Kilenc hónapig bírta a jobboldali ÉS

2010.09.14. 08:00 volankombi

Vasárnap este érdekes üzenet landolt a postaládámban a Nagyítás című folyóirat főszerkesztőhelyettesétől, amelyben bejelenti, hogy "a Nagyítás leállt, több szám nem jelenik meg. Ha közöltünk írást, köszönjük, ha még nem, akkor szomorúan le kell mondanunk az elfogadott kéziratokról is." A hír valószínűleg nem fogja megrázni a magyar közvéleményt, ugyanis a legutóbbi hírek szerint Csontos János főszerkesztő éppen a kevés eladott példány miatt mondott le öt nappal ezelőtt - amiről nem vesznek tudomást, annak a megszűnése sem okoz különösebb visszhangot. De talán éppen ez a visszhangtalanság, a kudarc az, ami mégis tanulságos.

A Nagyítás Tavaly decemberben nagy csinnadrattával indult útjára, amely a szerkesztői szándék szerint egyfajta jobboldali Élet és Irodalomként (vagy Magyar Narancsként) kívánt funkcionálni, hátszélként nyíltan a közeljövőben megváltozó politikai környezetet használva (a lap megjelenését támogatta: Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, Barankovics István Alapítvány, Polgári Kultúráért Alapítvány). Nyilvánvaló volt, hogy az ún. "polgári jobboldal" a politikai médiumok (Heti Válasz, HírTv) után létre kíván hozni egy erős kulturális hetilapot is - szándék, erő és lendület mind összeállt, a madarak mesés szerkesztői fizetésekről csiripeltek; nem tudom, hogy igaz-e, de egyébiránt mélységesen helyeslem a magas szerkesztői fizetéseket, kiváló motiváló tényező a jó munkára. Elindult tehát az "új világ" kulturális hetilapja. Amellett, hogy a vezérszerzők első számban keményen meghatározták a világnézeti irányvonalat, szokás szerint a kultúra különböző rétegei közötti "valódi párbeszédet" is szorgalmazták - kevés sikerrel.

Kilenc hónapig tudta magát tartani a folyóirat. Lehet károgni és szomorkodni azon, hogy manapság az embereket nem érdekli a kultúra, de a Nagyítás megszűnésének elsődleges oka az volt, hogy nem vették meg elegen, tehát nem volt elég érdekes. Hatalmi támogatás megvolt, pénz volt, óriásplakát a Blaha Lujza téren volt, olvasó, az nem volt. Így aztán nem sikerült a kísérlet arra, hogy legyen egy erős jobbos kulturális folyóirat, és ezt már nem lehet a gonosz balliberális értelmiség bomlasztására fogni, elvégre a gonosz balliberális értelmiség jelenleg az árokparton fetreng, miután önmagát herélte ki morálisan. Sokkal egyszerűbb oka van ennek: az írások színvonala.

Úgy tűnik, Orbán Viktor mégsem csak a levegőbe beszél mostanában, amikor a realitás és valóság világáról értekezik: a Nagyítás esetének fényében bukott hazugságnak az tűnik, hogy létezik és valahol a háttérben kitart egy olyan konzervatív irodalom, ami csupán azért nem népszerű, mert elnyomják. A valóság pedig az, hogy bizony a minőséget még meg kell termelni, és lehetőleg úgy, hogy a közönséghez is eljusson, ami bizony kemény munka, mind intellektuálisan, mind szervezési szempontból, és nem elég hozzá a sápitozás korunk dekandenciájáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr402292527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minden látszat ellenére valójában nincs olyan, hogy "jobboldali" gondolkodás vagy "jobboldali" érték. Soha nem is volt, soha nem is lesz. Ezek kizárólag a progresszív viselkedés jellemzői lehetnek, azt pedig, meglehet: helytelenül, de egyelőre csak a baloldalhoz lehet kapcsolni. Fizikailag sincs más lehetőség.

