A Showder Klub menedzsmentje rosszabb, mint egy multi

2010.08.23. 16:30 baum

Szó se róla, a Showder Klub minőségi műsor. Végre egy olyan felület, ahol igazi tehetségek mutathatják meg hétről-hétre, mit jelent a humor a 21. században. Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, vagy Kiss Ádám feledteti mindazt a borzalmat, amit a Mikroszkóp színpad, a Szeszélyes Évszakok, vagy az egyéb jellegű „vicces” rettenetek évtizedekig toltak szerencsétlen nevetni vágyó tömegek arcába.

Sokszor élesen mennek szembe a multikkal is. A menedzsmentjük néha mégis úgy viselkedik, mintha maguk is azok lennének. Nem vitatjuk, hogy profi terméknek profi juttatás jár. A srácok nem is keresnek rosszul. Az viszont visszás volt, hogy a Művészetek Völgye idején egy faluval arrébb szerveztek Humor Völgyet, aminek elmondásuk szerint semmi köze nem volt a Völgyhöz. Anyagilag semmiképpen sem. Külön belépőt szedtek, a hivatalos programtól élesen elkülönülve. Értjük, hogy a Művészetek Völgye amatőr dolog, nem képesek normálisan megoldani a beléptetést, azt, hogy az előadásokért minden esetben fizessenek a nézők. Ámde erre ráépülni, úgy csinálni, mintha egy brandet nem építettek volna fel 20 évig mások, majd ezt levadászni, lehúzni róla annyi pénzt, amennyit lehet, hát, nem kimondottan elegáns.

Ilyen attitűd az is, ami tegnap jelent meg a Facebook-oldalukon:

Gyertek srácok, dolgozzatok nálunk ingyen heti három alkalommal, kaphattok autogramot is. Egy ennyire sikeres vállalkozásnak nem szabadna ilyen eszközökkel operálnia, főleg, ha tudjuk, hogy közel sem egy non-profit szervezetről van szó, hanem egy nagyon is jól termelő vállalkozásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr932241322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

régen a tudásért fizetni kellett

a gyakornoki munkákért fizetni kellett

gondoltamn csak szólok....igaz az nem holmi szar munka volt hanem elismert szaktudás...

hol vagyunk ma már ettől..
@Luella Menendez:
@Parmezanidész:

Nyilván vannak túlkapások. Én sem tartom normálisnak, hogy emberek évekig így dolgozzanak.

Szóval ha van pár éves gyakorlat ingyé', amit még suli mellett szerzünk, az okés.

Utána már nem kell ilyesmit csinálni-akkor már tényleg arról van szó, hogy nem is akarnak a későbbiekben sem melót adni egyáltalán.

Nem osztom azt sem, hogy nem akarnak kávéfőzésen túl szakmai feladatot adni gyakornokonak.

Pont hogy akarnak, ugyanis sokszor a cégek takarékosságból - hogy ne profit kelljen megfizetni - dobják is rögtön be a gyakornokot a mélyvízbe. Már ha tehetséges. És azért azt is tudomásul kellene venni, hogy a TV-zés, az újságírás KÜLÖN SZAKMA. Szóval nem feltétlenül alkalmasak rá a"médijábanakarokdógozni'" típusú emberkék, csak mert megnyertek valami bivalybürgözdi szépségversenyt.
Az a három név, akit kiemelsz, rendben is van, pár másikkal egyetemben, de sajnos sok abszolút tehetségtelen embert is láttam már a Showder Klubban, többek közt ezért is szoktam le róla (a másik fő ok az volt, hogy nem gyakran írtak új műsorokat a fellépők, inkább a régiekből dolgoztak).
Sajnos itthon is kicsit felemás, "magyar narancs-módra" telepedett meg a standup comedy műfaja, nem egészen olyan, mint bárhol máshol külföldön. Persze nyilván vannak helyi sajátosságok, és azt kell adni, amit ez a közönség megkíván, de hol vannak akár a fenti tehetséges fiatalok a nyugati nagyágyúkhoz képest, akik 1,5-2 órás saját műsorokkal dolgoztak? Látom, hogy a mieink merítenek az ő műsoraikból (emlékszem pl. Kovács András Péter is egy egy-az-egyben átvett Robin Williams panelt használt az első műsora eleje felé, majd később Pablo Francisco-tól is próbált venni dolgokat, csak neki ahhoz nincs meg az a hangja, ezért nem sikerült túl jól...), de akkor miért nem lehet az egész jellegét átvenni, egyben? Annyi biztos, hogy most nem megy jól az itthoni standup, hiába van az a pár ígéretes tehetség.
Aki pedig nem értené miről beszélek, annak írok pár nevet, kit nézzen, hogy megvilágosodjon: Russel Peters, Robin Williams, Chris Rock, Pablo Francisco, Lee Evans, Bill Maher, George Carlin, Bill Hicks, Eddy Murphy, és Jeff Dunham. (És persze sokan mások...) Na, _ők_ úgy tolják/tolták az ipart, hogy lehet tőlük tanulni.
Mi a szarrol beszel itt mindenki?! Erdekes modon en tudtam olyan gyakornoki helyet talalni, ahol fizetest is kaptam. Vagy talan a talpraesettseg nem arrol szol, hogy az ember utanajar dolgoknak es nem az elso ujsaghirdetesre beugrik valahova? De azert annyit hadd tegyek hozza, hogy a mediaszakokra ment az osszes olyan fiatal, akinek se otlete se tudasa nem volt mashoz. Mindenki ott akart dolgozni, most meg persze nyuszognek, hogy nincs melo. Meg persze ott a masik reteg, aki colob akar lenni. Mar ne is haragudjon itt senki, de nem birom sajnalni oket. Dolgozzanak csak batran ingyen barhol. Legalabb valami kis hasznukat veszi a tarsadalom.
Mert egyebkent a legtobb egyetemrol kikerulo fiatal (es ezt most megint tapasztalat alapjan mondom) egz pizzat nem tud megrendelni, egy villanyszamlat nem tud ertelmezni es egy ajanlottlevelet nem tud feladni.
Bár a távoktatást le szokták szólni, de szerintem kifejezetten jó dolog.
A férjem - igaz nem a médiában, hanem a távközlésben dolgozik - távoktatásban tanult villamosmérnöknek. A suli ideje alatt rendesen, munkavállalóként dolgozott, ezalatt az idő alatt technikusi melókat végzett. Aztán mikor lediplomázott, megvolt a gyakorlata és a tapasztalata ahhoz, hogy mérnöki pozícióban helyezkedjen el.
Ha nappalin végzett volna, a gyakorlat hiányában is csak technikusi állásokat pályázhatott volna meg diploma ide-vagy-oda.

