Nem jó csípőből diktatúrázni

2011.01.17. 08:01 FEszter

Péntek este a Kossuth téren a médiatörvény elleni tüntetésen újra meggyőződhettünk arról, hogy a magyarok nem várják a sült galambot, ha valami nem az ő szájízük szerint történik. Ha már a politikai kontrollra a Fidesz 2/3-os választási győzelmét követően csak korlátozott lehetőségek vannak, egyéb demokratikus eszközökhöz nyúlnak a civilek. A megmozdulásaikkal járó felelősség azonban ugyanakkora, mint ami a kormány vállát nyomja saját politikai intézkedéseik kapcsán.

A médiatörvénnyel komoly problémák vannak. A központosított médiaellenőrzés a sajtótermékekre kizárólag káros hatással lehet. Igazából még csak arra sincs szükség, hogy a Médiatanács tagjai éljenek a törvényben megszabott lehetőségeikkel. Nem szükséges egyetlen magas büntetés kiszabása sem. Nem kell házkutatást tartani magánszemélyek lakásán. Bőven elegendő az is, ha a MT tagjai egyszer-kétszer csúnyán néznek. Utána már mindenki számára egyértelművé fog válni, mit szabad írni és mit nem. Az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítása, vagy akár a Költségvetési Tanács megszüntetése is mind egyetlen irányba mutat: a Fidesz kormányra jutása óta egy központosított államberendezkedés kialakítására törekszik.   

A fő probléma azonban még csak nem is az intézkedésekkel van. A Fidesz valószínűleg fel sem fogja, milyen komoly társadalomnevelő hatása van annak a politikának, amelyet ők képviselnek. Ha a kádári legvidámabb barakkban felnőtt, a demokratikus jogaikat még mindig csak tanulgató magyar társadalom torkán a fentiekhez hasonló intézkedéseket próbálnak lenyomni, az további hosszú évekre fogja bebetonozni azt a fásult, apolitikus attitűdöt, amely az elmúlt húsz évben jellemezte a magyar lakosság jelentős részét.


Nem mindegy, hogyan mondunk nemet

A pénteki tízezres tüntetés a Parlament előtt, a december 21-i a Szabadság téren, az egyetemisták által szervezett demonstráció az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítása ellen, vagy akár a 2006-os események ellen való megmozdulások azt mutatják: a magyarok nem lusták nemtetszésüket artikulálni az éppen regnáló hatalom felé. Ha azonban ezeknek a demonstrációknak számos résztvevője (sőt, néhány hangadója is) a tegnapihoz hasonlóan lopva a diktatúra eljövetelét, a szólásszabadság teljes körű megszűnését prognosztizálják, az egy bizonyos szint után ugyanolyan káros lehet, mint a Fidesz néphülyítő intézkedései. Nem, nem ez a lényeg. Nem szűnik az meg, tudja mindenki nagyon jól. Annál azért már szofisztikáltabb demokráciában és nemzetközi közegben élünk, hogy ez valódi veszélyt jelentsen. Ha viszont hivatalosan nem is, de de facto erre futnak majd ki a jövőben ezek a megmozdulások, az a jelenlegi bal és jobboldali táborok közötti űrt nem fogja csökkenteni, az egészen biztos. Térfelet cserélnek a csapatok és kész. 

Hogy kinyilvánítjuk a véleményünket, az nagyon jó. Ha a véleményünk arról szól, hogy az éppen aktuális kormányfő takarodjon, az már annyira nem jó. Nem muszáj mindig így. Különben csöbörből vödörbe, ha nem vigyázunk.

Fotó innen

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr292588432

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tüntetés a magyar sajtószabadságért 1. fotók 2011.01.17. 14:00:33

10 - 15 - 20 ezer fő vett körülbelül részt a Parlament előtti  2011. január 14-i, sajtószabadságért való tüntetésen. Gondolom köztük számos blogger is figyelte a történteket és levonja belőle a kellő tanulságokat.  Amennyiben  a 2002-es ...

Trackback: Nincs új a nap alatt! 2011.01.17. 12:09:32

Kinek a nyugdíj, kinek az adókedvezmény! 

Trackback: Összeesküvés-elméletek: Pálfordulás-e a magánnyugdíj-törvény? 2011.01.17. 12:07:47

Habár mostanság a teljes magyar nyomtatott és elektronikus sajtó a médiatörvénnyel van elfoglalva, mi ne álljunk be a sorba gumicsontot csócsálni! Van itt még érdekesség bőven ezen kívül is – elsőnek mindjárt itt a jó öreg magánnyugdíj-törvény. V...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Regno delle Due Sicilie: Én se értem, mi ez a finomkodás.

Sajnos a vége meg elég "gyöngécske".

"Hogy kinyilvánítjuk a véleményünket, az nagyon jó. Ha a véleményünk arról szól, hogy az éppen aktuális kormányfő takarodjon, az már annyira nem jó. "

Szerintem ez a mondat úgy ahogy van hülyeség. Ha nem megy a törvény a miniszterelnök miatt az iratdarálóba, akkor majd megy a törvény a miniszterelnökkel együtt a levesbe!
Ha nem akar a "hisztis gyerek" kiszállni a lavórból, akkor kénytelen lesz a civil társadalom kiönteni a fürdővízzel együtt a kormányt is.
A csöbörből vödörbe már létrejött. Az a baj, hogy a vödör még rosszabb.
Tunéziában egy 23 éve regnáló (9/10-es) rezsimet zavart el a facebook aktív részvételével a társadalom.
@Táskás Tóni:
Az előző rezsim korrupt és hazug volt, ez meg korrupt, hazug, arrogáns és dilettáns is.
"hasonló intézkedéseket próbálnak lenyomni, az további hosszú évekre fogja bebetonozni azt a fásult, apolitikus attitűdöt,"

Ezt kifejezetten cáfolja az, hogy 10 ezer ember összegyűlt a Kossuth-téren. Éppen most próbálgatja szárnyat az új magyar internetes társadalom.

Szóval pont az ellenkezője igaz. A "hasonló diktatórikus intézkedéseket" AKTIVÁLJÁK az eddig
apolitikus modern civil társadalmat.
Abban igaza van a cikkírónak, hogy nem kell "csípőből diktatúrázni".

De általában úgy szokott lenni, hogy amikor már az átlag emberi is "diktatúrázna", akkor már általában késő.