A jobboldali progresszivitás ugyanis hozzávetőleg olyan tartalmú fogalom, mint az élménygázkamra...
Szerintem pedig eleve kudarcra van ítélve az az orgánum, amely kultúrát politikai beállítottság szerint szeretne megközelíteni. Van jó írás, és van rossz. A kultúra része a politika, és nem fordítva. Politikai kívánságra kulturális lapot indítani Kádár idejében volt szokás, akkor az olvasó viszont a sorok között olvasott, tehát a politika csak a felületet birtokolta, a tartalmat nem.
Most őszintén, csontos jánossal mit lehetett várni a laptól?
A dolog magyarázata nem inkább az, hogy a liberális értelmiség hajlandó pénzt adni az ujságáért? A magát jobb híján jobboldalinak tituláló polgár meg nem, és/vagy nem olvas ujságot (hiszen Ő úgy is tudja az igazságot a Vezér megmondgya).
A viccet félretéve: egy elemzést megérne, hogy miért nem sikeres egyetlen magát jobboldalinek nevező, értelmiségi újság sem. (Szerintem a Heti Válasz nem az.)
@Aëtius: azért a Heti Választ nem nevezném kudracnak, nagyon színvonalas riprtok vannak, az online tartalom is egyre jobb, külsőleg is igényes a maga módján (ld. HVG).
A konzervatívok közt is vannak, akik hajlandóak pénzt kiadni újságért, havilapszinten működik pl. a Hitel (persze, részben támogatásokból, de van megrendelői bázisa, és a kultúrának azért nem kötelező csak üzleti alapon működnie).
@vazernovszkaja: legyen inkább kéjgázkamra!
@vazernovszkaja: Nem biztos, hogy egyetértek. Azzal együtt, hogy a magyar, magát jobboldalnak nevező (valójában inkább kádárista, tekintélyuralmi, baloldali, etatista, populista, stb. stb.) gondolkodás elég sekélyes. Ha Párizsba, Londonba vagy az amerikai keleti partra mész egészen színvonalas jobboldali konzervatív (jobboldali liberális) újságokat lehet találni. A baj inkább azzal van, hogy a magyar, magát jobb oldalinak azonosító, politikusok nem jobb oldaliak. A világ civilizáltabb részein a jobb oldal mindig anti-etatista (az állami beavatkozás elutasítása), kapitalista és fiskális konzervatív. Szerinted a magyar jobb (fidesz, jobbik, kdnp) ezek közül melyik? (Ez inkább National Populismus, ajánlott történelmi olvasmány: Argentína huszadik század 40-es és 50-es évek Juan Domingo Perón)
Azért (ha márminden mást igen, akkor legalább) a kultúrát ne a gazdaságpolitikai felfogáson keresztül közelítsük meg!
Hát igen, talán nem Csontosra kellett volna költeni a lóvét, hanem a lapra.
@volankombi: A Heti Válasz-ra vonatkozó megjegyzésemmel nem azt állítottam, hogy kudarc hanem, hogy nem értelmiségi lap, széles publikumnak szóló elkötelezett politikai hetilap (ebben a műfajban nem is rossz). Azt pedig, hogy mi a kultúra nem egyszerű megválaszolni. Eléggé régi a vita, talán még latin (római) szerzőket is lehetne idézni, de mindenesetre a történelemben az a gondolat marad fenn amit legalább elolvasnak, ha nincs olvasó csak zaj. Ha van olvasó, egy újság esetében akkor van bevétel. Ez egyfajta szociális darvinizmus.
Talán mégsem kíváncsiak olyan nagyon az emberek a bullshit pártsajtóra? Nekem már attól is feláll a szőr a hátamon, ha valaki az alapján értékel egy írást, hogy mennyire egyezik az ő világnézetével (jobbos, balos, külsős, felsős).
Egy írás minőségét cseppet sem határozza meg a benne foglalt állítások politikai vagy bármilyen eszmei hovatartozása.
Egyébként meg aki 2010-ben print kiadványt indít, az vagy gyengeelméjű, vagy tele van tömve pártpénzzel...
@vazernovszkaja: ez tetszett, vagy az en olvasatomban: 53%-ot csak az atlagtomegekbol lehet osszehozni, ami atlagtomegek a Gyozike es X-Faktor musorokat reszesitik elonyben.
@Aëtius: ja jó akkor Heti Válasz-ügyben ugyanazt mondtuk.
@Aëtius: Ez mind igaz. De én nem elsősorban a politikai jobboldaliságra gondoltam, hanem a jobboldaliságnak eredetileg és többek közt erő, hatalom és hierarchia orientált szemléleti alapjaira, amit én például a magam részéről teljes mértékben elutasítok.

A helyzet persze épp előbbiek okán most már bonyolódik, mert sok magát jobboldalinak tartó számára is zsenánt mindez, és ahogy a baloldali szemléletbe is egyre erőteljesebben keverednek jobboldali elemek, ennek a fordítottja a másik oldalon is igen határozottan észlelhető.

Mindezen fejleményeknek természetesen konkrét okai vannak, de ennek taglalása már tényleg messzi kitérő lenne.
remélem ez a tanulság arra volt jó, hogy megmutassa, akik ellenlapot indítanak, azok elbuknak. Azért indítani el egy lapo, hogy nekem is legyen egy olyan, amilyen a máshogy gondolkodóknak, az hülyeség. pláne, ha kultúrát akar forgalmazni valaki. Először legyen neki olyan, aztán legyen neki befogadói tábora is, és akkor menni fog az újságja is. Különben nem. A magukat jobboldalnak hívó pártok mind ideológiájukban mind identitásukban a posztkádári sámánizmus vulgármaterialista állapotában leledzenek. Amíg lesz fideszkorrupció, ami fenntartja a hírtv szintű hulladékot, addig lesz nagyítás/kicsinyítés magyar igazság és élet és irodalom, és társai. Sajnos.
Egyébként mivel a Wass Alberteket és egyéb sovinisztákat kiadó vállalatok nem mentek még csődbe, sztem itt is inkább a szerkesztők és lapigzagatók feneketlen zsebe okozta a bajt, nem feltétlenü az, hogy a közönségük nme akar fizetni egy jókis turulszárnyakon szőtt romantikus történetért
@ökoparazita: Sajnos minden szavad igaz, esetleg azzal vitatkoznek, hogy Wass Albert azert meg nem soviniszta. De nem lehet jobboldali ertekek alapjan inditani lapot egy olyan tarsasagnak, amelyik csak neveben jobboldali, egyebkent meg posztfeudalis-kadarista.
@vazernovszkaja: a jobboldaliság csak politikai értelemben értelmezhető (vagy a jobboldali közlekedés-re) amire Te ki vagy akadva az a FIDESZ és az azt képviselő csoport hatalom gyakorlása, amivel egyetértek, de ennek semmi köze sincs a „jobbos kultúrához”.
Egy 6 ezres településen lakom, ahol meglehetősen sok az értelmiségi. A faluban vagy 8 helyen árulnak újságot, benzinkúttól kezdve postán keresztül a CBA-ig, de a Nagyítást soha, egyik helyen sem lehetett kapni.
@__: elég durva dolgokat lehet hallani ezzel kapcsolatban bizony.
most akkor mi tortent?
elindult egy piaci projekt, a partja lokte bele a lovet, osztan megis befuccsolt, jol ertem?
es most ennek a befuccsolasnak az okarol lehet elmerengeni par sor erejeig?

