Ültél-e már Demszky-karón?

2011.02.07. 08:00 miket

Húsz évig regnáló polgármesterünk szép hagyatéka volt a poller indokolatlan elterjedése, a köznyelvben Demszky-karóként elhíresült fallikus szimbólumot majd minden utcában megtaláljuk Pesten, kerületenként, sőt, van, amikor sarkonként változó kivitelben. A közismerten metrófetisiszta városvezető, felismerve a problémát, melyben a pofátlan autósok minden teret sajátjuknak éreztek, területeket kerített el az embereknek a járdán. Oszlopokkal zárták el az utat a kocsik elől. A 90-es évek elején nagy felháborodást keltett az empamó elődjénél, hogy már nem parkolhattak nyugodtan a Teréz körút kirakatai előtt. Az intézkedés - nagyon helyesen - gátat vetett az önkényes utcai fémdoboztárolás egyik legcsúnyább formájának.

A karók száma rohamosan nőtt a városban, és ma már hihetetlen méreteket ölt. Sok helyen láthatunk teljesen feleslegesen padok mögött, fák mellett, sétálóutcában kihelyezett funkció nélküli vasakat. Egy önkormányzati rendelet szerint szinte mindenhová kötelező tenni útfelújításkor. A rendelet alkotói szerint, és sajnos a tapasztalat is azt mutatja, még ma sincs olyan szinten a közlekedési morál, hogy ezt a korlátozó eszközt okafogyottá tegye.

Egy másik fontos szempont, ami gerjeszti a további burjánzást, hogy rengeteg pénzt el lehet költeni ezekre a mini oszlopokra. A legolcsóbb ilyen az ezüstszínű, kis gömbbel a tetején, ami 19.000 forint áfával, a határ innen a csillagos ég. Gondoljunk bele, mennyibe kerülhetett a Belváros főutcáján az amúgy jól kinéző, de nagyrészt teljesen felesleges formatervezett oszlopok darabja. Egy-egy ilyet teljes mértékben kiválthatna egy funkcióval vagy esztétikai értékkel bíró pad, biciklitároló vagy fa. De ha akad is valamelyik ezen készségek közül, azt is körbekarózzák, biztos, ami biztos.

A 2010-ben a nyócban, a Mária utca egy háztömbnyi hosszúságban csökkentett forgalmú utcává alakított részén 370 darab pollert helyeztek ki. Ennek ára telepítéssel együtt becsléseim szerint minimálisan 7.400.000 forint volt. Akár minden oszlop helyére ültethettek volna egy fát ezen az áron. De természetesen nincs szükség ilyen sűrű fasorra sem. A pénzkidobáson felül itt sokkal nagyobb kárt okoztak. Egy hosszú, belátható egyenest alkottak, ösztönözve ezzel a vezetőket a gyorshajtásra. A szűk utcában így 70-100-zal közlekedik az állatabbja. A mai forgalomcsillapítási elméletek szerint a legjobb, ha inkább arra készítjük fel az autóst, hogy itt meglepetések érhetik, ha nem látja be hosszan előre az utat, ha kilóghat egy kicsit egy autó, ha esetleg szembe jöhet vele egy biciklis. Így egyszerűen a saját reflexei szabnak határt a sofőrnek.

A közhiedelemmel ellentétben nem szükséges költséges tárgyak, például fekvőrendőrök kihelyezése, ésszerű tervezéssel lassulhat a forgalom.

Az oszlopok esztétikai és forgalomtechnikai rossz hatásukon túl a járókelőktől is helyet rabolnak. Emlékezzünk, először még vicces felemelni szerelmünk kezét, amikor andalgunk a Körúton, de az ötödik kereszteződésnél már nem örülünk annyira.
Ha pedig mindenképp szükséges a poller, akkor lehetne neki funkciót is adni. Több helyen a világban olyan kialakítása van, hogy kerékpártárolóként is lehet használni. Marketingeszközként sem utolsó: Amsterdamban a város egyik szimbólumává vált az xxx-es bordó oszlop. Nálunk az ebben rejlő lehetőségeket egy reklámcég látta meg, aki a vasra még egy darab vasat szerelt hamutartó gyanánt, amit később reklámfelületként próbált meg értékesíteni kevés sikerrel. Ezek a mindig teli csikkgyűjtők ma végig éktelenkednek a körúton.

Természetesen szükség van ésszerűen kihelyezett pollerekre, de a hosszútávú megoldást nem ezeknek a karóknak a permanens jelenlétében látjuk. Támogatnánk egy olyan rendeletet, nagyon szigorú betartatással, hogy amennyiben a kulturált együttélésre képtelen autós olyan járdarészre parkol, ahova nem szabad, ezzel zavarva a gyalogos alkotmányos jogát a szabad helyváltoztatásban, nos, ő olyan súlyos pénzbüntetést kapjon, hogy végleg elmenjen a kedve a további szabálysértéstől. Ahogy a haverjainak is. Indulhat a licit 200.000 forintról. Fontos lenne megérteni, hogy egy autót kerülgetni méreteinél fogva nehézkesebb, mint egy kutyaszart. Azzal ma már  mindenki egyetért, hogy a kutyatulajdonosoknak nem illik bepiszkítani a járdát. Örömteli lenne, ha a kulturált parkolás is a kultúra részévé válna és nem volna szükség mindenkit akadályozó költséges korlátozó eszközökre.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr702637746

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ide kéne Demszky-karó 2011.02.14. 14:51:04

A Demszky-karót lehet utálni, lehet vitatni létjogosultságát, de amikor bármikor tudok ilyen fotót lőni, nem nagyon érdemes. Nem vagyok az a fajta, aki lépten-nyomon fotókat küld a szégyenfalra, de ennek a fekete Mininek a parkolása több okból is kicsa...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@belekotty:

tényleg. igazad van. és akkor nem az a megoldás, hogy ellenőrizzük, hogy ne lopják a pénzt a karógyártáskor, hanem az, hoyg akkor ne csináljunk karót. gratulálok.
@Franky4fingers: Én is tartottam Kutyát, nem A belvárosban, de Budapesten, sok mással együtt én is felszedtem a kutyaszart, de már bocs, a városban élő emberek igényeit igenis a város kzterületeinek kialakításakor figyelembe kell venni. Az állam, s a közigazgatás a társadalmat kellene hogy szolgálja, s nem fordítva. Igenis kellene kutyafutattókat építeni, ahogy mélygarázsokat is...
Azt meg döntse el maga mindenki szabadon, hogy akar-e kutyát tartani.

Reagálva a felvetésedre a sok ostoba belvárosinak ennyi erővel nem kéne autót tartania, mert nincs elég parkolóhely, csak dugókat okoznak, s szmogot... JA, hogy az autó kell? ja hogy el kell jutni a munkahelyre, ja hogy a bkv kb. alig múködik, és ehhez képest drágább, mint egy autő fenntartása?
Valahogy szerintem is-is, az embereknek is fel kellene hagyni ezzel az ostoba mindenhez jogom van-hozzáállással, másrészt az államnak, s a közigazgatásnak is igazodnia kellene a társadalmi igényekhez...
@nyekk: Bullshit. Lesz olyan szállító, aki hajlandó 50 métert kézikocsikázni az árut, ha arról van szó. Vagy hajnali szállítás, stb.
@Franky4fingers: "Nyugat Európában van két dolog ami miatt más a helyzet. Van egy helyzete magaslatán álló rendőrség, közterület felügyelet aki betartatja a szabályokat."