Van az hülye vicc:

Amikor elvitték a kommunistákat, nem szóltam, mert nem vagyok kommunista.
Amikor elvitték a zsidókat, nem szóltam, mert nem vagyok zsidó.
Amikor elvitték a cigányokat, nem szóltam mert nem vagyok cigány.
Amikor engem vittek el, már nem volt senki aki szóljon értem.

Most az "újságírókat" viszik... Nem lesz senki, aki SZÓLJON, ha nincs SZÓLÁSSZABADSÁG.
@Lumieres: Pont ezt akartam leírni a blog olvasása után.
Minél nagyobb a nyomás annál nagyobb az ellenállás, mint a fizikában.
Az megint más, hogy a fekete-fehér, menjen a kormány a megoldás minden feszültség esetén, az nem jó.
Az MSZP ellen valljuk be hívószóra tüntettek, nem civil kezdeményezésre.
Hát ezek elérték ezt is. Nem kell ahhoz az MSZP, hogy az emberek maguktól tudják, hogy rosszul mennek a dolgok.
Miután az M1 pár ezer szenilisnek nevezte a tüntetőket, nem lopják be magukat a fiatalok szívébe.
Szerintem el lesznek zavarva idő előtt.
Bajnai vissza!
Márpedig ha a kormány nem veszi / nem akarja venni a jelzéseket, akkor takarodjon. És a nyugdíj kapcsán erősen úgy tűnik, hogy magasról szarik a közvéleményre. Ergo takarodjon.
@Makkasz: Viszont olyan kritikus feszültség, amit egy kormányfőváltással egyszerűbb megoldani.
Ha nem megy a kupleráj nem biztos, hogy a bútorokat kell kicserélni.
Lehet tiltakozni elvtarsak, de csak finoman, kulturaltan, a korlatok figyelembevetelevel! Mi nem tiltjuk a szabad velemenynyilvanitast, de azert nem kell mindent hatart tullepni!

A posztiro nyilvan nem latott meg keso-kadar-kori ujsagot. De azert szepen halad, grat.
@d-evike: Én azt gondolom, hogy a makacs kormányzati arrogancia az embereket el fogja tolni az ellenállás felé. Csak idő kérdése, hogy a szólásszabadság mellett demonstrálók, kormány elleni tüntetőkké váljanak. A kormány csak fokozza a feszültséget, így ebbe az iránya tolja a közvéleményt.
A blog címe: Nem jó csípőből diktatúrázni, remélem a kormánynak és a miniszterelnöknek szólt. Legalábbis az eddigi intézkedések miatt teljesen jogos.
@nicsakegy: Simán el lehet érni ezzel a kormányzati kommunikációval, hogy törvénnyel együtt 0rbánt is el kell távolítani.
@Lumieres: ez nem hülye, és nem vicc. Nagyon hasonló dolog elhangzott a náci Németországban.
Nem kell ide sajtószabadság. Csak összezavarja a közönséget.

Jobb az egyféle manipuláció, mint az összevissza hazugság. Azzal legalább haladunk valamerre.

Tudom, azt hiszitek, a nép bölcs meg józan meg felnőtt. Na ez a legnagyobb hazugság.

Hazugság a demokrácia alapja.

Hogy értsétek, mire gondolok: Gyurcsány egyszer mondott igazat, zárt körben. Halálos döfés volt az a magyar demokráciának.

Húsz évig nagyon szabadok voltunk! Nem tudtunk élni vele.

Az egy baromság, hogy a magyar a szabadságot szereti meg küzd érte. Ötvenhatban, negyvennyolcban, ugye. A külföld is ezt hiszi rólunk.

Hát nem. A magyar lázadni szeret.

Most az utóbbi húsz évben annyira szabad volt, hogy folyamatosan lázadt saját maga ellen. Azok ellen, akiket szabadon választott. Vezetőinek minden kezdeményezését szét lehetett rohasztani egy kis demagógiával.

Ezeknek, szabadság? Demokrácia? Nézzünk már végig magunkon így húsz év után. Nem vagyunk mi se svédek, se hollandok, se svájciak.
tízezren vazze... az semmi a fideszes másfél-millióhoz képest...vagy 2 millió volt? már nem is emlékszem
@d-evike: Ha pedig Bajnai nem vállalja van még másik szakértő-kormány alakítására is lehetőség. Mert ez a kormány minden, de nem szakértő.
"Jobb az egyféle manipuláció, mint az összevissza hazugság. Azzal legalább haladunk valamerre."

Milyen fura, hogy hallottam már ezt az érvet. Milyen fura, hogy kb. három hete hallottam, jobboldali szavazó ismerősömtől.
Nem fogok csodélkozni, ha ez lesz az elkövetkező hetek mémje.
Csak találgatni tudok, hogy hogyan keletkeznek és terjednek az ilyenek.

Mellesleg faszság.
@Jenyei: www.youtube.com/watch?v=S01PxmGIkxA&feature=fvw

Én fekete humornak veszem. Abszurd, de kimondja azt, amiről mindenki csak kussol vagy köntörfalaz.
@Táskás Tóni: Lehetne Fideszes "szakértői" kormány is. 0rbán és Matolcsy elhúz és új miniszterelnökkel (fideszes) és gazdasági miniszterrel kezdjük az EU elnökséget. (visszavonják a médiatörvényt és megállapodnak az EU-val).
@Táskás Tóni: A fideszben is van olyan karakter, aki képes ez EU-val együttműködve harmonikus kormányázásra.
Látszik hogy kik kommentelnek még nagyrészt, de nem soká el lesztek takarítva remélem.
Az elmúlt 8 év volt a legsötétebb hazánknak, aki ezt nem ismeri be az vagy onnan kapta,ja a pénz, vagy ebbe nőtt fel...
@pucros: hülyeségeket beszélsz. Nemcsak a magyarok lázadoznak, hanem a franciák, angolok, svájciak is, ha megvan az okuk. Nekünk a Gyurcsány éra alatt bőven volt okunk lázadozni, nemcsak a hazugság, hanem a mértéktelen lopások ellen is. Hiába lázadoztunk, nem jutottunk semmire vele. Egyébként nem csodálkoznék, ha az ÖCO is szervezne egy jó kis tüntetést a kormány mellett! Miért is ne? Pláne,ha már ennyire szeretünk lázadozni!!!
@pneumónia:
Figyi... Az a gond, hogy az "internetizét" tényleg nem tudja "kontrollálni" a kormány. Nem azért van itt szólásszabadság, mert a kormány engedi, hanem azért MERT NEM KÉPES AZ URALMA ALÁ GYŰRNI A NET-et.