Ez persze nem egyenlő a sulik által megkövetelt nyári gyakorlattal, csak egy példa, hogyan is lehet egyszerre pénzt keresni és tanulni.

Aki pedig szépségverseny megnyerésével akar bekerülni a médiába, az több, mint szánalmas. :-)
miért kell angolul tudni? Benny Hill-t kell fordítani?
@Gyagyás Tóni:

Sok helyen ez valóban így van ám...
A Showder Klub színvonalas?
Mióta?????

Talán Bödőcs, meg Kőhalmi, meg még tán kettő bár a nevükre sem emlékszem, esetleg eléri a humoros jelzőt, de messze nem humoristák.
Ez a Kis Ádám még két essel is szimpla, ennyire gagyi bandát már régen láttam.
Talán a Sas-kabaré volt ennyire színvonaltalan...
nincs időm végigolvasni, szóval lehet h volt róla szó, de... ismerősöm nemrég volt usa-ban 1 évre, és csak nagy nehezen sikerült ingyé elhelyezkednie egy marketing cégnél protekcióval, mert sorbanállás van az ingyenmunka után is. és akkor még nem beszéltünk a hazai ügyvéd/orvos jelöltekről, akik kemény misiket nyomatnak h dolgozhassanak
Hát te el vagy tévedve kedves posztoló.

Én félévente bele nézek a sóderba és olyan mint félévvel ezelőtt.
Szerintem amig újdonság volt,addig jóvolt pár része,de valahogy unalmas,erőltetett idióta hetvenhétszer elhangzott poénokat nyom a Fábry úr.
Amióta nyiltan saját véleményével politizál a müsorába,már utálom is. Közönséges müsor közönségeseknek.A szeszélyes évszakok és társai amaguk idejében igen is szórakoztatóak voltak.
Az RtlKlub teletextnél zéró fizetésű gyakornokokkal töltötték fel a teletextet tartalommal. Az ertéelklub egy vállalkozót fizetett ki, aki a gyakornokoknak dobta tovább a melót. Ügyes.
Ja ,és Hülye poszt iró ezt neked:,,!,, (O,O) ,,!,,
A "rosszabb mint egy multi" kijelentés jelentését nem tudtam értelmezni és magyarázatot sem találtam rá a cikkben, aminek egyébként vannak értékelhető gondolatai. Miért, milyen egy multi? A felépített brand levadászása, a pénz lehúzása szerinted a multik jellemzője? Vagy az ingyen dolgoztatás az? Kicsit utána kellene ennek nézni mielőtt szörfölni kezdenél a multigyalázás amúgy hálás és népszerű hullámain. A cikk enélkül is megállta volna a helyét. Sőt, a gondolkodó, tájékozott olvasók körében csak úgy.
Ez magyarország. Ezért süllyed egyre mélyebbre.

Az erkölcs és a fizetés ismeretlen fogalom, csak 1 bizonyos kör csápolja ezt le. Na de ebbe fog beledögleni az ország.
Csodálkoznak, nem megy semmijen üzlet max 1-2 ilyen sehol nemirt Fábri so...

A Fabry bort iszik vizet prédikál és qurva unalmas ez Harald Schmitt utánzat....
A kapcsolati tőke a legfontosabb, plusz a gyakorlat. Itt mindkettőt megkapod.
Egyszeruen minden gyakornoknak korrektul kerni kene a neki jaro bert. Nem milliokat, de egy Mcdonald'os oraberrel mindenhol nyugodtan szamolhatunk. Az meg a gyakornokok hibaja hogy mindent szart elfogadnak ingyen, es kozben meg semmi erdemi melot nem vegeznek.

Ha fizetnek erte akkor munkat varnak el, te meg kenytelen leszel rendesen dolgozni, ez a legjobb gyakorlat.
@Pandi Atya:

A multi? A legnagyobb szemétládák! Kezdjem a Tescoval a 100.000 Brutto havi bérrel és nem kifizetett túlórákkal 700Mio Ft nagyságrendben?

Ja és a felküzdöttem magamat csókosok??? AZ egész ország erröl szól? Mit gondoltok miért lépett már le a valós szakeberek 90%-a? Mert idöben felismerték, hogy magyarországon csak a volt komcsik sarjai jutnak elöre és mindent elszippantanak a néptöl...

