Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törünk

2012.01.05. 08:00 Kuku

Egy spekuláns esete a Világgazdaság.hu-val

Őszi írásomban elégedetten csíptem végre nyakon egy "újságírással" piacot befolyásoló, közben forint shortot kezdeményező nemzetközi bankházi alkalmazottat.

Nem hinném, hogy törvénytelen lenne amit tett, de jól szemléltette a forintpiac mozgatásának lehetséges technikáit. Már el is felejtettem, mikor ma újra gyanút fogtam egy Világgazdaság cikk címét olvasva.

És igen, újra Benoit Anne, a Socgen vezető elemzője blogolt a Financial Times-ban, újra 317 forintos euró árfolyamnál. Ez persze kettejük ügye, de annyira jó lenne, ha legalább a legtekintélyesebb gazdasági portálok megtanulnának különbséget tenni a Financial Times és a néha nekik blogoló piaci szereplő véleménye között. Van ugyanis némi szereposztásbeli különbség. Szerintem ez az egyetlen cím nagyobb kárt okozhat az országnak, mint a Világgazdaság éves költségvetése.

Kezeket a csap alá, őrizzük meg a nyugalmunkat. Legalább a matrózok, ha már a kapitány és az utasok sikítva rohangálnak...

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr483520700

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Selmeczi: Nem kell betojni, a nigériai ex-miniszter fia megmenti hazánkat! 2012.01.06. 07:34:12

- Nem kell aggódnia többé a magyar családoknak, tegnap hajnalban netezgetés közben megtaláltam a megoldást! Magyarország nem szorul rá se az IMF-re, se az EU-ra ezután! - nyilatkozta Selmeczi Gabriella szikrázó mosollyal reggeli sajtótájékoztatóján. &n...

Trackback: Olajfa? Muhaha...! 2012.01.06. 02:43:10

A hétfő esti tüntetők között bizonnyal sokan voltak olyanok, akik abban bíztak: a demokratikus ellenzéki pártok hamarost összefognak. Nem vádolnám őket azzal, hogy megveszekedett realisták lennének. Muszáj őket türelemre intenünk – még mielő...

Trackback: Olajfa? Muhaha...! 2012.01.06. 02:43:10

A hétfő esti tüntetők között bizonnyal sokan voltak olyanok, akik abban bíztak: a demokratikus ellenzéki pártok hamarost összefognak. Nem vádolnám őket azzal, hogy megveszekedett realisták lennének. Muszáj őket türelemre intenünk – még mielő...

Trackback: Vigyázz, jön a fal! 2012.01.05. 21:12:13

A megfigyelők jelentős része arra fogad, hogy az IMF EU tárgyalásokon Orbán elmegy majd a falig. Aki nem, az arra, hogy neki is fog menni. Van azonban egy harmadik lehetőség is: hogy már neki is ment... A „külföld”, amellyel most Orbán...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.05. 19:36:35

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.05. 19:35:56

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.05. 19:35:11

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Selmeczi Gabika orvos látott mostanában???? 2012.01.05. 18:26:32

 Van olyan amikor az embernek klasszikus és humoros szólások ugranak be amikor egy cikket elolvas, Selmeczi Gabriella szóvivő "szenátor" asszony mai beszólására csak ennyi ugrott be:Laár András után szabadon: Mondja, Maga normá...

Trackback: Európa beteg embere 2012.01.05. 18:20:39

E blog közéleti blog. A következő poszt ebből következően kerül közlésre.A skizofrénia súlyos elmebetegség, amit a valósághoz fűződő kapcsolat elvesztése (pszichózis), hallucinációk, téveszmék (téves vélekedések), kóros gondolkodás, a munkaképesség és ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ülünk a gödör alján (amit mi ástunk saját magunknak - némi külső segítséggel persze), ezek meg lapátolják ránk a földet.
Újra kellene nézi a Dallast:).
Úgy szívatnak minket, mint Jockie a Tintás Barnes-t.
Olvasni Drábik János honlapját. Tanulságos! Érdemes megkeresni a keresőn!!!
@laszlos: Olvastam,"összeesküvés elmélet" avagy "conspiracy theory" néven illetett globális háttérhatalom rendkívüli felkészültségű kutatója, szószólója.
Elmebeteg nem kicsit,nagyon......
És mi a bizonyíték a piacbefolyásoló újságírásra? Hogy te már novemberben is megmondtad? Mit is?

"Benoit Anne péntek reggel fél kilenckor újra felbukkan, de nem ám akárhogy, hanem mint a Financial Times szerkesztőségi blogjának vendég szerzője kap lehetőséget. És mit állít? Az IMF tárgyalás eleve kudarcra van ítélve, a Valutaalap pikkel ránk, a befektetők bizalmát végleg aláástuk, most azonnal adni kell a forintot. A végén csak így, egy szóba dramatizálva: "Sell.""

És mi van most? Bukásra álló IMF-tárgyalás, menekülő tőke, emelkedő hozamok, 320 feletti HUF/EUR kurzus. Azért, mert B.A. azt mondta, vagy azért, mert amit mondott helytálló feltételezéseken alapult?

És te egyébként milyen poziban vagy? Tippelhetek? :-)
Selmeczi Gabriellát, mi a kiflicsücskös lipicai vastagért fizetem? Hányadék, mint nő, okádék, mit beszél.
Nem OOORBÁN, ÓÓÓTvar!
@laszlos:

Drábikot olvassa Bogár László!
Egy szellemi szinten vannak.

Gyagyás mind a kettő.
Be kell tiltani az internetet, meg a külföldi újságokat. A kötelező Szabad Föld-félórák (mi is az?) mintájára bevezetni a kötelező MTVA-félórákat, illetve a kötelező fidesz.hu-negyedórákat.
Na, ezt elkúrtam: Szabad Nép-félóra volt az.
Nem a blogger miatt esik a forint, ez nevetséges. Azért esik, mert adják és nem veszik.
Miért adják? Azért mert a "nagyok" el kezdték adni, a kisebbek meg követik a nagyokat. Miért adják a nagyok? Azért mert a "nagyok" ugyanazok, akiktől a hiteleket kapjuk és velük tárgyalunk a hitelekről.
Azt gondolom olyan üzleti tárgyalás nincs, ahol ha az egyik fél nyomást gyakorolhat a másikra, a kedvezőbb tárgyalási pozíció érdekében, az nem tenné meg mondjuk humanitárius okokból. Dehogynem!
Na ez folyik most...
@Kettes: Akkor olvasd el ezt a cikket (németül vagy angolul) Soros spekulációjáról:
en.wikipedia.org/wiki/Black_Wednesday
Soros angol font spekulációjáról szól, amely TÉNY.
Nagy-Britanniában abban a napokban 10-12%-ra emelték a jegybanki alapkamatot, hogy megvédjék a fontot. Csókoltatom Gyurcsányt, Törököt, Szanyit, Schiffert, Majtényit és a többieket.
@Leonard Zelig: Akkor menj a nol.hu-ra, ott tartanak neked fejtágítást, elvtárs!
Ez hihetetlen. Nem az a lényeg, hogy miért tartunk itt vagy hogy viki ennek a lehetőségét pontosan tudta és büszkén vállalta. Nem.

Az a "mocskos, imperialista felforgató" írhatna bármit, ha a kedves vezető és csapata, nem vezette volna másfél év alatt a falnak az országot.

Megbuktak, a kérdés most már csak az, hogy egy újabb őrült lesz aki tönkreteszi az országot vagy maradt még annyi tisztesség vikiben, hogy félreálljon.
@Kettes:
Biztos a Financial Times végén is ott a Garfield és csak azért veszik a többire nem is kíváncsiak és mindig röhögnek a tőzsdén, hogy gazdasági hangulat olyan nincs is, mert ők bizony csak és kizárólag számok alapján döntenek.
@Kettes: A realitás pedig az, hogy 0% körül van a magyar 2011-egy költségvetés egyenlege és 3% lenne 2012-ben is, ha... A spekuláció pedig TÉNY, a jóval erősebb Nagy-Britanniát is bedöntötték már, egy bizonyos Soros nevű valaki - 10-12%-os jegybanki alapkamattal sem tudták megvédeni a britek a fontot. További jó örömködést kívánok!
@barkacs: Pontosan azt írta le a blogos, hogy miért tartunk itt, elvtárs!
Szerintem minden a terv szerint halad. Már ahogy egy szabadságharc kirobbantása után tervezhető volt. Csak az aggaszt kicsit, hogy a szabadságharc kirobbantói megdöbbenten panaszkodnak, hogy támadnak minket. Arra nem is merek gondolni, hogy a szabadságharc vezetői arra nem számítottak, hogy aki ellen indul a harc, az visszaüthet. Pedig erre volt már példa a magyar történelemben... és az eredmény is ugyanaz lesz, mint korábban mindig. És akkor majad a hatalom birtokosai elmondhatják: "mi a legjobbat akartuk, mint mindig, és eredmény is ugyanaz lett, mint mindig."
Negyven éven keresztül az oroszok seggét nyaltuk.A kapitalistákra ordítottunk.Majd jött egy csavar.és hirtelen elkezdtük a "gyűlölt" kapitalisták seggét nyalni,amit ők szívesen elfogadtak,majd szépen kisemmiztek bennünket.És most kiderül aljasabbak mint az oroszok! Aki ezt nem látja az vak! Hogy működik? Itt egy videó,tegnap esti beszélgetés Boros Imre közgazdásszal.
mno.hu/rajatszas/320-forint-az-euro-1041364
@KG2000: ezért tudja még a legegyszerűbb vidéki parasztember, hogy egy ökölvívóbajnokkal nem kezd verekedni. Vagy a felelős politkai vezetőink nem tudják azt a történelmi tényt, hogy eddig minden fegyveres és gazdasági konfliktusból az került ki győztesen, aki erősebb volt. Én egyet sem tudok, amikor valamelyik fél azért győzött, mert az ő oldalán áll az igazság. Ezért egy politikusnak az erőviszonyokat kell nézni, mielőtt harcba viszi az országot.
@Kettes:
Alapvetően az a problémám, hogy Benoit Anne első lépésben shortra hívja fel az ügyfeleit, majd elhelyezi az ezt erősítő üzenetet pontos időzítéssel, oda ahová kell. Nem hinném hogy törvénytelen lenne, és abban is egyetértek, hogy a 3 lábú gazella ne legyen megsértődve, hogy minden oroszlán rá utazik. A Világgazdaság pedig akár hibáztatható is lenne azért, ha nem tallózna minden fontosabb véleményt, mégis ezzel a címmel tálalni elég nagy ostobaság. Nyilván többen olvassák így, és ez az online-ban pénz. Az eco.hu-n a jobb sávban van egy olyan blokk, ahol a legolvasottabb híreket lehet sorrendben látni 12,24,168 órás bontásban. Egyértelműen látszik, hogy a paráztató címekkel virulensek a cikkek. A bulvárban ez elmegy, de a gazdasági újságírásban, ilyen időkben mértéktartásra is szükség van.
Nem ragozom tovább, biztosan érted.
Elolvastam a bejegyzést. Ilyenkor szoktam rádöbbenni arra, hogy ennek az országnak nincs semmi esélye.
@torró: mi ennek a jelentősége? szerintem aki épelméjű, nem kezd verekedni egy nála 50 kgval nehezebb díjbirkózóval... főleg ha kákabelű, és ráadásul pénzt akar a birkózótól kölcsönkérni...
Kedves Kuku

