmiféle visszaesés, ha néhányan kiszállnak a versenyből, mert most éppen ebben a visszaesésben ülünk..
Nehol azt gondolom az anarchia lenyegesen olcsobb lenne, lavirozni meg ugysem lehet, mert kicsi az orszag sulya.

Szoval menjenek ezek is a fenebe.
@Agent Cooper: javaslom a konteo.blog.hu-t, neked való:)
@Mercel: "semmivel nem indultak jobb vagy rosszabb pozícióból mit mi"

Nézd, mi vettük az ő Gorenjéjüket(igaz Ausztiában, (tehát még sógorék is jól jártak), és nem ők a mi Lehelünket. És szerintem ők nulláról indultak, és nem -20 Milliárdról $ ;)
@sunázósün: 316-ra emlékszem azért az is elég szar... de lehet, hogy akkor venni 330 volt...
jo cikk, errol ugatok mindenkinek, de persze rogton rasszista vagyok :D
@Long R3 IGF-1: Nemzeti Együttműködési Kölcsönt!

A kötelező jegyzés a fizetés/nyugdíj/segély 20 %-a. Ha nem elég, kötelező aranyékszer-beszolgáltatást!
@sunázósün: igazad van, utánanéztem, 2009. március 6-án volt 316 forint. :)
@Takács Bálint: moindanál erről részleteket? Én nem nagyon tudok arról, hogy külföldi bankok magyar foókjai kértek volna ebből a segélyből...
Az azért durva, hogy az embereknek halvány fingja sincs arról - a nagytudású posztolóval egyetemben -, hogy valójában miről is szólt az egész tárgyalás. NEM, ismétlem NEM MEGLÉVŐ HITELSZERZŐDÉSRŐL SZÓLT A TÁRGYALÁS! Ez a tárgyalás egy KÉSZENLÉTI HITELKERET MEGÁLLAPODÁSRÓL SZÓLT A JÖVŐRE VONATKOZÓAN, mivel az előző, mint lehetséges forrás számunkra lejáróban van. Innentől kezdve azonban én így látom a dolgokat:
Sokan hangoztatják, hogy valójában nincs is szüksége az országnak új megállapodásra, magunkat is tudjuk finanszírozni. Csak akkor kérem, a nagytudású kormány miért kezdett egyáltalán tárgyalásba, amikor azt is mondhatta volna, hogy nincs szükség újabb IMF-hitelre?
Ja, hogy ahhoz valami hitelességet is kellett volna mutatni a piacok felé, nem csak láthatatlan csontvázakat dobni, hogy azon rágódjanak! Hát igen kérem, előbb valami életképes hiánycsökkentési tervet kéne készíteni, és nem csak a lózungokat ismételni.
Na nembaj, nincs hitelünk, akkor adjunk magunknak azzal, hogy megállapodunk az IMF-el! Ja, hogy ők akkor állapodnak meg velünk, ha teljesítjük, vagy legalább közelítünk a feltételeikhez? Őőőőőő, akkor elküldjük őket a picsába! Várjunk csak, mi meg akartunk állapodni, mert nincs elég hitelünk a piacok előtt! Hoppá, ezt elkúrtuk!
ILYEN MÓDON SENKI NE CSODÁLKOZZON, HA ESIK ZUHAN A FORINT!
Ne haragudjatok, de ez a tárgyalás megszakadás az egész gazdasági kormányzat totális dilettantizmusára és alkalmatlanságára utal. Most meg akarnak állapodni az IMF-el vagy nem? Ezt kéne egyedül eldönteni.
@Takács Bálint: Csak két bank kapott támogatást (az egyik az OTP volt), de azok is visszafizették már.
@ó jaj: Pont arról beszéltem, hogy Gyurcsány azt mondta, minket a válság nem érint. És ugye ő mindig igazat mond. :)
Az pedig tény, hogy nálunk 2006 óta van recesszió. Két évvel előbb kezdődött, mint a válság. És a hatalmas államadósság bizony a nyolc éves MSZP kormányzás alatt keletkezett.
Mint ahogy az IMF hitelt is Gyurcsányék vették fel, most aztán a FIDESZ mozgástere nagyjából nulla.
@egyenlítő: igen, akkor azok a bankok fizessék az adót, akik a segélyt annak idején felvették. Akkor legalább az utolsó magyar bankok is kifinganak:()
Ez a poszt az elmúlt évek legprimitívebb írása amit olvastam.
Ha nem kell az IMF pénze akkor minek ülünk le velük tárgyalni???
Majd adjuk-vesszük egymás közt a kumiszt, úgyis jól elleszünk, nemde?
:-)
@ó jaj: amúgy anyádat sértegesd, én sem tettem. Jellemző a ballibes mentalitásodra, hogy ha valaki a tiéddel nem egyező véleményen van, akkor rögtön sértegetni kell.
@szempontpuska: röviden összefoglaltad, amit írtam ;)
@Vámpír\\\'08: Tok jo lenne akkor ha tudnak hogy 0 a mozgasteruk es kussolnanak hogy legalabb + karokat ne csinaljanak.
@Vámpír\\\'08: mit beszélsz félre? azt állította, hogy a tegnap ft gyengülés oka orbán. erre te gyurcsánnyal jöttél. ami komolytalan.