Persze, hogy az védi a multit akinek yo zsiros állás jutott a segge alá és nem állt sorba a pályázok között....

A fent leirtakat a hülye is tudja. Na de akkor ne csodálkozzon senki, hogyha nem lessz fiatal aki a nyugdijakat fizeti...
Ocsmányság, hogy nem fizetnek a gyakornokoknak. De ez nemcsak a Showder szemétsége, sajnos, sehol sem fizetnek a gyakornokoknak!
ilyesfajta gyakornoknak sehol a világon nem adnak fizetést, olaszoknál még a diplomásoknál is előfordul, hogy első 1-2 évben nem kap fizut.

és hát igen, itt a kapcsolati tőke nagyon-nagyon sokat számít. mondjam, hogy csak az számít? vagy mondjam, hogy sokan őlnének egy ilyen állásért tőlünk nyugatabbra?
@Döglött Guminyúl:

Jaja...és hol a lovetta amiböl túlélsz? A magyar kapcsolat arról szól, hogyan baszom át a másikat...
@JohnHenry:

Nem kell itt a hülyités! Ez nem igaz. Ne mindig a negativ példát vedd elö, hanem pl. a gyakornoki év utáni idöt!
1 olasz diplomás átlagoasan netto 3000 Eurot keres, na most ezt hol találod meg magyarországon aki 850.000 Nettot kap havonta átlagosan????

Nyugodtan lehet a németekkel pedálozni akik ki is mondják: ÈLNI ÈS ÈLNI HAGYNI!!!!
Seriös ugy hivják.

A magyar munkáltatok gerinctelen hulladék férgek.

Az árak mennek az egekbe, a fizuk maradnak, akkor egyértelmüen nö az árrés azaz ez törvvényes rabszolgatartás, amit az állam elfogad!!!

Korrupció a köbön. Azontúl az olaszt a család támogatja a 2 évben, a magyar örül ha megél nemhogy még a gyerekét is eltartsa!!!
Ez a cikk a tényektől mentes, sértettséget és irrealaitásokat tartalmaz. Mindenki irjon blogot aki sértett! Talán mindre lesz elegendő olvasó is!
@JohnHenry:

Te hülye vagy???? Itt minden szarért fizetnek!
A TV,Show...már alapoktól komoly tisztelet dijat fizetnek te szerencsétlen...

Amugy ne gyere a nyugattal, mert németben is a mezei szakmunkás komolyabb lovettát kap mint magyarországon 1 diplomás!!!!

Nem kell ez a hazudozás...

Kapcsolat??? Muhahaha ÀTBASZÀS! Mindenütt megvannak a helyek és a betervezett személyzet csak hülyiteni kell a fiatalokat. Olyan mint a megasztár. Ahogy Hofi mondta: miért a zsüri dönti el, hogy melyik 3. hely az 1-sö:)))
Ilyenalapon, én is feladok hirdetést:

Várom tehetséges fiatal, csinos lányok jelentkezését szopásra. Fizetés nincsen,helyette komoly szakmai tapasztalat szerzés!

Tanfolyam végén elmehet kurvának.
@JohnHenry:

Ezt ugy hivják világszerte, hogy STATISZTA és kurva jó penzt kapnak 1-1 kis segédkezésért.

Gyarkornok a show ill. TV bizniszben = Statiszta

Te szerencsétlen:(((
Gondolom egyedül leszek itt azzal a véleményemmel, hogy a showder klub egy nagy szar.

Trabarna, mi?

Na hagyjuk.
Van közöttük jó arc, de nagy része közönséges, erőltetett, ripacs mint ratyi mentoruk a fábrysanyi!
@eznemisénvagyok:

Nem vagy egyedül. 1 kopintott unalmas fos, ami 15 éve ugyan olyan gyenge szinvonalú mint a kezdetek kezdetén...
amikor ilyen cikkeket olvasok, és látom a kommenteket mindig rájövök, hogy a többség naív gyerek 18-24 között, a többiek meg kiábrándult sikertelen hőbörgők, akik a körülmények veszteseinek tartják magukat.
Nagy arccal szaronak mindent és mindenkit, a rendszert, a munkáltatókat, azokat akik letettek valamit az asztalra, csak magukat nem. Ők csak elvának, de lófaszt tesznek, és persze kizsákmányolásnak éli meg a tapasztalatszerzést.
@Gyárfás: Csak a szart szarozzuk, mert szar.

Persze, lehet csokipudingnak is nevezni, mert trendi szar, de azért az csak szar.
Rengeteg online médium lézeng a piacon, tehetségtelenebbnél tehetségtelenebb ctrl-c+ctrl-v huszárokkal, akik max. ajtótámasznak használták pl. a Magyar Helyesírás Szabályai című könyvet és az írásról is csak annyi fogalmuk van, hogy bevezetés, tárgyalás, befejezés + valami bulvár cím. Nem győzöm a blogba tologatni a szánalmas hülyeségeiket...
Hofi Géza kb. 25 éve kitalálta már a stand up műfaját. Ráadásul ő nem 5-10 percig, hanem 1 1/2 órán keresztül nevetette a közönségét.
Polemizálhatnánk azon, hogy a kinyilatkoztatás mennyire tükrözi a kissebbségi koplexusodat, de nem sok értelme lenne,így inkább csak azt próbálom megértetni veled, hogy attól, hogy valami nem tetszik neked, attól még nem lesz lesz szar.