Van abban valami,amit állítsz, természetesen sok szereplő megpróbálja a piacokat befolyásolni, és teszi ezt,ahogy tudja, nyilván részben a saját érdekében.
De alapvetően az okokat és az okozatokat nem szabad összekeverni.
Ok: szar van itthon a gazdaság (és egyéb) politikában
Okozat: erről írnak,és az eddigi ténykedésünk alapján nem vetítenek előre szép jövőt

Meglepő?
Szerinted miért nem Csehországról blogolnak?
Inkább az a meglepő, hogy Pleischinger úr azt nyilatkozza,hogy az sem baj, ha nem lesz IMF megállapodás.
Mit gondolnak erről az ezzel foglalkozók? Azt, hogy vagy otrombán hazudik (nem jó dolog), vagy teljesen kuka a munkájához (szintén nem jó dolog)
@Trebitsch: Te csak dicsőítsd Haynaut, Ferenc Józsefet és Kádárt.
@Trebitsch:
Az a "baj", hogy nem akar kölcsönkérni, ezért rá kell venni, hogy akarjon.
A jó adós az aki fizeti a hitelt nem az aki visszafizeti és nem kér többet.
@niklex:
"Szerinted miért nem Csehországról blogolnak?"
Az a "baj", hogy nem akar kölcsönkérni, ezért rá kell venni, hogy akarjon.
A jó adós az aki fizeti a hitelt nem az aki visszafizeti és nem kér többet.
@barkacs:

"maradt még annyi tisztesség vikiben, hogy félreálljon. "

Miért állna félre? Viccelsz?
Önfeláldozóan bemegy az IMF szerződés aláírására, és attól a pillanattól kezdve az összes popsipucolója azt kommunikálja, hogy a Nemzetes Nemzeti Vezetőnk Nemzetes Eszével megmentette az országot a karvalytőke karmaitól.

Imádott barikái meg békésen bólogatva tapsikolnak neki.
@Trebitsch: Érdekes, két nemzeti ünnepünk, márc. 15-e és okt. 23-a annak következtében jöttek létre, mert a magyarok felvették a harcot a gigantikus túlerővel szemben. De neked is biztos Haynau, Rákosi és Kádár a példaképed.
Annak nyilvan nincs koze hozza, hogy szavahihetoseg nelkuli kormany kormanyozza az orszagot es a forintarfolyam vedelmet szolgalo devizatartalekbol probalja a hatalmat betonozni.
@Trebitsch: Akkor ezt magyarázd el Petőfinek, az aradi vértanúknak, Batthyány első felelős miniszterelnöknek, a pesti srácoknak és Nagy Imrének.
@KG2000: Épelméjű ember azt látja a hozzászólásomból, hogy nem az elnyomót dicsőítem, hanem arról írtam, hogy megfelelő politikával meg lehet akadályozni, hogy az elnyomó hatalom rendteremtés ürügyén még nagyobb galibát, kárt okozzon nekünk. A magyar nemzetnek a történelem során a legnagyobb károkat pont azok okozták, akik szerint forró fejjel neki kell ugrani akárkinek, előkészítés és erőviszonyok mérlegelése nélkül. Ahol szépen kivárták a megfelelő pilanatot, azok prosperálnak is szépen, és nem lózungokat üvöltöznek, mint a Hozzád hasonlók...
@KG2000:
És egyiknek sem lett rövid távon eredménye, de hosszú távon mindkettő megért így is.
@KG2000: viszont ha nem államosították volna a mnyp-pénzeket, akkor ~6-7%-os hiány lett volna a 2011-es évben. Ez viszont egyszeri tétel volt, mint tudjuk...
@KG2000: én nem rajongok azért, hogy megint legyen világosu fegyverletétel, meg 56-os bevonulás, csak most más eszközökkel. De látom, hogy a jelenlegi hatalom ezen munkálkodik...
@s: a pszichiátriai kezelést indokolt esetben még mindig támogatja a tb, biztosan neked is tudnak segíteni.
@chronometere: "conspiracy theory" néven illetett globális háttérhatalom"

Mindenesetre ezt igazolni látszik, hogy egy porbafingó kis ország pénzügyi elképzeléseibe már a tengerentúlról is úgy pofáznak bele, mintha a forintárfolyam pénzügyi 9/11-gyel fenyegetné a jenki birodalmat.
Ennyire félnek, hogy esetleg bejön az "unortodox precedens", ha valahol nem a pénzügyi farok csóvája a gazdaság és politika kutyáját?

Persze Orbán is egy pancser, mert mindenféle jól megcélzott kiadáscsökkentés előtt jött elő az olyan "adukkal", mint bankadó, végtörlesztés, jegybanki függetlenség megkérdőjelezése, amelyek egy gazdaságilag és financiálisan szilárd ország részéről - kellő mértékletességgel - akár jogos lépések is lehetnének.

Mert ugyebár az IMF sem fog nekünk kamatmentes hitelt adni, legfeljebb kisebb a pénzszivattyú (kamatos kamat!) és emellett eljátszhatják a rendcsináló kápó szerepét a világgazdaság egyik kis körletében.
"néha nekik blogoló piaci szereplő véleménye között"

Mondj példát olyan magyar adófizetőre, aki nincs jelen a forintpiacon, tehát "ér" blogolnia.
@KG2000:
Bár minden tiszteletem a forradalmak hőseinek, de a két forradalom közül, melyikből is jöttünk ki győztesen? Nem biztos, hogy erővel kell mindig legyőzni a nálunk jóval erősebb ellenfelet.
Nyakon csipted, mi?
Elarulnad a Financial Times-nak mi szuksege van Benoite Anne blogjara? Ugyanis ha elfogadom a nyakoncsipeses teoriadat, Benoit Anne ugye a FT blogjat hasznalja a piac befolyasolasara. Amennyiben ezt elfogadjuk, azzal egyutt hogy termeszetesen a piac a Financial Times-bol ertesul arrol hogy mit kellene tegyen, akkor el nem tudom kepzelni mi a fene szuksege van Benoit Anne-ra a Financial Timesnak. El short-olgathatnak sajat szakallukra, hiszen ugyis ok iranyitsak a piacot, ugye? Persze, tudom, Benoit Anne csak stroman, a SocGen meg fedoceg.
Na, ez Orban igazi bune es oroksege, hogy ilyen "rafkos", a "szitan atlato" zombi van ma Magyarorszagon szazezerszam, akik akkor is ott maradnak mikor Orbannak mar a nevere se emlekszik senki.

A helyzet az hogy Benoit Anne-nak egyszeruen igaza volt. Nezz korul. 320 az euro es Orban egy politikai hulla, valoszinuleg a fejebe fog kerulni hogy Magyarorszag penzt kaphasson.
Sajnos a blog ott téved, hogy a FT weblapján csak azok blogolhatnak, akiket erre az újság felkért. Magyarul amit írnak, azzal a lap azonosulni tud. Amit az FT bloggerei írnak, azt a TF írja.
@KG2000: Én nem értek a közgazdaságtanhoz, de mintha rémlene olvasmányaimból valami olyasmi is, hogy Soros nem véletlenül pécézte ki Nagy-Britanniát, hanem inkább valami olyasmiért, amiről úgy gondolta, hogy azt az angolok rosszul gondolják, a piac pedig jól gondolja.

Gondolj bele, ha az lenne a játék lényege, hogy gonosz speki nekiesik, a jó állam pedig eltaknyol, akkor ma már állam nem is lenne, csak a gonosz spekik.

Ilyen a világ, az oroszlánnak is jól kell laknia, miközben ugye hülye sem lehet, nem rohanhat órákon át a legfürgébb, legéletképesebb gazella után, mert esélyes, hogy mégse érje utol, de ha mégis, akkor mire elejti és befalja már le is dolgozta azt az energiát, amit a húsából nyerne. Ezért cserkészi be a nyüzügébb jószágot, és ezért nem célszerű nyüzügének lenni.

A mi kormányunk valamiféle nehezen megérthető (de végső soron mégiscsak megérthető) virtusból lábon lőtte saját magát és úgy menekül az oroszlán elől. Te kire fogadnál? :)
@Halál Bika:
Akiről szó van az éppen nem magyar adófizető, csak szólok.
@maroz: gratulálok, tökéletes a hasonlat, sokkal kézzelfoghatóbb, mint az én bonyolult, az itt kommentelők egy részének nem felfogható és átlátható fejtegetésem. De sajnos, azt hiszem, aki szemellenzőt hord, az a Tiédet sem érti meg:)
@Lődörgő Hollandi: ez a különbség, itt minden hülye blogolhat, ott viszont az újság szakértői nem engednek fel akármilyen hülyét blogolni:)
@Trebitsch:
"mint az én bonyolult, az itt kommentelők egy részének nem felfogható"
Egy őrült szembe megy a forgalommal az autópályán - egy az összes!!
Ugye ismered.
@luciferko: csak gondoltam, hátha olvassa a lánya vagy a fia, akire esetleg még hallgat.
Azok a szemétláda bloggerek, meg a sok hülye újságíró! De szerencsére Magyarországon vannak ilyen nagyszerű, nívós leleplező blogok, különben még végleg tönkretenne bennünket ez a sok spekuláns, meg ellenség!
@mgabrielm:
Bocs, de szerintem a legutóbbi Benoit Anne okosság besült, mivel nagyon meglepne, ha a 315 körüli novemberi shortok még a mai napig állnának, miután a forint közben benézett 299-re is. Nyilván vannak akik kivártak benne, de nem hinném, hogy sok Socgen ügyfél ül az akkori 315-ös eurójában. Valószínűleg buktak.
Ahogy ma is paráztatott Benoit Anne, aztán estére 5 forintos erősödés jött. Egyébként a Socgen sokat bukott tavaly.
De elfogadom a véleményed, és semmiképp sem akarom azt állítani, hogy nincs fundamentális alapja a kipécézésünknek.
Trebitsch!
Szóval, úgy van tovább, ha már nyaljuk valaki seggét, nem harapunk bele, mert leszarhatja a fejünket.Bocs a durva hasonlatért.
De ha az oroszlános példánál vagyunk.
Az oroszlán nem hagyja nyugodtan legelni a zebrát had hízzon, hanem szépen kiharap mindig egy darabot belőle. Amikor megpróbál elfutni akkor jó nagyot harap, hogy a zebra inkább megadja magát és hagyja had eszegesse tovább.
Szerintetek mégis hova lesz a kamat amit minden évben újra és újra és újra fizetünk?
A MOL-részvénycsomag jelenlegi értéke 380 milliárd forint. A kormány ezt az euróösszeget a korábban lehívott, de fel nem használt IMF-hitel terhére fizette ki. A magyar állam a részvénycsomagon eddig 25%-ot bukott (nem realizált veszteség), de ha figyelembe vesszük, hogy euróval fizetett a csomagért, és azóta gyengült a forint, akkor a veszteség már 37%-ot tesz ki (a tavalyi 1,88 milliárd eurós összegért most 600 milliárd forintot kellene visszafizetni).