és miért is mondana mindig igazat gy.??? ezt a hülyeséget most honnan veszed, és mihez kapcsolódik?
vagy talán azért jössz gy.-vel, mert elhitted a szijjártótól, hogy aki nincs velünk az ellenünk van? és az mind gyurcsány hívő? mekkora iq kell ahhoz hogy valakinek ezzel mossák ki az agyát?
@Vámpír\\\'08:
" Jellemző a ballibes mentalitásodra, hogy ha valaki a tiéddel nem egyező véleményen van, akkor rögtön sértegetni kell."

aha, itt a lebukás. szóval aki azt meri mondani, hogy orbán miatt gyengült a ft tegnap, az ballibes :) tudtam én hogy ez van a háttérben...

köszönöm a részvételt, azt hiszem ez a szint ahová már nem követlek...
Az IMF tagok úgy lobbiznak, ahogy nekik jól esik... ha az a céljuk, hogy kierőszakoljanak valamit Magyarországból, akkor meg fogják tenni.

Mivel most csak külföldi tulajdonban lévő bankok működnek, ezért a bankok anyaországai (a tulajdonosok) nyomást fognak gyakorolni az IMF-en keresztül Magyarországra, hogy ne vezessék be a bankadót.

Amennyiben ellenállunk, mesterségesen fogják az árfolyamot mozgatni, elég csak kiadni egy ukázt a kereskedelmi bankok arbitrage osztályának, hogy úgy kereskedjenek, hogy a forint gyengüljön... ez ennyire egyszerű... és akkor kezdődik a csiki-csuki... az állam elad egy csomó tartalék devizát, kérdés kinek lesz hamarabb vége.
@ó jaj: én csak annyit mondtam szelíden, hogy Gyurcsányék sokkal jobban gyengítették a forintot, de az titeket nem zavart. És igen, aki nyolc év után még nem fordult el tőlük, az ellenünk van, minden magyar ellen. Te lehet hogy nem éltél még 2002-ben, de ha zongorázni tudnám a különbséget az akkori és a mostani állapotok között, eladnék pár millió lemezt.
@napon tamás: és még ráadásul ott a btk 177/B. § visszaélés közérdekű adattal - (1) Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével
a) tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget,
b) közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít,
c) hamis vagy hamisított közérdekű adatot hozzáférhetővé vagy közzé tesz, vétséget követ el ..."

+ az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény, amely közzétételre kötelez.
@vero:

ez is oké de nem a bTK szankció az érdekes, mert még nem kérték ki ezek szerint a 93. évi LXIII 19. § alapján. Tehát én a polgári peres utat mondom, hogy peresíthető igényünk lehet, hogy a szerződést (valszeg inkább PMIN és MINELN ellenjegyezte memorandum ) közérdekű adatként bármely állampolgár megismerhesse, ha PÜM nem adja ki 15 napon belül.

