I. Adófizetők Napja

2011.06.22. 09:49 baum

Meglepő eseményre kaptunk meghívót hétfőre, melyben az állt, hogy június 20-a ezentúl az Adófizetők Napja, hiszen az OECD legfrissebb jelentése szerint egy átlagos magyar dolgozó a 2010-ben rá költött összeg csupán 53,6%-át vihette haza nettó fizetésként. Így éves bérére vetítve június 20-án dolgozik először csak magának. Ezen felbuzdulva egy pikniket tartottak a szervezők, aminek keretében azt ünnepelték, hogy az év hátralevő részében immár nem az államnak, hanem önmaguknak keresik a pénzt.


Nyilván nem kevés irónia van e szavak mögött, ami miatt mégis érdekesnek tartottuk foglalkozni a dologgal, az az volt, hogy a felhívásban a szervezők kijelentették: ez nem egy dühös demonstráció vagy egyszerű tüntetés az adócsökkentésért. Sem a politikusokat, sem az adófizetőket nem hibáztatják. Azt szeretnék elérni, hogy a két fél egymás szövetségeseként összefogjon az ügyeskedés kényszere nélküli, igazságosabb közteherviselésért.

Kürti Gábort, a Critical Mass-vezért, az esemény főszervezőjét kérdeztük, kik között kellene diskurzusnak kezdődnie.

- Tiszta lappal kellene, hogy induljon az állam és a finanszírozói. A befizethetetlen mértékű adó és az elkerülése is racionális érvekkel támasztható alá, így jelenleg egy patthelyzet van, ami kompromisszum nélkül feloldhatatlan. Nem gondolom, hogy szó szerint valami kerekasztal-típusú párbeszéd kellene, inkább a helyzet társadalmi szintű kitárgyalása, majd okos állami beavatkozás. Az 50% közeli adó, majd a maradékból fizetendő 25% ÁFA egy vicc, ugyanakkor ekkora adómértékből hirtelen komoly vágást végrehajtani a hirtelen kieső bevétel miatt nem könnyű. Tehát a cukorka nem elég, korbács is kell, de leginkább egy hozzáértő idomár.

Nem új keletű a probléma, az tény. A Kádár-rendszer meghozta a „legvidámabb barakk”-érzetet, de ez leginkább álságos önbecsapásra épült. Ügyeskedve el lehetett lavírozni, be volt építve a rendszerbe, hogy mindig meg lehetett találni a kiskapukat. Az államtól szinte büszkeséggé vált lopni, ami aztán a struktúra rothadtságából fakadóan egyre inkább általánossá vált. Olyan mértékig növekedett, hogy a törvényhozók már-már szabályozási szinten is figyelembe vették ezt a konstans tényezőt. Sajnálatos módon a rendszerváltozás nem hozott morális megújulást.

Pedig, ha nem történik változás, akkor kitörni sem tud az ország ebből a csapdahelyzetből. Kürti Gábornak markáns véleménye van arról is, merre kellene elindulni.

- Első lépésként nagyon hasznos lenne nevén nevezni a gyereket, és kimondani az adót egyetlen százalékban. Az adózók 90%-ának gőze sincs a bruttó fizetésén felüli adókról, de vannak, akik még a bruttót sem fogják fel. A jelenlegi helyzetben ez nagyon sokat segítene, de attól tartok az állam nem meri ezt megtenni. Vagy például kötelezően, akár a céges honlapon publikálandóvá lehetne tenni a vállalkozás fő számait (árbevétel, alkalmazottak száma, személyi kiadás, átlagbér). Ez most is publikus adat, de az Igazságügyi Minisztérium adatbázisaiban kell érte turkálni. Sok kéz megremegne, ha a céges honlap jobb felső sarkába be kellene írni, hogy a vállalat munkatársai minimálbért keresnek, nem is léteznek, vagy csak 2-4 órákra vannak bejelentve. Állami tendereken elsődleges elbírálási szemponttá lehetne tenni az ilyen módon kreált "fehérség markereket", ez ugyanis beszédesen bizonyíthatja egy olcsó beszállítóról, hogy az államnak igazából sokkal drágább. De van viccesebb javaslatom is. A nyugdíjas szülők a nyugdíjuk egy részét a gyerekük nyugdíjjáruléka alapján kaphatnák, így a vasárnapi rántott hús felett átszólva komoly terheket vehetnek át az ellenőrző hatóságoktól. Oké, ez tényleg vicc, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a fő megoldás a transzparencia. Ennek a jól tervezett formái az ügyeskedés táptalaját szüntetnék meg. Elgondolkodtató, hogy már ma is létezik egy méltányos adóval (EKHO) kedvezményezett kör: a celebek (művészek, sportolók, stb.) és újságírók. Döbbenetes, hogy kevesebb adót fizethet egy színész vagy focista, mint egy biciklisfutár, vagy bányász, de az végképp elkeserítő, hogy az az újságíró is, aki mindezt megkapargathatná. Még jó, hogy ti nem pénzért írtok, és ki merem mondani.