Navracsics Tibor: a forint gyengülése a kormányzat kudarcát és elhibázott gazdaságpolitikáját jelzi.

Jól jelzi a kormányzati politika kudarcát az euróárfolyam - mondta el Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján. Navracsics kitért arra, hogy a 300 forintos "lélektani határt" átlépő euró magyar devizahitelesek tömegét lehetetleníti el. A forint gyengüléséért a miniszterelnök hiteltelen és elhibázott politikáját tette felelőssé. A kormány nem képes kezelni a válságot, közölte Navracsics, megjegyezve, hogy válságkezelés helyett a kormány "konzultál, beszél és nyilatkozik".

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a helyzet egyetlen megoldása az új választások kiírása és egy új kormány felállítása - adta hírül a Fidesz.hu 2009-ben.

Ő MÁR AKKOR MEGMONDTA, TEHÁT ORBÁNY KORMÁNY TAKARODJ!
Az index meg beidézett egy halom baloldali újságot, hogy "vörösen villognak a vészjelzők". Úgymint "a baloldali The Guardian", "a Berliner Zeitung baloldali lap", "a Le Soir című, baloldali liberális brüsszeli lap". Hogy-hogynem a baloldali lapoknak nem tetszik a jobboldali kormányzás...
@Kuku: Az a baj sokan vak dühvel esnek a cikknek mert azt szeretnék látni hogy minden rosz. Pedig a post önmagában is tartalmaz tévedéseket.
Szerinted a blogger aki a FT-ban cikket írt csupán short-olni akart. De van erre bármi bizonyítékod? Szerinted a FT kockára tenné a hírnevét azért hogy valaki nyerészkedjen? Nem is beszélve arról hogy hasonló cikkek jelentek meg a pénzügyi világ szinte összes nagy lapjában.
A másik hogy szerinted sokkal óvatosabban kéne kezelni ilyen piaci környezetben az ilyen cikkeket mint külföldön mint itthon. Szíved joga kioktatni a világ vezető médiumait az újságírásról de azért ez is kicsit erősnek tűnik. Azt azért megjegyzem hogy a média jelenlegi szerepéről a globális világban igenis lehet és kell vitatkozni, de ez a kinyilatkoztatás kicsit erősnek tűnik.
Mindennek van jó oldala is. Én ugyan az Európai Uniót, az Egyesült Állomokat nem szenvedhetem, még kevésbé a kívülről belepofázó beképzelt megélhetési demokratákat és a kizsákmányolásunkban, gyarmati státusunk fenntartásában érdekelt tőkecsoportokat, de ha Orbán, Lázár, Matolcsy, Pintér, Schmitt eltűnne a közéletből, nagyon hálásak lehetnénk. Majdnem annyira, mint amennyire Gyurcsány bukásának örülhettünk anno.
@Schmitt elnök azonnal lépjen, álamcsőd jöhet!:

"Rogán Antal emlékeztetett: a Medgyessy-kormány 2002-es programjában ígéretet tett a privatizáció gyors lezárására, ehhez képest a politikus szerint dübörög a privatizáció, amit alátámaszt, hogy az elmúlt három évben értékesítették a Földhitel és Jelzálog Bankot, a Postabankot, a Konzum Bankot, a Mahartot, a Dunaferrt, a Richter Gedeon Rt.-t, a Hungaropharma Rt.-t, a Mol kisebbségi részvénycsomagjának felét, a Bácsalmási és az Enyingi Agráripari Rt.-t, a Komáromi Mezőgazdasági Rt.-t, a Bóly Rt.-t, a Hódmezőgazda Rt.-t és az Abaúji Mezőgazdasági Rt.-t, valamint csődbe vitték a Bábolna Rt.-t, kimazsolázták és privatizálták belőle a használható vagyonelemeket."

Barátom azt nem visszavenni volt hiba, hanem eladni és eltapsolni a pénzt. De mindegy, tudom, hogy ezt te nem fogod belátni sohasem.
Anyám, most te komolyan nem érted, hogy mi zajlik itt vagy csak nem akarod érteni.
Van egy bizalmi válság és megjelentek a keselyűk, akik ráadásul még rá is tesznek egy lapáttal.
Ha bejön nekik, akkor erősödik a pozíciójuk, ha nem akkor gyengül.
Ha a kormányunk elég erős akkor megoldja, ha nem akkor megszívja.
Lehet szidni a vírust, hogy miért támadja meg az embert, meg lehet erősíteni az immunrendszert, meg lehet sportolni meg lehet gyógyszert szedni és még.....
@Martian: "bejön az "unortodox precedens""
Ennek hatalmas az esélye ám. Szinte itt liheg a világ gazdasági hatalmainak a nyakában, titokban jobban félnek tőle mint a kommunizmustól.
Mellesleg az adóemelés, államosítás, kakaskodás nagyon is ortodox, mondhatni ósdi.

Az USA mindenbe beleszól, mert önjelölt világrendőr, főleg ha az eszmerendszeréről és az azt követő legnagyob haverjáról van szó (EU), gazdaságilag és társadalmilag neki így jobb. Az EU-nak nem jönne jól egy bedőlő, gazdasági anarhiába süllyedő kis állam soha sem (főleg most), hisz minden összefonódik mindennel Európában, egymásra vagyunk utalva (mint az együttműködő emberek általában), túl sokat dolgoztak az összefogáson. A múltbeli egymást baszogatás vagy kötekedés is rosszul végződött mindíg. Gazdaságilag és társadalmilag nem jönne jól nekik.
Ennyi.
Nincs itt semmi titok.
Persze lehet keresni válaszokat Dr. Evilben és világuralmi ambícióiban, az UFO-kban vagy bibliai büntetésben, de a kézenfekvő válaszok általában kézenfekvőbbek. ; )
@SPU: Visszavonnák az alkotmányt, visszaadnák a bankoknak a pénzt, kifizettetnék a végtörlesztést az adófizetőkkel, aztán harmadával visszavágnák a közalkalmazottak fizetését, kirúgnának egy halom embert az állami szektorba.

Szóval gondolkodjunk el mi lenne a jó abban nekünk, ha amerika meg európa elhajtaná a magyar kormányt?
Tök jó, újra megtudhattuk, hogy az egész világ a hülye, csak Kusza Szem & főnöke a helikopter.
@Kuku: Már ősszel is olvastam a blogodat, így abszolút igazat adok neked, hogy a "hölgy" nyilvánvalóan felhasznál minden lehetőséget arra, hogy magának és az ügyfeleinek minél többet szakítson a mi nyomorúságunkból, ahová azért tévedés ne essék, a szabadságharcos vezetőink juttattak bennünket az elmúlt 1,5 év alatt, függetlenül attól, hogy GYF is elévülhetetlen érdemeket szerzett, legalább egy virtuális akasztófán való lógásra.

Ha beindul a pánik (márpedig esetünkben erről is szó van), akkor viszont már egy ilyen jól elhelyezett cikk a WSJ-ban azért be tudja tölteni az utolsó csepp szerepét a pohárban, mert sok ifjú brókertitán, akik azt sem tudják, hogy merre van Magyarország, innen szedik az információikat. Annak a bizonyos pohárnak a teletöltéséért viszont csak magunkat okolhatjuk.

Erről az értelmetlen "szabadságharcról" meg csak az jut eszembe, amit Apám szokott szegény mondogatni, hogy "Aki k.rvának megy, az ne sírjon, ha megb.sszák!"
@Pipas: Bukarestben is jobboldali kormány van. Róluk miért nem cikkeznek a "baloldali" újságok? :)
@Pipas: Ez mi ez, hogy az adofizetokkel? Mert most kikkel?
@maroz:
Pont ma volt az indexen.
Ők szépen aránylag csendben el lettek intézve a múltkori hitellel, lemondtak arról, hogy be lehessen vezetni pl. a személyes csődöt, amin a bankok buktak volna.
Orbán visszapofázott.
@maroz: Hahh, szóval te nem hallottad, hogy ott már megcsinálták a közalkalmazotti fizetések harmadának elvételét és a nagy kirúgásokat? Vicces. :))

@térképesember: Nem hallod a külföldi bankokat sírni? Gondolod, hogy az osztrák kormány azért rinyál a bankja nevében, mert olyan jól jártak. Te is vicces vagy. :))
@Laciii: És ha "oda" lesz a kamat, ahová gondolod, akkor pusztán emiatt indokolt kétszer akkora kamatot fizetni, mint amekkorát fizethetnénk, ha megállapodtunk volna már 2010-ben az IMF-el?

Kegyetlenül odacsaptunk a tudjukkiknek, ugye? :)))
@KG2000: Értem. Soros betámadta a fontot, TEHÁT a SocGen betámadta a forintot. Brilliáns. Kapsz egy csokit, ha megmondod, ez melyik érvelési hiba volt.

A realitás az, hogy a 2011-es költségvetés egyenlege a mintegy 8%-nyi manyup-vagyon átvételével áll 3%-on. A spekuláció tényleg tény, én is a forint esésére spekulálok, ezért vittem ki a pénzemet az országból. És nem azért, mert Benoit Anne álmodott valamit, hanem azért, mert én nem bízom a kormányban.

@Kuku: A magyar úgynevezett elemzők folyamatosan pozícióból beszélnek. Az más kérdés, hogy ki vagy mi az, aki tényleg tudja mozgatni a piacot. A nap nem azért kel fel, mert a kakas kukorékol, de a kakas nagyon szeretné, ha felkelne a nap.
Súlyosan hülye a derék blogszerző. Mi már szabad préda vagyunk. Mielőtt közzétették volna az FT-n az írást az egész szerkesztőség forint shortolási pozíciókat vett fel és a cikk megjelenését követően ezt élesítették aztán teli pofával röhögtek....
A zlotyra, a leire, a koronára, a kunára, a levára nem spekiznek a spekik?

Ha nem, miért is nem..?
@Pipas: Mert ha, most csak egy csatornat emlitve, a maganszerzodesek onkenyes allami felulirasat latva a gazdasagi mukodes bizonytalansaga miatt penz megy ki az orszagbol es a forint erre beroskad, akkor is csak a bank fizet? Es ha a kormany kiszamithatatlansaga miatt az allampapir kamata megugrik, mert kis hozamert mar senki sem vallalja be, akkor a torlesztesre a lovet vegeredmenyben nem adoban szedik be?
@Pipas: Nyilván sokkal jobb az a változat, amelyikben minden egyes polgár egységesen veszíti el a vagyonkája harmadát (és akkor ugye ez még egy optimista forgatókönyv) a sorozatos leértékelődések miatt. És ugye a vége úgyis az lesz, hogy itt is el kell majd bocsájtani, csak ugye akkorra már szar se lesz, ahová mehetnének.