Pont azt mondom, hogy ott magasabb közlekedési kultúra és rendőrség mellett van szigorúbb "karózás". Walesben jártam tavaly, 20-30-cal lehetett átmenni egy ilyen szűkítésen. Egyszerűen 50-nel lehetetlen átmenni a sérülés veszélye nélkül.

És nehogy azt hidd, hogy ott a rendőrség vagy a kultúra megakadályozná a majmokat hogy póverkodjanak...

A karók, szűkítések, fekvőrendőrös zebrák viszont elég visszatartó erő, mivel lezúzni senki nem akarja az ültetett tuningverdáját, ezért hifit bömböltetve krúzingolnak a műmájer suttyók.
@Franky4fingers: Na neked aztán rengeteg eszed van ha nem látod az összefüggést miért raknak ki annyi karót! Te születetten vagy ennyire hülye vagy ez már valami fejlett génmanipuláció?
A társasházunk kérte a karók kihelyezését, mert többször (hetente legyalább 3x) előfordult, hogy annyira beálltak a társasház kapujába, hogy nem lehetett bejutni a házba.
Amíg voltak lopós kocsik, nem volt baj mert negyed-fél órán belül elvitték az ótót a halál..ra, de amikor megszűnt ez a lehetőség, inkább saját pénzen elhelyeztettünk néhány karót a biztonságos bejutás érdekében.
Volt rá példa, hogy az egyik tulajdonos a kocsin átmászva jutott a kapuhoz amiért a jármű tulajdonosa feljelentette a lakót rongálásért.
A lakó veszített.
@istennyila: "Felhívnám a figyelmet az olyan divatos méregdrága térkövezésre is, semmivel se jobb mint az egyszerű aszfalt, vagy beton, csak sokkal drágább, talán kicsivel mutatósabb is, de azért tele van vele a város..."

Én ezt megemlítettem egy ismerősömnek aki hasonló területen dolgozik. Ő azt mondja hogy azért vannak térkövek (pl bicikliút), mert azt könnyű felszedni, nem kell állandóan feltörni az aszfaltot. Megkérdeztem, hogy de akkor miér rakják csálén vissza. Visszakérdezett, hogy tudom-e tisztában vagyok-e hogy milyen országról beszélünk... (Szóval trehányság miatt, jól is vissza lehetne rakni nem sokkal nagyobb erőfeszítéssel).
@Kutyuu: Ha ott laknál, biztosan örülnél neki, hogy hajnali 2-kor söröshordókat rakodnak az ablak előtt:-(
Nem arról van szó, hogy a boltos autója álljon egész nap az üzlet előtt, hanem a szállító, arra a 10 percre, míg le, vagy fel rakodik.

Erre a kézikocsis ötletre nincs is mit reagálni, akkora marhaság.
Mivel minimum a Nagykörúton belül nem lehet szabályosan megállni, az Örs vezér térről tolod a Váci utcába két három fordulóval a két mázsa krumplit? Nyilván nem próbáltad még tíz méterre sem elszállítani ilyesmit, különben nem mondanál ekkora hülyeséget. Egyszer próbáld ki.

Normális városvezetés először kialakított volna áruszállító parkolóhelyeket, ahonnan tényleg el lehet kézikocsival szállítani az üzletig az árut, és utána lehet karókra pazrolni a pénzt.
Persze ezekből az áruszállító parkolókból ki kell zavarni a nem árut szállító pl. személykocsikat. A hozzászólásod alapján úgy képzellek el, hogy leakod a kocsidat a Városháza csókosoknak fenntartott (egyébként jó nagy) parkolójában, vagy a rakodásra fenntartott egy-két parkolóhelyen, aztán beülsz valamelyik étterembe, felzabálod a szállítók által (jobb híján szabálytalanul megállva) odaszállított kaját, és közben rázod az öklöd, hogy a rohadt furgonokkal össze-vissza megállnak rakodni.
@Franky4fingers:

"Nekem a liberális barmokból van elegem"
vs
"Meg ez tudod úgy működik, hoyg a piac szabályozza önmagát. "

Azt ugye tudod, hogy eme két mondatod éles ellentétben áll egymással? A piac önszabályozásában való hit liberális érték.
@istennyila: mi a baj a belvárosban a bkv-val? Te is olyan vagy, aki télen fázik, nyáron melege van 5 percet várni?
"A közhiedelemmel ellentétben nem szükséges költséges tárgyak, például fekvőrendőrök kihelyezése, ésszerű tervezéssel lassulhat a forgalom."

ja, ha kiraknak két trafixpaxos autót, akkor lassulhat, különben nem.
(bár tapasztalatom alapján, még akkor sem mindig, mert néhány autós még a kék-fehér rendőrautót se ismeri fel)
@Jetstream: Minek kell felszedni, ha egyszer jül lerakták? ésszel kellene építkezni szerintem, de mindegy...
@nyekk: "Nem arról van szó, hogy a boltos autója álljon egész nap az üzlet előtt, hanem a szállító, arra a 10 percre, míg le, vagy fel rakodik."

10 perc míg megtalálja az illetékest, aki átveszi az árút, 10 perc, míg lerakodik, 10 perc, míg újra megtalálja az illetékest...
@randomgenerator: nem csak ár-érték arányról beszélek, amúgy sokszor inkébb gyalog megyek, de nemegyszer kimaradt mér jérat, volt hogy lerobbant, vagy elfelejtett megállni a megállóban, nem nyílt ki az ajtaja stb... mindezek velem fordultak elő, úgy hogy megvettem a rohadtdrága bérletet... a pénzemért elvárnék egy szolgéltatési minőséget ennyi...

bocs az előző hsz többször ment el...
@Perillustris: Szép fotó. Egyszer a Dózsa György úton sikerült hasonlót lőnöm, ahol a paraszt miatt egy babakocsisnak a Dózsa úttestjén kellett kikerülnie az autóst, nekem az volt eddig a csúcs. Különösen azért, mert magam is autózok a belvárosban és tudom, hogy egyáltalán nem lehetetlen megoldani a szabályos parkolást, csak nem könnyű. Aki szabálytalanul parkol, az jobbára csak tesz a többi emberre magasról.
IX. ker, Lenhossék utca. A kb. 1 méter széles járdát végigcölöpölték, teljesen ellehetetlenítve a gyalogos forgalmat. Pedig amúgy végig tilos a jobb oldalon parkolni, még sárga csík is van, de a karók azok kellettek, bazmeg...
@istennyila: "Minek kell felszedni"

Egyszer elég ha megválaszolom? ;)

Mer' jön a gázművek, vízművek, csatornázási művek, ELMÜ, UPC, T-Kábel, Matáv, X-Kábel, Y-Kábel és hegeszteni akarja a kábelét.
@Jetstream:

"Egyszer elég ha megválaszolom? ;)"

Lehet hogy hallucinálok, de előbb 5 példányban láttam a hozzászólást :o
@Jetstream: nyugi, nem volt semmi a kávédba csempészve, csak kiszedtem.
@belekotty:

Véletlen nem olvastad el rendesen amit írtam, vagy funkcionális analfabéta vagy? (vagy esetleg valami génmanipuláció folytán nettroll lettél)
@nyekk: A legmókásabb az, amikor az egyik áruszállító anyázza a másikat, mert amíg a 2. kipakol, addig akadályozza az utca forgalmát, és emiatt nem ér célba az 1. időre. Majd mikor végre az 1. is elér a céljához, megáll, ahogy neki jól esik a rakodáshoz, és kezdődik mögötte az anyázás. :)
@nyekk: ez az érveded például ausztriában sem értik. saját szememmmel láttam, ahogy graz-ban kb. 300 méterről kézikocsizta több fordulóval a sofőr az árut, a sétálóutcai vendéglőbe. ha ott megy, akkor talán az itthoni, maguktól elszállt sofőröknek is menne, akik azt hiszik, hogy ők valami kivételes előjogokkal bíró csodalények, mert ők dolgoznak.

lefordítom: nem a várostervezéssel van a baj, hanem az idióta szállítokkal.
a gyalogos azért gyalogos, mert rövid távon, értsd kikerülni egy autót, neki a legkönnyebb
nem értem a problémát, +5 méter séta senkinek sem halálos veszedelem
az autós nem jó dolgában parkol szabálytalanul, hanem azért, mert tennivalója akadt, dolga van

persze, vannak parasztok is, de néhány barom miatt ne az autós társadalom bűnhődjön
költözésnél, áruszállításnál, idős rokon szállításánál jól jön a közeli megálló, ezt fel kell fogni

ha majd a posztoló 90 éves nagymamáját kell maratonra kényszríteni, rádöbben, hogy hülyeséget ír
@Jetstream:

Azt ugye tudod, hogy a piac önszabályzása csak akkor működik megfelelően, ha a mögötte álló szabályozás konzervatív?

Igen ez ellentmondás, mégpedig olyan gazdasági ellentmondás, amit a közgazdászok soha nem tudtak feloldani. Ez az oka sok gazdasági problémának, ez okozza a neoliberális és a konzervatív gazdaságpolitikák változását a elmúlt 150 évben. (Keynes vs. Feriedman )

( Ha bővebben érdekel, javaslom Karsai: Cilkus és trend munkáját, érthetően leírja)
@Jetstream: Költöi kérdés volt, s írtam is rá reakciót: "ésszel kéne építkezni..."

Amúgy tudtommal a járdákon szoktak szerelőaknákat hagyni, ahol le lehet menni javítania vezetékeket. VAgy ha fel kell bontani a burkolatot, akkor legyen a közműszolgéltató felelőssége a burkolat visszaépítése... szerintem, úgyis levámolják a fogyasztókon... ha ők fizetik, ha nem...
@Spiritmonger:
a gyalogos azért gyalogos, mert rövid távon, értsd kikerülni egy autót, neki a legkönnyebb

-általában nem egy gyalogosról, hanem sokról, tömegről beszélünk. az már más. nem beszélve a babakocsiról, rokkantszékről, öreg nénikről.

költözésnél, áruszállításnál, idős rokon szállításánál jól jön a közeli megálló, ezt fel kell fogni
- Persze, jó ha van, de ha nincs meg kell oldani. Amikor én a belvárosból költöztem, szépen beballagtam az önkorihoz és lefoglaltam a ház előtt egy parkolót a teherautónak. Ennyi. Amikor odaköltöztem tudtam, hoyg ezzel jár.
- idős rokon szállítása:

Semmi baj nem lenne a közlekedéssel, ha csak és kizárólag az idős rokont szállítók állnának meg két percre vészvillogóval, amíg a mama kiszáll.(persze nem fél órára othagynva az autót)
@no mail, no problem:

Persze, hoyg így van, Ausztriában simán működik a kézikocsis szállítás. Nem egyszer láttam, ott laktam egy utcányira a Mariahilfer strassétól.
@nyekk: Mentél volna péknek....
A világ boldogabbik felén megoldják az áruellátást éjszaka.
szerintem.
@nyekk:
Az akkor sem volna megoldás, hogy felengedik a járdára a rakodó autókat, mert hogy a járda közterület, így a bolt tulajdonosát kötelezni nem lehetne arra, hogy rendőrként ott állva egész nap hesegesse onnan azokat, akik nem nála, hanem teszem azt a 3. emelet 8-ban rakodnak;), így ha engedélyezve volna ez az opció, pillanatokon belül tele volna újra a járdák "rakodó, csak pont abban a pillanatban papírt intéző" delikvensek járműivel.

A megoldás az, aminek elvileg kéne működni: A koncentrált rakodó területek kijelölése és azok ellenőrzése.

....mondjuk ezzel nem az a baj, hogy néha 100 m-re van, mert aki nem bírja, az ne menjen trógernek, hanem az, hogy ekkora táv megtétele áruval. a boltba lerakodással és a számla rendezésével minimum negyed óra. Ezt a jelenlegi rendszerben olyan kiskaput ad, mely miatt a kisretiküljét (vagy aktatáskáját) "szállítmányként" értelmezők foglalják el a helyet.

Megoldás?: ...hát nem túl barátságos, de van. Szabályváltoztatással: Ha az autót ott kell hagyni, úgy a kijelölt területre 4-5 parkolójegy váltatása maximum fél óra időre.
Akinek sokat kell belvárosba szállítani, az kisérővel meg tudja oldani, hogy ne fizessen, akinek meg az aktatáskáját magának kell bevinnie, az majd keres olyan helyet, ahol normál díjért parkolhat... akinek meg szállítani kell nagy tömegű árut, de nincs kisérője, az még így is jobban jár, mintha 3-4 utca távolságba kéne végigrángatni akár több kiskocsinyi árut.
rajta nem ültem. de van egy
@istennyila: "ja hogy el kell jutni a munkahelyre, ja hogy a bkv kb. alig múködik, és ehhez képest drágább, mint egy autő fenntartása?"