Hétfőn nem voltak sokan a pikniken, mindösszesen 30-40 ember, ők is nagyrészt Kükü cégének munkatársai voltak, bringásfutárok. Felmerül a kérdés, hogy ők miért akarják másképp csinálni, mint a piac nagy része, miért nem integrálódnak a nagy nemzeti mutyi rendszerébe.

- 2006-ban a jogkövetés mellett döntöttünk és ez jelenleg zsákutca. Kitörni csak visszafelé lehet, vagy szürkítéssel, vagy a keretek megváltoztatásának kiharcolásával. 2006-ban még 12 millió béradót plusz 7 millió áfát utaltam havonta az Apehnak, most feleannyi dolgozó után feleannyit. Egy részét a válság vitte el, az nem fáj annyira, de egy nagy részét a jogszabályi megfelelés forintosítható többletköltsége. Most ott állunk letolt nadrággal a piacon, drágán. Egyetlen esélyünk, hogy tudják rólunk: ennek az az oka, hogy ha egy futár fejreáll, akkor kapja a táppénzt, napi 80-100 km után fizetett szabadsága van, sőt még nyugdíja is lesz. Pontosabban ő fizeti a saját szüleiét, meg a feketézőét is.

Hogy mi lesz a rendezvény sorsa, még ő sem tudja. Abban sem biztos, hogy jövőre ők fogják megtartani, de hogy fel kellett hívni a figyelmet, ha más nem tette meg helyettük, az egyértelmű számára.

- Igen, jó lenne minden évben megrendezni, hiszen sokkal többet mond a dátumnál a dátum változásának iránya. Ugyanakkor a kezdeményező szerepből engednünk kellene, mert ez nem csupán a mi ügyünk. Rengeteg cég és alkalmazottjaik lehetnek ilyen kiszolgáltatott helyzetben. Nagyobb bázisra, az érintettek összefogására lenne szükség, de közben mi nem civil szervezet vagyunk, hogy energiánk legyen ilyesmire. Még nem tudom, hogyan folytassuk. Az ötletet három éve érleltük, már annak örülünk, hogy végre megcsináltuk. Nagy könnyebbség lenne, ha a nagypolitika már most napirendre tűzné a témát, és nem a szokásos lövészárok-koordinátarendszerben. Sajnos azonban ez Magyarország, itt a politikusok nem túl gyorsan mozdulnak az igazán fontos ügyekre, vagy ha igen, jobbal a seprűhöz nyúlnak, ballal a szőnyeget emelik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr953005304

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cukortörvény nekünk, értünk 2011.06.22. 17:32:14

Pártunk és Kormányunk figyel az egészségünkre! És ez jól is van így. Most éppen törvénybe akarja iktatni, hogy ezentúl nem lehet büntetlenül mérgezni a magyart. Aki a nemzettestet finomított cukorral, sóval vagy koffeinnel akarja sorvasztani, az fizess...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ma Mo-n a lakosság 40 % szegény a hivatalos statisztikák szerint. A társadalom egy másik nagy hányada kifizeti a sárga csekket, és még marad is valami.

Ezektől az emberektől azt várni, hogy adózzanak pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen, több mint pofátlanság. Persze egy cégtulajdonos szempontjából ez másként fest (cui prodest).

Amikor nagy bőszen bejelenti Viki Mouse, hogy 10 adóforintból 7 adótörlesztésre megy, akkor el kéne gondolkozni, hogy aki ezt a lóvét megkapja, az kicsoda, és tényleg kell-e neki ez a lóvé, hogy teljes emberi életet tudjon élni.

56%-a az államadósságnak külföldi befektetőké, és a maradék 44%-ból is 40% pénzügyi intézetek kezében van.

Ezeknek miért kéne egy forintot is kifizetni Boriska néninek, amikor leadózza a 20%-át mindennek a közértben?

A válasz erre mindig az: ha nem fizetünk, agyonütik a forintot, és nem hiteleznek. Magyarán azt mondják: leszarjuk hogy szarul éltek, ha nem fizettek még szarabbul fogtok élni.