De legalább Orbán 15-20 évre bebiztosította, hogy ő legyen a jobboldal megkérdőjelezhetetlen vezére. A hülyének is megérte, nem? :))
@maroz:
Nem, semmi ilyesmit nem írtam.
Addig jár a korsó a kútra, mig meg nem dugják a vízhordó lányt. Orbán is segbe kúrják mostmár hamarosan. Én ezt a hónapot adtam neki és utánna vége.
Selmeczi Gabika átmegy a barátnőjéhez Julcsihoz és csodálkozva látja, hogy egy majom is van a lakásban. A majmot Julcsi Gézától kapta pár napra megőrzésre, amíg Géza elutazott.
Gabika: – De cukiiii! Kitől vaaan?
Julcsi: – A Gézától.
Gabika: – És miért nem védekezteteeeek?
@térképesember: Megszállottakkal nem beszélgetek, bocsi.

Különben is csak megjegyeztem, hogy ha repül Orbán és jön a "szakértői" kormány, akkor lesz egy-két hét nagy örömködés, aztán meg a keserű csalódás. A "szakértői" kormány olyan keményen meg fogja sorozni az adófizetőket és az állami szolgáltatásokat, hogy az egyszerű népek sírva könyörögnek Orbánért, Gyurcsányért meg Bokrosért. :)))
@maroz:

Azért barátom, mert román ellenzéki soha nem árulja el a hazáját, csakhogy néhány szavazatot szerezzen, és betartson a kormányának. Egy román ellenzéki sohasem gondolja és nem tesz olyat, hogy minél rosszabb a hazámnak, annál rosszabb a kormányomnak és annál jobb neki. Ahogy a magyar bal-liberális értelmiség pontosan ezt az elvet vallja és teszi.

(No nem mintha Orbánék nem pont ezt tették volna, csak ők nem külföldre írogattak a haverjaiknak országfikázó cikkeket, hanem itthon gáncsoltak el minden nem 2/3-os kezdeményezést vagy az alkotmánybírósági haverjaikkal, vagy népszavazással, vagy a kettővel együtt. A 2/3-osokat meg saját erőből.)

Vagy te elhitted, hogy Clintonné őnaccsága követi a magyar helyzetet, és néha levelet írogat, hogy nem tetszését fejezze ki?!
@Pipas: Tehat a huszonhet szazalekos afa az nem ado, meg a tobbi megszoritas sem, ami jon. A meg mindig devizas hitelesek se azert szivnak, mert a kormany nem kiszamithato. Es az onkormanyzati devizahitelallomany torlesztojet se adobol fogjak eloteremteni.
@piros pipacs:

Méghozzá vazelin helyett polírpasztával.
@Pipas:
A vörös vészjelző szintén Benoit Anne idézet, csak mai. Erős a krapek a képbeszédben, azt el kell ismerni. :)
@maroz: Miért, gondolod, hogy az Orbán lelépése után visszaerősödik a forint? Nevetséges!

Ugyan már, lesz itt még sokkal alacsonyabb forint árfolyam is, hidd el, akárki is legyen hatalmon. Nincs iparunk, nincs mezőgazdaságunk, nincs mit eladnunk, akkor miért lenne értéke a pénzünknek a külföldi szemében?
@torró:

Végre egy értelmes elemzés.
Az agyatlan libbant visítozás mát picit uncsi.
@Kuku: Tényleg? Annyit idézik, lehet, hogy regényírónak kellett volna mennie. :)
@Lófasz Hadnagy:

"A zlotyra, a leire, a koronára, a kunára, a levára nem spekiznek a spekik?

Ha nem, miért is nem..?"

Mert ott most nincs helyzet. Amikor a fontnál volt helyzet, azt is bedöntötték. Most a forintnál van helyzet, hála küldetéstudatos kormányuknak, és még nagyobb hála (hisz nagyobb az érdem is) a hazaáruló bal-liberális önfelkent demokrata ellenzéknek.
Mert a kutya sem szavazta meg őket, hogy országot fikázzanak, Orbánék legalább kaptak tőletek 2/3-ot rendszerváltó álmaikhoz.
@Jofiu: "titokban jobban félnek tőle mint a kommunizmustól."

Ja, hogy Kim elvtárséknak atombombájuk van, az bakfitty, kit érdekel... de amikor jövünk mi a pénzügyi póráz harapdálásával, az óóóriási nemzetközi probléma.

Szerintem kezdjünk el atombombákat gyártani, hátha azzal többet javítunk a tárgyalási pozícióinkon...
:))
Azért a magyar politikusokat űberolni nem lehet.
Mondjuk Matolcsy 5%-ot erősített a Ft-on, amikor bejelentette, hogy új megállapodás lesz az IMF-fel.
Ugye ehhez az kellet, hogy a kormány kommunikációja a legvégsőkig kitartson, hogy nincs IMF.
Majd a Ft visszagyengült, mivel megint elbizonytalanodott minden és nincs még garancia a megállapodásra.
És amint beadjuk a derekunkat, akkor kb. 290-ig is mehet simán az árfolyam.
Persze teljesen fölöslegesen és hatalmas károkat okozva járjuk be ezeket a köröket.
Kérdés: Miért is?
@torró: csak azt szeretném tudni, hogy Boros Imre minisztersége idején miért nem világosított fel minket és miért nem tette azt, amit most oly nagy vehemenciával hirdet?(későnérő típus)
@térképesember: Ne erőlködj már feleslegesen, nem azt mondtam, hogy eddig nem fizettek az adófizetők, nem vagyok elmebeteg. Azt mondtam, hogy ha "szakértői" kormány jön, annak az első lépése az lesz, hogy visszaadják a bankoknak az Orbán által lenyúlt pénzt és kifizettetik az adófizetőkkel.

Ne hidd már azt, hogy az IMF a Jóska Pista meg a Gaz Gizi megmentésére jönne be, ne hidd, hogy "felszabadítanak". Nézz körül a világban mi szokott ilyenkor lenni: elbocsátások, fizetés és nyugdíjcsökkentés, iskolák, kórházak bezárása, nemzeti valuta leértékelése felére, segélyek bepumpálása "baráti" amerikai vállalatokba, GDP növelése elszegényedéssel, nyomorral és rohamrendőrökkel.

Aztán majd lehet gondolkodni, hogy most akkor "jobb" vagy "bal", fidesz vagy mszp. :(((
@Kuku:

Én csak annyit mondanék, hogy ezt a cikket olvasd el szépen Kukukám, aztán inkább maradjál kuku..ban.

index.hu/belfold/2012/01/05/ossztuz_zudul_orbanra/

Izgi volt másfél éven hallgatni a különféle elméleteket, terveket, hadi stratégiákat, de mostmár végetért a mesedélután, zárul Viki mókatára. Köszönjük az előadást, de kérnénk szépen vissza pénzünket!
@Pipas:

"Visszavonnák az alkotmányt,"
És akkor mi van?

" visszaadnák a bankoknak a pénzt, kifizettetnék a végtörlesztést az adófizetőkkel,"
Most is ez történik. Hosszabb távon ugyan, de ez a gondolkodáscsökkentőt szedő orbánistáknak még örömet is okoz.

"aztán harmadával visszavágnák a közalkalmazottak fizetését"
Mikor volt az utsó közalkalmazotti béremelés? Ne a vitykáéra és a bandájára gondolj a laza fél millás fizetésemeléssel, hanem a talpas parasztra, aki pl. egy okmányirodában ül, és intézi az útleveled.

"kirúgnának egy halom embert az állami szektorba."
Akkor meg azért ajvékolnál. Egy nyüves lakcímbejelentés már így is 1 hét, és kétszer kell elzarándokolni, de a jogsim laza 6 napot vett igénybe. De jó is lenne, ha még kevesebben lennének, oszt éves program lenne a jogsi hosszabbítás.
@MikeBoy: "És amint beadjuk a derekunkat, akkor kb. 290-ig is mehet simán az árfolyam."

Vagy mondjuk 400-ig. :)
@luciferko: "Akkor meg azért ajvékolnál."

Te zseni, én már most is ezen "ájvékolok", ha nem tűnt volna fel.
@Pipas:
Helyes. Ez volt a csapda. A többi ezek szerint stimmelt. Miért is ajvékolsz?
@Pipas:

Csak tájékoztatásul mondom, hogy a Fidesz épp pár napja fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében különadó formájában fizettetheti ki a néppel mindazt, amit utóbb az EU vagy valamelyik bíróság jogtalannak utólag ítél. Nehogymár erről is az EU vagy az IMF tehessen.

Pontosan tudták az első perctől kezdve, hogy így lesz, csak miután a válság kezdetétől kezdve szajkózták, hogy semmi szükség megszorításokra és konzekvensen keresztbe is feküdtek mindennek aminek csak bírtak, nem volt más választás, mint látszólag az amúgyis utált multikkal, meg bankokkal fizettetni meg a cehhet. Tudták ők jól, hogy a vége úgyis az lesz, hogy ezt majd végül nekünk vissza kell fizetni (már csak abból is, hogy minden elemző sikítva figyelmeztett erre), de addig is időt nyertek. Magunak persze, nem nekünk.
Köszönjük szépen, örülök, hogy hozzájárulhattam a rózsadombi villák tulajdonosainak kedvezményes chf törlesztéséhez.
@ComLo:
Szerintem ez a vezető elemző egyszerűen kihasználta hogy megnyilvánulhat a beyond bricksen. Az hogy a Socgen shortban volt e, nem bizonyítható, de az ügyfeleinek ezt ajánlotta a cikk előtt, és a második írását novemberben egy nagy öntés perceire időzítették. Lehet persze véletlen, de érdemes rávilágítani.
A FT azzal kockáztat, ha ő ír ilyet. De ők azért FT mert nem írnak ilyet. Érdekes terület ez. Én mindenesetre simán szabályoznám, hogy egy kereskedő írhasson a saját piacáról. Ha a bennfentes kereskedelmet technikailag tiltják, akkor ez épp ugyanannak a lehetősége. Hívja fel a FT és írjon cikket, de ne adja már át a tollat az elemzőnek.
A legcikibb mégis a magyar gazdasági szaksajtó, ahol a beyond brickset rendszeresen a "FT szerkesztőségi blogjának" nevezik, gyakran így mint most, egyből a címben. Ez olyan hatást kelt, mintha a FT ajánlása lenne a short, így jóindulattal is félretájékoztatásnak, vagy hanyagságnak tekinthető.
@luciferko: Azon, hogy nem tudom mi a nagyobb szívás: még két év Orbán alatt vagy egy IMF bábkormány. De attól félek, hogy az IMF rosszabb lesz. :(
@Laciii: "Akiről szó van az éppen nem magyar adófizető, csak szólok."

Rendben. De jelen van a Forint piacon, nemdebár?
Az én kérdésem arra vonatkozott, hogy vajon a jelen blog írója vagy bármi más magyar adófizető által írt blog szerzője... Nincs jelen a Forintpiacon?

Te nem vagy jelen a Forintpiacon?
Merthogy én erre reflektáltam:
"néha nekik blogoló piaci szereplő véleménye között"

Megfogalmazásom egyben csapda is volt, ugyanis minden magyar adófizető jelen van a Forintpiacon. Nyilván, vannak nem magyar adófizetők is ezen a piacon.