Egyébként tényleg érdekel, hogyan képzelted az "eltakarítást". Gyakorlati szempontból...
Nekem tetszik. Végre kicsit megzabolázák a liberális médiát. Elegem van abból, hogy minden mocsok ömlik a csatornákból és egy sima
"ne nézd ha nem tetszikkel" akarják elintézni.
Eddig ez volt, most kicsit más jön. Ha igazán liberálisok vagytok akkor fogadjátok el, hogy a többség nem akar horrort délután, valóságshowban pornót, celebeket stb.
Az újságok minden felelőségtől mentesen írnak hazugságokat. Jó példa a mostani néppárti elnök kitalált véleménye a kettős állampolgárságról.
Tudják, hogy támadhatatlanok ezért, mint a azonosítószám nélküli rendőrök vakon és büntetlenül "ütnek vágnak".
Persze kisebb módosítások biztosan lesznek, de az alapvető irány jó.
Eszembe jut a "közszolgálati" tv reggeli műsorában Hajrá Mszp-t kiabáló műsorvazatő.
Most eljárás alatt van egy zsák közpénz elsíbolása miatt.
A híres-neves filozófusok is levelet írnak az Uniónak, hogy itt mindenki cigányellenes és nincs szabadság.
Persze Fletó alatt, amikor halomra lőtték a cigányokat és szétverték a békés ünneplőket csend volt. Nem volt meg a toll?
Ja nem, persze akkor el voltak foglalva az ókori filozófusok összehasonlításával pár száz millió közpénzért.......most meghálálták.
Fújj.

Lehet, hogy kissé szokatlan az új rendszer, de sebaj.
@Kalmár: A többség vért, mocskot akar napi 24 órában, ez azonban nem zavarja, hogy a Fideszre szavazzon és idióta kommentekkel kommerezzen, buzizzon, stólbucizzon, ömlikaseznnyaliberálismocsokmédiábólozzon. A magyar (is) ilyen.
@efes: Minden társadalomnak van ALJA. Az internetes társadalomnak is.
Kösz a posztot, egyetertek. Az indulatok közepette hianyzik a mertektarto allaspont - lasd akarcsak a jelen kommenteket.

Az, h a törveny karos egy dolog, de a tulreagalasa, összekapcsolasa mas temakkal legalabb olyan karos lehet.

A kettö hatas nem egy közös nevezöhöz vezet, hanem egy sokszorosara növö problemahalmazhoz.
@Kalmár: a hozzászólásodból is az sugárzik, mint a többség hozzászólásából. hogy ez egy undorító, visszataszító társadalom, ahol a többség azt képzeli, az ország is két részből áll, mint a Fradi meg Dózsa tábor. Csak ide sorol be mindenkit, és akit nem a saját táborában van, azt automatikusan ellenségnek tekinti. Mit tehetünk azok, akik mind a két táborból ellenségnek számítunk? Semmit, mert kisebbségben vagyunk... illetve el kell menni!
@ecpec: És mégis mit gondolsz mértéktartónak? Hogy írsz egy semmitmondó (mértéktartó) commentet és azt hiszed, hogy ettől majd a rezsim a homlokára csak és visszavonja a törvényt?
Ez illúzió.
@Lumieres: Kiváncsi vagyok ki leszel e tiltva amiért parasztozol.
Vajon működik a blog öncenzúrája?
Vagy csak azokra igaz akik ellenkeznek vele?
Érdekes lesz...
Érdemben nem válaszolok neked, mert ilyenekkel nem tárgyalok.
@Kalmár: A szó mezőgazdasági kisvállalkozó értelmében használtam a parasztot. Ugye, hogy eltaláltam.
@Kalmár: Aki paraszt, az is marad!
Aki büntetéspárti azt BÜNTETNÉM meg. És még a pofája se járhat, mert ő akarta hogy legyen kemény bünti.
@Trebitsch: Nem én osztom őket szét. Nem tudom hol élsz, de itthon a média nagyon világosan fel van osztva a politika mentén. Nem 2 felé, mert van szélső jobb,szoci, liberális és konzervetív is, de mindegyik közélettel foglakozó médium valamelyik irány mentén tálalja a napi eseményeket.
Ez sosem változik meg.
Most sem. Annyi történt, hogy kicsit több felelőssége lesz az újságíróknak azügyben, hogy miket írnak.
Nekem ez nem akkora dráma, hogy a sajtószabadság végét vízionáljam. Ez nyilvánvaló marhaság.
Vicces megfigyelni, ahogy a balos blogszféra elhiteti önmagával, hogy a többségi véleményt képviseli csak azért, mert egymás írásain kívül minden egyéb véleményt ignorálnak.
Vicces maga az ellentmondás, hogy mással sincsenek teli a hírek, mint a médiatörvény kritikájával. Hát kurva nagy diktatúra az olyan, ahol hónapokon keresztül napirenden lehet tartani pont a médiatörvény bírálatát.
Akik most diktatúráról és (ön)cenzúráról beszélnek vagy nem éltek még diktatúrában, vagy maguk üzemeltették azt (és nem a demokráciát féltik, hanem a zsákmányt).
A kommunista diktatúra jogszabályi alapon nem tiltott ugyanis semmit. Szabad volt a véleménnyilvánítás és a gyülekezés. Jogilag.
Aztán ha hőbörögtél a munkahelyeden, másnap behívott a gyereked iskolaigazgatója és négyszemközt közölte, hogy jobb, ha befogod a szádat, különben a gyerek nem megy egyetemre. Vagy mondjuk egy egyetemi KISZ titkár (a példa kedvéért nevezzük mondjuk Gyurcsány Ferencnek) befenyegette az autonóm békeszervezet aktivistáit, hogy jobb lesz önszántukból (!) feloszlani, ha diplomázni is szeretnének. Na így működik a diktatúra.
Ha itt diktatúra lenne, vagy az akarna kialakulni, akkor nem lett volna senki a tüntetésen.
Nem azért van most balhé a médiatörvény körül, mert megmozdult volna a civilszféra a kormány demokráciaromboló intézkedésein felháborodva. Jó lenne felfogni a valóságot: a többség örül neki, ha mebasszák az rtl-t, ha hangosabb a reklám, mint a film és magasról tesz rá, ha egyes balos újságírók a maguk szélsőséges és manipulatív dumájukkal partszélre szorulnak. Még akkor is, ha ez európai értelemben véve nem szép. (Mondjuk ilyenkor felvetődik, hogy bezzeg egy szlovák rasszista nyelvtörvény meg az.)
Most azért van balhé, mert egybe esik az elmúlt nyolc év elkúróinak politikai érdeke és a balos médiaértelmiség hitelvesztésből adódó frusztrációja a nyugati médiatulajdonosok üzleti érdekével.
@Lumieres:

Attól tartok, hogy OVi hatalommániájának az egész FMPSZ-KDNP a kárárt látja, ahogyan írod, ha nem fékezik meg belülről és nem korrigálnak, egyezkednek. Jobb lenne észhez térnének és párállam, egyházállam helyett egy modern demokratikus köztársaságot építenének.
Délelőtt 10 órakor a La Monnaie-ben, a királyi operaházban annak igazgatója, Peter de Caluwe és Fischer Ádám, a budapesti opera volt zenei igazgatója tartott sajtókonferenciát. Ezen ismertették, milyen „vészjósló” a magyarországi agresszió, a kisebbségek marginalizálása és általában az intolerancia.
Persze a kormány kérését, hogy kifejthessék álláspontjukat, nem tolerálták.
Aha.
Bár a neonáci tüntetések és a cigány gyilkosságok idején nem értek rá tiltakozni a nemzetközi sajtóban.
Ez szégyen.
@Lumieres, nem kivanok veled vitatkozni abban a stilusban es annak a gondolatmenetnek a menten, amit te kepviselsz. A vitaindito poszt nyilvan nem neked szol.
@IGe: Félő, hogy az egyezkedő, korrigálló "modern demokrácia" juttatott ide minket.
Most pár évig inkább a kemény kéz kell.
Ez lemondásokkal is jár.
Ha nem ez van akkor jön a menthetetlen csőd.
Az tényleg sokba kerülne és akkor valóban elvesznének a szabadság jogok.
Nemrég az állami ünnepekre sem mehettem ki a kordonoktól, ennyi kordon belefér.
@IGe: A nyomás egyértelmű a 0rbánon. A külső környezet egyértelműen ellenáll és küldi a jelzéseket, amit látványosan ignorál 0rbán.
A belső nyomás növekedését is egyértelműen jelzi a 10ezres demonstráció. És ahogy olvasom a híreket a fideszen belül is felfedezhető az ELLENÁLLÁS csírája. Idővel beérik a folyamat.
A fidesz az új náci párt. Azt mondta a választások előtt amit a nép hallani akar most meg szelektív emlékezet kiesésben szenvednek a tagjai. Van egy vezérük is Orbán Viktor aki valszeg Adolfka reinkarnációja.
Behozták az új államformát: Demokratikus diktatúra
Hazug banda.
@ecpec: Nem kötelező. De ha hülyeséget írsz én nyugodt szívvel baszlak le.
"@ecpec: Bár a neonáci tüntetések és a cigány gyilkosságok idején nem értek rá tiltakozni a nemzetközi sajtóban." hiányolod, hogy akkor még nem tiltakoztak ellened?
@Kalmár: Lehet keménykedni kormányon, de akkor ne csodálkozzon a kormány, ha a fal adja a másikat.
@Kalmár: lemondásokkal jár... egyetértek, orbán és társai lemondtak a 32%-os adókulcsukról, ők ezt tették a hazáért
NEM KELL A BLA. BLA Észrevette a magyar Nép, hogy Orbán és Bandája veszélyesebb a magyar Népre, mint Gyurcsány és a bármelyik liberális ...Most EU-rópa leszarja Orbánt..és leszar ezáltal minket is. Nem ismerik el a nemzeti Kis Szaros hazduzót, Átverőt. Már ismerik és Mi is!!! Becsapta a Népet!..... mennie kell---ORBÁN TAKARODJ, MÍG NEM KÉSŐ!!!!!!
amit a fidesz akar az nem katonai diktatúra természetesen. erről szó sincs. szerintem elég pontosan szoktak fogalmazni. többnyire azt mondják, hogy az egypárti médiatanács fenyegeti a sajtószabadságot mivel a törvény szövege alapján önkényesen szabhat ki a magánszemélyekre, és a szerkesztőségekre komoly pénzbírságot.

a szlovák nyelvtörvénynél is hamis volt minden olyan érvelés, hogy amíg nem büntetnek meg senkit addig minden oké. a szlovák köztársaság csak egy centralizált nemzetállam.
Ezt én se értem, tüntessünk demonstráljuk ha elégedetlenek vagyunk, de azért Viktor maradjon, hisz ö a mi "megmentőnk".Hát én nem fakadnék sírva!(nem is hiszek benne)-de tőlem maradjon csak ne folytassa a hülyeséget.
@pneumónia: Pontosítsd már az "eltakarítás" szót... Szóhasználatodnak az a kicsengése, mintha tanulmányoztad volna a magyar történelemben egyszer már megtörtént "eltakarítás" technikáját. Hasonlóra gondoltál?

Az elmúlt 8 fideszes hónap felülmúlta az előző 8 évet szemétségben, tisztességtelenségben. Aki ezt megélte, tudja miről beszélek. Lehet, hogy Te nem itt éltél?

Mellesleg a pénteki tüntetéssel az lehet a problémátok, hogy a résztvevők miatt nem lehetett cigányozni, zsidózni, komcsizni stb. Nem lengette senki nagy ívben az Árpád-sávos zászlót. Megrázó élmény lehetett a számotokra, hogy a párton kívüli civilnek mi a véleménye kedvenc kormányod és Vezéred legutolsó eszementségéről. S, hogy a 2/3-on kívül is van élet.
@Lumieres: Ez valami sci-fi? Ha Orbán megbukik, bukik a Fidesz is. Szétesik, mint a rohadt tök.
@ben2: 54 -ben születtem tehát élénken emlékszem az akkori diktatúrára (igen be hívta az iskola igazgató stb. és mégis "lázongtunk" a 70 években a le... egy két intőn kívül nem volt olyan nagy retorzió a KISZ t meg a többség leszarta (aki jól tanult azt nem lehetett elmeszelni, legfeljebb ideig óráig) amit te emlegetsz.A diktatúra meg pontosan így alakul ki, kérdezd meg a szüleidet a háború utáni évekről 45-49 évek aztán akkor majd rá jössz.Az antidemokratikus lépéseket már a csírájában kötelessége a népnek meg akadályozni, minden demokratikus eszközzel.Igen vannak még akik emlékeznek ,hogy milyen volt és ne kívánd vissza, mert könnyen lehet ,hogy még az egyetértők közül sokan szívni fogják.Ezt a múlt már bebizonyította.
@Ronin2010: Tunéziában éppen egy 9/10-edes kormányt zavartak el facebook-on szerveződő ellenállók. Mi is ezen a pályán vagyunk, csak időben még "korábban".
@bgp: Dehogy esik szét. Az élet megy tovább. Medgyessy és Gyurcsány is megbukott a ciklus közepén mégse lett előrehozott választás.