Ezt eddig tényleg senki nem kérte???

pászeg lérjük már ki TASZ???
@napon tamás: ebben is nagyon le vagy maradva. Szíjjártó már beégett úgy jó másfél éve a hozzáknyilvánosságraazimfszerződést-el
Nézz utána..!
Tudtommal az IMF többek között rákérdezett, mi lesz az egészségügyi reformmal. Ez lenne talán a kisembernyúzás? Vagy hogy mit akarnak tenni a MÁV-val és a BKV-val? Hogy Járai biztosítója is fizessen adót ugyanúgy, mint a többi pénzintézet?

Tudom, hogy a nariközpont ködgépe már beindult, de szerencsére még más forrásaink is vannak arra, hogy milyen elvárásaik voltak az IMF-nek: index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/20/ezek_miatt_ragott_be_a_bizottsag_es_az_imf/

Talán majd akkor fogunk az elvárt szinten hinni Viktoréknak, ha beépítik a Magyar Nemzethez közvetlenül bekötött interfészt az agyunkba.
@napon tamás: számomra is hihetetlen, hogy senki sem kérte és nem elérhető, mikor ekkora horderejű dologról van szó, mindenki publikál, beszél, ért hozzá.
persze ettől lehetséges, de az is büdös, hogy oviék követelték másfél éve a megismerhetőséget, aztán azóta is semmi.
nyakamat a titkos záradékra, de akkor gebasz. demokrácija, átláthatóság, eu -lópikula.
Meglatasom szerint az IMF tabukent szeretne kezelni a bankadot. Nyilvan nem akar a "bankok ostora" kepeben tetszelegni, aki követeli a fizetes fenntartasat, es ezert szegeny bankok kell helytalljanak. Kicsit olyannak erezheti a szitut, mint amikor a baratodhoz fordulsz kölcsönert, ö meg nevetve visszakerdez, hogy "de elöbb tudnal te adni nekem?" Az arfolyam meg azert esik, mert Londonban a dealerek beszartak es elkezdtek eladni. A short poziciot vagy felszivja a piac, magyaran vki megveszi, vagy pörög körbe es gyengiti az arfolyamot. Szintiszta spekulacio. Semmi zsido összeesküves meg hasonlo hülyesegek.
@Trebitsch: Nem írtam, hogy külföldi bankok voltak. Hol olvasol ilyesmit?

A hitelfelvétel szigorítása és a nagy gazdasági stop elősegítése, ellenben az ő saruk is.
@dozen: "amennyiben ellenállunk, mesterségesen fogják az árfolyamot mozgatni"
Ez így is történt. Az új kormány nem akarta tovább eladósítani a nemzetet? Pedig milyen jó közvetítői jutaléktól estek el az IMF küldöttei. Így most ránk uszították néhány barátjukat. De már kéredzkednek vissza a hátsó ajtón.
Úh! Polyp képregény, imádom Polyp képregényeit!
polyp.org.uk/cartoons.html

Alapvetően kellenek a GreenR blog ökopolitikájának megértéséhez is.
greenr.blog.hu/tags/polyp

Polyp Speechless című képregénykötetét pedig aki teheti, rendelje meg angliából, mert alapmű az emberi történelem és az ilyen IMF-es esetek megértéséhez.
www.speechlessthebook.org/
Radikalis elemzes:

"Románia, Csehország, Portugália, Görögország, Spanyolország, Írország, Németország, számos USA tagállam,… felesleges is továbbsorolni. A helyzet tehát az, hogy a munkásosztály egésze csak most kezdi majd el igazán érezni azt, amit a 2007-ben még pénzügyi zavarnak állítottak be odafenn. Felelőtlen hitelekről cikkeztek az újságok, és egy szót sem ejtettek arról, hogy ezek a “felelőtlen hitelek” jelentették az elmúlt időszakban azt a növekedési potenciált, amire a gazdaság egésze felépült. Az új rezsimet ugyanis a reformokra kondicionálták, a szlogen mától az, hogy “rendbe tesszük!”. Egymásra licitálnak a miniszterek és miniszterelnökök a százalékokban, azaz hogy milyen mély érvágást is végeznek el rajtunk."

rednews.hu/a-gyakorlat-elmelete/default/haduzenet.html
süti beállítások módosítása