csak mert akkor nem nagyon szolnek hozza, megyek vissza az eroszakos liberalis vilagomba askalodni es vetni a gancsot, zsaratnokot dobalni a zsindelyre.
A témát továbbfeszegetve érdekes kérdésig juthatunk el: miből él a sajtó, mitől számít sikeresnek egy újság?
@Aëtius: Attól még, mert a jobboldaliság csak politikai értelemben valós létező, azért szemléleti, ha tetszik "ideológiai" alapjai még vannak nékije. Mit is tehetnénk, anélkül nincs meg semmilyen politikai beállítódás.
Nem voltak benne jó versek, a novellák, regényrészletek meg dögunalmas szánalmaskodások voltak.

Össze kéne a jobbosoknak szedni egy jó -és populista- kritikust, valamint nem haveri/elvtársi alapon osztogatni az oldalt.
@vazernovszkaja: úúú, micsoda szűk látókör.
"erő, hatalom és hierarchia orientált" - nagyon el vagy tévedve.
Manapság a jobboldali szemlélet fő vonalai pár szóban az önállóság, gazdasági függetlenség (egyéni szinten is), szabadság (valódi liberalizmus!), állami újraelosztás csökkentése, annak a támogatása, aki fenntartható módon termeli újra a társadalmat, tehát tanul, dolgozik, értéket teremt.
Ennek generációkon keresztül _fenntartható_ alternatívája nincs, ezért bármilyen egyéb módszer a leépülés irányába mutat.

Egyéb:
A baloldal újabban a "progresszió"-nak nevezett akármivel akarja kihúzni a nyakát a kötélből?
@ZKW: Ha ez így lenne az Élet és Irodalom már rég megbukott volna.
@vazernovszkaja: "Ezek kizárólag a progresszív viselkedés jellemzői lehetnek, azt pedig, meglehet: helytelenül, de egyelőre csak a baloldalhoz lehet kapcsolni. Fizikailag sincs más lehetőség."

Már csak az a kérdés, hol lelhető fel az ún. "haladó baloldali progresszió" (szándékolt tautológia), mert ha lett volna is a közelmúltban Mo.-n (nem gondolnám), most ugyancsak elhaladt egy időre valamerre...
@dezso: :))) Aha, tehát még egy Papp János et. is elveszett a ködben...?! :)
@is: Helyes, helyes! Viszont a volt munkásőrök és pártnyugdíjasok ha nem korán halnak, előbb-utóbb csak fogyatkoznak. Tehát az ún. "haladó baloldali progresszió" lassú kihalásra van ítélve. Másképpen: Fel lehet venni a vörös könyvbe az mszp-szavazót hál'Istennek!)
@ökoparazita: "Amíg lesz fideszkorrupció, ami fenntartja a hírtv szintű hulladékot, addig lesz nagyítás/kicsinyítés magyar igazság és élet és irodalom, és társai. Sajnos."

Vigasztaljon a tudat, hogy szerintem a Népszagának, klabrédiónak stb. hamarosan harangoznak... :)
@Fittipaldi: Ahogy említettem, ezek a dolgok manapság erősen keverednek, különösen, ha manipulatív hatalmi politikai okoból szándékosan keverik is őket.

Függetlenül attól, hogy amit mondasz, valójában nincs ellentétben azzal, amit én állítok, azt te csak úgy hiszed. És amiről írsz, az persze csak egy ideológia, ami vagy úgy lesz vagy nem, vagy jó vagy nem jó, de amelyet kizárólag csak többségi elven szerveződő államban lehet realizálni.

Ahol a többség persze azért dönt, úgy ahogy dönt, mert többen vannak, akik ugyanazt mondják, és nem azért, mert belátták "korszakos" igazságaidat.

A többségi elvű hatalomgyakorlásban mindig a legbefolyásolhatóbb, tehát legkorlátoltabb, legostobább hányad dönt a hatalom gyakorlásának mikéntjéről. Ez pedig csak addig egy működőképes gyakorlat, amíg ennek nincs igazán vérre menő tétje.

De menten vége a demokratikus mesevilágnak, amint szar keveredik a palacsintába. És akkor hogy fognak nagyhangú lózungjaid realizálódni?. Elárulom. Sehogy.
@Balt: Erre a kérdésre sajnos nekem sincs válaszom és szándékom szerint nem is sugalltam azt, hogy lenne...
a Nagyítás (amennyire én meg tudom ítélni az alapján amennyit olvastam belőle, bevallom nem túl sokat) sajnos elég gyenge volt, de a bukás oka nyilván inkább a promon és a terjesztésen múlt leginkább - ez így szokott lenni.

sajnálatos a történet, mert az ÉS politizálását én durvának és kiszámíthatónak (ideológikusnak) tartom. többnyire alapvetően acsarkodás, némi stílussal megspékelve. meg eleve jó lenne mellé legalább még 1 "értelmiségi" hetilap. és azért is bajos ez a kimenetel, mert ebből az is kiderül kb., hogy mennyire lesz prioritás a magaskultúra az elkövetkező években...
@Aëtius: "A világ civilizáltabb részein a jobb oldal mindig anti-etatista"

Ez súlyos tévedés. A gaullizmus például keményen etatista.