A fideszben szerintem VAN olyan politikus, aki átvezetné a fideszt a poszt-0rbáni érába. Ez a fejlődés természetes folyamata.
Jelenleg 0rbán dupla harapófogóban van. Ha ezt észleli a 0robán fideszen belüli (még rejtőző) ellenzéke, akkor meg lehet csinálni úgy, hogy ne legyen előrehozott választás. Ez lenne a "kompromisszum". Nem mondom meg kire gondolok a fideszből, mert akkor talán kicsinálja 0rbán még idő előtt.
@ben2: "Most azért van balhé, mert egybe esik az elmúlt nyolc év elkúróinak politikai érdeke és a balos médiaértelmiség hitelvesztésből adódó frusztrációja a nyugati médiatulajdonosok üzleti érdekével. "Ezt még el is felejtettem.Bla bla bla-röviden, én ugyan nem tartozom a külföldi médiához az előző 8 év politikai elitjéhez élvezőjéhez (annyira nem, hogy egy egész más párt tagja vagyok) mégis azt mondom :FIDESZ bla-bla-bla.Ennél értelmesebb érvet, mert ez kb ugyanaz mint ,hogy itthonról irányítják az Eu -ban azokat akik emlegetik a média törvényt. Belenyugodhattok , amit az újságok írnak (külföldi kritikák) az csak a jéghegy csúcsa- "négyszemközt " ennél sokkal élesebb kritikát kapnak Orbán és társai az Eu.-ban, csak hát azt befelé nem szabad kommunikálni, bár előbb utóbb úgyis kiderül.
@ben2: "Vicces maga az ellentmondás, hogy mással sincsenek teli a hírek, mint a médiatörvény kritikájával. Hát kurva nagy diktatúra az olyan, ahol hónapokon keresztül napirenden lehet tartani pont a médiatörvény bírálatát."

Nem hallottad a hírt? Orbán Vezér és államunk vezetői megtiltottak minden média elleni lépést az EU elnökség ideje alatt a médiahatóságnak?

És tudod még, hogy mi a ciki? Nem a magyar média van tele a médiatörvény bírálatával, hanem az egész világé!

Orbán Viktor egy karakán, fasza gyerek, de félek attól, hogy az autópályán szembe autózni, vagy a széllel szemben pisálni, még számára is, aki egy zseni, következményekben ugyan nem ugyanaz, de mindenképpen kellemetlen lesz...

Ja az első 45 évemet az előző rezsimben éltem és dolgoztam, munkaterületeim aktuális párttitkáraival csatázva. Viselve annak minden következményét. Ettől még nem kellett elvakulttá és hülyévé válnom.
@puffatag: Látod nem is olyan bonyolult az élet.
Szerencse, hogy átlátod.
@Lumieres: Csak remélni merem, hogy nem kell húsz-egynéhány évet várnunk. S hogy addig nem bukik be az ország gazdaságilag.
Hogy miért kell lemondatni a kormányt,....mert a Médiatörvény csak hab a tortám és egyáltalán nem látszik, hogy bármin is akarnának változtatni.... ( Avagy , úgy gondolod, hogy tüntetgessünk - tüntetgessünk.....úgysem történik semmi , a megoldás ? )
@Ronin2010: "Orbán Vezér és államunk vezetői megtiltottak minden média elleni lépést az EU elnökség ideje alatt a médiahatóságnak?"

Ez volt a legzseniálisabb lépés. Mikor vér is fog folyni, már senkit sem érdekel :)
@Ronin2010: Szerintem most (az internetizé hatására) felgyorsulnak a politikai események is.

Pár év múlva azon fogunk csodálkozni, hogyan működött internet nélkül a demokrácia és a szólásszabadság. Új kor előtt állunk. Küszöbön áll egy ÚJ internetes közösség által életre hívott szövetség vagy párt. A jelenlegi pártok és politikusok lassan a panoptikumban landolnak.

Tunéziára nem véletlenül figyel a világ. Egy rezsimet MEG LEHET BUKTATNI az interneten. Ugyanez a folyamat megy itthon is. Az internet legyőz minden ELNYOMÁST. Önszerveződő ELLENÁLLÁS fénysebességgel terjedő információs hálózaton.
Még mi se tudjuk milyen hatalmas erő birtokában vannak civil internetes közösségek.

Nem véletlenül akarja a rezsim kontroll alá helyezni, természetesen teljesen esélytelenül. Ez a rezsim NINCS felkészülve egy modern civil társadalom ELLENÁLLÁSÁRA. Egyszerűen nem tud vele mit kezden. Már most veszített a kormány, pedig még az igazi tiltakozások el se kezdődtek. Csak szárnypróbálgatásokat láttunk eddig.
Ezeket a tiltakozásokat nem lehet erőből elsöpörni. A kormány szorult helyzetében csak ignorálni tudja a demonstrációkat. Már eleve vesztes pozíció.
@Lumieres: Orbán mellett egyre kevesebb az olyan karakter, aki képes lenne kormányozni. Mindegyik feladta önállóságát és az egyéniségét, szavazógépekké váltak.
FEszter nevű porsztíró!

Légyszíves mondd már meg nekem, ki tarthat magánlakásban házkutatást a médiatörvény alapján!

Elolvastad egyáltalán az általad kritizált törvényt?

Tudod a félműveltség a legkellemetlenebb.

Nem is értem a hozzád hasonlókat, ti nem gondolkodtok?
@Kalmár:
tisztázzuk már az ultraliberális álláspontot. az ultralib koncepció az, hogy ez egy termelő fogyasztó probléma. az rtl a termelő, te vagy a fogyasztó. legalább három dolgot tehetsz. az egyik, hogy nézed, hogy hú, milyen csöcse van vévé izének. a másik, hogy nem nézed.

a harmadik pedig az, hogy kimész a székházuk ellen tüntetni, mert a liberálisok azt is mondják, hogy a békés gyülekezés joga mindenkié, és demonstrálhatsz, hogy a köcsög kolosi mondjon le. nem azért, mert köcsög, hanem mert ezt ilyen műsorokkal kompenzálja. és ezt a véleményedet szabadon elmondhatod, hogy ez így nem frankó.