De akkor senki ne blogoljon merthogy érintett???
Akkor nem mondanád rájuk hogy kibicnek semmi sem drága???
@Qqriq: Orbán Viktor és a Fidesz, így együtt mióta szinonímája az országnak, hogy nem illő fikázni.
@Kuku: "Én mindenesetre simán szabályoznám, hogy egy kereskedő írhasson a saját piacáról."

Akkor te sem írhatnál a saját piacodról?

Hiszen Forinttal (feltételezem) Te is kereskedsz!

Veszed(eladod a munkaerőd forintért)-eladod(árut veszel forintért).
@Kuku:

Jaj, könyörgök hagyjuk már ezt a rizsázást, kár minden karakterért amit leütsz ebben a témában. Te is pontosan tudod, hogy amikről beszélsz, azok apró cseppek, nem is a tengerben, hanem az óceánban. Persze, nyilván egy Beyond Bricks poszt miatt dobja mindenki a forintot, a cds áraknak, a kötvény hozamoknak, a leminősítéseknek, meg úgy egyáltalán a kormány tevékenységének semmi köze hozzá. Lement a függöny, tessék méltósággal viselni.
@MikeBoy:
Nem látok a kottába, de kétlem, hogy a kormány célja hosszabb távon az erős forint lenne. Szerintem épp ellenkezőleg.
@Halál Bika:
Szerintem ez nem helytálló hasonlat.
Ha én mint cégvezető írhatok egy újságban a cégemről és nincs kint a végén az (x), az hasonlít ehhez.
@Pipas: Ha felvázolnád a két forgatókönyvet. Miért is lenne rosszabb az IMF?
@Pipas:
orbánnak, és híveinek biztos.

Ajánlanám, kérdezz meg pl. egy fuvarost.
Mi a jobb neki?
Otthon ülni, mert orbán áldásos tevékenységének köszönhetően nincs fuvar, vagy jön az IMF, valami újra beindul, és fuvarszámban ugyan messze nem éri el azt a nemzetrontó bevételi szintet, mint Gyurcsány alatt, de az orbánista nulla bevételnél még az is magasabb lesz.
Szar világ jöhet. Lesz munka.
Akárki is ez a Benoit Anne, akármivel is foglalkozik, köszönetet mondok neki, hogy sikerült szöget ütnie Orbán gyorsnaszádjának vezérhajójába.
Akkor a kovetkezo. A kereskedo nem azonos az elemzovel. Egy kereskedonek nincs ideje blogolni. Rohadt sokba kerulne minden egyes bejegyzes, ugyanis addig nem kereskedik, nem teljesiti a megbizasokat, es az draga mulatsag.

Aki blogol, az az elemzo. A kereskedok es az elemzok el vannak valasztva egymastol, elkerulendo a belso informaciokkal visszaelesnek meg a lehetoseget is.
@Pipas:
Most sincs. És orbánnak köszönhetően nem is lesz.
debildevil!
Ez bizony jó kérdés!Csak azt is el kell ismerni,hogy van némi igazsága. Azt el kell fogadnunk, hogy nem jótékonysági egyesület az IMF sem. Mindenesetre kicsit finomabban kellett volna velük bánni.Mi kis ország vagyunk ,rafináltabban kellene a dolgainkat rendezni!
@Kuku:

"Nem látok a kottába, de kétlem, hogy a kormány célja hosszabb távon az erős forint lenne. Szerintem épp ellenkezőleg. "

OMG!
Amikor az unortodox közgazdaságtan fertőz.
Megáll az ész és ácsorog.
@Zorba Worba:
Ez a cikk nem a shortolás elvi kérdéseiről szól, hanem a pontos és hiteles gazdasági újságírásról. Ha a VG nem ad ilyen cikkcímet, csak hozza a bróker véleményét, egy szót sem szólok.
Teljesen értem, és elfogadom azt az állításod, hogy alapesetben a tőzsde és maga a short is egy piacszabályozó eszköz. Ebben nincs vitánk. Orbánt sincs kedvem védeni. Érdeklődéssel nézem a kitörési próbálkozását, mert látok benne rendszert, de szerintem rengeteg felesleges konfliktust nyit bel és külföldön is, és így nagyon nehéz egy ilyen eleve extrém kockázatú stratégiát megvalósítani. Van elképzelésem a kimenetelről is, de abba majd egy másik írásban kezdenék csak bele, mert még hiányzik pár láncszem, alulbizonyított összeesküvés elméleteket meg izgalmas gyártani, de közölni bénaság.
@Pipas:

orbán tovább agyatlankodik, nincs tőke.
orbánt pofánverik végre a szeneslapáttal, lesz tőke.

Miért is lesz kevesebb?
tudjátok Gyurcsány legalább el tudta mondani hogy hazudtunk reggeltöl estig és ez igy nem mehet tovább.... de orbánek...ezek nem látják a valoságot!
@Kuku: "Ha én mint cégvezető"

A Te céged a Forint Bt?
Vagy az USD Corp?

Ha én vagy Te a Forintról írunk, akkor a saját cégünk reklámozzuk?
@Kuku: hiába próbálkozol kiscsillag, a "kik is a mi sorsunk megrontói" játékkal, Kedves Vezetőnkre eléggé rászorult a szopóálarc!;)
@luciferko: Miért ne lenne kevesebb?
@mgabrielm:
Ugyanmár. Ezt erős naivitás. A short felhívást hivatalos hírlevélben kiküldő socgen kereskedői ugyan más poszton vannak, de azért nem hiszem, hogy bármelyikük független lenne attól a céltól, hogy a rájuk bízott vagyont a lehető legnagyobb hatásfokkal növeljék. Ennek érdekében biztos hogy ha ők nem is, de a vezetés egy irányba fogja őket a szekér elé.
Azt nem értem, hogy Svájcot miért nem akarja senki sem short-olni! Hmmm. Ez biztos a Párizs-Zürich tengely!

@fetyisob: És ő a megfelelő pillanatban (amikor látta, hogy bizalmat kellene ébreszteni), lemondott. Szerintem Ovi ilyenre képtelen lesz! Még az utolsó pillanatokban is azt foglya szajkózni: Nem süllyedünk! Nem süllyedünk!
@Kuku: Aki az FT blogbejegyzese alapjan kereskedik az nem alakitoja hanem szemleloje az esemenyeknek.
@Kuku:

Kezdjük azzal, hogy szerinted mit értünk erős forint alatt? Mert most épp soha nem látott szinten gyenge. Ha nem sikerül nagyon rövid időn belül megállapodni az IMF-fel, akkor hamarosan a 300-as eurhuf-ra is azt mondhatjuk, hogy "erős" a forint.

Mi akkor a kormány érdeke? Továbbá a kormány érdeke, szerinted a Fidesz érdekeivel esik inkább egybe vagy az adófizetők érdekeivel?
@Kuku: Hát valamilyen szinten egyetértek így veled , de szerintem ez részben akkor is csupán "etikai" kérdés. Adott egy elemző aki az adott befektetési terület szakértője. Fundamentum alapján a befektetőinek ajánlatot tesz x dologra. Majd mint az adott terület szakértője véleményt ír egy post-ot is a dologról a FT-ban. Mivel a fundamentum adott volt (korábban te is elismerted), ha ő nem írja meg, megírta volna más (mint ahogy megtette a világ számos másik gazdasági újsága).
Nem azt mondom hogy nincs abban igazság amit mondasz, de ez a dolog már nagyon nagyon messze vezet. Mekkora hatása lehet a világgazdaságra egy újságcikk? Ki és mit írhat meg milyen feltételek mellett (pl a rák elleni gyógyszert feltaláló doki írhat-e cikket erről, azután miután a felsége gyógyszer részvényt vett)? Erre írtam korábban hogy vékony jég, szerintem így és úgy is lehet értelmezni, hogy mi etikus és mi nem. Szerintem belefér hogy egy elemző ír cikket szubjektíven a saját területéről.
Azzal maximálisan egyetértünk hogy a magyar sajtó főleg gazdasági "nem valami fényes".
kicsit ehhez kapcsolódik és kicsit OFF de neked (főleg így a támadások kereszttüzében) mi a véleményed, kis hazánk gazdasági kultúrájáról? Szerintem a helyzet legnagyobb problémája hogy az emberek alapvető gazdasági tudás nélkül, nyers frázisokat puffogtatva, kvázi a vezetőktől csodát várva akarják megváltoztatni az országot. Elég csak elolvasni itt a kommentek 90%-át. Félreértés ne essék a mostani út szerintem is öngyilkosság, de amíg az emberek hozzáállása nem változik meg a gazdasághoz, amíg nyers populizmussal le lehet mosni a józan észt, addig itt nem jutunk egyről a kettőre. Bocsi a hosszú hsz.-ért de úgy éreztem pár komment és a válaszod olvasás alapján hogy te is meg lettél bélyegezve,pusztán azáltal hogy egyszerű hozzáállással nem az jött le a postból amit hallani akartak.
@fetyisob: "legalább el tudta mondani hogy hazudtunk"

Számít ez?

Hiszen akinek értelme van, látja hogy Selmeczi Gabriella nem egy Einstein mint ahogy Orbán, Gyurcsány igazmondását/hazugságát is könnyen leleplezi.

Az egyszerű embert úgyis csak az érinti meg hogy drága a benzin.. Vagy hogy veszélyben a Turul (LOL: index.hu/belfold/2012/01/03/rossz_turulnal_vedekeztek_a_gardista_ellentuntetok/)
@Pipas: Igazad van, de annyira azért én nem érzem úgy, hogy a hazai idiotizmus az jobboldali kormányzás lenne, mert akkor nem fikázná annyira szénné egy csomó főarc az Európai Néppártból. Még önös érdekeltség esetén sem.
@debildevil:
"Orbán Viktor és a Fidesz, így együtt mióta szinonímája az országnak, hogy nem illő fikázni. "

"Élesen bírálta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök vezette jobboldali-konzervatív parlamenti többség megváltoztatta a magyar alkotmányt. "Magyarország az Európai Unió szégyenfoltjává válik" - mondta...." (Index)

