Gyurcsány helyzetben tartása a Fidesz érdeke

2011.10.13. 12:50 baum

 

„És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról. Gyerekek, kell még valamit mondanom Ildikó?” – fejezte be beszédét Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-án Balatonőszödön. Nem kellett. Gyurcsány ezzel a beszéddel kiírta magát a politikai elitből. Közvetve írta ki, amihez persze kellett, hogy kiszivárogjon és kellett, hogy kormányzása olyan impotens legyen, amilyen volt. A Fidesz akkori ellenzéki erőként keményen rá is erősített a karaktergyilkolásra, sikerrel. Fura összefüggés, hogy az addig megkérdőjelezhetetlen irányt mutató ballib értelmiség meg azzal írta ki magát hiteles megmondó erő szerepéből, hogy meg akarta magyarázni, hogy ez bizony igazságbeszéd volt. Ostoba módon összezártak, ez is lett a vesztük. Mára valószínűleg a fejüket verik a falba, hogy egy nímand miatt megszűntek véleményformáló hatalmi ágnak lenni. De ez legyen az ő bajuk.


„Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni és elmagyarázzátok, hogy reform igen, de ahhoz én nem kellek, ahhoz más kell.” – mondta Őszödön Gyurcsány, közvetlenül a zárómondata előtt. Hogy ez a mondat mennyire volt retorikai hatásvadász elem, az egyértelműen kiderült. A MSZP a pártszakadás határán van, a novemberi kongresszuson nagy esély van arra, hogy Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció (DK) elhagyja az MSZP-t és új párttá alakul. Dehogy van arról szó, hogy Gyurcsány kibaszott jó könyveket írna, meg hogy félreáll, ha szeretett pártja úgy gondolja. Meg van győződve saját maga államférfiúi megkerülhetetlenségéről.

Gyurcsány a pióca


Az MSZP-nek mostanra olyan lett Gyurcsány, mint az egyszeri embernek a tarkójára nőtt pióca. Ha nem tesz semmit, akkor kiszívja a vérét, ha meg erőszakkal letépi magáról, akkor félő, oly mély sebet ejt, ami veszélyezteti az egész testet. Ami tény, hogy az MSZP szavazói törzsbázisát adó nyugdíjas réteg erőteljes Gyurcsány-romantikában lebeg. Nagy részüket Ferenc vinné magával. Más meg nincs. Leginkább abból fakadóan, hogy az MSZP-ben, ahogy a Demokratikus Koalícióban is csak kizárólag olyan politikusok vannak, akik a végletekig lejáratták magukat és megbuktak.


Az egyetlen kiút – és ez a legszánalmasabb -, nem a saját hitelességükbe és szakértelmükbe vetett hit, hanem, hogy az Orbán-kormány is szarul csinálja a dolgát. Azt az alternatívát tudják nyújtani, hogy hiába vagyunk szarok, ők még szarabbak nálunk. Ráadásul itt van ez a Ferenc srác, mint probléma. Emlékszünk a Bukás c. filmben arra a jelenetre, amikor Hitler a bunkerben a totális összeomlás határán éppen a térképen mutogatja hogyan fog feltámadni hadserege? Emlékeztet Ferencre. A gyurcsányista nyugdíjasokon kívül talán Gréczy Zsolt az egyetlen, aki még felhőtlen tekintettel el is hiszi ezt mesterének.

Csapdában az MSZP

Az MSZP vezetése óriási csapdahelyzetben van. Ha szakad a párt, akkor a meglévő cirka 20%-os támogatottság tovább forgácsolódik. Ráadásul elveszik az az önhit, hogy ők a második legnagyobb politikai erő. A Jobbik átveszi ezt a szerepet tőlük. Ha pedig kerten belül tartják Gyurcsányt, akkor fennáll a veszély, hogy addig buzgálkodik Ferenc, amíg valamilyen módon újra a párt élén találja magát. Ami szintén a teljes politikai nihil állapotába taszítja a formációt.

Megoldás jelen helyzetben talán nincs is, úgy fognak aratni, ahogy vetettek. Az MSZP-nek meg kellene újulnia, ha tiszta lappal akarnak indulni, erre viszont csekély az esély, annyi szűzhártyát ipari módon sem lehet visszavarratni, új arcok meg nincsenek. Hiteles baloldali gondolkodású fiatalok inkább újban gondolkodnak, messziről elkerülik az MSZP környékét is. Azon viszont nem lennénk meglepődve, ha Mesterházy Attila szurkolna leginkább annak, hogy Gyurcsány Ferenc kerüljön a rács mögé. Gyurcsány helyzetben tartása pedig elsősorban a Fidesz érdeke.

Képek forrása: voteoshop.blog.hu, mszp.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr923299725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Na ugye, Orbán is csak azért nyerte meg a választást, mert a szocik szarul végezték a dolgukat. Így igaz. De a fagyi visszanyalhat könnyedén azután az országrombolás után.
Kedves Baum, sajnálom, hogy mindenáron el akarja ásni Gyurcsányt, sőt maga is azok közé tartozik, aki annyira utálja, hogyha valahol felüti a fejét, jön a szívlapáttal és bedöngöli a földbe. Fog ő még meglepetést okozni Önnek és a szívlapát csak egy fogpiszkáló lesz.
@Spániel: Tiszteletem, Gréczy elvtárs!
geczi elftárs olyan mint a neve !
@Spániel: A korrupt gyurcsányit még az USÁ-ból is kitiltották !!!
süti beállítások módosítása