és ha elég sok ember teszi ezt, akkor rtl tulajdonosi köréhez is eljut az info, hogy a 80-as évek végén este 11 után tetszett a német szoft pornó, de főműsoridőben sztori nélkül mindenféle válogatott idióták által ugyanez nem menő. tehát a nézettséget nem így kellene elérni. ez az info úgy jut el hozzájuk, hogy az rtl székház előtt összegyűlik egy nagyobb tömeg, különben csak excel tábla érdekli a döntéshozókat.

a ultraliberális álláspont tehát az, hogy a médiában alapvetően utcai politizálással kell kikényszeríteni a piaci önszabályozást. mégpedig azért, mert nem lehet objektíven megítélni, hogy egy műsor mennyire családellenes.

emlékszem a big brother első szériájában volt egy duci csaj, akit folyton mutattak, ahogyan pucéran zuhanyzott. és volt ott pár gyerek aki erre a pultos lányra gerjedt. és családok százezrei örültek, hogy végre már nem csak azt mutatják be, hogy a vékony trendi modellek mászkálnak a kifutón, és ők a jó nők, hanem ha valaki kellemesen éppen hogy duci az is lehet jó. és küldték az sms-t, hogy mutassák ezt a csajt. szerintem ez egyáltalán nem volt családellenes. miközben a cici, punci mutatva volt.

aztán az egy másik kérdés, hogy ennek az évinek mindez nem lett elmagyarázva, hogy pusztán csak ezért volt ő ennyire népszerű, és ott tulajdonképpen ő egy szoft pornó színésznőként lett egy rövid időre sztár, és nem azért, mert egy ország kivételesen elragadó személyiségnek tartotta. és amikor vége lett a műsornak, akkor ő azt hitte, hogy ő lesz az új marylin monroe, és nem lett az. de a népítélet az volt, hogy basszus évike, kaptál tizenkét guriga pénzt, örüljél neki. és azt, hogy az egész ország permanensen rajongani fog érted felejtsed el, mivel nem tettél érte semmi különösebbet. hanem párszor meztelenül lezuhanyoztál, és mutatott a kamera.

de hogy ez családellenes lett volna, szerintem azt nem lehet mondani. majdnem hogy családbarát volt. de ez folyamatosan változásban van. mostanában megint kezd visszajönni, hogy a lányok a bálban hatalmas ruhákba megint felöltöznek, és ha kivillan egy boka az már akkor erotikus. úgy volt, hogy most már csak tangában fog mindenki vonaglani, de kiderült, hogy mégsem. szóval ez olyan, mint a divat, és ezt törvényben nem lehet szabályozni. vagy csak nagyon nehezen.

tehát a fogyasztói csoportoknak, és azok képviselőinek folyamatosan konzultálniuk kell a műsorkészítőkkel, de ennek semmi köze ahhoz, hogy X párt, vagy Y van többségben az országgyűlésben. mert akkor aki többségben van ezt a helyzetet kihasználja és a sajtószabadságot általában korlátozza, és önkényesen fenyeget mindenkit, aki nem az állampárt, és a pártfőtitkár szekerét tolja. és most pontosan ez történik.

és ezért van az, hogy mindenfelé tiltakoznak, mert ezt már sokszor, és sokfelé lejátszották. és mindenhol kiderült, hogy ez ügyben a liberálisoknak van igazuk.
@Lumieres: Még nem vittek el senkit & nyugi, nem is fognak.
@Táskás Tóni: A fideszen belül sokkal nagyobb az elnyomás. Ott tényleg életre-halálra megy a politika. Nagyon óvatosan kell csinálni, de hidd el, ha eltakarítják 0rbánt és a bábjait azonnal lesznek akik végre felszabadulnak.
Nem nevezek meg senkit se szándékosan.
Csak azt kell észrevenniük, hogy lassan HELYZET van. És akkor amikor ITT AZ IDŐ, NEKIK IS MEG KELL TENNI, amit meg kell tenni.
@HúszTíz: Hivatkozzak rád, amikor csöngetnek és viszi a szerveremet? Te garantálod?
@HúszTíz: De oké, játszunk el a gondolattal, hogy mondjuk TÉGED (csak hogy beleéld magad) megbírságol a NMHH és lefoglalják a gépedet (mint bizonyíték).

Hová mész majd "panaszkodni"?
@Lumieres: A jelenlegi törvény alapján simán megtehetik.
Jézusom.

1. Abból, hogy az előző nyolc év szar volt, semmilyen módon nem következik az, hogy a következő négy jó lesz. Ezek nincsenek összefüggésben, nem lehet őket egy érvelésben használni.

2. Abból hogy most szar, még semmilyen módon nem következik, hogy az előző nyolc év jó lett volna. Ezek nincsenek összefüggésben, nem lehet őket egy érvelésben használni.

3. Ha most szar, és az elmúlt nyolc évben is szar volt, abból semmilyen módon nem következik az, hogy ebből a két lehetőségből kellene választanunk. Szintén nem tekinthető racionális opciónak ezen platformok radikálisabb változatainak preferálása.

4. Ezekből semmilyen módon nem következik az, hogy az LMP jobban teljesítene, ha hatalomra kerülne.

5. Egy törvény megítélése során azzal érvelni, hogy volt nyolc évetek, most kuss a nevetek, nonszensz, és a demokratikus szempontból értelmezhetetlen. Nyílván ezért is kap kevesebb szerepet ez a fajta érvelés a nyugati sajtóban vagy az EU-ban.

6. Médiatörvény kapcsán egymás fülébe ordibálni, hogy ez meg az a nyugati ember ezt vagy azt nyilatkozta, nem pedig azt amit ez vagy az az újság a szájába adott, gyerekes, és ostoba viselkedés. Internet. Internet. Internet. Ha már valaki tud fórumozni, tán a google alkalmazásait is ismeri. Másrészt nem ciki legalább egy idegen nyelven utánanézni a dolgoknak, egyszerűen kisebb esélye van annak, hogy 50 nagy múltú napi vagy hetilap hibázik, mint annak, hogy a haveri és családi alapon feltöltött két magyarországi piacvezető napilap baszott el valamit.

7. Bárki alkalmatlan arra, hogy objektív módon ítéljen meg a mai Magyarországon politikai történéseket, aki nem érez zsigeri késztetést arra, hogy vesén rúgja Szíjjártó Pétert.