Nem azt mondta ez a magyar ügyekben igen jól tájékozott ember, hogy "Orbán az EU szégyenfoltjává válik" hanem hogy M.o.
Akik még eddig nem gondoltak bele abba, hogy a kormányfikázás, az óhatatlanul az országra hull vissza, talán ebben a 2-3 napban már felfogták. Vajon érdekli-e őket? Vagy ugyanolyan szaralakok, mint akik 2006-2010 között azt gondolták, inkább dögöljön meg az ország, csak nehogy Gyurcsány boldogítsa.
@Kuku: Amirol beszelsz, sajat szamlas kereskedesnek hivjak. Torvenyileg szabalyozott keretek kozott folyik, amugy visszaszoruloban van, es bizony kerekbetornenek erte barkit ha azzal probalkozna amit fejtegetsz.
Ugyfelkent sem akarnal ott penzt forgatni, ha a bank a te poziciod ellen jatszik, minek teljesitene a megbizasod?
@NA YA!:
Nyugi, semmi kedvem Orbánt védeni. Csak egyszerűen érdekel ez a téma ezért írtam róla. A kárörömöd nem értem, mert Orbán akkor is köszöni jól lesz, ha megbukik, de fizetni mi fogunk minden balul elsülő stratégiát.
@Kompli: Áhh, értem. De elég az, hogy mindenki azt mondja, hogy "hűűű, de jobboldali".
@mgabrielm:
Nem saját számlás kereskedésre gondoltam. A Socgen haszna abból van, ha a tanácsai bejönnek, és ha a nála letett lóvé többet hoz 2%-kal mint a konkurensénél. Emiatt is ugyanúgy hasznos összehangolni az elemzőt a kereskedővel. Csak a legnagyobb hedge fundoknál divat a független "sztárkereskedő", aki saját hatáskörben forgathatja a betéteket kisebb csapatával. Általában kiscsikók kereskednek, akiknek rendszeresen küldik, hogy mit és milyen határok között vehetnek, vagy dobhatnak. Sőt, az elemző sem utasít, hanem elemző csapat van, akik akár ellentétes következtetésekre juthatnak, és emiatt akár fedezeti pozíciókat is felvehetnek ellentétes irányokban. De a lényeg hogy egy cég az egy szervezet. És a szervezet minden testrésze érdekelt a szervezet fenntartásában és sikerében.
@térképesember: mitől nem szavahihető? végig a szabadságharcot hirdette, az utolsó pilanatig, nem táncolt folyton ide-oda... ha már ócsárolod, legalább találó érvekkel, mert van mivel:)
Hiteles gazdasági újságírás nincs és nem is lehet. Különösen nem egy izgatott környezetben.
Tudod, miért?
Mert senki nincs birtokában minden ténynek, se az újságíró, se a blogger és az események baromi gyorsan tudnak változni.
A baj az, hogy ilyen helyzetben a kereskedők sincsenek bővében az információnak, ezért bármilyen publikációnak, de akár egy folyosói pletykának is nagy hatása lehet. Viszont ez ellen vajmi keveset lehet tenni. Max. csak a bizonytalanságot lehet oszlatni és akkor nem szorulnak pletykákra.
Nem kell aggódni. Csak olyan országokat támadnak, ahol "közel a segítség". Csak így sokkal jobb kamatokat lehet kicsikarni a levegőpénzükért.
Nem Bangladest, Etiópiát vagy Csád-ot támadják, mert azokat a kutya sem mentené meg. Olyan kell aki gyenge, de azért biztosan megmentik, aztán jöhet a habzsi-dőzsi, a lakosoknak meg a nyomor.

Ez olyan, mint sok egyéb területen, ahol a "büntetés" az igazi profit, nem a normál üzletmenet (lásd pl. parkolás). A büntetésre (kamatfelárra) mennek. Extra profit. Ennyi.
Hülyeséget ne írjunk már.

nem a SocGen elemzője írt bologbejegyzést, hanem a cikkben megszólal Benoit Anne. Mint ahogyan több elemző is.
@Kuku: szóval ez a poszt kb. olyan, mint amikor a halálos beteg rájön, hogy az ujja azért fáj, mert tüske ment bele, és most büszke magára!;)
@Kuku:

Nézd, kereshetjük itt a kuszaságban a rendszert, meg várhatjuk a nagy csodát ami majd ha eljön, akkor a világ ámul-bámul, de a szomorú valóság az, nincs itt semmiféle terv, stratégia vagy koncepció, nem is volt soha.

Ill. annyi volt, hogy majd jól elengedjük a hiányt 7%-ra, a világgazdaság úgyis kifelé tart a válságból, mehet az osztogatás, aztán csak hátradőlünk és írjuk az alkotmányt meg ünnepeltetjük magunkat vakulásig. Kb ez volt 98-02 között is a projekt, ehhez még épp elegek voltak Orbán képességei. Csak aztán a dolgok elcsúsztak, mert az EU/IMF nem engedte a 7%-os hiányt, a gazdaság pedig nem felfelé indult hanem lefelé, erre a verzióra pedig nem volt forgatókönyv, a korábban nyomatott "nincs szükség megszorításokra" kezdetű nóta, pedig sehogyse illett ehhez a filmhez betétdalnak.

Jól látszott az értetlenkedés már az első percben, amikor a Kósa-Szíjártó humorista páros álamcsődöt viccelt. Szegények azt hitték, csak a megszokott stand-up színpadon vannak és nem egy nemzetközi sajtótájékoztatón. Ez már kijelölte az irányt.

Aztán azóta folyik a vég nélküli ámokfutás, ami kezdődött ugye az IMF elleni szabadságharccal, a manyup pénzek lenyúlásával, a különadókkal, stb. Majd jöttek a demokráciát bontogató lépések, amik már 98-02 között se jöttek be, de nem baj, ha már lúd, legyen kövér alapon, ők megpróbálták 2/3-dal is. Most majd szépen csinálhatják vissza. Amiben az a vicc, hogyha decemberben nem fekszenek keresztbe az IMF-nek, akkor legalább a saját kis szemétdombjukat megtarthatták volna, így viszont az is ugrott. Nem kár értük.

Engem nem érdekel Orbán vagy a Fidesz, nem vártam se nagy csodát, se nagy katasztrófát tőlük, csak abban bíztam, hogy nem cseszik el nagyon a dolgokat. Ehhez képest, ami az elmúlt másfél évben történt, arra a legvadabb álmaimban se gondoltam volna. Gyanítom, vagyunk még egy páran ezzel. Érdekes lesz, ahogy majd az utókor kielemezi a történteket, mert nem sokszor fordult elő eddig a világban, hogy egy ekkora támogatottsággal választást nyert párt, ilyen szinten lenullázza magát, tökéletesen értelmetlen hülyeségekkel.

Visszatérve a cikkre: Tök mindegy milyen címet adott a VG, meg, hogy ki írt mit. Hívhatsz te egy kurvát örömlánynak, attól az még kurva marad, ennyi a lényeg. Ezért kár volt billentyűt ragadni, de te tudod.
@Zorba Worba:

Vagyunk még páran....
@torró: Nem hiszem, hogy az ország nagysága, vagy rafináltságunk kérdése lenne. Mondanék egy példát. Férj Feri kölcsön kér, kap is, mert elhiszik róla, hogy vissza is tudja fizetni ( eddig sohasem tartozott senkinek, mert nem is kért kölcsön). Vett is az asszonynak ezt, a gyereknek azt, és zsebpénzt is adott, és igérte, hogy minden hónapban adni fogja,és ő maga is költött magára. Aztán amikor vissza kellett fizetni a kölcsönt, hamar rájött, hogy az nem megy és a gyerek zsebpénzét sem tudja fizetni, hát megint kölcsönt kért, de már többet és ez így ment addig, amig a kölcsönadók azt nem mondták, hogy nem adunk, mert nem hisszük el, hogy te ennyit visszatudnál fizetni.(most jóindulatú voltam). Be is kakált Férj Feri, de mondták neki, hogy van egy nem jótékonysági intézmény, ami jótanácsokkal lát el, pénzt is ad, de figyeli, hogy amint igérted, a tanácsokat megfogadtad-e. Na ez többször előfordult már. Férj Ferinek meg tele lett a hócipője, hogy az asszony is rágja a fülét ezért-azért, a gyerek is sír, hogy egyre kevesebb zsebpénz kap, ő maga meg képtelen több pénzt keresni (miért is?). És most mindenki gonosz, főleg a volt hitelezők, mert ilyen helyzetbe sodorták, mindenki hibás csak Férj Feri nem legfeljebb az "elődje"-"őse", de ő azért is megmutatja. Na mit is?
Annyira koncentráltok a Ft árfolyamára, pedig nem az a kérdés, hogy gyenge vagy erős, hanem az, hogy stabil-e.

Ha stabil és kiszámítható, akkor mindenki tud vele tervezni és nincs sz*pás.

Sokkal nagyobb baj az, hogy az állampapírokat olyan kamatfelárral veszik csak meg, ami ABSZOLÚT kitermelhetetlen. Ezzel a piaci finanszírozással az államadósság spirálba kerül és innen nehéz lesz kijönni.

Növekszik az államadósság -> egyre több kamatot kell fizetni -> egyre több adót kell beszedni.

És jól látható, hogy ma igazából nem fundamentális bajok vannak, hanem bizalmi válság van elsősorban. Szóval a legjobb lépés ami a kormány megtehetne, ha lemond. Utána pár hét és minden elindul a jó irányba.
tehat osszeskuves van... magyarorszag ellen... :))
@debildevil:
És ez mire példa? Pont azzal van a bajuk, hogy Orbán nem akar több kölcsönt kérni.
Igen erős paranoia vagy méginkább megfelelő bértollnoki fizetés kell ahhoz, hogy valaki egy blogbejegyzésnek és a VG cikkének tulajdonítsa az elmúlt napok forintzuhanását, miközben észre sem veszi a kormányzati kommunikációt, helyesebben a szétesett kormányzat totális káoszát.

Elvtársam, talán keresse fel pszichiáterét, gyógyszerészét vagy legalább azt írja meg nekünk, hogy mennyit fizettek írói munkásságáért és azért, hogy a zIndex kitegye kiemelt blogként.
@Laciii:

Ha nem kell a kőcsön, akkor nem kell kuncsorogni az IMFnél, ez ilyen egyszerű!
De akkor mijjafaxnak keccsölnek hetek óta rajta?
Nem szóltál még nekik, hogy nem kő a zsé, teli a buksza?
@Laciii: Nekik? Gondolom Orbán Viktor átgondolta, hogy ezt(nem kérünk kölcsön), hogy fogja csinálni, csak ez még nem jutott el hozzám. Erre vonatkozott a "na mit is?". Ha valaki tudja, mesélje már el(megszorítás nélkül).
@Szevasztok:

"Annyira koncentráltok a Ft árfolyamára, pedig nem az a kérdés, hogy gyenge vagy erős, hanem az, hogy stabil-e."

Igazad lehet. Mindegy, hogy 1 Ft vagy 500 Ft az EUR, ha stabil. Csak annyi a különbség, hogy az első esetben félhavi fizuért veszem a mercit a másodikban meg két ház áráért.
@Qqriq: Ettől függetlenül az ország vezetésének ( kormány , parlamenti többség) bírálatát nem azonosítanám az ország fikázásával, még ha törvényeiket bírálják is. Az persze vizsgálandó, hogy az elmarasztaló kritika jogos-e, vagy sem. Az más kérdés, hogy a törvények miatt milyenné válik majd az ország.
@Laciii:

Ha Orbán annyira nem akar kölcsönkérni, akkor miért fizetünk 10% fölötti hozamokat az állampapírokra? Egyáltalán minek vannak állampapír aukciók?

