Új politikai közösség született, ahogyan a pénteki civil tüntetésen az alkotmányozás ellen Istvánffy András, a 4K! szónoka (és blogunk szerzője) fogalmazott.

Olyan politikai közösség, amely elutasítja a Fidesz zavaros és felhatalmazás nélküli alkotmányozását. Ez a közösség, mondta Istvánffy, helyre fogja állítani a köztársaságot, mint a politikai közösség beleszólással és saját méltósága miatt, saját maga számára alkotmányozó formáját.

Nincs szükségünk ajándékba kapott alkotmányra egy olyan párttól, amely politikai fölhatalmazást erre mint az országgyűlés többsége sem kapott. Az új politikai közösség nem a III. Köztársaság alkotmányának védelmére szerveződik, mint Gyurcsány és csapata. A fideszalkotmányt nem egy baloldali alkotmánnyal kívánja leváltani, hanem a nemzet közös műveként, népszavazással megerősített alaptörvényig fog eljutni.

Az új politikai közösség kikristályosodásával párhuzamosan, szemünk előtt hullik darabjaira a jobboldal politikai közössége, csak fél évvel azután, hogy a balliberalizmus sírba tért. A polgári jobboldal énképe, elvei, értékei összezavarodtak, elgyengültek. Igen, pont itt a kőbe vésés előtt, csorba és gyönge a vésőjük.

A polgári kormányzás elárulása

Ha az SZDSZ állandó eposzi jelzője lett, hogy elárulta a rendszerváltást, akkor a Fidesz már meg is szerezte a saját eposzi jelzőjét: az a polgári párt, amelyik elárulta a polgári kormányzást.

Azt a lehetőséget, illúziót, hitet, reményt, amelyik a szociológiailag is „polgári” Magyarország maradékának illúziója volt: jelesül, hogy lehetséges a sikeres ÉS polgári kormányzás.

A kormány politikájának töretlensége azt tette világossá, hogy nem használják az elnyomatás éveiben megszerzett többlettudást. Hogy meg sem kísérelték az 50, 20, és 8 év ellenzékiségében írt kotta hangjegyeit hegedülni, hanem szinte azonnal teli torokból rettenetesen hamisan elkezdett vikidálkodni a színpadon, bele- belesülve a szövegbe. Kínos nézni. És bár a magunk részéről a legkevésbé tudunk azonosulni a „polgári” jelző eredeti 19. századi által leírt társadalmi és politikai tartalmával, sem a Fidesz által új életre keltett és antikommunizmusra szűkített szlogenjével, de az belátható, hogy egy kicsinykét mindannyian jobban jártunk volna, ha a Fidesz a polgári értékvilág készletéből kezd el politizálni és nem a primitívség, az alkalmatlanságnak és az erőszakoskodásnak ezt a gumicsizmában trappoló elegyét szabadítja rá az országra.

Pont az elmúlt években a jobboldali, polgári világ traumáit, jogos sérelmeit és történelmi erényeit már a balos beszéd is elismerte. A polgári oldal elhozta saját magának a lehetőséget, hogy immár ne az elnyomatással hadakozva nézzen szembe saját történelmi felelősségeivel. Ezt most egy csapásra szétkúrja azzal, hogy összes traumáját és mítoszát beleírná az alkotmányba.

Ezentúl már senki nem lesz velük megértő. A polgári kormányzás szokásos forgatókönyvétől való eltávolodást Orbán persze megmagyarázza: a világban „szeizmikus erejű” változások vannak; egy polgári kormányzás nem adekvát a mai helyzethez. Azon, hogy hagyományos (európai/észak-amerikai) politika csinálási hagyományok nem működhetnek a megváltozott világban, persze érdemes elgondolkodni. De a félperifériás kapitalizmus helyzetében ez az alternatív orbáni politika kívülről csupán balkáninak látszik, míg belülről szemlélve teljesen folytonos a megelőző kormányok visszaéléseivel.

És hogy mindebben mi a legrosszabb? Az hogy ráerősít arra a hamis ellentétre, hogy nyugatos és keleties politikák versenyeznek az országban. És arra a képzetre, hogy ennek a keleties politikának valamilyen nyugatos politika az alternatívája (értsd a haladáselv szókészletével fedezett gyarmatosító politika).

Mi már tudjuk, hogy ez nem igaz. És éppen ezért a magyar nemzet igen közel került ahhoz, hogy az orbáni alkotmány után elnyomóitól függetlenül hozza létre közös értékeit és igazán otthonos államát.