Lehet hogy inkább azért kéne felszólalni, hogy ezek mind menjenek a picsába, és nem oltogatni a köznépet, hogy adózzanak rendesen.
@énisszeretlek:
Épp azt akarjuk, hogy értelmes szintű legyen az adó, és azt fizessék be rendesen. Amúgy mari néni nem feltétlenül adózza le bárminek az áfáját a közértben. Az a közértestől is nagyban függ.
Azt tényleg komolyan gondolod, hogy 3 millió nyugdíjas nyugdíjára, 10 millió magyar eü ellátására, kitaníttatására, tűzoltására, rendőreire, börtönére, útjaira, hídjaira, múzeumaira, st. elég az áfa? Nem nagyon érzed a nagyságrendeket. Ugyanakkor a jelenlegi 60%-os összelvonás valóban forradalomért kiáltana, ha nem lenne ilyen érdekes a barátok közt és a való világ.
A cégtulajdonos érdekét nem értem. Annak elvileg egyáltalán nem pénzügyi érdeke a táppénz, fizetett szabi, nyugdíj kifizetése. Vagy máshogy érted?
Elég régóta így van ez és sanszos, hogy a továbbiakban csak rosszabb lesz. Majd akkor talán felébred a "nép", mikor karácsony másnapján "ünnepeljük" majd e jeles napot.

Egyébként meg minden további nélkül rendbe lehetne tenni a gazdaságot. Nem csak ebben az országban, de mindenhol. Nézzünk csak körül egy picit! Előbb görögország, most Szlovénia. Európában legalábbis mindenhol pénzügyi gondok vannak. Ám ezek a gondok érdekes módon pont azokat nem érintik igazán, akik kezében a változás eszközei vannak. Kb. 5-10 éven belül várható egy összeurópai forradalom-hullám a csillagok mai állása szerint.

Vagy van itt valaki, aki elhiszi, hogy "nem lehet változtatni, a gazdaság ilyen?!". Van egy pár értelmes, okos ember e téren is, akik azonban a hatalom eszközeivel sosem rendelkeztek. Akik irányítanak sosem a többség mindennapjait veszik figyelembe. Kár is ezen meglepődni. Tettekre lenne szükség, határozottságra, elszántságra.
@énisszeretlek: az áfabevétel kb 2500 milliárd forint, a kiadás kb ennek az 5-szöröse, és az áfabevétel sokkal kisebb ütemben növekszik, mint a kiadási oldal. Sounds bad.
Mo-on a bevételi oldal további növelése idióta elképzelés, mert már alig lehet hová. Persze a Fidesz is csak ebben tud gondolkodni, de jelentős növekedést nem fognak elérni.

Magyarországnak nem új alkotmány kell, hanem egy nulláról megírt új adórendszer, minden jelenleg meglévő adófajtára és az eljárási rendre kiterjedően. Dehát káré, legyen csak hamburgeradó, azt mindenki érti.
"egy átlagos magyar dolgozó a 2010-ben rá költött összeg csupán 53,6%-át vihette haza nettó fizetésként..."

szomorú. ennek leglább 65-70%-nak kellene lennie...
@énisszeretlek: adóznia mindenkinek kell

mindenkinek - s ne nézzük egymást hülyének, aki feketén elvállalja a dolgokat, az közben még tartja a markát ilyen-olyan segélyért

neked ott lenne igazad, ha pl az adójóváírást egy vonalig megtartanák és utána megérné dolgozni, mert kiszámítható jővőnk lenne

s a számok és keserű adatok:
kb 3,8-4 millió munkavállaló van magyarországon, ebből 600-800e állami alkalmazott (vagyis az szja-ja egyik zsebből a másikba megy)
kb 1,3-1,5 millió minimálbéres van (khm,igen, persze)
vagyis 1,5-2 millió ember dolgozik és adózik érdemben: ők teremtik meg a többiek ellátására fordítható költségeket.

tetszik-nem tetszik, bezony csak radikális kiadás csökkentés segít rajtunk: nyugdíjasok, segélyezettek, rendvédelmisek, stb
(az aktuális ellenzék meg majd meglovalja a helyzetet)
de hát IMF hitelből mindig lesz pénz mindenre, eddig is volt
Új adórendszer, szép álmok, persze, hogy az kéne, de ki írja az adótörvényeket? SOHA, ismétlem SOHA nem fogják átírni, max akkor amikor eljutunk a totális államcsődig, ahol kialakul egy kvázi parasztfelkelés, ami minden elsöpör ami addig volt kb mint a közel keleten (az ÖSSZES jelenlegi, és eddig valaha létezett POLITIKUST) mert meg lehet szavazni a fideszt, mszpt, szdszt, jobbikot, lmpt, munkáspártot, a vége ugyanaz lesz, ugyanaz a kör marad az ország irányítója.