Megsúgom, sokkal durvább kölcsönöket veszünk fel folyamatosan, mint amit az IMF adna. Csak ugye azzal együtt jár, hogy abból a pénzből nem lehet itt Észak-Kóreát építeni és ez a kormánynak valamiért nem elfogadható opció. Pontosabban nem volt elfogadható, eddig.
@márko.:
Nem ezt írtam. Benoit Anne 3 megnyilvánulásáról, és a VG egy címválasztásáról van szó. A másodikat ő maga írta a FT Beyond Bricksen.
ajánlom figyembe a zloty vs forint árfolyamokat, távolabbról néze máshol se tökéletes a kép:

1 év:
stooq.com/q/?s=eurhuf&d=20120105&c=1y&t=c&a=lg&r=eurpln

3 év:
stooq.com/q/?s=eurhuf&d=20120105&c=3y&t=c&a=lg&b=0&r=eurpln
@NA YA!:
:))
Nem is az volt vele a célom, hogy lefékezzen a világválság. Sok dologról lehet írni, én tegnap éjjel épp erről írtam.
@Qqriq:

Tudtommal ez az ország választotta meg ezt a kormányt, tehát a kormány fikázása ennyiben kötődik az ország fikázásához is, meghozzá jogosan.

A kritikákon nem megsértődni kell, hanem tanulni belőlük.
@Putyilov gyári melós:
Miféle kuncsorgásról beszélsz, mindenhol csak arról van szó, hogy ha nincs megállapodás az IMF-fel akkor meg leszünk b*szva.
Az egész úgy indult, hogy meg kell szabadulni az adósságtól, na ekkor elkezdték önteni a Ft-ot, hogy menjen az árfolyam, meg emelni kelljen a kamatot, ha megvan a tarthatatlan kamatszint akkor muszáj lesz az IMF-hez fordulni aki cserébe már diktálhat.
Románok feltételül kapták pl. a személyi csőd tiltását, vagyis aki pórul járt az élete végéig fizethet.
További évtizedekre be van biztosítva, hogy csengessük a kamatokat.

Fentebb már leírtam, a jó adós aki fizet, nem aki visszafizet.
@Zorba Worba:
Nagyjából egyetértek. Annyi megjegyzéssel, hogy szerintem a B terv lehetett volna életképesebb ha egy nem mindenkivel feleslegesen konfrontáló ember valósítja meg. Abban nem értek egyet, hogy nincs mögötte rendszer. A manyupról pletykálják hogy Surányi ötlete, a szerintem most jövő magyar svájci frank swap szintén az lesz. És tudom hogy a kremlinológiával minden és az ellenkezője is megmagyarázható, de amíg ilyen lépések mellett egymás melletti széken nézik a nagy meccseket a nagyok, egyetlen dolgot nem tudok elhinni, hogy a sumér gasztronómiai szakirányban profi pénzügyminiszter lenne az ötletgazda.
Lehet hogy a végkifejlet tök más lesz mint amire számítasz. Meg az is hogy csak annyi ami most látszik, és igen, akkor gáz lesz, és a vígasz csak annyi hogy 1 év múlva.
Mert amikor a tartalék házon belül lesz, akkor a hitelezők kevésbé finnyásan adnak hitelt. Olyat még nem hallottam, hogy egy bank erkölcsi bizonyítványt, vagy jófejségi ajánlást kérne a hitelhez. Fedezetigazolás kell. Most ez nincs. Ha van fedezet, van hitel. Az olajkirályságok csúnyábbak Orbánnál, és van kreditjük a bizonyított olajkincs erejéig.
@Laciii:

Miről beszél az elvtárs?
Hun teccik itten látni adósságtól való megszabadulási szándékot?

Ja, hogy ezzel kábította az elvtársakat az agit-prop osztály, miközben számolatlanul vette fel Pártunk és Ártányunk a kölcsönöket, Mark Möbiustól a világ egyik leghírhedtebb spekulánsától!
"1 milliárd euró összegű devizakötvény-kibocsátás
2011.05.05, csütörtök
2011. május 4-én került sor a Magyar Köztársaság soron következő nemzetközi kötvénykibocsátására. Az 1 milliárd euró összegű, 2019 januárjában lejáró évi 6%-os fix kamatot fizető papír hozama 2,7 százalékkal haladja meg a referenciának számító euró midswap szintjét. A kötvény főszervezői a Deutsche Bank, az ING és a UniCredit pénzintézetek voltak.

Bővebben
Mandátum kiadása euró-kötvény kibocsátás megszervezésére
2011.05.04, szerda

Bővebben
500 millió USD összegű devizakötvény-ráemelés
2011.04.06, szerda
Jelen közlemény nem továbbítható amerikai elektronikus médiumok részére, illetve nem terjeszthető az USA-ban!
Bővebben
3,75 milliárd USD összegű devizakötvény-kibocsátások
2011.03.25, péntek
Jelen közlemény nem továbbítható amerikai elektronikus médiumok részére, illetve nem terjeszthető az USA-ban!
Bővebben"
akk.hu/object.38523d7f-9e9d-46e4-aebb-5426d0a2e2fd.ivy
@Zorba Worba: Ez olyan "védjük a mundér becsületét" típusú dolog? Ha Orbán Viktor fasz, vagy ha Gyurcsány Ferenc fasz és ezt szóvá is tesszük, akkor az mondjuk, hogy az ország fasz és ilyet nem szabad mondani, mert aki ilyet tesz az árulja a hazát?
@Putyilov gyári melós:
Ilyet nem írtam.
A VG címe holnap hat, nem ma. Egyértelmű, hogy az ok nem a gazdaságpolitika kritikája. Ez az írás nem arról szól, hogy ki miatt van a válság, hanem hogy mi zajlik vele párhuzamosan. Egy jelenség, az újságírás felelőssége, ilyesmik a mondanivalóim, semmi több. Az indexnek senki nem fizetett, rendszeresen szemléznek 80-100 blogot amik külön műhelyként pörögnek, és beemelik amire sok reakció várható. Ez egy elég transzparens online üzleti modell.
@Kuku:
Gondolod,hogy a pénzpiaci szereplők tőled fogják megtudni, hogy ki a blogszerző?

Dolgozzon még az elvtárs az összeesküvés elméletén, mert ez nagyon Selmeczi Kiflicsücsök színvonalán van, oszt még az alapszervezetben is csak legszőkébb elvtársnők veszik be a Szabad Nép félórákon:O)))

Ja, és ha olvasna is az elvtárs, akkor azt is tudná, hogy a nagyhalak már a 340Ftos Euróra gyúrnak Londonban!
Pár hét alatt meg is csinálja nekik EZ a kormány.

Már ha addig atomjaira nem esik.
@Putyilov gyári melós:
Nem nagy felismerés. Szerintem a kormány a 420-as euróra gyúr, és minden engedménynek látszó verbális gesztus csak azt a célt szolgálja, hogy addig húzzák a lapterítést, míg a lehető legtöbb devizakötöttséget le nem építik. Hogy a klasszikust idézzem, "lesznek még unorthodox lépések". :) Utána jöhet a forintgyengítés. Ha addig bele nem buknak persze. Nekünk meg fájni fog, nagyon. De szerintem a fájdalommentesség nem opció, az IMF kör végén is az lenne (lásd görögök).
egyrészt, a FinTimes nem ír olyat, amivel nem értenek egyet. másrészt, ha a FinTimes helyett az lett volna odaírva, hogy SocGen, pont annyira hatott volna az árfolyamra. Semennyire.

Akik mozgatják a forintot, azok FinTimes-t olvasnak, sőt, például Benoit Anne kutatási feljegyzéseit olvassák reggelente:)

De leginkább a gazdaságpolitikai döntéshozók lépéseit, ill. mondatait figyelik. És azonnal reagálnak, ha történik valami.
Azert a postot pontositanam. Nem nyakon csipted, hanem baromsagot beszeltel, ami adott blogon amugy nem szokatlan.
@Putyilov gyári melós: "Elvtarsak ne lojjetek, mi is Putyilov gyari munkasok vagyunk!" Ez milyen filmbol van?

BTW: UK torvenyek szerint valutapiacon se insider tradinget se market manipulationt nem lehet elkovetni (nincs inside, es nincs market se). Valamint az ujsagok irhatnak barmit amit jonak latnak akar penzugyrol is mivel a freedom of speech ertelmeben nem lehet oket korlatozni.

Aki meg azt gondolja hogy egy FT blogbejegyzes alapjan a haziasszonyok mozgatjak a valutapiacot az eleg vicces.
@Laciii:
Fordítva áll a helyzet.
Az a bajuk, hogy Orbán fel akar venni hitelt, de semmit nem akar tenni azért, hogy vissza is tudja fizetni. Na már most, az IMF szívesen ad pénzt átmeneti nehézségek átvészelésére, de arra nem, hogy feléljék és utána ne fizessék vissza. Ha ez lenne a céljuk, akkor Washingtonban is ismerik a vegyes tüzelésű kazánt és abban egyszerűbben meg lehet szabadulni a pénztől.

Továbbá az is bajuk, hogy ha mi nem tudjuk visszafizetni, akkor csődöt fogunk jelenteni. Ha mi csődöt jelentünk, akkor a befektetők pánikba esnek és más országok kötvényeit se fogják venni. Akkor viszont más országok is bajba kerülnek és esetleg megmentésre szorulnak majd. Egy Spanyolország méretű gazdaságot kimenteni viszont igen emberpróbáló dolog.

A forintárfolyam azért szállt el, mert a befektetők nem bíznak a magyar állam törlesztőképességében. A magyar állam ugyanis, ha pénzforgalmi szemléletben nézed mindig hiányt produkál. Jövőre 576 milliárd forint a tervezett hiány és tudjuk, hogy több lesz annál. Azaz ennyivel többet költ, mint beszed, azaz ezt az összeget hitelből kell kipótolni.
Na már most, ha nincs IMF megállapodás, akkor a magyar állam minden bizonnyal már rövidtávon sem lesz képes visszafizetni a lejáró kölcsönöket, plusz a folyó kiadásait. Ekkor a forintban fennálló követelések, illetve befektetések elvesztik az értéküket. Azaz érdemes szabadulni a forinttól, amíg még ér valamit.
Az IMF-nek pedig nem célja, hogy egy ország mindig adós legyen. Neki az a célja, hogy ne dőljön be. Magyarországra se hívtuk volna(, mert a kormány hívta), ha nem érne már a szánkig a szar. Jelenleg nem az a veszély, hogy Magyarország visszafizet és akkor nem lesz, aki folyamatosan tejel, hanem az, hogy egyáltalán nem lesz képes visszafizetni.