Biztosan találnánk olyan Bartók művet amit esetleg te nem értessz, vagy csak nem tetszik, de ugye attól még a szar jelszőt nem érdemli meg.
"Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, vagy Kiss Ádám feledteti mindazt a borzalmat, amit a Mikroszkóp színpad, a Szeszélyes Évszakok, vagy az egyéb jellegű „vicces” rettenetek évtizedekig toltak szerencsétlen nevetni vágyó tömegek arcába. "
A Szeszélyes évszakok vagy pl. a Szatellit qrva jó volt. És bizony a standup-osok között is rengeteg sz@r van. Kb kiemelted azt a hármat, akik tényleg jók. Ellenben néha nézem Coolon az ismétléseket, és olyan borzalmas "standup"-osok lépnek fel, hogy néha még a Mikroszkópot is visszasírom...
Egyébként mi a meglepő abban, hogy gyakornokoknak nem fizetnek? Sajnos eléggé általános gyakorlat, sok cég semmit se vagy csak minimális pénzt ad.
a sóderklub az 1 xar
ez mindenhol így megy, még akkor is ha dr. van a neved előtt.
Elmentetek munkaügyi vitába.
Inkább arról kellene beszélni, mennyire humorosak a showder klubb résztvevői. Vagy akik írják a szövegeket.
Nekem emlékezetes marad az egyik szereplő egy reklámban. Azt mondja:"ha sok pénzem lenne, megvenném a Feszty körképet, meg a Mona Lisát, azt leültetném eléje, hogy nézze"! (?) A nézők meg hatalmas nevetésben törnek ki (?)
Megmondaná valaki, min kellene nevetnem?
És ez az úriember folytonos részvevője a showder klubbnak.
Ez az írás ostobaság. Ez így jól van, aki bizonyít, az karriert csinálhat egy ilyen gyakornoki melóból. Ez nem kapitalizmus, hanem természetes szelekció.
Törvénytelen. A munkáért fizetség jár. Rohadjanak meg... Bár lehet, hogy ezt is visszamenőlegesen módosítja imádott pártunk, kormányunk és Viktor atyánk. Be/fel kell jelenteni: Munkaügyi felügyelőség stb...
Ugy altalaban a "medija" mint olyan meg nem ert le az aljara, - ellenben arra tart.
OFF
@lumi888: PTTT majd KVK?:D Ismerős recept és naná, h működik (sajna én nem mertem bevállalni)!
@Parmezanidész: arról nem is beszélve, hogy jó lenne ha ez az ország eljutna odáig, hogy nem a kapcsolatoknól akarnának egyesek megélni - hanem esetleg el lehet menni dolgozni is
Szerintem is kibaszás az, hogy nem fizetnek semmit, de érdemes elmenni ha az ember majd szeretne a médiában dolgozni, mert ha szerencséje van akkor olyan kapcsolatokra tehet szert amit tud használni a későbbiekben.
Ugyan már, azért két dolgot itt midnenki elfelejt:
az egyik, hogy a standup-osok nagy áttörése a legutóbbi Humorfesztiválon volt,amit még Farkasházyék csináltak, majd őket rövid úton kicsinálva az ott felfedezettekkel vitte tovább Sinkó a rádiókabarét. Innen happolta el őket mindenféle befektetett munka nélkül Fábry.
Innentől kezdve természetes, hogy a poénok ismétlődnek, és ami a nagyobb baj, hogy a klasszikus kabaréműfajnak ez csak az árnyéka.
A klasszikus kabaréban nem az előadó családjának vagy falujának mókás szokásait pellengérezik ki, bár egy darabig az is szórakoztató. Fábry legalább elvben műfajhű volt, mert a kabaré alapvetően mindig az uralmon levők hülyeségeit pellengérezte ki, de Fábry ezt gusztustalan, bornirt módon csinálta. Farkasházyék meg nagyon kesztyűs kézzel bántak a hatalommal. A Showderesek meg mindkét oldalról egyenlő távolságot tartva a legritkábban merik megpiszkálni a hatalmi szférát, holott pl. Bödőcs legutóbbi (választások körüli és utáni) megszólalásainak frenetikus sikere azt igazolja, hogy igazából erre vár a közönség,és nem a "Micimackó és a tahó" színvonalú ökörködésre, mert az gyorsan unalmassá válik.
A gyakorlati munkáról. Vidéki főiskolán végeztem az egyik szakomat, ott ha valaki pénzt kapott a gyakorlati munkájáért, akkor törölték(!) a szakmai gyakorlatot. Ezt egy alkalommal megcsinálták a fél könyvtár szakkal. Ez kötelezően ingyenes volt, kivéve ha főiskolától független helyet választottál (nem általa ajánlottat), ott csak akkor lehettél, ha pénzt kaptál érte igazoltan. Így felügyelték, hogy legyen értékelhető, rendes gyakorlati helye mindenkinek. Vagy a suli által ellenőrzött, vagy a fizetéssel igazolt.
Másik végzettségemhez kapcsolódóan újságíró gyakornok anno az Esti Hírlapnál voltam (jó régen), ott viszont kaptunk pénzt. Illetve kaptunk, ha tudtunk olyat írni, ami ütötte a színvonalat, és megjelent az újságban! Csak az ott töltött időért nem dobtak semmit. A gyakornoki többnyire nem termelő munka, hanem összességében csak készülés a későbbi szakmai életre, aminél a referenciák adják az indító lökést. Akinek ez nem ér meg egy kis áldozatot....
Ennyi erővel mindenki adjon fizetést a gyerekének is, mert segít kivinni a szemetet. Aztán fizesse utána a Tb-t, majd számoljon el a hatóságnál a gyerekrabszolgasággal is. Nem kellene a fogalmakat keverni.
2 haverom is gyakornokoskodott ingyen.Egyiket fél évet nyomot végig, majd a diplomaosztó után felvették 350 bruttóval.Kezdőként szerintem nem rossz.A másik pedig 1 év alatt olyan kapcsolat rendszert épitett ki, hogy saját vállalkozásba kezdett.Most akkor ki a hülye?Sokszor hallom hogy frissen diplomázott ismerősök mennyiért mennek el dolgozni(180000-220000 bruttó).Vajon melyik éri meg jobban?