A BKV éves bérlete 107 000 ft. Kíváncsi vagyok milyen autót tudnál fenntartani ennyi pénzből? Az hogy alig működik is költői túlzás. Napközben a város bármelyik részében eljuthatsz max. 200-300 méteres sétával, de éjszaka is max . 600-700 méteres sétával eljuthatsz bármelyik budapesti címre!
@konrada:

Megoldás?: ...hát nem túl barátságos, de van. Szabályváltoztatással: Ha az autót ott kell hagyni, úgy a kijelölt területre 4-5 parkolójegy váltatása maximum fél óra időre

Amúgy ez egy sokkal komplexebb probléma. ez onnan kezdődik, hogy jobb helyeken működik az a dolog, hogy kisboltok a városban bevásárlóközpontok a város szélén. egy ilyen piaci modell mellett simán lehet drágább a kisbolt, lesz aki megfizeti. Viszon nálunk a bevásárlóközpontokat beépítették a város közepébe, így a kisboltok már a drágább árufeltöltéssel nem tudnak versenyezni a szomszédban lévő bevásárlóközponttal.
@no mail, no problem: és a többi pro/kontra áruszállításhoz kapcsolódó véleményhez. Kedves anyósom a belvárosban lakik, pollerekkel preparált főút mentén.
Általában BKV/bicikli vagy 7végén autó és 1km-re parkolás az odalátogatásunk eszköze, mivel megállni a környéken nem lehet. Ez eddig rendben van: éljen a környezet- és városvédelem, szopjon aki belvárosban lakik, vagy költözzön vidékre.

DE az már baromira nincs rendben, hogy, ha egy szekrényt, vagy egy szobabiciklit kell felvinnünk hozzá a 4. emeletre lift nélkül, akkor még 1 km-t (vagy 480m-t)gyalogoljak a legközelebbi legális és szabad parkolóhelyről! Aki ezt elvárja, az szerintem nem normális. Mondjuk én nem is fogok: ha nincs más, kiteszem a vészvillogót, aki ideges, annak meg az a maga baja! (vmi. apró műszaki hiba mindig akad az autón, amiért félre kell állni azonnal, így még legális is) Arról még nem is beszélek, mi lesz, ha költözik?
Nem értem, miért nem lehet ezt úgy megoldani, hogy minden háznak (de legalább minden másodiknak) kialakítanak parkolóhelyet, hogy az ott lakók áru- és betegszállítási igényeit meg lehessen oldani? Lehet az nyugodtan lelakatolt kivehető poller, zárható kapu, bója, akármi!

Tetszik vagy nem, az áruszállítást is meg kell oldani valahogy! Aki éjszakára tenné, az nem gondol bele, hogy akkor meg az éjszakai pakolás zaja, fénye stb. zavarná az ott lakókat. Mellesleg nem tudom örülne-e az illető a tegnapi kenyérnek, amit reggel már nem lehetett behozni a boltba. Ezt is meg lehetne oldani épeszűen pl.: áruszállítás reggel 6-7:30 és este 19-20:30 között, vagy várakozni tilos, kivéve áruszállítás tényleg betartani, vagy, ahogy fentebb írtam lezárt parkolók 2-3 üzletenként egy: 50-100m-t nyugodtan el lehet vinni kiskocsin is.
A rakodásra van egy egyszerű megoldás! Ki kell jelölni rakodó helyeket, ahol 4000 forint lenne óránként a parkolás. Aki tényleg rakodik, annak megéri kifizetni 15 percre 1000 forintot. Aki meg parkolni akar, az nem fog ott megállni, mert túl drága.
@F173: Igazad van, de
1. ez a terület egyrészt csak a legszűkebb belváros (kb. a Nagykörúton belül + a metrók és a villamosok mentén mondjuk a Hungária krt vonaláig mindké. krt-at Budán is kiegészítve hasonló ívvel)
2. Ma autó nélkül élni szopás, (havi 1 nagybevásárlást hazaszatyrozni nem vicces, tudom, mert csinálom néha, nagymamát 4 órás vonatúttal meglátogatni 1,5 óra autózás helyett szétzilálja a családot, mert így évente 1x mész havi 1x helyett stb, stb. ne mond hogy nincs igazam!) tehát a BKV bérlet csak autó MELLETT kiegészítő szolgáltatás.
A havi bérlet és a benzinpénz pedig már erősen összehasonlíható ktg-ek, akár 2 személyre is, nemhogy egy 4fős család esetében! (a többi ktg-et pedig fizeted akkor is, ha a garázsban áll a verda!)
Sosem értettem, mi a baj ezekkel az oszlopokkal és most sem értem. A poszt írója is kijelenti, hogy ha nem lennének, akkor egymás hegyén-hátán parkolnának az autók mindenhol. Akkor miről beszélünk? Tartassa be a rendőrség, mi? Bakker, _semmit_ nem tartat be a rendőrség. Az persze tény, hogy van 1-2 %-nyi felesleges oszlop, de ez semmit nem számít.
A Demszky-karónál nincs jobb tiltott parkolás-ellenes megoldás!

A tiltótáblát kiröhögik, a kerékbilincs macerás.

Csak a konkrét fizikai akadály segít. A formájáról lehetne csak vitatkozni.

Sziklatömb?
U-alak, hogy bringát is lehessen hozzá zárni?

Amúgy nem Demszky találta fel, csak ő vette át, nagyon okosan Nyugatról.
Ettől függetlenül mindenki bringázzon és tömegközlekedjen amikor csak lehet! Én is ezt teszem: munkábajárás, belvárosi közlekedés stb.
Még jobb lenne a helyzet, ha európai díjszabást vezetnének be pl.: 1 jegy 1 irányba 1-1,5órát érvényes, így nem lenne 1800 Ft/fő egy belvárosi út oda vissza 2 átszállással! (2 személyre már 3600, családdal ki se merem számolni!)

Az autós további nyomorítása helyett lehet, hogy inkább a BKV díjszabást kéne vonzóbbá tenni, esetleg picit emelni a technikai és kényelmi színvonalon. Tudom: most, hogy szinte csődbe lopták a céget elég nehéz ezt megteremteni, de meg kell próbálni mégis.
Rakodás: Kulccsal nyitható (lehajtható) karót kell odarakni a rakodóhelyekre, és akkor a rakodás idejére részben felállhat a járdára a furgon.

Bejárat: Nem átmászni kell az autón! Elég, ha reggelre egy kerék lyukas lesz, azután majd BKV-val fél órával később ér be dolgozni. Máskor nem fog kockáztatni! Sötét volt, senki nem látott semmit!
Az áruszállítást meg tudják olyan egzotikus helyeken is oldani, mint az olasztországi Velence.
Ugyanígy Bp.-en is meg lehetne oldani, elektromos kiskocsikkal. S nem is hiszem, hogy nagyon drága lenne.

Demszky-karókat meg utálom. Pl. a XI. kerület Villányi út elején (ahol leszállni lehet a vidéki buszokról) teljesen feleslegesek.
Ott egy darab paraszt indiai csóka (akié az indiai étterem) parkol csak a járdára, más nem.
Viszont nagyon zavarja a karó az gyalogosokat.
Még jobb lenne a helyzet, ha európai díjszabást vezetnének be pl.: 1 jegy 1 irányba 1-1,5órát érvényes, így nem lenne 1800 Ft/fő egy belvárosi út oda vissza 2 átszállással! (2 személyre már 3600, családdal ki se merem számolni!)
Bocs, de középiskolás korodban békávéztál utoljára???

