A modern magyar nemzetnek három nagy igazi, alulról jövő forradalma van: a 48-as, a 18-as és az 56-os. Mind a magyar nép szabadságvágyának elemi erejű kirobbanása volt, miközben mindhárom forradalom élére került vezető - Kossuth, Károlyi, Nagy Imre - döntései több esetben helytelenek voltak.

Ezek közül kettő a nemzeti ünnepeink közé tartozik, ami egy relatíve friss fejlemény: a Kádár-korszakban március 15-e nem volt munkaszüneti nap, 56-ról pedig egy őszinte szót nem lehetett nyilvánosan ejteni. Harmadik forradalmunk, a 18-as Őszirózsás kanonizálása továbbra sem történt meg. A kommunista hagyomány a Tanácsköztársaságot heroizálta, a szélsőjobboldal pedig jelenleg is kitartóan próbálja összemosni a trianoni tragédiával, sőt időnként egyenesen az okaként próbálja feltüntetni a demokratikus forradalmat.

Mindhárom forradalmunk rövid ideig tartó nemzeti konszenzust hozott létre. A 48-as forradalom és szabadságharc élménye megteremtette a modern magyar nemzetet. Az utólag terjesztett hiedelmekkel szemben általános konszenzus uralkodott 18 őszén is. A közhangulatot érzékelteti, hogy a főrendek részt vettek a trónfosztásban és a köztársaság kikiáltásában, vagy hogy a később jobboldali hőssé vált Prohászka Ottokár püspöki körlevélben szólított fel az Őszirózsás forradalom támogatására. 56-ban pedig a különböző programokkal újraalakuló pártoknak idejük sem volt egymásnak esni az orosz lánctalpak megérkezése előtt.

Nagy forradalmaink célkitűzéseiben három újra és újra visszatérő pillért találunk: Magyarország önrendelkezésének, az állampolgári szabadságjogoknak és a társadalmi igazságosság követelését.

A korabeli helyzetnek megfelelően a nemzeti önrendelkezés követelései 48 tavaszán a független magyar minisztériumok, a nemzeti hadsereg, és a Nemzeti Bank, 18 őszén a független Magyarország, a Habsburgok trónfosztása és a köztársaság, 56-ban a szovjet csapatok kivonulása, a Varsói-szerződésből való kilépés és a Kossuth-címer visszaállítása voltak.

A szabadságjogok terén 48 a választójog kibővítését, sajtószabadságot, törvény előtti egyenlőséget és az egyházak egyenjogúsítását, 18 általános választójogot, egyesülési- és gyülekezési szabadságot, 56 pedig teljes vélemény- sajtó- és szólásszabadságot, többpártrendszert, általános, egyenlő és titkos választásokat akart.

A társadalmi igazságosság programja 48-ban a nemesek adózása, a papi tized és az ősiség eltörlése, az úrbéri viszonyok megszűntetése, 18-ban a földosztás, a nyolc órás munkanap, a gyermekmunka betiltása, a munkanélküli-segély bevezetése, 56-ban pedig a beszolgáltatások megszűntetése volt.

Mindhárom forradalmunk győzelmet aratott itthon, és mindhárom forradalmunk a kedvezőtlen nemzetközi helyzet és a külföldi beavatkozás miatt bukott el.

48-ban és 56-ban az orosz hadsereg verte le a felkelt magyar népet, 18-ban a román és a csehszlovák invázió, illetve az oroszok által pénzelt kommunisták roppantották össze a köztársaságot. Egyik alkalommal sem számíthattunk nyugati segítségre: 48-ban a nyugati hatalmaknak az volt az érdeke, ha egyben marad az Osztrák Birodalom, 18-ban viszont már a felosztásában voltak érdekeltek, és aktívan támogatták a románokat és a csehszlovákokat, 56-ban pedig nem kockáztattak volna egy atomháborút Magyarországért.

Bukásuk után minden forradalmunkat visszarendeződés követte, de azokat a progresszív társadalmi célokat, amelyeket elsőként fegyverrel vívott ki magának a magyar nép, egyik esetben sem lehetett elfejtetni. A követelések minden esetben megtalálták a maguk útját, hogy az első kedvező történelmi helyzetben megvalósulhassanak. 48, 18 és 56 előbb felsorolt céljai közül ma már valamennyit kipipálhatjuk.

48, 18 és 56 Magyarország önrendelkezéséért, a polgári szabadságjogok biztosításáért és egy igazságosabb társadalomért küzdött.

Ezek a célok olyan közös minimumot jelentenek, amelyek fölötte kell hogy álljanak a politikai oldalak mindennapos harcainak.

Forradalmaink jelentik azokat a nagy kitörési pontokat, amelyekhez viszonyítani tudjuk, kik vagyunk politikai közösségként, köztársaságként.