Ráadásul ebben a szakmában ahogy hallom, hamar magasra lehet jutni ahonnan nagyot lehet zuhanni.
@dtk74:

Nem kellene a fogalmakat keverni.
Ez NEM kötelező szakmai gyakrolat. Hanem mehetsz dolgozni, ha akarsz, ingyen.
Két teljesen különböző dolog.
Sosem vagyok képes eldönteni, hogy tudatlanság vagy mérhetetlen pofátlanság az, amikor a MTK-t egyértelműen és büntethetően sértő hirdetést vagy utasítást írásba adnak. Szóban bármit lehetne mondani, azért kevésbé kell vállalni a felelőséget, de írásban azért durva. Elég egy bejelentés, a felügyelet kiszáll, és majd ők megfelelően értelmezik a "gyakorlat" fogalmi körét. Többe fog kerülni, mint egy alkalmi munkavállalás költségei.
Tőlünk nyugatabra pl már bécsben is 1-2 év szakmai gyakorlatért fizetni kell, ha építész és ügyvéd akarsz lenni, na persze jónevű irodáknál, később ez lesz az ajánlóleveled.
Még szép, hogy a gyakornok ingyen dolgozzon! Már pénzt akar? Amikor semmihez sem ért?
Ja, az albérletet meg kéne fizetni? Miii???? Lakni is akar valahol?

HÁT MI A FASZT KÉPZEL A KÖCSÖG GYAKORNOK????
hát ja, blogger bácsi/néni kicsit nagyon el van tévedve.
1992. évi XXII. törvény 102. §(4) és 8. § (2) ugye.
@DocBulywood:

ha valaki gyakornok oldja meg a lakhatást... a gyakornoki melók általában nem full munkaidősek.. szal utánna mehet dolgozni valahova... fiatal szal bírja a terhelést
@melchi zadok: Én is idáig olvastam, először. Merthogy egy centivel nem jobb...

Aztán csak végigolvastam, de még mindig nem jó a poszt. Persze akinek a Showder Klub tetszik, jó ember nem lehet.
hentest keresnek a dunakeszi ósönbe, gyakorlat előnyt jelent, angol nyelvtudás nem szükséges.
Nem kell csodálkozni, a szerzője ennek a bigyónak baum mindössze 33 éves (adatlapja szerint)
tehát ő nem láthatta hallhatta a Mikroszkóp szinpad és a Szeszélyes korai műsorait, amely meghatározó volt ABBAN a rendszerben is.
Amúgy teljesen egyetértek azzal az elöttem szólóval, hogy ráadásul olyan ember lehet, akinek bármi ami pár hétnél időseb, az fos, gagyi, a múlt réme.
Azzal is egyet értek 100% hogy ez a stan up a humor legalja, értem én hogy Eddie Murphy meg a Whooppy Goldberg is ezzel kezdte és innen lettek világhír, de az kérem Amerika. Ez meg itt Magyarország, más kultúra más hagyományok más humorfaktor.
Persze van akinek minden jó ami nem hazai a lényeg hogy a külföldöt lehessen majmolni.
Ezért nincs évek óta sőt évtizedek óta már saját ötletből hazai gyártású TV műsor, inkább megveszik a licences szart szemetet, amelyek jó ha 10 adást megélnek, elég csak a tv2 összes hülye vetélkedő próbálkozásaira gondolni, mind külföldön nagy siker, nálunk meg bukott mind.
Szóval én azt javasolnám hogy kellene nézn ihallgatni azokat a régi kabarékat amikben nem egy halálig megunt ember szövegel netről lopott viccekkel (lásd még fábry így kisbetű a tetű)
Persze ahhoz még érteni kéne azt a kor, amiről szól
Ha nem szopsz vagy nem vagy vmi atyaúristen sztártévésnek a valakije felejtős h bekerülj. Ez egy szűk elit ahová csak gusztustalan módszerekkel lehet bekerülni. (Mármint nem a ShowderKlub, mert azt imádom hanem a TV-s kaszt)
stand-up részemről súrolja az unalmassá válás határát. túl sok ez a mennyiség már. csömör.
nincs ez másként az ország Sándorával sem.
Még egy: showderéknél egy-egy pár hónapot ott töltő gyakornok hozhatja nekik ingyen az öteleket, a gegeket,aztán jöhet a következő friss hús. Ki van ez találval, de legalábbis kezdik észrevenni, hogy a szinvonal néha tényleg elérte a pince alját.
@Miizu: Egyetértés van. A Showder egyik, ifjonti előadókat felvonultató műsorában láttam egy fazont (a nevét nem jegyeztem meg. Bár nem vagyok prűd, egy két igazi jó beszólását az előadó a következő szavakkal fűszerezte, nem egyszer, sokszor: geci, baszd meg, vazze Te!, büdös picsábamá, nobassza, szopás-baszás és a többi.
Egy-két jól elhelyezett indulatszótól vagy kurva anyjától nem megyek a falnak, de ez a gecizés oly gusztustalan volt, hogy elkapcsoltam, és garantáltan a közelébe sem megyek többé. És üzenem a művész úrnak, hogy ha továbbra is ezen a színvonalon dolgozik, művészetének színhelye valamelyik ócska csehó lesz, ahová olyan közönség jár, akit megérdemel.
ami a Showdert illeti: szerintem nem szabad humoristákat nagyüzemben futószalagon dolgoztatni, mert durván esni fog a minőség. ez egy kreatív szakma. oké, hogy a médiának hétről-hétre kell a néző, de ez nem így működik. inkább hozzanak be több új arcot - kétes sikerrel - mint a régieket elkoptassák