Egyébként még mindig jobb, hogy a Fideszben van egy minimális szociális érzékenység, mint az amerikai neokon elmebaj. A neokonok próbálkoztak itthon is idén tavasszal, de csak 2%-ot kaptak.

Szintén tévedés, hogy a jobboldaliság "erő, hatalom és hierarchia orientált szemléleti alapjaiból" törvényszerűen piaci fundemantalizmus következne, lásd a kőkeményen szociáldarwinista és kőkeményen etatista nácikat.
pedig még a királyi tévé reggeli műsorában is rendszeresen szemlézték ezt a mértékadó lapot; az se segített.
@Balt: nem kár értük, ahogy a hírtv-ért sem lenne kár

Jó lenne már egy olyan politikai médium, amelyikről nem derül ki az első 5 percben, hogy hova húz.
a fidesz végre rájöhetne, hogy nem a wassalbis csodaszarvasos holdbanéző kultúrát kell támogatni, hanem egy rendes nemzeti liberális, értelmes dolgot. és nem ördögtől való a polgári liberalizmus, tessék észrevenni. génkutató kulturális miniszterekkel nem megyünk sehova. az ellenségeskedés helyett rá kell jönniük, hogy az úgynevezett túloldalról számos értékes szereplő van, akikkel szóba kell állni hazaárulózás helyett. uff. a nagyítás meg se hús, se hal nem volt. nem volt jó. ennyi. de értékelem, hogy legalább nem akart fasiszta lenni.
Ebben csak az a meglepő, hogy ilyen hamar beadták a törülközőt. A Széles-média is vastagon veszteséges, a "nagy" napi/hetilapok is alig tartják el magukat. Aminek jól megy az Bors/Blikk/Story/Best meg a Szabad Föld(!!).
Hagyjuk már megint a balliberális kultúra felsőbbrendűségének gyermeteg hirdetését: ugyan mi lenne az ÉS sorsa, kedves volancombi, ha az olvasóinak kellene eltartani, vagy akár a Magyar Narancsé, ha nem Soros és a hasonszőrűek tartanák ki? Ugye költői a kérdés?
@Bruno: "de a kudarc valójában annak köszönhető, hogy a magát szellemi magasságokba pozicionáló jobboldali elit nem kiván egyetlen fillért sem fizetni semmilyen kulturális termékért."
Ebben nagyon sok igazság van, és komolyan találkoztam ezzel a problémával, kulturális létesítmény üzemeltetésekor.
@stratez: azért nyilván volt méretbeli különbség is a kettő között (nyilván nem függetlenül attól, hogy az ÉS fél évszázaddal korábbi). a facebookon pl. jelenleg 2851 versus 577 a rajongók száma, ami jelentős különbségnek tűnik. eladott példányszámban hasonló arányú ÉS-többségre tippelnék.
@bandos:

Ez érdekes, mert ellenben a HírTV/MN/HV vonaltól jobbra álló "radikális" kultúra egész pofás összegeket mozgat Wassalbitól Kárpátiáig.
"Nagyítás".
1. Szar a cím.
2. Vállaltan ÉS ellenlap volt, ami eleve pozicionálta, holott épp ezt akarta elkerülni.
2. Eklektikus, "békülékeny" tartalma a mai magyar politikai-és médiavalósággal szembement.
3. Közepesnél gyöngébb színvonalon, drágán adták.
4. Csillagászati fizetések és költségek.
5. Nulla marketing.
6. Új hetilap felépítéséhez évek kellenek, továbbá markáns külső és tartalom (a Magyar Hírlap radikális jobbos bulvárlap, külsejében is).
7. A netkorszakban meggondolandó bivalyerős promóció nélkül új lapot gründolni.
8. A jótollú Csontos úgy főszerkesztő, ahogy én mondjuk vizimolnár (más írni, más főszerkeszteni).
9. A Nagyítást szorgalmazó Csoóri személyi döntései legendásan naívak.
10.Stb.
Csak annyit teszek hozzá, amit valaki már megfogalmazott: az ÉS, Magyar Narancs, 168 óra ugyancsak intenzív külső támogatásból élő réteglapok.
Én is azzal értek egyet, hogy kevesebb fizetés az elején, viszont annál több marketing. Aztán ha beindul a szekér, akkor lehet átcsoportosítani a pénzt. Pl. teljesítmény alapon fizetni. De hát a marketing, meg a piac törvényei azok olyan liberális izék.
stratez, a mancsot már rég nem "soros és a hasonszőrűek" tartják el. a múlt század utolsó évtizedében tűnt el ez a fajta támogatás. később ugyanennek az évtizednek a végén az első ovi-kormány próbálta meg a földbe döngölni a lapot, szerencsére sikertelenül. azóta a dsaját gründolású magyarnarancs.hu lapkiadó kft. adja ki a hetilapot.
ostobaságok kommentelése helyett esetleg illene utánanézned a tényeknek.
@istvanffy: én nem azt állítottam, hogy ez jó vagy nem, de: a) a gaullizmus sohasem volt egy egységes ideológiai platform és az etatizmus sohasem volt markáns része a politikájuknak különösen az UDR felbomlása után, ez egy rossz példa; b) attól hogy a neokonok elmebajosak még jobb oldaliak (mi köze van ennek a 2%-nak), sőt jelenleg a legmarkánsabb jobb oldaliak; c) a nácik (nemzeti szocialisták) jobb és baloldali besorolása elég gázos (a post-weimari ideológiájuk inkább szocialista volt), de tény, hogy az autoriter rendszerek nem piacpártiak; d) én alapvetően csak azt állítom, hogy a FIDESZ-t nehéz besorolni a jobboldali pártok közé.
@wovbagger:

Szerinted. Szerintem meg strateznek van igaza. Egyikünk sem lát bele a költségvetésébe.
@stratez:

kábé annyi eszed és akkora tájékozottságod van, mint hat pár rendőrcsizmának.

A Soros Alapítvány 2003 óta nem indított új pályázatokat, 2005 óta semmilyen új programjuk nem volt, és 2007. december 31-én bezárt az irodájuk is.

A Soros alapítvány 1998-1990 között egy átmeneti időszakban támogatta közvetlenül a MaNcsot, utána már csak pályázatokhoz kapcsolódó cikkeikkel nyer_het_tek el kisebb támogatásokat. Mellesleg a MaNcs volt az első olyan hagyományos médium, amit az aktuális kormány nyílt erőszakkal meg próbál megszerezni, vagy ha az nem sikerül, akkor megsemmisíteni.

Ez egyben azt jelenti, hogy a "Soros-félék" mintegy évtizede egy fillérrel sem támogatják a MaNcsot.

A jobboldalról látványosan agyontámogatott Nagyítás ellenben szépen megbukott. A Magyar Hírlap se lenne már Széles félmilliója nélkül sehol.
@Balaint:

és? Attól még a nemlétező Magyar Soros Alapítvány valahogy mintha nem tudná támogatni.

A Nemzeti Kulturális akármi pályázatán néha nyeregettek az utóbbi időben némi aprópénzt, egy-egy extra melléklet így, vagy kisebb alapítványi támogatásból jelent meg, de ezek hangsúlyozotton mindig extrák voltak, forrásaik és azok mértéke előkereshető. Ugyanakkor van egy elég masszív olvasótáboruk, és mostanra például rengeteg friss filmet reklámoznak benne.

Lehet persze úgy, hogy baszol utánanézni, és beszopod stratez hülyeségeit, de utána egy szavad ne legyen a média butította prolikról, mert egy fikarcnyit sem vagy különb: kritika benyeled, amit eléd tesznek.
Rendszeresen olvasom az ÉS-t. Itt sokan azt mondják,hogy a Nagyítás ennek a lapnak akart jobber alternetívája lenni.Kérem,az ÉS mint itt fentebb valaki említette, nem tőbb nem kevesebb mint erősen kötődő politikai lap, hullámzó teljesítménnyel.Pl. ha, Váserhelyi M. ír benne akkor nem érdemes még kézbevenni sem. Ahogy valaki említette, az eladható módon megírt cikkek az örökös jobboldali, fasiszta és náci veszély melegen tartásáról, valamint a Fidesz és minden, úgymond jobboldali párt lejáratásáról szólnak. Az Ő elvbarátaik bűnei nagyon elnézően vannak kezelve. Tehát, ezzel a mentalításal ma magyarországon lapot fenntartani nem lehet , még úgy sem, hogy egyes libbentek áldoznak a lapra és alkalmanként megveszik. Az irodalmi melléklet olyan mint a mai irodalmi kinálat. Bizonyos köröknek hatékonyan kell támogatni még ezt a lapot is, mert ha nem , akkor csütörtökön nem lesz lapzárta és a végrehajtó bezárja a kócerájt. Meggyöződésem, hogy az ilyen tartalmú és lelküségü lapok között ez van a "legpiacképesebben" megírva, meg a legaljasabban is.
A jobbos lapokkal nekem egy gondom van: a lapkészítők NEM tudnak írni.
És vajon a kultúra, árú-e? Ha nem, akkor miért nem tudom azokat a produkciókat megnézni amihez kedvem van.
@stratez: az ÉS vállaltan nem fogad el semmilyen állami pénzt, nem pályázik és nem kuncsorog. A Narancs pedig szintén a piacról él, a Bojtár B. egyszemélyes tulajdona a lap. (Néha egy-egy cikk után van NKA címke is, de azt feltételezem, hogy az minimális pénz lehet.)

Ráadásul a Soros nem támogat Magyarországon sajtót évek óta. Picit lehetne ismerni a viszonyokat, mielőtt hangoskodsz.
egyébként annyira jellegzetes. a nyíltan agyontámogatott jobboldali média hívei évek óta nemlétező támogatásokról vízionálnak mások esetében, hiszen a saját kedvenceik példáját kivetítik másokra.

külön tragikomikus volt, amikor az állami milliárdokkal kistafírozott magyar nemzet verte az asztalt, amikor pl. egy hócipőhöz hozzábaszott a komcsi kormány tízmilliót
Sajnálom, hogy befuccsolt, de minek ?

A művelt, széleslátókörű, elegáns, választékos, ízléses, több nyelvet beszélő, több diplomás stb. stb. értelmiségiek ugyanis KURUC.INFO-t olvasnak !