Átszállójegy egy útra 490 Ft (metrónál nem kell pecsételni átszállásnál), gyűjtőjegy 10 útra 2800 Ft, napijegy egész napra 1550 Ft, családi jegy két napra 2200 Ft, az egész családnak együtt. (1 vagy 2 felnőtt, és max. 7 14 éven aluli gyermek)

Szóval előtte nézz utána, mielőtt siránkozol. Nem mondom, hogy olcsó, de annyira nem drága, mint hiszed!
Ez a határtalan méretű büntetések kiszabása már szinte népbetegség lett. Itthon mindenki szerint normális, ha valakinek autója van, akkor ő egy milliárdos? Legyenek a büntetések 200 000, 500 000, sőt! Legyen rögtön 10 000 000 forint. Az jó, nem? Ha átmegy sárgán, akkor legyen 500 000 Ft, ha bármilyen okból megáll ott, ahol nem szabad, akkor meg legyen 5 000 000 ft. Hiszen minek van valakinek autója, és minek vezet, ha nincs a zsebében 10 000 000. .. Esküszöm ezek az emberek vért ittak, és örülnek, ha mindenkit körülöttük megbüntetnek, csak azért, mert nekik csak biciklire futotta.
Nekem sincs autóm, de a családban van. Pontosan látom, mikre szabnak ki büntetéseket. És azt is, hogy mekkorákat. Amíg ma Mo-n 75 000 a minimálbér, és az átlagkereset is csak nettó 150 000 körüli, addig mi ez a "Szabjunk ki sokmilliós büntetéseket" duma? A kocsit lehet luxuscikknek hívni, de fura mód 200 km-rel nyugatabbra már nem tekintik annak.
Természetesen figyelmeztetni, bünetni kell. De nehogy már egy rossz parkolás miatt 2 teljes havi fizetést kelljen befizetni. Komolyan idióta a postíró. Az egész cikk egy kötözködés. Talán azért ér rá, mert nincs munkája. Hát inkább keress munkát. Fikázóból és irigyből így is tűl sok van ebben az országban.
@Gera:
Szerintem is jók az oszlopok.
És inkább egy oszlop 19 ezerért, mint egy kis figyelmetlenség, és 30 ezer büntetés az autósnak. Ráadásul forgalmat is akadályozva.

Az oszlopokkal legalább egyértelmű, hogy hova nem szabad állni, nincs vita.
büntetéssel eddig még senkinek nem vetted el a kedvét semmitől. kivétel a halálbüntetés, és az is csak az ismétléstől óvja a társadalmat, visszamenőleg nem változtat semmit. szóval azzal egyetértek én is, hogy ezek az izék útban vannak mindenkinek, és hogy kell helyette más megoldás, de ne visszafejlődjünk, és azt higgyük, hogy ha majd csúnyán megbüntetjük aki rossz helyen parkol akkor a következő nem fog ugyanoda parkolni.
@Spiritmonger: Ez az a mentalitás, ami balkáni ragacsot nyom az országra.
@Popeye76: "vmi. apró műszaki hiba mindig akad az autón, amiért félre kell állni azonnal"

Vidd be a roncstelepre minél hamarabb!
indafoto.hu/GLZ-400/image/7406575-7f3160e5/user

Ennyi. A többi duma.
Az meg, aki azt nem akarja megérteni, miért nem megy babakocsis, vagy csak simán kisgyerekes anyuka, vagy a 80 éves nénike a villamos elé, annak SÜNT. Nagyot.
@ashnur:

"és hogy kell helyette más megoldás"

Ugyan mi? Kiváncsi vagyok!

A demokrácia is kurva szar, de jelenleg nincs nála jobb!
@Franky4fingers:
Az pech. De ettől még valahogyan meg kell oldani azt, hogy a rakodóhelyeken az is megállhasson, aki rakodni akar....

S ha nem képes kigazdálkodni, úgy még mindig megoldásnak ott van az, hogy telefonon tartja a kapcsolatot a szállítóval, és szépen odaküldi az emberét a rakodóhelyig átvenni az árut, mert a folyamatos ki- és berakodás nem számít várakozásnak.

...de az nem megoldás, hogy bárhol keresztül-kasul megállnak a hozzászállítók, mert nyugodt lehetsz, nem fogsz találni olyan luxusautó sofőrt, aki nem arra fog hivatkozni, hogy ő csak rakodni állt meg, így neki attól még nem lesz helye arra, hogy az áruját szállító megállhasson.
mi a baj a karókkal?

A Megállni tilos csak az autósok egyik felére van hatással, a karót egyszerűen többen észreveszik, mint a táblát...
Magyar ember csak akkor nem parkol oda, ha fizikailag akadályoztatva van, csak akkor nem hajt a villamos sínre, ha fizikailag nem megy neki.
Ez van.
Demszky gombóc, Demszky karó.
@nyekk: "olyankor mind a kutyást, mind a kutyát felhúznám a demszkikaróra."

Nem a kutyát kell felhúzni, ők nem tehetnek róla, valahol el kell végezni a dolgukat. Az igénytelen gazdáikat kellene a karóra húzni, mert a kutyatartás az nem csak játékból meg etetésből áll...

@istennyila: "Szerintem a kutyaszar azért landol az utcákon, mert a belváros jelentős részén nincs semmilyen zöldterület, vagy ha igen, a kutyákat kitiltják onnét"

És ha egy igényesebb zöldterületre beengednék a kutyákat, a gazdáik meg ott a füvön hagynák ott a kutyaszart (ahol mondjuk gyerekek játszanának), akkor azzal meg lenne oldva? A kutyaszarról a kutyások tehetnek. Ha nem lenne kutyájuk, nem lenne kutyaszar sem. Az utcán maradt kutyaszarról is ők tehetnek, mivel az ő kötelességük lenne felszedni.
@NewWay: Oszlopok nélkül is egyértelmű. Senki ne gondolja, hogy a gépjárművezetők többsége tudatlanságból szegi meg a szabályokat.
Karó helyett szerintem nem rossz megoldás amit az Andor utcában alkalmaztak. Persze díszköves belvárosban más, oda inkább karó, csak megemlíteném, hogy létezik más megoldás is.

www.colasut.hu/uploads/budapest__andor_utca/a150021.jpg
www.colasut.hu/uploads/budapest__andor_utca/a150043.jpg
www.colasut.hu/uploads/budapest__andor_utca/a150025.jpg