ami a primetimevezért illeti: ott azért az istenadta tehetségén és a Jay Lenozáson kívül is volt egy-két tényező, ami eleve sikerre ítélte. azzal a háttérrel a macskám is pont ilyen sikeres producer lenne.

ami a gyakornoki állásokat illeti: láttunk már olyat is, ahol keresett az ember, olyat is, ahol ingyen tapasztalhatott, és sok olyat is, ahol ő fizetett. mindenki egyénileg döntse el, hogy megéri-e neki. egyébként amennyire tudom - és ebben tényleg nem vagyok biztos - vmennyi járandóságot elvileg KELL adni a gyakornoknak is. még ha ilyen egyetemi ösztöndíj szintű is.
Amíg a hirdetések úgy kezdődnek, hogy pályakezdőket keresünk, 3 év gyakorlattal addig ez a megoldás teljesen rendben van. Gyakorlatot kell szerezni,ha tetszik ha nem. Ez hosszú távú befektetés. Jól menő brand,jól csengő önéletrajz. Ennyi. Aki sír az meg oldja meg ahogy tudja. pont.
Ha érdekelne én mennék...
@Erdőtársulás:
A törvény nálunk az ablakban van, nem tudtad?
Főleg a munka tv. könyve.
A gyakorlatról pedig:
régen, aki tudott, nem az iskolái elvégzés után kezdett kopogtatni, hanem már közben is próbált valami munkaközelbe kerülni. Ha máshogy nem,valami értelmesebb "nyári gyakorlat" keretében, vagy csak beállni mesterek mellé, alkalmanként segíteni. Az ugyan nem volt ilyen deklaráltan "fizetés nélküli", de ha nem is fizetett sokat,a munkatapasztalat és a kialakult kapcsolatok éppen az iskolák elvégzése után kezdtek beérni.
A gyakornok dolgoztatásában azért fairebb,ha valami bért is kap, mert az ingyen dolgoknak akkor sincs értéke, ha azt egy cég kapja. Ha már egy fizetett "betanított" dolgozó, akkor már meggondolják, hogy rendesen ki legyen tömve munkával és értelmes dolgokat kelljen csinálnia.
Egyetértek azokkal a hozzászólókkal, akik Hofit tartják a hazai kabaré-műfaj előadók mindenkori királyának. De akik fikázzák az egész Showder-klubot, nem tudom milyen hasonló színvonalú alternatívát tudnak mutatni jelenleg. Feltételezem hogy a Heti-Hetes meg a Bumeráng náluk az etalon.. Tény hogy van köztük nem kettő teljesen tehetségtelen fellépő,de ha megnéztek egy Bödőcsöt (Karinthy-díj) vagy egy Kőhalmit (szintén) élőben egy órás előadás keretében akkor rájöttök miről beszélek. Ők nem ennek a szennymédiának a legújabb termékei, régóta ott vannak a kabaréműfajban, csak éppen sz@rt sem tudtatok róla,mivel abszolút fogalmatlanok vagytok ehhez a műfajhoz. Ha ki kéne emelni jófej arcokat az ismert magyar médiaszemélyiségek közül, őket választanám.
@mare-k:
Persze, fel lehet sorolni néhány ászt, Kőhalmi, Bődöcs, Kovács András Péter, Litkai. És a többi? Kellenek még, hogy kitöltsék a műsoridőt....
@zanzibear: Ésatöbbi: Hadházi,Aranyosi,KissÁ,kinek milyen stílus tetszik. Nem tudom milyen műsoridőről beszélsz. Ez a műfaj eredetileg egy élő fellépés. Amit a tv-ben látsz,azok a poénok,amiket már nem akarnak élőben nyomatni,a klasszikus gegektől eltekintve. Aki nem jön be neked, arra ne menj el. Bár gondolom a tv-nézésen kívül nem igen mozdulsz ki otthonról.
Ez a Bödőcs az a Bödőcs, aki bazdmegelve röhögött azon, hogy valamelyik más nyelvnek milyen hülye hangzása van? És álítólag magyar nyelv és irodalom szakos tanár. Az utolsó hajléktalantól is kiemelt bunkóság.
Ez a szláv nyelv ez olyan, -ezt részegen találták ki stb. Ez aztán tényleg vérlázító. Szerintem meg humoros, akinek nincs humorérzéke, valóban könnyen félreértheti.(lásd:hollario)
@mare-k:
Tévedsz, amíg a Dumaszínházban léptek fel, addig ugyanúgy töredékannyian ismerték őket, mint a TV-ben nem szereplő színházi színészeket. Tehát, lehet, hogy a műfaj eredetileg élő fellépés, a Showder-klub viszont csak egy reklámidő-értékesítő platform, amiben úgy kell gazdálkodniuk a szerkesztőknek a jó és kevésbé izgalmas szereplőkkel, hogy a nézők azért "ne menjenek el", de nyilván nem lehet csak a sztárokat felléptetni, mert úgy csak egy reklámblokk férne bele.
@zanzibear: Nyílván. Hiszen RTL-klub,az is csoda hogy bekerülhettek. De ekkor már folyamatos teltházzal ment a Godot. De magamat ismételve, nem a tv-ben kell nézni,mert elveszik a kontaktus. Amíg nem jártál előadásokra, ne fikázd őket.
A melóért, az ott töltött idődért, fáradtságodért pénz jár, ha csak nagyon kevés is.