Az anifák, progresszív libertinusok, meg az egyéb ilyen 2 bites egységsugarú droidok olvassannak csak ÉS-t és MANCS-ot....
Bocs, a 3. mondat 2. szót elírtam. Helyesen: antifák.
@mavo: nem is beszélve a Heti Válaszról, amit vállaltan állami pénzből hoztak létre
@calam:

ja, 100 misi volt csak a száz százalékban állami tulajdonú TTFK alapítvány kezdőtőkéje, amit aztán káeftésítettek, majd 2003-ban eladták 5% értéken, és aztán volt pár tulajdonosváltás. a heti válaszban megfordult mindenki, aki a "mérsékelt" jobboldali médiában számít.

mára a heti válasz is nagyjából piaci alapon működik, olvasótábora méretre (20k+) kábé azonos a mancséval. a siker ott indult, hogy kezdtek eltűnni a nemzetben és a hírlapban jól megszokott polbulvár publicisztikák, és maradtak a viszonylag józan vélemény cikkek.
@calam:

ja, és nem csak hogy vállaltan állami pénzből, hanem vállaltan pártcélra is.
@mavo: pontosítsunk: a Heti Választ jelenleg kb 4x annyian veszik, mint a Mancsot. Ez tény.
@mavo: Csak szabadjára engedtem az alkotói fantáziámat, mint pl. Kertész Imre a Sorstalanságban...
@öregbuksi: az ÉS mellett a mancsnak is libsi hátszele van, csak ott vásárhelyi helyett az igazmondó hellert rakják ki busónak. Amúgy ugyanolyan szervilis és aljas lap mindkettő, maximum a maradék párszáz demokráciaféltővel tudják megetetni, hogy ők "függetlenek".
drága volt és rossz, ezen nincs mit szépíteni
és ezt pártállás mentesen mondom
@sivatagi n.: megnéztem a Narancs keresőjét és nem volt Heller nevű szerzőjük
@mavo: nyilván, persze, valamiért mánia volt a ballib média fölény elmélet - választási győzelem után is
@calam: max. ballib értelmiségi "fölényről" (mennyiségileg feltétlenül) érdemes még értekezni, mert ballib médiatúlsúly évek óta nincs már. és szerintem ez utóbbit a jobbosok is jól tudják, elvégre ők nézik a Hír meg az Echo TV-t (előbbit én is szoktam, mert olyan rendszerességgelvannak hírek, mint sehol máshol).

azt hogy akarják-e a jelenlegi hatalom szűk köreiben a "jobbos értelmiségi" fölényt, vagy egyszerűen nem tartják annyira relevánsnak a kérdést, azt elég nehéz megmondani.
Hát szerintem abban semmi extra nincs, amikor remek ÉS-olvasók örömködnek azon, hogy kimúlt egy jobber újság. Szerintem az ő véleményük irreveláns, éppannyira, mint Szanyi kapitány véleménye ezügyben. Szal sztem a N azért ment tönkre, mert nem találta meg az olvasótáborát. Jól írta a blogger kolléga: minden volt: plakát a Blahán, párt(alapítványi)pénz, csak egy nem: olvasó. A mutatvány a PR-on bukott meg.
Ennyi.
Ami meg a ManCsot és az ÉS-t illeti, egyáltalán nem voltak színvonalasabbak, mint a N. Egyszerűen más világnézet. Meggyőződésem, hogy a nagyban gyalázkodó nagy liberális mohikánok nem olvasták a N-t. Igenis voltak benne nagyon színvonalas írások, ld. címlapon szereplő verset vagy a külföldről fordított cikket, de magyar szociológiai témában is voltak komoly és mértékadó írások. Egy-két cikket leszámítva nem voltak politikai felhangok. A világnézet más. Mint ahogy az ÉS és a MaNcs esetében is.

CSendben jegyzem meg: bontok egy pezsgőt, amikor a falra szegezik a Népszara c. politikai fos utolsó számát a Médiamúzeumban. :) LOL
De a libsi média csúcsa elvitathatatlanul a Hetek c. újság.
@Várúr: De kedves Várúr! De mindezt honnan? Sokszor azt gondolom, hogy vannak, akik meg szeretnék mondani a tutit de valamiért nincs rá terük, és vannak akik megpróbálják meg is tenni.
Ha mégsem sikerül - mindegy hogy milyen módon - előjönnek a károgó varjak és dögkeselyűk, és azokon csámcsognak, akik tenni is próbáltak, nem csak blogolni.
Amúgy ez az újság akkor most tényleg megszűnt? Mikori az utolsó lapszám?
@ baum · fenteslent.blog.hu 2010.09.14. 21:20:20

"pontosítsunk: a Heti Választ jelenleg kb 4x annyian veszik, mint a Mancsot. Ez tény.”

Ez nagyon jó hír! Ha ilyen jól megy a bolt, akkor esetleg vissza lehet adni az adófizetőknek a 2 milliárd forintot, amit kaptak a lap elindításához (Mavo - és a Wikipédia - tévedett az összeg kapcsán, ld. idézet alább). És erre nem válasz, hogy "de akkor a baloldaliak is adják vissza!” Természetesen ők is adják vissza.

Vagy lehet azt mondani, hogy szükség van jobboldali hetilapra, akár az adófizető pénzén is, de akkor ilyen összegek után nem lehet nyafogni pl. a Hócipő milliói kapcsán. Van némi irónia abban, amikor a Heti Válasz szemrehányóan számol be mások állami támogatásáról. Ettől még igaza van, szó se róla, csak ne lenne az az iszonyatosan nagy gerenda, ami rontja a látását.