A nyugdíjas, áruszállító stb stb stb védőknek:
- mozgássérült parkoló (persze nem 600k mozgássérült/10M lakosság aránnyal kéne csinálni, ellenőrizni a jogos használatot, meg büntetni akinek nincs és oda parkol)
- rakodóhely, "rakodómatricával", akinek nincs ilyen a szélvédőn, bünti. Max X perc (a rakodóhelyek sűrűségétől függően, az idő kitáblázva), utána közteres büntet, kb mint a parkolóőr türelmi idő után, tehát : Igen, megoldható.
-Ha a nagyi révén nincs mozgássérült kártya, akkor szépen az egészséges lábaiddal elmész a kocsiért, a nagyi addig megvár egy padon, azt a fél-egy percet amíg beszáll, meg szerintem mindenki kibírja, még ha elzárod a teljes utat akkor is. A tahók rá fognak feküdni a dudára, de azok amúgy is rohadjanak meg.
Rémesek ezek a zöldnácik. Olyanok akarják itt a szállítók (már egyébként is sokszorosan salánba vert farkát) még jobban beleverni, meg az észt osztani a penésszagú irodáikból, akik életükben még egy nagyobb bőröndöt sem vittek arrébb a kripli testükkel.
Kedves sötétzöldek! Nem ott van baj az oszlopokkal ahol a járdára álló autók akadályozzák hogy a gyalogosok(mankós vak néni, tolókocsis kismama stb)elhaladását (bár a rakodás számára ott is kellene helyet biztosítani), hanem ott, ahol bőven elférne a járdán a rakodó furgon, meg mellette több gyalogos egysoros vonalban. Ott is, megmindenhol leoszlopozzák, vagy más módon elzárják a járdát teljes szélességében. (Pl. Üllői út Nagykörúttól - Nagyvárad térig) Így a rakodó kocsik a külső sávot elfoglalva akadályozzák aforgalmat, a járdán meg km-enként egy-egy gyalog szédeleg, kóvályog, és tériszonyt kap, mert akkora az üresen ásítozó járdafelület.
@ashnur: Pedig de. Az biztos, hogy nem a bírságok összege, hanem azok esélye bír visszatartó erővel. Ha akár minden nap megbüntetik a suttyót (esetleg emelkedő öszegű bírságokkal), akkor jó eséllyel le fog szokni róla.
@Maisie MacKenzie:

a hiba itt nem azzal van, hogy az emberek rossz helyre parkolnak hanem azzal, hogy sok az autó a (bel)városban, és fölöslegesen használjuk őket. én személy szerint privatizálnám (korrekt módon, nem balkáni rendszerben haveroknak :D), a BKV-t lehetőleg több apróbb részben, és nem nagyban. díjat szednék azoktól akik autóval járnak a belvárosban. És megszűntetném az egy irányban több sávos utakat.

nyilván nem két napos meló mint leszúrni egy karót és örülni neki, de erre a problémára sajnos nincs egyszerű és gyors megoldás (különben már valószínűleg sokan felszólaltak volna mellette, nem hiszem hogy ne lenne tele a város okos emberekkel akik ezen gondolkodtak már eleget.)
@Perillustris:
ok, akkor ebben eltér a tapasztalatunk/véleményünk. én nem büntetnék olyasmit amire nincs nagyon alternatíva, sőt - tulajdonképpen szorgalmazva van. de ti tudjátok :)
@fourgee: Nem vontam kétségbe, hogy sok paraszt kutya-gazdi nem szedi fel a kutya piszkát... Ettől még tény, hogy a kutyáknak nincs hol sétálniuk, mindazonáltal a zöldterületen is fel lehet szedni a piszkot.
Értem az ellenvetésed, de nem írsz alternatív megoldást, így mindaz amit írtál, csak ellenvetés, s nem kreatív megoldása egy problémának, s csak további vitákat eredményez.. Írtam valamelyik hsz-omban, hogy büntetni kellene a szemetelést, az megoldás volna, büntetni kéne, ha valaki a kutyaszart otthagyja azt is, de biztosítani is kellene a kutyasétáltatásra a területet... Régen is voltak parkőrök, most se értana, legalább a higítós-cigókat is elátávolítanák...
@konrada: ...meg viharlámpát köt a szállító, meg a boltos farkára, hogy éjjel kettőkor is lássanak rakodni...

Amit mondassz logikusnak tűnik. Mindenki olyannak, aki életében még nem látott közelről szállítást.
@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:
A matricát még könnyebb lenne beszerezni, mint a roki igazolványt.

@nyekk:
A járda nem parkolásra való. Nem úgy van megépítve, nem annak szánták. Legyen biztosítva, hogy a koncentrált rakodóhelyeken meg lehessen állni, aztán aki onnan nem tudja elvinni áruját 100 m távolságig, az ne menjen trógernek, keressen más foglalatosságot. (Én is ezt tettem, mikor már az IFA plató túl magas lett. ... de addig sok száz kört tettem meg a belvárosban helyet keresve;)
@nyekk: A járdák nagy része nem furgonok, személyautók általi terhelésre vannak tervezve. Másrészt ne legyen már luxus, ha a gyalogosnak másfél méterél nagyobb járda jut. Még a végén elfének szemből is kényelmesen!
@nyekk: hát biztos baromi öreg vagyok, te meg nem túl régen trógerolsz, de kisfalumban egészen 5évvel ezelőttig reggel 5ig szállított a helyi boltba minden szállító. és (csodák csodájára) reggel 6ra, nyitásra ott volt a friss kenyér, meg a sör is. ja, és ez Bp vonzásörzet, nem bivalybuzerád.
"Örömteli lenne, ha a kultúrált parkolás is a kultúra részévé válna és nem volna szükség mindenkit akadályozó költséges korlátozó eszközökre." - kulturált parkolás

még kell 50 év, és nem kellenek majd a karók, addigra lesz morál. bár ha a benzin ára stabilan tovább emelkedik a probléma magától megoldódik előbb is.
@konrada: Teljesen egyetértünk!
Legyen...!
De nincsen... Gálska galagonya, galambocskkám... nincsen!
Ha lenne, nem volna ez a probléma.

Akkor addig fel kell függezteni a kiszállítást?!
Meg emiatt be kell a belvárosban az összes boltot, vendéglőt?!
@Popeye76: "Nem értem, miért nem lehet ezt úgy megoldani, hogy minden háznak (de legalább minden másodiknak) kialakítanak parkolóhelyet, hogy az ott lakók áru- és betegszállítási igényeit meg lehessen oldani?"

Mert karókat leszurkálni sokkal egyszerűbb és olcsóbb. Demszky meg elegánsan kiköltözött Budakeszire, úgyhogy neki biztosan nincsenek parkolási gondjai.
Hát így.
@ashnur: Van alternatíva: a szabályos parkolás. Én pl. hétvégén szénné büntettem volna a Városligetben és környékén szabálytalanul parkoló rengeteg suttyót.

Mindkét nap voltam, de tudva, hogy nagy lesz a tumultus, nem autóval mentünk. Rokkant nagyi nem volt, kisgyerek igen. Hihetetlen sokaknak, gondolom.
@queenlly: Most megállapítottad, hogy Retyófalván ez nem probléma, tehát Budapest belvárosában sem. Világos. Egyébként többnyire a külvárosban Budapesten sem az.
Megjegyzem, havi 30-40 fuvart (kocsinként) elég nehéz reggel egy-két óra alatt teljesíteni. Éjjel, meg megint nem lehet, mert egyrészt a boltokban nyitvatartási időn kívül nincs senki, másrészt a lakók még napal is nehezen viselik a boltokhoz folyamatosan érkező szállítókat, nemhogy éjjel.
Én szerencsére csak 57 éves kis ugri-bugri vagyok, egy kis kiszállító céggel, ahol néha nekem is be kell szállni, ha kiesik valamelyik sofőr. Mindegy. Majd csak lesz nekem is egyszer annyi tapasztalatom, mint neked, és akkor talán vitaképes leszek majd...
@nyekk: Bocs: természetesen NAPI 30-40 fuvar (már úgyértve, hogy bolt, de járatban) nem havi..
Elképesztő!