Én ügyvédjelöltként kaptam költségtérítést, a főnököm megvette a könyveimet, a bérletemet, segített bejutnom szakmai konferenciákra, amit nem tudtam volna saját zsebből finanszírozni.

Ha nem is adnak neked rendes fizetést, legalább jelezzék, hogy ér valamit a munkád. Az ingyenmunka pedig általában annyit is ér, amennyit kérnek érte: vagyis semmit.

Amúgy pedig, ha 2010/11-es ÉVADRA keresnek és heti 2-3 nap és nincs semmilyen megállapodás, annak munkajogi következményei is lehetnek...
Még mindig jobb egy ilyen gyakorlat, mint amikor méregdrágán elvégez valaki egy médiaiskolát, aztán valódi munkához soha életében nem jut.
Tudomásul kell venni,hogy ez egy ilyen pálya.
El kell menni szakácsnak,péknek,stb. és akkor garantált,hogy lesz állásunk.
Ha megnézitek a műsor "főszereplőit", ott is van minden: volt osztálytárs, régi ismerős,és bizony még volt gyakornok is(vagy szövegíró?).
Egy a lényeg, tehetség nélkül tartósan egyik sem lesz színpadon ! Bödöcs messze a legjobb, nem véletlen,hogy gyakorlatilag már rég levált a "csapatról".
@mare-k:
Ha TV-ben nem jók, ne mutogassák őket :D

Attól mert könyvben valami jobb, még csinálnak filmeket is. Ha olyan a könyv, hogy filmen nem jön ki, akkor lehet, hogy azt a filmet meg sem kéne csinálni, és nem arra hivatkozni, hogy "könyvben mennyivel jobb".

A Godot-beli válogatások is ilyenek, egy sztár, négy kezdő, tehát a tv-műsor sem tér el nagyon ezektől a hagyományoktól.
Minden tiszteletem a kezdőké, sőt, a mai sztárok is voltak kezdők, sőt, az új hangok ígéretesek, és érdekesek, csak legyen eléggé szórakoztató, különben ott is csak műsoridő kitöltés.
@zanzibear: Én nem a Showder-klubot szopom vedd már észre. Eleve nem is nézek tv-t,esetleg tyúbon megnézek pár felvételt. De tény, hogy van 5-6 olyan előadó aki nagyon ott van. Ez egy ilyen műfaj,a külföldi humoristák is megosztják a közönséget. De ennyiből az egész RTL-klub meg TV2 mehetne a levesbe úgy ahogy van.
@zanzibear: Én meg úgy vagyok vele, hogy mindig az újdonságot keresem,mert egy csomó dolog mire a mainstreambe kerül Mo.-on addigra már kb. 10 éves.
Persze ez egy ilyen ország, hogy sokan még mindig Hofi-tól alélnak el, meg a Koós Janitól etc.
@brand_boy: Ez így van,mert a vezető médiák biztosra mennek. A Showder-klub pár fellépője azon ritka kivételek egyikei,amikor az ismertséghez tehetség is társul.
Ez 40 embernek tetszik, a Showder Klub bejegyzése meg 180-nak... Ügy lezárva.
Én szeretem őket, de attól feláll a szőr a hátamon, hogy Kiss Ádámot mindig az első 3 között említik. Tudom, mindenkinek más jön be. Szerintem ő az egyik akinek a szájából folyamatosan ömlenek a szar, fos, ba..meg szavak és ez nem poénos. A Kőhalmi pl. úgy tud humoros lenni, hogy nem közönséges.
@mare-k: Nem hinném, hogy nincs humorérzékem, csak bennem van egy kis jóérzés is. Bocsánat érte.
@hollario: Bennem is van jóérzés, de ha nem vetted volna észre, a poénok nagy része valakinek a "kárára" megy. Nem kell mindent komolyan venni, ez a kabaré egyik alaptétele.
@értem én, de...: Jogos. De a legtöbb embernek ez jön be.
@mare-k: A kabaré egyik alaptétele, hogy nem arról viccelődik a jóember, hogy milyen mókás volt az ő fellépése maffiózóéknál, mert az szinte magánügy. Igaz, könnyebb is sztorizgatni ilyesmiről, mint kiröhögni a hatalmat, ha hülye.
@zanzibear: Elvesztettem a fonalat.
@verpistike: Azért mert Amerikában, így van, a világon mindenhol így kell lennie? Látom téged is bekebelezett a kapitalizmus! Egyébként meg nem kéne a diplomásokat általánosítani, mert a tanár foglalkozik a gyerekeddel, az orvos segít, ha beteg vagy, a mérnökök megkönnyítik az életed a technikai fejlesztésekkel és még sorolhatnék olyan foglalkozásokat, amik nélkül nem lennél meg te sem, de diploma kell hozzá. Emellett persze diplomásnak ugyan úgy szüksége van a szakmunkásra. Ennyi!
@vanvelemenyem: @verpistike: Amikor gyakornok voltam, akkor a gyakornoki ösztöndíjam mellé a cég is fizetett ahol dolgoztam. Legálisan, nem zsebbe, összesen kb 25%-kal többet, mint az akkori minimálbér. Igaz, ez egy mérnöki szak volt, nem média, nyilván eltérőek a munkaerő kereslet/kínálat arányok is...
Most ezen mit kell annyira csodálkozni, nem értem!
Maga Kovács Kristóf is gyakornokként kezdte, kiment LA-ba oszt jelentkezett a Jay Leno produkciónál, hogy ő szivesen hordaná a kv-t, pucolná a wc-t, tolná a fahrt kocsit, vagy bármit csinálna, ami ott van a közelben.
Eltöltött ott pár évet, nyitott szemmel járt, aztán hazajött, rátalált a Fábry-ra és ugyanazt a modellt megpróbálta itthon is megvalósítani.
Nézzétek csak meg a Fábry Show legelső díszleteit, egy-az-egyben a Jay Leno Show hátterei, menete, észjárása, csak hazai sztárokkal és megoldásokkal. Még a betétek is szinte ugyanazok, csak kinn Alexandra Wentworth, itt meg Szőke-Badár.
Ha neki sikerülhetett, akkor vajon miért ne sikerülhetne másoknak is?
Mi évek óta nem találunk valódi újságírói/szerkesztőségi munkára használható gyakornokot.
A gyakornokoskodás a lúzerek múfaja (looser cum laude, ahogy Ellison mondá). A jobbak néha be sem fejezik a sulit, már szakmailag tájékozódnak, kapcsolatokat építenek és a saját vállakozásukat nyomják előre. Akiben ez megvan, akár kőművessegédből sztárbróker is lehet!
:)
Az valakinek újdonság? Ez már 9 éve is így volt a Fábry Show-nál. Annyian jelentkeztek, hogy több fordulót kellett tartani, mire kiválasztották a gyakornokokat.