"A közalapítvány 2001-ben 1,5 milliárd forint költségvetési támogatásban részesült, a következõ évben pedig további 500 millióhoz jutott az államtól. " www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10253
Gratulálok a spanyolviasz feltalálásához!
El kellene fogadni azt az évszázados tényt, hogy a média, kultúra, fiatalság nem jobboldali tényező.
Ez utóbbit már Antal József kimondta: Egy konzervatív fiatalnál nincs szánalmasabb dolog.
Ezt én vallom a médiára és a kultúrára is.

Lehetnek divatok és majmolások, de egy piramist nehéz felborítani.
@serwer: ezt nem Antall mondta, hanem Churchill.
@mavo: a Stratez-félékre válaszképp esetleg bevezethetjük azt az elvet, hogy nem csak azokat tiltjuk ki, akik zsidóznak, hanem azokat is, akik pofátlanul hazudnak, és bárki számára elérhető tényekkel szemben írnak ide valótlanságot.

Ez az eljárás szokatlan lenne a magyar blogvilágban, de egy kicsit egészségesebb levegőt teremtene.
@Aëtius: "a gaullizmus sohasem volt egy egységes ideológiai platform " mire gondolsz? a gaullizmus ugyanannyira volt egységes ideológiai platform, mint mondjuk a kommunizmus: kemény viták volt belül, de világosak voltak a külső határok. Arra meg, hogy az etatizmus nem volt markáns része politikájuknak, akkora baromság, hogy így hirtelen nehéz is mit mondani rá. Van tipped, hogy miért tört ki a 68-as lázadás Franciaországban?

A Fidesz témához: a közép-európai jobbos pártokon nincs értelme számonkérni az amerikai vagy a brit trendeket. Ez halott dogmatizmus. Más társadalmi és gazdasági körülményekre kell választ adniuk.
@Antifaszok Réme: Egy vazernovszkaja intellektusú ember után olyan a Te hozzászólásaidat olvasni, mint ha komolyzene-hallgatás után egy őrült rikácsolna.

Maradjunk annyiban, hogy intelligens ember - politikai beállítottságtól függetlenül - nem olvas kurucot. A kuruc korunk Völkischer Beobachtere. Akinek az bármi értékelhető tartalmat hordoz, azt kezelni kellene, mert súlyos problémái vannak.
@ istvanffy 2010.09.15. 00:42:34

Kititaltani azokat akik zsidóznak és azokat is, akik hamis tényállításokat írnak? Szerintem te egy közepes házibuli méretére akarod csökkenteni a kommentelők számát.

"gaullizmus ugyanannyira volt egységes ideológiai platform, mint mondjuk a kommunizmus: kemény viták volt belül, de világosak voltak a külső határok."

Nem vagyok gaullizmus szakértő, de szerintem ez nem állja meg a helyét. Amikor de Gaulle 58-ban hosszú sértődött várakozás után másodszorra is nemzetmentő szerepbe került, nem volt kiforrott politikai ideológiája, hanem – a bal-jobb szembenállás szemüvegén keresztül nézve – a bel- és gazdaságpolitikában inkább pragmatikus volt, mint ideológus. Persze lehet, hogy ezt jobban ismered, de nekem nemcsak a bal-jobb dimenziókban nehéz elhelyezni a francia jobboldal gazdaságpolitikáját, hanem az egyértelmű sarokköveket sem látom, mint mondjuk a Thatcher-Reagan párosnál, vagy éppen a kommunistáknál.

Egyrészt igaz, hogy a francia jobboldal erősen etatista és bizonyos kérdésekben kifejezetten balos – a nemzetközi pénzügyi rendszer átalakítása kapcsán rendszeresen szembe is került az elvileg baloldali brit és amerikai kormányokkal. Másrészt az is igaz, hogy ez manapság a nemzetközi jobboldali trenddel szembe megy, úgyhogy Franciaország e tekintetben kivétel és nem igazán releváns egy olyan vitában, ami a jobboldal általános ideológiai fejlődéséről szól.
Te... Már megint "nagyszínházas"-t játszol...
@mavo: Persze, a MaNcsnak a Soros általi támogatottsága baromság, ámde a "pusztán piaci alapot" illetően erős kétségeim vannak, sajnos. A ballib kormány alatt tömve volt a kormány által fizetett hirdetésekkel... Mondjuk ha most is megél, akkor éljen, hip hip hurrá. Szerintem az egyetlen olvasható lap, én akárhányszor Magyarországon járok, megveszem...
Reméljük nem sokáig tart a diktatúra!

Ne szavazz a fideszre, mert kell a kontroll az ellenőrzés!
@istvanffy: Ideje lenne újraolvasni a történelem könyveidet (1968 párizsi diáklázadás címen) és megnézni a lexikonban az etatizmus (valamint a dogmatizmus) definicióját mielött butaságokat írsz. De ennek a vitának nincs értelme...
azt hittem eddig az
ES
semleges,
bár mai hangneme a rákosista múlt paródiája
Nyilván egy kérdés vetődik fel a fenti írás, kapcsán: vajon a Nagyítást leszóló szerző hogyan kapott üzenetet a lap főszerkesztő-helyettesétől? Lehet, hogy írást adott, szerzője volt/akart lenni ennek a szörnyű újságnak?
@lüke:
De komolyan.
Te olvasod is vagy csak úgy beszélsz a vakvilágba?
"bár mai hangneme a rákosista múlt paródiája"
Pl. olvastál-e mostanában BÁRHOL is a mai politikai élet lényegét jobban megragadó cikket Bodoky MVM összefoglalójánál?
Váncsa, Megyesi meg a legjobb újságírók közé tartoznak, és igen nehéz lenne rájuk fogni bármilyen bértollnokságot.