8. Bárki alkalmatlan arra, hogy objektív módon ítéljen meg a mai Magyarországon politikai történéseket, aki nem zsigeri késztetést arra, hogy szemenköpje, lehugyozza, vagy állkapcson szarja Gyurcsány Ferencet, Orbán Viktort, Lovas Istvánt, Bazer Zsoltot, Magyar Bálintot, bárkit, aki legalább államtitkárságig vitte az elmúlt 12 évben, vagy előtte, ezentúl pedig mindenkit aki fontos, döntéshozó pozícióba került kizárólag családi, politikai, vagy ismerősi közbenjárás, esetleg ebből remélt haszonszerzésnek köszönhetően. Szóvivők, tv, rádió elnökök, szerkesztők, tanácstagok, ügyészek, köztársasági elnök, alkotmánybíró, nem kell válogatósnak lenni.

9. Tudom, a liberális kurva anyámat vitték volna el a németek '44-ben.

Ordítani tudnék mikor a butaság, az ostobaság, az elvakultságból fakadó szemellenzős korlátoltság nekiáll a netnek.
@Lumieres: Pont ez az egyik baj a törvénnyel. Kurva nagy hatalom fideszes hatóság kezében, olyan gumiszabályokkal, amik BÁRKIRE, BÁRMIKOR ráhúzhatóak. Ha sapka van rajta, akkor azér', ha nem nincs rajta sapka akkor azér' baszhatnak meg bárkit AKÁRMEKKORA bírsággal.
@Lumieres: Először megvárom, amíg egy ilyen megtörténik. Azután majd panaszkodom.
@HúszTíz: Hol panaszkodsz? Akkor már késő.
Tegye mindenki a szívére a kezét!
Voltak-e bárkinek is ilyen érzelmei Orbán Viktor első minisztersége óta?
Amióta megérezte a hatalom eufórikus ízét, bármit feláldozna ezért!
Azelőtt nem volt ilyen megosztottság.
@HúszTíz: De oké, játszunk el a gondolattal. Kap mondjuk 3 szabadszájú blog 5-5 milliós büntetést.

Te mit fogsz konkrétan csinálni?
Általában 2 dolgot tehetsz.
1. Esetleg el bagatellizálod (pl. megérdemelték ezek a hülyék)
2. Elkussolsz, mert nem akarod, hogy te legyél a következő.

Ez olyan mint a házasság. Ha a pasi a harmadik randin lenyom egy pofon a csajnak, aki ezt "lenyeli" és nem szól semmit, akkor 3 év házasság után ne panaszkodjon, amikor kötözik a fejét és kék zöld folt a teste a családon belüli erőszak után.
@Lumieres: Nézd, nyilván a véleménye miatt nem fognak elvinni senkit, nem fogják elkobozni a gépedet.

Amúgy meg, ha panaszkodni kellene arra ott van a csomó nemzetközi fórum. Szerintem ha valakit a véleménye miatt "vinnének el", akkor Európa egységesen háborodna fel és akkor Magyarországnak is kellene reagálni. Olyan módon, hogy itt biztosítva van a szabad szólás-és véleményszabadság.

Azért még olyan szinten, mint mondjuk Fehéroroszország - nem vagyunk.
@parlamentarista: Ebben nagyon nem értünk egyet.
De ez nem baj, ilyen a demokrácia. Egy ideig a te álláspontodat képviselők irányítanak, egy ideig pedig nem.
Kizárólag a igények kielégítésére irányuló média számomra nem elfogadható.
Ismét azzal a dogmával találkozunk, hogy a piac szabályozza majd a szereplőket.
Egyszerűen ez szerintem nem igaz.
Ha az igények kielégítésére irányul a műsorszerkesztés akkor itt kivégzéseket fognak közvetíteni idővel. Lenne rá igény, akinek nem tetszik nem nézi.
Szerintem viszont vannak olyan egyetemes szabályok amiket mindenkinek BE KELL TARTANI.
Ilyen tilalomfák pl. a fiatalkorúak veszélyeztetése.
Nem lehet a gyerek nyakán ülni, mert egy teljesen normális műsor szünetében is ordítva jön be egy olyan reklám, ami egy éjszakai horrort mutat.
Röhögnek a tv-k a büntetéseken. Százszor is újra elkövetik.
Ennek véget kell vetni.
@HúszTíz: Persze, hogy nem a véleménye miatt. A törvény TELE van GUMISZABÁLYOKKAL. BÁRMIÉRT megbírságolhatnak. Pont ez az egyik baj a törvénnyel. Mindenkit el lehet kapni BÁRMIÉRT.
@HúszTíz: De egyébként konkrétan mit tennél, ha mondjuk téged kapnának el. Kihez mennél KONKRÉTAN?
Mit csinálnál konkrétan?
Az mellébeszélés, hogy "van egy csomó nemzetközi fórum".
@HúszTíz: Ja és éppen azért KELL most szólni, hogy NE LEGYÜNK FEHÉROROSZORSZÁG. Ha az leszünk, akkor már késő pofázni.
@Lumieres: Felhívnám a nagybátyámat Navracsics Tibort :-D

Na jó, most komolyan. Feldobnám itt a témát a blogközösségben, ebből lenne akkora hírérték, hogy felfigyelne rá mindenki a vezető médiumokban is (Lám, a rádiós egy perc némaságnak is mekkora hírértéke lett); előbb-utóbb a nemzetközi közvélemény is.
@HúszTíz: És szerinted bárki is megmozdulna érted? Elolvassák a lagymatag hozzászólásodat, amit az előbb írtál (várjuk meg, míg...)... és ők is megvárják amíg... Ennyi... Egyenként mindenkit le lehet vadászni. Te mint egy névtelen nick, senkit se érdekelsz.
Sőt lesz majd egy csomó nick akik majd HELYESLIK, hogy megbírságoltak. Azt fogják gondolni, biztos JÓ OKA VOLT RÁ, vagy azt, hogy MEGÉRDEMELTED TE LIBSI DISZNÓ... VONYÍCCCSÁ' Csak rohadt komcsi!

Kábé ez lenne a reakció.
A törvény alapján simán lehet szerkesztőségnek értelmezni egy magánlakást is. És akkor kutathatnak ott is.
Kedves balosok, továbbra is ugyanúgy hazudtok, mint eddig. Az elmúlt 8 év után jobb lenne hallgatnotok. Mert hát az akkori jogsértéseknél, lopásoknál, szándékos károkozásoknál halgatattok, vagy még tapsikoltatok is.
"A Fidesz valószínűleg fel sem fogja, milyen komoly társadalomnevelő hatása van annak a politikának, amelyet ők képviselnek. Ha a kádári legvidámabb barakkban felnőtt, a demokratikus jogaikat még mindig csak tanulgató magyar társadalom torkán a fentiekhez hasonló intézkedéseket próbálnak lenyomni, az további hosszú évekre fogja bebetonozni azt a fásult, apolitikus attitűdöt, amely az elmúlt húsz évben jellemezte a magyar lakosság jelentős részét."

