Gazdasági újbeszél 3. - Kiújult a piacok pesszimizmusa
Miközben a magyar költészet a posztmodernnel egyre távolabb került attól, amit líraként szoktunk azonosítani, szellemisége nem veszett el, csupán átkerült a közgazdasági nyelvbe. Ma ismét felütjük a közgazdasági költészet kincsestárát.
A legtöbb líraiság az úgynevezett piacokat övezi, amelyek a gazdasági újságírók előtt mitikus szörnyekként jelennek meg, amelyeket áldozatunkkal kell újra és újra lecsillapítani. Gyönyörű metaforáikkal mitikus erőnek állítják be egy nagyon is konkrét társadalmi réteg nagyon is konkrét anyagi érdekeit. Az általuk lefestett világban a szörny által uralt falu lakóiként minden napot azzal kell kezdenünk, hogy megnézzük, nem ingereltük-e fel véletlenül valamivel a piacokat.
Sajnos ma elég rossz hangulatban vannak:
Óvatos piacok Nyugat-Európában
(HVG)
Ha ez így megy tovább, nemsokára emberáldozatot kell hoznunk a lecsillapításukra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Le kéne már szokni erről az óvatoskodásról, a "piac" nem mindentudó. Nekem már régóta van egy olyan érzésem, hogy paradigmaváltás kell. Persze számít, hogy mit mondanak a tőzsdeindexek, de azért nem kell 100%-ig csak azokra hagyatkozni, lásd pl. a tőzsdepánik jelenségét (persze ezért zárják be a tőzsdét, ha nagyon meglódul vmilyen irányba). Arról, hogy mennyire nem racionális az egyes ember a döntéseiben, itt egy remek videó:
www.ted.com/talks/lang/hun/dan_ariely_asks_are_we_in_control_of_our_own_decisions.html
A piacokkal azért foglalkozik annyit a sajtó, mivel rajtuk (pontosabban: a vásárlói oldalt alkotó befektetők bizalmán) múlik az, hogy az állam ki tudja-e fizetni a nyugdíjakat vagy az orvosok és tanárok fizetését. Ami talán nem érdektelen.