Ahol egyébként megállni tilos van, ott ezt nem csak tábla jelzi, hanem vasoszlopokkal is megakadályozzák!

Ugyanolyan bunkóság, mint a sorompó!
@Őszinte Őrült: így igaz. Csak a leggazdagabb, 15 litert evő terepjárósoknak lesz pénzük kocsikázni, na azok meg jólneveltek, sose állnának fel bunkón fűre vagy járdára.
Sajnos a karók létjogosultsága, szerintem megkérdőjelezhetetlen ebben a városban, és erről azon "kedves" polgártársaink tehetnek akik autóikkal (ha nincsenek pollerek) szinte bármit elfoglalva vagy tönkretéve képesek "parkolni"!
Lásd zőldsávok a városban amit még nem véd semmi.
@nyekk: "Most megállapítottad, hogy Retyófalván ez nem probléma, tehát Budapest belvárosában sem."
nem, nem ezt állípítottam meg, hanem azt, hogy megvalósítható a dolog. a szervezés logisztika és maga a trógerolás had legyen a te dolgod, de nem mondd azt, hogy nélküled megállna az élet, pláne ne azt, hogy megállna az élet, ha egyszer szabályosan állnál le te (és céged dolgozói) és megmozdítanátok a seggeteket a szállítás közben.
és tudod, mit? ha ez megoldhatatlan, akkor zárjon be minden kis szar bolt, amelyik nem tud megengedni magának saját rakodó parkolót, és húzzon ki a francba a városból minden szabálytalankodó szállító! röhej, hogy reggel a 40es busz 10 percet vár a villányin, mert egy barom akkor rakodik a kisboltba!
@Perillustris:
De akkor a biciklisek is takarodjank le a járdáról!
Ugye te is így gondoltad, mint vezérbiciklista?

A Városligetben én is voltam, és büntettek is, ahogy láttam. BMW-t és Mercit is.

@F173:
Hát azért tudnák jó pár pontot Budapesten, ahol ezeknek a távolságoknak a többszörösét kell megtenni gyalog a BKV-tól az adott címig (nappal is, de éjszaka pláne - sőt, olyat is, ahol a VEKE nevű faszkalapszövetségnek hála a két buszmegálló közt is legalább ennyit kell gyalogolni éjszaka, pedig mielőtt áldásos tevékenységüket elkezdték, simán át lehetett szállni; arról most nem is beszélnék, hogy kilométereken át ugyanarra jár északa egy időben, egymás seggében 3-4 járat, mindegyiken 7-8 utassal és ugyanannyi szekussal, akiknek a bérét simán nem lehet kigazdálkodni az éjszakai bevételekből), és még az út sem mindig pormentesített.
@queenlly: Így van. Aki a hatodikon lakik, ne tartson elefántot. Aki a belvárosban tart kisboltot, oldja meg az áruszállítást. Ugorjon ki a franciákhoz és figyeljen meg egy pékséget, hogy csinálják.
@kéne egy nick:
(Ja, mielőtt félreérthető lenne: természetesen az autósok is, ebben nincs köztünk vita.)
A karók legnagyobb problémája szerintem az, hogy pont heremagasságban végződnek, és a festésük általában teljesen beleolvad a környezetbe. Fájdalmas dolog nem figyelni...

Ok, komolyan: a magasított útpadka sztem egy sokkal jobb megoldás (ilyen www.hardwaresphere.com/wp-content/uploads/2008/09/personal-parking-curb.jpg). Még egy SUV sem fog ez fölé parkonimagától, viszont ha nagyon muszáj, akkor megoldható. Ráadásul ha az ember megáll mellette, akkor még az ajtókat is ki lehet nyitni.
@no mail, no problem: "efordítom: nem a várostervezéssel van a baj, hanem az idióta szállítokkal."
Gondolod maguktól teszik?
Adott a Hercegprímás utcában egy építkezés. Az utca leszűkítve egy sávra, tehát amíg a betonkeverő ott áll, más nem megy sehová.
A betonnak időre kell érkezni, így 4-5 betonkeverő a Bajcsyn áll sorba, a buszok parkolójában. Persze, kézikocsival is lehetne...
@Perillustris: "A járdák nagy része nem furgonok, személyautók általi terhelésre vannak tervezve"
1 tonna tengelyterhelés a mérce, főként a kábelfedlapok miatt Egyébként maga a járda általában ugyanabból a szar anyagból van, mint az úttest.
@F173: mindezt egy 6-8000 ft értékú kiszállított áru mellett?
A bolt, a sofőr, vagy a fuvarozócég állja? Erre volt kitalálva a megvásárolt rakodási hely.
@Grigorij: "Vigye oda kézben vagy szállítson éjjel!" Ahamm. Elmész éjszakai szállítónak, vagy éjszakai áruátvevőnek? Főnök lennél-e egy étteremben, ami 10-kor nyit, de kell egy ember a hajnali szállításhoz, aki mindenben kompetens, és meg is van fizetve ezért a munkáért?
A délután 5-kor érkező színházi büfés, aki az előadás előtt nyit ki, az mikorra kérje a szendvicseket?
Söröshordó? Sydneyben 6-7 között hozták. Kurva szar arra ébredni.
@nyekk:
Hát csinálni kell. Nem kell hozzá több, mint egy kis festék és egy városházi rendelet.

...addig meg csak morgunk. De ettől még nem megoldás az, ha engedik a járdára felállást, mert mint írtam, abban biztos lehetsz, hogy az fog ott legkevésbé tudni megállni, akinek szüksége volna arra. (S ehhez is rendelet kéne.)
@konrada: A kisérőt ki fizeti, ha két ember kell? Amihez két ember jut, akkor valószínűleg háromra lenne szükség. Kétemberes melót egyedül hajtó sofőrre bíznak.
@cso zsi:
Tévedésben vagy. A járdára más szabvány vonatkozik, mint az úttestre, s lehet, hogy a fedlap a vasalásával bírja terhelést, de nem biztos, hogy a járda többi része is.

Ha van vásárolt rakhely, úgy egyértelmű ki fizeti, ha nem, úgy megegyezés kérdése, ki fizesse a koncentrált rakodóhelyen várakozó járműre a díjat.
@cso zsi:

Ezért írtam azt, hogy biztosítsák a rakodóhelyet a kiemelt parkolási díjjal. Így ha csak rövid ideig áll ott, negyedórára szerintem elviselhető a kb 500 Ft, de az nem áll oda, akinek nem probléma távolabbi parkolóhelyet keresni.
@kéne egy nick: "De akkor a biciklisek is takarodjank le a járdáról!"