Ebben a kommentben ne keressen senki párthovatartozásra még csak utalást sem, mert nincs benne, az összes politikus lop csal hazudik, jah magyarok, az egész ország lop csal hazudik, a kisember aki meg károg, csak azért nem csal, mert nem tud, és senki se hőbörögjön, hogy hát pedig pont ő sohasem, mert nem hiszem el, hogy van valaki az országban akitől ha megkérdezték valaha, hogy kér e számlát, még sosem mondta azt, hogy nem kell neki számla. Amíg pedig ez az általános mentalitás, a politikusaink is ezek közül az emberek közül fognak kikerülni, és minden marad úgy, mint eddig
"egy átlagos magyar dolgozó a 2010-ben rá költött összeg csupán 53,6%-át vihette haza nettó fizetésként."

RÁ KÖLTÖTT ÖSSZEG
@Today05: Minek új adórendszer, amikor tavaly reformálták meg, és bevezették a kvázi családi adózást? Most próbálnak kiadást csökkenteni. Vagy minden évben új adórendszer kéne?
"egy átlagos magyar dolgozó a 2010-ben rá költött összeg csupán 53,6%-át vihette haza nettó fizetésként."

RÁ KÖLTÖTT ÖSSZEG Csak az én szememet bántja ez a megfogalmazás? Véletlen, vagy ez egyfajta szemléletet tükröz, miszerint a dolgozót tulajdonképpen a vállalkozó/cég tartja el? Talán szerencséseb megfogalmazást is lehetett volna találni.
a valodi szam nem 53,6% hanem 31%, nalam legalbbis ennyi jott ki.

ugyanis van egy tetel amit nem szamoltok bele, "munkaltato altal a munkavallalo utan fizetett jarulek", ez teljesen egyertelmuen jovedelemado megis a torvenyhozok masik rubrikaba tetettek hogy ne legyen ego es ezt alig van aki eszreveszi tehat elertek a celjukat.

magyarul minden 100 forintbol amit neked adna a fonokod te megkapsz 31 forintot, 69-et pedig az allam kap meg. es ez csak a jovedelem, a tobbi adot most hagyjuk

en mar kulfoldon dolgozom, itt kisebb az ado es nagyon tetszik ez am nekem :-)
@Vision: Az szja kulcs változtatás + családi kedvezmények átalakítása neked hol jelent új adórendszert? Vagy szerinted az adórendszer csak ebből a két dologból áll ?

@koopal: A megfogalmazás persze rossz, mert a foglalkoztató a bruttó béren felül további járulékokat fizet a foglalkoztatott után, tehát a gyakorlatban ha ezt a megfogalmazást használja az ember, akkor a rá költött pénzből még 53,6%-ot se visz haza.
@trey82: Ez pontosan így van, de ha a hivatalos verziót nézzük, akkor is hozzátartozik hogy ennek a hazavitt 53,6%-nak még a 20%-át áfára költi az átlagmagyar.
De ha szokott tankolni is, akkor ez több mint 20%.
@Kuku:
"Épp azt akarjuk, hogy értelmes szintű legyen az adó, és azt fizessék be rendesen. "

Akkor most szerintetek jó az SZJA 16% vagy nem?