A személyi csőd be nem vezetése azért fontos, mert akkor az adósok személyi csődbe menekülnek. A bankok nem jutnak hozzá a kihitelezett összegekhez. A bankrendszer összeomlik és akkor megint lehet megmenteni az országot.
Orbán és a kormány sem tud különbséget tenni a (csak) nekik szóló kritikák, az őket elítélő nyilatkozatok és a magyarok támadása, leszólása mellett, és előbbit folyamatosan úgy állítja be, mint ha nem csak őket, hanem a magyarokat szapulná minden épeszű és értelmes ember kül- és belföldön egyaránt. Ehhez képest az, hogy a magyar portálokon összemossák az FT szerkesztőségi és az FT blogger cikkeit, semmiség.
Jelzem az ft nem igy muxi. A hivatalos blogokban ( szerkesztosegi blog) ugyanugy benne van a szerkesztoseg, csak nem belsos irja a cikket. Mar novemberben is rohejes volt a poszt, tessek nekikirni egy levelet es el fogjak magyarazni, hogyan is mukodikmez.

kalamáris (törölt) 2012.01.05. 23:12:22

Angliában kb. tíz éve pont ilyenért ültettek le két gazdasági újságírót. Csak azok bizonyos részvényekről terjesztettek hamis információkat, persze szigorúan csak azután, hogy elfoglalták a megfelelő pozíciókat a magánbefektetéseikkel, aztán már csak az eredményt kellett várni. Most pedig a svájci jegybankelnök van nyomás alatt mert a felesége 400000 frankot váltott euróra az egyik jegybanki döntés előtt. Ezek ismert dolgok és le kell sittelni az elkövetőket.
@xstranger:
Egyáltalán nem vicces. Nem 1981 van.
A neten kiválóan terjednek a mémek, és ha a FT leírja a valutaválság szót, és az első átadó közeg nem súlyozza be mint egy véleményt a több közül, akkor ez az egy lenyomja a többit. A háziasszonyok már nem a FT-vel találkoznak, de nem is a VG-vel, hanem a szomszédjukkal. Az egész üzenetből idővel a kihal a forrás, és csak a kulcsszó marad: valutaválság lesz. És ha terjed az lesz. Érdekes, hogy a Concordosok ezt nagyon jól tudják, és tök korrekten nem lovagolják meg, mert olcsó ingyenreklám lenne, de kártékony. Volt ma egy nyilatkozatuk, nagyon korrekt volt, csak azért mondom épp őket...

Egyébként a WOM egy szakma egyik szakterülete. Meg lahat tanulni a kulcsszavak kitalálását, meg lehet tervezni a terjedési utakat, stb.
A fidesz ezzel nyert választásokat, és az ellenzék is kezdi használni. Bankárkormány, cigánybűnözés, eltapsolt nyugdíjak, nem lesz gázáremelés, stb. Ne hidd, hogy ezek spontán szavak. Elég erős tanácsadói csapat dolgozik a pártoknak, és meglepne, ha nem tanulnák ki a sajtónyilatkozatra delegált elemzők is. Nem mindenki Selmeczi Gabriellálat alkalmaz... :D
Teljesen félreérted az elemzők munkáját. Benoit Anne-nak nem fűződik közvetlen anyagi érdeke ahhoz, hogy bejöjjön a tippje, a SocGen traderjei nem az ő tippjei alapján kereskednek - nekik megvannak a saját, titkos elképzeléseik. Ezek a nyilvános elemzések az ügyfelek szólnak. Ha bejön a tipp, az Benoit Anne-nak csak presztízs, pénzt nem nyer.
@Kuku: megegyszer elmondom, az FT azt ir a lapjaban amit jonak lat, a jogi ertelemben vett szolasszabadsag miatt.

A haziasszony meg nem azert pletykal valutavalsagrol mert az FTben olvasta hanem mert az van. Hiaba probalod beallitani az egesz postot ugy mintha attol lenne valsag mert az ujsag megirja, attol van valsag mert eveken keresztul balfasz gazdasagpolitika futott amire az Orban kormany most radobta az utolso lapatot.

Ha pedig a SocGenes urge valoban manipulalni akar akkor oke eppenhogy VESZNEK, azert hogy a hasznukat realizaljak, eppen azoktol akik a cikk hatasa miatt eladnak. Bar ezt se hiszem, tul direkt lenne az FT blogjaba egy ilyen eroltetni. De ezt sokszor lehet latni mas helyeken hogy a trading desk elad az elemzes meg vetelt mutat ugyanarra a reszvenyre.
@debildevil:

"Az más kérdés, hogy a törvények miatt milyenné válik majd az ország."

Hát nem tudod? Szerinted a nyugaton fikázók tudják? Azt tudják most milyen?
Lószart sem tudnak, csak prejudikálnak. A súgókkal egyetemben.
A sok debil azt hiszi, hogy ami 89-ben itt eljött, az maga a demokrácia csimborazzója. Csak hát ha az ország amúgy inaktívakból, rokkant nyugdíjasokból, adóelkerülőkből, adósrabszolgákból áll, akik semmit sem termelnek csak a más szemetét turkálják, akkor lehet, hogy ez a demokrácia valahol el van kúrva. Szép demokratikus, csak lakhatatlan.
@misc:
Na neee. :)
Most azt próblod mondani, hogy egy bankház vezető elemzőjének nincs érdeke abban, hogy amit mond az utána úgy is legyen?
Ez talán a Csepel Művek csavarreszelő részlegében volt így. Lehet hogy én jobb véleménnyel vagyok erről a fickóról mint te? :)
Odaát kapitalizmus van, nem úgy mint idehaza.
@xstranger:
Amit nem írhat meg a FT azt megírja a blogja. Mint az index. A blogokat nagyon gyakran a kötöttségek átlépésére használják. Meg sem kell mondani mit akarsz hogy írjanak a bloggerek, egyszerűen kiválasztod aki épp azt írta aznap amit te szeretnél mondani, de nem teheted.
De tudod mit?
A mondandód második felében igazad lehet. Mindkétszer a kiszállási pontnál csinált hisztit, ma is épp a tegnapi nyilatkozat szétfutása utáni mélypont után jött az 5 forintos napon belüli erősödés.
@Kuku: Welcome in the real world!

Viszont ha Benoit Anne ezt meg parszor eljatsza, a kutya se fog hinni neki es igy a cikke valsagot se tud kirobbantani.

A magyar lapok mondjuk szeretik eltulozni a kulfoldrol jovo elemzesek jelentoseget azaltal hogy szuperlativuszokat raknak rajuk (mindenki legjelentosebb, legregebbi, legpatinasabb etc). Mikozben nyilvanvalo hogyha Orbanek vegre eszhez ternek az IMFtol megkapjak a penzt meg lesz egy kis nyugi es fu alatt megszoritanak a HUF szarnyalasba kezd. Biztos vagyok benne hogy a sok befektetesi bank es hedgefund kozul egy csomoban most szep csendben veszik a forintot szakmanyban, csak persze kussolnak rola. Sose feledd ha kereskedes van akkor nem csak elado van hanem vevo is, tehat valaki eppen ugy gondolta barmilyen okbol hogy erdemes venni.
@Kuku: Tulertkeled az elemzoket. Erdeke lenne, de ereje nincs ahhoz hogy ezt valora is valtsa (ha lenne ugy hivnak hogy trader :).

A gond az ha egy elemzo megprobalja a vilagot az elemzeseihez igazitani, illetve tul konkretan irja le a jovot, akkor vagy pofara esik vagy tul sokszor tevedni fog. Ezert nem erdemes kulonosebben foglalkozni ezekkel a cikkekel. Egyreszrol nyitott kapukat donget (gaz van, az van), masreszrol allit valamit a jovorol ami vagy bejon vagy nem (ezt meg majd meglatjuk).
@Kuku:

Ha te azt gondolod, hogy ez az ország elvisel 420as Eurót, akkor te nagyon nem ismered a magyar viszonyokat.
Talán kicsit tanulmányozd a mostanában meredeken felszökő öngyilkossági híreket(már ami egyáltalán bekerül a médiába).
Itt úgy el fog szakadni heteken belül a cérna, hogy kő-kövön nem marad.
Polgárháború, százezres hullahegyek, majd bevonulnak "békefenntartani" az oroszok, oszt becsatolnak bennünket Putyin tavaly meghirdetett Eurázsiai Úniójába.

Oszt hogy most erre gyúrnak-e a kormányban vagy csak sodródnak, mint kutyaszar a vízesésben, azt látod a franc se tudja, csak azt látni, hogy iszonyatos nagy a káosz a kormányban, mindenki lő mindenkire.
Ott ahol egy Selmeczi Kiflicsücsök nyilatkozik meg gazdasági ügyekben, ott ahol egy délután alatt két NGM államtitkárhelyettes is egymásnak ellentmondó nyilatkozatot ad nyugati lapoknak, ott ahol frakcióvezetők mondanak ellent minisztereknek, aztán vissza, ott már nem nagyon van kormány, csak egyre mélyülő káosz és egymással hadakozó érdekcsoportok.
@debildevil: Ne bántsd a szegény öreget! Akkor is , most is egy össze-vissza beszélő, "flúgos nagyapa" volt. A gond csak az , hogy olyan pozíciókat kapott ahol nem a kisunoka szórakoztatása volt a program.
Benoit Anne és a SocGen sok éve "drukkol" nekünk a maga sajátos módján, nem az elmúlt egy évben kezdte.
@Pipas: "Miért ne lenne kevesebb? "

Azért, mert ha az IMF ad hitelt, és ad kormányt, akkor vissza akarja magának termeltetni a pénzt.
Azt meg két módon lehet: eladja a MÁV-ot, Malév-et, BKV-t, vagy dolgoztatja az adófizetőt.
Ha az adófizető dolgozik, azt pedig ortodox közgazdászok szerint munkának hívják. Tehát: lesz munka.
@Kuku:
No vazze, akkor most meg akkor ezek szerint te a kúrmányt gyanúsítod a forintárfolyam elszabadításával!
Hát döntsd már el vazze, hogy ki itt a zöszeesküvő NÉPELLENSÉG!
@debildevil:

Akit egyszer a bársonyszék és a kávéfőző Mancikák szele megcsapott, az mindig visszavágyik oda.
Boross azt gondolja, hogyha Orbán szívéhez szóló Bülbülhangokat ad, akkor előbb-utóbb kinéz neki egy miniszteriális sámli.
Márpedig Orbán mindenáron azonnali gazdasági növekedést akarna, másfél éve egyfolytában, tulajdonképpen ebbe döglik bele az ország.
Reméljük, hogy hamarosan megszólal a független bankos szakértő, aki a 2008-as balhé idején azt mondta, hogy szerinte 350 forint a reális euróárfolyam. Kellene, hogy valaki a józan ész hangján szólva megnyugtassa a népet és a kissé hisztis nemzetközi piacokat a válság idején. Hiszen kinek is állna érdekében, hogy ilyen vészidőkben még borzolja is a kedélyeket?
... amíg teherbe nem esik a vízhordóleány.
Na, ezt már nyugodtan átveheti a VG is:

www.economist.com/node/21542414?fsrc=nlw%7Chig%7C1-5-2012%7Ceditors_highlights

Igaz, nem FT, "csak" Economist vezércikk...
@KG2000: A font arfolyama nem Soros miatt bukott, hanem azert, mert a brit kormany egy irrealis arfolyamot probalt meg fenttartani teljes konvertibilitas mellett. Soros csak profitalt belole.
@M. Péter: Tulajdonképpen nem hogy csak profitált, de még jót is tett a briteknek ezzel a művelettel. A britek úgyis csak almaborra meg huligánkodásra költötték volna az egészet. Mennyivel jobb helyen volt az a pénz Sorosnál, mint az ilyen kelekótyáknál, akik a pénzükre sem tudnak vigyázni?
süti beállítások módosítása