Hogy a francba ne fognák fel ezt viktorék.
Ez a cél!
Ne naívkodjunk kérem. Ez az egyetlen működőképesnek látszó diktatúra recept jelenleg.
Nézzétek meg mi folyik Esztergomban, az talán véletlen lenne?
"A központosított médiaellenőrzés a sajtótermékekre kizárólag káros hatással lehet."

Ezért nem kell központosítani, hanem profi öncenzúrát bevezetni:

leveltar.blog.hu/2011/01/17/oncenzura_profiknak
@rézkalapács: Bocs, az lanyinak ment válaszul.
@d-evike: tényleg nem volt. Bár pár autót felgyújtottak a tüntetők és pár politikus házánál robbantottak, de igazad van. Ami most van az a szörnyű.
???
@Lumieres: Hallottam olyan elméletet is, hogy mivel "Alkotmányozó Nemzetgyűléssé" alakul a parlament, lehet, hogy az a terv, hogy feloszlatják magukat húsvét után. Tudni illik az alkotmányozó nemzetgyűlésnek az az ismérve, hogy csak erre a célra jön létre és aztán feloszlatja magát.
Most talán még megvan a többsége, és onnan ketyegne újra a négy év. A ciklusuk így az elmúlt egy évvel 5 évre dagadna.
@DFK:
Szándékos károkozás? - folytatódik.
Lopás? - folytatódik.
Jogsértések? - szinte csak az van.
Tapsikolás? abbahagyhatnád már.
@Kalmár:
Hatalomra kerültek a megbízók. Nincs már szükség ilyesmire. Persze lehet hogy tovább kell őket fizetni, mert még zsarolásba kezdenek.
@DFK:
Miert balos es komcsi az, akinek ez nem tetszik, ami most itt folyik? Nem gondolom, hogy ez automatikusan azt jelenti, hogy az eddigiek tetszettek...mert nem.
@Pjotr Verhovenszkij:
Nomármost ez így egyben jó, de mindenképp kiemelendő a hetes pojnt... :)

"7. Bárki alkalmatlan arra, hogy objektív módon ítéljen meg a mai Magyarországon politikai történéseket, aki nem érez zsigeri késztetést arra, hogy vesén rúgja Szíjjártó Pétert."

Hátköszönöm, kórképalkotásból jeles. :)
@Kalmár:
nézd, itt az ultraliberális kártya sem lett kijátszva. a médiapiac nem szabályozza önmagát. a kereskedelmi tévék nem fogadtak el semmiféle magukra kötelező kódexet, egész egyszerűen azért mert a civilek még sose tüntetettek ellenük. a piaci önszabályozást általában utcai politizálással, civil megmozdulásokkal lehet kikényszeríteni.

ha az mtv-nek lenne olyan részletes etikai kódexe, mint a bbc-nek, akkor lehetne követelni, hogy a kertévék ezt fogadják el. és etikai vétség esetén a hatóság szankcionáljon. és a teljes szlengszótár ott lehetne a kódex mellékletében, és akkor nem lehet bármit mondani.

egy ilyen kódex akár illusztrációkat is tartalmazhat, hogy na ezt nem szabad. mert azt így és így kell kitakarni, vagy egyáltalán nem szabad mutatni.

de egy törvénybe nem lehet belerajzolni frankensteint, hogy a különféle horrorisztikus formákat már csak főműsoridőn túl. egy törvénybe nem rajzolhatsz bele szexuális pózokat. de egy etikai kódexbe meg belerajzolhatod a káma szútrát is. és akkor országos csatornán nem lehet orális szexet imitálni főműsoridőben, mert ott van a kódexben. de ezt törvényekkel pontosan körülírni nagyon nehéz.

a netet is etikai kódexszel lehet szabályozni. mert ha van egy ilyen, akkor azt a szájtok elfogadhatják, kiteszi a védjegyet, hogy ez gyerekbarát, és akkor onanntól kezdve ez magára nézve kötelező. és akkor egyszerű, mert a gyereknek azokat a szájtokat kell engedni nézni. aki meg nem fogadja el, azt meg nem kell engedni. és kész. nyilván az egyszervolt.hu azonnal belemegy a leszbicicak.hu meg nem megy bele. és akkor el van intézve. nyilván nem ugyanaz a célközönség.

és szerintem innentől kedve simán megoldja az összes internetszolgáltató, hogy ha akarod, akkor a nem megfelelő oldalakat csak este 11 után tudod böngészni. végtelen egyszerű konfigurálni így egy proxy-t. de úgy nem megy, hogy majd jól betiltjuk az internetet.tehát nem biztos, hogy akkora hülyeség, amit a liberálisok mondanak. nem látom be, hogy a piaci önszabályozást miért kell kizárni.
ajánlanám mindenkinek ezt a cikket, várom a véleményeket...
hagyjukmar.freeblog.hu/archives/2011/01/15/Kossuth_ter_Patch_20/
Tudomásom szerint a szabadsajto.com lapnál karácsony körül történt valamiféle hatalomváltás, ami miatt több alapító tag most már publikálási lehetőséget sem kap.

Az egész Sajtószabadságért Mozgalomnak árthat, ha oda olyan emberek kerültek, akik trükkösen adatokat szereznek és továbbítanak a megfelelő helyekre.

Próbáljátok már lecsekkolni Hort.l.nyi Gábor / történetsíró / pöröly (. = o) stb és barátai szerepét ott, mert a virtus.hu-n tapsikolt az illető korábban a média törvénynek és örült, hogy az alapján szerinte a lapomat a Valláskritika Virtust és az egész virtust is be fogják tiltani. Feljelentésre is biztatott ott sokakat.

Üdv: IGe
vilagnezet.blog.hu/
vallaskritika.virtus.hu/

Nos az ilyen fenyegetőzések miatt van, hogy sokaknak a Médiatörvény és a Médiatanács nagyon nem szimpatikus. Az ilyen feljelentgető és feljelentgetésekkel fenyegetőző emberkék ártanak a legtöbbet.
süti beállítások módosítása