Igaz, hogy amíg a TB+többit nem csökkentik, azaz a járulékokat, addig az SZJA csökkentés sovány vigasz...
@Ex0dus: Számos kisebb adót összevontak, megszüntettek, társasági adó is változott, járulékok is, gyk. csak néhány dolog maradt változatlan. Azt meg beláthatod, hogy komoly adóátrendezésnek a közeljövőben nincs realitása.
Nagyon jó ez post! Gratulálok a publikálónak! Végre valami értelmes és érdemi párbeszéd!
Tegyük fel hogy akkor most 53% és 47 megy a "levesbe". Lehet ezeken a számokon vitázni de sztem itt a nagyságrendet kell megérteni. Abbol a 47%-ból mire megy a credit? 10% mondjuk annak az 1 milliónál több romának akit a mai napig nem ismerünk el hogy ezek enyien vannak, holott(!) nem anyira roszul sikerült őket integrálni.(nem véletlen hogy a romaügyi fővajdasági népátbaszási biztos az eu-ban magyar lesz!)Hát jól se sikerült, de hát ez sikerült. Közel se olyan gáz egy magyar roma település mint bármelyik szlovákiában. Ez 10. A politikusok párszázan ellopnak olyan 20%-ot. Na ez a kurva nagy gáz. Merthátugye politikus neki lopni kell. Hát lopjon akkor ha vérében van. Csak nem mindegy hogy menyit! És nem kell ez a kiskapuzós duma mert ez népvakitás! Az elmult husz évben bármikor mikor bárki magyarországon pislogott anyi idő alatt 10 meg 100 milliók tüntek el egy egy okos aláírás folyamán. Egyáltalán nem a maszek kispályás polgár viszi-vitte el a pénzt eddig se!
Na a minden többi akármire hogy mondjuk közvilágitás: néhol van, közbiztonság: olyan nincs, járda: hagyjál már... arra jut 17%. Na most lehet hogy én gondolom roszul de ha a politikus kicsit kevesebbet lopna (lásd miskolci acélművek 3-szori privatizációja... PL... azér ott milliárdok voltak/vannak ám) mondjuk lophatnának egy olyan 5%-ot azt tök lazán. Legálisan. Aztán kussolás lenne kötelező nekik. Az nem lenne jobb?
Na mindegy nekem kurva nagy lehet a pofám. Elárulom menyi adót fizetek. Én csak Áfa-t fizetek, semmi mást. A többit fizesse az akinek két anyja van. Hát szégyellem bevallani mert utálni is fog mindenki, de oda se neki: 3%. És nállunk nincs szemét az utcán, minden működik, a körforgalmaink úgy néznek ki hogy BEFOSNÁL mikor áthajtasz rajta, olcsóbb a kaja mint magyarországon, a rendőr 3-4 nyelven beszél, nincs bűnözés, nyitva hagyhatod a kocsit az utcán bárhol. Amig egy két politikus nem lesz keményen "megbaszva" addig mindenki szívni fog otthon. Ezt ne felejtsétek el... "Könyörgöm akaszuk fel!"...- Valahol Európában
Ja és tessék megnézni a "Pénz mint adósság" c. dokumentumfilmet mielőtt az államadósságról ugat bárki, mert addig csak ugat. Utána esetleg megérti miről, meg hogy is néz ki a bankszektor napjainkban. Kicsit jobbikos gyanus a film amugy... de a lényeg benne van és nem tulságosan elfogult. Ami ott van arról ugat Michael Moore 20 éve kb.
@énisszeretlek: ? te kölcsönadsz valakinek mert az leígéri a csillagot az égről meg hogy éhen hal ő meg a családja, majd amikor jóllakottan hátradőlve találod és rákérdezel, hogy mikor akarja elkezdeni visszafizetni a kölcsönt, akkor azzal jön elő, hogy de ő ezt másképp gondolja, meg hogy nem igazságos az egész és tulajdonképpen ő nem is fogja visszafizetni...? Te mit mondanál a többi hitelezőnek erről az arcról?
@Tedat:
"Akkor most szerintetek jó az SZJA 16% vagy nem?"
Nem tudom, a mi dolgozóink idén több adót fizetnek mint tavaly, és meg kellett nekik magyarázni hogy nem loptuk el az "adócsökkentést". Kivéve a családosokat. Nekik jobb lett a fizujuk.
@korxi: Ez a lényeg! Nem csak az SZJA-t, nyugdíjjárulékot, TB-járulékot kell nézni! Áfa és jövedéki adó formájában legalább még egyszer annyit kivesznek a zsebünkből. Különösen azokéból, akik autóznak, isznak, vagy dohányoznak. A 25%-os Áfát azonnal 20-ra vagy az alá kellene csökkenteni. Ha a dolgok mélyére nézünk, kiderül, hogy az Áfa az igazi népnyomorító adó.
@Vision: Hát azért ez egy igen pongyola megfogalmazás. Szal minden változott, csak semmi sem lett tőle jobb (akkor mi értelme). Mivel heti szinten látom édesanyám könyvelését, nem igazán tűnt fel, hogy bármi is kevesebb vagy egyszerűbb lenne.
A Tao változás sem annyira fontos, eddig is csak 19% volt. A legtöbb cég úgysem nagyon fizeti (inkább költségelnek). Ha meg a nagyoknak is leviszik azt hiszem jövőre, akkor csak a bevétel fog csökkenni, és gazd. növekedés sem nagyon lesz belőle, mert Mo-on nem a tao kulcs mértéke tartja vissza a cégeket.
@laci_52:
Ne szídd az áfát. Az csak egy kényszerreakció az össznépi adókerülésre. Ez a leginkább be is folyó adónem. Persze megint ott lyukadunk ki, hogy aki rendesen béradózik, azt nem igazságos a mások nem adózása miatt még az extrém magas áfával is megkopasztani.
@koopal:
"egy átlagos magyar dolgozó a 2010-ben rá költött összeg csupán 53,6%-át vihette haza nettó fizetésként."