A Nagyításról: már többen is írták: a mai média-viszonyok között egy profin bevezetendő, nagy tőkeerejű lap indítása is kockázatos. Nemhogy egy válság kellős közepén, amatőr módon indítva. Amikor kezembe került (kb, öt-hat szám), az elején meglepődtem, Csontostól nem ezt vártam, soha nem nyílt ki a zsebemben a bicska, és minden számban volt több olyan cikk, mi érdekelt.
Az irányvonal, a minőség vállalható.
Kereslet meg nincs rá.
@ReWriter: @adóhivatal: Valahol ott az igazság. A színvonallal véleményem szerint nem volt baj, a marketing teljes hiányával annál inkább. Az az egy óriásplakát a Blahán (pár hónapig) - ezen kívül sehol nem láttam a lap hirdetéseit. Sok ismerőst kérdeztem, sose hallottak róla, holott ők is szívesen olvasták volna teszemazt Száraz-Miklós György novelláit vagy egy Kopp Mária-interjút és szívesen adtak volna érte annyit...
@Fittipaldi:

Amit leírsz az az amerikai demokrata és republikánus szemlélet és ők is úgy cserélik a világnézetüket mint az ingüket. Az egész állam szerepének csökkentése is csak Obama óta lett sürgős a republikánusoknak, a Bush még vígan megduplázta a federal budgetet nem szóltak neki, hogy az állam rossz.
Két számot vettem meg, mert nem lett volna rossz a Heti Válasz és a Figyelő mellé még egy rendszeresen vásárolt hetilap. Sajnos ugyanazt a hibát követték el vele, mint Elek István a Heti Válasz Borókai előtti számaival. Se hús, se hal szerkesztés, unalmasan értelmiségi holdvilágkanalazás izgalmas háttéranyagok és ütős publicisztikák helyett, bágyadt irodalmi anyag. Ha a néhai nyomtatott Reakcióhoz vagy a nyugat-európai és amerikai minőségi lapokhoz hasonlóra veszik a figurát, hűséges olvasója maradok, de így nem volt értelme.
@ay: nem tudom, mennyire volt ez leszólás. Annak idején megkerestek engem is, hogy szeretnék-e írást közölni (ez most nem dicsekvés, nyilván több száz más szerzővel együtt), aztán ez ennyiben maradt, és valószínűleg benne maradtam az adatbázisban.

@istvanffy: érik egy poszt a gaulle-izmusról, nem?
A Kurucinfo főoldalon hozza a blogot:
kuruc.info/r/6/66080/
@lalcus: fúú, kösz. Ezt a linket elraktározom :))
Kedves Arcnélküli (vagy Névtelen?)!
Ha a Nagyítás közölt, miért köpsz a saját tányérodba? Ha nem, akkor a gyenge színvonalú lapba sem fértél bele? Különben négyszáz szerzőnek ment ki a körlevél (plusz azok, akiknek személyes levelet volt muszáj küldeni). Gondoltad volna - Kedves Volankombi -, hogy még ekkora számból is kiviláglik a rosszindulatú (jobboldali) ostobaság?
(Amúgy: Kedves Sz.B.! Közepes költőnek lenni nem bűn, közepes jellem azonban nem létezik.)
@szervác: Húha.
Amúgy a kérdésedre néhány kommenttel feljebb találod a választ. "Gondoltad volna - Kedves Volankombi -, hogy még ekkora számból is kiviláglik a rosszindulatú (jobboldali) ostobaság?" - ezt a kérdést nem tudom értelmezni.
@adóhivatal:
a legkomolyabban,
pont egy Váncsa cikkre írtam be,ezt még a nyáron
a hangneme borzasztó, ezt a támadó hangnemet csak a jobb oldal-
Strache, Szarko- használja
Bodoky ok.
PS a magyar jobbo. sajtó meg szerencsére minősíthetetlen,
na és olvashatatlan
@baum:

utánanéztem, tavalyi adatokat tudok mondani: mancs 10-12, hv 19-20. a négyszerestől durván odébb vagyunk.
@Mister Gumpy:

"A ballib kormány alatt tömve volt a kormány által fizetett hirdetésekkel... Mondjuk ha most is megél, akkor éljen, hip hip hurrá."

na, képzeld el, a magyar nemzetben is orrba szájba hirdet állam bácsi. igen, az elmúlt 8 évben is. csak hát az természetes

egyébként a csökkenő példányszámok miatt elég kérdéses, mi lesz a jövője ellenséges közegben. 98 végétől 2000-ig kihúzták, amikor nem hogy főszponzor nem akadt, és _természetesen_ állami hirdetés sem, de egy darabig piaci hirdetés se nagyon volt benne
@Stirlitz_the_spy:

vicces fiúka vagy. miközben a kommentek közt leginkább az és és a mancs ekézése folyik, te a jobber újság kimúlásán örvendező (gondolom vad-)liberálisokat vízionálsz, majd közlöd, hogy de te mennyire örülnél egy bizonyos napilap megszűnésének
süti beállítások módosítása