Természetesen. Régi álmom. (Most meglepődtél, mi?)
@istennyila: "így mindaz amit írtál, csak ellenvetés, s nem kreatív megoldása egy problémának"

Figyelj, én dolgozom, levonják belőle azt az adót, amiből a város üzemeltetésére is jut. Mivel a munkaköröm teljesen más, ezért nem az én feladatom ezt megoldani. Egyébként meg tessék, nekem régebben volt egy ötletem, csak minden kutyás leszólta. Ki kellene alakítani fizetős kutyasétáltató helyeket, amiket aztán a beszedett pénzből rendszeresen takaríthatnának. Oda lehetne "emberi WC"-t is telepíteni hogy a gazdák is jól érezhessék magukat, meg lenne víz kézmosáshoz, stb, stb, stb.
Nekem macskáim voltak, rengeteg pénz elment a macskaalomra, mert ahhoz hogy a WC-n le lehessen húzni, hogy ne akadjon el, hanem feloldódjon a vízbe, a drágábbat kell bizony megvenni. Azt a pénzt egy kutyatartó is ki tudná fizetni. Igazából az lenne a jó, ha állami pénzből működnének ilyen kutyasétáltató helyek, na de amíg a kutyásokból ilyen ellenérzést vált ki ha egy kicsit fizetniük kellene, miért várják el, hogy ingyen odategyék nekik? Remélem ez így itt nem félreérthető :)

"Régen is voltak parkőrök, most se értana, legalább a higítós-cigókat is elátávolítanák..."
Azt te csak hiszed... A parkőröknek nem csak bátorsága, hanem joga sem lenne eltávolítani őket. A rendőrök meg úgy lennének vele, hogy minek ezekkel bajlódni, ott úgyis elvannak magukban.

Ja, még egy gondolat: egyszer az egyik lakótelepi parkolóban lakott néhány csöves egy odavontatott lakókocsiban. Ritkán lehetett őket látni, körülöttük nem tűnt el semmi, nem volt rongálás, nem volt lopás. Sőt, szemét sem volt a lakókocsi körül, rendezett volt. De egy napon elszállították onnan, mert valakit nagyon zavart. Viszont, azokat a csöveseket nem szállítják el, akik összeszarva, összehányva magukat fetrengenek a városban... Ezek valószínűleg alkalmi munkákból éltek és próbáltak jobban élni, kitörni... Más országban segítik az ilyeneket, nálunk meg elszállítják őket... Magyarországon azzal ha munkát vállalsz és próbálsz becsületesen élni, azzal egy csomó jogodról lemondasz :(((
Szerintetek mennyi jár Demszky elvtársnak darabonként?
Nyugdíjba van börtön helyett, én vele ásatnám ki a M4 kézzel.
@pizsama: a Lenhossék tényleg nagyon szép lett, a karók kb 30 centire vannak a járda szélétől. más kérdés, hogy a gyalogosforgalom a karók előtt se volt, khm, zavartalan. ezzel egy nagyon rossz helyzetből csináltak egy kicsit rosszat. a járdaszélesítés meg - nyilván - majd akkor lesz aktuális, ha megépül a kollégium. ekkor - természetesen - ki kell majd szedni a karókat...
azt a féreg demszkyt kellett volna egy ilyenbe belehúzni úgy '90 környékén...
@nyekk: Simán megoldható minden. Ha az egyik nem viszi, még mindig van másik 17, aki örömmel vállalja.
Anno szállítottam, alkalmazottként. Volt olyan nem egyszer, hogy 500 métert toltam molnárkocsin az árut a Váci utcában. És egy-egy alkalommal 20 ilyen fordulót kellett csinálni, mert csak 5 rekesz fért a molnárkocsira, a bolt meg rendelt 100 rekeszt. Szitkozódtam rendesen, de csak addig, amíg a bolt ajtajáig nem értem. Aztán betoltam a boltba az árut, és mosolyogva megkérdeztem, hogy hova pakoljam le.
Később, amikor egy boltban dolgoztam, elég sok szállító szívta meg, hogy ugyanolyan szolgáltatást vártam el a szállítóktól, mint amilyet én nyújtottam. Ha nem tetszett valami, akkor szóltam az embernek. (Ne káromkodjon, ne az út közepén tegye le, ne lökje fel a vevőket, stb.) Ha nem tetszett neki, akkor telefon a cégnek, hogy ezt kéne kezelni. Volt olyan, ahol közölték, hogy csak ajtón belülig szállítanak, onnantól már az én dolgom. Na ezek a cégek voltak, akik akkor szállítottak utoljára. A többi, aki nem moderálta az emberét, az meg a következő szállítás után ment a levesbe. Mindig találtam másik szállítót, aki ugyanazért a pénzért elhozta az árut.
Szóval az élet nem állna meg.
@J.G.: Csak az a bibi, hogy többnyire 500 m-el arrébb is csak ugyanolyan szabálytalanul tudsz megállni.
Ha engem felvált egy másik (sokkal faszább)szállító, azok is ugyanúgy szabálytalanul tudnak megállni, ha egyáltalán meg tudnak, mert sokszor fizikailag nincs egyetlen hely sem.

Különösen amióta kitalálták a "Belváros főutcája" programot. Ami lehet, hogy nem lenne rossz, de a boltok, éttermek ellátásáról megfeledkeztek.
Ami meg az 500 m-es cipekedésedet illeti, az lóf.sz, mert Egyiptomban pl. km-ről kézzel vitték oda a 2-3 tonnás köveket. Meg fel a százméteres magasba is. Lám, meg lehet oldani, csak akarni kell...
Felesleges volt ez a karózás - persze a kivitelezőnek lehetett benne üzlet. Jól működő rendőrség és közterület felügyelet (vagy bekamerázás alapján) simán büntetheti, aki nem megengedett helyen áll fel a járdára.
Már megint az autósok a rossz fiúk, mi? Már megint tőlük kell megvédeni a várost és szegény, szerencsétlen gyalogosokat? A szentséges járdát? Én már csak arra várok, mikor raktok ki az úttest közepére is karókat, hogy a nénikék, kiskutyák meg azok a köcsög biciklisek ott is nyugodtan kolbászolhassanak föl-alá, ahogy szoktak!!
Az össze-vissza lakatolt bringák pont annyira néznek ki szarul mint a parkoló autók. Ezek a járművek miért is nem zavarnak? Miért nem fizetnek a közterületen való parkolásért? Ja, és leszarom Amsterdamot...
@ReSet79: Én szívesen fizetek óránként 18-30 forintot. A parkolóőrnek meg fizetünk majd sokszor ennyit, de belefér, gazdag ország vagyunk! LOL

@Agresszív Kamionsofőr: Igen, a járda szent. Legalább ott legyen helye a gyalogosoknak, ha már a zebrán csak másodrendűek.
@Perillustris: Miért, most nem tartunk el, parkolóőröket, vagy a kerékpár nem jármű?
@ReSet79: Szerinted több feladathoz

1) kevesebb ember kell
2) ugyanannyi ember kell
3) több ember kell

Ja, parkolásnál jármű, egyébként meg menjen a járdán, tolja a bringát, stb. Értem. Amúgy melyik nicket cserélted le erre most?
Ezt a szürke undorító oszlopsort melyik fideszhez közel álló cég gyártotta le a Tóninak? Valaki nagyon jól járhatott... de a belváros megint rosszul járt, iszonyú ronda :(
süti beállítások módosítása