"RÁ KÖLTÖTT ÖSSZEG Csak az én szememet bántja ez a megfogalmazás? Véletlen, vagy ez egyfajta szemléletet tükröz, miszerint a dolgozót tulajdonképpen a vállalkozó/cég tartja el? Talán szerencséseb megfogalmazást is lehetett volna találni."

Nem, tök igazad van, de ez tükrözi azt amit akartam mondani. Az állam ugyanis abban a hitben tartja a bruttó/nettó szöveggel a dolgozót, hogy a különbözet az adó. Miközben a munkaadó is utal kb. ennyit. És igen, a dolgozóit legjobban becsülő munkaadó is pénzügyi tervet kell hogy készítsen, és olyankor ez egy tétel. Aztán van olyan aki a méltányos bérből indul ki a tervezésnél, és ha arra nem tudja rátenni a többi költségét és elvárt hasznát akkor bele sem vág. Meg olyan is, aki a piaci árazást megvizsgálva alátervez mondjuk 10%-kal, levonja a hasznát, költségeit, majd a maradékból kifizeti azt aki kitermelte neki a hasznot. Ha csak feketén tud annyit adni hogy a kézbe kapott fizu még ott tartsa a munkaerőt, akkor feketén adja. Ma ez utóbbi a gyakorlat, kivéve az állami munkáltatóknál, meg talán a nagy cégeknél, akik viszont másképp feketéznek.
@Kuku: Amikor valaki azt szeretné, hogy a teljes adóterhelés megfizethető legyen, és az adóelkerülés miatt ne lehessen a konkurencia olcsóbb, akkor elfeledkezik arról, hogy egy bizonyos piacra belépve a versenytársak nagyon különböző feltételek mellett teszik, és tehetik meg ezt. Ez nem csak a futár cégekre igaz, hanem úgy általában a nemzetgazdaságokra, egyénekre is.

Szó sem lehet -még nagyjából sem- semmiféle szabad piacról. A piacgazdaság egy nagyon hierarchikus rendszer. Ez az a hierarchia ami miatt egyesek sokkal rosszabb feltételek mellett dolgozhatnak, termelhetnek, értékesíthetne, adósodhatnak el. Lehet azt mondani a favágó Józsinak, a zöldségesnek, a csigaszedő kisiparosnak, hogy fizesse be az adót, és ne feketén dolgozzon, fizesse ki Botswana az adósságát, de sokaknak ez a kényszere.

A magyar államnak pedig az a kényszere, hogy annyi adót szedjen be amennyit tud. Attól akitől tud. Itt is a társadalmi hierarchiák alapján történik az adók beszedése, az erőforrások visszaosztása.

Ameddig ezek a hierarchikus viszonyok, struktúrák fennmaradnak, addig lehet Live Aid-et, I. Adófizetők napját is rendezni, de nem sok foganatja lesz.

Mindenki a saját kényszerei közt vergődik. Ameddig nem látjuk rendszerben, egy struktúrában ezeket az egymásra ható kényszereket működni, és ameddig nem értjük meg a hatásmechanizmusukat, addig mindenki csak a saját szűken vett céljaiért küzdhet leginkább (ahogy Te is azért, hogy működjön a futárcég, az adóterhek kifizetése mellett is).
@énisszeretlek:
Fontos látni hogy a befizetett adóval szolgáltatások lesznek megfizetve, amiket mindenki igénybe vesz. Persze, részben igazad van. Nem is tudok haragudni a zsákfaluban élő, tsz nélkül hagyott munkanélkülire hogy nem fizet adót metróépítésre. Ugyanakkor elvárom a budapesti versenytársaimtól, hogy az anyjuk nyugdíját ne mi fizessük, miközben a haszna is nagyobb, az ára is kisebb, így az ügyfelek is felé áramlanak.
süti beállítások módosítása