Halálra dolgoztatták a kiválasztottakat, aztán amikor lejárt az idő szépen elköszöntek tőlük.
Tudom, öreg vagyok, de szeretem a humort, és nálam még mindig Hofi a menő, esetleg Markos-Nádas, Nagybandó, vagy Árkus József..stb. Sast mindig is utáltam. Ma nincs olyan humorista, akinek ugranék a tv elé a nevére.Az Irigyék az első időben jók voltak, az utolsó években egy rakás sz.r. Kiégtek. Kiégett Gálvölgyi is, kezdetben jó volt.Üssetek agyon, de számomra Hofi a for ever.
@batgirl: minden szóval egyetértek, kivéve, hogy szeretem Kőhalmit, Kiss Ádámot, Kovács András Pétert, és Beliczait is. Kőhalmin a legszarabb pillanataimban is sikítva röhögök, pedig engem nehéz hangosan megröhögtetni. De hofi, vagy markos-nádas megunhatatlan, kismillió idézet röpköd folyton a családból tőlük.
@Cs@tLós: Annyira nem ismerem ezeket a mostani srácokat. Egyszer- kétszer láttam őket. A legmélyebb nyomott egy gumicsizmás fazon hagyta bennem, de csak azért mert annyira undorító szövege volt.Ha jól emlékszem azzal foglalkozott, hogy a nők mennyire primitívek, mekkorát kellene odab..ni nekik..stb. A közöngés meg visítva röhögött. Hát...öreg vagyok én már ehhez.
jééézusom....miért kell fikázni? A showder klub sztem jó. Nem tudom tudományosan megmagyarázni, nem is akarom,de jó fejek, a többség üde, humoros, ennyi. mégis mi enne jó a magyar közönségnek? Mindent fikáz a nagy értelmiségi közönség.
Egyszerűen jók.
A gyakornokságról meg annyit, h ez van....
Na csak pár példa
Markos-Nádasonk ívül, még pl a Bonc Géza is, aztán a Nagy Bandó, meg a Maksa
De ők már egy újabb generáció.
Emlékszik itt valaki a Mikes-Somogyi duóra? Úgy összenőttek névileg, hogy a Mikes keresztneve nem jut eszembe a Somogyi az Pál volt.
Vagy az Ősz Ferenc? Abodí Béla, Tabi László?
Mindenki tücsök és bogara Peterdy Pál?
Amikor egy kabaré estén olyan nevek szerepeltek egy hétfői napon, hogy csak tátottuk a szánkat?
Csákányi, meg az Agárdy Gábor, a Bárdy György, Inke László ha még egyáltalán emlékszik valaki őrájuk? Vagy a Haumann, és hasonló "kis" nevű szinészek?
Akkor miről beszélünk sóderhordók?
Igaz ennek a gyakornoksághoz nincs sok köze de abban a világban nem zsákmányolták ki az embereket - tudom ez a kapitalizmus.. de akkor az embereket emberszámba vették most állati sorban tengődnek.
Szóval nekem ne sírjon senki én sem, de van erős nosztalgiám az akkori időkre vonatkozóan, pedig engem most sem zsákmányol ki senki mert a magam ura vagyok.
@lionking: Egyetértek.Ja, és ne hagyjuk ki Mikót sem:) Ki volt az a szinész, aki a Ványadt Ványatovics Ványatov-ot játszotta?Páger?
süti beállítások módosítása